Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-04 / 129. szám

A Nemzeti vendégjátéka EMIGRÁNSOK Mirai Sándor öngyötrő hontalanság-versét, a Latia- tuc felevmet, Zilahy Lajos beteljesületlen hazavágyását, de Háy Gyula marcangoló acsarkodását és a „névtelen” emigránsok, disszidensek ide­genbeli légszomját csak az képes átélni — természetesen kisebb erejű lél előrengéss el —, aki maga is töltött éjszakát egy bécsi vagy müncheni pá­lyaudvaron hálózsák-héjú ká­bítószeres angol lányok, nyi­tott borotvával sétálgató ré­szegek, csípőjüket ringató ho­moszexuális, görényszagú csavargók között, vagy ráne­hezült a páradunyhás párizsi éjszaka egy szerelmi légyot­tokra rendszeresített olcsó garniszállóban. Minden gon­dolat a gyökértelenségérzetre csévelődi'k fel, borzongat a meleg, áthatolhatatlan, vastag falat érzel magad és a haza között... Slawomir Mrozek ezt írta meg az Emigránsokban. Mro­zek ezt is megírta az Emig­ránsokban. Az Emigránsok re­mekmű. Jelenkori drámairo­dalmunk — európai értelem­ben — egyik legjelentősebb műve. A mrozeki életműben pedig a Tangó mellett a helye. S, ha a két legjelentősebb mü­ve között kellene választanom — habitusi szemlélet, műfaj motiválta okokból —, az Emigránsok mellé voksolnék. Az Emigránsok nem lengyel dráma. Nemcsak az; egyete­mesebb, általánosabb érvé­nyű — éppen emiatt olyan fájdalmas, valamennyiünket meggyötrő darab. Két ember vegetál egy bér­ház pinceszobájában, már- már patkánytanyán, valahol Nyugat-Európában. Annyira jellegzetes figurái a hazát- lanság-sorsúaknak, hogy az író csak AA-nak és XX-nek jelöli őket. Mrozek zsenialitá­sa az első pillanatban mér­hető: AA és XX még a színen sincsenek, de már tudjuk a színpadképből — ezt részlete­sen leírja a darab elején —, hogy az emberi létezés legala­csonyabb fokán tengődnek, a Dante festette pokol legalsó, legsötétebb bugyrában. A cső­rendszer elviselhetetlenné fo­kozza a ház zajait; a születés, élet, halál fortyogó, dobbanó, szörcsögő, sivító hangjait. Anélkül, hogy a színen lenné­nek, már informálódunk elkü­lönített mikro környezetükből — ágy, egy-egy személyes hol­mi — a két szereplőről. Az egyik enteUektüel: könyves­polc a tiszta huzatai ágy fö­lött, újságköteg, spray, öreg írógép a „vagyona”. A másik a keze munkájából él: ágyán ócska pokróc, ágya végében kopott, hatalmas bőrönd, íz­léstelen játékállat, Walt Disney csiricsáréra varrt Plu­to kutyája. AA valódi emigráns — en­fcellektüel — a tudatosság szintjén, a felismert és rend­szerezett törvényszerűségek nívóján szenvedi ezt a gyö- kórtelenségérzetet. XX az ösz- tönösség alacsonyabb fokán 1 Má sfél 1 szó ba osszkfl imfort * A’ — mondta Miklós za­varban. — Csak az idén töltöm beta« Tatámé megint hozzám fordult. «De végre is megérte, nem? A hétévi kin. Elér­ték. amit akartak. És most? Boldogok?« Csak bólintottam, de fel­ragyogó arcom is mutathat­ta mennyire! »Ez igazán érthető — bó­logatott Miklós is. — Az olyan ember, aki sok min­denen átment, meg tudja becsülni, amit az élettől ka­pott. Bezzeg a taknyosok, akiknek az egyik örömapa izzadja össze az esküvőig a kélszoba-hallt, a másik meg a kocsit nászajándékba, nyafognak, ha a lakás távol esik a központtól, vagy ha a kocsi csak Trabant... De az olyan ember, aki megkín- lódja, aki a saját erőfeszí­tésével izzad ki mindent, mint a gyöngykagyló, az boldog az elért eredményé­vel!« •■Nem ie esodáHom — • mondta a kis kolléganő, az­tán finoman órájára pillan­tott és fölemelkedett De nem állta meg, kikukkantott még az erkélyre is; az eny­he nyár végi estben félig nyitva volt az ajtó. — Cso­dálatos! — csapta össze a kezét. — Még a kilátás is! Egyszerűen gyönyörű ez a lakás!