Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-12 / 60. szám

Aluliul lokálpatrióta Anekdotáivá eleve­níti a múltat Nagy Imre, lullai szép lakásán. Ha nem tudnám, nem hinném, hogy súlyos i betegséggel viaskodott meg nemrég. Az akaraterő voit rá jellemző mindig: lo­kálpatriótaként, tanács vb- tagként is tele van tervek­kel faluja épülésére. Kalács, bor kerül az asz­talra — a lullai ember ven­dégszeretetéről volt híres mindig. — Hogyan kezdődött a «közélete"?' — Mondhatom, csak kí­váncsiságból mentem el a Jóreménység Tsz alakuló gyűlésére, félbeszakítva a doh an y bálázást, amit apám­mal és sógorommal végez­tünk. Apámnak volt ugyan 19 holdja, én viszont állat­forgalmi felvásárló voltam. S mi történt? Engem, a kí­vülállót afféle mindenesnek, agronómusnak és könyvelő­nek választottak a lullaiak. Az elnökünk egy szöllősi ember lett, akit én 1960. május 17-én váltottam fel ezen a poszton. Milyen idők voltak? A lovat még min­denki a sajátjának tekintet­te, árpát és vetőmagot úgy kellett kölcsönkérnünk, hi­szen «egy év múlva úgyis megszűnik a tsz!« Volt itt korábban is egy szövetke­zet: pusztai cselédből lett újgazdák alapították, tizen­heten. A tihanyi apátság it­teni birtokából jutottak föld­höz, s ez olyan jó föld volt, hogy kettejüket még kutak­nak is kikiáltották nagyhi­telen, csak később ébredtek rá, hogy földhöz juttatott nem lehet kizsákmányoló! Mosolyogtató epizód. De folytassuk a derűs emlék- idézést ! — Húsz évvel ezelőtt el­kezdtünk felkapaszkodni arra a meredek dombra, hogy képletesen beszéljek! Csakhogy a lullai »hegyek" nem képletesek. Nehéz a művelésük, embertelenül. Az első években hatvan-nyolc­van pár kasza aratott. Per­sze, egy sorban dolgoztam a tagokkal, akkor még így ment ez. Az egész szőlőhe­gyet, kétszázötven holdat lo­vakkal szántottuk fel. A já­rásiak segítségével 110 hold gyümölcsöt telepítettünk:ba­rackot, pándl meggyet, szil­vát, hogy ne kelljen azon, a meredeken szántani. Bezosz- táját az elsők között vetet­tünk. Az átlagtermés a 10— 13 mázsáról szépen fölment 20—26 mázsára. ' Megmaradt a Katykó, a Döme-oldal, a Dámer-oldal, a Jaj-hegy Imire az ember felért a te­tejére azt mondta: »Jaj, is­tenem!«), az Öreg-erdő, á Fiatal-erdő. Ezekkel birkóz­tunk. Juhásza tot létesítet­tünk, segítséggel. Szépen fejlődtünk... Jó mesélő, tudja. hogy időnként egy-egy történet olajozott kerékként viszi to­vább a beszélgetést. — Gyomirtás nem volt még, csak a kapa. Kijött a járási titkár határszemlére. Akkoriban a háztáji volt az első, a közös művelése csak azután ment Csóválta a fe­jét a titkár; hiába mondtam, hogy ez gazos föld, a siló- nakvalót termi. Három na­pot adott a kukorica meg- kapálására, de maga sem hitt a sikerben. Nagy szót mondtam: »Vállalom!« Ösz- szetrombitáltam a brigádve­zető két, megbeszéltük a dol­got, es másnap tizenhét bri­gád ment ki. Három nap alatt elkészültünk a mun­kával; járási titkárunk nem akart hinni a szemének, még most is eniLegeti a “-huszár­vágást“, ha találkozunk. — Mindig borotvaélen táncoltunk, sikerük-e az év. Pénze&íteni kellett volna a tsz-t! De mindenki főt et­től: nem lesz takarmány, ku­korica. Na, 67-ben vesztesé­gesek lettünk, csak a járási tanács félmilliós segítsége húzott ki bennünket a baj­ból. De hogyan fizetjük visz- sza év végéig, kamatostul? Jött új főkönyvelő, föagro- nómus. közösen kidolgoztuk a pénzesités haditervét. Ez lett a tervtárgyaló közgyűlés fö napirendi pontja. Nem akarták megszavazni az is­tennek sem! Erre megkér­deztem:: “Ki van ellene?“ Nem tette fel a kezét senki. Jo, mondtam, akkor elfoga­dottnak tekintem! Nem mon­dom, hogy till szabályos lé­pés volt ez, de tény, hogy május elsején visszamenőleg öt hónapot kifizettünk az embereknek, ez lendületet adott. Végül hétszázezer fo­rint nyereséggel zártunk, ki­fizetve a segélyt. Amikor Tabbal “házasodott“ a tsz- ünk, 2 700 000-rel mentünk a »frigybe«. Dolgozott a közös ter­melőszövetkezetben, onnan parancsolta el a betegség. Felgyógyulva újra tanult járni, mint a gyerek. S alig nyolc napra, hogy a kórház­ból kiengedték, már jöttek: »Beszélnél a traktorosok­kal? Megkutyál.ták magu­kat...!“ Ment, beszélt, mert: — Mindig »mozgalmas em­ber« voltam. Ez az életem értelme. Ennek a kis Lullá- nak mind a 319 lakosa úgy szereti a szőkébb pátriáját mint én. Ezért gondoltamén arra, hogy a Jama-völgyét pihenőhellyé, horgászpara­dicsommá kellene változtat­nunk. Huszonöt hektárnyi vízfelület, horgásztanyákkal — ez az álmom. Nem ma­gam miatt — én peca botot még nem fpgtam a kezem­ben, vadászember vagyok. A környékért, az emberekért... Leskó László Megkezdődött a vizsgálat A véletlenek is közrejátszottak Mint arról lapunk szom­bati számában hírt adtunk: az utóbbi évek legsúlyosabb üzemzavara következett be pénteken délután a megye- székhely áramellátásában. A Kaposvári Közúti Építő Vál­lalat egyik munkagépe el­szakította a' Béke és a Fü­redi utca kereszteződésében húzódó 22 000 voltos földká­belt, így áram nélkül ma­radt a város egy része. A •gondokat súlyosbította, hogy nem sokkal később láne- reakciószerűen újabb hibák következtek. A történtekről Szakónyi Gyula, a Dél-du­nántúli Áramszolgáltató Vál­lalat üzemigazgatóságának vezetője tájékoztatott. — Miután a munkagép el­szakította a kábelünket, dol­gozóinkkal a helyszínre siet­tünk. Nem sokkal később ikonban újabb zavart ész- .eiiünk. A helyszín közelé­ben, egy transzformátorház mellett rongálódott meg a kábel, majd a volt Arany utcai téglagyár közelében •vét helyen elégett a légve­zeték. A helyzetet súlyosbí­totta. hogy az Országos Vil- 'amos Távvezeték Vállalat kaposvári állomásán elrom­lott egy berendezés. Nem­csak a város áramellátásá­ban keletkeztek gondok, ha­nem ezzel együtt a vízellá­tás és a fűtés is akadozott. Szerelőink megsegítésére a dombóváriakat is elhívtuk. Sok helyen mtlr pénteken este éghettek a lámpák. Saj­nos a munka zömével csak szombat reggelre tudtunk vé­gezni. A Béke—Füredi lakó­telep lakásai egpsz éjszakára áram, víz es fűtés nélkül maradtak. Hogyan szakították el a kábelt? Felkerestük a Ka­posvári Közúti Építő Válla­lat megbízott igazgatóját, Pusztai Jánosnci, és az épí­tési osztály vezetőjét, Major Tibort, hogy választ kap­junk a kérdésre. — A szerencsétlen véletle­nek is közrejátszottak — hallottuk az igazgatombai, majd a részletes magyaráza­tot Major Tibortól: —■ Rendelkezésünkre áll az TJvaterv által 1977-ben ké­szített közműhálózati tér­kép, mely a villamos táv­vezeték elhelyezkedését mu • tatja. Csakhogy a térkép a kábel fekvésének mélységet nem jelzi, illetve azt hibá­san tartalmazza. Amikor el­kezdtük a Béke és a Füredi utc* kereszteződésében a munkát, felhívtuk erre a vezetékre a figyelmet. Dol­gozóink előirasszerűen mun­kához láttak. Ásóval, csá­kánnyal dolgoztak, hogy a vezeték nyomára bukkanja­nak. Ahhoz, hogy tovább tudjanak dolgozni, ki kellett volna emelniük egy csapa­dékvíz-elvezető csatorna da­rabját. Abba viszont rejté­lyes módon folyékony be­ton került valamikor, s mert megkötött, a csövet kézzel nem lehetett kiemelni. (A környékbeli lakók már pa­naszt írtak a Tisztelt Szer­kesztőség rovatba az őket körülvevő áradat miatt. A valódi ok ez volt!) Géppel álltak neki! Mivel az Orszá­gos Építésügyi Szabályzat IV. fejezetében a 8. paragrafus szerint védőburkolat nélkül villamos kábelt csak a cső alatt negyven centiméterrel lehet elhelyezni, nem számí­tottak arra, hogy a gép mar­kolója közvetlen a cső alatt feltépi. A munka egyik irányítója Pandúr Imre művezető volt, ő adott utasítást arra, hogy a csövet géppel vegyék ki. — Más lehetőség nem kí­nálkozott? — Mivel a cső betonnal volt telítve, nem. Illetve lég- kompresszorral is dolgozhat­tunk volna, de az veszélye­sebb. — Ha lapáttal és ásóval kiássák a csővezeték kör­nyékét, minden bizonnyal előkerül a vezeték. — Nem számítottunk ar­ra, hogy közvetlenül a csa­torna alatt húzódik a veze­ték. A Kaposvári Közúti Építő Vállalatnál már korábban elrendelték, hogy azokon a helyeken, ahol villamos ká­bel húzódik, ki kell ásni a földet, s meg kell keresni a vezetéket; addig munkagép­pel nem szabad dolgozni ! Ez­úttal nem így történt! A vál­lalat vizsgalatot- indított, s a vétkeseket felelősségre vonják. Nagy Jenő A gyár tartalékai Elismerő öklévéi az olimpiai szállításokért A nyári olimpiai játékok tévéközvetítései két úton jut­nak ei hazánkba: az egyik, a Moszkva és Ungvár kö­zött kiépített mikrolánc, a másik pedig az a műhold, amelynek adását a talián- dörögdi vevőállomásról Győ­rön át- továbbítják Buda­pestre. Mindkét távközlési vonal építésében részt vett a ' Finommechanikai Vállalat kaposvári gyáregysége. A Moszkva és Ungvár közötti mikrohullámú lánc »Druzs- ba« elnevezésű berendezé­seit Kaposvárról szállítot­ták, Budapesten mérték be és állították össze. A lánc Ungvárná! ágazik el Buda­pest és Csehszlovákia télé. Onnan folytatódik majd a vonal. Lengyelországba, • A lengyel szakasz berendezé­seit most az első negyedév­ben szállítja a kaposvári gyár. — A berendezésekben fo­kozott üzembiztonsági köve­telményeknek megfelelő tar- talékcsatornákat építettünk — mondja Molnár László igazgató. — Olimpiai szállí­tási kötelezettségeinknek aj előírt határidő előtt egy hó­nappal eleget tettünk. Jó és pontos munkánk elisme­réseként a szovjet kereske-, delmi kirendeltségtől elisme­rő oklevelet kapott a gyár A termelékenység fokozá­sa és a munkaidő jobb ki­használása érdekében ta­valy normarendezést hajtot­tak végre. Ennek ellenére tíz százalékkal emelkedett a tel­jesítmény. — Ezt az eredményt a pár­huzamosan bevezetett szer­vezési intézkedéseknek és az ösztönző teljesítménybé­rezésnek tulajdonítjuk. Min­dig volt anyag- és alkalrész- utánpólJás. Az alkatrész­üzemben egyenes,, az osszt- szerelő-üzemben pedig pré- miumos teljesítménybére­zést vezettünk be. A szerelő­üzemben egyébként még az idén degresszív teljesítmény­bért szeretnénk rendszerasí- teni. A gyárban meghatároztak minden területen a fűtési hőmérsékletet, és ezt- állan • d-óan ellenőrzik. Sikerült csökkentem a hőenergia-fok használást. Az elektromos berendezések meddő teljesít­ményfelvételét automatikus fázisjavító bernedezések üzembe helyezésével csök­kentették. Anyagtakarékos­sági intézkedéseket vezetnek be, és nagyobb arányban szeretnénk helyettesíteni a tőkés importból származó al­katrészeket. A gyár fokozatosan ért el arra a szintre, amely lehe­tővé tette, hogy ma mikro­hullámú nagyberendezése­ket gyárthat. A szakemberek jelentős részét itt neveltek; évente százhúsz ipari tanuló­juk van elektronikai, mecha­nikai műszerész és gépi for­gácsoló szakmában. A lét­számnak mintegy liai an százaléka szakmunkás. Fel­sőfokú végzettségű szaK nn- bereinek aránya pedig há­romszorosa a megyei átlag­nak. A tehetséges fiatalokat főiskolára küldik. Most is van főiskolán és egyeylemen nappali tagozatos ösztöndi jasuk. A dolgozók átlag életkora harmincegy év. és minden második bő. Vita után H armadszor ülök az írógép elé. hogy méltatni próbáljam a szavak és gondolatok folyamának áradását. Talán emlékeznek még rá: Vita előtt és Vita közben címmel is találkoztunk már e hasábokon, s mindkétszer színié görcs­be merevített a közlést követelő tapasztalatok sokasága. Most sem éraem másképp. És különben is: mi az, hogy vita után? Hiszen a vitának nincs vége attól, hogy a múlt hét végén le­zárultak a kongresszus előtti időszak nyilvános fórumai. A vita a szocialista demokrácia egyik alkotó eleme, folyamatos tökéletesítésének fettétele és megvalósulásának bizonyítéka. A vita általában nem átmeneti, nem kampányjellegű, csak egy-egy dokumentum vitája az Ez így természetes. Hiszen a vitát rendszerint döntés, határozat követi. S ez már nem a vita, hanem a cselekvés ösztönzője. _ Az utóbbi hónapokban úgy éreztem, mintha a kongresz- szusi irányelvek zsilipet nyitottak volna. De hiszen korábban sem volt gát az őszinte szó, az elkötelezett véleményalkotás előtt. Most mégis felpezsdült a gondolatok és szavak áradá­sa; felnyitott zsilipeken át tört utat magának a szó (így nem is kellett túlságosan törnie magát). S ennek csak egy oka le­hetett. Az, hogy rójunk szólt a dokumentum. A mi gondola­tainkat, érzésvilágunkat, óhajunkat kötötte csokorba. Az ál­talunk ismert valóságot, korábban netán magunkba zárt vagy kimondott gondolatainkat, törekvéseinket öntötte formába. Ezért »uralkodott el« megyénkben is, ezért meghatározó az azonosulás, az egyetértés. i Megkérdezhetnék: miért kell ezt elmondani? Válaszolok. Nem általánosítható tapasztalat, mégsem hallgathatom el, hogy jó néhányan — éreztem; kissé kajánkodva, vagy koráb­bi írásaim miatt bökölódve — nekem szögezték a kérdést: »Csakugyan azt hiszed, hogy vitának nevezhető, ha minden­ki az egyetértését hangoztatja?« Csakugyan azt! Közben rá­jöttem, hogy néhány emberben még félreértés munkál. Azt hiszik, hogy egy dokumentum vitájáról csak akkor beszélhe­tünk, ha ellenvélemények csapnak össze. Szerintük az egyet­értés hangoztatása mit sem ér, nincs köze a vitához. Ellen­kező véleményem van. Ha csak annyit mondanék, hogy alap­vető emberi adottság megkülönböztetni a részt az egésztől, a lényeget a jelenségtől (netán az ellentmondást a katasztrófá­tól), akkor már nem is volna értelme erre több szót veszte­getni. Mégis hozzáteszem: éppen a megalapozott vitákban, az egyetértés bizonyító érveinek és hangsúlyának, egynémely módszer, személyes rossz tapasztalat, mondjuk a következet­lenség bizonyítékainak összeütközésében alakulhat Ici a leg­teljesebb egység. A vita végkicsengése csakugyan nem volt és nem lehetett más, mint társadalmi rendszerünk és a to- továbbfejlesztésén munkálkodó — önmagában is állandóan megújulni akaró — politika igenlése, óhaja és akarása. Tudom, az effajta általánosítás néha kételyt vagy ellem- érzést vált ki. Olvasták voLna csak » kilószám*' a följegyzése­ket, mint én. (Ritkán vám ilyen értékük a papíroknak !) Se­hol sem hangzott el »égbe kiáltó szó«, sehol sem hánytak bor­sót a falra: megyénk, s az ország lakóinak minden megjegy­zése, elismerése és bírálata, javaslata és átmeneti kétkedése eljutott azokhoz, akiknek — önként vállalt szolgálatot tel­jesítve — alapvető kötelességük figyelni minden szóra; to­vábbítani, dönteni és megújulásra, változtatásra késztetni mindazokat, akiknek észrevételeink nyomán cselekedniük kell. Voltaképpen ebben összegezhető a kongresszusi irányel­vek vitájának értelme. N em tudok pontos számot mondani a