Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-18 / 90. szám

Péntektől péntekig Figyelmet érdemlő fiatalok négy sportágban A SO0 m-ee síkfutás rajtja a Sió Kupán. Bolgár sportkiiltliiíiság érkezett labra Kanizsait és Somogy me­gye sportdeiegáeiója évente fölkeresik egymást. A bul­gáriai testvérmegye 17 tagú küldöttségét — amely szer­dán este érkezett Tabra, és 5 napot tölt hazánkban — csütörtökön délelőtt a nagy­községi pártbizottságon fo­gadta Teleki Sándor, a párt­bizottság titkára és Ladisz- lai Emil, a nagyközségi kö­zös tanács vb-tifckára. A vendégek tájékoztatást kap­tak Tab múltjáról és jelené­ről, majd délután fölkeres­ték a Videoton tabi gyár­egységét Itt Mohos József igazgató ismertette a gyár­egység kialakulását, profil­ját, a jövő feladatait. Ezután megnézték a nyomtatott áramkört szerelő és a me- móriaüaemeL A delegáció tagjai pénte­ken Kaposvár, szombaton a főváros nevezetességed vei is­merkednek. Vasárnap négy csapat részvétedével kupa­mérkőzésekre kerül sor Ta- botiL A sportküldöttség tag­jai hétfőn indulnak haza. A bolgár sportdelegáció látogatását május 22-től a tatoi Videoton spordküldött- *égé viszonozza. A Táncsicsé a két pont Min* arról beszámoltunk, a megyei labdarúgó-bajnok­ság április 4-i fordulójában elmaradt a Táncsics—Csurgó mérkőzés. A csurgóiak autó­busza, útban Kaposvár felé. Inke és Vese között meghi­básodott. Ez ügyben a hé­ten ült össze Kaposváron a SI/ASZ illetékes bizottsága, s meghallgatta a csurgóia­kat is. Ezek után olyan ál­láspont alakult ki, hogy a csurgóiak nem tettek meg mindent azért, hogy a mér­kőzésre Kaposvárra érkezze­nek. (A Táncsics jelenlevő képviselője közölte, hogy Inkéig saját autóbuszukat küldték a csurgóiak elé, aki­ket azonban már nem talál­tak ott.) A SLASZ végül úgy döntött, hogy a mérkő­zés lejátszására nem jelöl ki új időpontot, a mérkőzés i két pontját a Táncsics kap- I ta a szabályoknak megfele- I lően 3:0-as gólkülönbséggel. 1 A szerdai mérkőzések után csütörtökön délelőtt az MLSZ-ben elkészítették az MNK újabb, utolsó sorsolá­sát?. A versenyben két NB I- es (Vasas, Diósgyőr) és NBII- es (Sabária, Komló) csapat április 23-an, szerdán, 17 órai kezdettel az alábbi párost­ATLÉTIKA A siófoki városi sportiel- ügyelöség a helyi afész-szel közösen rendezett atlétikai versenyt Sió Kupa néven. Ezen a járás területén mű­ködő fogyasztási szövetkeze­tek tagjai vettek részt, ösz- szesen 41-en. Örvendetes, hogy több volt a nöá indu­ló, mint a férfi, és találkoz­ni lehetett az idősebb kor­osztályok képviselőivel is. A versen yszamonkett győzte­sek. Nők; 100 m: Benedek (Ba­latonszárszó), 200 m: Ba­logh (Siófok), 400 m: Pataki (Tab), 4x100-as váltó: Ba­latonszárszó, távolugrás : Benedek (Balatonszárszó, kislabdahajítás : Szarka (Ba­latonszárszó), súly lökés: Teiner (Balatonszárszó), magasugrás: Benedek (Bala­tonszárszó). Férfiak: 100 m: Flaska (Tab), 200 m: Pusz­tai (Balatonszárszó), 400 m: Flaska (Tab), 4x100-as vál­tó: Tab, súlylökés: Puha J. (Tab), magasugrás: Berki L. (Tab), távolugrás: Berki L. (Tab), kislabdaha jítás : Berki I. (Tata). TEKE NE tll-as eredmények: Kaposmérö—Szentlórvnc 6:2 (2329 322») L. d.: Illés (400). Hász (399), Klein (394). Tolna megyei Építők— K. Fáklya 7:1 (2458:2335) A Fáklya legjobbjai: Hi­deg (419), Szőke (401). Pete (399). Mázaszász’vár—Vasas 5:3 (2322:22»1) A Vasas legjobbjai: Kutor (423), Há'oián (403). Szigeti (387;. tusban küzd a döntőbe ju­tásért: Sabária—Vasas, Komló— Diósgyőr. A szabályok változatlanok: az otthon szereplő hazai al­sóbb osztályú együttesnek a döntetlen is elég a tovább­jutáshoz. KOSÄRLABÖA A férfiak nyugati csoport­jának táblázata : 1. SÁÉV 9 9 — 959:668 18 2. PEAC 10 8 2 926 :732 18 3. Táncsics 9 8 1 835:554 17 1. Keszthely 10 7 3 796:746 17 5. Sabária. 9 7 2 778:686 16 6. Dombóvár 9 7 2 737 :bU4 16 7, Pécsi Post, 10 5 5 720:713 15 8. Szív. GEO 9 5 4 622:623 14 9. Bakony V. 10 4 6 808:785 14 111. Bátaszek 9 5 4 654 :623 14 11. Fűzfő 10 4 b 694 .*757 14 12. Pét 10 4 6 676:799 14 13. Győri RF 10 2 8 733 :8b j 12 14. Zalatej 9 1 8 614:866 10 15. Szekszárd 10 — 10 590:872 10 16. Szigetvár 9 — 9 501:75ü 9 ÖKÖLVÍVÁS Budapesten, a korcsarnoa- ban küzdelmes mérkőzések­kel indult a XX. nemzetkö­zi Honvéd Kupa ökölvívó- verseny. A magyar színek képviseletében indulók kö­zött három kaposvári öklö­ző is helyet kapott. Az első napon Rákosa Ferenc pon­tozásos győzelmet aratott Szujó (Paks) ellen. Nagy vál­tósúly.ban Lévai Tibor ke­mény ellenfélre talált a szovjet Vaszilenko személyé­ben. A kaposvári öklöző az első menet után feladta mérkőzését. A harmadik ka­posvári, Vörös Attila szerep­léséről nem érkezett hír. BIRKÓZÁS A Somogy megyei birkó- zoszövetaeg jendezesében hétfőn bonyolítottak le az úttörők A és B kategóriás területi birkózóversenyét. Hét egyesület 104 fiatalja lépett szőnyegre. A somo­gyiakon kívül Dombóvár, Szigetvár és Pécs küldte el utánpótlás korú versenyzőit. A somogyi vonatkozású eredmények: A korcsoport: 1. helyezést értek el 29 kg-tói fölfelé: Cserpán (KAS1), Meláth (K. Dózsa), Horváth R. (Marca­li), Gschwindt (KAS1), Bo­kor (K. Dózisa), Bujtor (Mar­cali), Horváth E. (Lengyel­tóti). Ezüstérmet .nyertek: Varjaskéri, Császár és' Antal G. (valamennyi Marcali). Bronzérmet szerzett: Acs (Marcali), Fórián (KASI;, Juhász (KASI), Madarász (Lengyeltóti), Hegedűs (KASI). B korcsoport: öten nyer­tek aranyérmet (35 kg-tól felfelé) : Kripii, Göndöcz, Boross, Szöllősi (valamennyi (Marcali), Fórián (KASI), (KASI). A második helyen végeztek: Varga, Tormási (.mindkettő Dózsa), Lábodi (Lengyeltóti), Papp (K. Dó­zsa), Ladiszlai (KASI). Har­madik helyezettek lettek : Lehoczky (KASI), Bélavári (Dózsa), Nagy A. (KASI). Liez (K. Dózsa). LABDARÚGÁS Az országos ifjúsági és serdülöbajnokság 20. fordu­lójában Pécsen szerepeltek a Rákóczi csapatai. Az ifjúsá­giak a listavezető PMSC-tól nagy küzdelemben 2:0 ará­nyú vereséget szenvedtek. A serdülök szintén a PMSCvel találkoztak, s a táblázat má­sodik helyén álló baranyai­ak ugyancsak 2:0 arányban nyertek. A serdülőknél je­lenleg a Központi Sportis­kola vezeti a mezőnyt. Kispályás labdarúgás: A barcsi Vörös Csillag Tsz a városi sportíelügyetöséggel Vörös Csillag Vándorkupa kispályás labdarúgó-tornát rendezett a városkörnyék ter­melőszövetkezeteinek rész­vételével. Hat csapat indult, végül is Lakócsa nyerte a vándorkupát. A döntőben 2:0-ra verte Béla várt. A harmadik helyen a barcsi ■ Vörös Csillag Tsz végzett. ÚSZÁS Kaposvár on, a Csrk Fe­renc uszodában került sor az összevont megyei úszóbaj­nokság harmadik fordulójá­ra. A kaposváriak közül az alábbiak lettek dobogós he­lyezettek. Leányok: 200 del­fin hát: .... 2. Eőry 3:25.4, 200 úttörő hát: 1. Sáfrány 3:08.8, 2. Mihályfalvi 3:10.0, 100 gyermek hát : ... 3. Ha­lász 1:24.6, 200 úttörő mell: ... 2. Mihályiulvi 3:35.2, 3. Huszár 3:40.0, 400 gyermek gyors: ... 2.Putorek 5:44.7, 400 serdülő gyors: 1. Eőry 5:33.9. Fiúk: 200 béka hát: 1. Kovács Cs. 3:38.8, 200 gyermek gyors : ... 2. Dobos 2:33.3, 100 serdülő gyors: ... 3. Vida 1:07.6, 100 úttörő mell: 1. Szabó P. 1:26.4, 200 gyermek hát: ...2. Huszár A. 2:46.9, 3. Dobos 2:54.5. ÜTTÖRÖSPORT Somogybán befejeződött az úttörő-olimpiai kisdobos és ú ttorő-tornász csapat-bajnok­ság. Tizenhét iskofa 42 csa­pata vett részt, s ez min­denképpen előrelépés 1979- hez viszonyítva. Eredmények: Leányok: kisdobos 1. Barcs, 1. sz. Ált.Isk., 2. Igái, 3. Gyakorlóisk., Kaposvár. Fiúk: 1 Barcs 1. sz. Ált. Isik., 2. Gyakorlóisk., Kapos­vár, 3. Lengyeltóti. Úttörők: leány 1. Barcs, 1. sz. Ált. Isk. 2. Siófok, 2. sz. Ált. istk., 3. Siófok, 1. sz. Ált. Isk. Fiúk: 1. Barcs, 1. sz. Ált. Isk., 2. Barcs, 2. sz. Alt. Isk. 3. Marcali. Az országos döntőkön a győztes csapatok képviselik megyénket. A sakkozók is befejezték a versenysorozatot; 39 iskola kisdobosai és úttörői ültek a fekete-fehér kockás táblák­hoz. A megyei döntőben az alábbi eredmények szület­tek. Kisdobos lányok: 1. Schmidt Júlia (Kadarkút), 2. Fehér Katalin (Kaposvár), '3. Győri Anikó (Csurgó, 1. sz. Ált. Isk.), fiúk: 1. Klen- csár Zoltán (K.-vár, Kisfa­ludy utcai Ált. lak.), 2. Krá- ner Ferenc (Barcs, 1. sz. sz. Ált. Isk), 3. Bíró Károly (Gaarnás). Úttörő leányok: 1. Kozmá- ria Andrea (Marcali, 1. sz. Alt. Isk.), 2. Tóth Anita (Ga­inés), 3. Pető Ilona (Nágy­berki). Fiúk: 1. Klencsár Gábor (Kaposvár. Kisfaludy utcai Ált. Isk.), 2. Márkus Csaba (Tóth Lajos Ált. Isk.), 3. Androsovszky Zsolt, (Nagy­berki). Az országos döntőt Zán- kán rendezik meg. Somogyot a kisdobosoknál az első, az úttörőknél az első és máso­dik helyezettek képviselik. I------------------------------------------------------------------­A SIÓFOKI VÁROSI TANÁCS 1980. április 22-én nyilvános árverést tart, melyen értékesíti a lebontásra kerülő MNK.sorsolás Párosítás a döntőbe jutásért Fő u. 67.. 69., 71., 73., 75., 77., 79.. 81. szám alatti lakó- és melléképületeket, valamint a Hajnal h. (Szépvölgyi u.) 9. sz. alatti Portisch továbbra is vezet Az árverési a bizottság a megjelölt napon délelőtt fel 9 órakor kezdi meg a Fő u. 67, szám alatt. C93336> Mexikóvárosban befeje­ződött a Portisch—Spasszkij sakk-világbajnoki páros mérkőzés hetedik játszmája. Portisch döntetlent aján­lott es ezt ellenfele elfogad­ta. Hét játszma után így Portisch továbbra is vezet ?gy ponttal, 4:3 arányban. A következő, nyolcadik játszmára április 18-án ke­rül sor. Április [18 PÉNTEK Andrea A nap 5.5* órakor kél, é« t*.S*-k«r nyugszik; a hold 8.22-kor kél, es 25.57 makor nyugszik. A várható dö’árás: Helyenként megnövekvő felhőzet, csapadék nélkül. A változó irányú, napközben meg­élénkülő szel. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 2—7 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—21 fok között várható. Elhunyt Nádasdy Kálmán Hetvenöt éves .korában el­hunyt Nádasdy Kálmán há­romszoros Kossuth-díjas ki­váló művész, a Magyar- Ál­lami Operaház egykori fő­rendezője és igazgatója, , a Színház- és Filmművészeti főiskola egyetemi tanára, volt rektora, a Magyar Színházművészeti Szövetség diszeinöke. Halálával a magyar zene­kultúra, a színház- és film­művészet kiemelkedő mü - vészegyéniségét, nemzedé­kek nevelőjét vesztette el. Temetéséről később törté­nik intézkedés. — Nivodtj lakai* Gyulá­nak. A Kaposváron élő költő A harmónia keresése című kötetéért nyerte el a napok­ban a Szépirodalmi Kiadó nívódíját. — Első helyezést ért el az 512. számú Szakmunkás- képző Intézet irodalmi szín­pada a Pécsen megrendezett területi bemutatón-: a Rest marska című népi játékot és Sánta Ferenc Nácik című darabját mutatták be. — Nagy sikerű termékbe­mutatót rendezett az ÉKV 306. kaposvári mintabolt­jában a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat és a kacsótai Me- câektej. A kétnapos bemu­tatón a vásárlók megkóstol­hatták a bemutatott sajt­különlegességeket és a ba­ranyai vállalat jóhírű »tsz- tejét«. — Szovjet pedagógusok látogattak tegnap Kapos­várra Rovenkónak, a köz­oktatási minisztéiium főosz­tályvezető helyettesének a vezetésével. A megyei ta­nács elnökhelyettese tájékoz­tatta vendégeinket Somogy oktatási helyzetéről, majd iskolákat, kollégiumokat lá­togattak a szovjet pedagó­gusok. Délután a pedagógus továbbképző intézetben ren­deztek tapasztalatcserét. Tanukat keres a rendőrség A Siófoki Városi—Járási Rendőrkapitányság közleke­dési alosztálya kéri azt a két fiatalembert, akik 1979. november 22-ér. 10 óra 25 perckor Siófokon a Fő ut­cán, a Fodrász ktsz előtti gyalogátkelőhelynél egy baleset során megsérült idős, kerékpáros hölgyet a műköszörűs üzletébe első­segélynyújtásra bevittek, hogy. jelentkezzenek a rend­őrségen. Várják azokat a szemtanúkat is, akik az em­lített balesetről .— egy ke­rékpáros és egy gyalogos ütközött össze — felvilágo­sítást tudnak adni. Jelentkezni lehet a 10- 700-as siófoki telefonon a 224-es mellékállomáson vagy személyesen a rendőrkapi­tányságon az I. emelet 108- as ajtónál. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 25 évvel ezelőtt, 1955. április 18-án halt meg — 76 éves korában — Albert Einstein Nobel-díjas német fizikus, természettudós, a modern elméleti fizika egyik megalapítója, a relativitás el­méletének megalkotója, aki ezzel egyben kidolgozta a gravitáció modern elméletét is. 1900-ban fizika tanári ok­levelet nyert. 1905-ben A molekuladimenziók megha­tározásának új módszere cí­mű értekezése alapján a zü­richi egyetemen filozófiai doktori címet szerzett. Ugyanebben az évben az Annalen der Physik oldalain négy dolgozata jelent meg; e tanulmányok a későbbiekben elhatározó módon befolyásol­ták a modern fizika fejlődé­sét, s egyben kijelölték azo­kat a munkaterületeket, ame­lyekhez a tudós élete végé­ig hű maradt. A tudománytörténetben nem először fordult elő az, ami Einsteinnel: a relativi­tás-elmélet alapgondolatait ismertető két dolgozata, to­vábbá a Brown-mozgás ér­telmezésével foglalkozó és a fotohipotézist először be­mutató írásainak jelentősé­gét a kortárs fizikusok elő­ször nem, s a továbbiakban is csak lassan ismerték fel. Az 1921-es fizikai Nobel-dí- jat — a hivatalos indoklás szerint — »érdemdús mate­matika-fizikai kutatásaiért kapta, »különös tekintette] a fotoelektromos-effektus tör­vényének felfedezésére««. Szerencsés Somogyiak A tavaszi borítékos sors- jegyakeió több szerencsés somogyinak is kedvezett. Április lU-én Lengyeltóti­ban 10 ezer, 12-én Kaposvá­ron 20 ezer forintos sorsje­gyet fizetett ki a takarék- pénztár a nyerteseknek. Szerdán Kaposváron a Kos­suth téren Gáspár Árpád balatonfenyvesi lakosnak kedvezett a Fortuna: 20 ezer forintot érő sorsjegyet hú­zott ki. — Kiállításon mutatkozik be a kaposvári Cseri Alko­tók Klubja a gépészeti szak-, középiskolában, ahol szom­baton nyílik meg a kiállítás, és 26-ig tart nyitva. — Ankétot tartanak a hó­nap végén »A takarmány- gazdálkodás helyzete a NEB vizsgálat tükrében« címmel Kaposváron, a megyei NEB- nél. A közelmúltban lezaj­lott nagyszabású vizsgálat vezetője, Dianovszky Sándor tart vitaindítót. — 800 kiló húsgalambra szerződött ez évre a zala­egerszegi BOV-val a bala- tonszárszói Konzumszöv szakcsoportja. Az. egy éve alakult, 28 galambászból ál­ló csoport valamennyi ter­méke exportra kerül. — Nyilvános előadási tart kedden Kaposváron a La- tinca Sándor Megyei Műve­lődési Központban dr. Kett Károly kandidátus, a Pécsi Orvostudományi Egyetem docense, a béldaganatokról. Az előadás után a résztve­vők kérdéseire válaszol a kandidátus. — Évente 30 hektárnyi égeriá erdőt telepít Csurgó mellett a helybeli termelő- szövetkezet. A munkálato­kat az elmúlt évben kezdték el, s a terv szerint öt év alatt 200 hektárnyi területet fognak fával beültetni. — Bútorszövet, karton, vá­szon nagy választékban olcsón kaoható. Bizományi Aruház Vállalat, Kaposvár, Noszlopy G, <*• «. (4mat )

Next

/
Oldalképek
Tartalom