Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-27 / 98. szám

ho i\y<--Q A világ elítéli Carter akcióját Több iráni városba szállították át az amerikai túszokat Idegmérget akartak használni Az amerikai kormány ka­tonai és politikai kudarca után Washingtonban folyik a hivatalos magyarázkodás, míg a törvényhozás, a sajtó a történetek teljes hátterére próbál fényt deríteni. A kormány egyik vezető tagja elmondta a sajtó kép­viselőinek, hogy az amerikai egység a' nappalt a sivatagi leszállóhelyen töltötte volna, s a helyi idő szerint a szom­batra virradó éjjelre tervez­te a túszok kiszabadítását. Ilyen műveletre a tájékozta­tó szerint az éghajlati, vi­lágítási és egyéb viszonyok miatt legközelebb csak ősz­szel lesz mód., Az (állítóla­gos) műszaki problémák miatt az egység parancsnoka javasolta a visszavonulást. Javaslatát Brown hadügymi­niszter és Carter elnök azon­nal jóváhagyta — mondotta. Amerikai tv- és rádióállo­mások szerint az akcióban valószínűleg a »Delta« elne­vezésű különleges egység vett részt, amelyet az észak-ka- rolinai Fort Bragg támasz­ponton készítettek fel. Egy helyi lap azt jelentette, hogy az egység már novemberben a Közel-Keleten volt, de visszavonták. * Egyelőre teljes homály fe­di, hogyan képzelte az ame­rikai vezetés a túszok kisza­badítását 90 fővel a nagykö­vetségről, amelyet mintegy 150 fegyveres őriz. A wa­shingtoni találgatások sze­rint idegmérget készültek (Folytatás a 2. oldalon) Lázár György Ausztriában Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke tegnap dél­után nemhivatalos látogatás­ra a burgenlandi Drassburg- ba érkezett, ahol tárgyal vendéglátójával, dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárral. A kormány el­nökét elkísérte útjára Veress Péter külkereskedelmi mi­niszter, Nagy János külügy­miniszter-helyettes és Koz­ma Miklós kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes. Dr Randé Jenő, a Magyar Nép- köztársaság bécsi nagyköve­te Drassburgban csatlakozott a kísérethez. Kreisky kancellár a drass- burgi kastélyban üdvözölte Lázár Györgyöt és kíséretét, majd ezt követően megkez­dődtek a tárgyalások, ame­lyeken osztrák részről részt vesz Josef Etaribacher ipari és kereskedelmi miniszter, Adolf Nussbaumer állam­titkár, valamint dr. Johann Dengler, az Osztrák Köz­társaság budapesti nagykö­vete. Elszivárgó gázok. Környezetet szennyező gázok főként a vegyiparban keletkeznek. Palackok, szelepek, csa­pok, szivattyúk és szállító berendezések tömhetienségéi je­lentős levegőszennyezést okoznak. A csehszlovákiai Synthc- sia művekben a rendszerek tömítésének a megoldásával a környezet levegője tiszta marad. Közzéteszik a választók névjegyzékét VUÁG PRÛLETAKJAI, EGYESÜLJETEK! % „„ Aia: i,éO rt so i 0 j§ Yl NÉPLAP XXXVI. évfolyam, 98. szám _________________________ _______. 1980. április 27., vasárnap M egválasztották a MÚOSZ új vezetőségét KOMMUNISTÁK fl BÉKÉÉRT Sok millió európai kom­munistát képviselnek azok a küldöttek, akik kontinensünk békéjének, biztonságának kérdéseiről, a leszerelésről kezdenek tanácskozást hol­nap Párizsban. Soha nem volt ilyen időszerű a téma, mint most. Elég emlékez­tetni arra. hogy a NATO né­hány hónapja döntött az amerikai közép-hatótávol­ságú nukleáris rakéták nyu­gat-európai elhelyezéséről. Ezt a döntést annak ellenére hozták meg, hogy a szocia­lista országokba Szovjetunió határozottan fölhívták az atlanti tömb tagállamait a tárgyalásokra, a megegyezés keresésére. Más jelek is ar­ra utalnak, hogy a Nyugat minden lehetőséget megra­gad a feszültség növelésére, a katonai fölény megszerzé­sére. A veszély tehát nagy: Wa­shington és a NATO lépései az enyhülés egész épületét lerombolhatják, és ismét a hidegháború fölújításával fe­nyegetik a népeket. Pedig az enyhülés éppen Európa szá­mára volt a leggyümölcsö­zőbb — éppen a mi földré­szünk államai és lakói él­vezték kezdeti eredményeit, s bíztak az ígéretes fejlődés­ben. Az enyhülés megvédése, a leszerelés számunkra alap­vető fontosságú. A leszere­lést már Lenin »a szocializ­mus eszményének« nevezte, s pártjaink az elmúlt évti­zedekben mindannyiszor ki­álltak e gondolat mellett. A fegyver és háború nélküli világ eszméje persze nem­csak a kommunisták sajátja, a történelem azonban bebizo­nyította: a kommunista és munkáspártok harca, a szo­cialista országok következe­tes békepoJitikája volt és maradt a világ biztonságá­nak záloga. A kommunisták összefo­gása a közös célok érdeké­ben való, tehát fontosabb, mint valaha. Igaz, különbö­ző körülmények közepejtte folytatják harcukat, nyilván­valóan más-más feladatai vannak a hatalmon levő és a tőkésországokban működő kommunista és munkáspár­toknak. A béke, a leszerelés kérdése azonban közös cse­lekvést követel. Az,, hogy most Párizsban a kommunista pártok foly­tatnak tanácskozást, nem je­lent elzárkózást más béke­szerető erőktől. Nincsenek ilyen sorompók, a pártok ké­szek a párbeszédre a szo­ciáldemokratákkal, a vallá­sos és pacifista erőkkel — mindenkivel, aki valóban kész lépéseket tenni az eny­hülés, a béke érdekében. A párizsi tanácskozás fóruma lesz a kommunistáknak ; olyan találkozó, amely al­kalmat ad az eszmecserére, közös program elfogadására. A feszültség csökkentése, a katonai leszerelés minden józanul gondolkodó ember érdeke. És a kommunisták éppen arra törekednek, hogy egyesítsék — c célok meg­valósítása érdekében — Eu­rópa békeszeretö erőit. A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének köz­gyűlése tegnap folytatta munkáját. A vitában felszó­lalt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a KB osztályvezetője, aki pártunk Központi Bizottsá­gának üdvözletét tolmácsol­ta. Jiri Kubka, a Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkára, a NUSZ nevében köszöntöt­te ezután a közgyűlés részt­vevőit, s elismeréssel szólt a magyar szövetség széleskörű nemzetközi tevékenységéről. A közgyűlésen a testület jóváhagyta a beszámolót és a bizottsági jelentéseket, a leköszönő vezetőségnek meg­adta a felmentést, majd ha­tározatot fogadott el. amely­ben rögzíti a MÜOSZ előtt álló feladatokat. Végezetül megválasztották a szövetség választmányát, etikai és el­lenőrző bizottságát. Az új választmány a köz­gyűlés után megtartotta első ülését és megválasztotta a 15 tagú elnökséget, majd az elnökség tisztségviselőit. A MUOSZ elnöke Pálfy József; elnökhelyettesei : Komját Irén, Német Irén, Pethő Ti­bor és Gyurkó Géza; főtit­kára Király András; főtit­kár-helyettese Fábián Fe­renc; titkára Benkó Károly lett. Az országgyűlési képvise­lők és a tanácstagok általá­nos választásának előkészíté­seként összeállították a vá­lasztók névjegyzékét a taná- , csők végrehajtó bizottságai; a választási törvény feltéte­leinek megfelelő állampolgá­rokat a választók névjegy­zékébe felvették. Választójo­ga van minden nagykorú magyar állampolgárnak Nincs választójoga annak, aki a közügyektől, illetőleg a választójog gyakorlásától el­tiltó ítélet hatálya alatt áll; szabadságvesztés büntetését tölti, vagy előzetes letartóz­tatásban van; rendőrhatósá­gi felügyelet alatt van; el­mebeteg, tekintet nélkül ar­ra, hogy gondnokság alatt áll vagy sem. A névjegyzéket április 28 —május 9. között a végre­hajtó bizottságok hivatali helyiségeiben közszemlére teszik, s ezzel egyidejűleg minden választót írásban ér­tesítenek a névjegyzékbe történt felvételéről. Ápri­lis 28—május 10. között a törvényellenes kihagyás miatt a kihagyott személy, a névjegyzékbe történt tör­vényellenes felvétel miatt pedig bárki kifogással élhet az Illetékes tanács végrehaj­tó bizottsága titkáránál. Ha a kifogás alapján meg­állapítják, hogy a kihagyás törvényellenes, a kihagyott személyt pótnévjegyzékbe veszik fel. Azokat a kifogá­sokat, amelyeket a végrehaj­tó bizottság alaptalannak tart, valamint azokat, ame­lyek a névjegyzékből való törlésre irányulnak, meg­küldi a járásbíróságnak (vá­rosi bíróságnak), Budapesten a pesti központi kerületi bí­róságnak. A bíróság döntése végleges. Ha a kifogást ala­posnak találja, elrendeli a névjegyzék kijavítását, el­lenkező esetben a kifogást elutasítja. A végrehajtó bizottság a kifogások alapján hivatalból módosított névjegyzéket, va­lamint a pótnévjegyzéket május 23—28. között ismét közszemlére teszi, és az utó­lagos felvételről értesítést küld. Azokat a magyar állam­polgárokat, akik a választók névjegyzékének összeállítá­sa után szerzik meg a vá­lasztójogot, a tanács végre­hajtó bizottsága kérelmükre felveszi a választók névjegy­zékébe. Ha a választó állandó la­kóhelye a névjegyzék elké­szítése után megváltozik, az új lakóhelye szerint illetékes Esős és hideg az április. Annyi azonban bizonyos, hogy elöbb-utóbb megjön a tavasz és vele együtt elérke­zik az építkezések ideje. So­kan most. kezdik családi há­zuk, nyaralójuk falainak föl­húzását, sokan most fejezik be a tavaly félbehagyott épít­kezést. Áprilisban és májusban minden évben nagy a ke­reslet a tégla iránt. Most is így van, ezért kérdeztük meg a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Válla­lattól : »Hogy áll a tégla- front?" A válasz a kővetke­ző: tavaly egész évben nagy volt a vásárlási kedv, nem­igen maradtak készletek, s ez az év elején ellátási hiányt okozott. A hagyományos tég­lagyárak áprilisban kezd­ték meg a termelést, így ma már jobb a helyzet. Az idén — eddig — 44,8 millió tég­tanacs végrehajtó bizottsá­gától június 7-ig kérje fel­vételét a választók névjegy­zékébe. A kérelemhez csa­tolni kell a korábbi lakóhely szerint illetékes végrehajtó bizottság igazolását arról, hogy a kérelmezőt a válasz­tók névjegyzékébe félvették. Akik a választás napján előreláthatóan nem tartóz­kodnak lakóhelyükön, azok június 7-ig kérjék tartózko­dási helyükön a névjegyzék­be való felvételüket. Ehhez mutassák be a lakóhelyük szerinti végrehajtó bizottság igazolását arról, hogy őket felvették a választók név­jegyzékébe. lát készítettek Somogybán és Zalában: ez a tervezett­nél 2,1 millió darabbal több (és ötmillióval több, mint amennyi tavaly ugyanebben az időszakban égett ki a kemencékben). •Ellátási hiány így is van: kisméretű téglából nem tud­ják kielégíteni az igényeket. Blokktéglából és mészho­moktéglából viszont nagy készletek vannak, ha az em­berek nem idegenkednének e jó minőségű, újdonságoktól, akkor kevesebb lenne a gond. A tégla minősége a tava­lyihoz hasonló: valamivel több az első, osztályú, mint 1979-ben — ez a rekonstru­ált teskándi téglagyárnak köszönhető. A megújított üzemben ugyanis külsőre is szép, jó minőségű termeket állítanak elő. Új típusú gyújtáselosztó A Bakony Művek keszthelyi üzemében szovjet—magyar fej­lesztőmunka eredményeként új vákuumos gyújtáselosztó gyártását kezdték meg. Mit ígér a téglaipar? Hiánycikk a kicsi, a nagyból többlet van Előre a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáért ! dk

Next

/
Oldalképek
Tartalom