Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-23 / 171. szám

Kevesebb az J//>ó Cérnagyári ösztönzés Űj szilvává lógató gépsor A prototípus kipróbálására készülnek Szép termést ígér az idén a szilva a Bárdibükki Álla­mi Gazdaságban. Igaz, az időjárás miatt kéthetes ké­sésre számítanak. A gazda­ság azonban nemcsak várja, hogy beérjenek a hamvas szemek, hanem új gépekkel is fölkészült a betakarításra. Évek óta gondot jelentett a válogatás. Ha sok hasonló méretűnek látszó, nagy sze­mű és sok apró szemű szil­vát szednek le a fáról, nem lehet elvárni az ott dolgo­zó asszonyoktól, hogy nagy­ság szerint is osztályozzák. Pedig ez az értékesítésnél minőségi — és nem kevés anyagi — különbséget je­lent. Az idén azonban egy kí­sérleti szilvaválogató gépsort vásárolt a gazdaság, hogy megkönnyítse ezt a munkát. Az új gépsort a Mezőgép készítette, s napi öt vagon szilvát képes pontosan, gyor­san földolgozni. Minőség szerint kiválogatja az ex­portra nem alkalmas gyü­mölcsöt, a többit pedig mé­ret szerint osztályozza. Sárr gabarack feldolgozására is alkalmas. A bárdibükki gazdaság egy almaválögató gépsort is vá­sárol majd a vállalattól. 279 ezer forint a gyermekeit javára én és 29-én megtartották a kommunista műszakokat — ezen háromezer dolgozó vett részt, » munkájuk 279 ezer forintnyi értéket jelentett. Az összeget a fonyódligeti úttö­rőtábor építésére fordította a megyei tanács. Külön ki kell emelni, hogy a kongresszusi műszakokon nem csupán a szocialista brigádok vettek részt — a központban dol­gos» vezetők és alkalmazot­tak is beálltak a sorba és hordták a rönköket. — A társadalmi műszakok mellett, amelynek eredmé­nyét konkrét célokra ajánl­juk föl, a brigádvállalások »házon belül-« a minőségi munka javítására, az any âg­és energiatakarékos megol­dások .keresésére, alkalmazá­sára is vonatkoznak — kap­csolódott a beszélgetésbe Puskás Zoltán, a szakszerve­zeti .bizottság titkára. — Ezek éves szinten mintegy kilencmillióvaj növelik a vállalati eredményt. Évek óta arra törekszünk, hogy megszüntessük a formaliz­must: nálunk nem lehet ant vállalni, amit amúgy is meg kellene csinálni, csak annál többet, jobbat. S a gazda­sági követelményeknek meg­felelően egyre inkább az utóbbira terelődik a hang­súly. — Az riső félévi értéke­lésről konkrét számokat még nem tudok mondani — foly­tatta Bene János —, de a* időarányosnál sokkal jobban állunk. Még lia lesz is »le­morzsolódás«, a megmaradó brigádok helyettük is »hoz­zák« az eredményt. Remé­lem, a jövő tavasszal is ki­oszthatjuk majd a brigádok­nak a jutalmakat. — Figyelünk arra Is, hogy a társadalmi munkákhoz kéznél legyen anyag és szer­szám, tehát ne fordulhasson elő, hogy szervezetlenség miatt meghiúsul a munka — mondta Puskás Zoltán. — Gondot fordítunk a lehetősé­gek és a feladatok ismerte­tésére. A szocialista brigádok megítélésénél a végzett mun­ka a legfontosabb, ügyelni kell azonban a kultúrálod ás- ra is, ezért támogatjuk a he­lyi művelődési házakat, ve­télkedőket szervezünk, és az Ismerd meg hazádat! moz­galomba bekapcsolódva ki­rándulásokat. Ezekkel a kó- . zös programokkal még job­ban össze lehet hozni a bri­gádokat . .' Az év első felében össze­sen 25 újítást, nyújtottak be a nagyatádi cérnagyárban — ez héttel kevesebb, mint amepnyi az előző év hason­ló időszakában született. Csökkent az elfogadott és bevezetett újítások száma is: egy évvel ezelőtt tizenhetet valósítottak meg a gyakor­latban!, az idén mindössze hetet. A, benyújtott és elfogadott javaslatok azonban értéke­sebbek voltak: bizonyítja ezt az, hogy a bevezetésük révén elért megtakarítás mind m két esztendőben ugyanannyi Akik törték a fejüket viszonylag új műsza­ki vagy munkaszervezési megoldáson, megérdemlik, hogy a gyár elismerje tevé­kenységüket: díjazásukra fél év alatt több mint 86 ezer forintot költöttek. Megvizs­gálták azt is, hogy miért csökkent a benyújtott újítá­sok száma. Megállapították, hogy nőtt az elbírálási idő. Ez annak is tulajdonítható, hogy elhúzódtak a szakvéle­mények. A tapasztalatok alapján intézkedéseket dol­goztak ki1 az újítók ösztön­zésére, az ezzel kapcsolatos munka fölkarolására. Célul tűzték ki, hogy az év végéig ‘ érje el az újítások száma a tavalyit, s emelkedjen az ily módon megtakarított összeg. A gyár jellegéből adódóan külön vizsgálták, miként vesznek részt a munkát könnyítő, ésszerűsítő javasla­tok kidolgozásában a nők. Megállapították, hogy az újítási kedvben tapasztalha­tó visszaesés miatt a koráb­binak a felére csökkent a nők által benyújtott javas­latok száma. Ezen nem se­gített az a negyedévig tartó újítási verseny sem, amelyet az első félévben rendeztek. A visszaesés azért is indo­kolatlan, mert a gyárban — most, a gépi rekonstrukció után — sok olyan terület van, ahol műszaki megoldás­sal, szervezési intézkedéssel megtakarítást lehet elérni. Takarékos mosógép V Hajdúsági Iparművek gyárimányfejlesttferf főosztálya ki­dolgozta az új energiatakarékos automata mosógép prototí­pusát. A nullszériák az Ő6zi BNV-re készülnek el, s a tervek szerint akkorra a kereskedelem is forgalomba hozza. Az új géptípusból az év végéig 5000 darab készül. (MTI-fotó — Oláh Tibor ftriv. — KS> Tizennyolc éves múltra tekint vissza a brigádmoz- galom az erdőgazdaságnál. És szerepe az évek során egyre nőtt — Jelenleg 186 snoetaüsta brigádunk van; összesen 1845 dolgozóval veszünk részt a mozgalomban — mondta Be­ne János, a munkaverseny felelőse. — Brigádtagjaink 1980-ra 20 ezer 900 óra tár­sadalmi munkát vállaltak, s ezzel körülbelül egymillió — egymillió-kétszázezer forin­tot tesznek le a »társadalom asztalára«. A vállalatnál tmqiy vfewzr­hangra talált a Sziklai Sán­dor vasöntő brigád kongresz­szusi fölhívása: március 22­Malacok a ház körül Ordas, Tapsi és Tarka Egy igazán Jől mflVődő háztáji sertésgazdaság iránt érdeklődünk a somogyjádi termelőszövetkezetben. Tá­rán yi Vince, a háztáji bizott­ság elnöke és a sertésfelvá­sárlás helyi megbízottja gondolkodás nélkül Horváth Ferencék udvarába vezet. Közben azonban kéretlenül is sorolja a háztáji sertéstar- lás jellemző adatait. — Mintegy 1400 sertés van a tsz-hez tartozó falvakban, talán 300 kistermelőnél — moíjdja. — Legalább» egyelőre ennyi. Sokan kifo­gásolják, hogy t.űlbonyolitot- tak a szerződéseket, bosszú­ságot, nehézséget okoz az egy-, kettő- és hároméves szerződéses felárak számol­gatása. De azért ki családi hagyományból, ki más okból egyelőre nem hagy föl vele. Közben lassan a Horváth család házához érkezünk. Taranyi Vince figyelmeztet, hogy ne ebből ítéljek, mert ez «kirívóan« jó példa: Hor- váthék különleges szakérte­lemmel es gonddal nevelik a malacokat, s az eredmé­nyekben olykor a szerencse is segít. Sokan ugyanilyen lelkiismeretesen gondozzák a malacokat a faluban, mégis iovai kisebb a hasznuk. Hcrváthék negyven hízóra köröttek szerződést, s ebből 21-et már leadtak. A legma­gasabb árat kapják a serté­sek után: 33 forintot kilójá­ért. Ebben benne van a nagyüzemi, a hároméves és a mennyiségi felár «. Nagyon szépek a disznók, nagyüzemben sincsenek kü­lönbek Most 36 szaladgál az udvaron, köztük kilenc he­lyes, vörös szőrű, amerikai hibrid. Horváth bácsi kitűnő állománnyal, jó fajtákkal és »saját alapanyaggal« dolgo­zik. Három anyakocája van most: Ordas, Tapsi és Tar­ka. Megítélése szerint egy leadott disznó után 800— 1000 forint is marad a ház­nál. Szép összeg. — Vajon mi a titka? — Fontos a fajta kiválasz­tása és a saját alapanyag — egy kocának legalább 10—12 malacot kell nevelni, keve­sebbel ráfizetéses lehet — mondja Horváth bácsi. — Legeltetni, járatni is kell az állatot, s a lényeg: mi hat­hónapos korában adjuk le a hízót. Minél gyorsabban és intenzívebben hizlalunk, an­nál kevesebb takarmány fogy, s ez bizony, nem kö­ves pénzt jelent. A nyári tartásban sokat meg lehel menteni a földdel ; van egy kis földünk, lucernával tele. Az is fontos, hogy sok állat legyen, mert ilyenkor nincs veszteség, a malacok min­dennap valósággal »elmoso- gatjak« a vályút. — Gondolom, azért itt is akad gond az állatokkal. — Sajnos, nem mindig si­kerül a megfelelő súlyhatá­rok között leadni * disznót. Némelyik malac olyan gyor­san fejlődik, hogy túl sú­lyos lesz, ha pedig jön vala­mi betegség, nem éri el kel­lő időben az alsó határt. A másik gond az anyákkal van: ez inszeminálási körzet, s nincs a faluban kan. Az insíeminálás pedig nem mindig bizonyul jónak, gyakran / fiatalon meddővé válnak a kocák. A harmadik a leszerződött disznók után plusz állatot is le lehet ad­ni — minden megkezdett tíz után egyet. így aki, mondjuk, egyre szerződött, az leadhat kettőt, én viszont a negyven után csak ötöt. Régebben nem így volt. — Igen — szól közbe Ta- ranyi Vince, ez is egy elhi­bázott rendelkezés. — Sze­rencsére két hete kiadtak egy újabbat, amely ilyen esetben lehetőséget ad kiegé­szítő szerződés kötésére. A malacok mindenesetre szépek Horváth’ bácsi most helveneves és s nyugdíjazá­sa óta tart disznót. Az évek során sok tapasztalatot szer­zett, s mindent úgy csinál, ahogy abban a bizonyos »nagykönyvben« meg van írva. Végül az is kiderül, hogy a fiai is »felbuzdultak« példáján: kedvet kaptak tő­le. s így összesen 115 disznó nevelKedik n családi portán. M. li, Levelezés nélkül N em volt túl régen, így hát bizonyára visszaemlekc nek rá: azt ígértem, hogy ma folytatjuk a »Cím. haszna« témakörét. Hogy miről volt szó’ előző he jegyzetemben? Arról, hogy nem veszi-e körül túl nagy »fé­tis« a címeket és tudományos fokozatokat? Kimutathaló-e minden esetben a diplomaszerzés társadalmi haszna, megté­rül-e a befektetés, vagy netán »mániákus címkórság« is ta­pasztalható?, ígértem, hogy szót váltunk a levelező oktatás visszásságairól, a tudományos kutatásokról is, s ezt az ígére­tet igyekszem beváltani. A kiindulási alap az, ahol abba­hagytam. .Vagyis: rohanó világunkban