fórumokon részt­vevőkről, de azt tudom: a pártszervezetekben csaknem 3500 kommunista mondott véleményt. És nem fukar­kodtak a bírálattal sem. Csak megkülönböztették a bosszan­tó, néha fölháborító jelenségeket a lényegtől. Nem valamiféle »leckét« mondták föl, vagy azt (említettek ilyesmit is a két­kedők), amit hallani akartait tőlük. Nagy többségük azt mondta, amit gondolt, azt, ami hétköznapjaiban öröm. vagy éppen gondjai forrása. Senki sem vitatta, hogy objektív nehézségeinken kívül saját hibáinkkal is szembe kell néz­nünk. De ez sem elég. Föl kell lépni ellenük, meg kell szün­tetni őket. Anélkül, hogy illúziókba ringatnánk magunkat, miszerint a vita és a kongresszus után már nem lesznek gyöt- relmeink, személyes hibáink. De az kiderült, á vitából: eze­ket egyre kevésbé fogjuk »bocsánatos bűnnek« tekinteni. Korábbi jegyzeteimben említettem már: az irányelvek vitája nem egyszerűen a kommunisták vitája volt. A mun­kásság, a parasztság, az értelmiség az alkalmazottak állás­pontját hozták felszínre; de nemcsak a pártfórumokon folyt a vita. Az egész lakosság volt a » szószóló«. Nem véletlen hát az a megyei kívánság (a Központi Bizottságnak továbbított állásfoglalásban olvastam), hogy a kongresszus emelje hatá­rozattá a Központi Bizottság irányelveit. De ehhez még el kell mondanom valamit. Sűrítve, min­den lényeges észrevételt összegezve olvashattam a megyei pártértekezlet állásifoglalását. Az egyes fejezeteknél ezek a mondatok ötlöttek a szemembe: »A pártértekezlet azonosul az alábbi észrevételekkel és javaslatokkal«; »A pártértekezlet mérlegelésre ajánlja-’-'; »A pártértekezlet nem azonosul az alábbi észrevételekkel-«. Vagyis: Somogy megye legmagasabb pártfóruma azokat a tapasztalaitokat és megjegyzéseket is to­vábbította, amelyeket nem tekintett általánosíthatónak, ame­lyekkel nem értett egyet. Nem elképzelhetetlen, megvan a lehetőség rá, hogy a felsőbb testület felülbírálja egyik vagy másik álláspontunkat. A megyében is volt ilyen példa. Elő­fordult, hogy az egyik alapiszervezet álláspontjával a felsőbb pártbizottság nem értett egyet. Az alapszervezet képviselője ott is felszólalt, de — demokratikus úton — leszavazták. S amikor a pártértekezleten központi küldött is részt vett, azt javasolta: igenis, egyetértéssel továbbítsák az alapszervezet véleményét. Ha bibliai szóhasználattal élnék, azt mondanám: »Es lőni« Nem más ez, mint a demokratikus centralizmus kiteljesedésének a bizonyítéka. Lehet, hogy várták tőlem: részleteket mondok majd a vitából. Készültem rá. Ha látnák az asztalomat, elképedné­nek mindaddig, amíg meg nem tudnák: mi minden olvasható e papírrengetegben, s hogy mennyi értékes gondolat, tett­vágy, őszinte szándék és jogos követelmény lapul a sorok között. Magam sem szabadulhatok, és nem is akarok, nincs jogom szabadulni tőlük. Lehet, hogy hivatkozással vagy anél­kül, de vissza fognak még térni e hasábokon éltető elemeim, a most csak »kis példányszámban rejlett« vélemények, a so­mogyi emberek gondolatai. A megyei pwrtértek'ezlet szünetében találkoztam egy ré­gi pártmunkással. Amit elmondott, azt kinyilvánította volna a plénumán is, ha szóhoz jut. De hát hatvanan jelentkeztek, s csak huszonötén kaphattak szót. Azt mondta: »Jó ez az összegezés, amely eljut a Központi Bizottsághoz. Minden lényeges kérdés benne van, amely a taggyűléseken el­hangzott. És jó, mert tömör, a lényegre utaló.« S azután ki­fejezte megszívlelendő óhaját: »De jó lenne, ha ez az alkotó stilus elterjedne közéletünkben!«. Ez a megjegyzés már nem kivan kommentárt Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom