Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

Egy arc a jegyzetfüzetből

Születési helye Szentpétervár

Neve: Weymarn Theodor, született 19U8-ban. Születési helye Szentpétervár, állam- polgársága magyar. Lakóhelye Csorna.

A t-t ty-nek ejti. A kommunistát komenyistának. Különben tökéletesen beszél magyarul, csak a kiejtésén érződik, hogy felnőtt fejjel tanulta. Ezenkívül oroszul, svédül, finnül, németül, franciául és olaszul .beszél. A legtökéletesebben oroszul és franciául. Magas, sűrű hajú, markáns arcú »regényhős«, az orosz irodalom alakjaira emlékeztet, akárcsak 1918 óta halott édesanyja arcképe, amely Alek- szej Tolsztoj Golgotájának Kátyáját juttatta eszembe. Theodor bácsi jó ideje beteg, nehezen lélegzik, szív- bántalmai vannak. Ennék éllenére csupa szívélyesség, derű. kiegyensúlyozottság és értelem.

Emlékek veszik körül. Megbámult családi fotográfia a múlt századi dédapáról, akinek méltóságteljes szakálla és rengeteg kitüntetése van. A cári flotta admirálisa volt, vérbeli tengerész, akárcsak a többi Wey- mam ős.

Apám tigrist lőtt

— Svéd származású, finn családban születtem — mondta —, apai ágon mérnökök és tengerészek "az elődeim. Apai nagyapám is ae orosz flottánál szolgált, majd megbízott kormányzó volt. Kolerában hajt meg Bakuban. Apám út-, vasútépítő és elektromérnökként dolgozott, két diplomát szerzett a pétervári egyetemen, majd az, Egyesült Államokba küldték, hogy tanulmányozza a villanyerőműveket. 1916-ban Turkesztánba költöztünk, ahol apám erőmű; vet épített a Csu folyón. Csodálatosan szép és vad vidéken éltünk, a legközelebbi vasútállomás 800 kilométerre volt a településűnktől. Ott tanultam meg lovagolni és horgászni. Egy auraiammal akkora harcsát fogtam, hogy ha nem jönnek felnőttek segíteni, belerán- tott volna a folyóba. Kordén vittük haza, lehetett vagy 100 kiló. Akkora harcsát azóta sem láttam. Turkesztán- ban kaptam rá az olvasásra is. A kalandos, romantikus könyveket szerettem, hiszen a napjaink is romantikus, kalandos körülmények között teltek. Nagyokat csavarogtam, megismertem a ló- és birkatenyésztő kirgiz pásztorok életét, a jurták világát és a csípős ízű kumiszt. Vadászatokon izgultam s büszke voltam apámra, aki egy alkalommal tigrist ejtett eL

Anyám a Kaspi-tenger mellett...

— A forradalom kitörése után haza akartunk menni Finnországba. Egy hétig utaztunk a vasútállomásig, onnét Taskentbe vitt bennünket a vonat, majd elindultunk a Kaukázus felé. Néhány hónapig apám egyetemi társánál laktunk a Kaukázusban, s jól emlékszem Miklós cár egyik unokatestvérére, aki rövid időre abban a házban szállt meg, ahol mi is laktunk. Menekült a nagyherceg, de később elfogták és kivégezték a forradalmárok. Körülöttünk harc lángolt, s utazni nagy merészség volt, mert tele volt a vidék útonállók- kal. akiket »zöldeknek« neveztek. Mégis útra keltünk, mert anyám megbetegedett, szerettük volna jó orvosok gondjaira bízni. El is kaptak

■ bennünket a »zöldek«. Emlékszem, cserkeszruhás lovasok voltak, behajtottak ben- münket a Vizeli erdőbe é- mindent etezedtek tőlünk. Idegenek « " 'gével utaztunk tovább, s eljutottunk

a . Kaspi-tenger partjára, ahol anyámat eltemettük. Azóta* sem láttam a sírját. Apám' Tbilisziben munkát kapott, és csak 1922-ben utaztunk tovább. Zsúfolt te- hervonaton, majd ólasz hajón jutottunk Törökországba. Konstantinápolyban nagyszerűen éreztem magam, minden híres épületet, nevezetességet megnézhettem. Az Aranyszarv-öbölben állt a hajónk. Ezután Olaszország következett. Néhány hónap Rómában, Firenzében. Nizzában. Majd Németország, Norvégia és Finnország. E nagy utazás költségeit apám egyik testvére fedezte, aki régebben cári katonai attasé volt, akkoriban pedig Norvégiában geológus, egyetemi tanár. Gazdag ember volt, mert kőszénbányákat fedezett föl, s a bányák kiaknázásában is részt vett. Ez a nagybátyám egyébként sem rég halt meg 92 éves korában, Kanadában.

