Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-30 / 100. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,20 Ft SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNA K*L AP J Ä XXXVI. évfolyam, 100. szám 1980. április 30., szerda Szezonnyitó értekezlet Siófokon Nyári készülődés a Balaton-parton Felhívás Európa népeihez Szabad vita, széles körű eszmecsere Befejeződtek a Balaton nyári ellátását szolgáló ke­reskedelmi egyeztető tár­gyalások. Tegnap Siófokon a déli part ellátásáért fele­lős vállalatok, szövetkezetek fölkészülését értékelte és a várható vendégforgalom­ról adott tájékoztatást Tóth Károly, a Somogy me­gyei Tanács elnökhelyette­se. Elmondta: az idényre tervezett beruházások meg­valósulnak. Balatonberény- ben elkészül a Kócsag kem­ping, Földváron a Ju ven.tús­szál lo és az üzletközpont. Szárszón a Csikó csárda, Őszödön egy étterem és egy kis ABC. Zamárdiban kon- zervbisztrót nyitnak, Bala- tonmária és Siófok térségé­ben pedig — az alapellátás javítása érdekében — moz­góboltot helyeznek üzembe. A gyorsfejlesztési program keretében létesített kempin­gekben több új beruházás szolgálja a kényelmet. E munka eredményeként kö­zülük több került a kisegí­tő kategóriából a kétcsilla­gosba. A szigorúbb feltéte­lek alapján osztályba sorolt kempingekben kétezerrel csökkent a helyek száma. Ezt — és a szállodai ára­kat — figyelembe véve nö­vekszik a fizető vendéglátó szolgálat szerepe. Az idei szezont nagy kö­rültekintéssel készítették elő. Somogybán elkészült az idegenforgalom hosszú távú koncepciója. Ennek alapján látnak hozzá a távlati cé­lokba illeszkedő rövid- és középtávú feladatok megol­dásához;. Elsőrendű feladat­nak tekintik az idegenfor­galmi kereslet és kínálat közötti feszültség fokozatos megszüntetését A Balaton szerepe meghatározó az ide­genforgalomban : a mennyi­ségi növekedés azonban mérsékeltebb ütemű lesz. Az idegenforgalom idei munkájára, a fölkészülésre hatással van a szabályozó­rendszer változása is: szigo­rúbbak a gazdálkodás felté­telei, kevesebb a támoga­tás. Ebből következő fel­adat a magasabb követel­ményeket kielégítő diffe­renciált és az árakkal ará­nyos szolgáltatási színvonal kialakítása. Kívánatosnak tartják, hogy szélesedjen a komplex termékértékesí­tés, vagyis a szálláshelyek­kel együtt különböző szol­gáltatásokat, étkeztetést is vegyen igénybe a vendég. Ennek hatása az lesz, hogy a forgalom mérséklődésé mellett növekszik a bevétel. Megvalósítani ezt az idegen- forgalomban résztvevő szer­vek együttműködésével le­het. Kívánatosnak tartják azt is, hogy — a múlt évi kedvező tapasztalatok alap­ján — továbblépjenek a korszerű áruszállítási módok és eszközök elterjesztésében. Mindez a vendégekért tör­ténik. A fölkészülés során többször föltették a kérdést: »Lesz-e a nyáron vendég a Felszólalt Gyenes András A párizsi találkozó első, hétfői munkanapján négy ülést tar­tottak, ezeken sorrendben Mozimé Gremetz, Karl-Heinz Schroder, Hermann Axen és Erwin Scharf elnökölt Az első napon a dán, a luxemburgi, a lengyel, a belga, a szovjet, az osztrák, a máltai, a ciprusi, a norvég, a finn, a görög, az NSZK-beli, a bolgár, a francia, az NDK-beli, a török, a csehszlovák és a nyugat-ber­lini kommunisták küldöttségének vezetői szólaltak fel. Kedden délelőtt két ülésre került sor, ezeken Alakszandr Hilov és Andrzej Werblan elnökölt. Kedden reggel először Gye­nes András az MSZMP KB titkára, a magyar delegáció vezetője szólalt fel, majd az ír, a portugál és a svájci küldöttségek veze­tői emelkedtek szólásra. A találkozó kedden délben fejezte be munkáját, délután tették közzé a kommunisták felhívását Európa népeihez, majd a küldöttek és a sajtó találkozója után Georges Marchais, az FKP főtitkára adott fogadást, és ezen méltatta a párizsi találkozó munkáját. Balatonon?« Az idegenfor­galommal foglalkozó szak­emberek előrejelzése szerint várhatóan tovább mérséklő­dik a kereskedelmi szállás­helyek vendégforgalma. A tőkésországokból érkezők száma nő, de — a becslé­sek szerint — az NDK ki­vételével csökken a szocia­lista országokból a Balaton­ra érkező nyaralók száma, a belföldi turizmus pedig a tavalyi szinten marad. A szakemberek ugyanakkor arra is számolnak, hogy aki a Balatonra érkezik, tovább marad. Ezt és a kiránduló­forgalom erősödését figye­lembe véve 10—12 millió vendégre számítanak: any- nyira, mint a korábbi évek­ben. Az eddiginél színvona­lasabb ellátásuk nyolcvan állami vállalatra és szövet­kezetre: a kiegyensúlyozott élelmiszerellátást szerző­dések biztosítják. Halból vi­szont — bármilyen különös ez — hiány lesz a Balaton- parton. A zöldség- és gyü- mölcsellátás javítása érdeké­ben kívánatosnak tartják, hogy a zsúfolt boltokból, ABC-kből a strandok elé te­lepüljenek ki az árusok. Az árut azonban el is kell juttatni a boltokba, s ez jó szervezést kíván. A felada­tot növeli, hogy az eddiginél jobban figyelembe kell venni a kereslet változását: több, olcsóbb ételre lesz szükség. Sok egyéb mellett a vendéglátók lehetősége az árak differenciálása. A tegnapi tanácskozáson elhangzott: a fölkészülés so­rán szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy az ellá­tásban érdekelt legtöbb vál­lalat a tavalyinál korábban kezdte fölkészülését és terv­szerűbben készült. Gyenes András, az MSZMP KB • titkára, felszólalá­sa elején hangsúlyozta: az MSZMP nagy fontosságot tulajdonít ennek a találko­zónak, amelyet a nemzetkö­zi helyzet aggasztó fejlemé­nyei különösen indokolttá tettek. Rámutatott, hogy az im­perializmus által szított fegyverkezési verseny foko­zódása következteben külö­nösen bonyolult a helyzet Európában, ahol a két szem­benálló katonai szövetségi rendszer közvetlen érintke­zése miatt a fegyveres po­tenciál növelését célzó min­den újabb döntés további lé­pések és ellenlépések soro­zatát indítja el. A továbbiakban emlékezte­tett arra, hogy a hetvenes években az enyhülési folya­mat előrehaladásának lénye­gét a szovjet—amerikai vi­szony normalizálása, a szo­cialista és a tőkés államok közötti párbeszéd kibonta­kozása, a realitások és a Kölcsönös érdekek egyezmé­nyes rögzítése, s mindezek nyomán a politikai, gazda­sági, kulturális és más kap­csolatok fejlődése jelentet­te. A legutóbbi időszakban az imperializmus agresszív lépéséi nyomán megtört ez a fejlődés. A különböző társadalmi rendszerű országok közötti kapcsolatok visszaesése is kedvezőtlenül hat a világ különböző részein meglévő válsággócok felszámolásá­ra. Ezek a hosszabb ideje tartó, vagy újabb keletű konfliktusok — például a Közel-Keleten, illetve a Perzsa-öbölben — viszont az adott térség határain túl is ható, veszélyes feszültség­forrást jelentenek — hang­súlyozta Gyenes András, majd így folytatta : — A Magyar Szocialista Munkáspártnak szilárd ál­láspontja, hogy az egész em­beriséget érintő problémák megoldásának előmozdításá­hoz, pártjaink ez irányú ha­tékony fellépéséhez, a béke­szerető erők összefogásának megteremtéséhez minde­nekelőtt arra van szükség, hogy az ilyen elvtársi véle­ménycserék kifejezésre jut­tassák a kommunisták nyílt, mindenki számára egyértelmű álláspontját, tenniakarását, a béke, a le­szerelés iránti elkötelezett­(Folytatás a 2. oldalon) Az Orion megkezdlc a Colorion de Lux nevű színe* Iv-készülék gyártását. Az idén tizenkilenc ezer darabot készítenek, ebből tizenegy ezer a hazai üzletekbe kerül. A középméretű képernyős készülék teljesen tranzisztorizalt takarékos áramfogyasztású; any- nyit fogyaszt, mint egy 15 wattos izzólámpa. A Pál és a Secam rendszerű színes adás vételére egyaránt alkalmas, »külső« kapcsolás nélkül automatikusan állítja be önmagát. (MTI-fotó — Had as János felv.) — KS) Évente ezer különböző típusú röntgenkészüléket gyárt a Medicor röntgengyára. Ötszázötven darabot folya­matos termelési rendszerben készítenek — ezek az úgyne­vezett középkategóriájú diagnosztikai röntgenkészülékek minden piacon értékesíthetők. így jelentős mennyiséget ex­portálnak belőlük. Megkezdődött / • • ■••If a népi ulnokok jelölése Kilencvenet! a Kaposvári Járásbíróságra Hamarosan megkezdődik a tanácstagok választása, s a tanácsok alakuló ülésén sor kerül majd a bíróságok népi ülnökeinek megválasz­tására. Aki mégfordult már a bíróságon, annak ez a fo­galom npm új,, A népi ül­nökök a »hétköznapi életet hozzák a bíróságra«. Ott ülnek a büntetőügyekben, néhány polgári perben, a munkaügyi bíróságon a bíró oldalán, és részt vesznek az igazságszolgáltatásban, az. ítélethozatalban. Előfordul, hogy a bíró egymaga dönt — ilyen eset az úgynevezett egyes bírói eljárás —, ez azonban nem jelenti, hogy csökkent a népi ülnökök szerepe. Az ülnökök egyre jelentősebb segítséget nyújtanak a bí­róknak döntéshozatalkor. A népi ülnökök a nép kül­döttei: nem jogászok, de ta­pasztalataikkal, szakisme­reteikkel, józan életfelfogá­sukkal hozzájárulnak a bönJ tető es polgári peres ügyek igazságos eldöntéséhez, a szocialista törvényesség megsi.il árd í tásához. Az ülnökválasztást melyre ötévenként kerül sor — megelőző jelölő gyűlések ma kezdődnek, és május 12- ig tartanak. A jelöléseket a vállalatok szakszervezeti bizottságai, illetve a terüle­ti néptrontszervek végzik. Kaposváron például 31 vál­lalat, üzem, intézmény küld majd népi ülnököket a bí­róságra. A Kaposvári Járásbírósá­gon 90 ülnök dolgozik tár­sadalmi munkában, a me­gyei bíróságra 32-t, a me­gyei munkaügyi bíróságra BO-at választanak. Külön yálasztják meg a járásbíró­ság fiatalkorúak bíróságá­nak ülnökeit. Itt a fő szem­pont, hogy a bíró segítői többségükben pedagógusok legyenek. Nemzetközi tanácskozás a baromfihús-szabványosításról Az ENSZ Európai Gazda­sági Bizottsága és a FAO közös mezőgazdasági osztá­lya közelmúltban a Magyar Kereskedelmi Kamarában ülést •tartott, s megvitatta a baromfihús szabványosítási lehetőségét és a piaci érté­kesítés feltételeit. Az EGB javaslatára létrehozott mun­kabizottság most első ízben ült össze 12 ország és két — a baromfihús-szabványosí­tásban érdekelt — nemzet­közi szervezet 20 képviselő­jének részvéteiével. Az ülésén . magyar, len­gyel, amerikai és nyugat­német szakemberek tartottak előadást a baromfiptac hely­zetéről. A nyugatnémet kül­dött elismerően szólt a ma­gyar és a lengyel baromfi­exportőrökről, akik betart­ják a nemzetközi szabványo­kat. A munkabizottság megvi­tatta a baromfihúsra vonat­kozó szabványtervezetet, és a véleménykülönbségeket jegyzőkönyvbe?! rögzítette. Az ülés egyhangúlag dr. Horn Pétert, a Kaposvári Mezőgazdasági főiskola pro­fesszorát választotta meg a bizottság elnökének ; megbí­zatása a szabványosítási munkák befejezéséig tart, Az ülés résztvevői meglá­togattak a zalaegerszegi ba­lom fi feldolgozót. Következő ülését a mun­kabizottság Ausztriában tartja. ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK SZERETETI HAZÁNK. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!

Next

/
Oldalképek
Tartalom