Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-05 / 156. szám
»I Egy arany, kát ezüst A közelmúltban nyolc vw«p alatt három versenyen találkoztak egymással a legjobh magyar gyermekteniszezők. A siófoki Lassú Zsolt mindhárom erőpróbán döntőt játszott, és az Újpesti Dózsa margitszigeti teniszstadionjában sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia. Rövid idő alatt népszerű lett Siófokon a közelmúltban átadott tanuszoda. Kádár János látogatása a tatai edzőtáborban säg ápolását szolgája A XXII. nyári olimpiának — momdoitta — megvan a maga jelentősége. A nemzetközi olimpiai bizottság hat évvel ezelőtt hozott döntése alapján egy, arra minden tekintetben megfelelő város, Moszkva, a világ első szocialista országának fővárosa kapta meg a rendezés jogát. Az olimpiák történetében ez az első, hogy szocialista ország ad találkozót a világ legjobb sportolódnak. Most, sajnos — az olimpiák történetében nem először — a politika is beleszól, mégpedig nagyon élesen. Bizonyos körök. mondvacsinált ürüggyel bojkottot hirdettek és szerveztek a moszkvai olimpia ellen. A bojkott kudarcot vallott. Mi az olimpiai eszmét támogatjuk, teljesértékű olimpiának tekintjük a moszkvai játékokat. Sportszempontból sajnálatos, hogy három nagy sportnemzet versenyzői — a dolgok jelenlegi állása szerint — nem vehetnek részt az olimpián. Kádár János hangsúlyozta: az akaraterő, a küzdőszellem a lényeges, ha az megvan, az eredmények sem maradnak el. A magyar sportért áldozatot hozni kész népünk szívügyének érzi az olimpikonok szereplését. Éppen ezért gondoljanak népünkre, a szülőföldre, a pi- ros-fehér-zöld nemzeti zászlóra, a Himnusz szavaira, amikor Moszkvában versenyeznek — mondotta befejezésül Kádár János, majd a párt és az állami vezetés, a maga nevében jó egészséget, erőt, sok sikert kívánt az olimpiai csapatnak. A magyar olimpikonok nevében Magyar Zoltán olimpiai, világ- es Európa- bajnok tornász mondott köszönetét a pártnak, az állami vezetésnek, az egész magyar népnek azért, hogy lehetővé tették a jó olimpiai felkészülést. A buzdító szavak ösztönzik a sportolókat a becsületes helytállásra és a fogadalom szellemében mindent megtesznek a magyar sport újabb sikereiértlete előtt Stefanek Gertrud és Gedővári Imre, az olimpiai keret tagjai virágcsokorral köszöntötték. Az olimpiai csapat felkészüléséről, a magyar küldöttség összetételéről és a végzett munkáról Buda István tájékoztatta Kádár Jánost. Egyebek között elmondotta: a magyar színeket 21 sportágban — 273 versenyző — képviseli. A versenyzők kétharmada először vesz részt olimpián. A csapat tagjai jó szellemben, • szervezetten, nagy akaraterővel készülnek a játékokra. Ezután a KB első titkára megtekintette a tornászok, a vivők, az atléták, az öttusázók, a súlyemelők és a kézilabdázók edzését, valamint az új uszodát, amely szinte valamennyi sportág képviselőjének eredményes felkészülését szolgálja. Ezt követően Kádár János találkozott a sportágak szakvezetőivel és a sportolókkal. Meleg szeretettel üdvözölte 4 résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a magyar olimpiai csapat képviselőivel. Hangsúlyozta a testnevelés, a testedzés, a sport nagy jelentőségét a társadalmi eleiben, népünk, különösen ifjúságunk szemjxmtjából. Minden területen — így a sportban is — nemcsak nagyobb tudású, hanem állóképes, fegyelmezett, céljaikért tudatosan és következetesen dolgozó emberre van szükség. A látottak és a hallottak alapján a Központi Bizottság első titkára jólesően nyugtázta, hogy a magyar olimpikonok fegyelmezetten, tudásuk, erejük legjavát adva hazafias érzésektől indíttatva készülnek a nagy eseményre. Kifejezte reményét hogy olimpiai szereplésükkel hozzájárulnak hírünk, ' nevünk gyarapodásához. Kádár János emlékeztetett az olimpia egyik legszebb, legnemesebb céliára. arra, hogy a népek közeledését, egymás jobb megismerését, a békét, a barátA moszkvai XXII. nyári olimpiai játékokon részt Vevő magyar sportolók felkészülése befejezéséhez közeledik. A tatai edzőtábor immáron kilencedszer otthona az olimpiára készülő versenyzőknek. Pénteken az edzőtáborba látogatott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Korqm Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Borbándi János, a Mi- • nis-ztertanács elnökhelyettese, Buda István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság és az OTSH elnöke, Anta- lóczy Albert, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának első titkába, Mokri Pál Komárom megye tanácselnöke, Haris Gyula, a tatai városi pártbizottság első titkára fogadta a vendéget. A Központi Bizottság első titkárát az edzőtábor főépüSPOI SDO isP"iÄsf^^SPORT jRTSPORTSPORTSPORT •3port«sport»spo rtSPORTí )RTSPOr Sakkszenzáció Ribli legyőzte Karpovot Óriási bravúrt hajtott végre Ribli Zoltán az IBM 20. nemzetközi sakkviadalán Amszterdamban: a 6. fordulóban világossal győzelmet aratott a szovjet világbajnok, Anatolij Karpov ellen. Az AP jelentése szerint a világbajnok a katalán védelemből bonyolódott bele egy rendkívül kiélezett stratégiai csatiba. Ribli a játszma elején kierőszakolta a vezércserét, j majd a 17. lépésben, mindkét j sakkozó sáncolt. A későbbiek ! során Ribli pozícióelőnyre ,i tett szert, végül az 55. lé- ! pésben feladásra kényszerítette Karpovot. A magyar nemzetközi nagymester ezzel a világraszóló győzelmével hárompontos. Sportműsor SZOMBAT Tömegsport Vasutas sportnap Kaposváron. Sakk és asztalitenisz a MÁV nevelőintézetben, labdarúgás a K. Közlekedési E-pályán 14—18 óráig. cn Dózsa (Sör), Bajai SR— VBXM Vasas (Zsembery). Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, az elöl állók a pályaválasztók. VASÁRNAP Tömegsport Vasutas sportnap Kaposváron, Döntők: sakk és asztali- tenisz a MÁV nevelőintézetben. labdarúgás a K. Közlekedési SE pályán 8—Ül óráig, Eredmenyhirdetes 12 óra körül. Keresztes: bronzérem Szép bujkozosiker született Pécsén, ahol az elmúlt hét Labdarúgás Nyári Totó Kupa Latinca SE—Kiss J. SE (Szabó T.), Barcs—SzekszárSOMOGYI NÉPLAP végén rendezték meg a junior korosztály magyar bajnokságát. 52 kilogrammban Keresztes István, a Dózsa versenyzője a 3. helyet szerezte meg. Az ugyancsak dó- zsás Szentjóbi Gyula a 82 kg-osok súlycsoportjában a, lett 1 . Legyen a vendégünk! Időt és pénzt takarít meg, ha vasárnaponként Kaposváron a Kapos vagy a Szabadság park étteremben ebédel. Minden vasárnap 3 féle ünnepi menü (60, 50, 40 Ft-os) hat választékban, melyből, < 30°/0 árengedményf adunk. Igénybe vehető: 11.30 órától 15 óráig. SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT (432261 JÚLIUS i A nap 4.53-kor kél, 20.44 órakor nyugszik, a hold 0.39-kor kél, IS.02 órakor nyugszik. |_5_ SZOMBAT Emese, Sarolta A várható időjárás: Változóan felhős idd. Szórványosan esők. záporok kialakulása várható. Nyugat felől lassan csökken a felhőzet. A sokfelé erős, a Dunántúlon m g viharos északnyugati, nyugati szél csak. iassan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma szombaton: 19, 24 fok között. A Balaton v zenek hőmérséklete pénteken n orakor Siófokiál 18 fok volt. a lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sopronban tartott 27. heti lottósorsólásön a következő számokat húzták ki: 5, 18, 27, 39, 43. — Százezer forint forgalma volt első nap a kadarkúti áfész e héten megnyitott, önkiszolgálóvá átalakított ruházati boltjának. Nagyobb lett a raktár, öltözőket. fürdőt is építettek. Átalakítására 630 ezer forintot költöttek. — Hortobágyi lovasnapok. A Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapok versenyei a díj-, ugratás előfutamaival pénteken megkezdődtek a mátai lovaspályán. Nyolc külföldi és nyolc hazai lovascsapal nevezett a háromnapos viadalra. Bemutatkoznak a nemzetközi versenyeken kiemelkedően szerepelt hírei fogathajtók is. — Hétfőn kezdődik a nornogyi dudaiskola nyári, kéthetes tábora Szentbalázson. A szervező, a Somogy megyei Művelődési Központ az ország minden tájáról harmincnégy művészt és zenekart vár. A nyári táborról felvételt készít a televízió is. — Kitüntetés a véradóknak. 150 önkéntes véradót köszöntenek ma délután — rövid ünnepség keretében — a Kaposvári Ruhagyárban. A véradásban élen járó aktívák kitüntetést, oklevelet és könyvjutalmat kapnak. — Huszonötödik, jubileumi évfolyamát indította idei első számával a Pécsi Műszaki Szemle. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Baranya megyei szervezetének kiadványa fontos szerepet vállalt az elmúlt huszonöt év tudományos társadalmi munkájának szervezésében. — Olimpiai futást rendez holnap délelőtt kilenc órakor a nagyatádi KISZ Bizottság. Az érdeklődőket a Helyőrségi Művelődési Központ előtt várják a verseny szervezői. A cél a futballpá- lyánál lesz. — Az angliai Makey kisvárosban egy mammut maradványaira bukkantak azok a katonák, akik egy régészeti lelet feltárásában segédkeztek. A szakértők szerint a mammut-maradvá- nyok több mint 110 000 évesek. — Rendkívüli expressz- vonatokat indítanak a szovjet főváros vasutasai az olimpia idejére, amelyek naponta mintegy 16 ezer utast szállítanak majd. A Moszkva—Leningrad útvonalon az ER—200-as expressz közlekedik, amely a 650 kilométeres távolságot 4 óra alatt teszi meg. Szerkesztőségi ügyelet ^ este 8-ig T§ Telefon: ^g 11-§10 ÊP 60 évvel ezelőtt, 1920. július 5-én kezdődött meg Budapesten a népbiztosuk perének tárgyalása. A frissen hatalomra került ellenforradalmi Horthy-rend- szer a pert újabb kommunistaellenes kampányra kívánta felhasználni. A per során a tanácskormány tagjai közül négy vádlottat — Bokányi Dezsőt, Ágoston Pétert, Ilaubricb Józsefet és Vántus Károlyt — halálra, többeket sokévi fegyházbüntetésre ítéltek. Az ellenforradalmi rendszer számításait azonban megzavarta és keresztülhúzta a szovjet kormány, amely 1920 augusztus közepén tudatta Horthy ékkai: a tanácskormány volt tagjai ellen készülő gaztett meghiúsítására Szovjet-Orószország- ban ezer magyar hadifogoly tisztet internálnak, s közülük tizet túsznak nyilvánítanak, akik életükkel felelnek a tir magyar népbiztosért. A szovjet kormány egyben javaslatot tett fogolycserére. Ilyen körülmények közt az ítéletet nem lehetett végrehajtani. A fogolycseréről szoló egyezményt több hónapos tárgyalás után 1921 nyarán megkötötték. A szovjet kormány mind a tíz népbiztost és velük együtt csaknem négyszáz politikai elítéltet mentett ki a magyar börtönökből. A horthysta uralkodó körök a később elfogott kommunistákat is kénytelenek voltak még 1924-ben is kiengedni a Szovjetunióba, cserében ottani magyar hadifogoly tisztekért. Gagarin-emlékmü Moszkvában Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa emlékművét ünnepélyesen felavatták Moszkvában pénteken, a róla elnevezett téren. Az avató ünnepségen megjelentek Gagarin egykori társai és a mai űrhajósok is. Az impozáns emlékmű teljes egészében az űrhajók készítésére is felhasználható fémből, a titánból készült. A magasratörő fémoszlop a világűrbe tartó rakéta lángcsóváját jelképezi,. tetején ai első űrhajós alakja látható. Az oszlop tövénél földgömböt, helyeztek el. Az emlékművet P. Bondarenko szobrász, a Szovjetunió népművésze alkotta. — Kaposvári repülőssiker Pécsett. Tegnap kezdődött meg a pécsi repülőtéren a Magyar Népköztársasági Kupa idei versenysorozata. Az első felszállási nap szép kaposvári sikerekkel ért véget. Az MHSZ Noszlopy Gáspár Repülőklubjának pilótái kö(Zül Farkas Imre a második, Horváth András a harmadik. Kereszluri Péter a negyedik. Szabó József pedig a nyolcadik helyet foglalja el a népes mezőnyben. — Atszállásos vágányzár Harkányfürdő és Siklós között. A MÁV pécsi Igazgatósága közli, hogy a Harkányfürdó—Siklós vonalszakasz pályafelújítás! munkálatai miatt Július 7-én 7.30 órától július 31-én 24.00 óráig a pályát a forgalom eló] lezárja, Emiatt a jelzett időszakban « személyszállító ( vonat utasait vonatpótló autóbusszal szállítják. A vonatpótló autóbuszok indulati Ideje azonos a vonatokéval, s rajtuk a MAV-dijszabas alapján váltott menetjegyek érvényesek Részletes felvilágosítást az állomások adnak. — Mammutfogak címmel jelenteti meg a Szépirodalmi Kiadó Horgas Béla somogyi születésű költő új kötetét. A kötetben a verseken kívül novellákat is publikál a szerző.