Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-09 / 82. szám
Honfi István 1925-1980 „Nincs többé szükség sokmilliós terménytárolókra” Somogyi szakemberekkel Csávolyon Aprfűs 5-én, életének 55, évében elhunyt Honfi Ist- • ván, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója. Olyan közéleti ember pályáját zárta le a hirtelen jött súlyos betegség, akinek az egész élete Somogyhoz kötődött. Honfi István 1925. október 6-án született Babó- csán. Indulása, telítődése a szülőfalujához kapcsolódik. Az otthont, jelentő zsúpos házból, a héttagú családból az egész életére kiható és meghatározó eseményeket hozott magával: vasúti pályamunkás édesapjától a munkásgondolkodást, édesanyjától az olvasás szerete- tét kapta, A felszabadulás hozta meg a fordulatot életében. Az évekre elfojtott tanulási vágyát végre kielégíthette : először a gimnáziumot végezte el magánúton, azután felnőttként az Eötvös Loránd T udományegyetem magy a r nyelv és irodalom, majd történelem szakát levelező úton. 1972-ben elvégezte a Politikai Főiskolát. A megszerzett A balatonszentgyörgyi téglagyárban elektromágnes lóg a szállítószalag fölött. Jellegtelen szerkezet, föl 6e tűnik a látogatónak. Pedig éppúgy nagy szerepe jut neki a termelés növelésében, mint a költségeit csökkentésében. Az elektromágnesnek az a feladata, hogy magához “•szippantsa« a, földiben levő vasdarabcikat; Egyszerű, logikus megoldás — sok fejfájást, gongot megelőznek vele. A korszerű téglagyárban ugyanis más technológiával készül a falazóanyag, mint a hagyományos üzemekben. Sok egyéb mellett azt is jelenti ez, hogy “kényesebbek-« a gépek. A bányából érkező agyagban időnként kemény fém is van, s ez költséges hibákat okozhat a technológiai sorban. Sokat töprengtek azon, hogy ezeket a tetemes javítási költséggel és időkieséssel járó hibákat miként lehetne kiküszöbölni. Különböző ötletek merültek föl, s végül maguk a munkások oldották meg a gondot: egy elektromágnest lógattak a szállító- szalag fölé. Ha vas érkezik a nedves anyag között, magához rántja a mágnes — csak a tiszta agyagot engedi tovább. Balatonszentgyörgyön sokat emlegetik ezt az újítást, mert szellemesnek, jónak tartják. S egyúttal azt is bizonyítja; a téglagyári munkások törik a fejüket, miként lehetne kevesebb kieséssel többet és olcsóbban termelni. Ennek a magatartásnak is része van abban, hogy ez a gyár majdnem még egyszer annyi termeket állít elő, mint amennyivel eredetileg számoltak. Tanulságul érdemes idézni a példát Amikor arról beszélünk, hogy a tartalékok föltárása és hasznosítása révén lehet csak előbbre jutni, nem szabad elfelejteni, hogy egyik legnagyobb tartalékunk az a tapasztalat, amely az üzemekben a gépek. munkapadok mellett fölhalmozódik. Ezt igazán csak akkor lehet hasznosítani, ha a vállalat megteremti a feltételeket, ha az újakat akaró ember támogatásra talál ötleteinek megvalósításához. A módszerek — amellyel a fölhalmozott,1 tapasztalatokat közkinccsé teszik — szinte vállalatonként változnak. A Dél-dunántúli Víztudást állandó önképzéssel gyarapította. Egész életében a megye kultúrájáért dolgozott. Erre megvolt a lehetősége a megyei tanács osztályvezetőjeként, gimnáziumi igazgatóként is. Több mint. tizenkét évig dolgozott a megyei pártbizottságon, felelős párttisztségeket töltött be. 1977. február 16-a óta állt a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának élén, s irányítása alatt tovább fejlődött a múzeumi hálózat. Tevékenyen munkálkodott a tanács közművelődési bizottságában, a Somogy szerkesztő bizottságában, a TIT elnökségében. Munkásságát a Szocialista Kultúráért, kitüntetéssel, a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerték el. Nem fejezhette be életpályáját, a súlyos betegség meggátolta ebben. A szüiő- megyéjét annyira szerető, a megye kulturális életét mindig előrelendíteni kívánó ember emlékét kegyelettel megőrizzük. Honfi István temetéséről később intézkednek. \ ügyi és Közműépítő Vállalatnál például azt határozták el, hogy az idén nem egy, hanem két alkalommal rendeznek újítási hónapot. Erre az ösztönözte őket, hogy egy év alatt tízmillió forint megtakarítást hoztak a vállalatnak a javaslatok alapján született ésszerűsítések. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál — az újítási hónapon túl — ötletbörzékkel próbálkoztak. Sikerrel! A megjelölt napon a munkásszálló nagytermében a vállalat műszaki és gazdasági vezetői várják az ötleteket. Akinek van egy hasznosítható javaslata, betér, és elmondja. Ha az alkalmi “zsűri-« bevezet he tőnek ítéli, rögtön díjazza is: száz-háromszáz forint, közötti összeget ad érte. Ha úgy ítélik meg, hogy az ötlet többet ér, vagy nagyobb előkészítést igényel, újításnak minősítik és zöld utat biztosítanak kidolgozására. Az eredménye ennek nemcsak az, hogy megtakarítást ért el a vállalat, a javaslatok alapján, hanem — s ez legalább ilyen fontos — értékelhetővé, fölhasználhatóvá teszi a különböző munkahelyeken összegyűjtött tapasztalatokat. A Bajától tízegynéhány kilométernyire fekvő nagyközség, Csávoly nevét a szakemberek körében a szárítás nélküli kukorica, illetve a gabonatárolási módszer tette ismertté. Itt, az Egyesülés Tsz-ben tartott a közelmúltban tapasztalatcserét — partnergazdaságai szakembereinek — a nádudvari iparszerű termelési rendszer (KITE) kaposvári alközpontja. Legtöbben kétkedéssel vegyes kíváncsisággal keltek át a Dunán. — Tartok tőle, hogy ismét valami régebben alkalmazott, azután túlhaladottnak ítélt módszert akarnak velünk újra fölfedeztetni — így összegezte a csoport aggályait az egyik tsz-elnök. A kényszerűség parancsára tavaly is jó néhány somogyi nagyüzem alkalmazta — Somogysárasontól Veséig, Pusztakovácsitól Hedrehe- lyig — a szárítás nélküli fóliás tárolást; sajnos, ez csak takarmánynövények tárolására használható... A csávolyi eszmecserén hallottak nyomán azonban oldódni kezdett a kétkedés, a gazdaság majorjában láLfl- tak pedig egyszerűen, csodálatot ébresztettek. Mint kiderült; a csávolyiak időközben több területen tovább fejlesztették s módszerüket, amely minimális ráfordítást, de annál több gondosságot igényel. Ami a legjelentősebb: kidolgozták és több éve eredményesen alkalmazzák az étkezési célú gabonák minőségromlás nélküli, hosszú távú tárolását. „Gabonakonzerv” A szárított kukoricát vagy búzát gondosan lefedik fóliával, majd vékony földréteggel terítik be. Az így lezárt gabona hamarosan föléli a benhmaradt oxigént, ugyanakkor »kilélegzi« az önmaga tartósításához szükséges széndioxidot. így óriási, akár több évig is eltartható gabonakonverz jön létre. A vendégek kedvéért s csávolyiak kibontották az egyik ilyen prizma végét. A »kézzelfogható tények« mindenkit meggyőztek. — Olyan friss ez a búza, mintha most került volna ki a kombájn bendőjéből — ámuldozott az egyik agronó- mus. — Pedig tavaly augusztusban tettük ide — mondta Babies Antal tsz-elnök. — Ide kellett volna meghívni a gabonaforgalmi tá- rolótérhiányra panaszkodó szakembereit — vélte az egyik vendég. A csávolyi módszerrel egy mázsa termény tárolásának önköltsége még két forintba sem kerül. Az utóbbi négy évben tízszeresére nőtt a napraforgó vetésterülete a somogyi KITE-taggazdaságokban. Óriási gond a kényes olajos- magvak tárolása! Érthető hát ha az alközpontvezetőt elsősorban a házigazdák napraforgótárolással kapcsolatos kísérletei érdekelték. Mint kiderült: ezek még ugyan-' csak kezdeti szakaszukban vannak, mert négy hónapot vett igénybe, mire a tsz — végülis a termelési rendszer segítségével — hozzájuthatott a kísérletekhez szükséges három vagonnyi napraforgóhoz . .. Úgy látszik, a kockázatvállalás és kezdeményezés az érdekeltek közül nem mindegyiknek erős oLdala. Föimérheteilen nyereség * Az Egyesülés Tsz-ben széles körben alkalmazzák valamennyi módszert. Vajon mennyit nyernek ezzel? Mikor kilenc éve elkezdték a •szárítás nélküli kukoricatá-. rolást, 16 dollár volt egy tonna gazola.i világpiaci ára, most 320 ... Ugyancsak többszörösére nőttek a tárolóépítés költségei. Ennyiből is látható, hogy a megtakarítás milliókban számolandó. Elmondták azonban, hogy ennél is fontosabb a forintokkal pontosan ki nem fejezhető hasion. — Nem függünk a szárító kapacitásától. Nem kell csak azért elkezdeni a felérett kukorica betakarítását, hogy »győzze« a Bábolna szárító. Tárolási gond,sem okoz csúszást vagy veszteseget. Néhány éve sokan csak legyintettek, sőt vendégkönyvünk első oldalain még a »kalandor« jelző is előfordul. Mégis folytattuk ... Valaki megjegyezte: különös, hogy épp egy ilyen gazdag tsz vállalta a »szegényes módszereket« és az ezzel járó lenéző mosolyt. Persze talán épp ezért gazdag. Jó példa ez, hogy mennyire átértékelődtek a fogalmak. A somogyi szakemberek jegyzetekkel és rajzvázlatokkal, no meg kukoricával és búzával teletömött zsebekkel búcsúztak. A szervezők kérték: hadd hozzanak el még egy 30 fős csoportot. “Ezt mindenkinek látnia, hasznosítania kell. Kétszeresen fontos ez megyénkben, ahol a nagyüzemek nagy része ma is égető szárítási és tárolási gondokkal küzd.« Bíró Ferenc Vetik a cukorrépa magját A befejezéséhez WlreTcdik a cukorrépa magjának a vetése a magyaraládi Ra rá isi-. Termelőszövetkezetben. A munkahelyek tapasztalata A (öld arca D erűs és megfontolt ez az arc. Mintha a nagyanyámé volna. Pirospozsgásnak eppen nem mondhatom, hiszen sápadt, ernyedten húzódik meg rajta a bőr; de kerek, mint a bárdudvarn.uki ka'.ácsképű rténe arca, amelyet jó tíz esztendeje örökített meg elnyühetetlen társam, a fényképezőgép. A mélyen szántott redőkböl tartást, erőt olvasok, a gyötrelmek keservét s a küzdelem értelmét. De ott ül bennük az örök fiatalság, a megújulás készsége, vágya. Fejét övezve dús hajként látom a földeket meg-megszakító erdőséget, a most még »koronázatlan« tölgyest, bükköst, a tüskés akácot, s szeme nem más, mint az élénkzölden kitárulkozó fiatal vetés. Élet duzzad a földanya beesett arcán: lankák és völgy katlanok tarkítják a látványt, s itt a megyeszékhely fölölt — mint ünnepi lapunk, képei igazolták — új világ, a mi világunk tárult a szemem elé. A kettő együtt az enyém. A mienk. Huszonhat éve járom a megyét (s jártam előtte is a gyermekkor felhőtlen örömével, hol gyalogosan, hol kerékpáron), de most is, mindig új tájakra, emberekre, értékekre lelek. Feriiről beláttam a lefüggönyözött ablakokon, szinte ereztem az emberek ezussxanását, integettem a rétről magasba bámuló gyerekeknek, s bár kora tavasz van még, képzeletben magamba szívtam a föld leheletét. Láttam a szorgos munka nyomán rendbe rendeződött hazai világot; térképiként tárult ki előttem Somogy, szülőhazám szépségesen szép földi arca. Gondosan művelt, sárgásbarna földek fölött repült a »szitakötő«, s most csakugyan igaz volt, amit korábban néhányan — gondolom, megbocsátható tájékozatlanságból — a szememre vetettek; felülről néztem a megyét. Sokszor és sokat repültem már (s még repülhetek, ha nem vigyázok kellő óvatossággal), de mindig csak óriás gépeken, nyolc-tízezer méteres magasságban, o felhők felett. Az is megragadó látvány, mesevilág. A felhők taraján, a »hegyek« csúcsain ezernyi színben verődik- vissza a napfény, kristálytiszta levegőn tör át, sziporkázik, és nincs árnyék, nincs borongás légi táj — csak fény van és tisztaság! Ezeken a hosszabb — baráti és idegen, távoli országokba tartó — repülőutakon azonban igazi élményt csak a fel- és leszállás adott. Az, amikor tudtam: mindössze percekre, órákra távolodom el, s az, amikor újra megláttam az élet pirinyó nyomait, s egyre közeledtem hozzájuk, vissza a valóságba. De ilyen alacsonyan még sohasem repültem, mint most; . ilyen közelről még sohasem láttam a föld arcát, legkevésbé Somogy dombos tájait. csodás lankáit, a hangyaként nyüzsgő gépeket, ame- Ivek éppen kenyerünket, életünket ágyazták a rozsdabarna földbe. Apró házacskák és szőlődombok pincéi •»úsztak cl«' alattunk, tavak tükröző vizét, az utak nyüzsgő forgalmát láttam. Iszonyúan zúgott a gép. az emberi hang semmiképp sem kerekedhetett fölébe. Így hát magamra maradtam csendes ámulatommal. És akkor döbbentem rá igazán: miért sokkal szebb a valóság odafentről... Itt húztunk el a Desedá fölött. A gépmadár alig huszonöt méter magasságban szántotta a levegőt; jól láttam minden bokrot, fát, gépet és embert. Valamivel később, a Balaton partján Sóstó »vttyillórengetegét« örökítettem meg; hoztam belőle a kis tó partjára. Amott úgyis embertelen a zsúfoltság. És mentünk tovább, felismerve mjndep falut, minden települést, befogva azokat a gyönyörű tájakat is, amelyek láthatatlanok az autóutakról, s amelyeket csak a föld munkásai ismerhetnek * igazán. Szerencsém volt. A felhők ezen a, napom más vidékre költöztek, tiszta volt a levegő, áttetsző a fény, derűs és megnyugtató a látvány. J ó. volt fölemelkedni a házaik rengetegéből. És szívderítő felülemelkedni a kicsinyes nyavalygásokon, a rosszindulat és híresztelés lélekmérgező béklyóin. hogy ezután is úgy tudja szeretni az ember èzt a földet, ahogy szülőanyjának emlőiből magába szívta, s ahogy a. szülőföld arcával, levegőjével, tájaival és embereivel azonosulva szerelnie kell! Ügy láttam hát — ne vessenek meg érte —, hogy időnként igazán jó fölemelkedni. Nem túlságosan magasra; épp csak annyira, hogy új erőre kapjon az ember, s hogy véletlenül se veszítse el valóságérzékét. Onnan fentről szép a világ, de mindenkinek le kell szállnia a légből, hogy még szebbé tegye. Vitorlázó repülőn még sohasem ültem. , Élmény lehet. Olvastam, hogy egy newcastlei férfit örökre eltiltottak a vitorlázástól, mert kegyes csalással azt állította, hogy mindössze 65 éves, pedig már a 90. születésnapját ünnepelte. Fejet hajtok előtte. Mégsem szeretnék vitorlázni. Az a karcsú, kecses madár- igazán szép látvány idelentrőL De tudom, hogy mindig a pillanatnyi széljárástól függ a sorsa, az lendíti a magasba, s mert gyakran szeszélyes és megfontolatlan a szél, könnyen teremt veszélyhelyzetet. A motoros gép nem hagyja mggát! Meg-megbiLLen a szél, az orkán erejétől, ötven-száz métereket zuhanhat egy-egy légörvénybe, légüres térbe keveredve, de újra és újra felkapaszkodik; tartja magát, erejét megsokszorozza, és simán landol a kijelölt pályán. Ez a gépmadár kedvesebb nekem, mint az átmeneti sz^ljárásnak kiszolgáltatott vitorlázó. Repültem Somogy fölött. Odafentről könnyebb áttekinteni, hogy mi mindent teremtett szülőföldem lakója. Ha dzsungel lett volna azelőtt, most Kánaán, ha szegényes viskók sorakoztak, most paloták. S bár a palatetős utcasorok »fehérsége« nyomasztó látvány fentről, nemcsak a tetőket láttam; a házak méretéből, kiviteléből a parkettás szobákat, a fürdőszobát, az él et v iszony ókat is. Nem szállt porfelhő az utakon, ahogy elhaladt egy autó; nem láttam lovat a szántóföldeken; betonoszlopok ezrein tört meg a napfény a szőlőültetvényeken, és toronyházak látványától zsugorodott a földbe az egykor legmagasabb siófoki építmény, a híres víztorony. Üdülők és szállodák, nyaralók ezrei sorakoznak a" partszegélyen. Egymásba ér a házacskák rengetege, részben örömet sugározva, részben vádolva a korábbi parcellátokat (most már hiába), de intve az újabbakat, hogy legalább a part mentén hagyjanak levegőt! Tab fölött az óriás tartályok látványa ragadott meg — ide is beköltözött az ipái'! — s ahogy jöttünk visszafelé végig a tó partján, s azután foglártól a megyeszékhelyig, egy megváltozott — és változó — világ képe teljesedett ki, ha úgy tetszik: felülnézetböl. Igaz, hogy a valóság oda- fentről sokkal s^ebb. De ami lent van — és látszik is —, az igaz! Jó volna persze »berepülni« a tudat szféráit; fölfedezni, hogy mi van a mélyben; hogy kik, miért és hogyan teremtik meg az alkotás vágyának légterét«, s kik miért Próbálják kisded játékaikkal akadályozni azt. Erre. azonban — bar a földről is jól érzékelhető — pieg nem talállak fel megfelelő repülőgépet Az következik ebből, hogy innen, a földről kell észrevennünk az indítékokat, s leküzdeni képviselőinek szellemét, hogy olyan magányosak, maguknak valók maradjanak, mint néha egy-egy jegyzetiró z ég és a föld között lebegve. R epülni jó; és csodálatosan szép a föld arca. Csak az tudja igazán szeretni, aid látta már, s aki lentről és fentről — nem önmagáért, hanem redőinek sin,búsáért, megfiatalításáért tudja adni az életét. Azt hiszem, nem árt időnként fölemelkedni, hogy színtisztán, hamisítatlanul lássuk u föld arcát, amely életrejöttünk első lianatátói az örökös megújulás követelményé! sugallja. J.i őri UeU
