Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-31 / 126. szám

NINCS KIKÖTŐ A Tina-Lina vízre száll Somogyiak a Compact Kupán A múlt hét végén Buda­pesten rendezték meg a Compact Kupa asztalitenisz­versenyt, amelyen a K. Rá­kóczi utánpótlás korú ver­senyzői is részt vettek. Az erőpróbán szánté valameny- nyi hazai »jegyzett« spor­toló asztal mögé állt. Az if­júságiaknál 114, a serdülők­nél 136 fiú indult. A kapos­vári Varga az ifi mezőny­ben legyőzte többek között a serdülő válogatott Ando- dit (Bp. Spartacus), s a nyolc közé jutásért kapott ki a MÉMTE ifjúsági válo­gatottjától, Aranyositól. Christ a selejtező táblán egy győzelem után kiesett. A serdülőknél Hayden há­rom győzelem után felke­rült a főtáblára, ott legyőz­te a válogatott kerettag Vargát (Bp. Postás), de a legjobb nyolc közé mégsem sikerült bekerülnie, mivel 2:l-re kikapott a MÉMTE versenyzőjétől, Tiszától. Ba­lázs érte el talán a legna­gyobb sikert. Újonc kora ellenére három győzelemmel felkerült a főtáblára a ser­dülőknél, sőt a legjobb 16- ba is bekerült. A nyolc kö­zé jutástól a serdülő válo­gatott Lévai (BVSC) ütötte el. Szabados is háromszor nyert, s fölkerült a főtáb­lára, de ott nagy csatában alul maradt Szendrei (BVSC) ellenében. Sport­műsor SZOMBAT Röplabda NB II: K. Dózsa—Keszthelyi Petőfi. Kaposvár, Tóth Lajos Alt. Lsk., 17 ó. Tahi Videoton— U. PEAC. Tab, Mártírok útja, 17 ó. Kézilabda NB II : Csurgó—Csorna női mérkőzés. Csurgó, 16 ó. vasárnap Röplabda NB II: Tabi Videoton—Győri Dózsa. Tab. Mártírok útja, 12 6. Női mérkőzés: K. V. Izzó—Ta­polcai Bauxitbányász. Kapos­vár, Tanítóképző Főiskola, lü o. Asztalitenisz NB II: K. Rákóczi—Szondi SE. Kaposvár, Kisfaludy iskola, 11 ó. Női mérkőzés: Kaposplast— Hídépítő SC. Kaposvár, Ber­zsenyi iskola, 11 ó. Megyei seregszemle. Kapos­vár, Közgazdasági Szakközép- iskola, 9 o. Tenisz Megyei újonc és gyermek fiú bajnokság. Kaposvár, FMV Va- sas-sporttelç.i, 9 ó. Tájfutás Megyei váltóbajnokság, Újvár­falva. Autóbusz indul Kapos­várról, a buszállomásról 7.SO órakor. Labdarúgás NB II: Rákóczi—Sabária. Ka­posvár, Kákóczi-palya, 18 ó. (Jaczina). Megyei bajnokság: Ahol nem tüntetjük fel, a kezdési idő: 18 ó. I. osztály: Kiss J. BE—Kadar­kút (Kercza), Siófok—Mernye (Laskai), Barcs—VBKM . Vasas (Pazaurek), Latinca SE—Tán­csics SE (Kelemen), Labod— Marcali (Laczkovics), Nagyatad —Csurgó (j. v. Baranyából), Boglárlelle—Karad (Auman), Fonyód—Tab (Kutor). II. osztály : Északi csoport: Buzsák—Két- hely (Jutai), Balatonszárszó— Kőröshegy (Pesti Cs.), Somogy- vár—Patalom (Fodor D.), Bala- tonfenyves—Zimány (Rubecz), K. Közlekedési SE—Mesztegnyő (Horváth S.) 11 6, Balatonbe­rény—Tapsony (Nagyfi), Bala- tonföldvár—Táska (Dunkler), Lengyeltóti—Siofok n. (Kistle- ak) 10.30 o. Déli csoport: Somogy- B. SE— Magyaregres (Róza) 10 ó., Ka­pósgép V. L.—Szonyi SE (Sza­bó T.). Somogy tarnoca—Ho- mokszentgyörgy (Vukman), So- mogysárd—Háromfa (Pinter), Somogyszob—Lakócsa (Ignáczy), Nagybajom—Péterhida (Gye- nes) 16.30 ó., Toponár—Babócsa (Posta) 17 ó, K. Gazdász—Cso- konyavisonta (Jeges) 16 ó. A Tina-Lina a vízre bocsátás Mátrai Endre több mint húsz éve vitorlázik saját ké­szítésű hajóin. Tavasztól őszig Balatonberény körzeté­ben hasítja a habokat a fe­hér szárnyú vízi jármű, s a látvány megdobogtatja a parton ácsorgók szívét. Igen, mert vitorlázni cso­dás! Ezt érzi mindenki: az is, aki naponta hajóra száll, s az is, aki még csak elkép­zelni tudja a vitorlázás él­ményét. Ezt az érzést jó néhányan nem tudták magukba foly­tan! Balatonkeresztúron» és Balatonmárián. Szerszámot ragadtak hát, kalákába áll­tak, és elkezdték építeni a karcsú testű balatoni vitor­lásokat. Mátrai Endre útmu­tatása alapján készült el az első két évvel ezelőtt, s a boldog tulajdonos: Horváth Antal. Egy év múlva vízen ringott Pápes István és a Bakos testvérek (Ernő és Tamás) hajója is. 1980. má­jus 22-én l.fr órakor pedig ünnepélyes keretek között avatták fel (baráti körben) a Tina-Linát, Horváth István egyárbocosát. — Szeretjük a Balatont, de sokáig irigykedve szem­léltük a sebesen sikló vitor­lásokat. Pénzünk nem volt ilyen drága járműre, a vi­torlázó egyesületekben pedig főként budapestiek sportol­nak. Arról nem is beszélve, hogy a környékünkön sincs ilyen egyesület. Illetve csak a fonyódi túravitorlás sport­klub van, amelynek most Csütörtökön — az idén ki tudja hányadszor — ismét benépesült a fonyódi sport­telep. Ezúttal az OMÉK Kupa ’80 elnevezésű atlétikai versenyt bonyolította le kö­zösen a megyei sporthivatal és a megyei tanács mező- gazdasági osztálya. Augusz­tusban Budapesten rendezik meg az országos mezőgaz­dasági és élelmiszeripari ki­állítást, és ebből az alka­lomból az ágazathoz tartozó dolgozók és tanulók részé­re sportolási, versenyzési lehetőségekről is kíván gon­doskodni a MÉM. A fővá­rosi döntő »előcsatározása« volt Fonyódon ez a megyei döntő, melyen a mezőgaz­dasági, élelmiszeripari és erdészeti üzemek, állami gazdaságok, szövetkezetek, az e területhez tartozó okta­tási intézmények tanulói in­dulhattak. Egyetlen megkö­pillanatában. már valamennyien tagjai va­gyunk. Mi a lehetőségeinkén belül próbáltunk tenni vala­mit. Húsz—harmincezer fo­rint készpénzzel állítunk elő 100—140 ezer forintot érő vitorlásokat — saját hasz­nálatunkra. Ezekhez az ada­tokhoz a 800—1000 munka­órát — amelyet egy-egy jár­műre fordítunk — nem szá­mítottuk bele — mondják beszélgető partnereim: Pápes István, Bakos Ernő, Horváth István és Kardos Gyula. — Őszre elkészül az én hajóm is — mondja Kardos Gyula. — A hozzávaló anya­got beszereztem, »csak« meg kell építeni. Ezenkívül még Jandó Lajosét is szeretnénk vízre bocsátani egy éven belül. Szaporodik tehát a vitor­lásállomány Balatonmárián. A helybelieknek és a villa- tulajdonosoknak több mint tíz vitorlásuk van. Az öröm azonban nem teljes, hiszen a hajóállománnyal együtt a gondok is szaporodnak: nincs biztonságos kikötő a környéken. Néhányan a ná­das hullámtörő rej tekébe, mások a mariai- árok nyu­galmas vízére kötik ki fél­tett' kincsüket. Mindegyik csak félmegoldás. — Jó lenne, ha a helybeli fiatalok nem úgy nőnének fel, mint mi: hogy balatoni srác létünkre nem is vitor­láztunk. Ügy érezzük, ná­lunk szinte minden megvan ahhoz, hogy önálló kikötőt és szakosztályt hozzunk lét­re. A fonyódi telep messze tés volt, hogy a jelentkező ne legyen igazolt versenyző. A 128 fiú, és .33 lány há­rom korcsoportban mérte össze tudását. Szerepelt a programiban rövid- és kö­zéptávfutás, súlylökés, tá­volugrás, valamint kislabda- hajitás. A megye számos helyéről érkeztek fiatalok. Kaposvárról a legtöbben, de ott voltak Boglárlelle, Barcs, Ádánd/ Középrigóc, Balatonszárszó, Szőlősgyö- rök — és sorolhatnánk to­vább — képviselői is. So­kan vállalkoztak arra, hogy több sportágban szerencsét próbáljanak, így a 27 ver­senyszámban összesen 276- an indultak. A somogyi győztesek: Fiúk I. korcsoport: 60 m: Kendre István (Szőlősgyö- rök), 1000 m: Vastag Ferenc (Balatonfenyves), távolug­van, s egy-egy programju­kon csak nagy nehézségek árán tudunk részt venni. Ha viszont — akár kihelyezett szakosztályként, vagy bár­milyen más módon. — ön­álló tevékenységet folytat­hatnánk, úgy hisszük, érté­kes klubélet alakulhatna ki. A kez'deti lépéseket megtet­tük. Szinte minden fórumon elvi támogatásban részesítet­tek bennünket, de a legna­gyobb gondunk, a vitorláski- kötő kialakítása, még nem oldódott meg. A helyi ta­nács biztosítaná számunkra a területet, de — mint utó­lag kiderült — a vízterület nem tartozik a hatáskörébe. Meg kell hát keresnünk eb­ben az ügyben a Balatoni Vízügyi Igazgatóságot. Fonyódtól Keszthelyig alig van. balatoni sportélet. A tó környékén sorra szűnnek meg az életképtelen szakosz­tályok. Ezért is figyelemre­méltó a keresztúriak, má­lnaiak törekvése: szinte anyagi támogatás nélkül is életrevaló szakosztályt sze­retnének, tudnának létrehoz­ni. Tervük, hogy az általá­nos iskolás korú fiatalokkal is megszerettetik a vitorlá­zást. Rokonszenves a törekvés, a tenni akarás vágya. Figye­lemre és segítésre méltó! Hogy a Vagabamdust, az Amarilliszt, a Tlna-rLinát újabb karcsú testű hajók kö­vessék — egy biztonságot adó kikötőben. rás: Kiss János (Balaton­szárszó), súlylökés: Kiss Já­nos (Balatonszárszó), kis- labdahajítás: Papp Zoltán (Balatonszárszó). II. korcso­port: 100 m; Sós Attila (Mó­ricz Zs. szakközépisik., Ka­posvár), 1500 m: Sós Attila (Móricz Zs. szakközépisk.), távolugrás : Mátyás Csaba (Móricz . Zs. szakközépisk.), súlylökés: Varga Gábor (Móricz Zs. szakközépisk.). 111. korcsoport: 100 m: Ra- tasics János (Móricz Zs. szakközépisk.), 1500 m: Kré- nusz Rudolf (Tapsony), tá­volugrás: Gyánó József (Cukorgyár), súlylökés: Sár­kány Tamás (Hetes). Leányok: I. korcsoport: 60 m: Simon Gabriella (Barcs), 800 m: Tirnyei Már­ta (Boglárlelle), távolugrás: Simon Gabriella (Barcs), súly lökés : Benke Mária (Tapsony), kislabdahají­tás: Berki Katalin (Boglár­lelle). II. korcsoport: 100 m: Szabó Gabriella (Móricz Zs. szakközépisk.), 800 m: Hordós Gabriella (Boglár­lelle), tavolugrás: Bálint Katalin (Barcs), súlylökés: Papp Marta (Móricz Zs. szakközépisk.). III. korcso­port: 100 m: Gyűrűs Kata­lin (Boglárlelle), 800 m: Mertva Júlia (Húskombinát), távolugrás: Gyűrűs Katalin (Boglárlelle), súlylökés: Gyűrűs Katalin (Boglárlel­le). Férfi váltó: Szőlösgyörök (Sárái. Hendre, Szárnyasi, Cseledi). Június 1-én kutyabemutaió és vásár lesz Szántódpusztán, a 70-es út melletti idegenforgalmi és kulturális központban 10 és 14 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel vár a SIOTOUR. Gyarmati László Az OMÉK Kupáért Fonyódon HÍREK MÁJUS A nap 4.52 órakor kél, 20.32 órakor nyugszik; a hold 21.53 órakor kél, s 6.19 órakor nyugszik. SZOMBAT Angéla A várható időjárás: Időnként erősen megnövekvő felhőzet. Helyenként szórványosan előforduló záporra, zivatarra lehet számítani. Fokozatosan észak­nyugatira forduló, megerősödő déli, délnyu­gati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton: 19 és 24 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 17 fok. a lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése.szerint a Budapesten tartott 22. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: II. 21, 68, 79, 81 A májusi tárgynyeremény­sorsoláson a 21. játékhét szelvényei vesznek részt. — Június 1-cn nulla óra­kor lép életbe a MÁV nyári menetrendje, amely alkal­mazkodva a számos eyrópai országban bevezetett nyári időszámításhoz, szeptember 27-ig marad érvényben. Szo­kásos két oldalas menet­rend összeállításunkat a jú­nius 5-i, csütörtöki számban kapják majd meg olvasó ink. — Bélyegakció. Eredmé­nyesen vesznek részt a szak- szervezetek által szervezett szolidaritási bélyegakcióban a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Válla­lat dolgozói. Egyhavi szak- szervezeti tagdíjuknak meg­felelő összegért, összesen 33 000 forintért vásároltak bélyeget. Rekord angolna-zsákmány Befejeződött a tavaszi an­golna-fogás a Balatonon. 350 mázsa angolnát emeltek szárazra. A kifogott halak között sok másfél-két kilós példány is akadt. A nyugati országokban .kedvelt cseme­geként főként osztrák és NSZK-beli vevők csaknem az utolsó kilóig megvásárol­ták. — Sátrai állítanak fel és innen kínálják a könyveket Kadarkúton az ünnepi könyvhéten. A művelődési ház szervezésében szerdán iró—olvasó találkozón vehet­nek részt a versek kedvelői: Kelemen Lajos kaposvári el­sőkötetes költő találkozik a . kadarkútiakkal. — Nyugdíjas rétegtalálko­zót rendezett a Hazafias Népfront kaposvári városi bizottsága csütörtökön dél­után a kaposvári népfront­székház nagytermében. Ros­tás Károly megyei népfront­elnök tájékoztatta a résztve­vőket a megye fejlődéséről, a nyugdíjasokat érintő tár­sadalombiztosítási jogszabá­lyokról. — Értékes nedű. 31 ezer dolláros rekordáron vásá­rolt, egy kaliforniai árveré­sen John Grisanti memphisi étteremtulajdonos egy üveg, 1822-es évjáratú »Chateau lafite« vörösbort. A palackot október 28-án a szülővárosa kórházának javára rende­zendő ünnepségen szándéko­zik felbontani. — Tegnapi számunkban a kiadó hibájából tévesen kö­zöltük a kaposvári vásár időpontját. Helyesen: Orszá­gos állat- és kirakodóvásár június 1-én, autóvásár, jú­nius 15-én lesz. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 115 évvel ezelőtt, 1865. május 31-én született Kőszegen és ott is halt meg 1922 februárjában Chernél István ornitológus. Jogi és természettudományi tanul­mányait Pozsonyban, majd a fővárosban végezte ; rövid ideig közigazgatási gyakornok volt Sopronoan, később bir­tokát is bérbe adva csak ornitológiával foglalkozott. Ezt a szenvedélyét, a ter­mészet iránti szerelmet való­színűleg apjától, Chernél Kál­mán történettudóstól örököl­te, aki a Magyar Történel­mi Társulat egyik alapítója volt; tanulmányait a Száza­dokban és a Vas megyei Régészeti Egylet évi jelenté­seiben publikálta, de figyel­met keltő kertészeti, vadá­szati és ornitológiái cikke­ket is írt. Chernél István 1890 tavaszán részt veit, a Herman Ottó által szervezett niadárvonu- lási megfigyelésekben, és több külföldi madártani kongresszuson számolt be a kutatások eredmén yeíről. 1916-ban a Madártani Inté­zet igazgatójává nevezték ki. Még egy oka van, hogy tisztelettel emlékezzünk rá: I89i-ben norvégiai tanul- mányútján megismerkedett a sísporttal, Hjnelvet aztán ot­tani tapasztalatai alapján — Ö honosított meg hazánk­ban. (1896-ban A lábszánkó­zás kézikönyve címmel köny­vet is írt róla.) — Gcmenci kirándulásra tódul ma a Hámán Kató Ál­talános Iskola 33 .tanulója a kaposvári etek tro ncs ögy á r KlSZ-eseivel. Az egynapos túrán az iskolában rendezett szovalóverseny győztesei vesznek részt. — A 18 éveseket köszön­tik ma délután 5 órakor a somogysámsoni ifjúsági klubban, majd Bálint Pétert, a Pesti Műsor popklub-,veze­tőjét látják vendégül zenes beszélgetési-e. — Korszerűsítésre 14 mil­lió. A tanítási év befejezése után Adandón elkezdik a Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet kollégiumának a korszerűsítését. Az e célra szánt 14 millió forintból új hőközpontot létesítenek, s az olajtüzelést központi fűtés váltja majd fel. — Maradékhasznosítás. A kaposvári Lady szövetkezet­nél mintadarabokat készí­tettek maradék anyagokból a modellvarrók. A felnőttek­nek készített ruhák »hulla­dékaiból« gyermek sortok és kötényruhák készülhetnek. — Hat új brigád. Ma már huszonhat szocialista, illet­ve a szocialista címért küz­dő brigád van a Csepel Mű­vek Egyedi Gépgyárának Kaposvári- Nehézgépgy árá­ban. — Műsort ad a kaposvári Krénusz János iskola ' gyer- mektánccsoportja ma dél­után a szennai szabadtéri néprajzi múzeumban. A cso­port több alkalommal is meg­ismétli műsorát. — Önkéntes ápolónők há­rómnapos továbbképzésé fe­jeződött be tegnap Siófokon. A tizenhat önkéntes ápolónő hat éve négyhónapos okta­táson vett részt. A mostani tanfolyamot a siófoki Vörös- kereszt szervezte. Az elméle­ti és a gyakorlati továbbkép­zést, a filmvetítéseket a vá­rosi kórházban tartották. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogy június 2-án Babócsan országos allat- es ki- rakodovasar lesz. 142955) — Az Autóközlekedési Tanin­tézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít . Kaposváron. Jelentkezés: június 16-íg Ka­posvár, Berzsenyi u. 2. alatt. (038380)

Next

/
Oldalképek
Tartalom