« Kint állít már a kis erké­lyünkön, gyönyörködött az esti hegyoldal sziporkázó panorámájában. Odaléptem melléje, végigsimítottairn a vállán. »A magáé is ilyen lesz, kedvesem! Ha nem is ek­kora ... De egy másfél szo­básra jogosult a kislánnyal!« Ráim nézett, hitetlen re­mény fénylett fel a szemé­ben. "Igazán bízhatom benne, tessék mondani ?« »Mindent, de mindent el fogok követni, ami emberi­leg csak lehetséges, higgye el!« A szeme valósággal meg­párásodott. »Istenem, ha sikerülne! Hogy is köszönjem meg?« »Egyelőre sehogy! — til­takoztam hevesen. — És ké­sőbb se, ha már sikerült! A- férjemnek teszem, higgye el! És nyugodjék meg!« »Köszönöm« — mondta halkan. »Aztán meghív a lakás- szentelőre! — intettem vi­dáman. — Viszünk egy üveg pezsgőt! Mi is azt ittunk! Annyi pezsgő talán nincs is a világon, amennyi itt e!fo­éli meg ugyanezt Ez 8 kü­lönbség — mely azonos ere­dőjű — állandósult vibrációt feszültséget eredményez ket­tőjük között e kényszerű együttlétben: a rezonőr értel­miségi „felsőbbrendű ember”- magatartása és az igen — nem prirriitívségű, de a végső vála­szokat illetően vegytisztábblé- tű,. parasztszármazású pária lombikélete a vákuumban szikrázó összecsapásokat, rö­vid összemelegedéseket hoz. Idomításjellegű együttlétük- ben az idomító értelmiségi pattogtatja az ostort, de a csa­pásokat végső soron magára is méri... AA éveken át tanulmá­nyozza XX-et tanulmányírás céljából — az emberi barom gyanútlan rabságát megíran­dó —, de végül is leckét ép­pen ettől a lénytől kap, s egyszerre hű tükörben ismeri fel saját, körülményektől tor­zult személyiségét. Zokogása nem megtisztító erejű sírás, hanem a reménytelenség be­ismerése. Döbbenetes pillanat. A Nemzeti Színház vendég­játékában láthattuk a mroze­ki müvet, melyet Székely Gá­bor állított színre. A drámá­hoz alkotó módon hű előadás ez, mély nyomokat hagy né­zőjében. Jelenettöredékei, hangsúlyokig, gesztusokig ki­munkált, hallatlanul pontos produkció minden értelem­ben. Megértjük fontos üzene­tét. Két színészóriás kellett az előadáshoz. A Zsámbéki—Ba- barczy—Ascher—Szőke szín­házi időszakban kívánt cél volt Garas Dezső kaposvári vendégszereplése; ebből mqst e formában lett realitás. A magyar színművészet rendha­gyó egyénisége „ujjai köré csavarja” a szerepet. XX-szel, de velünk, nézőkkel is azt tesz, amit akar. Olyan macs­ka-egér harc ez, ahol a macs­ka is védtelen. Garas úgy vedli le AA magatartás- rétegeit, ahogy a kígyó a bő­rét: fáj neki! Avar István XX-e igazi, nagy meglepetés. Mi tagadás, a színészt már-már képviselő­nek láttuk szerepeiben is; igazgatók, párttitkárok, veze­tők, jött-látott-győzött figu­rák megformálóiként köny­veltük el. S íme egy igazi sze­repben mozgósulnak, sőt gaz­dagodnak természetes, de szunnyadó színészi erői, és megteremtik a csodát, mely­nek tanúi lehettünk. Ihletadó mérce ez a szerep a továb­biakhoz^ annyi bizonyos. A darabot Balogh Géza for­dításaiban, Székely László ki­tűnő díszletében, Vágó Nelly személyiséget jellemző jelme­zeiben játszották. Leskó László gyott akkor, reggelig! Em­lékszel, szívem?« »Egyszer van lakásava­tás!« — mosolygott Miklós. A kis nő megint az órá­jára nézett. »Istenem, mennyire elra­boltam az Idejüket! Szala­dok is, mindjárt nyolc óra! Biztosan nézni akarják a tévét!« Nyújtottarh a kezem. Tar­tóztathattam volna éppen, felajánlhattam volna, nézze velünk a filmet, de aztán arra gondoltam, a szívé­lyességet sem kell eltúlozni. »Akkor szerdán, kettő és négy között várom. Addig szerezze be a jövedelemiga­zolást. Megírjuk a kérvényt, kitöltjük a kitöltendőket és elihditjuk az ügyet. — Rá­mosolyogtam Miklósra. — Elengedi a kartársnőt a munkaidő alatt, főosztály­vezető úr ?•« Főnöki szigort ráncolt homlokára, és zordan bólin­tott. »Kivételesen!« Mindhárman nevettünk. Miklós aztán lenézett a sö­tét parkba, s köszörült a torkán. »Most pedig lekisérem a buszhoz, Juditka, mert ilyenkor már nem tanácsos egy fiatal nőnek egyedül csellengenie erre mife­lénk ...« — És a kis kolle­ganőt maga elé tessékelve indult kifelé. »Milyen igazad van. szi­vem — mondtam, s nyúltam a kardigánom üt&a. — Ki Társunk a könyv Tahi változások Az ünnepi könyvhét somo­gyi programjának kiemelked. eseménye volt hétfőn a könyvtár avatása Tabon. A pénzügyőrség volt épületét alakították át az új intéz­ménynek, melynek elődje 1950. március 30-án nyílt meg 238 kötettel, öt év múlva már járási könyvtár lett, s 1960- ban a fölépült művelődési há emeletén kapott helyet. A t elmúlt húsz évben jelentősen gyarapodó könyvtár újabb el­állás iskola zenekara, ének­kara adott műsort az avató­ünnepség részvevőinek. Dr. Szabó Károly, a nagyközségi tanács elnöke beszédében ösz- szekapcsolta az ünnepi könyv­hét és az új létesítmény ava­tásának jelentőségét, s utalt azokra a fontos hétköznapi ^ennivalókra, amelyekhez nél- ;ülözhetetlen a könyv. — Az ünnepi könyvhét mindig jelentős eseménye •kulturális életünknek. Ren­helyezéséről ismét gondoskod­ni kellett. Társunk a könyv, hozzá tartozik mindennapi mun­kánkhoz, friss ismereteink megszerzésének eszköze, úti­társunk és a pihenés forrása. Az 51. ünnepi könyvhét em­lékezetes tabi eseménye han­gulatos térzenével kezdődött az új létesítmény előtt. A könyvtár vezetője fölfedezte a kellemes környezet varázsát, idővel olvasóparkot alakíta­nak ki az udvaron. Az álta­dezvények, író—olvasó talál­kozók, az utcákon színesedő könyvsátrak és a vásárlók igazolják az olvasó és a könyv ünnepi találkozásának a fontosságát. De még mindig vannak, akik ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak a könyvvel, akik nem ízlelték meg az olvasás örömét. Így a kultúra terjesztőire is érvé­nyes a XII. kongresszus által megszabott feladat: az eddi­gieknél is nagyobb gondot kell fordítani társadalmunk aV\a rétegeire, amelyek szá­mára még nem általános kell használni ezeket az utolsó nyári estéket! Me­gyek én is !« igény a művelődés, az olva­sás. Alkalmat kell teremte­nünk mindenhol arra, hogy minél többen találkozzanak a 12. könyvvel, az új Ismeretekkel, mert politikailag, szakmailag és általános ismeretekben jól felvértezett emberekkel tud­juk csak megvalósítani társa­dalmi, gazdasági, közéleti fel­adatainkat — mondta többek között az ünnepség szónoka. , Tabön a múlt hagyományai is bizonyítják, hogy itt min­dig voltak, akik szerettek ol­vasni. Az előző század köze­pétől működött a járási nép­művelési egylet, a polgári ol­vasókör, a gazdakör, a nyom­da, volt helyi újságjuk is. Az 1950-ben megnyílt nép­könyvtár 238 kötete a szocia­lista művelődés kezdetét je­lentette. 1960-ban már 4250 kötet olvasnivalót találhattak a tabiak a művelődési házban berendezett könyvtárban. Az új, önálló épületben helyet kapó könyvtárban 25 000 kö­tet könyv várja a gyermek- és felnőtt olvasókat. Gyarapo­dott az olvasni szeretők tá­bora. 1960-ban ezren iratkoz­tak be a könyvtárba, tavaly hatszázzal többen, s a társ­községekben működő fiók- könyvtárakban további ezer olvasót tartanak számon. A könyvesbolt forgalma pedig azt mutatja, hogy a családi könyvespolcokon is növekszik a kötetek száma. Csaknem százezer forintért vásárolt ta­valy új könyvet az intézmény. Száztíz féle újságra és folyó­iratra fizettek elő. Két éve határozták el Ta­bon, hogy enyhítenek a könyvtár zsúfoltságán, s meg - vásárolták a pénzügyőrség épületét. A költségvetési üzem munkája nyomán készült el az átalakítás, erre mintegy ötszázezer forintot költöttek. A berendezést száznyolcvan­ezer forint értékben a megyei könyvtártól kapták. Az új tí­pusú berendezés a somogyi könyvtárhálózat állandó fej­lesztésének igényes példája. A nagyközség összefogása is építőelemmé vált, a szakkö­zépiskolások, a BVG szocia­lista brigádjai, a nyugdíjasok klubja segített a szép terv megvalósításában. Kedves színfolt volt az avatóünnep­ségen Komád Rozália het­venegy éves nyugdíjas kö­szöntője. aki verset mondott az új könyvtár előtt. Horányi Barn» Kétszázezer pajtást vá Csillebérc és Zánka Az ördögbe is, pedig olyan szépen elterveltem mindent: megbeszeljük a megbesaélendőnket, a kis­lány megkapja az ígéretet, aztán lekísérem s azzal a szesszel, ' hogy errefelé nem tanácsos egy fiatal nőnek egyedül csellengenie, elme­gyünk a buszmegállóig. Esetleg beülünk a kocsimba, úgy szaladunk be a Moszk­va térig, onnét már köny- nyebben hazajut. És végre, végre egyedül lehetünk né­hány percig! Hisz odabent nincs erre lehetőség: vi­gyáznom kell miatta, s vi­gyáznom magam miatt! Fő­nök és beosztott: brrr! Még a látszatától is óvakodni kell, ha már a gondolatá­tól nem tudok... De Éti keresztülhúzta szá­mításaimat, nyakába kanya­rította az egyik kötött ka­bátját, és velünk jött. Nem, nem hiszem, hogy gyana­kodnék; egyszerűen imád sétálni. A baj csak az volt, hogy nagyon vártam már ezt a negyedórát, dél óta vártam, s bizony nem volt könnyű végigjátszanom a közönyös főnök szerepét, amikor Jutka először for­dult meg nálunk, ült le a díványomra, ahol alszom, s ivott a csészéből, amelyből én szoktam inni ... (Folytatjuk) Az idén csaknem 200 ezer pajtás veheti birtokába az ország két központi úttörő táborát — Csillebércet és Zánkát —, valamint a 200 helyi úttörőtábort június 18- tól, az úttörőnyár zánkai megnyitójának napjától. Csillebércen, az úttörő- mozgalom legnagyobb múl­tú, legromantikusabb tábor­helyén az ország 45 nevelő- otthonából és gyermekváro­sából érkezett 600 úttörő nyitja a tábort. Velük együtt pihennek majd azok az út­törőcsapatok, melyek a hul­ladékgyűjtő akcióban a leg­jobb eredményt érték el: vi­dám bábbemutatóval, asz­faltrajzversennyel, plakát­pályázattal, táncházzal, iro­dalmi fejtörőkkel, sportve­télkedőkkel tölthetik majd napjaikat a vendégek. Első ízben ad otthont Csil­lebérc a harmadik Kazinczy anyanyelvi úttörőtábornak júniusban. . A »Béke és barátság« nemzetközi úttörőtábor jú­lius 13-án nyitja meg ka­puit: mintegy 30 úttörő és haladó gyermekszervezet kis képviselői ismerkedhetnek itt egymással, a magyar út törők munkájával, hazánk eredményeivel. A XXII. nyá­ri olimpiai játékokat ünnepi olimpiai stafétával, játékos sportversenyekkel köszön­tik majd. Az 1980-as csille­bérci úttörőnyarat a népmű­vészeti tábor több mint ezer résztvevője búcsúztatja az augusztus 25-i záróünnepsé­gen. Zánkára is több ezer paj­tás érkezik a három nyári hónapban. A nemzetközi tá­bort ismét augusztusban ren­dezik meg: közös kirándulá­sokon, kulturális bemutató­kon, rajzversenyeken, vízi játékokon, hangulatos tábor­tüzek mellett ismerkedhet­nek a külföldi és a magyar- gyermekek. Az idén is nagy figyelmet fordít az úttöfőszövetség a vándortáborozásra. A nyári hónapokban 26 útvonalon, mintegy 20 ezer gyermek részvételével kétnaponkén t indítják útnak a csoporto­kat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom