Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-27 / 48. szám

Kereskedő -ótánpőtfés Időzavarban Látszatra semleges,' hiva^ tales ízű szó a pályamódo­sítás. Munkaügyi értelem­ben mindössze azt jelenti : a kamasz — ritkábban a fel­nőtt — rádöbben, hogy az eredetileg választott szakma vagy munkakör nem felel meg szellemi, erkölcsi, anya­gi igényeinek, ezért hivatást változtató Holott az össze­tett szóban számos érzelmi tényező is megbúvik. A pá­lyamódosítás, az iskolai le­morzsolódás mindenképpen válság^ jelent. Valóságos iskolapéldája ennek megyénk kereskedel­mi szakmunkásképzésnek a helyzete. A munkaerő-szük­séglet nagy; egyes külterü­letek és falvak ellátása köz­ismerten igen gyenge. A ti­zenhétezer hivatásos keres­kedőhöz az üdülőidény meg­kezdésekor még legalább nyolcezren csatlakoznak, el­sősorban a Balaton-parton. Az utánpótlással egyre több a gond. Somogy négy keres­kedőképzésre hivatott inté­zetében — Kaposváron, Nagyatádon, Siófokon és Fonyódom — 1971-ben a diá­koknak csupán öt százaléka morzsolódott le, 1977-ben 9,4 az elmúlt tanévben pedig már huszonhárom százalé­ka, ami alaposan felülmúlja a »természetes kiválasztó­dás- elfogadható arányát. A jelenség magyarázata sok­rétű. Kezdjük az elemzést a pályaválasztásnál ! Ismert tény, hogy a döntés előtt álló nyolcadikosok nem cse­kély részének elképzelése sincs jövőjéről; tanulmányi eredményei pedig nem biz­tatnak gimnázium vagy szakközépiskola jó ered­ménnyel kecsegtető elvég­zésére. A szülő is tanácsta­lan, az ajánlás tehát a pe­dagógusra vár. A típus ilyenkor a következő. Az osztályfőnök — a szülővel és a gyermekkel folytatott rö­vid konzultáció után — rá­írja a felvételi lapra, hogy »kereskedőif pályára alkal­mas«. E cselekedete látszat­ra lelkiismeretlenségből fa­kad. A magyarázat azonban jóval bonyolultabb. Egy­részt: a pedagógus még egy utolsó esélyt szeretne adni á hanyag tanítványnak, megkímélni a kallódáslol. Másrészt — s ez a tényező jóval fontosabb — az osz­tályfőnököt a statisztikai szemlélet is helytelen aján­lásra kényszerítheti. Mun­káját nagyrészt a számok, az osztályátlagok, a beisko­lázási statisztikák alapján ítélik meg. A pedagógus te­hát magaimagának árt. ha azt írja a jelentkezési lap­ra : nem -javaslom. A pálya- választási tanácsadásokon, az üzem-, tanműhely vagy üzletlátogatásokon az illeté­kesek rendszerint bölcsen hallgatnak a munkahelye­ken várható körülményék­ről. A »felfedezés- a szak­munkásképzőben sok, a pá­lyásra egyébként alkalmas tanulót is távozásra kény­szerít. Az elmúlt három év­ben lemorzsolódott több mint kétszáz tanulónak csaknem a fele — rendsze­rint elsősök és másodikosok — élelmiszeripari eladónak készült. A pincér- és sza­kácsjelölteknél ez az arány csekélyebb, a ruházati, a kuitúrcikk- és vegyicikkel- adók kategóriájában és a kozmetikusok csoportjában elenyésző a lemorzsolódás. Miért fordít hátat a diák? Vegyük sorjában a már be­iratkozott tanulók távozásé­nak okait! Átirányítás. Erre koráb­ban már utaltunk. A ruhá­zati vagy a kültúrcikk-el- adónalv jelentkezett fiatal nem mindig tudja elviselni, hogy az igények miatt élél- miszereladót akarnak farag­ni belőle. Az ellentmondás ilyenkor feloldhatatlannak látszik. Önérzet. A rutinos keres­kedelmi dolgozó törvénysze­rűen söpörtet és mosogattat is a gyakorlatra hozzá be­osztott diákkal. A bánásmód olykor valóban sértő, de a túlzott önérzet is vitatható. A tisztaság a kereskedelem és a vendéglátás egyik alap­vető követelménye. A fe­szültség okon pedagógiával feloldható. A szakoktatók képzettsé­ge. A somogyi kereskedelmi szakmunkásképzők oktatói­nak negyvenkét «sáaaieka Ma rmüMÉndÉ­képzettséggel. • gyakran vé­nával sem. Többségük szak­oktató. Ha késztetnék őket a pedagógiai kurzus elvég­zésére, többségük inkább venné a kalapját A jó ,boit- veaeró ja hiánycikk... Kereset. Megyénk keres­kedelmi dolgozóinak átla­gos alapfizetése 2900 forint, bérük a jutalékkal együtt alig több, mint 3200 forint. Ez csaknem háromszázzal kevesebb, mint az országos eladói átlagkereset. Talán az iskolai lemorzsolódásra is fényt vet az a tény, hogy megyénk kereskedőinek egyharmada évente munka­helyet vágy pályát változ­tat. Szociális körülmények. A tiszta öltöző, a zuhanyozó a külvárosi és a községi üzle­tek egy részében fehér hol­lónak számit, holott a cipe- lés, pakolás, takarítás után tisztálkodásra igényt tartani nem maxi maiizmus. Diákotthonok. A keres­kedelmi szakmunkástanu­lok nem elhanyagolható ré­sze úgynevezett hátrányos környezetből származik. Az erkölcsi értékrend zavarai gyakran fegyelemsértéshez, csavargáshoz tömeges iga­zolatlan hiányzáshoz vezet­nek. Beilleszkedésükhöz né^ külözhetetlen lenne a kollé­giumi ellátás, ám a diákott­honokban kevés a hely. Nagyatádon a százötven ke­reskedőjelölt közül mind­össze kettőnek jutott hely a kollégium ban. Megterhelés. Az eladóje- löltek zöme lány. Csak a gyakorlatban döbbennek rá, hogy a nehéz ládákat, csomagokat, kenyereskosa­rakat cipelniük kell. Megfontólatlanság. Végül nem elhanyagolható ténye­ző a fiatalok megfontolat­lan pályaválasztása; a ki­tartás, az akarat hiánya, a könnyed »odáb hallás« ahe­lyett, hogy igyekeznének megtanulni és megszeretni ezt a csak látszólag könnyű, de szép, és a társadalom számára nélkülözhetetlen szakmát. A nagyfokú lemorzsolódás sok okra vezethető vissza. Az objektív helyzet, a pe­dagógiai, szervezeti, netán szociális hiányosságok lát­tán sem menthetjük föl a szakmunkásképzés alanyait, a fiatalokat a felelősség áléi. lengyel Andrea Cseiédíakások helyett társasházak Kutason még nem isi olyan régen sok család élt a külső majorokban, a hosszú, düle- dező cselédsorom. Ma új tár- sasházak, rendezett udvarok, kertek szépítik a község ut­cáit. — 1978 végére sálkerült tel­jesen megszüntetni az áldat­lan állapotokat — mondta Kopecsni Vince, a Kutasi Állami Gazdaság igazgatója. — A régi uradalmi cselédla­kásokban négy családra ju­tott egy közös konyha s az a felszabadulás után is hosz- szú ideig így volt. Tíz-tizen­öt évnek kellett eltelnie, mi» re minden családnak jutott külön konyha, s így jobb szó híjáin »lakásban« élt — per- » sze még a cselédsorom. Létfontosságú kérdés volt a lakásgond megoldása, ezért 1968-ban dolgozóik támoga­tására lakásakciót Indítottak. À régi, külső majorok tel­jes felszámolása volt a cél, s ez tíz esztendő alatt sike­rült is: ma minden ide tar­tozó család kulturált körül­mények között él. Több mint kétszáz dolgozó jutott vala­milyen módon lakáshoz. — Milyen segítséget nyúj­tottak ehhez? — Az építkezéshez 20—40 ezer forint vissza nem térí­tendő támogatást adtunk 85 családnak. A pontos összeg a családi, szociális helyzettől, a dolgozó munkájától füg­gött. Kedvezményes áron kapta mindenki a régi ma­jorok lebontásából származó építőanyagoit, a szállítási' dí­jakhoz szintén hozzájárul­tunk, megszerveztük a szak­ipari munkáikat, ingyenes volt a művezetés az építke­zéseknél; mi intéztük a hi­telt, az építési engedélyeket, az anyagbeszerzést. Összesien. 103 cselédllakást bontottunk le, az itt élő családok kor­szerű társasházakba, családi házakba költöztek. Az építkezés mellett la­kásvásárlásokra is sor ke­rült. Az 50-es évektől megin­dult az elvándorlás, alig ma­radt Kutason fiatal, Az öre­gek az idő múlásával egyre kevesebben lettek, s ittma- radtafc lakatlanul a nagy pa­rasztházaik. Ha fél évig üres egy lakás, a községi tanács és az OTP értékesíti. A Kutasi Állami Gazdaság élt ezzel a lehetőséggel is. 'Hatvanegy családnak adott 50—60 ezer forint kamatmentes kölcsönt; ha valaki 10 évig a gazda­ságnál marad, tíz százalékot elengednek belőle, ha még öt évet itt tolit, összesen 25 százalékot nem kell vissza­fizetnie. Elsősorban a sok­gyermekes családok lakás­vásárlásait szorgalmazták. — Az építkezők 38 száza­léka fiatal, ex igen nagy szám, ha figyelembe vesszük, hogy az állami gazdaságok dolgozóinak 30 százaléka fia­tal — folytatta Kopecsni Vin­ce. — A lakásokra összesien mintegy 7 millió forintot költöttünk, s a támogatást tovább folytatjuk mindaddig, amíg erre dolgozóinknak szükségük lesz — és amíg a gazdaságnak dolgozókra lesz szüksége. Minden évben 18— 20 embernek 5—6000 ezer fo­rintot adunk a lakásalapból. — A szociális ellátáshoz tartozik, hogy évente 100— 120 dolgozónk pihen szak- szervezeti üdülőben és a ba- latonlellei saját bungalónk­ban — kapcsolódik a beszél­getésbe Sári Nándor sze­mélyzet vezető. — Ledlén a nagycsaládosok üdülnek, hat személy mehet egyszerre, egy négygyerebes család, Bala- tonaiigán betársultunk egy közös gyermeküdülőbe, tíz gyerekünk nyaralhat ott. Or­szágjáró kirándulásokat is szervezünk, mintegy 300 dol­gozónk megy évente. Mindig megtartjuk az öregek nap­ját, a gyereknapot, a nőna­pot. Leilei üdülőnk igen köz­kedvelt, 1980—81-ben 15 sze­mélyesre szeretnénk bővíte­ni. 9X E. „Gyerekek, folytatjuk a próbát* Amatőr színjátszók találkozója Siófokon Ismét egy taiáilkoaó, ame­lyen nemcsak somogyi, ha­nem más megyékből érke­zett amatőr színjátszó cso­portok is részt vettek. Ismét egy »Himnusz a békéről« szemle, amelyen lelkes fiata­lok szerepeltek, barátkoztak, örültek, tapsoltak egymás­nak a Balaton déli partjá­nak fővárosában, Siófokon. A háromnapos rendezvény pénteken kezdődött és va­sárnap délután hirdetett eredményt a zsűri. összesen 14 együttes érke­zett a találkozóra, zömmel olyan csoportok, amelyek már régóta részt vesznek az amatőr színjátszó mozgalom­ban, nemegyszer szép sikert is arattak, díjakat nyertek; jöttek kezdők is, akiket el­sősorban a tanulás, a tapasz­talatszerzés vágya hozott, legföljebb titokban számí­tottak egy bronz oklevélre. Általában jó irodalmait — hangsúlyozottan humánus mondanivalójút — népsze­rűsítettek. Csokonai, Besse­nyei György, Majakovszkij, Garai Gábor, Stefanovic Lu­kié, Jókai Anna, Fekete Sán­dor stb. nevét olvashattuk a műsortáj ékoztatóban. Ami az elismerést illeti, megyénk, főként megyeszék­helyünk együttesei minden bizonnyal elégedetten tértek haza Siófokról a »Himnusz a békéért« szemle vándor­serlegét és az 5000 forint pénzjutalmat a kaposvári Fonómunkás Kisszínpad nyerte el Major Nándor A hóember című művének ma­gas színvonalú előadásával. A második díjat — 300 fo­rintot — a kaposvári Tán­csics Diákszínpad kapta Cso­konai Vitéz Mihály Karnyó- né című művének tolmácso­lásáért, 1000—1000 forint pénzjutalomban részesült a kaposvári Vasas, a somogy- geszti és a lengyeltóti együt­tes. A minősítésre javasolt csoportok közül a pécsti Nagy Lajos Gimnázium együttese és a paksi dióikszímpad arany, a kaposvári Vasas estist, a lenigyel,tóti Napraforgó, a somogygeszti és a balatqn- földvári csoport pedig bronz qklevelet kapott. Szombaton végignézte*« néhány bemutatót. Elsőnek a Csepel Művek kaposvári gyára színpadának produk­cióját, Mrozek Károly című egyfelvonásosát Berta Tamás rendezésében. Kétségtelen, színészek vagy gyakorlot­tabb amatőrök jobban kiak­názták volna az abszurd szi­tuáció adta lehetőségeket, bár a csepelesek előadása is elérte célját. Szatirikus hangvételével, borzongatóan idézte meg a mindenkori fa­sizmus közegét. Szinte jól­esett utána egy kis vidám­ság, melyről a siófoki Krúdy Gyula Diákszínpad gondos­kodott. Bessenyei György A filozófus című művét mutat­ták be dr. Iby András átira­tában, rendezésében'. Akár­csak tavaly a Wertherrel, most is nagy közönségsikert arattak könnyed, diákos at­moszférát teremtő stílusuk­kal. Igazat adtam annak a felnőtt nézőnek, aki a szü­netben megjegyezte: »Az ember szinte közéjük kíván­kozik, hogy együtt örülhes­sen velük az életnek, az if­júságnak.« A paksi diák­színpad Ilyenek vagyunk! Űj nép... című produkció­ját Jókai Anna Selyem Iza­bella című elbeszélése alap­ján írta a rendező: Gálosi János, Mai, hazai téma, megrendítő konfliktus, kissé nyers, de hatásos előadás­ban. A siófoki amatőrszín­pad tagjai sokat fejlődtek a tavalyi szemle óta. Főként megjelenítő készségükre, csi­szoltabb szövegmondásukra gondolok. Fekete Sándor Az emberevő komédiája című darabját adták elő Pollák Tibor rendezésében. A záró ünnepségen a zsű­ri elnöke többele között ama reményének adott kifejezést, hogy az amatőr színjátszók jó érzéssel, sőt — szavát idé­zem — boldogan térnek ha­za a találkozóról. Sokan, el­sősorban azok, akik elisme­rést, díjakat kaptak, minden bizonnyal és méltán örven­deznek. Annak viszont, hogy az elismerésben kevésbé vagy egyátlalán nem része­sült együttesek közül néhá- nyan olyannyira »nem bol­dogok«, hogy szinte további együttműködést is kilátásta­lannak, fölöslegesnek érzik, azt hiszem, egy kissé a zsűri is oka. Természetesen nem azért, mert szigorú követel­ményeket támasztott. Észre­vettem, hogy néhány együt­tes vezetője még a részvé­telt igazoló emléklapot sem vette át, s lógó orrú kis cso­portjával megbántódva távo­zott. Talán mert díjat re-' mélt, s nem kapott? Nem hiszem. Inkább, mert úgy érezte, semmibe vették jó szándékát, munkáját, és oly módon tárgyalt vele a »szak­ma«, hogy — az egyik he­lyi művelődési szakembert idézem — »csaknem meg­gyulladd rajta a ruha«. Sajnos nem új tapasztalat az efféle amatőr találkozó­kon, hogy a meghívott zsű­ri néha elfeledkezik arról, hogy nem hivatásos művé­szeket bírál, s hogy az ama­tőr mozgalomnak elsősorban a közművelődésben, a kö­zösségi nevelésben van sze­repe, s kevésbé a művész- képzésbes. (Szerintem annak is örülni kell, ha egy fiatal közösség jó irodalmat olvas, értelmez, még ha azt magas , színvonalon előadni nem is képes.) És egy-egy magas­röptű zsürivélemény alapján az ember azt hinné — ha nem ismerné a tényeket —, hogy az értékelő valamelyik vezető színházunk főrende­zői székéből, egyszóval ha­misítatlan, profiköziegből ér­kezett. Bár, megjegyzem, pá­lyám során nemegyszer hall­hattam igazán elsőrangú művészeket, rendezőket (pL Major Tamást, sőt egy al­kalommal Latinovics Zoltánt is) amatőr versmondók, szín­játszók teljesítményét érté­kelni. Valahogy másként csinálták ... Szeretettel, se­gítő szándékkal. Mert nem hiszem, hogy az segítség, ha például az ifjú amatőr ren­dező, mint zsűritag, a nagy tapasztalatú, nála jóval idő­sebb, s feltehetően művel­tebb irodalomtanárt úgy ok­tatja ki esztétikából, mint egy elsős gimnazistát. Rá­adásul színjátszó csoportja, tanítványai előtt... Erről ennyit. Remélhe­tőleg az elkeseredettek az első felindulás után lehig­gadnak, s folytatják a mun­kát. Azt teszik, amit egy fia­tal munkás javasolt elszon­tyolodott társainak az ered­ményhirdetés után. »Gyere­kek, most iszunk egy sört, és csütörtökön folytatjuk a próbát.« Szapudi András I z adócsalás — nagyban Sajtótájékoztató a vagyonvédelemről — A társadalmi tulajdon védelme alapvetően azok feladata, akikre ezt a va­gyont bízták — ezzel a gondolattal kezdte hétfőn szegedi sajtótájékoztatóját dr. Kopetty Lajos rendőr ezredes, az Országos Rend­őr-főkapitányság osztályve­zetője, aki előadásában a társadalmi tulajdont káro­sító bűncselekményekről, ezek megelőzéséről tájé­koztatta az újságírókat. Tavaly hat százalékkal csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, ez a mérséklődés azonban ab­ból adódik, hogy közben jogszabálymódositás történt és az új Btk. szerint a ko­rábban ide sorolt bűncse­lekmények most már egy más kategóriába tartoznak. A társadalmi tulajdon sé- < relmére a múlt éviién több ■ mint 24 ezer bűncselek- ! fnényt követtek éL ami az . összes bűncselekménynek egytötöde. Ezeknek a zöme — 87 százaléka — 10 ezer forintnál kevesebb kártoko­zott, de hozzá kell tenni, hogy évek óta nő a különö­sen nagy kárt okozó és a bűnszövetségben elkövetett, társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma. Mint a tájékoztatóból ki­tűnt: javult a felderítés, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb az olyan büncse- ! lemény, amelyre nem derül fény. 1977-ben 177 millió forinttal károsították meg a társadalmi tulajdont, tavaly 241 millióval. Ebben az ősz- szegben nem szerepelnek az olyan jellegű károk, mint amilyet például a tűz, a gázrobbanás idézett elő. Ha ehhez hozzátesszük még a személyi tulajdonban oko­zott kárt is, akkor az ősz- szeg mintegy 400 millió fo­rintra rúg. A társadalmi tulajdon el­leni bűncselekményeket te­kintve a kereskedelmi ága­zat a »legfertőzöttebb«. Sor­rendben az építőipar követi, a harmadik helyre a mező- gazdaságot, a negyedikre pedig a szállítási ágazatot sorolják. Eddig meglehető­sen kevés szó esett róla, a gyakorlat azonban azt bizo­nyítja, hogy egyre több bűncselekmény történik a tanácsi intézményeknél, is­koláknál, kórházaknál, sportlétesítményeknél. Az előidéző okokról szól­va dr. Kopetty Lajos el­mondta hogy főleg az őrzés, a tárolás hiányosságai segí­tik a bűnözőket. Nem meg­felelő a házipénztárak keze­lése, s ennek az a következ­ménye, hogy egyre több a »mackós«, azaz a kasszabe­törő«. Nem is olyan régen ez a bűncselekményfajta nálunk szinte teljesen isme­retlen volt. Ma azonban tunes nehéz dolguk a kasz­szabetörőknek, hiszen az In­tézmények megvásárolják ugyan a drága és biztonsá­gos. gyakorlatilag feltörhe­tetlen páncélszekrényeket, de könnyen hozzáférhető helyen hagyják a kulcsot. Egy másik terület a nép­gazdaság elleni bűncselek­ményeké. Az a tapasztalat, hogy gyakran az egyéni és csoportérdek a népgazdasá­gi érdek elé kerül. Nem megfelelő a beruházási fe­gyelem, az év végi leltárok pedig általában ritkán tük­rözik a valós helyzetet. Régen az adócsalás a kis­iparosoknál fordult elő. Ma ez már helyenként vállalati gyakorlat; a mérleghamisí­tással sók helyen megpró­bálkoznak — gyakran si­kerrel. Ezután a fogyasztói ér­dekvédelem. az idegenfor­galom és a közélet tisztasá­ga elleni bűncselekmények­ről volt szó. Ezeknek is is­mertek az okai, s egyre eredményesebb a feltárás. Most már a tetteken a sor, hogy minél kevesebb ilyen bűncselekmény történjen. Ehhez a társadalmi erőkre is szükség van, mert ered­mények csak ezek összefo­gásával érhetők el. D. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom