Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
VILA© ERP LET ARJAI, IS YES ÜLJETEK I SO 4/ •> ' • v*--— ;o /" , ‘ • ; ■ . T. '> * Ára; 1,60 Ft NÉPLAP I AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA • , XXXVI. évfolyam, 76. síém * 1980. március 30., vasárnap Egységben, a kipróbált úton Átadták a KB vörös vándorzászlaját Befejezte munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XXI. kongresszusa, nyilvánosságra került a párt legfőbb fórumának határozata is. Az előzetes várakozást igazolta a tanácskozás, a K*iponti Bizottság beszámolója, a vita, a határozat. Nem ért meglepetés, s még kevésbé csalódás bennünket. Kipróbált politikánk fontos állomása volt a kongresszus, s ennek a kipróbált politikának egyik legfontosabb eleme a nyíltság, az őszinteség, a párt és a tömegek kölcsönös bizalma: ezért tudhattuk, mi lesz a kongresszus jellemzője, ezért nem volt meglepetés, nem lehetett csalódás, váratlan az, aminek — a televízió, a rádió, a sajtó közvetítésével — szinte az egész ország tanúja, résztvevője lett. Felelősségteljes, az eredményeket és a gondokat reálisan számbavevö munka folyt a kongresszuson, s a vita egy- egy részlete, valamint egésze a csclekvőkészség kinyilvánítása volt: folytatni és az eddigieknél következetesebben, célratörőbben végrehajtani a párt kipróbált politikáját. Életünk ezer színe villant fel a hozzászólók szavaiban, s mégis, ez az elkötelezettség, eltökéltség, a cselekvés egységének erőteljes kívánsága ismétlődött a vitában, a Minisztertanács elnökének mondataiban éppúgy, mint a csőgyári munkás, a szénbányász, az orvosprofesszor, a termelőszövetkezeti elnök, a megyei első titkár, a tanácselnök. a SZOT főtitkára, a vállalati vezérigazgató, az egyetemi hallgató észrevételeiben, javaslataiban. Ebinek a magatartásnak, a párt és a nép egységének megkülönböztetett hangsúlyt, elsődleges figyelmet adott a vita összefoglalásakor Kádár János, úgy értelmezve ezt, mint a Központi Bizottság véleményének megerősítését: van elegendő erőnk a gondok fokozatos legyűréséhez, a szocialista építómunka töretlen, de a megváltozott körülményekhez igazított, ezért sokféle elemében a korábbiaktól eltérő folytatásához. Nem szűkölködött a kongresszusi vita kritikai megállapításokban, bíráló észrevételekben sem. Mégis, nem akadt senki a szónoki emelvényre lépők közül, akinek szavait ne szőtte volna át az eredmények öröme, tisztelete, értékelése. Az ötödik ötéves terv jelentős létesítményei, a népgazdaságban 1979-ben megkezdődött folyamatok kellő figyelmet kaptak, hiszen az ilyen és hasonló eredményekre támaszkodva haladhatunk tovább. Hogyan tovább: ezzel a kongresszus fő gondolati csomópontjához jutottunk el, mert a vita egyöntetűen azt bizonyította, hogy dolgozzunk; mert dolgozhatunk jobban, hatásosabban, a megváltozott körülményekhez rugalmasabban igazodva. s nemcsak a termelésben. hanem az élet minden területén. Van világos célunk és van erőnk —■ mondotta a Központi Bizottság beszámolójában Kádár János, szinte jelszóvá fogalmazva az ilyen elhatározásokat és törekvéseket, egyben indokolását is adva az örvendetesen gyarapodó, a holnapot jól szolgáló tetteknek, terveknek, amelyek máris kézzelfoghatóan igazolják: kollektívák serege alkalmas és képes rövid idő alatt felnőni a magasabb kö- v ctciuaetyekhc*, Sokféle szemszögből igazolta a kongresszus, hogy növekszik azok tábora, akik fölhagynak a megszokottal, a rutinnal, akik más módon gondolkoznak eredményességről, a kezdeményezés értékéről. társadalmi fontosságáról, mint eddig. Tagadhatatlan, hogy társadalmunk bizonyos része nem elég fogékonyan figyelte a világban végbemenő változásokat, a magyar népgazdaságot a felszabadulás óta legsúlyosabban érintő hatásokat, azt vélve, nines közünk hozzá. A szocialista Magyarország kiállta a világgazdaság változásai okozta próbát, a tömegek nagy politikai érettségről tettek tanúságot, ám elkerülhetetlen volt a felismerés: a megszokott módon elért teljesítményeink nem elegendőek. Majdnem hatvanan léptek fel küldöttként a kongresszusi terem szónoki emelvényére. s mindannyian fontosnak tartották, hogy emlékeztessenek, olykor bíráló szavaikkal is, az országénítő munka nagyszerű eredményeire, amit a Központi Bizottság beszámolója így fogalmazott meg: nagyot, maradandót alkotott a párt vezetésével a dolgozó magyar nép. S éppen ennek a megalkotódnak a féltése, megőrzésének vágya, annak fölismerése, hogy van mit megvédenünk. megszilárdítanunk, van mire építenünk a jövőt, csendült ki a kongresz- szuson felszólalók szavaiból. Azt a jövőt, amelyben nem szűnnek meg a békés alkotómunka feltételeinek folyamatos megteremtésére, megtartására tett nemzetközi erőfeszítéseink. a szövetségi politikánk bevált gyakorlata, a társadalmi fejlődésnek a programnyilatkozatban foglaltakkal megegyező iránya. Ennek a jövőnek ötvöző anyaga az ötnapos munkahét is, a családi pótlék fölemelése (elsősorban a három és több gyermeket nevelőknél), az egyenlősdi kényelmes gyakorlatának föladása, a kezdeményező kollektívák, vezetők fokozott támogatása, megbecsülése. Kommunisták serege, *12 ezer párttag nevében, megbízásából tanácskozott, határozott a XII. kongresszus. Mégis, joggal feltételezhetjük: a dolgozó nép széles tömegei nevében is tehette ezt. A kölcsönös bizalom, a nyíltság. a kipróbált politika folytatásának óhaja arra a gyakorlatra támaszkodik, amelyet a párt majdnem negyed- százada folytat, s amelynek köznapian megfogalmazott lényege az elvi kérdésekben a tántoríthatatlan szilárdság, a gyakorlati munkában a rugalmasság. Hazánk nemzetközi tekintélye ugyancsak ennek a politikai módszernek a következménye, hiszen — a kongresszusi határozat fogalmazásával élve — a nemzeti érdek elválaszthatatlan az internacionalizmustól, a békéért vívott harctól, a népek közötti megértés és barátság útjainak keresésétől. Befejeződött a kongresszus, kezünkben vannak a dokumentumok, megkezdődhet az útmutatások helyi földolgozása, az elfogadott határozatok végrehajtása. Feladataink nem könnyűek, sőt, sok területen súlyosak, bonyolultak, kemény próbát tartogatok. Eltökélten, egységesen munkálkodva azonban ezeken a feladatokon is sikerrel túljutunk. A villamossági gyár fiataljainak kitüntetése Szépítik a településeket ünnepelni jöttek össze a Kaposvári Villamossági Gyár fiataljai. Nem mindennapi alkalom volt ez a pénteki. Magas kitüntetéssel jutalmazta a KISZ Központi Bizottsága az üzeni Sallai Imre KTSZ-hizottságát: a So- mogvba jutó három vörös vándorzászló egyikét ók vették át. Az elmúlt mozgalmi év munkáiát — amelynek díja e kitüntetés — Sárdi Árpád, a városi KTSZ-bizott- ság titkára értékelte. A 2fil tagot számláló üzemi KISZ-bizottság kilenc alapszó -vezetet irányít, ebből hat fizikai, há-om műszaki és adminisztratív dolgozókat tömörít. Az értékelésben első helyen említették a fiatalok gazdasági és társadalmi munkáját: nagy gondot fordítanak az anyag- és energiatakarékosságra, fel- jánlást tettek a selejt csökkentésére, s részt vetitek a többgépes munkarendszer bevezetésében. Tavaly a KISZ-tagok 24 újítást nyújtottak be, s ezek révén 1— 1,5 millió forintot takarítottak meg. Több alapszervezet szerződést kötött üzemével az exportpiaciatok teljesítésére, s 13 ezer 500 társadalmi munkaórát számoltak el — ennyit dolgoztak tavaly kommunista műszakokon és a gyermekintézményekben. A gyermekév tiszteletére szervezett két kommunista műszakon például kétmillió forint értékű terméket állítottak elő. A kaposvári KISZ-esek vállalásához — a Kassai utcai óvoda építéséhez — szántén hozzájárultak. A szakmai munkák mellett 25 ezer forintot gyűjtöttek az óvodának. Ez csupán néhány adat a villamossági gyár KlSZ-esei- nek munkájáról, ám jól mutatja: méltó kezekbe került a vörös vándorzászló, amelyet Szenes Imre. a megyei KISZ-bizottság első titkára adott át Frank Sándornak, az üzemi KISZ-bi- zottság titkárának. A zászlóra úttörők, a kaposvári üzemek KISZ-esei és néphadseregünk egyik alakulatának képviselői kötöttek szalagot. A KISZ KB dicsérő oklevéllel jutalmazta a Kállai Éva alapszervezetet, s az ifjúsági mozgalomban végzett eredményes munkáért többen kitüntető jelvényt kaptak. Ekkor osztották ki a kiváló munkáért jutalmakat, s az alkotó ifjúság pályázat díjait is. Tegnap ünnepélyesen felavatták az é=zak—déli metró új, a Nagyvárad tér és Kőbánya—Kispest vasútállomás közötti szakaszát, ameivet ma hajnali fél öttől kapcsolnak be a budapesti tömegközlekedés vérkeringésébe. Az ünnepség színhelye a Határ úti állomás volt. Az eseményen részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Méhes Lajos, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Társadalmi munka az Sok munkahelyen és településen tartottak tegnap kommunista szombatot a Sziklai Sándor vasöntő szocialista brigád felhívása nyomán. A Kaposvári Húskombinátban például az előző, szombaton és most is dolgoztak: egy héttel ezelőtt száznegyvenen az üzemben, hatvanötén a sántosi juhte- lepen végeztek hasznos társadalmi munkát, s hét közben is folytatták annak a területnek a megtisztítását, ahol majd sporttelepet alakítanak ki. Tegnap egy honvédségi KISZ-szervezettel kötött szerződés alapján huszonhét katona, a tanácsának főtitkára. az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP KB tagja, a Fővárosi Tanács elnöke ünnepi beszédében átadta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának szívélyes üdvözletét és jókívánságait mindazoknak, akik részt vettek az új metró-szakasz tervezésében és kivitelezésében. • * * Az új métrószakaszt bemutató cikkünk a 10. oldalon. ősborókásbon kombináttól pedig húsz fiatal rakta a vasat a teherautókra. Eddig több száz mázsa hulladékot szállítottak a MÉH-telepre. A tegnapival még nem' fejeződött be a társadalmi munka: sok a tennivaló, hiszen rendezni kell a terepet is. Több városban, faluban dolgoztak tegnap, így Marcaliban az MHSZ-lőtér pavilonját kezdték építeni, parkot rendeztek. Barcson a Május 1. parkerdőt és az ősborókást tették rendbe; Fonyódon fát ültetlek, a sport- csarnoknál dolgoztak, Ordacsehiben utcát köveztek. Somogyud varhelyen az erdészet szocialista brigádja és a katonák együtt parkosítottak, a berzenceiek a régi iskolánál, a tsz-majorban takarítottak. Parkosításon dolgozott tegnap az alsóbé- latelepi F óvárosi Gyermekotthon üdülőjében a bala- tonfenyvesi vasútállomás Béke szocialista brigádja is : tizenketten több mint - háromezer forint értékű munkát végeztek. Ma Lábodon az általános iskolások szüleinek egy része az iskolaépítésnél dolgozik, a többiek pedig — néhány utca lakói közösen —« Kiserdőnél, g megszűnt vasúti területet parkosítják, a sportpályánál kerítést és tribünt építenek. Javítják a Szabadság és a Beák, valamint a Lenin utca útját; a tsz gépműhelyének, az irodának és a fogyasztási szövetkezetnek a dolgozói Lá- bod főterét csinosítják. Felavatták a metró új szakaszát Uj történelmi korszak kezdődött 35 éve Járási felszabadulási ünnepség Nagybajomban Hazánk felszabadulásának 35. évfordulójára emlékeztek tegnap délután Nagybajomban. A járási ünnepség résztvevői a ragyogó napsütésben a nagyközségi tanács elől gyalog vonultak a Szovjet hősök emlékművéhez; az élen az úttörők haladtak csapatzászlóval, vörös és nemzetiszínű lobogóval. Messzire vitte a szélt a dalt; »Április négyről szóljon az ének ...« Csaknem ezeröt - százan jöttek Nagybajomból és a járás községéiből erre az ünnepségre. , A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után szavalat következett, majd a nagybajomi iskola énekkara adott elő két indulót. Bakó László, a nagybajomi nagyközségi pártbizottság titkára nyitotta meg a felszabadulási ünnepséget, hangsúlyozva: e történelmi sorsforduló jubileumát és fejlődésünk több mint három évtizedes eredményeit ma úgy ünnepeljük, hogy egyben a XII. kongresszus határozatainak jegyében előre tekintünk, készülve a" további feladaI tokra, melyeknek megoldása »tóhbrevisz a fejlett szocia- ,o,a társadalom fölépítéséI ben. Ezután Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz. — Itt, Nagybajomban és környékén négy hónapig dörögtek az ágyúk • azért, hogv néhány nap múlva, 1945 április 4-én — immár 35 éve — egész Magyarország felszabaduljon. E harcok állomásai voltak annak a gigászi küzdelemnek, amelyet a nagy szovjet nép és hős fiai vívtak a hitleri fasizmus ellen, nemcsak a szovjet föld felszabadulásáért, hanem a környező országok, köztük Magyarország felszabadításáért is. Az ő ember- fölötti küzdelmük eredménye, hogy 1945. április 4-e a magyar nép életében tör~ ténelmi sorsforduló: a legnagyobb nemzeti ünnepünk. A felszabadulás nemcsak a háború végét jelentette számunkra, hanem egy új történelmi korszak kezdetét is ... A szónok fölidézte e 35 év történelmi eseményét. hazánk és megyénk fejlődését, majd beszédét így fejezte be: — Szemünk előtt van a kongresszusi terem ahol pártunk a XII. kongresszusát tartotta, fülünkben cseng Kádár János elvtárs előadói beszéde és vitazárója Frissen élnek bennünk azok a gondolatok, amelyek a kongresszus vitájában elhangzottak, megfogalmazódtak. Népünk haladó hagyományaihoz, a 35 év eszméihez és eredményeihez akkor leszünk igazán hűek. a jövő építését akkor és úgy szolgáljuk igazán jól. ha a kon’T”°" szűrön elhangzottak, a párt programja szerint élünk és dolgozunk. Az énekkar által előadott induló után megkezdődött a koszorúzás. Elsőként Gál Sándor, a járási pártbizottság első titkára és Klencsir Gábor, a járási hivatal elnöke koszorúzott. /