Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-23 / 94. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESULJETEKI Ara: 1.20 Ft Lenin születésének IIP, évfordulóján Emlékezés tanítására, emberi nagyságára Ünnepség a megyei pártbizottságon Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából tegnap ünnepséget rendeztek Kaposváron, a megyei párt- bizottságon. Azokat a propagandistákat hívták meg, s köszöntötték, akik eszméi, tanításai elterjesztésének érdekében sokat fáradoztak megyénkben. Ferenczi Zsuzsa, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola harmadéves hallgatója mondta el Sá- rándy József Lenin című versét, majd Vass Imre, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, s az elnökségben helyet foglalókat: Klenovies Imrét, a megyei pártbizottság titkárát, dr. Nagy Lajost, az Oktatási Igazgatóság igazgatóját, Takács Márta és Pili György propagandistákat. Megnyitó szavai után dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. — Leninre emlékezünk..! Csodálattal elevenítjük fel a nagy életmű legfőbb tanulságait, abból a rendkívüli gazdag eszmei örökségből, tanításának forradalmi szelleméből, melyet az őt követő korszakok emberére hagyott. Tanulunk elviségéből, következetességéből, határozottságából és életéből, mert Lenin forradalmi gondolata és forradalmi cselekedete kimeríthetetlen forrás ma is a nemzetközi kommunista, munkás- és nemzeti felszabadító mozgalom számára. Tisztelettel emlékezünk a jeles évfordulón azért is, mert ezen a napon köszöntjük pártunk propagandistáit, a marxizmus—leniniz- mus hirdetőit, eszménk terjesztőit, világnézetünk, politikánk követőit, magyarázóit, a szocialista tudat magvetőit, ápolóit, ideológiai életünk elvi szilárdságú képviselőit — hangsúlyozta bevezető szavaiban Horvath Sándor. Ezután pártunk XII. kongresszusával kapcsolatban emelte ki az évforduló jelentőségét, majd ezeket mondta : — Jelenlegi fejlődésünk során különösen aktuális a lenini tanítás: a párteszme és a pártélet alapvető törvényeknek a helyes megvalósításáról, a demokratikus centralizmusról, a szocialista államról, az új társadalom építéséről, az internacionalizmus és a nemzeti érdekek helyes összehangolásáról, a békéért való következetes harc elveinek az érte 1 mezeséről. Ma is azt mondhatjuk, hogy bonyolultabb, összetettebb, nehezebb körülmények között is csak az alkotó módon továbbfejlesztett marxizmus—leninizmus adhat választ a történelmi fejlődés legidőszerűbb kérdéseire. Lenin megmutatta a megoldáshoz vezető utakat és módszereket. Ez a gazdag hagyaték korunk tetteiben, a kommunista mozgalomban ölt testet. A megyei_ pártbizottság osztályvezetője ezt követően méltatta Lenin munkásságát, a szerénységben, az egyszerű életmódban megnyilvánuló emberi nagyságát, elvi szilárdságát, a lenini munkastílus sajátosságát, kapcsolatát a tömegekkel, majd így folytatta: — A ma propagandistáinak van tehát kitől tanulniuk, de van miért dolgozniuk, harcolniuk is. Van kitől újabb erőt, eszmét meríteni, módszert, munkastílust elsajátítani. Felszabadulásunk 35. évében még azt is elmondhatjuk, hogy van szabad, független, szocialista hazánk, elvi, kipróbált politikánk, ahol a lenini zm üst sajátos magyar viszonyokra alkalmazhatjuk. Éljünk ezzel a nagy lehetőséggel, merítsünk erőt ebből a nagy eszmei forrásból. Alkotó módon gondoljuk at partunk XII. kongresszusának határozatait es azok végrehajtását. A propagandisták tetteikkel a szocialista embertípust alakítják és formálják — emelte ki, majd e szavakkal fejezte be ünnepi megemlékezését : —A lenini hagyaték a propagandisták számára kimeríthetetlen. Legyünk büszkék arra, hogy’ olyan pártmegbízatást végzünk, melyet az emberiség legnagyobb tanítójának a születésnapján értékelünk. A megyei pártbizottság nevében e megtisztelő pillanatban köszöntjük a szocialista tudat ápolásában, tanításában végzett munkát, s e tevékenységhez tavábbi sikereket, erőt, egészséget kívánunk. Az ünnepi megemlékezés után Klenovies Imre, a megyei pártbizottság titkára kitüntetéseket jutalmakat adott át. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Molnár Gergely, a Hazafias Népfront Csurgó nagyközségi bizottságának titkára, Szocialista Kultúráért jelvényt kapott Veres Zoltán, a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának részleg- vezetője. Bejelentették, hogy több propagandista a budapesti, központi emlékünnepségen vett át kitüntetést. Klenovies Imre jutalmakat nyújtott át a 25, 20, 15 és 10 éve dolgozó propagandistáknak. A kitüntetettek nevében Veres Zoltán mondott köszönetét, majd Heisz Károly karnagy vezényletével a Kaposvári Tanítóképző Főiskola köszöntötte orosz népdalokból álló műsorával az ünnepség résztvevőit. Welíiani Rauchfass Budapesten tárgyalt Kedden Budapestre érkezett Wolfgang Rauchfves, a Német Demokratikus Köztársaság Minisrtertará— nak elnökhelyettese, r .i ■ gyár—NDK gazdasági es műszaki-tudományos együttműködési bizottság NDK- lagozatának elnöke. Tárgyalásokat folytat Marjai Józseffel, a kormány elnökhelyettesével, a bizottság magyar tagozatának elnökével a két ország közötti gazdasági együttműködés időszerű kér- déseirőL Marjai József és Wolfgang Kauchfuss megbeszéléseket folytattak. Áttekintették a (Folytatás a 2. oldalon) A Videoton Elektronikai Vállalat gyártási programjában egyre nagyobb részarányt képviselnek a számitástech- nikai termékek. A vállalat gyáregységében kis és közepe* teljesítményű számítógéprendszerek, különböző display-k, somyomtatók, adatrögzítők és egyéb számítástechnikai berendezések alkatrészei készülnek. A gyáregységben az idén több mint hárommilliárd forint értékben gyártanak ezekből a berendezésekből. A gépek jelentős részét exportálják, a KGST országpi közül elsősorban a Szovjetunióba szállítanak, de a lökés országokba is eljutnak a Videoton számitás- technilzai berendezései. Méhes Lajos és Huszár István kapott bizalmat Képviselő-jelölőgyűlés Zuglóban és Sárospatakon Kedden folytatódtak az országgyűlési képviselő jelölőgyűlések. A zuglói Danuvia Művelődési Házban tartották meg országgyűlési képvisélő- jelölőgyűlésüket Budapest 44-es számú választókerületének lakói. A gyűlésén részt vett Méhes Lajos, az. MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, ott voltak a kerületi bizottság és a városi tanácsnak vezetői. Az egybegyűlteket Lukács Lajos, a Hazafias Népfront XIV. kerületi bizottságának elnöke köszöntötte, majd Szkokán Ferenc, a gyűlés előadója szólt Budapest és Zugló fejlődéséről, a XII. pártkongresszus határozatából adódó helyi tennivalókról. Ezután a Hazafias Népfront kerületi bizottsága nevében javasolta, hogy Méhes Lajost jelöljék a 44-es számú választókerület országgyűlési képviselőjének. A jelölést támogató több hozzászólás után a résztvevők egyhangúlag elfogadták a javaslatot. A szavazást kővetően Méhes Lajos köszönetét mondott az iránta megnyilvánult bizalomért. Borsod megye 19. sz. választókerületében — Sárospatakon — a Komenius Tanítóképző Főiskola gyakorló általános iskolájának aulájában gyűltek össze kedden a választópolgárok, hogy megválasszák képviselő- jelöltjüket. A gyűlésen részt vett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, ott voltak a városi pártbizottság és a városi tanács vezetői. Monos János, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Demes László, a Borsod megyei Pártbizottság titkára emelkedett szólásra. Méltatta az ősi iskolaváros gyorsütemü fejlődését, amelynek eredményeként egyre inkább a Bodrogköz ipari központjává válik. Végül javasolta, hogy Huszár Istvánt jelöljék a kerület országgyűlési képviselőjévé. Ezt követően öt felszólalás hangzott el. A felszólalók, * ennek nyomán a gyűlés résztvevői, egyhangúlag elfogadták a javaslatot. Ezután Huszár István kért szót, s megköszönte a választópolgárok bizalmát. Koszorúzás a Lenin szobornál Koszorúzás! ünnepség volt Budapesten Lenin szobránál. A képen Övári Miklós és Mehes Lajos koszorú*. (MTI-fotó — Tormai Andorfelv. — Telefotó — KS) Vlagyimir lljics Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából kedden koszorúzás! ünnepség volt a szovjet állam megalapítójának, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének budapesti szobránál, a Dózsa György úti felvonulási téren. A szovjet és a magyar Himnusz hangjai után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a budapesti pártbizottság nevében Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára és Méhes Lajos, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai koszo- rúzták. A Minisztertanács koszorúját Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, valamint Faluvégi Lajos pénzügyminiszter helyezte el. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének nevében Vlagyimir Pavlov nagykövet, Valerij Muszatov követ-tanácsos és Ivan Zsukov tanácsos koszorúzott. A Szak- szervezetek Országos Tanácsa részéről Földvári Aladár elnök és Jakab Sándor főtitkárhelyettes helyezte el a megemlékezés koszorúját. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága nevében Nagy Sándor, a KISZ KB titkára és Csaja Ferencné, a KISZ KB tagja; a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége nevében Biró Gyula főtitkár és Regős Gábor titkár; Budapest főváros Tanácsa képviseletében Szépvölgyi Zoltán elnök es Bornemissza Sándor, a tanács pártbizottságának első titkára helyezte el a kegyelet koszorúit. XXXVI, évfolyam, 94. szám 1980. április 23., szerda SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI 'BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Erősödjék a szocializmust építő népek egysége !