Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
Ülést tartott a Minisztertanács és InwpafaSi fejlesztésének bosszú távú programját. A linisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a beszámolót. A kormány elfogadta a beruházásokra vonatkozó hatósági előírások és eljárási , rend egyszerűsítéséről szóló jelentést. Megállapította, hogy a Minisztertanács 1979. évi határozatának megfelelően a hatósági előírások differenciáltabbak, gazdaságosabb megoldásokat tesznek lehetővé. Az eljárási rend egyszerűsödött, csökkent az engedélyhez kötött munkák száma és a közreműködő szakhatóságok köre. A kormány tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének jelentését a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az elsődleges faipar terfflefi SSami irányításának átszervezési tapasztalatairól, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének ezzel kapcsolatos tájékoztatóját. Megállapította, hogy az átszervezés nyomán erősödött az egységes ágazati szemlélet és a létszám csökkenése mellett javul az irányító munka színvonala. A Minisztertanács jóváhagyta a mezőgazdaság ez évi felkészüléséről szóló jelentést. Jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter felhívja az állami vállalatokat és szövetkezeteket: a .tervcéloknak megfelelően fordítsanak gondot a szervezettség javítására, a hatékonyság fokozására, és tegyenek külön erőfeszítéseket az export előirányzatok teljesítésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A mezőgazdaság idei felkészülése A Minisztertanács csütörtökön megtárgyalta a mező- gazdaság 1980. évi felkészülését. Az idei feladatokra a MÉM felügyelete alá tartozó állami vállalatok, gazdaságok és termelőszövetkezetek, az új szabályozó rendszer által támasztott szigorúbb követelmények érvényesítésével készültek fel. A nagyüzemi gazdaságok termelési előirányzatai a népgazdasági tervben kitűzött célokkal túlnyomórészt összhangban vannak. Jelentősebb eltérés a napraforgónál és a kukorica vetésterületi előirányzatánál van, mivel napraforgót — a szemtermés céljára termelt kukorica rovására — a népgazdasági tervben előirányzottnál több mint 30 százalékkal nagyobb területen kívántak elvetni az üzemek. A tervszerű termelés érdekében a MÉM a túl- szerződéseknek elejét vette. Túlzott mértékű a silókukorica üzemi vetési előirányzata- is, ezt a pillangós takarmánynövények és a gyepterületek termésátlagának növelésével, valamint a melléktermékek nagyobb arányú hasznosításával csökkenteni lehet. Fontos az is, hogy a tél folyamán kipusztult őszi vetésű növények helyére a nagyüzemi gazdaságok kukoricát vessenek. Az 1980. évi termékértékesítési szerződéseket mintegy 3 hónappal - korábban kötötték meg a partnerek, mint az elmúlt évben, en-, nélfogva a szerződésikötések helyzete is kedvezőbb. A kereskedelmi-felvásárló vállalatok az árualapokat — néhány kisebb fontosságú cikk kivételével — már leszerződték, illetve az előirányzatot erősen megközeÁRAMSZÜNET! 1980. március 22-én 7.30—14.00 óráig: a Virág u., új 61. sz. út — Lenin a. — Hegyi u. által határolt területen, a Buzsáki utcában a Bem utcáig és a Puskin utcában, 1980. március 24-én 7.30—15.30 óráig: a József utcában, a Xantus János utcában, a Gilice utcában, a Katona József utcában, az Akácfa utcában, a Tompa Mihály utcában, a Sörház utcában, a Vasvári Pál utcában, a Rózsa utcában, a János utcában, a Hámán Kató utcában, a Kertész utcában, a Szegfű utcában, az Erkel Ferenc utcáig, a Laborfalvi utcában és Kandó Kálmán utcában, a Kandó Kálmán közig, 1980. március 24-én 8.00—18.00 óráig: a Rokkant telepen, á Jutai úton és az ebből nyíló mellékutcákban, a Kanizsai utcában, a Lewin Samu utcáig, I Lewin Samu utcában, a Béke utcában és a Kecelhegyen áramszünet lesz, (047491) lítették. Azoknál a termékeknél, amelyekből az előirányzat nem teljesült maradéktalanul, az érintett vállalatok a szerződéskötést tovább folytatják. A mezőgazdasági munkák végrehajtásához szükséges nagyüzemi erő- és munkagépek túlnyomó többségéből az igényeket a kereskedelem kielégíti ma, kistrakto- rok, valamint a tőkés importból származó motoros kapák és permetezők kivételével a kistermeléshez nélkülözhetetlen gépekből és eszközökből szintént van elegendő. A különböző : alkatrészekből — az importalkatrészek átmeneti hiánya ellenére — éves szinten a tavalyihoz hasonló ellátásra lehet számítani. Műtrágyából a kereskedelem idei árualapja nagyobb az üzemi megrendeléseknél, ami zavaró körülmény, mivelhogy az idei tervelőirányzatok teljesítéséhez a rendelkezésre álló műtrágya teljes felhasználására van szükség. Különben a műtrágya választéka nem esik teljesen egybe az üzemi kereslettel. Növényvédő szerekből a kereskedelem a mezőgazda- sági megrendeléseket visszaigazolta, válgsztékbeli hiányokkal azonban 1980-ban is számolni kell. A vetőmagellátás tovább javult. A kereskedelem nemcsak mennyiségileg elégíti ki az igényeket, hanem a fajták túlnyomó részéből választékban is. Jelentősen nőtt a hazai nemesítésű, jó sütőipari értékű, rövidebb tenyészidejű búzafajt^k, valamint a napraforgó-hibrid- vetőmagok aránya. A kistermelők vetőmagellátása szintén jó. Kínéi kérdőjelek Per lesz Pekingben? Pekingben tartják magukat azok a hírek, amelyek szerint hamarosan megtartják az 1976-os letartóztatott .esi bebörtönzött »négyek bandájának« perét, az első nagyszabású politikai pert a Kínai Kommunista Párt történetében. Kínai források szerint Csiang Csingnek, Mao Ce- tung özvegyének és radikális társainak perét zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával rendezik meg, nehogy olyan párt és államtitkok kerüljenek napvilágra, amelyek kényelmetlenek lehetnek a jelenlegi pártvezetés számára. Megfigyelők rámutatnak, hogy nem feltétlenül és nem elsősorban a titok féltéséről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a per olyan tényeket hozhat felszínre, amelyek közvetlenül érinthetik Mao Ce-tung és más vezetők presztízsét. Liu Sao-csi, volt államelnök posztumusz rehabilitálása kapcsán a kínai', közvélemény körében joggal vetődik fel a kérdés: vajon a »négyek bandájával« együtt a vádlottak padjára kerülnek-e azok, akiket a fő felelősség terhel a kulturális forradalomért és nem kevesebb, mint százmillió ember kegyetlen meg- hurcolásáért? A fő felelősök között emlegetik az 1975-ben elhunyt Kang Senget, és a politikai bizottsági és pártalelnöki tisztségéből nemrég eltávolított Vang Tung-hszin- get. Mindketten a legszorosabban együttműködtek nemcsak Mao Ce-tunggal, hanem a »négyekkel- is és vezető szerepet játszottak abban a különleges ügyeket kivizsgáló csoportban, amely futószalagon gyártotta a hamis dokumentumokat * Liu Sao-csi és állítólagos követői ellen. Lemondott az olasz kormány Elhúzódó válságra számítanak Szerdán késő este lemon- doLt az olasz kormány. Francesco Cossiga keresz- ' ténydemokrata-szociálde- mokrata-liberális koalíciója nem szerezte meg a parlament bizalmát .— a szocialisták és a kommunisták bejelentették, Hogy új kormányt akarnak. Sandro Pertini államfő felkérte Cossiga kormányát, hogy a folyó ügyek intézésére maradjon hivatalában. Cossiga kormánya tavaly augusztus óta irányította Itáiiáti a köztársasági Olaszország 38. kabinetjeként. Kezdetből fogva kisebbségben volt a parlamentben és csak a szocialisták tartózkodásával volt képes , hivatalban maradni. Legfontosabb intézkedései közül kiemelendő az »eurorakéták- kal« kapcsolatos, amelyet Craxi szocialista pártjának egyetértésével hoztak: Olaszország beleegyezett abba, hogy miközben az amerikai szenátus meghatározatlan időre elnapolta a SALT—II- egyezmény ratifikálását:, olasz földön amerikai cirkálórakétákat helyezzenek el. A terv ellen csak az OKP lépett fel. A Cossiga-kor- mány nevéhez fűződik az antiterrorista szükségtörvény is. Entiek értelmében Olaszországban megkülönböztetett hatalommal ruházták fel Dalla Chiesa csendőrtábor- nőkot, a terroristák ellen létrehozott különítmény főparancsnokát, és hatáskörébe vonták az olasz csendőrség jelentős részét. A terrorizmus ezzel együtt nem szűnt meg, sőt az utóbbi időben • megint fellángolt. A ;héten- három bírót öltek meg: a salernói főügyészt, a római semmítőszék főtanácsosát és egy milánói vizsgálóbírót. Megfigyelők összefüggést látnak a fellángoló terrorizmus és a kormányválság között. Rómában ismét elhúzódó kormányválságra számíta- nak, tekintettel arra, hogy a kereszténydemokraták kizárták; az OKP-vel való kormányszintű összefogást, s a szocialistákkal szeretnének koalíciót alakítani, ám az OSZP megosztott a kérdésben. Ma: új év kezdődik Iránban Március 21-ével, No Ruz napjával új év kezdődik Iránban, számszerűit az 1359-iik. Az eseményt korábban két hétig ünnepelték: az idén a forradalmi tanács egyhetes munkaszünetet rendelt el. Hatvan perccel előre .állítják az órákat, s ez az idősizá- mítás a nyár végéig marad érvényben. Egy hétig szünetel a termelés, nem jelennek meg az újságok, s valóságos népvándorlás indul meg külföldre, vagy vidéki rokonokhoz, ismerősökhöz. Lázas vásárlás és ajándékozás folyik, a gyerekek esténként örömtüzet raknak, átugrálnak a lángok fölött, hogy az új évre megszabaduljanak a beléjük bújt ördögtől. Szadat nyilatkozata Nem várható komolyabb előrelépés Carter amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő megállapodtak abban, hogy milyen lépéseik szükségesek a palesztinoknak szánt autonómiával foglalkozó tárgyalások következő szakaszában. Ilyen értelemben nyilatko- .zott az egyiptomi államfő a Mariv című izraeli lapnak adott Interjújában, amely az újabb egyiptomi—amerikai, illetve izraeli—a meri ka i csúcstalálkozó bejelentését követő napon jelent meg az izraeli lapban, egyelőre csak rövidített formában, Szadat elnök ugyan a soron következő lépésekről bővebb tájékoztatást nem adott, de megállapította, hogy az autonómia kérdéseivel foglalkozó egyiptomi—izraeli tárgyalásokon — amelyekben az Egyesült Államok is képviselteti magát —I mindaddik nem várható kézzel fogható eredmény, amíg ő és Begin izraeli kormányfő nem tisztázzák egyértelműen a köztük lévő nézeteltérések természetét a palesztin autonómia megítélésében. Ez a kijelentés valószínűvé teszi, hogy a három tárgyaló küldöttség március 25-én Alexandriában kezdődő újabb plenáris ülésszakán — a washingtoni csúcstalálkozók előtt — nem várható komolyabb előrelépés. v - Sf; Anvar Szadat egyiptomi elnök Kairóban újságíróknak nyilatkozott a Carter amerikai elnökkel áprilisban tartandó találkozójáról. (Telefotó — AP — MTI — KS) Sharpville húsz éve Két évtized a világtörténelemben rövid idó, azonban olyan sebességgel követték egymást az esemenyek, hogy a 20 esztendővel ezelőtt rajzolt világtérképre ma mar alig lehet ráismerni. Igaz ez a megállapítás akkor is, ha a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjan e harc két évtizedes történetere tekintünk vissza. Húsz éve tüntető bányászoknak, s velük asszonyoknak, gyermekeknek keltett meya~.,t.uK SiiarpviUe-oen. Békésen, fegyvertelenül vonultak az uccukra, ám a dél- afrikai rendőrség tüzet nyílott rajuk. A nalatos atao- zaiok szama meg/uiladta a hetvenet, kétszázan pedig súlyosam megsebesültek. A felvonulók leyjooo »bűne« az volt, hogy jekete a bőrük színe... A világközvélemény nyomosára az Élv ŐZ március 21-et a rasszizmus elleni harc nemzetközi napjava nyilvánította, majd a 70-es evek kezdeten meyhirdeite a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem évtizedét és bűncselek idénynek nyilvánította a faji diszkrimináció minden formáját. De az idolt szava nem csupán az apartheid elleni nemzetközi összefogás fokozódásában mutatkozott meg. nz eirnult két eacizeu- ben mind intenzivebbé vált a dél-afrikai fajüldöző rendszerekkel szemben a népi ellenállás. 1976. júniusában, a del-afrikai Johannesburg egyik, feketék-lakta elővárosában, Sowetóban már iskolás gyerekek is kimentek az utcára tüntetni. A rendőrség reakciója ekkor sem volt más, mint 1960-ban: sortűz a békés felL vonulókra. A dél-afrikai nép harca ennek ellenére fokozódott. A hazafiak küzdelméhez biztatást, segítséget adnak a »fekete kontinens« független államai, a szocializmus országai, s a világ haladó közvéleménye. A pretoriai kormány azon kísérletei, hogy a det-afrucai lakosság törzsi megosztásával, független államoknak álcázott bánt asz- tának életre hívásával »oldja meg« az apartheid-rendszer létében rejlő alapvető ellentmondásokat — nyilvánvaló kudarcra vannak ítélve. Annál is inkább, mert épp a legutóbbi hetek eseményei igazolják: menthetetlenül megszűnt Dél-Afrika számára az az ütköző övezet, amelyet saját védelme szempontjából eleddig lét- fontosságúnak tartott a pre- tóriai apartheid-rezsim. A szomszédos országról, Rhodesiáról van szó, amelyet néhány hét múlva már Zim- babwénak fognak hívni. Hét éves, sokezer áldozatot követelő fegyveres harc — és az ezzel kombinált diplomáciai küzdelem eredményeként a zimbabwei hazafiak kivívták hazájuk függetlenségét. Ledőlt az intézményesített apartheid utolsó előtti bástyája. A faji megkülönböztetés elleni küzdelem mostani, kerek évfordulóját aligha jelképezheti méltóbb esemény, mint a független Zimbabwe megszületése. K. G. Balatonszárszói KONZUMSZÖV 1980. március 21-től március 28-ig kiállítással egybekötött eszközbemutatót és vásárt tart az alábbi boltjaiban: Balatonszárszói vas—műszaki boltban és a kőröshegyi mezőgazdasági boltban. Termény darálók, tavaszi műtrágyák, kerti szerszámok, színes tasakolású és gazdasági vetőmagvak, növényvédőszerek, permetező gépek. A kiállítás 1980. március 21-én, délelőtt 10 órakor nyílik a balatonszárszói TÓPARTI ÉTTEREMBEN. Megtekinthető naponta délelőtt 10 órától délután 17 óráig. A kiállítás ideje alatt szakmai tanácsadással állunk kedves vevőink rendelkezésére.