Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-25 / 147. szám

Össz&kötőjkapocs a fogok és a tanács között

Uj erő a településfejlesztésben

A szociálisa demokrácia kibontakoztatásában egyre nagyobb szerepet vállalnak a szakszervezetek. Különösen nagyok a tartalékok a lakóhelyeken, mivel kevés helyen tevékenykedik még úgynevezett szakmaközi bizottság. Egy évtized alatt előtérbe kerültek a terület- és településfejlesztési feladatok, s ez ugyancsak megváltoztatta a szakmaközi bizottságok szerepének megítélését Egy időben szinte fölöslegesnek tartották, most azonban egyetlen »eszköznek-“ — hogy továbbítsa a lakóhelyen élő szervezett dolgozók véleményét, javaslatait a tanácsnak. A somogyi szakmaközi bizottságok már ellátják a városokban, a nagyközségekben levő szakszervezeti tagságnak az érdekvédelmét, a település- fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységükben általában ők képviselik az alapszervezeteket, a nyugdíjas és a máshol dolgozó tagokat A városi és a nagyközségi, pártbizottságok fölkarolták e testületeket, hasznos útmutatást, tanácsokat adnak nekik. Az SZMT elnökségének és a megyei tanács-vb együtttn.űködesi megállapodása nak szellemében kialakult a helyi tanácsok és a szakmaközi bizottságok közös tevékenységének gyakorlata. Bevált az, hogy az

SZMT a kihelyezett titkársági ülésein megisjneri egy- egy település eredményeit, gondjait, a szakmaközi bizottság véleményét. Ez lehetővé teszi, hogy az üzemi dolgozók kérésének megvalósulását elősegítsék olyan témákban, mint például a környezetvédelem, a csatornahálózat kiépítése a Balaton partján, vagy Barcs kereskedelmi hálózatának fejlesztése.

A megnövekedett szerep, a nagyobb követelmények új lendületet adtak a szakmaközi bizottságoknak. A tagság nagy figyelemmel kíséri, hogy a vezetőség milyen állásfoglalást alakított ki, amikor megtárgyalta a községfejlesztési tervet, a kommunális, a szociális ellátás fejlesztését, a bejáró dolgozók gondjait. Ez alapozza meg egyébként a szak- zervezeti tagság egyre nagyobb értékű társadalmi munkáját a lakóhelyén. Az egész település elismeri például, hogy egyre érdekesebbek az önálló rendezvényeik. Hol öregek napját tartanak, hol fórumra hívják össze az érdeklődőket. S most már az ismeretterjesztésben, a honismeret gyarapításában is mind nagyobb az érdemük.

A szakmaközi bizottságok

tekintélye egyre nő. Ez.t azon is lemérhetjük például, hogy sokan kérik meg a bizottsági tagokat egy-egy ügy elintézésére, panasz orvoslására. Közös ellenőrzést is vállalnak más szervekkel, több helyen részt vettek például az egészségügyi létesítmények szemléjén. A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság munkatársai szívesen vállalnak előadást a fölkérésükre — a nyugdíjrendeletről, a betegellenőrzés feladatairól A fogyasztók érdekvédelmével még nem mindegyik bizottság foglalkozik, pedig a szakszervezeti tagok jó néven vennék, ha mindenhol vállalnák e csöppet sem könnyű feladat ellátását társadalmi munkában.

Az SZMT eddig is sokat tett azért, hogy alkalmassá tegye e bizottságokat a településfejlesztési tennivalókra. A követelmények egyre nagyobbak, ezért tartja fontosnak a megyei testület, hogy továbbfejlődjön a szakmaközi bizottságok

munkája. Elsősorban arra van szükség, hogy a településen éjő összes szakszervezeti tagot képviseljék. A lakóhely területpolitikai

munkáját csak akkor képesek megfelelően irányítani, összehangolni, ha a jövőben az alapszervezetek szb-titká- rai, szb-tagjai szntén helyet kapnak a testületben. A megyei elképzelések összhangban vannak a SZOT terveivel is, hiszen a Szaktanács ugyancsak föismerte a bizottságok egyre növekvő szerepét a településfejlesztésben.

A közigazgatási hálózat változása megköveteli, hogy a községi szakmaközi bizottságok a székhelyen tevékenykedjenek. Alapvető, hogy az egész tagságot érintő döntések előtt véleményt mondjanak a tanács elé kerülő település-rendezési, »fejlesztési tervekről, a szolgáltatás, az egészségügy, a kommunális ellátás, a közoktatás és -művelődés fejlesztéséről, me£ egyebekről. Elképzelhető az is, hogy a társadalmi munkára együtt mozgósítsanak a tanáccsal, a né y frontbizottságokkal.

Lajos Géza

Szedik a paprikát

„Nem szeretnénk lemaradni..."

Érik a paprika a nagybajomi Lenin Tsz kertészetében. A fél hektárnyi fóliasátras területről több mint egy vagonnyit várnak. Eddig ezer darabot értékesítettek a termelőszövetkezet és az áfesz boltjában.

Félmilliárdos forgalom

Pavilonsor a strandon - Boglárlellei tervek

A szorosad! termelőszövetkezet termőföldjei dombvidéken vannak, s természeti adottságaik elég kedvezőtlenek. , Égy-egy nagyobb felhőszakadás itt sok- ital nagyobb károkat okoz, minti másutt.

Nos, az idei májú« Igazi földindulást htí'Aott. Kilencediké a nevezetes dátum, amelyet a szorosadnak hosz- szú ideig nem felejtenek el: akkor történt, hogy fedél alá húzódva, tehetetlenül figyelték ‘ a természet félelmetes pusztító erejét. Olyan vihar tarolta le a szépnek indcló vetést, amelyhez ha- sonl >ra senki sem emlékszik a faluban. Egyetlen óráig tartott csupán, mégis hatalmas volt a pusztulás. Több mint száz milliméter csapadék esett le rövid idő alatt. »A por mozogni kezdett«, és a felhők lehulló, ólmos terhével sárrá keveredve valósággal önálló életre kelt Sosemvolt árkokat nyitott a föld, éhes száját hatalmasra tátva bombatölcsérekhez hasonlatos kráterek képződtek. Akár egy felvétel a hold felszínéről — olyan volt Szorosad a vihar után.

Olyan nagymérvű voit az

erózió, hogy a tsz egész évi gazdálkodását át kellett értékelni. A kukoricából százhatvan hektárnyit ki kellett szántani, a vetés többi része is károsodott: elpusztult a tőállomány egy része, a meglevő növények mellől pedig egyszerűen eltűnt a termőtalaj!

A napraforgó százhatvanöt hektárnyi területén viseli a vihar nyomait. Két lehetőség maradt: az egyik, hogy újravetik a napraforgót,

csakhogy ez ősszel, szárításkor, magasabb nedvességtar-' talma miatt jóval több energiát kíván ; a másik, hogy a kisebb energiafogyasztás érdekében vállalják az alacsonyabb terméshozamot Alaposan meggondolná á dolgot: az u.Uobbi mellett döntöttek.

A vészterhes óra mintegy kétmilliós kiesest jelentett a szövetkezetnek, a károkat a megyei bizottság is fölmérte.

Most, júrjius végén Szorosadon járva megkérdeztük, hogyan sikerült ellensúlyozni a veszteségeket.

— A növénytermesztés kieséseit pótólni kellett valamivel — mondta Matesz Pal, a szövetkezet elnöke —, ezért új melléküzemágat indítottunk: a fafeldolgozást. Igalra szállítunk félkész árut. A régi csavargyártó üzemet bővítettük, jobban kihasználjuk. Lucernamag- fogást is végzünk hatvan hektáron, s a magot értékesítjük; megtehetjük, hiszen a gyeptáblák adják állatállományunknak az egész évi takarmányt. Ügy érezzük, ezekkel sikerült visszaállítani a gazdálkodás biztonságát

— És az aratás?

— Az elsők között szoktunk végezni, és most sem szeretnénk lemaradni... Az őszi árpa betakarítását július első napjaiban kezdjük. A gépalkatrész-ellátással viszont súlyos gondjaink vannak, T—150-es traktorainkhoz és az NDK-típusú szecskázógéphez nem kapunk alkatrészeket. Az optimális kukoricavetési időszakban is emiatt állt két traktorunk ..

M. E.

Évről évre növekvő igényeket kell kielégítenie a boglárlellei fogyasztási szövetkezetnek. Körzetében, a Balaton menti üdülőhelyeken — Boglárlellén és Fo- nyódligeten kívül — több kisebb-nagyobb település is van.

— Tavaly 430 milliós for-' galmat értünk el, ebből legjelentősebb 290 millióval a kiskereskedelem volt — mondta Szabó József áfész- elnök. — A vendéglátó üzemág 43,5 millió forint forgalmat ért el ; azt terveztük, hogy összforgalmúnk eléri majd a félmilliárd forintot. Ez, úgy érezzük, sikerül . ..

Tervüket május 31-ig 120,4 százalékra teljesítették. A

legjobb volt a somogyi for gyasztási szövetkezetek között. A múlt évinél a kiskereskedelmi forgalmuk 20,5, a vendéglátás pedig 19,5 százalékkal ért el többet.

Sződősgyörökön a régi élelmiszer- és iparcikküzletből korszerű ABC-üzletet alakítanak ki 1—1,2 milliós költséggel, s, ugyanott korszerűsítik a Postakocsi csárdát. Erre ötmillió forintot költenek. Mindkét egységet még az idén átadják. A bog- lárlelled strandon a nagyközségi tanács költségvetési üzeme elkezdte egy pavilonsor építését a fogyasztási szövetkezetnek. Több mint hárommillió forint értékű e beruházás. Zöldséget és gyümölcsöt árusítanak majd itt, s helyet kap egy tejivó büfé-falatozó és fagylaltozó. A következő szezonban adják át a pavilonsort.

Az idén egymillió forintért vásárolnak hűtőiádákait és vitrineket, a balatoni egységeiken kívül többek között Somogytúrba, Gamásra, Saö~ .lösgvörökre és más községekbe is. Így bővíthetik az élelmiszerek választékát, főként a hús- és húskészítményekét, meg a tejtermékekét.

Boglárlellén az új üzletközpontban ételbár kialakítását tervezik. Ez nappal különböző grillételekke] áll a vendégek rendelkezésére, éjszaka pedig presszóként működik majd. Gamáson ABÇ- aruhaz eprteset tervezik.

Kaposvár Béke—Füredi lakótelepe madárlávteflMt.

Óvás - utólag

C

supán bevezetésként — és nem a magyarázod ás szándékával — mondom el, hogy legutóbb a fiatal értelmiségiek egyik fórumun nekem szögeztek a kérdést: nem elég konkrétak a példáim; mintha elbizonytalanodtam volna; mi az oka? Kelülkerekedett a kényelmes és »biztonságos« általánosítás? Nem lepődtem meg. Valami *»időszerűt« válaszoltam rá, az is igaz volt! Most mégis megkísérlem kiegészíteni, akkor elhangzott véleményemet, már csak azért is, mert a mai téma kapcsán se olvashatnak neveiket, helyszíneket. Okom van rá. Nem valamiféle félénkségből, hanem azért, mert úgy próbálok válogatni az é.et. jelenségei közül, hogy azok sokak számára mondjanak valamit. Ha igaz — es miért ne lenne az? —, hogy az újság a valóság tükre; s ha igaz, hogy a mi lapunk a somogyiaké, akkor igaznak tarthatják azt is, hogy sikereink, s az összeütközések bizonyító példái itt, a mi földünkön, a Balaton és a Dráva között vernek tanyát a közvetítők tudatában, emléktarában. Azt szeretném kérni tehát; ha általánosnak, helytől, személytől függetlennek tetszik is a példák sora, higgyek él: a helyszíneket, a szereplőket jól ismerem, léteznek, élnek. Gyakran jobb, ha nem öle, hanem felfogásuk, magatartásuk, mindennapi gyakorlatuk áll a középpontban — akár jót, akár rosszat követnek eL

»Meghökkentő« lenne, ha azt mondanám: ma a káderpolitikáról lesz szó. Mar csak azért is, mert sokan »tabuként-<< kezelik ezt a témát, holott tájékoztatáspoiitikánkbói nyilvánvalóan kiderül: nincs és nem lehet titkunk az emberek előtt. Meg azután beszélünk róla vagy sem, a nap minden perceben a közvélemény méri le és értékeli az ez irányú munkát: Nos hát egy ember »mennybemeneteléről« és törvényszerű bukásáról lesz szó. Csak az általánosítson belőle, akinek más példái is vannak. Ezek után remeién,, hozzájárulnák, hogy ne nevezzem meg öt; különben is csak ötven százalenig vetkes. Csupán a módszer, a megfontolat- lanság, az előrelátás hiánya miatt ágálok.

Levelet kaptam, sok aláírással a falu (somogyi természetesen) egyik társadalmi rétegnek jó néhány képviselőjétől. A művelődési ház igazgatója mellett voksoltak, védelmükbe vettek, kiálltak érte. Csakhogy a szerződése lejárt, s a hivatalos szervek megállapítása szerint nem felelt meg a követelményeknek. Véglegesítéséről tehát szó sem lehet. A beadványt hosszú vizsgálat, helyszíni beszélgetések követték.. Nem csodálkoztam azon, hogy összefutottam a megyei művelődésügyi osztály képviselőivel, s hogy vizsgálódott az ügyben, az illetékes pártbizottság és a felsőbb tanács is. A panasz több példányban készült Mar az sem tűnt volna föl, ha a televízió stábját, a rádió munkatársait is ott találom a faluban. A levélírókat mégsem ítélem el. A maguk szempontjából ugyanis igazuk van; mentőakciójuk jogos. Csakhogy a faluban nem ez a 23,5 százalékot képviselő réteg a meghatározó. Közülük is csak 30—40 embert foglalkoztatott nagy ambícióval — es sikerrel — a művelődési ház igazgatója. A községben csaknem 2000 ember él. S jóllehet a »rétegpolitika« létjogosultságát sohasem vitattuk, 1960 embert nem lehet »elhanyagolni« negyvenért!

A téma mégsem ez, hanem az »eredő«. Tudnunk kell, hogy a község kipróbált, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező művelődési igazgatójának halála — 1976 óta — mai szereplőnk az ötödik »megbízott«. Ez akkor sem vall megfontoltságra, ha tudjuk, hogy képzett népművelőkben — egyes helyeken! — nem dúskálunk . Hát még, ha hozzáteszem, hogy a legutóbbi még sohasem »nyüzsgőtt« e pályán, azaz képzetlen is, tapasztalatlan is. De jelentkezett. És jó minősítést kapott előző munkahelyéről. (Ez külön téma lehet egyszer; jobbára az kap nálunk elismerő; hibáit, emberi gyengéit nagy ívben elkerülő minősítést, akitől meg akarnak szabadulni, akit »el akarnak adni«!) Próbaidőre, meghatározott időre kötöttek vele szerződést. Munkaviszonya megszüntetésének tehát jogi akadálya nincs! De azért érdemes mélyebbre ásni. Nem egy ember, hanem a káderpolitikai elvek, módszerek valamivel tisztább érvényesülésének az érdekében.

Jegyzetfüzetem megtelt a vizsgálódás epizódjainak so rával. Nem fogom untatni az olvasót tapasztalataim részletezésével. Általánosabb tanulságokat szeretnék elmondani. Azt, hogy a művelődési ház igazgatóját nem tartják alkalmasnak feladata ellátására, nem vitatom. Hivatalos szervek képviselői állítják, bizonyítják. Tehát nyilvánvaló: nem érte szólok. Miatta, másokért, mindenkiért. Tudniillik alkalmazása eredendően megfontolatlanságra, a körültekintés hiányára, felületességre utalt. Tárjak föl bizonyítékokat? Nos. hát elmondhatom. Megnéztem például egy jegyzőkönyvei, amelyből kiderült: a főszereplőnek pénzügyi, elszámolási gondjai voltak, azaz sorozatos fegyelemsértést követett el. A jegyzőkönyv azonban szerződésének lejárta előtt néhánv nappal, s nem a gondok időszakában született. Utólag derült ki, hogy a »fiúnak« 20 év alatt 12 munkahelye volt: vándor típus, mindenhez, azaz semmihez sem ért. »Minimális intelligenciával, dirigensként jelentkezett a tanácsnál.« — mondták, és fölsorolták minden vétkét, hibáját, amelyekről előbb, az alkalmazás időszakában is meggyőződhettek volna. Mégis azt mondták: »önmagának köszönje, hogy ide jutott.« Csakugyan önmagáinak? Csak önmagának? (Ezeket a kérdéseket sem az illető védelmében kockáztatom meg.)

Most már mindenki »tudja« a faluban, hogy »övön aluli ütésként« ő szervezte meg a mentőakciót, a levélírást, a beadványok sorozatát. A »fő érv« azonban még ezután következett. A beállításáért felelős első számú ember felháborodottan közölte — most, tehát a hathónapos próbaidő lejárta után ! —, hogy képzeljem, pályázatának címét is pontos »j«-vel írta; így, hogy »P ÁJ ÁZAT«; s azt, hogy iskolában, azt két »ra«-nel. Hogy lehet ez az ember partnere a falu több mint száz értelmiségének; hogyan .vállalhatná a népművelő megtisztelő címét, feladatát? Igaz.- Csak az jutott az eszembe, hogy a »PÁJÁZATOT« nem az elbocsátáskor, hanem a felvételkor »illik« elolvasni!

És máris eljutottunk mondanivalóm lényegéig. Nem, a világért sem akarok általánosítani ebből a péidából. Még akkor sem, ha jómagam tízesével sorolhatnám a hasonlókat. Tessék csak körülnézni! Hány emberről derült ki nem most, hanem öt, tíz évvel ezelőtt, hogy lehet a világ legtisztességesebb, legbecsületesebb embere, de arra a pályára, ahová állították, nem alkalmas? És öt vagy hét év múlva — jóllehet sokkal előbb beigazolódott már — »kiderítik«, hogy csakugyan rossz volt a választás. Ilyenkor azután »érdemei elismerése mellett« fölmentik az illetőt, s nem ritka, hogy ;t »humanitás« jegyében újabb, képességeit meghaladó feladatot bíznak, rá. Végtére is nem akarok mást mondani, csak annyit: jó volna — eszméink, elveink szellemében — a közösség érdekét állítani a középpontba, és semmiképp sem az egyénéi, aki különben is csak azért felelős, mert nincs önkritikája, azaz nem kepes önmaga szamara lememi, hogy mire képes.

r

Ó

vásról beszéltem — képletesen —olyan óvásról, amely természeténél fogva mindig csak utólag hangozhat el. Meggyőződésem, hogy ezek a »kései siratok« csak elodázzák céljaink elérését. El kellene már jutnunk odáig, hogy ne pótoljunk Icapkodva eredendően is alkalmatlan embereket a különböző posztokon, hanem ne véljünk, es találjuk meg azokat, akiknek jogos véglegesiie schez, nem terhet kétség. . , _ , ,