Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-20 / 169. szám
Elvetemüli szülök Töt* mint két évtizede foglalkozom bűnügyekkel. Számtalan esetben, súlyos, garázda-, emberi életet is követelő ügyekben az állam büntetőjogi igényeinek érvényesítésekor igyekeztem védeni a rászorulókat, az ügyek sértettjeit. Sokszor találkoztam aljas, gátlástalan, könyörtelen emberi magatartásformákkal, s még az »edzett* ügyésznek is összeszorul a szíve, amikor olyan ügyben kerül sor a nyomozás lefolytatására, melyben az ügy sértettje az ártatlan, kiszolgáltatott, gondozásra, ápolásra szoruló, szeretetre vágyó gyermek. A büntető- eljárás során az ügyésznek kötelessége harag és részrehajlás nélkül eljárni a vádlottak ügyében, személyes érzéseket és haragot félretéve képviselni a vádat. Ilyen ügyekben mégis nehéz indulatok nélkül felülvizsgálni a nyomozás iratait, s értékelni, elemezni a kiskorú veszélyeztetésének vétsége szempontjából szükséges tényállást. Amikor a kiskorú érdekében a beavatkozás — különböző okok miatt — késik, az időben történő intézkedés, a szomszédok, ismerősök és rokonok összefogása elmarad, a szülők viszonylag hosszabb ideig »háborítatlanul« követhetik el az említett kiskorú szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető bűncselekményt. Az »erőtlenséget« használhatta ki Zsidákovits István és felesége is. A szülők hónapokig nem álltak munkaviszonyban, fő gondjuk az alkohol árának előteremtése volt. Ezért az asszony eladta értékes házát, így a család mostohább helyre és az ital miatt olyan nehéz anyagi körülmények közé került, hogy a most 15 eves Csaba, a 13 éves Tamás és az egyéves Gabriella élelmezése több esetben nem volt biztosítva. Hogyan élt a család? Idézem Csaba nyomozati vallomását: »Szüleim beszéltek rá arra, hogy már az elmúlt években is italt, élelmiszert lopjunk. Előfordult, hogy azzal fenyegettek: ha nem lopunk. nem kapunk enni. Itt, Kaposváron kb. 80—100 alkalommal követtünk el áruházi lopást. Apám főleg itallopásra beszélt rá. Az öcsémmel közösein a kaposvári sportszerboltban egy alkalommal 3000 forintot, másik alkalommal pedig ?,9 500 forintot loptunk el. Az öcsém figyelte, hogy a raktárban lévő személyek mikor jönnek ki, ez idő alatt én a pénztárfiókba nyúltam; nem akartam annyi pénzt elvinni. de kötegekben voltak az 500-asok. A pénzt az ingem alá rejtettem, majd érdeklődtünk a horgászbot ára felöl. Csupán ezt követően mentünk ki az utcára. Amikor hazaértünk, anyámék előtt a pénzt a levegőbe dobtam, a földre került pénzt szüleim szedték fel.« Zsi dákovi tsék boldogok voltak; másnap Budapestre utaztak, italoztak, vásároltak. a pénzt, elköltötték. Éttermeket, italboltokat járva nem volt lelkiismeretfurda- lásuk. nem gondoltak szörnyű gaztettükre, a gyermekek jövőjére. Sőt, miután a kiskorúakat állami gondozásba vették, a szörnyű életmód »folytatása« érdekében a gyermekeket az intézetből két alkalommal is megszöktették. Ilyen körülmények között 1979. május 27. napján született Gabriella. Természetes, hosv a pici lény gondozására, óvására, ápolására a napnak minden órájában, percében szükség van. Az »édesanya« az ősidők óta kialakult .»ösztönről«, »szokásról« azonban nem akart tudomást szerezni; az alkohol utáni vágy kielégítése mindennél fontosabb volt. SOMOGYI NEPL ■PLAP A asszony nemcsak a bfelő lakás takarítását, hanem gyermekének felügyeletét is teljesen elhanyagolta, a segítségért, élelemért könyörgő gyermeket egész napokon át elhagyta. Gyakran előfordult, hogy a csecsemő egyedül maradt a lakásban, a szomszédok több esetben hallották a kicsi könyörgő, szívszaggató sírását. Az »édesanya« füléig azonban ez nem jutott el; szórakozott, italozott, férfiakkal tartott kapcsolatot. A múlt évben 320 ezer forintért eladta a kaposvári — a gyermekek kényelmét is szolgáló — közös lakását és 45 ezer forintért vásárolt Somodorban egy olyan lakást, amelynek szobájában a csecsemő mellett libákat is neveltek. Az alkohol tehát »elvégezte« szörnyű, romboló munkáját Mialatt a szülők távol voltak, a csecsemő egy kis kutya társaságában töltötte szomorú óráit. A mocsok előcsaiogatta a hívatlan vendégeket, a patkányokat, Zsi- dákovits István vallomása szerint a kutyáját azért verte agyon, mert — amikor a feleségével együtt az italboltból hazaérkezett —akislány ágyában találta, s úgy vélte, hogy a kutya harap- dálta össze a csecsemőt A gyanúsított állítása részben felel meg a valóságnak: csupán az hihető el, hogy a tacskó kutya az ágyban a kislány mellett volt, s a maga módján igyekezett védekezni a hívatlan vendégek ellen. Az orvosszakértő szerint ugyanis laikusnak is észlelni kellett volna, hogy a kislányon levő harapások, kar- molások kutyától nem származhattak. A vizsgáló orvos szerint a kislány homlokán, arcán, karján, mellkasán, lábszárán patkánytól származó régebbi és friss sérülés észlelhető. A csecsemő azért szenvedett el nyolc napon túl gyógyuló, maradandó testi fogyatékossággal járó sérülést, mert a jobb fülkagyló egyharmad része rágás következtében hiányzik ... Zsidók ovit» István és felesége előzetes letartóztatásban vannak, ök is olvasták az orvosszakértői véleményt, mely azzal zárul, hogy »a szülők nemtörődömsége nemcsak a csecsemő fejlődését, hanem az életét is veszélyeztette«. örvendetes jelenség, hogy az állami gondoskodás ki- szélesedésével, segélyezésekkel, különböző védő—óvó intézkedésekkel javult a nehéz körülmények között élő, sokgyermekes családok helyzete. Emelkedett a gyermekes ifjúságvédelmi munka színvonala, fokozódott a tnegelőzés hatékonysága. Egyrészt ennek tulajdonítható, hogy megyénkben csökkent az ilyen bűncselekmények száma. A hasonló ügvek esetenkénti előfordulása azonban arra hívja föl a figyelmet, hogy az időben tett intézkedés esetleg megelőzhette volna a kiskorú éheztetését, kínzását. A társadalmi, iskola, óvodai, bölcsődei, védőnői jelzőrendszer eredményes bővítésére, a községi gyermek- és ifjúságvédelmi bizottságok hatékonyabb működésére tehát változatlanul szükség ran. Dr. Dicső István főügyészségi ügyész EGYPÁREVEZŐS FACSÔNAK in 500 Ft most étkezett Siófokra, a sportszeráru- szaküzletbe. 177 negytílálitQs A Sportfogadási éa LoHo- igazgatosag közlésé aaerint a 29. játékhéten ftttalálatos szelvény nem akadt. Négy- találatos szelvénye 177 fogadónak volt, nyereményük egyenként 41 987 forint. Három találatot 12 424 fogadó ért el, nyereményük egyenként 299 forint. A kéttalá- latos szelvények 6záma 274 396 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetitek. A lottónyeremények a nyere- ményilleték levonása után értendők. — Üj gőzkazánt állítanak munkába a Nagyatádi Cérnagyárban. A technológiához szükséges gőzt is biztosító berendezés szerelésével a hónap végére végeznek. — Ih os József kaposvári amatőr parodista is szerepel a televízió második programjában a ma 16.30-kor kezdődő műsorban. Az ösz- szeállítás a rátóti humorfesztivál legsikeresebb szereplőit örökítette meg. — Rendszeres úszásoktatást tartanak Fonyódligeten a megyei úttörőtáborban a testnevelési főiskola hallgatóinak részvételével, akik turnusonként váltják egymást — Üjabb ivadékok kerülnek a Deseda tóba. Eddig kilencezer csukát, tizenöt ezer süllőt, ötezer balint telepítettek a vízbe. Az ősszel száz mázsa ponttyal gazdagodik a halállomány. — Térzenét adott az üdülő- vendégeknek tegnap délután Balatonszárszón a Tóparti étterem előtt a kaposvári ifjúsági központ fúvószenekara. — Tűzvédelmi vetélkedőt rendezett pénteken az üzem- igazgatóságok dolgozói részére a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Siófokon, összesen 13 csapat vett részt a versenyen, s az első helyezést a szállítási csoport csapata érte el. Lovas turizmus Bővítik u Idegenforgalmi •••*gálutáaok köréi Bugacon. A puszta szélen új lovarda épül a lovas sport kedvelőinek, a vendéglátás javítására pedig 150—-200 személyes pusztai éttermet alakítanak ki. Szállodáról pedig a Kiskunfélegyházái Lenin termelőszövetkezet gondoskodik, mégpedig nagyon figyelemreméltó módon: megvásárolja a környék elhagyott tanyáit, hogy eztán eredeti formájukban felújítva, parasztbútorokkal berendezve — de természetesen teljes komforttal — a hazai és a külföldi turisták rendelkezésére bocsássa. — Növelik a nyúlfelrásár- lást a csurgói áfész körzetében. Az év első felében 7 vagon nyulat vettek át a felvásárlók, s mivel több mint ezer tenyésznyulat adtak ki a gazdáknak, a második félévben a felvásárlás további növekedésével számolnak. — Az időszámításunk előtti harmadik századból származó kelta sírt találtak a Nagykanizsa közelében levő miklósfai homokbányában, A női csontvázat rejtő sírból értékes bronz tárgyakat, díszes karpereceket, csatokat, övláncot és kerámia edénymaradványokat emeltek ki. A leletek a nagykanizsai Thury György múzeum régészeti gyűjteményét gyarapítják. B fekete rózsa kertje A Halié megyei Sangerhausen ritka látványossággal szolgai az idei látogatóknak. Hat és fél ezer fajta rózsa, köztük n(W vadrózsája j disz- hk az egyed utal loan szép rózsakertben. .4 nagyszerű gyűjteményi viraybaralok, hobby rozsanemesitők melleit szakemberek is felkeresne a világ minden tájáról, hogy tanulmányozzák azokat. a többségükben igen régi rózsafajokat, amelyek Sangcrha usenc n kívül sehol uuüteU sah4 kaUiiáaiuk meg, HÍREK JÚLIUS A nap 5.07 órakor kél. 20.33 órakor nyugszik; a hold 13.21 órakor kél, 0.33 órakor nyugszik. PO A várható időjárás: v/ Változóan fe lhős idő, elszórtan — főként nyuVASÁRNAP Illés gaton és északon — kisebb esővel, futó záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 23—28 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete szombaton Siófoknál ll órakor 20 fokos volt. — A panelépületek hézagainak tömítésére felkészült a Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat. Egy függőállványt és egy függőkosarat vásárolt a munkák elvégzésére. — Barcsért 4,4 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek az év első felében a város lakói. A vállalatok és intézmények dolgozói mellett az utcák lakói is összefogtak a közös feladat elvégzésére. — Naponta 28—30 ezer palackot tölt meg a móri. dombok málna-, szamóca-, meggy- és ribisíkeültetvé- nyeinek »tevével« a Móri Állami Gazdaságban a közelmúltban munkába állított palackozógép. Az ügyes szerkezet mossa, tölti, lezárja és címkézi az üvegeket. A gazdaság szörpüzemében évente több mint ötmillió palackot töltenek meg különféle szörpökkel. Termékeiknek csaknem a felét külföldre szállítják. — Dunántúli építőipari fiatalok spartakiádját Kaposváron rendezik meg az idén. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat az augusztus 22—24-i rendezvényekre négyszáz résztvevőt vár. Sorrendben ez már tizedik találkozója lesz a dunántúli építőiparban dolgozó fiataloknak. — 244 hektáron termelnek zöldségféléket másodnövényként Somogy mezőgazdasági üzemei. A takarmányok és a zöldborsó után pedig 90 hektáron vetették el a zöldségfélék magvait. — Elkészültek a következő kaposvári hangversenyévad tervei. Októbertől májusig öt zenekari és négy kamarakoncertre kerül sor a Lalin- ca Sándor Művelődési Központban, illetve a megyei könyvtár előadótermében. Különleges élménynek ígérkezik a világhírű Moszkvai Kamarazenekar vendégszereplése. 85 évvel ezeiött, 1895. július 20-an született Bacsborsodon — és 51 éves korában, 194« novemberében halt meg Chicagóban — Moholy-Nagy László festő, fotográfus, művészeti szakíró, a XX. század legsokoldalúbb művészeinek egyike, a konstruktivizmus cgyiK legjellegzetesebb képviselője. Eredetileg jogásznak készült, de csakhamar festeni tanult; első kiállítását 1918-ban rendezte meg a fővárosban, a Nemzeti Szalonban. A Magyar Tanácsköztársaság véroefojtása után emigrált; Bécsben, később Berlinben élt, s haladó szellemű művészeti csoportokkal működött együtt. 1923 és 1928 között a weimari, majd a dessáui Bauhaus tanára, Gropius munkatársa volt, utána ismét Berlinben tevékenykedett, de a hitleri uralom elől Angliába, majd rövid ott-lar- tó/.kodás után az Egyesült Államokba emigrált, és Chicagóban megalapította a New Bauhaust. Elméleti írásaiban főként az absztrakt művészettel és az alkalmazott művészetek problémáival foglalkozott. Művei (képek, rajzok, plasztikák, fo- togramok stb.) többségükben konstruktivista formakompozíciók. Az utóbbi években egymás után jelennek meg magyarul is fontosabb könyvei; néhány hete fotóalbuma látott napvilágot. A modern művészet terjesztéséhez különösen kitűnő pedagógiai műnSiófokról hívható az olimpia 1 Moszkván kívül az olimpia többi városába is lehet távhívással telefonálni, az ötkarikás játékok kezdetétől. Ezentúl a nemzetközi távhívó hálózatba kapcsolt budapesti, valamint a siófoki központhoz tartozó telefonelőfizetők közvetlenül hívhatják Leningrad, Kijev, Minszk és Tallinn előfizetőit. A Szovjetunió országhívó száma 7, a moszkvai körzeté 095, a lentngrádié 812, a kijevié 0442, a minszkié 017, a tallinnié pedig 0142. — Gyermekvasárnapot tartanak ma a boglárlellei Vi- kár Béla Művelődési Otthonban. A szervezők bábelőadásra, közös játékra várják a kicsinyeket mar deleiéit tízre. — A RajkáJ-tö partján befejeződött egy új típusú, nagy teljesítményű automatizált ipari szennyvíztisztító próbaüzeme. A berendezés kifogástalan tisztaságú vizet szolgáltat, a visszamaradó üledék pedig felhasználásra kerül. A tisztító berendezés sorozatgyártását az ukrajnai Progressa gyár végzi. A nagy. teljesítményű új szennyvíztisztító felkeltette az amerikai, angol, francia, NSZK- beli szakemberek figyelmét is. — A Szcntjakabi Nyári Estek sorozat keretében holnap este Bánffy György előadóművész mutatkozik be a somogyi megyeszékhelyen. Megállapodás a Romániába uiazó autós turisták üzemanyag-ellátásáról Az illetékes magyar és román szervek megállapodtak a turisták kölcsönös üzemanyagellátásának biztosításáról. Ennek értelmében 198t>. július 21-től Románia területén a magyar állampolgárok hivatalosan beváltott lei ellenében vásárolt benzinjegyekkel szerezhetik be a szükséges üzemanyagot. A továbbiakban konvertibilis valuta felmutatása nem feltétele a határátlépésnek. A vásárlásra jogosító üzemanyagjegyeket (bonokat) a magyar- román határátkelő helyeken, illetőleg Romániában a kijelölt megyei idegenforgalmi hivatalokban — a külföldiek részére megállapított áron — vehetik meg a magyar turisták. A magyar utazási irodák a Romániába utazó autós turistáknak részletes tájékoztatást adnak az üzemanyagellátással kapcsolatos minden tudnivalóról. A hazánkba látogató román autós turisták továbbra is az eddigi módon vásárolhatnak üzemanyagot. — A nagyatádi művésztc- iepre látogattak tegnap a bődvicai diákklub tagjai. Az ifjúsági klub fiataljai pedig ma Kaposvárral és környékével Ismerkednek. B szorbok története A Német Demokratikus Köztársaság egyetlen nemzeti kisebbsége, a szorb (másképpen: vend) nép. Történetüket most dolgozták fel először tudományos műben. A bautzeni Domowina Kiadó a jelentős mű negyedik és egyben utolsó kötetét adta közre, amely Európának a legkisebb szláv népcsoportja történetére, ' életére derít fényt. A jelentős történeti mű 25 évi munka eredménye. — Befejeződött az MHSZ vetélkedő sorozata. A »Harmincöt év — szabad hazában« című rejtvényjáték Csepeli Ifjúsági Parkban rendezett nyilvános sorsolásán a fődíjat, egy Lada személygépkocsit, Orbán Fe- rencné nyékládházi lakos nyerte. — Laskovszky Albert népi hangszerkészítő es Erdélyi Tibor fafaragó munkáiból nyílik kiállítás héttőn a marcali kisgalériában A kiállítás augusztus közepéig mm*r — Automat» »etető« berendezést konstruáltak a szófiai Osszam Fejlesztési Iroda szakemberei szerszámgépekhez. Főleg olyan aggregátoroknál alkalmazzák, amelyek villamos motorok csapágy-pajzsait munkálják meg. Megfejtés Egyforma — nem egyforma: Az első sor első es az utolso sor harmadik figurája. Torta és logika: Először a tortat négy felé kell vágni, t majd a torta magasságának a felénél — igaz, szokatlan módon — egy vízszintes vágásául elosztani, tsy nyolc egyforma «zciet less. — A próbafúrások igazolták, hogy Azerbajdzsán középső és nyugati területein található olaj lelőhelyek fokozottabb kiaknázása rendkívül előnyös. Muradhanl- ban jelenleg a termelés eléri a napi 200 tonnát. — KÖZLEMÉNY. Kellő számú jelentkező esetén az l980/81.-es oktatási évben Is megrendezzük a középfokú munkaügyi képzést. A képzés két félévből áll és hetenként egy alkalommal szervezett, egésznapos foglalkozáson kell részt venni. A vállalatok, szövetkezetek, intézmények képzési igényüket név és beosztás megjelölésével 1980. augusztus 1-ig küldhetik meg a Somogy megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztályának címére: Kaposvár, Május 1. u. 10. A Somogy mrsrvei Tanács V. B. Munkaügyi Osztálya *«2^9)