Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-01 / 51. szám
Letelt a 71 napos téli bajnoki szünet, mától folytatódik a küzdelem a labdarúgó NB I-ben. Június 14-ig zajlik le a tavasz 17 fordulója a legjobbak osztályában és 153 mérkőzés 306 pontja vár szétosztásra A szoros küzdelmet hozott őszi félidény után nagyon izgalmas folytatás várható. Régen, volt arra példa, hogy a bajnokság félidejében csak 4 pont különbség legyen a listavezető és a hatodik helyezett között, s mindössze kettő válassza el az élen álló Bp. Honvédet az ötödik Zalaegerszegtől. Hasonlóan egymás nyakán vannak az együttesek a tabella másik felében is, a kiesés ellen küzdők csoportjában. A PVSK ugyan némileg leszakadt, de a 11 helyet e foglaló Debrecen és a 17. Salgótarján közötti különbség csak 4 pont A szombati nyitó műsorban 5 fővárosi és 4 vidéki mérkőzés szerepel. Az első 5 helyezett hazai pályán ,rajtol. Mindjárt rangadóra, illetőleg az egesz végeredmény szempontjából igen jelentős ösz- szecsapásra kerül sor: Székesfehérvárott a Videoton a bajnoki címet védő Ú. Dózsát fogadja. A bajnokság állása az őszi idény után: JL Bp. Honvéd n 9 5 3 29-20 23 2. FTC 17 8 6 3 36-23 22 5. Vasas 17 8 5 4 38-27 21 4. Videoton 17 9 3 5 35-29 21 5. ZTE 17 8 5 4 28-22 21 6. Ü. Dózsa 17 8 3 6 38-35 19 7. Tatabánya 17 7 4 6 27-23 18 8. MTK-VM 17 6 6 5 28-26 18 9. Békescs. 17 6 6 5 28-27 18 10. Rába ETO 17 8 2 7 29-32 18 11. Debrecen 17 5 6 6 24-23 16 12. Pécsi MSC 17 5 5 7 27-22 15 13. Diósgyőr J7 7 1 9 21-22 15 14. MÁV Előre 17 4 6 7 18-31 14 15. Dimaüjv. 17 4 5 8 24-29 13 16. Volán 17 4 5 8 19-31 13 17. Salgótarj. 17 2 8 7 18-2« 12 18. Pécsi VSK 17 2 5 10 16-35 9 A tavaszi idény-nyitó forduló párosítása, zárójelben az őszi eredmény a pálya- választó szempontjából. MTK VM—Debrecen, (2:0) ZTE—Békéscsaba (1:3) Bp. Honvéd—Tatabánya (3:2) Videoton—Ü. Dózsa (4:2) Vasas—MÁV Előre (2:2) PVSK—Salgótarján (0:4) Diósgyőr—Pécsi MSC (0:2) Volán—Rába ETO (1:4) Ferencváros—Dunaújváros (4:2) Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda NB II : SÁÉV—Bakony Vegyész. Rákóczi iskola tornacsarnoka, 16 ó. ATLÉTIKA Somogy megye 1980. évi felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek női és férfi mezei futóbajnoksága. Cseri Jubileumi park, 14.30. VASÁRNAP KÉZILABDA TEREM KUPA (valamennyi mérkőzést a Tóth Lajos iskola tornacsarnokában játsz- szák) : Férfi mérkőzések: 8.35: Rákóczi—Taszár, 9.20: Húskombinát—Nagyatád, 12.00: Rákóczi—Siófok, 14.05: Taszár—Marcali. Női mérkőzések: 10.40: Siófok—Csurgó 1., 13.20: K. V. Izzó—Marcali, 15.25: Csurgó 1L—Kaposgép V. L. RÖPLABDA KOVÁCS REZSŐ KUPA: Tanítóképző tornaterme, 8,20 órától. Női mérkőzések. K. V. Izzó—K. V. Izzó ifi, K. V. Izzó—Kaposhomok, Ady gimnázium—KASI, Somogysárd Kézilabdakor omkupák Szárszói győzelem BoglárEellén A győztes szárszó iák. Vasárnap Kaposváron a Tóth Lajos Általános Iskola tornacsarnokában megkezdődött a március 30-ig tartó hatfordulós terem kézilabdakupa. Az első mérkőzések zökkenőmentesen zajlottak le. Kiemelkedett a Csurgó— Kaposegép V. L. női találkozó; ez végül is a második félidő jobb játéka révén a csurgói csapat javára dőlt éL A férfiak mezőnyében a siófokiak biztosan nyertek ellenfeleik ellen. Az első forduló eredményei FÉRFIAK: Csurgó—Húskombinát 24:13. A legjobb dobók: Mogyorósi (8). Kunecz (7). Siófok—Csurgó 16:10, 1. d.: Geiger (5), illetve Mód (5). Rákóczi—Marcali 18:8, 1. d.: Gundi (6), Babocsány (4), illetve Sótonyi (4). Taszár— Húskombinát 24:20, 1. d.: Békés (8), Tomcsák (7). Siófok —Marcali 21:5, 1. d. : Geiger, Sappanos (5—5). NÖ1 MÉRKŐZÉSEK: K. V. Izzó—Siófok 17:5, 1. d. : Németh E. (5), Münich (4). Csurgó—Kaposgép V. L. 20:11, L d.: Pális (7), illetve Galambos (4). Csurgó II.— Marcali 9:4, L cL: Guttinter (4). Boglárlellén a hét végén már befejeződött a siófoki városi kézilabdaszövetség által kiírt teremtorna. A játék színvonala igazolta, hogy fejlődött a sportág ezen a területen. A lányoknál a szár- szóiak' egyenletes telejesít- ménnyel — igaz, csak jobb gólkülönbséggel — nyerték a tornát, Balatonföldvár előtt. A férfiaknál ismét za- márdi sikereknek tapsolhattak a nézők. A női torna végeredménye: 1. Balatonszárszó 6, 2. Balatonföldvár 6, 3. Boglárlle 5, 4. Boglárlelle I. sz, ált isk., 5. Zamdrdi I. Férfiak: 1. Zamárdl, 2. Boglárlelle, 3. Látrány, 4. Ádánd. Kétmillió orvosi adat A sportorvosi tudomány nem mostohagyermek Ausztriában. A sportolók orvosi kezelest a kormány több mint kétmillió schillinggel szubvencionálja. A szakemberek mindenütt rendkívül alaposan vizsgálják az edzési módszereket, a különböző Megyei sakkcsapatbajnokság Tíz csapat részvételével folyik Somogy megye idei sakkcsapat-bajnoksága. Eddig két fordulót bonyolítottak le. Eredmények: 1. forduló: K. Közlekedési SE—Siófoki Bányász 9,5:2,5; K. V. Izzó— Marcali 7,5:4,5; Nagybajom— Tabi MSC 10:2, Táncsics SE —Fonyódi Petőfi 4:8; K. Sparcatus—Kaposgép V. L. 5:7. 2. forduló: Siófok—Kaposgép V. L. 7:5 ; Fonyód—K. Spartacus 5:7; Tab—Táncsics 7:5; Marcali—Nagybajom 3:9; K. Közlekedési SE—Vasas Izzó 7,5:4,5.-----------------------------1---------------— Tanítóképző Főiskola, Ady gimnázium—Kaposhomok. Tanítóképző Főiskola—Kaposgép V. L. LABDARÚGÁS NB II: KOMEP—Rákóczi. Tatabánya, 14.30 (Lauber). TANÁCS KUPA (az elöl állók a pályaválasztók, a kezdési idő 14.30). Döntők: Vasas—Táncsics (Szabó T.), Nagyatád—Barcs (Haracsi), Latinca SE—So- mogyvár (Fodor), Boglánlel- le—Kiss J. SE Ordacsehi (Kelemen). A Kupa további mérkőzé" sei: Rákóczi tartalék—Kadarkút (10 ó., Róza), Kaposgép V. L.—Szőnyi SE (Nagy- fi), Magyaregres—Somogysárd (Laczkovics), K. Közlekedési SE—Lábod (Rubecz), Nagybajom—Zimány (Posta), Kéthely—Táska (Fonó- di), Marcali—Fonyód (Pálfy), Mesategnyő—Balatonién yves (Kercza), Baltonberény— Buzsák (Csapó), Tapsony— Lengyeltóti (Dunkler), Somogyi BSE—Gsokonyavisonta (12.30, Pinter), Háromfa— Somogytarnóca (Vukman), Somogyszob—Babócsa (Ro- sits), Péterhida—Homok- szentgyörgy (Rátky), Csurgó —Lakócsa (Kornai), Karád— Tab (Szerecz), K. Gazdász— Balatonszárszó (Szentgyör- gyi), Mernye—Siófok . (Auman). Patalom—Kőröshegy (Ducs31), Toponár— Batetoníoldvár (Schrantzl. versenymegterheléseket, és mindent megtesznek az úgynevezett sérülési veszélyhányad mielőbbi csökkentése érdekében.. Az osztrák sportorvosok eddig több mint 200 vizsgálatot végeztek az élsportolókon, kereken kétmillió sportorvosi adathoz jutottak, és a közelmúltban fejeződött be a kapott adatok teljes értékelése. A vizsgálatok bizonyították, hogy az alkalmazott 'dszer segítségével — az ok összegezésekor — tö- ;tes kép nyerhető egy- ugy sportoló egészségi állapotáról, teljesítőképességének szintjéről. Évente egyébként 942 élsportolót rendszeresen három alkalommal vetnek alá az említett vizsgáötodák bajnoki mérkőzést játssza ma Kaposváron a NB II-es kosárlabdacsapata. Ellenfele a múlt évi bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabb együttese, a Bakony Vegyész lesz. A veszprémiek az idén is igazolták, hogy nem véletlenül végeztek az élcsoportban*. Eddig egyszer szenvedtek vereséget. Meg lesz-e ma a második? A kosárlabdasport somogyi hívei latoknak. Közülük 698 férfi, 244 pedig a gyengébb nem képviselője. Ami pedig a vizsgálati alanyok életkorát illeti: a férfiak 46 százaléka 23 év alatti, 26 százalék pedig 24 és 28 év közötti. A nők esetében jóval alacsonyabb a korhatár, kereken 74 százalékuk 23 év alatt van. És miközben a férfiaknál hat százalékot tesz ki a 34 év feletti élsportolók aránya, a nőknél ugyanez az arány csupán egy százalék. Az ország jelenleg 13 sportorvosi központtá) rendelkezik. A két »csúcsszerv« az innsbrucki sportorvosi intézet, valamint bécsi testvére. Mindkét »fellegvár« többszáz aktívával dolgozik, s jóformán valamennyi sportágra szakosodott. remélik, hogy igen. A SÁÉV eddig veretlen. Igaz, hogy nagyon jó volt az eddigi sorsolása: mindössze egyszer kellett kimozdulnia Kaposvárról. A nagy reményeket szövögető építősöknek, reméljük, ma délután a veszprémiek sem tudják útját állni. A mérkőzés 16 órakor kezdődik a Rákóczi iskola sportcsarnokában. MECHANIKUS OPTIKAI ELEKTRONIKUS MÉRLEGEK Tervezése, gyártása, karbantartása, szerelése, javítása Kérjen ajánlatot, gyártmányismertetőt ! MÉRLEGCYAR, 6801 Hódmezővásárhely Telefon: 11-31L Telex: 84-233. Pontos mérés = (91301) mBümand MÉRLEGGYÁR M- 6801 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Az Igái Községi Közös Tanáé* Végrehajtó Bizottsága pénzügyi csoportvezetői munkakörbe számviteli főiskolai végzettségű dolgozót keres lehetőleg tanácsi gyakorlattal 1980. március 1-tól. Jelentkezés a tanács elnökénél, (42711) Hazai közönség előtt MÁRCIUS A Nap 6.25 órakor kél, n 17.29-kor nyawftj a Hold 17.09-kor kél, és 6.17 órakor nyugszik. JL SZOMBAT Albin A várható időjárás: Túlnyomóan borúit, párás idő, átmenetileg felszakadozó felhőzet. Országszerte havazás, szombaton északnyugat felöl havas eső, eső. luóként megélénkülő, többfelé megerősödő nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet. ma, szombaton; általában 0, plusz 5 fok között várható. fl lottó nyerőszámai A Sportfogadási es Lcxttóigazgatóság tejékoztatá&a szerint a Budapesten megtartott 9. heti lottcfeorsoliàs alkalmával a következő számokat húzták ki: 5,17. 41, 62, 72 A február havi táirgyayere- ménysorsoláson a*z 5. játékhét szelvényei vesznek részt Díjazott plakátok A múlt év legjobb plakátjaiból nyílt, kiállítás tegnap a Magyar Nemzeti Galéiúában, ahol átadták a legkiemelkedőbb művészi szLm/anailiú plakátok alkotóinak odaítélt díjakat is. A K,ul:t.uráUs Minisztérium födiját Bállá Margitnak, a Hair című filmhez készült alkotása, a fővárosi tanács fődiját Schmal Károly ■Modem indiai művészet című kulturális plakátja érdemelte ki. — A televízió iá bekapcsolódik az országos méretűvé/ szélesedett táncház-mózgar • lomba: hatrészes sorozatot készít, elsősorban a gyermeknézők számára. Az Aprók tánca című műsor a népitánc tanításához kíván segítséget adni : dél-dunántúli, keleti palóc, nyírségi, mezőségi, délalföldi és sárközi táncokkal ismerkedhetnek meg a legkisebbek. — Noszlopy Gáspárnak, a szabadságharc legendás alakjának emlékére emlékoszlopot állíttat a Baiatonkeresz- túri Közös Községi Tanács. A Zsolmay gyárban készülő kerámia-emlékművet a nyári idegenforgalmi szezonban állítják majd fel. — Sikeres véradónapot tartottak Berzencén. A ruhagyárnak és a termelőszövetkezetnek dolgozói melllett a határőrök is megjelentek. A tervezettnél majdnem kétszerié több, 70,7 liter vér gyűlt össze. — Ötvenezer forintot fordít a közvilágítás javítására Szorosadon a törökkoppán.yi közös tanács. Ebből az összegből egy most épült új utca világítását oldják meg. — Borversenyt első ízben tartottak Csurgón a Kertbarátkor és a Hazafias Népfront szervezésében. 22 gazda 32 különféle borát minősítették, s így a zsűri háromhárom díjat adhatott ki külön a fehér, illetve vörösborokra. A környéken egyébként mind többen térnek át a dinekitlermö fajtákról a nemes szőlőfajták telepítésére. — Cellulóz feldolgozására alkalmas szalmát szállít a Dunaújvárosi Papírgyárnak a barcsi Vörös Csillag terme- lőszövekezet. A szerződés szerint harminc vagonnal szállítanak március végéig. — Eddig ismeretlen okból kigyulladt tegnap Berzencén a Kabulák utca 4. szám alatt Tarafás István házának lakószobája. A tüzet a tulajdonos és a szomszédok oltották el. Az anyagi kár 15 ezer forint. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11=S10 75 évvel ezelőtt, 1905. március l-én jelent meg a NÖMUNüAS című lap első száma. A magyarországi szociáldemokrata nömozga- lom lapjaként indítotlák el ; alapítója — es első szerkesztője — Gardon Mariska volt. A lap .jónéhány évig megjelent, mégpedig a minden hónap első és tizenötödik napját követő vasárnap. A szociáldemokrata mozgalmi újságban hatásosan szervezték a nöinunkásokat; itt jelentek meg a női nagygyűlések fölhívásai, programjai, az ezekkel kapcsolatos mozgósító cikkek. A lapban rendre napvilágot láttak a munkásnőket foglalkoztató legfontosabb gondok, problémák, így nem egy alkalommal írt az újság a munkaidőről, a dolgozó . nőket, családokat megnyomorító házbéruzsoráráló es sok egyéb kérdésről. **A munkálkodó nők érdekeit képviselő szociáldemokrata lap« — ezt a megjelölést használta címoldalán a mozgalmi újság — rendszeresen foglalkozott a mun- kásgyerekek -továbbtanulásának problémáival is. Gár-^ dós Mariska, a munkásmozgalomba egész fiatalon bekapcsolódó szerkesztő az újságban egy alkalommal így summázta az osztály harcos nők céljait: »Küzdeni akarunk, a férfiakkal együtt, egy szebb eszméért, a világ- proletárság felszabadításáért.«. Ezeket az eszméket jól szolgálta a Nőmunkás. Indul a komp Ma indul a kompjárat » Balatonon*. A MAHART Balatoni Hajózási Üzemi gazga- tóságánaik közlése szerint az autósoknak nem kell már megkerülniük a tavat, ha a déli oldalról az északira igyekeznek. A kompjáratok ugyanis mától a korábban kiadott tavaszi menetrend szerint közlekednek Szántód és Tihany között. — Barcs MSZBT-tagcso- portjai összehangolták a terveiket, az elképzeléseiket a tegnap délután a városa pártbizottságon tartott összejövetelükön, Az öt tagcsoport együttesen készül hazánk fel- szabadulásának 35. évfordulójára is. — Országos fotókiállítás anyagát mutatják be Kaposváron hétfőtől a megyei könyvtárban. A tavaly Vácon megrendezett kiállítás első vidéki bemutatója tesz a március 17-ig nyitva tartó tárlat — 238 alkalommal tartottak KRESZ-előadásökaí, vetélkedőket tavaly megyénk iskoláiban. Ezeken közel 13 ezer tanuló vett részt — Kevesebb mint a tavalyi fele, azaz 578 hektár lesz a kukorica termőterülete a tabi termelőszövetkezet ben, de itt 50 mázsás termésátlagot várnak. A területcsökkentés oka, hogy ezen a vidéken a kukorica nem termeszthető gazdaságosan. — Kabát- és kosztümszBvet gazdag színválasztékban (341 Ft) most érkezett Kaposvárra, a Május 1 u. 31. szám alatti méteráruboltba. (42134) — Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy isao. március 3-an (hétfőn) és 19S0. március 4-én (kedden) a 61. főközlekedési út tehermentesítő szakaszának, valamint a Honvéd utcában épülő gyalogos aluljáró építésével kapcsolatos vízvezeték- kiváltási munkák miatt a vízszolgáltatás 8-tól 11 óráig az alábbi területeken szünetel: Honvéd u. 24 a számtól az Arany térig, 48-os ifjúság útja 34—40. számig, az Arany köz telj-es területe, a Léva köz teljes területe. Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Somogy megyei taemigaajgh- tóaága.