Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
A öá *SteelnseÉte»ffl kiáltozott a* * agyagos folyóparton — Hahó'—, Hahó!— Kis Idő múlva *»J hallatszott a túlsó part felől. Tisztán ki lehetett venni, hogy valaki evezőt dob a csónakba, majd viharlámpa pislákoló fénye lobbant. A fiú biztatóan, mosolyogva intett a lánynak. Sötét, gyűrött öltönyében, átizzadt, fehér ingében, kioldott nyakkendővel olyan volt, mint egy hosz- szú mulatságból hazatérő vendég. A lány visszaintett, s lekuporodott a partmenti homokra. Kardigánját a vállára terítette, elöl összefogta. A révész a töredezett part- ■ hoz kormánySí„gu " thiery árpád csónak szélét. A révész a lány felé intett. — A húgom mondta a fiú jó hangosan, hogy a lány is hallja. A révész megfeszítette a lak fBggQpyét M5gflte Pálinkás üveget és két poharat tett az asztalra. — Nekem csak egy keveset — tiltakozott a fiú. — Az egész nem sok, ami az üvegben van. A révész megtöltötte a kia poharakat. — Mi a lány neve? — kérdezte. — Juli. — És a magé? — Az enyém Rafael. A révész megemelte a poharát. — Az enyém meg Nyúl Antal. Kihörpintetite a gyűszűnyi pálinkát. Az élet dolgai (Paul Guimard nagyszerű címét alkalmazva) evezőt, a csónakot a parthoz nyomta. ' — Szánjanak be! A lány megborzongott a sötétlő víztől, amelynek tükrén már megjelentek a csillagok. A csónakos ember ruhájából halszag áradt. A lánynak hányingere volt. A révész 0 zubbonyából: dohányos dóznit vett elő, rágyújtott, s mint akinek túl sok ideje van, az égő cigarettát a szája sarkába tolta, gumicsizmája mellől fölvette a pislákoló viharlámpát, és a lány arcához emelte. — Nem több tizenöt évesnél — állapította meg. — Már tizenhét — javította ki a lány. — Annyi, amennyi; csak megjegyeztem — tartotta a révész még közelebb a lámpát. — Ügy nézel ki, mint aki három nap, három éjjel egy szemet sem aludt, A lány a viharlámpa lángjába nézett. Lepke- szárnyalakja volt. — Félek a víztől. Amiatt van — mondta. A révész a fejét rázta. — Más ez: nem félelem. — Istenbizony, félek a víztől — mosolygott gyöngén a lány. — Az lehet — tette visz- sza a révész a lámpát, majd ellökte a csónakot a parttól. Szótlanul evezett át a folyón. Miután kikötöttek, megállt az iszapba taposott gya- logúton. Nem lehetett elmenni mellette. — Az mondom magának — nézett a fiúra —, hogy nézesse meg a húgát. A feleségemnek van lázmérője. F ölkapaszkodtak egy kis agyagdombra — ott állt a ház. A révész a kerítés mellé zavarta a csaholókutyát. A bejárat fölött tejfehér burában villany világított. A révész felesége a derekát tapogatva egyenesedett föl a lócáról. Vékony, fekete asszony volt, inkább alacsony, mint középtermetű, kemény ráncokkal a szája mellett és a szeme alatt. Sötét szemének csillogása rejtélyes volt. A révész az ajtó mögé állította az evezőt, sapkáját a fogasra akasztotta. Gyérülő, szőke haja megizzadt a sapka alatt, a tenyerével oldalra simította. A fiú lopva pillantott rá, és azt gondolta; — Cigány felesége van... A fiú és a lány úgy álldogáltak a füstös szagú Konyhában, mint akik szorult helyzetükben maguk is tudatában varrnak, hogy gyámolításra szorulnak. A lány a fiú karjába kapaszkodott. — Azt hiszem, láza van — mutatott a révész a lányra. Az asszony egy konyharuhában megtörölte a kezét, és a lány homlokához érintői te. — Uram Istent ?— sziszszent föl. A révész és a fiú a konyhában maradtak, az asztal mögé telepedtek, egy derékszög alakú festett padra. A révész elhúzta a konyhaabA’ — Vittem én át ezen a vízen olyan embert is — tolta félre maga elöl az üres poharat —, aki az innenső parton még élt, de mire odaát kikötöttem vele, a lelke is odaát volt már valahol... z asszony lázmérővel a kezében lépett ki a szobából. Juli mögötte állt a küszöbön, így látszott, hogy mennyivel magasabb. A ruhája felső gombját babrálta; arca megnyúlt, eltűnt róla a remény és a várakozás. — Felül van ' a harminckilencen. Rafael odalépett lányhoz, kissé ügyetlenül átkarolta. — Van egy oldalszobánk — pillantott az asszony a révészre. A fiú a padlót nézte. — Szerettünk volna továbbmenni. — Vétek ilyen magas lázzal — intette az asszony. Nyúl Antal .. vetett végét a bizonytalankodásnak. — Előfordult máskor is, hogy kései utas jött a kompon, és itt aludt — mondta. A feleségem majd főz egy jó teát, aszpirin is van a házban. Később majd bekapcsoljuk a tévét. Reggel hatkor jön a gazdaság teherautója, én hozom át a túlpartról. Azzal bemehetnek a faluba, onnan meg már elviszi magukat az autóbusz. — Nem bánom — egyezett bele gyönge hangon a lány. Az asszony a® oldalszobá- ban megvetette az ágyat. Közben homályosan remélt valami csodával határos megfogalmazhatatlant, mint mindig, ha idegen tévedt hozzájuk éjszakára. A szekrényből hálóinget készített a lánynak, majd a fazékban vizet forralt a mosakodáshoz. Végül teát főzött. A lány, mielőtt aludni ment, megállt a küszöbön; hívó pillantást vetett a fiúra. A pillantást Rafaelnek ázánta, de a révész felesége fogta el. Juli gyorsan behúzta maga mögött az ajtót, és elfüggönyözött. Kis idő múlva a villanyt is eloltotta. Rafael a pad derékszögében ült, az asztal sarka mögött. A konyhai melegtől el- álmosodott, legszívesebben ő is lefeküdt volna. A révész végiglapozta a fiú igazolványát. — A szülők megvannak még? — kérdezte. — Meg, hogyne... — sietett Rafael a válasszal. Nyúl Antal visszaadta az igazolványt. — Töltök még egy pohárral — ajánlotta. — Nem bánom — bólintott a fiú. Nyúl Antal lerúgta a csizmáit, a pad alatt megkereste a papucsot, aztán megtöltötte a poharaikat. — A víz alattomos, mint az ördög — mondta váratlanul. — Jaj annak, akiről észreveszi, hogy fél tőle. Akkor aztán nincs könyörü- let. Sok embert magába szippantott már ez a folyó, amióta én vagyok itt a révén. KörSbeSH «art, Ax apám Hgyancsak révész volt; az ó idejében is lehetett elég haláleset. Beszélt is róluk. — Ma már nem mókás, hogy a fiú az apja mesterségét folytatja — jegyezte meg Rafael barátkozóan. — Ó, mehettem volna én is felsőbb iskolába, de nem akartam. Nem jó az, ha az embert ifjú korában elkapják az ábrándok. Én már kisgyereknek is olyan voltam, hogy akkor éreztem jól magamat, ha az egész család itthon volt, az anyám, az apám meg a testvéreim... Rafael a nyelve hegyére csöppen te tte a mararlék pálinkát — Akkor maga elégedett ember — mondta. — Az vagyok. Elégedett. — bólintott komoly arccal a révész. ______________— A családi " " ' "'“áldáson kívül nekünk mindenünk megvan, ami kell. A fiú fölállt. — Lefeküdnék én is. — Ahogy gondolja — vonta föl a vállát Nyúl Antal. Rafael a székre dobálta a ruháit, sötétben vetkőzött. Mielőtt ágyba bújt, kinézett az ablakon, de az udvari kilátást elállták aíz ablak elé magasan fölraikott hasábfák. A lány beljebb húzódott, hogy helyet adjon. Nyúl Antal megitta e maradék pálinkát, s a pádon végigdőlve, a nap dolgaitól fáradtan,, a sorsán tűnődött. A felesége lekapcsolta odabent a szobában a tévét és kijött hozzá. — Baj lehet — szólalt meg halkan. — Miből? — Ezek menekülők — intett a fejével az oldalszoba felé. — De hiszen testvérek az ártatlanok. — Masa mindenkiben megbízik — fordult el csalódottan az asszony. Éjszaka nagy eső volt, alaposan fölázott a part. A gazdaság autója a szokásosnál fél órával korábban érkezett. — Ébreszd föl őket gyorsan! — Én nem — rázta fejét az asszony. — Mi bajod van? — pillantott a révész ingerülten az asszonyra. — Ezek nem testvérek. — Honnan veszed, hogy nem azok? — Nézze meg a saját szemével ! N |yúl Antal értetlenül bámult a feleségére, aztán mégis elindult az oldalszoba felé. Óvatosan lenyomta a kilincset, és benézett. A fiú és a lány kitakarózva, meztelenül aludt az ágyon, egymást szorosan átölelve, s ártatlanul — ahogy csak a biztonság és a szerelem állapotában alhat az ember. Ofvassnk-e a „csodált nővért” Kaffka Margit születésének centenáriuma ? Rezignálton bontja w Kaffka Margit a gyermeki képzelet fakuló képeit a Zilált napok kezdő soraiban: Gondolni akarok az avult szavú, szomorú házra, hol mint gyerek jártam szorongva idegenül. A szomorúság volt már az ősi ház egyik leggyakoribb vendége. Az anyai elődök fénye belehullott a történelem viharába, a vagyon elaprózódott. A cseh származású apa «■városi házban élt, kézműve- si, iskolamesteri, biztonságos és tisztes sorban.« Ügyvéd volt Kaffká Margit születésének idején,, 1880. június 10-én, Nagykárolyban. De a dzsentrik nem hagyták tavább de- klasszálódni a családot, a fiatal ügyvédet a vármegye «-királyi« főügyészévé választották. A szépen induLt mese tragédiára váltott, a kislány hatévesen váratlanul elveszítette apját. A levelek a zárdából szentimentalista sorai őrzik meg a családból kiszakított, az apa hiányát visszasíró gyermek zárdái nevelésének keserűségeit. Később a magány egyik legfontosabb kérdése lett az írónak. A szatmári irgalmasnővé- rek zárdájában ingyenes növendék volt, itt szerezte a tanítónői oklevelét, majd az Erzsébet Nőiskolában polgári iskolai tanári diplomát kapott. Boldogan vállalta a miskolci meghívást. A tanításban nem érezte a lélekölő mesterség keserű nyűgét, tanítványaiban kereste, kutatta az individuális jegyeket. Miskolc után Újpesten és Angyalföldön tanított. Csaknem másfél évtizeden keresztül fő hivatásának tekintette a tanítást. Kaffka Margit első verseit a Magyar Géniusz közölte 1901-ben, de befogadta A Hét, Figyelő, Szerda, Virág- fakadás, Jövendő és Az Üj- ság is. Első versein Szabolcsira népies és Kiss József bal- ladisztikus hatását érezni. Később az indulásáról enyhén restelked ve így vall : »azokban az években még Ady nem zúgatta szavát, és Babits nem tűzte új versei csodás aranyhímét.« Az ősei génjeinek vallatásában kereste egyéniségének egyre világosabb jegyeit, ezt a törekvését ismerhetjük föl verseiben (Morvamezőtől Uráig, Apám). Kaffka Margit költői, írói világa egy hanyatló kor ful- lasztó miliőjét idézi. Nem teremtő lélek. Túlságosan is erős benne az asszonyi szubjektivitás ahhoz, hogy a «nagyok«, Jókai és Mikszáth árnyékában újat hozzon a magyar írodalorhba. Ady készül már, hogy sárkánytüzet fújjon a grófi kastélyokra, szérűkre, Móricz is tanulja az igazmondás abc-jét, hogy megmutassa, hogyan élnek azok, akiknek hiányzik a hetedik krajcár. Kaffka Margit biztosnak látszó »szigete« elsüllyedt, mielőtt megérezhette volna nyugalmát: ezt vehetjük ki sok-sok elbeszéléséből, regényeiből. Az asszonyi sors zsákutcába jutása, kiszolgáltatottsága, gertncroppantó elnyomása szinte már szimbólummá növekszik. Török Sophie nevezte a Nyugatban, szép tanulmányában »csodált nővér«-nek Kaffkát. Ráirányítja az olvasók figyelmét arra a kemény küzdelemre, amelyet oldalról oldalra megvív, hogy önmagát adja. Ez a küzdelem a legszembetűnőbben az utolsó regényében, a Hangyabolyban érződik, de a kulcsregényként számon tartott Állomások is megőrizte az írónő keserves vívódásainak győzelmeit és bukásait. Kaffka regényeinek nőalakjai szinte már mániákusan őszinték, ezért is lesznek áldozatai a kornak, a társadalom kiosztja rájuk a nagy szenvelgő dicstelen szerepét, »ötvenéves vagyok és jól megnéztem a világot — mondja legjobb regényének főszereplője, Pórteleky Magda, akiben anyját i&rperjük föl — de bizonyos, hogy a férfiakat nem isetmerem eléggé«. Szabad-e ennyire kitenni prédának az asszonyi lelket ? Ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a kor olvasóit. De Szatmár urainak nem a nő pőrére vetkőztetése fájt megbocsáthatatlanul, hanem a jelképes inzultus elkövetőinek nevében rántottak kardot, magukra ismertek, a korra, amely nem hagyta a babaházból az életbe kivinni a nőt. A kor összes bűnét akarták megtorolni, azon, aki a legkevésbé tehetett erről. A fiatal Radnóti Miklós is szemléletesen mutat rá Kaffka Margit művészi fejlődése című doktori disszertációjában arra a tényre: a valóságnak szemébe mer nézni, nem kendőzi el a háttérbe szorított, a magára hagyott lány, a kiszolgáltatott asszony, vagy a süllyedő középosztály beteges félelmét. Második férje mellett, akit besoroztak katonaorvosnak, egyre jobban megismerte a háború lélektanát. Ady, Babits, Móricz mellé állt Kaffka is. Schöpflin Aladár, leghűségesebb kritikusa, Kaffka egyik legnagyobb erényét abban látja, hogy írói ösztöne mindig olyan területre viszi, ahol otthonosan mozog, de már régen megszakadt a lelki rokonság. Ez a távolság éppen elég ahhoz, hogy a tegnapot mérlegre tegye. Kaffka hőseiben található valami rejtelmes, titokzatos vonás, de ez a megállapítás csak a nőkre érvényes. Sokszor önmaguknak sem tudnak elfogadhatóan számot adni tetteik indítékairól, köay- nyen tudomásul veszik az asszonyi sors tiltó táblácskáit, hiányzik belőlük a tudatosság. Magával hozta a gyerekkor világából a lelki sérülések iszonyatát, egy semmivel nem helyettesíthető traumát, a szeretet hiányát. Pórtelky Magda sorsa • a szárad vég inkvizíciója. Mit tud az életről? Konvencionális szabályok jelölik örömte- len útját, vágyai raam rajzolták elé hagy szerelem mámorát, élete erotikátian, fakó. A Mária évei főszereplőjének, Laszlovszky Máriának mái' föl-föllobbannak szerelmi vágyai, a szivárvány ra- gyogású tüzek sebzik. Talán jobban megértjük ezt az el- vontnak tűnő érvelést, ha nehány mondat erejéig kalauznak hívjuk a regényt,: »Mind érezték itt már, hogy mit fog jelenteni az; meglenni ezentúl e különös, gőzkö- dű levegő nélkül, mellyel itt körülvették volt lelkűket, érzéseiket, szinte természetellenes szivárványlással. Írott betűkbe hazugul sűrített élet volt előttük, ez lett kis és nagy élményeik mértéke és hozzáhangolódtak ifjúságuk íel-felszabaduló ritmusai ... « Ezek a »felszabaduló« vágyak, kiszámíthatatlan lépések okozzák Mária évei hősének, igazi »női Werther«- nek a tragédiáját. Az Állomások a főváros dzsugeljében játszódik. Hőse, Rosztoky Éva alteregója Kaffkának. Lakását megőrzi egy vidéki középosztálybeli élet szigeteként. Képtelen asszimilálódni, hiába hozzák házába sértődéseiket az' üók, művészek. Valaminek mégis kellett történni, Kaffka életének fülledt levegőjű, impresszionisz- tikus hangulatokat árasztó kisvárosa végképp elsiily- lyedt. Ezt példázza egy résziét abból a levélből, amelyet röviddel halála előtt írt anyjának. »Azok az »úri családok«, akiket emlegetsz, sajnálni va-. lók, igaz, de mégis egy sok száz éves bűn kezdi magát megbosszulni sorsukban. Ugyan gondoltak-e arra, hogy a paraszt is ember, hogy a gazdasági cselédnek is rendes, egészséges, tiszta és csinos külön házra van igénye a munkája után, hogy minden tanyáin legyen iskola, kórház, doktor, patika és népkönyvtár? Állati létben hagyták a szegény páriákat, hát most állatmód viselkednek, nem tanultak egyebet. Jászival keveset találkozunk: nem is vagy unie egy hiten, én szocialista vagyok, ő polgári radikális... « Kaffka Margit a Nyugat harcainak egy évtizeden át aktív szereplője volt, Ady fel- tétlv. i híve. Fájdalmasan korán hullott ki kezéből a toll, néhány napos betegség vitte sírba, spanyolnáthában halt meg 1918. december 1-én. Fia egy nappal élte túl, együtt temették őket, fél századot éltek. Olvassuk-e a csodált nővért? Vagy kihullott ő is a rostán? Szeretném hinni, hogy szkepticizmusom alaptalan. Lapozzuk föl könyveit, tegyük ünneppé születésnapját. Radies Károly Utcarészlet. Kiss Attila lo!lrajza Zelk Zoltán Mert nem lehet Járj színházba, menj képkiallitásra, ülj be néha egy moziba, kirakatot bámulj, s vegyél új, kedves holmikat magadnak. Mert nem lehet így! nem lehet! mert indulj el jókedvűen és jöjj haza jókedvűen és mondjad el, mit láttál, hogy milyen a Körút, s milyen a Váci utcát S a kedvemért menj el a Klauzál s a Teleki térre s nézd meg, hogy zsugáznak-e még az öregek a pesti padokon'! Ne ülj a fekhelyemnél, mint szenvedésem mélyszemű, nagy tükre mint szenvedésem százszoros visszárnya — ne öld magad, ne tedd, hogy én a gyilkosod legyek-------— M ert nem lehet! mert nem lehet hogy öld magad! hogy öljelek!