A gimnáziumot Finnországban végeztem. Két lánytestvérem és az öcsém távoli rokonok révén Belgiumba került intézetbe, később mind a hárman Párizsban, a Sorbonne-on tanultak. Egyik nővérem és az öcsém orvos lett, a másik lánytestvérem közgazdász. A gimnázium után én is Belgiumba mentem, s mivel a rokoni támogatás ezúttal elmaradt, beáll- ta'm gyári munkásnak. Villany- és motorszerelést tanultam, jól kerestem és nagyszerűen éreztem magam a munkások között. Marx, Engels műveit már gimnazista koromban olvastam, de a munkásmozgalommal itt ismerkedtem meg. Életem legszebb élményeit (a kék overallos, piros szegfűs május elsejéket például) őrzöm ebből a korszakomból. Egy idő után apám sürgetésére beiratkoztam a luveni egyetemre. Agrármérnöki diplomát szereztem, majd egy 200 hektáros birtokon kezdtem dolgozni. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, aki csornai lány s abban az időben Belgiumban dolgozott. Harminc- nyolcban esküdtünk, s harminckilencben katonai behívó jött a nevemre Finnországból. Hazamentem, harcoltam a háborúban, később a feleségem is utánam jött, majd elhatároztuk, hogy »kívánd őriünk« Magyarországra. 1942. október 14-én érkeztünk Hegyeshalomba, s azóta a feleségem hazája az enyém is. Munka után néztem, js egy véletlen szeren- ' cse révén sikerült jó állást kapnom. A feleségem egyik nőrokona Bajor Gizi dadája volt, s idősebb korában is a művésznő otthonában élt. Bajor Gizinél összeismerkedtem Zilahy Lajos íróval, aki meghívott szobi birtokára gazdatisztnek. Zilahyval jó barátságban voltam negyvenöt után is, amig nem hagyta el az országot, sűrűn leveleztünk és találkoztunk. Sőt, a Két fogoly című regényét orosz nyelvre kezdtem fordítani az író megbízásából, s nem rajtam múlott, hogy a munka félbemaradt.

A felszabadítók útján

— Csorna felszabadulása után hívattak a szovjet parancsnokságra, s mindjárt megkezdtem a tolmácsi munkát. Beöltöztem szovjet egyenruhába, s egy felderítő alakulattal Bécsen keresztül Linzig jutottam. Tol- mácskodtam, s fegyverrel , harcoltam a németek ellen; többek között május 11-én Bécs és a Duna között, ahol egy SS-ósztag támadt ránk (nem vették tudomásul a kapitulációt). 1945 március végétől augusztus végéig voltam szovjet katona, közben politikai előadásokon, vitákon is részt vettem, s az alakulat párttitkára úgy vélekedett, hogy á párttagok között a helyem. Részletesen elmondtam neki az élettörténetemet, s attól tartottam, hogy azután majd más véleménye lesz rólam. Érdeklődve hallgatott, majd ismét határozottan kijelentette, hoev a pártban a helyem. Örömmel kértem a felvételemet, azóta párttag vagyok; és büszke, hogy a szovjetek oldalán harcolhattam a németek ellen, és büszke vagyok azokra a családtagjaimra is, akik ugyancsak fegyvert fogtak a fasisztákra. Szegény öcsém, aki épphogy elvégezte az egyetemet, önként vállalt frontszolgálatot Franciaországban, s a Maginot-vonal egyik föld alatti kórházában pusztították el a németek. Egy unokatestvérem pedig pilótaként hullott a semmibe.

Összekötő, egyetemi tanár, igazgató

— A felszabadulás után egy ideig összekötő tisztként teljesítettem szolgálatot a Magyar Néphadseregben, leszerelésem után pedig a kereskedelemben dolgoztam. Majd egy kőfaragó vállalatot igazgattam, ahol kezdetben 16 ember dolgozott, később pedig 1500. Budapest minden részében találkoztam az akkori munkánk nyomaival. Abban az időben kezdtem betegeskedni. Egy nap elájultam az íróasztal mellett, s az orvos azt tanácsolta, mondjak le az igazgatói posztról. Jó ideig betegszabadságon voltam, de mi- tután kissé megjavult az egészségem, kineveztek az agrártudományi egyetem adjunktusának. 1955-ig tanítottam, majd lerokkantosítá- somig a Lábedi Állami Gazdaság igazgatója voltam, ötvennyolc óta beteg vagyok.

Emlékek veszik körül. Családi képek, régi pénzek. (Kereszkij-pénz, a Vörös Hadsereg magyar pénze stb.) Orosz nyelven írt, ma már muzeális értékű megbízólevelek, egy nagyszerű gyűjtemény, amelynek minden darabja valamilyen módon az élettörténetét dokumentálja.* A do hány barna ebédlőszekrény márványlapján gy ömöl cskosá r, csendéletbe illő színekkel. Amikor legutóbb nála jártam, a ház körül, a sűrű lombú kertben ősz szagú volt a délután. A teraszon olyan fehérek voltak a kerti székek, mint Turgenyev és Csehov novelláiban. Szapudi András

Egy elkötelezett művész

A mozgás, a lendület, a dinamizmus jellemzői Vasas Károly szobrainak. Szobrai — a Harcosok, a Forradalom, a Téli palota ostroma, az 1917, a Május 1. a Lenin, a Bányászok, a Munkás, a Három tavasz, a Felszabadulás — tartalmukban is a művész elkötelezettségiérő] vallanak. Megformálásukban az erő, a lendület, a dirámai- ság, és az érthetőség dominál.'

Sikeres művész, szobrait szerte az országban föláll í- tották. Díjakkal, kitünteté- sekkel méltányolják munkáit. De szobrásztársai, s a kritika is el-elmarasztalja, éppen tárgyválasztása miatt.

— A művészek vagy ötezer éve saját, meghatároJ. Przybora

Hárman a liftben

Történt egyszer, hogy .jő barátommal elhatároztuk, meglátogatjuk ismerőseinket, akik egy magas épület 11. emeletén laktak. Amikor odaértünk a lifthez, észrevettük, hogy egy bokszer- fajtájú kutya is fel akar menni — jól megtermett, csupa fog, kissé ijesztő külsejű állat volt.

A kutya természetesen nem tudta megmondani, melyik emeletre kell mennie, de nyilván. abból a meggondolásból indult ki. hogy bármelyik kényelmesebb számára, mint a földszint.

És1 így magunkkal vittük, illetve, ő vitt bennünket magával, hiszen amikor odaértünk, ö már a lift előtt várakozott.

Vidám kis társaságunkban azonban csak rövid ideig uralkodott derűs hangulat, mivel a lift csakhamar megmakacsolta magát, és két emelet között elakadt. Barátommal együtt sorra nyomogattuk az összes gombot, a lift azonban süket

zott társadalmuknak dolgoznak; Akkor, most, amikor szocialista társadalmat építünk, hogyne lenne társadalmi szolgálat a művészet — a szobrászat. Témáimat is az hozza, hegy ennek a társadalomnak dolgozom, amelynek törékvéseivel mélységesen egyetértek. Merek énről szobrokban vallani — s noha sokan nem tartják »divatosnak« —, merek elkötelezett lenini.

— Mivel szobrász vagyok — a szobrászi problémát és a tartalmat igyekszem közös színvonalra hozni. Nincs külön téma és külön szobrászat — miniden 'témához úgy közeledem, hogy a szobrászi problémákat — kompozíció, térhatás, kifejezés, dinamika stb. — megoldjam.

maradt minden igyekezetünkre.

A kutya viszont nem maradt . süket a helyzettel szemben : egyetlen perc

sem telt belé, és máris morogni kezdett. Ott gunnyasz- tott a lift sarkában és foly- ton-folyvást morgott.

Az eb nyilvánvalóan ránk morgott és vicsorgott. Nem a liftet gyártó vállalat nevét feltüntető táblára, hanem éppen miránk — azokra az úgyszólván bűntetten kívülálló személyekre, akiket a lift üzemzavara ugyanolyan súlyos problémának vetett alá, mint őt.

A kutyának velőnk szemben táplált ellenszenve azonban nyilván mélyebben gyökerezett, mint azt barátommal együtt gondoltam. Az eb feltehetőleg arra a megállapításra jutott, hogy ebben a liftben mi ketten vagyunk annak a civilizázá- ciónak az egyetlen képviselői, amely a maga tökéletlen találmányaival ilyen kétértelmű és sivár helyzetbe juttatja a kutyákat, És

úgy morgott ránk, mint ennek a civilizációnak a képviselőire.

Mivel pedig percről-perc- re egyre több foga villant elő, és az eb egyszerűen köteles volt valamit kezdeni ezzel a temérdek éles agyarral — én meg a barátom elhatároztuk, hogy mi is morogni fogunk a civilizációnkra. Felváltva morogtunk, és ez ideig-óráig elcsendesítette a bősz kutyát. A maga részéről abbahagyta a morgást, és figyelmesen mustrált bennünket, hol balra, hol jobbra hajtva a busa fejét.

Azután megint felmordult — de már nem ránk, hanem velünk együtt morgott. Azután mindhárman ugatni Itezdtünk, olykor pedig még vonítottunk is. Kis idő múlva már szinte mámorosán műveltük ezt. Úgyhogy amikor meghallottak bennünket, és végül kinyitották a lift Ajtaját — a mélységes elégedettség érzésével léptünk ki.

— Csak egy kutya van magukkal? — csodálkozott a lépcsőházban egy alak, amikor megpillantott bennünket. Nyilván sokáig hallgatta a koncertünket.

Barátom azonban csupán vakkantott egyet — és az illető nyomban elszaladt.

Jtarditolta: CícMcrt

— Azokat a témákat,

amelyeket ma ön újrafogalmaz, valamikor az ötvenes években lejáratták, sematizálták.

— De a téma ezért nem veszhet el! Akikor nem a szobrászat, a művészet volt a fontos. S most sokan úgy vélik, mivel akkoriban sok gyenge mű született, a téma lenme a hibás. Ezt nem hiszem. Ezek a témák nem veszhetnék el a művészet számára. Ezek a témák maradandók, ezekkel bővülhet a szobrászat témaköre. — Szívesen és meggyőződéssel nyúlok ezekhez a nagy történelmi eseményekhez, sorsfordulókhoz — magam előtt is bebizonyítandó a téma örökérvényűségét.

Vasas Károly szobrainak közönségsikere van. Amikor 1979. márciusában, negyvenkilenc évesen, megrendezte első önálló kiállítását a Műcsarnokban, a látogatók egyértelmű tetszéssel fogadták alkotásait. Mozgalmas. expresszív erejű művei megragadták a laikusokat is. Szobrai sok hazai és külföldi elismerést is hoztak Vasas Ká- rolvnak. Mint pályázatok díiinvertese sok szobira áll köztelken.

— Megbízásra is születhet jó művészi alkotás. Én úgy nyúlok ezekhez a pályázatra készülő témákhoz. hogy szobrászi. művészi és politikai felfogásomnak megfeleljenek.

Sokat foglalkoztatja a dolgozó ember alakja. Bánvász- szobrai Oroszlányban. Bálinkéin. Sárisápop, s a három- alakos Bányász szobra Salgótarjánban áll. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 69. évfordulóiára kiírt pályázatra készült az 1917 című mű.

A Téli palota ostroma cf- mű szobor is ilyen szilárd, súlyos alakokkal szól a. tör- +ínetem eme eseményéről. A Forradalom rohanó lovasai, a Munkás, feje fölé emelt drapériával, a Harcosok ágaskodó lovasai, a hartai felszabadulási emlékmű nőalakjai éppen dinamizmu- süldkai hatnak.

Az Adv-centenáriumra készült szobra, a Dalok tüzes szekerén motívumával Ady erejét, fékevesztett hitét, költészetét szimbolizálja. A Cantata Profana Bárók zenéjét idézi.

Balatonfüredre készül a Három tavasz — a szobor három nőalakban —, mint e,gy virág összefogja a három szellemileg is összetartozó eseményt.

Művei kivétel nélkül figurálisak. Rohanó, lovon vágtató, zászlót vivő, szuronyt szegező, csákányt emelő emberék. ■

— Meggyőződésem, hogy a figürát. az embert nem lehet kiiktatni a művészetből. Ha a mi művészetünk humánus — márpedig az —, akkor nemi mellőzheti az embert, mint megjelenési formát sem. A modern művészet erényeit föl kell használni, de valaminek, vagy valakiknek, az ember, a társadalom hasznára.

Kádár Márta