Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-18 / 90. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Istvánná, Kaposvár, Kossuth Lajos utca 29. szám alatti lakos 1980. március 22-én megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adjuk: Vállalatunk új zsírolvasztási technológiára tért át, mely nem teszi lehetővé éttepertő gyártását. Az üzletekbe kerülő tepertő többségét társvállalatainktól szerezzük be, kisebb mennyiségben pedig a tsz-ek és az állami gazdaságok húsüzemeiből vesszük át. A bolti átvételkor a minőséget is figyelemmel kísérjük. Ezért a jövőben, ha minőségi kifogás merül fel, annál a boltnál kell jelezni, ahol az árut vásárolták, a boltvezető feladata, hogy intézkedjen. Az erdélyi szalonna valóban eltűnt a pultról, technológiai változások következtében — új üzemünkben csak bőrös sertésvágás folyik, gyártása nem lehetséges. Helyette ajánljuk az ugyancsak olcsó és Ízletes csécsi szalonnát. Tisztelettel: Bántó László Kocsis László Igazgatóhelyettes főosztályvezető Kaposvári Húskombinát Tisztelt Szerkesztőség! Nyugdíjastársaim nevében szóvá kell tennem fájó problémánkat. A sajtóban gyakran olvashatjuk, hogy mindenütt segítik a munkában megfáradt, nyugdíjba vonult idős embereket. Sajnos mi az ellenkezőjét tapasztaljuk. Mint a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság barcsi gyáregységének nyugdíjasai évek óta megkaptuk tűzifánkat. Gondolom évtizedek alatt megdolgoztunk érte. Néhány nyugdíjastársammal együtt mozgássérültek vagyunk, így bennünket még érzékenyebben érint a központi intézkedés, melynek értelmében megvonták tőlünk ezt a juttatást. Községünkben nincs vezetékes gáz, kénytelenek vagyunk a hagyományos módon fűteni. Fát vágni korlátozott mozgásunknál fogva nem tudunk, azért kérjük a gazdaság vezetőit, ne vonják meg tőlünk az eddig élvezett leedvezményt. Tisztelettel: Kovács József nyugdíjas, Csokónyávisonta, Gyura János u. 19. Jó munkát — jó pihenést Rádiőközvetités három szerkesztőségből Két hét óta a Magyar Ráfi ió pécsi körzeti és nemzetiségi stúdiója nemcsak a 344 méteres középhullámon, hanem a 67,19 mhz-es UR.H- sávon is sugározza programját, így tehát hallgatóság! körzete jelentős mértékben megnőtt. Műsora kitűnő minőségben vehető egesz Dél- Dunántúlon. A szerkesztőség, élve a kedvező lehetőséggel, kibővítette tevékenységi körzetét — erősítve a dél-dunántúli jelleget —, gyakrabban szólnak Somogy és Tolna megye életéről. Ennek a törekvésnek az egyik legjellemzőbb bizonyítéka a szombat reggeli adás lesz. A 9 órakor kezdődő »Jó munkát — jó pihenést« című másfél órás, zenés, élő műsoruk Dél-Dunántúl három napilapjának szerkesztőségében készül, a Somogyi Néplap, a Tolna megyei Népújság és a Dunántúli Napló újságíróinak közreműködésével. A kaposvári szerkesztőségben Somogy- vári Valéria riporter szólaltatja majd meg a kollégákat, akik ismertetik a legfontosabb híreket, összefoglalják a hét érdekesebb eseményeit, programjavaslatot adnak szombatra, vasárnapra, információkkal segítik a közlekedőket. A műsorban rejtvény is elhangzik, az elsőként telefonáló helyes megfejtő (a kaposvári szám: 11-510) egy URH-sávos rádiót nyer. Kisdobosok versengése Kisdobosok megyei szaktárgyi vetélkedőjét tartották meg tegnap a kaposvári Helyőrségi Művelődési Otthonban anyanyelvi és környezet ismereti tárgyakból. A megyei úttörőelnökség és a megyei kisdobos szakbizottság minden évben megrendezi ezt a vetélkedőt. Hét-hét csapat versengett mindkét tárgyból; a járási és városi győztesek. A feladatok a tananyagra és az új tantervben ajánlott témákra épültek, de nem maradt ki a játék sem. Az anyanyelv ismeretében a kaposvári Kisfaludy utcai általános Iskola csapata jeleskedett, környezetismeretben a somogysárdi pajtások lettek a legjobbak. Jutalomként minden csapattag játékot kapott. A szaktárgyi verseny mellett bemutatkoztak a megye legjobb vers- és prózamondó kisdobosai is. Itt nem voltak helyezések, hisz mind a húsz gyerek megérdemelte a könyvjutalmat. Színvonalas szereplésekért hat pajtást külön kiemelt a zsűri: Eőry Gabriellát (Bartók A. I.), Tóth Ildikót (Ságvár). Kalmár Ágotát (Csokonyavison- ta). Lóki Ildikót (Nagyatád 1.), Hegedűs Ágnest (Bog- larlelle I.) és Molnár Beátát < Somogy jád) A gyerekek kerwere most háromtagú gyermekzsüri is figyelte a produkciókat, s külön jutalmat osztott ki. HE XXXVI. évfolyam, 90. szám 1980. április 18., péntek 4,1 millió forint betétnövekedés A városon kívül 11 község és település tartozik a nagyatádi takarék szövetkezethez. Kirendeltségük működik Lábodon, Segesden és So- mogyszobon, s öt betétgyűjtő pénztáruk van. A tagok száma március 31-én 6343 volt, ebben az évben 233 új tag lépett soraikba. A szövetkezet részjegyalapja 924 ezer forint. Eredményesen zárták a múlt esztendőt, bizonyítja ezt a 355 ezer forintos nyereség. Ez év első negyedévében 4,1 millió forintos betétnö- veikedést értek el, ezzel a betétállományuk 69,7 millió forintra emelkedett. A betét nagysága szempontjából a hetedik helyen állnak a megye takarékszövetkezetei között. A szövetkezet egész évre szóló betétnövekedési terve 4.6 millió forint, amelynek teljesítése így már biztosítva látszik. Az első negyedévben a legnagyobb mértékben Nagyatádon emelkedett a betétállomány, azután Lábodon. Segesden és Somogyszobon. A betétgyűjtő pénztárak közül Mike jeleskedett a takarékoskodás népszerűsítésében. A OTP járási fiókjánál 14,7 millió forintot kötöttek le tartós betétként. 1,5 millió forinttal többet, mint 1979-ben. A kölcsönállomány az első negyedév végén 13,1 millió forint volt. ebből építési célokat 3,7 millió, termelési célokat 1,9 millió forint segít. A legtöbb kölcsönt a nagyatádi szövetkezeti tag- gok vették fel. A szövetkezet a biztosítási ügyleteket Segesd és Lá- bod kivételével — önállóan intézi. Az év első negyedévében 444 ügyletet kötöttek, és a biztosítási díjbevétel elérte a 358 ezer forintot. A Somogy megyei Lapkiadó Vállalattal megállapodást kötöUek hirdetések felvételére. Ezt az új szolgáltatást nemcsak a nagyatádi központban, hanem a ki- rendeltségeiken is végzik. A szövetkezet az első negyedévben 77 ezer forintot könyvelhetett a mérleg nyereség rovatába. Megkezdték a próbagyárfást Űj termék próbagyártását kezdték meg a lengyeltóti Somogy Népe ; Tsz • műanyagüzemében: brfőttesüvegekre készítenek — hőre lágyuló polipropilénből — záró kupakot. Kitüntetés propagandistáknak Lenin-ünnepség Kaposváron Vlagyimir Iljies Lenin születése 110. évfordulójának alkalmából több helyen rendeznek ünnepséget a megyében. A hagyományoknak megfelelően most is Lenin születésnapjának tiszteletére emlékeznek meg a propagandistákról országosan és a megyében is. A megyei pártbizottság ünnepi megemlékezést rendez kedden Új hírlapüzlet a Kinizsi lakótelepen Több száz család vágya vált valóra tegnap Kaposváron. A Kinizsi lakótelepen kinyitott a már hónapok óta ott levő ujsagospavüoii. . délután két órakor a megyei pártbizottság nagytermében. Ezen ott lesznek azok a propagandisták is, akik a Központi Bizottság ünnepségén kapták meg a kitüntetést. Ezen a megemlékezésen szintén kitüntetnek több propagandistát. A Kaposvári Cukorgyár MSZBT-taigcsoportja hétfőn délután fél ötkor emlékünnepélyt rendez a kaposvári ÉDOSZ Művelődési Otthon nagytermében. Erre hivatalos a többi MSZBT-tagcso- port is. Az ünnepi beszéd utáni műsorban föllép a Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola énekkara, a Liszt Ferenc Zeneiskola klarinétos kvartettje, a Fonómunkás Kisszínpad. , A megyében iskolákban, vállalatoknál tartanak megemlékezést. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Lenin- művekből, könyvekből kiállítást rendeznek. ZEBRA címmel óriás keresztrejtvényt készített a Füles szerkesztősége az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács megbízásából. A szórakoztatáson kívül az a célja a kiadványnak, hogy tanácsokkal segítse elő a gyalogosok és a gépjárművezetők partneri kapcsolatának kialakítását, és ezzel együtt a biztonságosabb közlekedést. Külön pályázat szól a gyerekekhez »Hallgass te is a jó szóra« címmel. Az »ön hogyan döntene?« rovat különböző közlekedési helyzetekben segít eligazodni. A közlekedők számára kiírt pályázat egy óriás méretű, skandináv rendszerű keresztrejtvény. A helyes megfejtők között fődíjként egy 10 000 forintos gépkocsinye- remény-beiétkönyvet sorsolnak ki, és ezenkívül még tizennégy díjat. A jól szórakoztató és tanulságos kiadvány már kapható az újságárusoknál. Útfelújítás hétmillióért Az új szegélyköveket már több mint egy hónappal ezelőtt kihordták, s miután a tervek is elkészültek, munkához láthatott a Tanép mélyépítőrészlege. Csaknem hétmillió forintos költséggel felújítják Kaposváron a Kossuth Lajos utca egy részét, a Beloiannisz és az Arany Janos utca közötti szakaszt. A munkákat három »lépcsőben« végzik : igy biztosítják a zavartalan gépjárműforgalmat, s lehetővé teszik, hogy a vállalat egy helyre összpontosíthassa erőit. Az első szakaszban a 48- as ifjúság útja és az Arany János utca közötti részen dolgoznak az építők, a második »lépcsőben« a Beloiannisz és a Damjanich utca közötti részt újítják föl. A csaknem nyolcszáz méter hosszú utat augusztus 20- ra adják át. I lllemtudó leány — Hogy hívják azt a férfit, akivel a tegnapi éjszakát töltötted? — De mama! Csak nem fogom kikérdezni rögtön a megismerkedésünk után.... Drága Egy férfival tárgyal a kutyakereskedő : — Mennyibe kerül ez a nagy kutya? — Háromszáz korona. — És ez a kisebb? — Ötszázért adom. — S ez a legkisebb? — Nyolcszáz. A férfi rémülten meg-, kérdi : — Mondja: Mennyit fizetek, ha nem veszek sem- milyet se? Szórakozott Az idős tanár mosolyogva mondja: — Látod, segített az étrend: már nem vagyok olyan szórakozott. Ma hazahoztam az ernyőmet is... Mire az asszony: — Csak egy a baj: ma nem vittál ernyőt! Fésületlen gondolatok Szép hazugság ? Vigyázat! Az már művészet. • * * A harangokat időnként maguk a harangozok verik félre. * • • Mint a bolhák, ügy ugrálnak a gondolatok emberről emberre. Csakhogy nem mindenkit csípnek meg! • • • Hiába adsz kakaót . a tehénnek — nem fejsz belőle csokoládét. Még a t-ónon ölve is ; elkopik a nadrág ... * * * Föl kell nőni — a mély gondolatokhoz ! * • • »Érzem, hogy szárnyaim nőnek!« — mondta az egér... No, és mi van akkor, denevér .úrfi? * * * Minden az ember kezében van. Ezért kell olyan gyakran kezet mosnia! * * • , Lehet-e lúdtalpon sarkantyút viselni? Lehet. De nem kel] pengetni ! ... Egy recenzióból: »A költőt nemes gondolati szegénység jellemzi.« (Stanislaw Jerzy I-ec) SOMOGYIWB,UP Az MSZMP Somoçy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BEL.A Főszerkesztő h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Lafinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401 Telefon: 11-510. 1J-SH 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401 Telefon: 11-516, 11-519 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft. egy évre 360 Ft- Index: 2f 96i ISSN OIS*—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári, üzemében. Kaposvár Május i u. 101. Felelős vezető: Farkas BéLa igazgat Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk viasza.