Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

Játék a tudományokkal A feladat csak első lát­szatra és a hozzá nem ér­tőnek tűnt nehéznek. Mint kiderült, egy óra alatt össze lehet szerelni egy villany­motorral fölszerelt olyan berendezést, mely grafikusan ábrázolja a hőmérséklet emelkedését. De ez a fel­adatoknak csak egy része. Mert ott van még a teszt­láp, a szóbeli feleletek so­ra.»« A másik teremben három kislány egy született szovjet állampolgárnak is becsületére váló gyorsaság­gal, hangsúlyozással adja elő rövid, humoros történetét. A szomszédos helyiségben a kémiai változások sokasá­gán törik a fejüket a csa­patok, odébb pedig Ady Endre verseinek összeha­sonlító elemzését végzik. A helyszín: a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Gya­korló Általános Iskolája, ahol tegnap rendezték ‘meg a tudományos—technikai utt&röszemde Somogy megyei döntőjét. A csapatok közül 13 a természetkutató, 14 a tár­sad alomkutató, 11 az orosz nyelv barátai, 7 pedig az ú ttorőtechn lkai kategóriák­ban versenyzett. A-fc Orszá­gos Pedagógiai Intézet által kiadott anyagon törik a fe­jüket ebben a két napban az ország valamennyi me­gyéjében a versenyző gye­rekek, hiszen minden kate­gória első helyezett csapata áprilisban Csillebércen méri össze erejét az országos versenyen. A sorozat célja: a leg­újabb tantervi követelmé­nyekhez igazodva olyan szakkörök, önképzőkörök létrehozása és elterjesztése, amelyek nem egy-egy szak­tárgyra korlátozódnak, ha­nem egységesítik az egyes tudományterületeket. A természetkutatók közül a bohönyei általános iskolá­sok végeztek az első helyen, míg a társadalomkutatók táborából a kaposvári Kré- nusz János Általános Isko­la diákjai kerültek ki győz­tesen. Az orosz nyelvből a boglárlellei 2. számú iskola diákjai, az úttörőtechnikusok közül pedig a siófoki diá­kok bizonyultak a legjob­baknak. így ők képviselik megyénket Csillebércen, az országos szemlén. XXXVI. évfolyam, 70. szám 1080. március 23., vasárnap Könyvvásárlást utalványt kaptak Vetélkedő a pártkongresszusok történetéből A KSZ Somogy megyei és kaposvári városi bizottsága a .múlt év novemberében szel­lemi csatározásra szólította a fiatalokat a pártkongresszu­sok történetéből. A vetélke­dősorozat a hét végén a befe­jezéséhez érkezett. Pénteken a tanuló, szombaton a dolgo­zó fiatalok legjobbjainak megyei versenyét tartották Kaposváron, az előbbit a ta­nítóképző főiskolán, az utób­bit a megyei könyvtárban. A vetélkedősorozatról, annak tapasztalatairól a zsűri elnö­kétől, Kusz Józseftől, a me­gyei KISZ-bizottság titkárá­tól érdeklődtünk. — Milyen céllal hirdették meg a pártkongresszusok története című vetélkedőt? Célunk volt, hogy a fiata­lok figyelemmel kísérjék pártunk XII. kongresszusá­nak előkészületeit, tanulmá­nyozzák az irányelveket. — Hámyan vettek részt a versengéseken ? — A területi — városi és járási — döntőkön 175 csa­f VILLÁM INTERJÚ pat, azaz nyolcszázhetvenöt fiatal vett részt. A 'megyei döntőkre már csak a legjob­bak juthattak el. Hogy ‘ez valóban így volt, azt bizo­nyítja: a legtöbb csapat majdnem mindig a maximá­lisan kapható pontszamot szerezte meg. — Mi volt a megyei dön­tök legérdekesebb feladata? — Arra' kértünk választ a versenyzőktől, hogy miről be­szélnének a pártkongresszu­son, ha küldötteik lennének, és szót kapnának? Nem szá­mítottunk olyan talpraesett válaszokra, mint amilyeneket hallottunk. A tanuló fiatalok közül például sokan arról szólnának, ők miként veszik ki részüket szocialista társa­dalmunk építéséből, míg má­sok az iskolai élet demokra­tizmusáról, illetve hibáiról beszélnének, s a KISZ, a la­kóterület kulturális életének gondjait említenék. Nekünk igen tetszett a siófokiak be­számolója. A kongresszusom a Balaton védelméről kívánná­nak beszélni, arról, hogy ez mennyire siófoki, megyei, il­letve országos feladat. A dol­gozó fiatalok beszámolói a munkával voltak kapcsolato­sak. — Kik lettek a győztesek? — Mindenki, hiszen értékes információk birtokába jutott. A tanuló fiatalok között a kaposvári közgazdasági