Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-22 / 170. szám
í Sürgős ülésszak kezdődik meg «s ENSZ-közgyülésnek a palesztin kérdéssel foglalkozó rendkívüli ülésszaka. Először az arab országok egy csoportja javasolta a főtitkárságnak egy ilyen témájú tanácskozás sürgős összehívását. Ezután az el nem kötelezett országok világszervezeti delegátusai ültek össze, hogy eldöntsék: támogassák- e az arab kérést, különös tekintettel a sürgős jellegre. Az első pillanatban még számos olyan nyugati jóslat látott napvilágot, amely szerint az el nem kötelezettek ugyan »alighanem támogatják az arab indítványt, de valószínűleg sürgősség nélkül-". Hamarosan kiderült, hogy a jövendölök, mint annyiszor, nem a valóságot, hanem vágyaikat fogalmazták meg és tálalták próféciaként. Az el nem kötelezettek nemcsak a témára, hanem a sürgősségre is igent mondtak. Mivel e csoport számaránya közismerten meghatározó a világszervezetben, döntésük Waldheim főtitkár számára kötelező érvénnyel azt jelentette, hogy az ilyen esetekre meghatározott huszonnégy órán belül összehívja a rendkívüli közgyűlést. Miért találták sürgősnek az arab országokon kívül az el nem kötelezettek is a kérdés megvitatását? Közelednek az amerikai választások és sokasodnak annak jelei, hogy a Carter-kabinet szeretné kierőszakolni Camp David valamilyen folytatását. Ez kortesfogásnak talán jó lenne, de a világnak annál rosszabb, mert az amúgy - is feszült nemzetközi helyzetben tovább bonyolítaná a közel-keleti válságot. Máris kiderült, hogy az ENSZ-dön- tés bénítóan hat az amerikai tervekre: Bhutrosz Ghali egyiptomi külügyi államminiszter, aki országa delegációját vezeti a rendkívüli ülésszakon, kérte Washingtont az arab országok által annyit bírált palesztin »autonómia-tárgyalások« elhalasztására. A sürgősséget nem utolsósorban Izrael egyre agresszívabb palesztin- ellenes lépései indokolják. Nemcsak Tel-Aviv közismert település politiká járól van szó, hanem arról is, hogy — amint ezt dr. Ghazi Husz- szain. a PFSZ bécsi irodájának: vezetője a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában megfogalmazta — »a belső gazdasági-politikai válsággal küszködő izraeli kormány palesztínellenes katonai kalanddal szeretné feledtetni a politikájának csődjét«. Elég egy pillantást vetni (a megszállt Gaza-övezettöl egészen a libanoni határtérségekig) az izraeli csapatmozdulatokról szóló legutóbbi jelentésekre és azonnal kiderül: dr. Husszain politikai prognózisa megalapozott. A junta hatalma nem szilárd, amíg a nép harcol ellene A bolíviai }««te tetszői) tóttá a dolgozókat, hogy jelenjenek meg munkahelyükön és vegyék fel a munkát. A csütörtöki katonai hatalomátvétel után az ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a Bolíviai Munkásközpont általános és meghatározatlan ideig tartó sztrájkot hirdetett. A junta csapatai megközelítették az ellenálló bányászok fő központjait és megszálltak két nagy bányakomplexumot: a fővárostól 600 kilométerre fekvő Ani- mast és a La Paztól 250 kilométerre délre elterülő Huanunit. La Paz utcáin páncélautók, fegyveresekkel megrakort teherautók és gyalogos őrjáratok cirkálnak, hogy érvényl szerezzenek a kijárási tilalomnak. A városból ennek ellenére szórványos lövöldözést jelentettek. A junta húsz napra bezáratta az egyetemeket, hogy megakadályozza a diákokat az ellenállás megszervezésében. Venezuela politikai menedékjogot ajánlott fel Lidia Gueiler elnöknek, akit a hadsereg szélsőjobboldali vezetői a csütörtöki puccsal távolítottak el az ország éléről. A volt elnök, aki egyes források szerint a kikénysze- rített lemondás visszavonását fontolgatja, Vatikán La Paz-i nagykövetségén kapott menedéket az erőszakos hatalomátvétel után. Marvin Weissman, az Egyesült Államok bolíviai nagykövete Chilén keresztül elhagyta az országot és Washingtonba repült. Az amerikai kormány »rosszallását« fejezte ki a puccs miatt, bar Washington volt a bolíviai Független Ú j-Hebridák Nagy-Britannia és Franciaország mégis megadja július 30-án a függetlenséget közös külbirtokának, a Csendes-óceáni Új-Hebridák- nak, dacára annak, hogy a szigetcsoport legnagyobb tagján, Espiritu Santón tovább tart a szakadárok lázadása a szigetország központi kormánya ellen. A döntést a Peter Blaker brit külügyi államtitkár és Paul Dijoúd tengerentúli területekért felelős francia miniszter párizsi tárgyalásairól kiadott közös közleményben adták hírül. A közlemény szerint »a szigeten a szakadár-kérdés békés megoldását kereső brit —francia küldöttség által elért haladás« alapján döntöttek úgy, hogy Üj-Hebridák- nak a kitűzött időben megadják a függetlenséget. Önként jelentkeztek Kabul tartományban egy afgán ellenforradalmi csoport tagjai önként jelentkeztek az aíganisztani hatóságoknál. A 11 tagból álló csoport tagjai elmondták, hogy erőszakkal vonták be őket az ellenforradalmi tevékenységbe. A banda vezérei, akiket Pakiszf áriban képeztek ki. arra kenyszerítették őket. hogy békés lakosokat gyilkoljanak, félemlítsenek meg. iskolákat, mecseteket égessenek fel. zavarják meg az ország normális életét. Akcióik végrehajtása közben nem egyszer az afganisztáni néphadsereg egyenruháját öltötték magukra. A csoport tagjai elmondták, hogy kínai, amerikai, angol, pakisztáni és egyiptomi ügynökök által bejuttam tott fegyverekkel látták el őket. Ezek az ügynökök tanították meg őket a fegyverek használatára. Az Afganisztán körül kialakult helyzet.politikai rendezése mellett szállt síkra Indira Gandhi indiai miniszterelnök vasárnap Új-Delhiben egy újságírókkal folytatott beszélgetésen. »Az afganisztáni helyzetet összefüggésben kell szemlélni azzal, hogy mi történik a környező országokban-“ — hangsúlyozta a miniszterelnök és kijelentette: nem lenne reális azt várni, hogy a Szovjetunió tétlenül szemlélje. amint más országok megpróbálják megszilárdítani pozícióikat a térségben. Előzőleg az indiai parlament vitájában elmondott beszédében Indira Gandhi aggodalmát fejezte ki Pakisztán militarista politikája miatt. Mint mondotta, Pakisztán nukleáris fegyverke- 'zése biztonságpolitikai nehézségeket okoz Indiának. Bolivia több részén folytatódtak az összecsapások a puccsal hatalomra került junta egységei és az ellenálló bányászok, diákok között. Képünkön: állig felfegyverzett járőröket szállító teherautó a főváros, La Paz utcáin. hadsereg jobbszárnyának Legjelentősebb külföldi támogatója. Hernan Sites Zuazo, a június 29-i választások legtöbb szavazatot kapott jelöltje üzenetet intézett az ország népéhez és az ellenállást vezető bolíviai munkásközponthoz. A rendszer nem képes konszolidálni a hatalmát mindaddig, amíg a nép harcol ellene — jelentette ki, majd sürgette, hogy a nemzetközi közvélemény fejezze ki szolidaritását a bolíviai néppel. Közös nyilatkozatban ítélte el a bolíviai puccsot a Bolíviát is magába foglaló Andok Paktum négy tagállama A Peru, Venezuela, Ecuador és Kolumbia külügyminiszterei által Limában kiadott nyilatkozat a négy ország -mélységes nyugtalansága« fejezi ki, és szolidaritásáról biztosítja a bolíviai népet. Az ország belsejéből szórványosan érkeznek a hírek, mivel a puccsisták elfoglalLosonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn fogadta Ngon- go Kamanda rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Zairéi Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét A megbízólevél átadásánál jelen volt Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Mohamed al-Na.jib Szíriái nevelésügyi miniszter és Zsigmond Zoltán, a Magyar Népköztársaság szíriai nagykövete Damaszkuszban aláírta a két ország kulturális együttműködési munkatervét az 1980—83 közötti időszakra. Az amerikai kormány fegyvereket szállít az afga nisztáni ellentorradalmárok- iiak, erősítette meg hétfőn újólag a The New York Times. A franciaországi ClermontFerrand-ban hétfőn megnyílt a Meteorológiai Világszervezet III. tudományos értekezlete. A július 25-ig tartó konferencián számos ország több mint kétszáz szakembere vesz részt. Portugália 24 ezer vasutasa hétfőn, az idén negyedszer bénította meg az ország vo- rlatközlekedését. Üjabb negy- veitiij olcórás sztrájkmozgal- mufckal is nagyobb fizetése .tét kövaitiiteK. ták a hírközlő eszközöket, és gyakorlatilag hírzárlatot rendeltek el. A jelentések nagy része a bányászok kezében lévő »ellenállási láncolat« négy rádiójának a környező .országokban lahallgatott adásaira, és diplomáciai forrásokra támaszkodik. La Pazban megerősítették, hogy belehalt sérüléseibe Simon Paredes kommunista szakszervezeti vezető és Marcelo Quiroga Santa- Cruz, a Bolíviai Szocialista Párt vezetője. Mindkettőjüket a bolíviai munkásközpont székházát megtámadó jobboldali fegyveresek sebe- sítették meg. A puccsisták rajtuk kívül tizenöt szak- szervezeti vezetőt kivégeztek, hetvenet pedig letartóztattak. A testvérorszóg nemzeti ünnepén Magyar vezetők üdvözlete a lengyel vezetőkhöz EDWARD GIEREK elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának . első titkára, HENRYK JABLONSKI elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Állam ta nacsanak elnöke, EDWARD BABIUCH elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, VARSÛ Tisztelt Elvtársak! A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepén, Lengyelország új jászü: elésenek 36. évfordulóján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, az egész magyar nép és a magunk nevében forró elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri lengyel népnek. Népünk elismeréssel tekint azokra a kimagasló eredményekre, amelyeket a lengyel dolgozók a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elértek. Nagyra értékeli a Lengyel Népköztársaság aktív, a társadalmi haladást és a béke megszilárdítását szolgáló széles körű nemzetközi tevékenységét, értékes hozzájárulását a szocialista közösség, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységének, a szocializmus pozícióinak erősítéséhez örömmel és megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar és a lengyel nép sok évszázados barátsága a marxiz- mus-leninizmus, a proletár internacionalizmus eszméivel gazdagodva napjainkban tovább erősödik népeink javára. A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy népeink hagyományos barátsága, országaink lendületesen fejlődő együttműködése eredményesen szolgálja a szocializmus építését országainkban, erősítse a szocialista közösség összeforrottságát. Nemzeti ünnepükön további sikereket kívánunk önöknek és Lengyelország dolgozó népének a fejlett szocialista társadalom építésében, hazájuk felvirágoztatásában. Budapest, 1980. július 22. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A lengyel nemzeti ünnep alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Stanislaw Gucwát, a Lengyel Népköztársaság Szejmjének elnökét. A Hazafias Népfront, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa táviratban köszöntötte a lengyel testvérszervezetét. Khomeini szerint Nem eléggé hithűek Az Iszlám Forradalmi Tanács feloszlatta magát és minden hatalmát az iráni parlamentre ruházta — jelentették be Teheránban. Mint ismeretes, a testületet az iráni forradalom győzelme után hozták létre, és mindeddig az ország legfelsőbb hatalmi szerve volt. Hasemi Rafszandzsani aja- tollahot, az iszlám köztársasági párt egyik vezetőjét, volt ügyvezető belügyminisztert, teheráni képviselőt választották meg az iráni parlament elnökének. Megbízatása egy évre szól. A leadott 193 szavazatból 156-ot kapott. Khomeini ajatollah az eddigi kormányt tette felelőssé az iráni belpolitikai válságért és a nemrég leleplezett összesküvésért. Egyúttal felszólította az iráni parlamentet: gondokosdjék róla,' hogy az új kormány jobban megfeleljen az iszlám elveknek. Khomeini — nevek említése nélkül — kijelentette, hogy a jelenlegi miniszterek közül egyesek »nem eléggé hithűek« és ezért távozniuk kell. A teheráni rádió egy másik adásában rendkívül heves támadásnak adott helyet Ghotbzadeh külügymiCipész szakmunkást, betanított dolgozókat Négyen a k‘végzettek közöl. niszter ellen. Az »Iszlám Őrei« nevű szervezet — amely pénteken magára vállalta a Bakhtiar volt kormányfő ellen megkísérelt párizsi merényletet — rádió- nyilatkozatban bírálta Ghotbzadehet amiért elítélte az akciót. A szervezet Kho- keini ajatollah parancsára hivatkozott, amely szerint »kivétel nélkül minden ösz- szeesküvőt halálra kell ítélni«. A csoport követelte, hogy az iráni külügyminiszter ne bírálja, hanem »méltassa testvérei tettét«. Vasárnap hajnalban kivégezték a múlt héten meghiúsított puccs öt részvevőiéi — jelentette a teheráni rádió. Perüket zárt ajtók mögött szombaton kezdte meg az iráni fővárosban egy iszlám különbíróság és az iráni iszlám köztársasági rendszer elleni államcsíny-kísérletben való részvétel vádjával még aznap halálra ítélte őket. A kivégzettek között voll Mohaghegi nyugalmazott dandártábornok. \\sm $ a RAVILL-nál ! Augusztus 2-ig olcsóbban vásárolbat TA 5301-es és 5302-es típusú televíziót, fölveszünk RC 4623-as Plútó típusú rádiót, OTF-hitelre n. Zalaegerszeg Elektron bolt: Kaposvári Kossuth Lajos u. 19—23. 8900 Szolgál tatóipari Nagykanizsa Elektron bolt: Szövetkezet Rózsa Ferenc u. 10. 8800 1433*91 (900541