egy-egy diploma 15— 20 év alatt (ha nem előbb!) értékét veszti, elavul. A rendsze­res továbbképzés tehát nélkülözhetetlen. Minden szakterüle­ten, nemcsak a pedagógiában, ahol kísérleteznek és több-ke­vesebb sikerrel meg is oldják. (Ámbár nem egészen érthe­tően oly gyakran hajtunk végre reformokat oda és vissza az eredeti módszerekhez, hogy igazán nem könnyű lépést vál­tani és tartani.) Az alapdiploma megszerzése után — s ezt a szakemberek saját bőrükön is érzik — 3—4 évenként szer­vezett továbbképzésben kellene részt venniük. Maguk is igénylik, ha a továbbképzés tartalmas és előremutató; új is­mereteket ad és nem egy munkatervi feladat kipipálását szolgálja csupán. (Mint azt gyakran tapasztalják.) Éttől füg­getlenül nem vitatható, hogy bizonyos mértékű mozgásra, pályamódosításra is szükség van, ha azt társadalmi, népgaz­dasági igény követeli. De mindenképpen vissza kell szorítani ebben az egyéni inspirációt, a spontán megnyilvánulásokat, amelyeknek nem sok közük van a társadalmi érdekhez. És máris eljutottunk az egyetemi, főiskolai levelező ok­tatás témaköréhez. Ügy emlékszem: ezt a formát valamikor azért hoztuk létre, hogy akiknek — képességeik, tehetségük ellenére — a múlt rendszerben nem volt lehetőségük a tanu­lásra, azok most kibontakoztathassák adottságaikat Számos kiváló szakember, azóta már tudós és professzor szerzett így diplomát, nincs hát okunk arra, hogy visszatekintve meg­kérdőjelezzük a levelező oktatás korábbi létjogosultságát De viszont úgy érzem — s ezt a hivatott szakemberek i® val­lották — : a levelező oktatás ideje lejárt. Sok bizonyító tény igazolja ezt, mindenekelőtt az, hogy aki tanulni altert, an­nak az elmúlt évtizedekben volt rá módja. Mit tapasztalunk ma! Főiskolai tanárok mondták el konkrét példák alapján: 21—23 éves fiatalok sora jelentkezik ma levelező hallgatónak, s ezt semmi sem indokolja. Kap­tam egy izgalmas listát is, amelyen felsorolták egynémely idő­sebb korú levelező hallgató eredeti szakmáját, diplomájának jellegét, s azt, hogy negyvenen és ötvenen túl milyen másik vagy harmadik diploma szerzésére utazgat hozzánk az or­szág legtávolabbi vidékéről is. Egy miskolci kollégánk, a he­lyi rádió rovatvezetője például tanárember, valaha a bölcsé­szettudományokban szerzett diplomát és doktori címet. Éve­kig Kaposvárra utazgatott, hogy a kisállattenyésztésből sze­rezzen főiskolai szintű ismereteket Számviteli főiskolát vég­zett értelmiségi Budapestről járt ide az állattenyésztési szak­ra. Egy vegyészmérnök az állattenyésztési szakot végezte el nem tudom hány évesen, s a tanítóképzőt végzett telepellen­őr (!) csakúgy, mint a nyelvtanári diplomát szerzett értelmi­ségi a kisállattenyésztéssel’ ismerkedik. Sorolhatnám a pél­dákat, de tessék csak mondani: nem feje tetejére állított, helyzet ez? Nem visszaélés az állam nyújtotta lehetőségek­kel? Hallottam olyan körzeti orvosról, aki »hobbiból« elvé­gezte levelezőn a jogtudományi egyetemet. Vajon az orvos- tudományokból már minden a kisujjában van? Vagyis le­szűrhetjük a tapasztalatot: volt valami igazuk az üzerai fó­rum részvevőinek.,. S ha még hozzáteszem, hogy 6—7900 forintos fizetésű szakember évente legalább két hónapra kiesik a munkából; hogy elveszi mások helyét az egyetemen; hogy tanulmányai idején teljes fizetést kap, mások dolgoz­nak helyette; nemegyszer gépkocsiátalánnyal utazik konzul­tációra az ország másik végéből, s a Dorottyában lakik ál­lamköltségen (ezek konkrét tények!), akkor ugyancsak elgon­dolkodhatunk az égbekiáltó igazságtalanságokon. Ráadásul azon, hogy főiskolai tanulmányaiknak semmi közük sincs jelenlegi munkájukhoz. A levelező oktatás helyett a szakirá­nyú továbbképzés fejlesztése az út... De térjünk át befejező témánkra. Á tudományos kutatá sok hasznába, eredményébe nehéz belelátni; nem is próbál­kozom a lényeglátás képességében tetszelegni, örülhet és büszke lehet a mi megyénk, hogy egyre több tudományos fokozatot szerzett szakemberrel dicsekedhet. Olyanokkal is, akik mindennapi életünkben hasznosítják tudásukat, felké­szültségüket, tehetségüket. Mert ilyenek is vannak! A kutatá­si témák megválasztásában korábban iszonyú káosz volt. Gyakran előfordult, hogy csupán a cím megszerzése volt a cél (mindegy, hogy milyen áron, milyen témában), és szó sem volt arról, hogy a társadalom, a népgazdaság igényli-e. Némi túlzással és iróniával fűszerezve azt is lehetett hallani: valaki évekig »kutatta«, hogy a traktor kereke hányat for­dul, amíg a majorból eljut az X kilométerre fekvő tábláig. Hasonlókért doktori címet, kandidátusi diplomát lehetett kapni. Szerencsére ezen túl vagyunk — ha nem is egészen. A párt tudománypolitikai irányelveinek szellemében ma már — előzetesen — minősítő bizottság dönt a kutatási témáról, várható hasznáról, vagy elveti aZt. Így hát működésbe lé­pett egy ésszerű szűrő — közösségünk javára. Ma már nyil­vánvaló, hogy a tudományos fokozat megszerzésének céljá­ból sem kell, nem szabad kutatni a takarmánynövények bel- tartalmi értékét, a takarmánybúza felhasználásának hasznát, mert »fölfedezték«. Tény, hogy a szarvasmarhatartáshoz nem ken szárítani a kukoricát, mert nedvesen is tartósítha­tó, azaz energiamegtakaritást érhetünk eL És sorolhatnám a példákat Tudomásom szerint napjainkban — ez is a tudománypo­litikai döntés eredménye — úgynevezett programas kutatás létezik a mezőgazdaságban (a minisztérium rendeli meg, ő fedezi a költségeket és közösségek pályázhatják meg). A má­sik módszer üzemi, vállalati megrendelésből és pénzügyi for rásból születik, s a gyakorlat számára ez a leghasznosabb ku­tatási forma. A gazdasági egység ugyanis csak akkor kér ku­tatót, azért fizet, ha az eredményből haszna van, olcsóbban termel, nagyobb árbevételhez, jövedelemhez jut általa.. Jel­lemző adalékként mondom: a mi főiskolánk kutatási témái­nak 75 százaléka vállalati megrendelésre indul. S ez lársa- dalmi kontroll is egyben. De azért ne tessék hinni, hogy lel­je» a siker. Egyik-másik kutató — a tudományos cím meg­szerzése érdekében — ma is kész rábeszélni egy-egy gazda­ságot arra, hogy neki voltaképpen mi. lenne a hasznos... Egyszóval: van még mit tenni. A tanulságok — úgy gondolom — könnyen összefoglal­hatók. Nincs más ut, csak az, mint mindenütt: az egyéni érdekeket mindenkor alá kell rendelni a kö zősséginek.. Ezzel a cimkórság, a kispolgári sznobizmus, az éneimet len kutatgalá* is megszüntethető. Részben egyéni rá­hatással, részben a torzulás társadalmi gyökereinek kiirtásé VMl Jávori Bél;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom