Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
,c ii. 5' / / / > VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SOMOGYI : )&* Ara: 1,20 Ft • {j V NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEG Y EIBIZ OTT S ÁGÁNAK LÁPJA XXXVI. évfolyam, 154. szám 1980. július 3., csütörtök Ülést tartott a megyei pártbizottság Hivatalos látogatásra Púja Frigyes Svájcba érkezett Tegnap délelőtt Kovács Bélának, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével tanácskozott a vezető testület Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára a Központi Bizottság 1980. június 24-i üléséről tájékoztatta a résztvevőket. Ezután Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára az országgyűlési képviselő- es tanácstagi választások politikai tapasztalatairól terjesztett elő jelentést. A testület megvitatta és elfogadta a megyei pártbizottság és végrehajtó bizottságának 1980. II. félévi munkaterét Végül Varga János vb-tag előterjesztésében jóváhagyta a két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról szóló jelentést. Púja Frigyes külügyminiszter Pierre Aubertnek, a Svájci Államszövetség külügyminiszterének meghívására hivatalos látogatásra I szerdán Svájcba utazott. Bú- I csúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt dr. Jörg Streuli, a Svájci Államszövetség budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője is. Púja Frigyes szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Bernbe érkezett. A hivatalos megbeszélések csütörtökön kezdődnek. Amikor a bérlő elégedett Fafeldolgozó üzemcsarnokot épít « s«mogyi Erdő- es Fafeldolgozó Gazdaság csurgói gyáregysége az általuk gyártott Eatip rendszerű ragasztott faszerkezetűéi az üzem területén. Az ötszáznegyven négyzetméter alapterületű csarnokot a hónap vegére szerelik össze a gyáregység dolgozói. Lakásfelújítások Kaposváron % Kevesebb készül el a tervezettnél — Tmk az épületeken A lakosság kiegyensúlyozott ellátása, az export fokozása a feladat Kovács Imre MËM-minîszterhelyettes az élelmiszeripar fejlesztéséről Hatezer lakást kezel Kaposváron az IKV. A vállalat 1 milliárd 790 millió forint értékű ingatlan fenntartásáról, tervszerű karbantartásáról és felújításáról gondoskodik. A városr tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén arról számolt bo Németh Gyula igazgató, hogy miként teljesíti ezt a feladatát a vállalat. A testület elismerte azt, hogy a felújítás műszaki feltételeinek javításában eredményeket értek el. Ennek nyomán szervezetté vált a munka és a felújított épületek minősége megfelel az igényeknek. Az ott dolgozó emberek magatartásáról is elismeréssel szóltak a lakók. A megyeszékhelyen ez ötödik ötéves tervben 717 otthon felújítását írták elő. Az év végéig az IKV a tervezettnél valamivel több lakást újít fel, az idegen kivitelezők viszont jelentősen elmaradnak, a tervezettnél. Ennek következtében a megyeszékhelyen 129 lakással kevesebbet tesznek rendbe, mint amennyivel számoltak. Az erre előirányzott pénz viszont elfogy, mert többe kerül egy-egy megkezdett munka a tervezettnél. Az a tapasztalat, hogy — főleg akkor, amikor tervezővállalat készíti a felújítási javaslatot — a kivitelezés során több pótmunka merül fel. Ez azt bizonyítja — állapította meg a vb —, hogy a felújtást megelőző feltáró Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a KB székhá- zában fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe- , Ivettedét, a magyar—szovjet gazdasági és műszáki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XXV. ülésszakán hazánkban tartózkodó szovjet delegáció vezetőjét. A szívélyes, elvtársi légkörű eszmecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnijkhelvettese. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Konsztantyin Katusev — tevékenység — különböző okok miatt — nem eléggé alapos. A következő tervidőszakban növekszik a lakásvagyon megóvását jelentő felújítások szerepe. A vállalat a tömbikorszerűsítések révén jó módszert talált. Ezt folytatva azonban föl kell készülni a panellakások felújításával kapcsolatos munkákra is. A növekvő feladatok ellátásában segítséget is kap az IKV: a megyei tanács végrehajtó bizottságának döntése alapján a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat kapacitásának egy részét felújításokra fordítja. Ez az új helyzet nemcsak lehetőséget jelent, hanem felelősséggel is jár: olyan munka- és feladatmegosztásra van szükség az IKV és a többi la- kástfelújító szervezet között, amely biztosítja a gyors befejezést és a gazdaságosságot, ugyanakkor összhangot teremt a felújítások és a városrekonstrukció között A lakások tervszerű, megelőző karbantartásáról ritkán esik szó. Évente a vállalatnak kétszáz lakáson kellene ilyen jellegű munkát végeznie. Az igazgató beszámolójában szó volt arról, hogy a hatodik ötéves tervben — megfelelő külső felújító kapacitás esetén — ezt az igen fontos tevékenységet megszervezi a vállalat. Sok apró bosszúságnak, bejelenSoltész István kohó- és gépipari miniszter társaságában — szerdán látogatást tett Székesfehérváron, a Videoton elektronikai vállalatnál. A gyár központjában Papp István vezérigazgató fogadta és tájékoztatta a vendéget a 18 ezer dolgozót foglalkoztató híradástechnikai nagyüzem munkájáról. A tájékoztatót követő megbeszélésen megállapították, hogy a számítástechnikában sikeresen fejlődött a szocialista integráció, de a továbbiakban bővíteni kell az együttműködést a számítás- technikai tervezes, alkatrészgyártás területén es jobban össze kell hangolnia számítógepek értékesítését u, tésnek és futkosásnak vehetnek ezzel elejét. A vb- ülésen elmondták: a gyors hibaelhárítás Csökkentheti az IKV munkáját kifogásolók, számát. A tapasztalat jelenleg az, hogy a hiba bejelentése és kijavítása között esetenként hosszú idő telik el. Az is előfordul, hogy a vállalat nem tájékoztatta a lakókat a hibáról, és ez sok fölösleges idegeskedést okoz. Van példa arra is, hogy a lakást rongáló bérlőkkel szemben volt tehetetlen a vállalat A lakásfelújításokkal függ össze a tetőtér-beépítés is: gazdaságosan lehetne esetenként növelni ezzel a módszerrel a lakásszámot. Annak, hogy eddig nem használták ki a lehetőséget, sok oka van: az egyik az, hogy a költségeket a bérlőnek kell viselnie. Bérlőt viszont addig nem jelöl ki a tanács, amíg el nem készül az épület. Nincs tehát, aki fizessen, és ezért ésszerű lehetőségek , maradnak kihasználatlanul. Az élelmiszeripar eleget tesz az V. ötéves tervidőszakban alapvető feladatúnak: biztosítja a lakosság terv szerinti ellátását élelmiszerekből. s egyre inkább kepes differenciált igények kielégítésére is. Az export fokozása ellenére azonban a kivitel mennyisége — elsősorban az időjárás okozta terméskiesések miatt — elmarad a tervezettől. A be^ • fejező félévhez érkezett jelen tervidőszak eredményeiről és a fejlesztési tendenciákról Kovács Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nyilatkozott. — A mostani tervidőszakban a termelés dinamikus növelése, a hatékonyság javítása volt az ágazat fő feladata. — Amíg korábban a mennyiségi növekedés állt a termelés homlokterében, most a választék bővítésén, a minőségen és a gazdaságosság javításán, a daleren- cialt igények kielégítésén van a hangsúly. A hazai igények a termelés minimális növelése melleit is kielégíthetek, hiszen elelimszerio- gyasztásunk mennyiségét tekintve a telítődéshez közeledik. Mas a helyzet az exportnál.' ’A1 kivitel ' jelérítős íJkozasa a tonlgs feladat, amely csak további terme- lesnövelessel érhető el. A kivitelnél alkalmazkodni kell a felvevő piac igényeihez, a gazdaságosság követelményeihez. , — Számításaink szerint a következő . evekben a mező- gazdasági termelés növekedése az eddigieknél valamivel mérsékeltebb lehet, a növénytermelés, az állattenyésztés pedig valamivel visszafogottabban fejlődhet. — Fokozott figyelmet követel a minőség javítása, mivel a felvevő piac mind igényesebb itthon és külföldön egyaránt. Ahhoz, hogy a nemzetközi kereskedelemben továbbra is versenyképes maradjon a magyar élelmiszer, növelni szükséges, illetve magas szinten kell tartani beltartalmi értekét, s igen fontos a csomagolás, az esztétikai megjelenés javítása, s a szállításoknál a határidők pontos betartása. : — Az export gazdaságosságának java . a termelők színvonalasabb munkája mellett a külkereskedők fokozott, aktívabb tevékenységét is igényli, hogy a jobb, drágább termékeknek megfelelő piacot szerezzenek, magasabb eladási árakat érjenek el, s nem utolsósor- bán a piaci igényeket jobban prognosztizálják. Jelenleg az összes élelmiszer termelésének megközelítően egynegyede kerül exportra, amelynek értéke meghaladja az 50 milliárd forintot. — A termelésben azalap- ^.nyagterinelök és a feldolgozók közötti nagyobb összhang megteremtésével jobban igazodhatunk a magasabb követelményekhez. A sikeres együttműködésnek számos jó példája van már a mezőgazdasági üzemek és a termelők között, a többi között a cukor-, a hűtő-, a növényolaj- és a bőriparban. Ezt kell tovább fejleszteni és általánossá tenni minden ágazatban. Ehhez az élelmiszeripari vállalatok részére nagyobb gazdálkodási önállóság szükséges, hogy üzletpolitikájukat Önmaguk, legjobb belátásuk szerint alakítsák ki az eredményesebb gazdálkodás érdekében. Igen jelentős néhány ágazatban a mezőgazdasági üzemek és az áfész-ek feldolgozó tevékenysége, bár a lehetőségektől és az igényektől ez még mindig elmarad. / — A termelési feladatainkhoz kell igazítani beruházási, fejlesztési gyakorlatunkat. Amíg az V. ötéves tervben az új kapacitások bővítésén volt a hangsúly az élelmiszeripar fejlesztésében, addig a következő években a meglevő berendezések komplettirozása, korszerűsítése kerül előtérbe. Számottevő kapacitásbővítés elsősorban a gabona- es a tartósítóiparban, a tárolótér tejíeszteseben indokolt, ÚJ OLAJKÚT ZALÁBAN fjj olajkút kezdte meg a termelést június közepén Zalskomár határában. Az ezrrhét- száz méteres mélységből feltörő, magas bitumentartalmú olajat az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt tíz köbméteres tarUlykoesijai éjjel-nappal szállítják » gcllenhazi főgyűjtőbe. Havasi Ferenc fogadta Konsztantyin Katusevet