Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-10 / 83. szám
Mart éneelem m hűség mm JHm eámmtt a Magyar /rôle Szövetségének költői szakosztálya, « Magyar Rádió irodalmi osztálya, a Somogy megyei Tanács és a megyei könyvtár ünnepi irodalmi estet rendezett Jósáéi Attila születése 75. évfordulójának a tiszteletére. A kedd esti rendezvényt dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg, majd húsz költő — köztük hét somogyi, illetve innen származó — vallott versben, prózában József Attila költészetének küldetéséről, a mának is szóló üzenetéről. Ágh István, Bella István, Beney Zsuzsa, Berták László, Bisztray Ádám, Csanády János, Csordás Gábor, Csorba Győző, Fodor András, Kalász Márton, Kelemen Lajos, Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Papp Árpád, Rózsa Endre, Somlyó György, Takáts Gyula, Tornai József, Veress Miklós fogalmazta meg a mai költönemzedékek felelős hitét a költészetről, s a példaadó nagy költő örökségének folytonos jelenlétét idézték. A rádió felvételt készített a ■ kaposvári ünnepi estről, melyet Fodor András szerkesztett, Balázs János rendezett. Közreműködött Mécs Károly és Szabó Gyula. Tegnap Balatonszárszón, Balatonszemesen és Siófokon emlékeztek meg József Attila születésének 75. évfordulójáról. Mai összeállításunk ugyancsak tisztelgés József Attila emléke előtt, önmagáról írott versével az ő hangját is idézzük. Fodor András ■ • Üzenő szavak »Nincs alku — én hadd legyek boldog!« »Hadd írjak szépet, jót, nekem add meg boldogabb énekem!« Mindkét felkiáltás élete utolsó esztendejében szakadt ld belőle. Miért is nem tudott élni, boldogulni, hetven- ötödik születésnapján, közöttünk lenni ő, akinek már tizenhét éves korában megjelent verskötetéről szólva megjósolta pártfogója, Juhász Gyula: »a magyar poé- zis legjobbjai és leigazabb- jai közé fog emelkedni«? Bizonnyal azért nem, amiért egyetlen lehetséges sorsként vállalta osztályosait, akik közül származott, mert mint ««lopott fát«, vitte őket a neki mindhalálig »otthontalan csupa-csősz világban«, A győzni hivatott szegények, a társadalom kivetettjei iránti odaadása a legfőbb emberi érték fölfedezésének szenvedélyes hangján szólal meg. így volt képes már kamasz fejjel is véglegesen megfogalmazni minden magyar költőelődjéhez képest új elhivatását; a munkásapa és a parasztanya örökségéből tudatosított küldetést; Valami forró nyári éjszakán gyárfüst ölelt át lomha földszagot s a legnagyobb lélek szökkent belém: az ucca és a föld fia vagyok. Miként lett ezután József Attila az űcca és a föld fiaként a két háború közti Európa legnagyobb költőjévé, erre csupán kifejező művészete elemző megközelítésével adhatunk választ. Akik igéit szájukra veszik, ne a hivatalossá lett agitátorköltőt lássák benne, hisz Ars poeticájában valóságos végrendeletként hagyta ránk: »a mindeneéggel mérd magad!« Soraiból ki kell hát szabadítani a föltétien őszinteséget, az értelmes rendet a szellemet és szerelmet azonos elszánással kereső teljes embert. Legyenek tudatában : Arany János óta nincs költőnk, aki hozzá hasonló ér- zékletességgéL, leleményes pontossággal jelenítené meg a világ dolgait, benne a holt tárgyakat, sőt az elvontságokat is. A modem ember elidegenedéséről fogalmazott-e valaki egzaktabbul, mint ő? . A semmi ágán üt szivem, kis teste hangtalan vacog ... De a testi, lelki elesettség, a végletes elárvulás kínjai közt is ott van József Attila verseiben a »mégis bízom«. 1937 januárjában, Thomas Mannt üdvözölve nemcsak saját korának lelkiismereteként szólal meg, de a szállóigék igazságával mondja ki a század máig érvényes erkölcsi, politikai problémáit, mindazok nevében, »küknek emberhez méltó gondja van«. Az ünnepelt költőhöz úgy lesznek hívek igazán, ha nem csak politikai harcait, nem csupán összetöretése dokumentumait idézik, de haláláig hősies küzdelmét is: a játék, a kedély, a tisztesség megmentéséért. Követve őt gyermeki ny iltságáiban és önki nzó igazságaiban, kívánom, hogy találkozzanak vele, a tiszta színűvel. Kívánom, hogy érezze magát körükben otthonosnak, hogy teljesedjék be az egykori szegedi egyetemista érdemelt reménye: Szeretnek majd, ha eljövök, szeretnek, mert közöttük voltam.,. elhangzott az egyetemi és főiskolai kulturális napok kaposvári és szegedi megnyitóján. TISZTA SZÍVVEL „A temetésén tizenhatan voltunk" Beszélgetés Cserépfalvi Imrével Századunkkal egyidős Cserépfalvi Imre, a legendás baloldali könyvkiadó vállalat egykori alapítója, tulajdonosa és szellemi irányítója, mégis ifjonti frisseséggel eleveníti föl a kedves budakeszi lakásban az Abaúj megyei gyermekéveket, az egri diákéletet, - a háborús időket, a kamasz Remenyik Zsig- mond barátságát, a vöröskatonaként eltöltött hónapokat, a prágai és a kassai emigrációt, s a hazatérést, majd a párizsi Hachette kiadónál és a kereskedelmi főiskolán végigélt esztendők történetét Az' élevezetes históriai leckébe belefeledkezett újságíró csak itt, a párizsi inas- és diákévek fölelevenítésekoir érzi szükségesnek az emlékek »aktualizálását«. — A szakirodalom és a publicisztika eddig szinte semmit sem foglalkozott József Attila franciaországi tartózkodásával, nyilván a tények hiánya miatt, ön — tudomásom szerint — a költő párizsi barátai közé tartozott. Kérem, tüntesse el a »fehér foltot« eddig nem publikált emlékeinek felidézésével! — A jövő évben megjelenő emlékirataimban részletesen beszámolok majd bar rútságunkról, ám most örömmel vágóik a dolgok elébe, felrissülve ' állok a Somogyi Néplap olvasóinak rendelkezésére — e témában valóban először a magyar sajtó történetében. Hadd kezdjem megismerkedésünk történetével. Huszonhatban çgy Vághidi Ferenc nevű barátom párizsi lakásán találkoztam először Attilával. Érkezésemmel egy latinóráit szakítottam félbe — Attila rendszerint »nehézfejű« társainak korrepetálásával kereste kenyerét —, s Vághidi, a tréfa mögül is érezhető komolysággal így mutatta be őt: Magyarország nagy költője! Persze, 6 korántsem olyan volt, amilyennek én akkoriban egy nagy költőt elképzeltem. Vé- kotnydongájú, kedvesi, rokonszenves fiú volt, meleg tekintettel, állítólagos búskomorságából, »tébolyult- ságából« — ezt számtalan későbbi találkozásunk alapján is állíthatom — semmi sem igaz. Akkor, Vághidi lakásán, inkább egy kicsit zavartunk látszott, kereste a közös »témát«. Kiderült, hogy ő is szívesen bi- liárdozik, majd — játék közben — verseit kezdte el mondani, lenyűgöző szug- gesztivitással. Néhány órával * később az Odeon kávé- házban pecsételtük meg barátságunkat, s mert közel laktunk egymáshoz, nagyon sokszor találkoztunk társaságban. — Mennyire járult hozzá József Atfila világnézeti és költői fejlődéséhez a Párizsban töltött egy év? — Attila nem szerette Párizst. Gyakran mondogatta: nem értem, má szépet talált Ady ebben a ronda városban! A tanulmányok a Sor- bonnie-on azonban sokat jelentettek számára. Mohón szívta be az egyetem levegőjét, sok kurzusra iratkozott be, szenvedélyesen érdeklődött a filozófia, a lélektan, a politika iránt, áhítattal hallgatta Bergson előadásait, múzeumba, képtárba, operába, hangversenyre azonban szinte sohasem jött el velünk. Csak az aktuális dolgok érdekelték. Ha futotta az idejéből, minden szocialista, kommunista, anarchista tüntetésen, gyűlésen ott volt, és — mert nem értette jól a párizsi utca nyelvét — velünk fordíttalta a beszédek szövegét. — Tehát nem sikerült százszázalékosan megvalósítania ismert nyelvtanulási »teóriáját«, mely szerint csak a szó- és szótárismeret a fontos? — Gyenge kiejtéssel, akadozva beszélt franciául, s a nyelvtannal is hadilábon állt, de — hála kitűnő vizuális memóriájának — a szavak ortográfiái alakját első látásra megjegyezte, ha kiejteni nem is tudta őket mindig helyesen. Némi túlzással azt mondhatom: a tudományos szakkifejezéseket és a szépirodalom »szárnyas« szavait jobban ismerte, mint a közbeszéd leggyakoribb fordulatait, hiszen rengete- get olvasott. — Vállalt-e szerepet József Attila a párizsi irodalmi közéletben? — Miközben az akkoriban odakint élő magyar írók és költők többsége gondosan ápolta kapcsolatait az irodalmi körökkel, ajánlólevelekért kuncsorgott, szerepelt, nyilatkozott, »adminisztrálta« ismeretségeit, Attila — szándékosan! — magányos farkas maradt. Gyámapjától, Makay Ödöntől ugyan vitt egy-egy ajánlólevelet a Párizsban élő Heltai Jenőhöz és Molnár Ferenchez, de egy év múltán felbontatlanul haza is hozta őket. »Renoméjával« éppen olyan könnyelműen bánt, mint pénzével és gyomrával. TAKÁTS GYULA Medáliák József Attila emlékére (Részletek) Hogy önkezétől?... Nem!... A gondoláit hálója, a bogot verő szavak, botos kóterek ajtaja, a páncélkocsik csapták össze a vas Tátrák alatt... Û szárszói nyugati lanka...' Vem te, de ott, ki állt, volt mind adosod. Fényképet is küldött Rónay Gyurka, ahol Somogy deszkádra omlott. * • » \égy sarkába rakattam én légy husáng tölgyfa csemetét. — Ellepte már a gaz? — Vagy égre törve, emlékfák jelzik Attila nevét? * * * Itt első szobrodra a legnagyobb, ki erre járt, annak nevébe tettem le koszorút s a nem hamis babér Berzsenyi szellemét idézte, * * * a Társaságod, amelyben a »Közjó« szellem élt, ahogy Te, oly reménnyel! Û széthullt cement szobor!... Gyémánt kaviccsal gazdag! Fölötted múzeum temploma térdel. JÓZSEF ATTILA József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott. Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak másért örülünk neki. Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyújtani, ha így megy tovább, nem törődöm velük. Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz, hogy bennetek lakik, az bizonyos. Minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek és épek. A gyémántból jó. meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szivünk alá. Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én . a pacsirták hajnali énekeben heverészek, mégis túljutottam a szakadékon. Igazi Lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd m ünnepekre. — Tehát igaz a közhiedelemben élő kép: élhetetlen volt? — Gyakran napokon át csupán kenyeret és sajtot evett. Többször — persze ••szőrmenteni», hiszen hallatlanul érzékeny, sértődékeny volt — említettem neki, hogy munkát vállalhatna, naponta legalább néhány órára. Ilyenkor ő azt válaszolta: »én költő vagyok, verseket akarok írni, írásból élni!« E büszkesége, »plusz« az irtózása a protokolláris kapcsolatokról olyan körülményeket sízült, amelyek miatt ő jobbnak látta hazajönni. Az összes siker, amit odakint »elkönyvelhetett«; egy versének megjelenése az Esprit Nouvean című avantgarde lapban, s egy előadás, melyen Hont Ferenc ismertette és mondta el — franciául — Attila néhány versét. A Gara László és Illyés Gyula által szerkesztett, franciára fordított magyar költői anr tológiában nem kapott helyet, bár itthon már két kötete is napvilágot látott. — ön a Hachette kiadó- vállalat képviselőjeként tért vissza Budapestre egy esztendővel József Attila után- Hogyan vált a barátság később hivatalos kapcsolattá, miért vállalta Cserépfalvi Imre — szembeszegülve a Horthy-rendszer művelődéspolitikájával és a titkosrendőrséggel — József Attila támogatáséit — • Attila rendszeresen eljárt az általam alapított francia könyvesboltba, majd 1932-től, »önállósulásom« után, kiadómhoz és a Váci utcai boltomba is. Mivel azt a kockázatot, hogy lefordí- tatom Aragon, André Gide, Malraux, Mauriac, és más nagy franciák műveit, Egon Erwin Kisch riportjait, a Csendes Dont, üzletem a haladó fővárosi értelmiség találkahelyévé vált. Ezzel a — hivatalos iránnyal szembeszegülő — kiadói politikámmal biztos jövedelemre tettem szert, s vállalhattam a még ismeretien falukutatók, baloldali költők műveinek kiadását, majd — Attilával egyetértésben — a Szép Szó című irodalmi folyóirat megjelentetését. Engedje meg, hogy itt — »első kézből« — véleményt nyilvánítsak egy régi vitában. Nem vonhatjuk kétségbe a lap másik két szerkesztőjének, Justus Pálnak és Ignotus Pálnak as érdemeit sem, de tény, hogy a Szép Szó megalapítása kétségtelenül József Attila érdeme. » A címet is ő adta, reá jellemző módon. Mária Valéria utcai lakásomban találkoztunk 1935 végén a szerkesztőkkel, hogy megbeszéljük a lap indításával kapcsolatos teendőket. Beszélgetés közben mindegyikünk felírt egy-egy címjavaslatot, s a papírszeletkéket egy kalapba dobtuk. Attila »kevert« és kihúzta — a Szép Szó címet tartalmazó cédulát. Mi valamennyien egyetértettünk ezzel a javaslatával, akkor is, amikor kiderült: ő keverés közben mindegyik papírdarabot kicserélte a kalapban — egy Szép Szó feliratúval. Kár, hogy néhány szám megjelenése után — mert Justus és Ignotus idegenkedtek a szociográfiák kiadásától — meg kellett szüntetnünk a lapot. — Elkészült azonban, s meg is jelent a Cserépfalvi Kiadónál József Attila: Nagyon fáj című kötete. Ez a siker sem akadályozhatta meg a tragédiát? — A kötet megkönnyebbülést hozott Attilának; először élte át azt, hogy egy komoly kiadó — előzetes aláírás- gyűjtés nélkül — szerződést köt vele, közrebocsátja verseit. A tipografizálást is maga végezte. Mindezek után rosszul esett neki a fanyal- gó fogadtatás, a sajtó közönye. A boltban sem fogyott a könyv. Mindenféle turpisságot eszeltünk ki, hogy ő ne vegye észre a kudarcot; ha bejött, eldugtuk a példányokat, azt hazudtak neki, hogy »Kolozsvárról éppen most rendeltek száz kötetet«. Major Tamás és színésztársai is segítettek az ' ' árusításban. A könyv mégsem aratott sikert — s ezt Attila csalhatatlan érzékkel vette észre. Ezután nemsokára — meghalt... A temetésén tizenhatan voltunk ! összes verseiből, melyet halála után öt hónappal jelentetett meg a Cserépfalvi Kiadó, minden példány elkelt. Mind a háromezer. A magyarságnak a közelgő fasizmus előszele kellett ahhoz, hogy megtanulja értékelni József Attilát. De életében, bárki bármit mondjon is, üldözött költő volt. Üldözték, támadták, gyalázták alulról és felülről, oldalról — jobbról és balról — gúnyverseket írtak róla, sőt — ami kitörölhetetlen nyomot hagyott benne — az illegális kommunista pártból is kizárták. Erdélyi József még halála után hónapokkal is gyalázkodó cikket írt róla. Egyszóval : van mit jóvátennünk Attilával szemben.., Lengyel András