szak- középiskola csapata lett az első, megelőzve a Munkácsy gimnázium, a fonyódi gimná­zium diákjait. A dolgozó fia­taloknál a segesdiek győztek, utánuk a lengyeltótiak és a siófoki KW versenyzői kö­vetkeztek. Valamennyien könywásár- lási utalványt kaptak. N. J. Tv-jegyzet Ismerős a képernyőn Többszörös tolvaj! ítéltek el A Kaposvári Járásbíróság dr. Halász Lajos tanácsa a napokban hozott ítéletet Török Sándor 27 esztendős, Csombárd, Kossuth Lajos utca 53. sz. alatti lakos bűn­ügyében. A vádlott 1978. április 1-e és 1979. december 9-e kö­zött három alkalommal a Hetes Vikár Béla Tsz, két alkalommal pedig a hetesi általános iskola sérelmére követett el lopást, különbö­ző ingóságokat és készpénzt tulajdonított el, összesen 43 ezer forint kárt okozva. Díjtalan tanácsadás autósoknak Közlekedésbiztonsági ta­nácsadást tartottak szomba­ton a KPM Autófelügyelet dolgozói. A tavaly májusban átadott vásártéri, új műsza­ki telepen kora reggel sok autós váriakozott, hogy gép­kocsijának műsza-ki állapo­tát ellenőriztesse a korsze­rű diagnosztikai berendezé­sekkel. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy sorszámot kellett kiosztani a várako­zók között. Sokan félreértet­ték az eredeti szándékot, es azt gondolták, hogy ingye­nes műszaki vizsgáztatás' lesz. A műszeres vizsgálat és a tanácsadás díjtalan volt, de a fbrgalmi engedély meghosszabbításáért termé­szetesen be kellett fizetni a hivatalosan megállapított összeget. Az autófelügyelet dolgozói ezt az alkalmat szerették volna felhasználni arra, hogy megállapíthassák, mi­lyen műszaki állapotú gép­kocsik futnak megyénk köz­útjain. A félreértés miatt azonban csupa alaposan fel­készített autóval jelentkez­tek. Egy kocsit átlagosan hét percig ellenőriztek. A bíróság bűnösnek mondta ki Török Sándort nagyobb értékre, dolog el­leni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében, lopás vét­ségében, és ezért — nem jogerősen — halmazati bün­tetésül 2 évi és 4 hónapi, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és a közügyektőd 3 évre eltil­totta. Az ítélet ellem a vádlott és védője enyhítésért fellebbe­zett. A várakozás mindig meg­sokszorozódik bennünk, ha személyes ismerősünk meg­jelenését várjuk a képer­nyőn. így volt ez most pén­tekén is, amikor a Pécsi Körzeti Stúdió kedvelt Pan­non Krónikáját néztük: va­jon a filmfelvevő objektiv- je ugyanúgy »látja-e« őt, ahogy mi ismerjük. A szennai falumúzeum »mindeneséről-« van szó; Csepinszki Máriáról. Öt mutatta be a Pannon Kró­nika egyik riportja. A szó legnemesebb értelmében »mindenese« ő a skanzen­nek. Lelkes propagátora. buzgó vendégkísérője, házi­asszonya, olykor az »ügy« kétkezi munkásnője, »védő­szentje« stb, így ismerjük őt valamennyien — gondo­lom: több ezren —, akik az ő kalauzolásával ismertük meg ezt az egyre gazdago­dó, Somogy múltját épüle­tekben őrző létesítmény­együttest. Ahogy ő mond­ta : Közép-Európa egyétlen olyan falumúzeumát, mely faLuban található, annak szinte szerves részeként. Mennyi »titkot« tud erről a néhány parasztházról, s a régi-régi templomról! Azt hiszem, órákat tudna »me­sélni«, a saját elképzeléseit is beleszőve a í'alutörténé- szek előtt sem mindig meg­fejtett fadiszítés-motívu­mak ismertetésébe. EGY APRÓ Kerestem egy félszáz fo­rintba kerülő apróságot. Ke­restem fényes áruházakban, városi boltokban. Később vidéken egy út során a szép, új, korszerű falusi ABC- áruházakban. És mosolyog­tak rajiam. Enyhe lenézés­sel, megbgesátó fejcsóválás- sal, naívságomon csodálkoz­va. összesúgtak a hátam mögött, mintha eszkimót láttak volna fókavadász- diszben. Azután betértem egy kis község korszerűtlen boltocs­kájába. A néni kedvesen visszaköszönt — első meg­lepetés. Kértem, kérdeztem, van-e »az a bizonyos«. És volt. Még egy zacskóban rejtpzött, mert délelőtt ho­zott belőle egy tucatot az utazó, és nem volt idő arra, hogy a pultra kerüljön. Ha akarja, letagadja a néni. (Mint ahogy letagadták azon az útvonalon minde­nütt, pedig az utazó aznap délelőtt arra is járt.) Mégsem tagadta le, pedig sohasem lá­tott és tálán ezután sem tf- l+ikozunk. vidíilm a várakozásunkat? Azt, hogy a falumúzeum ki­tűnő »igazgatónője« az álta­lunk ismert emberek közül talán a legvendégszeretőbb lény. Nos, nem csalódtunk várakozásunkban: kiderült a riportból ez is. És még sok minden; olyasmi is, melynek ismerete róla eddig nem volt birtokunkban. Teljesedett a róla alkotott képünk. Cse­pinszki Mária ugyanis nagy­szerű pedagógus, aki peda­gógiai szemfényvesztés nél­kül, egyénisége varázslatá­val képes lekötni a gyere­keket, akik rendkívül jól ér­zik magukat az ihlető kör­nyezetben és az ő bűvköré­ben. A Vitray-műsorok mottó­ja erre a rövid riportra is áll: »Sok van mi csodála­tos .. .« Ugye, nem is kell folytatnom? T » TÖRTÉNET Legszívesebben mind cl­vittem volna., gyorsan fo­gyó dolog. De néhány fél­mondatból kiderült: a falu­belieknek is szükségük van rá — ismeri a vevőkört a néni —, de öt darab meg­marad. Így, ha lehet csak ötöt vigyek. Második megle­petés: nem parancsszót hal­lottam. (Fényes üzletben már találkoztam ilyennel: egyet adok és kész, ha több kell, menjek máshova.) Mo­solygós kérés: ha lehet ötöt... Annyit vittem. Örömmel, hogy végre meg­találtam. Az üzletben hár- man-négyen voltak, a kis falu lakói közül. Mosolyog­va együtt örvendeztek ve­lem. A tanulság? Nos, mind­ebből világraszóló következ­tetést levonni nem lehet, nem is kell. De ez az apró történet a városi üzleteket járva bizonyára még sokszor eszembe jut. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy miért. lm. P. r Uj orvosi rendelő épül Orvosi rendelőt és orvoslakást építenek Szentbalázson. A ren­delő hat község lakosainak egészségügyi ellátását szolgálja. A települések lakosai 500 ezer forint társadalmi munkával .járultak hozzá: a munkál a tanács épilobrigadja végzi. No­vemberben adják át Vajon beteljesíti-e a rö­A büntetés Az abidjard 'flSefânt­csontpart) közlekedési rendőrség hatékony és ráadásul az egészséget szolgáló büntetést szab ki a gyorshaj toknak. A meg­engedett sebességet túllé­pőknek ki kell szánniuk kocsijukból, és céljukat gyalog kell elérniük. Csőd szélén A fiatal lord azt mond­ja a komornyiknak: — John! Egyetlen fon­tom sincs.., — Ez nagyon szomorú, uram... — El akarom adni őse­im régi portréit. Csinál­tass róluk másolatokat, és akaszd, őket az eredetiek helyébe. — Lehetetlen, uram. Az ön atyja ezt már harminc érvel ezelőtt megtette. Vallomás — Sajnálom, ireter. de a szívemben más lakik... — Szerencsétlenné tél! tet­— No, azért nem kell annyira összetörnöd. Az illető nincs otthon nap.,. egész Gondolatok Egyesek azt hiszik, hogy bölcsebbek lettek, amikor már nem veszik észre saját ostobaságukat. • • • Nem kíméli az erejét — hogy leplezze a lustasá­gát. • s • »Marxista vagyok« — ismétli olyan gyakran, mintha önmagát akarná meggyőzni. • • • Ügy látszik, minél fon­tosabb egy dolog, annál érthetetlenebből kell elő­adni. • • • Minden beosztottjával igazságosan bánik — ki­véve a feleségét • * • Ha ketten elválnak, ab­ból a harmadiknak van haszna. Kilátások Az igazgató a vonzó fiatal hölgyhöz, aki titkár­női állásra pályázik: — Tartós munkaviszony­ra van kilátás. Ha csak csődbe nem jutunk vagy a feleségem rfieg nem látja önt.., SOMOGYID Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; JÁVORI BELA Főszerkesztő b.; Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 3. Postacím: Kaposvár Pl. 31. 7101 Telefon; Ll-510, 11-511 11-512. Kiadja n Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latiné?* tándo u. 2. Postacím : Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-519 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magy<vr Posta Előfizethető a hírlapkézbesitó * postahivataloknál és lcézbesítőknéL Előfizetési dí egy hónaprai 30 Ft,, negyedévre 90 Ft. így évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—060» Készült a Somogy megyei Nyom­daipart Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár, Május 1. u. 101­Felelős vezető: Parkas Béla igazgató Ké/iraiokai i cin őrzőnk meg és « ocm adunk vissz*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom