Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
Hagy magyarok élete Mikes, Körösi Csorna, Kölcsey Wesselényi, Széchenyi Jók és hasznosak, kellenek is az évfordulók: Benedek Elekre is érvényes ez a summádat. így gondolta a Szép- irodalmi Könyvkiadó, amikor megjelentette Édes anyaföldem! című kötetét, amelyben az író — ahogy a franciák idékik — „múltja fölé hajolt”, hogy életéről leporolja a majdnem hatvan év nehezékét. A gyermeki lélek igaz- sá gkereső fényei és árnyékai kacagnak elő, a felnőttek sátáni acsarkodásai villannak ki e könyv lapjairól. Benedek Eleknek kettős évfordulója is volt a múlt évben: 120 éve született az erdélyi Kisbaconban, és ugyanott hullott ki a toll a kezéből 1929-ben, Most rajtunk a sor, hogy a nagy magyar mesemondó életének azt a szakaszát vizsgáljuk, amelyben visszatéri; a XVIII. század ete- jere, hogy Mikes, Körösi Csorna., Kölcsey, Wesselényi és Széchenyi emberi és történelmi jelentőségét elhelyezze a másfél század erdejében, 1905- ben szokatlanul nagy tervvel indult: 18 kötetben akarta kiadni a magyar történelem és kultúra óriásainak életrajzát. Az első világháború kerékkötője lett a grandiózus álomnak. Az elkészült 13 kötet így is tiszteletet parancsol. A Gondolat Könyvkiadó válogatását dicséri A nagy magyarok élete című kötet, amelyet egyforma haszonnal forgathat fiatal és felnőtt. Benedek Elek szerény, megfontolt alkatú író, kerüli a nagyon is hatásos, bombasztikus cirádákat — még akkor is ezt kell mondanunk, ha kiválasztott hőseinek élete alapot ad a heroizálásra. Nem tudós, de ez a jelen esetben megerősíti az olvasóban a hitet: érdemes játék a történelmet továbbolvasni. Romanti- 'djjkuSam izgalmas életükkel szép példaként állnak őrt a nyo- ‘ masztó, gerincroppan tó történelem zivataraiban. Mikes Kelemen élete '« szép példája a hűségnek, de nem tévedünk, ha mind az öt életrajzban kirajzolódni látjuk a ragaszkodásnak valami bársonyos csillogását. Vajon mi más kötötte, ha nem a fejedelem iránti gyermeki vonzalom, a szívós ragaszkodás Rodostóhoz? Embertelen nagy árat fizettetett a császár és császárné ezért a szép hűségért. Igaz, a magyar szellem csak ilyen áron bonthatott egy virágzó ágat a 207 virágban, a Törökországi levelekben. P. E. grófnőhöz, egy nem létező nagynényjéhez írta leveleit, de később rokonait is felkeresi Zágonban. Képzeletben is folyton otthon jár, a hófújta erdélyi havasok világában: „eít az utazást napjában. gyakorta véghez viszi igen kevés költséggel és fáradsággal.” Vajon hányám kötöttek már „vérszövetséget” a fiatalság romantikus részegségében valami szent célért? Egy valakiről, Körösi Csorna Sándorról biztosat tudunk. Olyan fénylő példa az övé, hogy Benedek előtt Jókai is arra érdemesítette, hagy beemelje egyik legjobb regényébe, az És mégis mozog a földbe. Napjainkban, amikor pislákolni kezd. a történelem mécsese, legyen Körösi Csorna. Sándor példája messzefénylő reflektor, hogy bevilágítson a szuny- nyadő tudat zugaiba — hogy kell és érdemes az áldozat. Az őshaza iránti kíváncsiság, a személyes becsvágy volt-e nagyobb? Erre nem kapunk egyértelműen választ, de nem is baj. Kölcsey miért tépi, marja, sebzi magát csekei magányában? Fényes karrierben mártózhatna; alig múlt 20 éves, amikor meghívták jogakadé- íniai tanárnak. A halhatatlanság fénye ragyogja körül: megírta a nemzet Himnuszát. Az. aki látszatra érzéketlen a melegre és a hidegre, a tavaszra és nyárra, siettetni akarja a társadalom mozdulatlanságát, olvasztani szeretné a jeget, a megye követeként kiállítja a gyógyítás mikéntjét : az örökmegváltást Az országgyűlésen latipul védik a követek a nemesi kiváltságokat, Kölcsey bői fájdalmasan szakad ki a tiltakozás: „előbb fog e kebel megrepedni, mintsem a nemzeti nyelvre tett kívánságtól egy pillanatig is eláll jak.” Vajon reálisan mérte-e föl ' ez a nemes lélek az „ideákat”, amiket húsz év óta dédelgetett álomként dajkált? Pirulnia kellett-e akkor, amikor dolgavégezetlenül lemondott követi tisztéről? Egy lelkes kis csapat volt még ekkor az ellenzék, az évezredes alkotmány bástyáin érzékeny, gyógyíthatatlan sebeket ejtettek. Közi bük tartozott „a vasember” fia, ifjabb Wesselényi Miklós is. Nem akármilyen örökséget kapott az ifjú báró a majd harmincezer hold mellé. Apja négy évig „élvezte” II. József kufsteinj „vendégszeretetét”. Szabadulása után nem sokkal szinte programot adott a rebellis gondolkodású magyaroknak az erdélyi országgyűlésén, amikor az elnök figyelmeztette a múltjára. „Engemet József császár szenvedni megtanított, de félni nem!” — válaszolta önérzetesen. Ezt a nyíltságot, őszinteséget és a félelmet nem ismerő bátorságot írja meg Benedek Elek. Az „árvízi hajós”, a rettenthetetlen párbajhős él a köztudathan. De hányán tudják Wesselényii Miklósról, hogy milyen remekül forgatta a tollat? Remek szónok, vakmerő politikus volt. Sokáig Széchenyi legjobb barátja. Ha erről a barátságról semmi mást nem ismernénk, csak azt a csodálatos levelet, amit édesanyja halála után írt neki, az is meggyőzne róla. Egyéniségéből hiányzott a higgadtság, a körültekintő ravaszság, a cselszövés: nem ismerte a kitérőket. Szókimondása az ellenfél táborában dühös kirohanásokat szült, az ellenzék soraiban rajongó barátokat. A politikus Széchenyi barátságát elveszítette, de az emberét soha. A nemes hűség volt kalauza Mikesnek, Körösi Cscnná- nak, Köleseynék, Wesselényinek és még inkább az Széchenyinek. Hiszi es vallja: művelt és gazdag Magyarország őrizheti meg függetlenségét. Függetlenségét... De hol van még a függetlenség? Amikor 1825. október 12-én először szólalt föl az országgyűlés felső tábláján, sokan értetlenül hallgatták, mert az volt az első magyar nyelven elmondott beszéd. Egy évve) későbbről származik a híres Napló beírása, amelyből sokat idéz a szerző: „Komolyan elhatároztam magamban, hogy egészen hazámnak szentelem életemet.” Látni, megismerni, tapasztalatokat szerezni a művelt és gazdag nyugati országokban — ez a szándék vezette külföldi utakra. Világosan megfogalmazta a nemzeti karakter hibáját és erényét: a gyengeség önimádathoz vezet, az erőt, az egységet csak, a közösségért áldozatot hozó egyén kitartása eredményezhet. Széchenyi már 1831-ben, a Stádiumban — bár a cenzor ügyeskedése miatt csak két évvel később, és akkor is külföldön jelenhetett meg — 12 pontban fogalmazta meg reformterveit. 48 is sokat merített „a legnagyobb magyar” gondolataiból. Még ennyi év távlatából is nehéz megérteni, a két óriás — Széchenyi és Kossuth — miiért nem talaja kozhatott a forradalom fényénél. A földrengés túl nagy mozgást idézett elő az elnyomottak között, ezt már Széchenyi nem tudta elviselni nyugodt lélekkel. Döbling ... Arany egy nemzet tapasztalatát fejezte ki Széchenyi emlékezete című költeményében. S úgy érezzük, érvényes mindazokra, akik ebben a kötetben helyet kaptak. Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; ’ fanem lerázván,- ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul .. ka,dilis Karoly Sëvenykerttes : Debreczeni Zoltán grafikája. Simon Lajos A sebesült Mellém zuhant, mellettem dörren űjft a gránát, egészen elborít a füst, mint földön fekvő, szörnyű, csonka holtat az újságlap, hogy ne lássák az élők a vértócsát s a fennakadt szemet, Jaj, földre ver a robbanás megint, a füstlepel egészen eltemet. A bódulat előtti jajkiáltást már a torkomban elfojtja a láz. csak tátogom, hogy adjatok vizet, csak tátogom, hogy jaj, segítsetek, ne hagyjatok a vérben, katonák! Szívem felett a csillagalakú forradás újra, újra felszakad, messzi anyámhoz száll megint a jaj; ha meghallom a szót, hogy háború. Szirmay Endre Jobbat keress ! Hajad barna, holnap deres, kezed selyem vagy kék-eres, szemed napos vagy felleges, mint az élet : ez is, az is ideiglenes —■ hévvel tüzel a lobogas, hát testvéreidnek megbocsáss, aztán szeress, aztán nevess! Pataky-Rácz Zoltán A harmadik A harmadik doboz cigarettáért indultam. Jé, jo, ne rój meg, tudom, hogy ez már túlzás, még a kettő is sok, de hát az embernek nem minden hétfőin születik egy fia, és ez a hétfő éppen az ő érkezése miatt volt egészen rendkívüli, ünnepélyes és varázslatos, meillda,gas®tó, újjongó és ... nos igen, bevallom, fárasztó. Remélem, most már megérted, miért mentem a harmadik doboz Fecskéért A legközelebbi vendéglőbe siettem, túl voltam vagy ötven gratuláción, s nem tudom elhailgaitoii, hős? mindez kévés volt nekem, kívántam az ötvenegye- diket, a hetvenegyediket, az ezrediket, mit tudom én, hiszen ilyen az ember az örömében szívesen, osztozik. Tudtam, hogy majd a vendéglőben is megikédezik: »-Mi újság?« Persze, hogy megkérdezik, hiszen napok óta telefonálgattam a kórházba izgatottan. Előre élvezem a diadalomat, ahogy az áimél- kodók előtt elmondhatom: Zoli öt -kallós, hatvankét centi hosszú vasgyúró. Félúton viszont a/nra gondoltam, illenék fölmenni Feriékhez, nekik is elújságolni a nagy eseményt, néhány napja megígértem néki is, a feleségének is, igazán illenék, hiszen itt van a házuk egy ugrás- nyira, úgyis arra tartok. Bizonytalanul látok sötétben, s ezért meresztget-ni keltett a szemem, amikor az út túlsó oldalán mintha Ferit és Mártát, a feleségét véltem volna közetednii. Ök előbb felismertek, fordultak is felém, az úttesten már én is biztosan tudtam, hogy ök aszok, s elképzelheted, hogy ágaskodott bennem az apai büszkeség, hogy íormálgait- tám magambárt áZ ötvenegy edlk gratulációra az öt- venegyedik »köszönöm«-öt, hogyan készültem ismét előadni (persze hitvány utánzásban és epigon-piirulással) Zolti első sírását, amelyet a szülőszoba küszöbén rogyadozva hallottam először, ismét és ismét leírni külsejét, arcát, száját, orrát, haja színét, be sem tudtam várni, míg kézfogásmyi távolságra érnek, hanem eléjük dobtam az örömömet széles mozdulattal, kajánul és villogó szemekkel, minit az első haból gyúrt hólabdát, és minden önuralmat elvesztve kiállítottam: »Ekkora nagy fiam van, gyerekek !« Aztán vártam a hatást. Vártam, hogy úgy, mint eddig, sokan mások megragadják a kezem: rázogiassák, megöleljenek és kérdezgessenek, mondjanak banalitásokat, istenem, ilyenkor ez sem számít,, vártam, hogy velem együtt ujjongjanak a barátaim és... Z olti testhosezat mutató karjaim remegni kezdtek a türelmetlenségtől. ’Képtelen voltam megérteni, miért nem repülnek, rohannak már hozzam, hogy megkezdhessem az előadást: ilyen a keze, párnás, puha, a bőre tej fehér, barna a szeme s a pöttömnyi ing csak majdnem a könyökéig ér, a hangja — már most tudom — bariton lesz... