Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-05 / 29. szám

Csak kenyéradó gazda? Pályakezdő orvos a kisvárosban Csokonai Som&gyban Irodalomtörténeti Ä fiatal orvosnő enyhe sajnálkozásai nézett rám nagy szemüvege mögül. — Azt hiszem, ezzel nem sokat tud kezdeni. Semmi lényegeset nem mondtam. Gyorsan igyekeztem meg­nyugtatni : csupa fontos dolgokat árulir el önmagá­ról, egyszersmind hasonló koré és sorsú társai róL Igaz, az egyik központi lapunk riportjából megis­merve nem ilyennek kép­zeltem dr. Csömör Juditot, a marcali kórház sebészeti osztályának alorvosát. Hi­szen az újságírónak — egye­bek között — igy nyilatko­zott a marcali pályázat el­fogadásáról; »Ott szeretném megtalálni a helyemet. Nem hiszem, hogy csak a fővá­rosban lehet művelődni, kultúrált életmódot folytat­ni-«. Azt te ehnofKÍta akkor, hogy baratai azzal »vigasz­talták-«; nem bírja sokáig vidéken, KétségkfvfH pillanatnyi­lag semmi jel nem cáfolta a hitetlenkedök véleményét. . Nem annyiban, hogy , a megfutamodás gondolatával foglalkozik. Erről nincs szó. De aki beszélget vele, ne­hezen képzeli el, hogy va­laha is marcali lakos lesz. Szavaiból az derül ki : bár­hova kerül is, fővárosi ma­rad. Es igaz, hogy bizakod- ' va jött Somogyba — amely­ből csak a Balaton-part egynémely üdülőhelyét is­merte a múlt év májusáig — de ne szépítsük ; egysze­rűen azért, mert más lehe­tőség nem kínálkozott. Ö pedig sebész akar lenni, hasműtétekkel szeretne fog­lalkozni. És ehhez iít is kedvezőek a szakmai felté­telek. (»Mindent meg tu­dunk csinálni. Beteget nem küldünk tovább.«) Túl van már az első önálló operá­ción: egy középkorú asz» szonyon végzett sikeres vakbélműtétet. Az ember életét azonban nem tölti ki teljesen a hi­vatása, bármennyire rajong is érte. Egy fiatal lány meg különösen nem elég­szik meg — nem is eléged­het — meg azzal, nogy munkáját kedvező körül­mények között végzi. Nem mindegy, milyen a tágabb környezete, mit kínál a te­lepülés ghhoz, hogy vala­melyest feledni tudja a pes­ti »összkomfortot«. És ez a minősítés nem a lakásra vonatkozik elsősorban, ha­nem mindazokra az életmó­dot meghatározó tényezőkre, amelyek kötődni segítik az idegenből érkezettet: műve­lődési intézmények, üzletek, a városkép, a településkör­nyék stb. Es persze az em­berek. Akik itt születtek vagy évek óta laknak a vá­rosban és szándékuk sze­rint véglegesen magukénak érzik lakóhelyüket. Akik otthonosan mozognak ben­ne, örülnek egy-egy új lé­tesítménynek, türelmetle­nek a fejlesztés ütemét ta­pasztalva, szóvá teszik a rendellenességeket Az ilyen féltő, óvó, felelősseggel bí­ráló gondolkodásmód kiala­kulásához azonban hosaabb időre van szükség. És az sem biztos, hogy minden ide települt diplomás fel­jebb tud lépni a szintről, amelyen csak kenyszjrű la­kóhelynek tekinti a várost. De sokan megtették már e lépést Marcaliban csakúgy, mint Somogy más városai­ban. Pedagógusok, népmű­velők, műszakiak, jogászok. Es persze orvosok is. Vajon a fiatal sebész ■ Zselici dolgozatok Tavaly ápri®s 22-én MTI óta mar negyedik alkalom­mal ült össze Szigetvaron a zselici tanácskozás». Ez. a Ba­ranya es Somogy hataran' tálalható önálló tájegység különleges termésBetes ér­tekei, történelme, jövőbeli szerepe miatt érdemel fi­gyelmet. A tanácskozás anyaga most füzet formájá­ban is napvilágot látott, a Zselici dolgozatok IV. köte­teként. Ez a kötet azoknak a kutatásoknak adott fórumot, melyeket a két megye közö­sen indított majdnem tíz év­vel ezelőtt A zselici tanács- k ozások feladatául akkor azt jelölték meg, hogy helytör­ténészek, kutatók kétéven­ként összegezzék a tájegy­ség kutatasaban elért ered menyeket, összegezve a különböző kutatási területeken dolgo­zók eredméneyit, izgalmas kép bontakozik ki a Zselic- ség történetéről. Olyan gon­dolatok vetődnek itt föl, amelyek jó alapul szolgál­hatnak a tájegység fejlődé­sének megtervezéséhez. A geológus, a környezetvédel­mi szakember, a politikai és gazdaságtörténész szava egyaránt megszólal a kötet­ben. Túlsúlyban mégis a történészeké a síző. Színvona­las előadás tárja föl a kör­nyék falui nemzetiségi be­településének történetét, a falvak gazdálkodását, a Zselicség fővárosának sza- mító Szigetvár történetét- a kapitalizmus idején, az 1918—19-es szerb—horvát megszállás históriáját, ami­kor a Zselicen keresztül hú­zódott az országhatár, a környék tömegközlekedésé­nek kialakulását, adaléko­kat sorakoztat föl az itteni termelőszövetkezetek gaz­dálkodásának sajátosságai- ho®, részletezi az erdöbirto- koesági társulások rendsze­rét és a mezőgazdasági ter­melés néhány fontos problé­máját, A Eselíccel, mint mikrotajjal — a történeti kuutas uj es korszerű ra©g­kőzelrtéed módjával — egy előadás foglalkozik. Külon-kuion érdekes, és * tájegység megismerését szol­gáld, a mélyben rejtőző fej­lődési folyamatok mozgató rugóit a nyilvánosság ele taro értékes munkák ezek. Amit leginkább hiányolunk, az a komplexitásra, divatos szóval az interdiszciplináris megközeiitesre utaló kutatá­sok. Bar a füzetben közölt írások tagadhatatlan ul ma­gukban hordják ennek csi­ráját, mégis mindegyik a maga által vájt szükebb té­ma völgyében marad. (Ki­vétel tálán a kaposvári le­véltár munkatársának. Szilt Ferencnek az előadása a mikrotáj gazdasági es társa­dalmi viszonyainak alakulá­sáról.) A Zselic országosan is figyelmet keltő tájegység, ideje, hogy geológiai viszo­nyai, formája, növényvilága, településtörténeti viszonyait illetően meginduljanak a komplex kutatások. A Zseli­ci dolgozatok negyedik kö­tetében ennek az alapján rajzolódnak föl. De csak az alapjai... Pár szót a szerkesztésről is kell szólni. A kötet tanul­mányai jól áttekinthetők, gazdag grafikonok, képanyag egészítik ki az elmondotta­kat Mégsem tudom hova tenni a tanácskozáson meg­levő aikalomszerüség meg­jelenését a kötetben. A ta­nácskozást köszöntő üdvözlő szavak kötetben való meg­jelentetése nyilván a -me- cénás«-ok — a tanácsok — kedvének gyarapítását hiva­tottak szolgálni. De, hogy a tanácskozás menetében min­dennapos protokollnak és az apró mozzanatoknak — »10 perc szünetet tartunk, ami­kor is kávéval szolgálunk vendégeinknek« és egyebek — mi a funkciójuk itt, kép­telen vagyok eldönteni. Hiányzik viszont az előadók (és szerzők) nacionáléját feltüntető pár mondat, ez nem segíti a Zselic iránti érdeklődök jobb eligazodó­tó. I. megpróbalja-e? És vele együtt jó nehány hasonló sorsú és korú társa ? Egye­lőre maga sem bízik benne. Jó, ha hetenként egyszer kimozdul a kórház terüle­téről. (»Gyönyörű a park­ja; egy kicsit ez is megfo­gott, amikor tavasszal itt jártam.«) A város múltjá­ról, hagyományairól mit sem tud. Őszintén bevall­ja; egyelőre nem is nagyon érdekli. Nem járt a mozijá­ban, nem ismeri a múzeu­mát, számos régi és új ut­cáját, a környék dombjait, Berzsenyi egykori szőlőjének hangulatos táját. A könyv­tárat azonban már fölke­reste. Otthon azonban nemcsak az idegeibe ivódott életrit­mus, a baráti köre, a csa­ládja, hanem a szövőszéke is várja. Mellé ülni: az a legkedveltebb időtöltésé. A városban lakók közül senkit nem ismer. Nem is tudja elképzelni, hogy va­laha is barátokra tesz szert. Hol? Mikor? Nem vádloan. inkább tanácstalanul Kér­dezi. Azért elismeri: egyé­niségét inkább a befelefor- dulás, mintsem a gyors kap­csolatteremtő készség jel­lemzi. De a zárkózott jelzőt nem veszi magára. Nem szökik haza néhány hónap múlva. Igaz, nincs is hova. Jól tudja, hogy a fő­városba kerülni meglehető­sen kevés esélye van min­den pályakezdő, sőt gya­korlott szakorvosnak is. Azért sokaknak sikerült ez végzős társai közül is. Többnyire azoknak, akik minden szakmai törekvésü­ket sutba vágva bármilyen lehetőséget megragadtak, hogy Pesten maradhassa­nak. ö itt fog dolgozni. Há­rom évig minden bizony­nyal. Ez alatt nagy műtéti, betegkezelési gyakorlatot szerez, és nincs okom ké­telkedni: becsülettel, a leg­jobb tudása szerint szolgál­ja a város és környéke egészségügy ét. E beszélgetés ellenére ab­ban is bízom: nincs mesz- sze az az idő, amikor a kórház területét hetenként nemcsak egyszer hagyja eL Mielőbb megtalálja azt a szálat, amelynek révén a város több lesz számara, mint kenyeradó gazda. Ea»! Laszlo Két évnél nem többet — ennyi időn át betegeskedve és szerelmében csalódottan, professzori kinevezésre vár­va — időzött Csokonai So­mogybán. Sárközynek írt levelében csurgói igyekeze­téről számot adva — helyt­állásáról biztosítva rövid időre otthont nyújtó barát­ját — igy érzékeltette hely­zetét: úgy dolgozom, mintha mindig itt éltem volna, de úgy élek, mint akit nem marasztalnak... Csokonai költészete Somogybán is tovább gazdagodott: itt írta többek között Dorottya cí­mű komédiáját, amely csaknem két évszázad után a kaposvári farsangi napok alapjául szolgál. Tegnap délelőtt tudomá­nyos tanácskozással megkez­dődött a kaposvári farsangi napok hagyományos és megújult programja. Dr. Ba­lassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte a Csokonai-kutat ókat, köz­tük a Debrecenből érkezett dr. Boros Dezsőt, a Kossuth Lajos Tudományegyetem do­censét, Kiss Tamás költőt. Megnyitójában arról szólt, hogy a kaposvári farsangi napok programja sajátosan ötvözd a szórakoztatást és a művelődést: alkalmat ad Csokonai életének és Költé­szetének a bemutatására, népszerűsítésére, a népha­gyományok ápolásara is. Az idei tudományos ta­nácskozásnak Csokonai Vi­téz Mihály adott témát: de­rítsék föl somogyi tartózko­dásának legfőbb állomásait, mozzanatait, oszlassák el a homályt például csurgói ki­nevezése körülményeiről, drámabemutatóinak kevés­bé ismert részleteiről, tisz­tázzák Festetics és Csokonai kapcsolatát, Gaál László visszaemlékezését tisztít­sák meg a veit, a képzelt dokumentumoktól. A mai napig adós ezzel a kutatás: a legújabb kritikai kiadá­sok sem mentesek a téve­désektől. Dr, Kanyar., József, a le­véltár igazgatója tartott be­vezető előadást, melyben a hallgatóságnak fölvázolta Somogy gazdasági és műve­lődési helyzetét a késéi feu­dalizmusban. Ez szolgált alapul a kor meg­ismeréséhez. A ta­nácskozás nepes hallgatósága — köztük főiskolá­sok, diákok — ki­egészíthették vi­lágtörténelmi, ha­zai ismereteiket a szülőföldével, mely olyan elma­radottságban szenvedett, hogy még 1813-ban — Szentén — bo­szorkányokat ül­döztek. Dr, Boros Dezső Csokonai somogyi éveinek ellent­mondásait ée rej­telmeit ismertet­te. Szavaiból ki­csengett, hogy ezeket a kutatá­sokat Somogybán is szorgalmazni kéne. Néhány felfogás mo­solyfakasztó bölcselkedés — állapította meg a kevés alátámasztott adat inkább regényes életrajz írására buzdította Csokonai tiszte­lőit. Tévedések és elhallga­tások — így is jellemezhet­jük Csokonai somogyi évei­nek történeti feldolgozá­sát, Gaál Laszlo a maga korában meg resteilte, hogy olyan részletekre is fényt derítsen, melyeket a prűd felfogás elvetett. Cso­konai csurgói kinevezésé­nek tisztázása valóságos mesternyomozást követelt az irodalomtörténésztől, hogy megállapíthassa: be­csapták a költőt mert nem tudta előre: csupán helyet­tes »préceptornak« nevezik ki. Lett volna oka, hogy kételkedjen, hiszen Festetics nem állt mellette. Végül is somogyi barátainak köszön­hette, hogy Csurgón állást kapott. Dr. Várkonyi Imre, főigazgató Csokonai nyelv­újításával foglalkozott kor­referátumában. Szemléle­tes példákkal támasztotta alá, hogy a költő a nép nyelvével gazdagította iro­dalmi nyelvünket. Ebben Petőfiig egyedülálló érdeme­Megérkezett Kaposvárra Karnevál hercege és kísérete. Dr. Kovács Ferenc­nek, a városi tanács elnökének ünnepi beszédére rövid farsongigérö szónoklat­tal válaszolt a herceg - ifj. Mucsi Són dór, o Csiky Gergely Színház művésze, ígért lût, fát — erre a hétre. Elvégre: farsang van... Csokonai kaposvári szobránál koszorút helyezett el Tak.áts Gyula József Attila-díjas költő a város díszpolgára és dr. Kanyar József levél­tárigazgató, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke. két szerzett. Somogybán mintegy kétezer tájszót gyűjtött, de megismerte népszokásainkat is, ezeket merészen alkalmazta versei­ben, drámáiban. A felvilágo­sodás eszméje összekovácso- lódott Csokonai költészeté­ben a nép nyelvének hasz­nálatával. Csurgó üdvözletét tolmá­csolva lépett az előadói do­bogóra Pókos Ferenc nyu­galmazott tanár, aki a köl­tő csurgói időszakát vizs­gálva foglalkozott »profesz- szor Csokonaival«. Délután még két előadás hangzott el : Kiss Tamás Csokonai szerelmi lírájáról beszélt, dr. Laczkó András a költő kis- asszondi és nagybajomi lá­togatásait, kapcsolatait ele­venítette föl. Rajhona Adam Jászai-dí- jas színművész Takáts Gyula Csokonai-versét sza­valta el, a délutáni tanács­kozás befejeztevel a Tán­csics diákszinpad Ki poéta nevet érclemel címmel mu­tatta be uj műsorát dr. Klujber László rendezése­ben. Horanyi Barna D on Jván, a XVI.sza­zad elejen élt ara- gomiai .herceg, aki — ötért a király megfosz­totta birtokaitól — néhány evre banditagúnyát öltött és Ernám álnéven bosszantotta a dúsgazdag grandokat, imádta a szép Elvirát, az elmúlt héten Budapesten is csatát nyert. Amint épqten százötven esztendeje Párizs­ban Victor Hugo drámájá­nak címszereplőjeként. Győ­zelme akkor a júliusi forra­dalom kitörését siettette. Másfél évtizeddel később az olaszok szabadságküzdelmé­nek vált jelképévé a nemes rabló. A bécsi, berlini, müncheni bemutató a sza­badelvű baloldali polgárság­ból váltott ki hallatlan lel­kesedést, az 1847. évi pesti szinrehozatal — melyet Er­kel Ferenc vezényelt a Népoperában — ugyancsak a Ha bs burg-elJ enes lázadás parazsát szította. Száz évvel később a németek által megszállt Észak—Olaszor­szágban halálbüntetés járt az Ernán! dallamainak ének­léséért. S az előkelő hara­mia, a fiatal V. Károly, az eszeveszetten szerelmes vár- kisasszony, a szerelmi négy­szögben és a politikai csel­szövésben egyaránt hoppon maradt, ezért a bosszúért' li­hegő Don Silva mostanában ismét diadalutat jár be. Hozzánk hetvenhét év után jutottak el ismét. Impozáns betoppanásukért, » a minden képzeletet felülmúló sikerért elsősorban kedves vendé­günknek, a világ egyik leg­jobb karmesterének. Lam­berto Gardellinek jár kö­szönet. .Vezénylés« *2 itt-ott ERNÁN Verdi operájának bemutatója az Erkel Színházban még tapasztalható nyersesé­gek ellenére — rengeteget sejtetett a másfél héttel ez­előtti bemutatón, amelyet csupán a rádióból élvezhet­tünk, most szombatra pedig világszínvonalú »szuper- produkcióvá« érett a buda­pesti Ernani. A korhű jel­mezekben, a dekorativitás és a variálhatóság követélmé­nyeinek egyaránt megfelelő díszletek közül ugyan — látszatra — afféle képes­könyv-alak«* lépnek élénk, mozgásuk — melyet Békés András rendező »koreogra- fált« — csak ritkán válik igazán kifejezővé, dramatur­giai szempontból is hite­lessé. Kárpótlást nyújt azon­ban a zenei megvalósítás. Gardelli keze alatt a legje­lentéktelenebb motívumok sem sikkadnak el, a legpa­rányibb dallamnak a leg­egyszerűbb hangszerelési megoldásnak is súlya van. Ritmusai még a lassú áriák­ban. ariosókban, szélesen áradó melodikájú, tablószerű finálékban is markánsak, karakteresek, a legszebb pillanatokat mégis a Risor­gimento sza badságzenék — a banditakórus, az összeeskü- vési jelenet — ritmikájával szerzi, azaz szerezné, ha a csodálatosan játszó zenekar mellett a férfikar is egyen­rangú partnerre fejlődhetett volna. S nincs énekes, aki az ihletett légkör, a gyö­nyörű lüktetés hatása alól kivonhatná magát Nemcsak a férfi krónikás­nak a szebbik nem iránti tisztelete játszik közre ab­ban, hogy a méltatást Kin­cses Veronikánál kezdjük. Az a mód, az a szigorú nőiesség, amellyel a három szerelmes férfi közül kettőt visszautasít, az a gyengéd­ség, mellyel kezét nyújtja a ••deklasszalt«, majd »rehabi­litált« herceg-haramiának, színészi bravúr. El-elcsukló mélyebb hangjait, az első felvonásban tapasztalható apró intonációs bizonytalan­ságait is elfelejtjük, ha tö­kéletes kokwatúráit, a »tut- tiban« megszólaló nagy együttesieken is áthatolni képes, gyönyörű és erőteljes magas hangjait halljuk. Szépsége, egyénisége oly­annyira félzaklatja Ernanit — Nagy Jánost —, hogy csillogó magasságaival, haj­lékony dallamformálásával, indulatos kitöréseivel, szép piano-eUágyulásaival még a kissé sematikus figurából is markáns személyiséget fa­rag. Könnyedén szárnyaló tenorját — önoélú csillogta­tás helyett — ezúttal telje­sen a drámai kifejezés szol­galatéba állítja, s ily módon igeretes palyaja eddig leg­jobb alakítását nyújtja. Ko­vács Kolos tömör és szép basszusán illúziót keltőén bontakozik ki a politikai intrikákban és a szerelem­ben pórul járt, vereségéért kegyetlen bosszúra szomjazó spanyol grand, Don Silva rémítő jelleme; kár, hogy megjelenésével olykor in­kább jóságos kispapra emlé­keztet, mint vérszomjas kényürra. A nagyszerű énekes- gárdából is kiemel­kedik Miller Lajos, Kellemes lírai baritonja az évek során ércesebbé, súlyo­sabbá válfe. Énektechnikai tudása nem ismer lehetet­lent, így akadálytalanul bonthatta ki Don Carlos, a fiatal király, majd német— lóm ai császár jellemének valamennyi vonását; a sze­relmi tébolyt, a becsvagyat, majd a nagyvonalúságot. Lendületes, elegáns, gran­diózus szerepformálásáváL a legkevésbé sem marad el a »szupersztár« Milnes, Glos- sop vagy Seren! hanglemez­ről ismert Don Carios-ala- kításai mögött. »Oroszlánré­sze« van abban, hogy az Ernani bemutatója operai életünk kimagasló esemé­nyévé válhatott. melynek megtekintése felejthetetlen élmény. Nemcsak az »ínyen­ceknek«, hanem a zenében még alig kapisgáló »laiku­soknak«, vállalati- és diák- közösségeknek is. Lengyel András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom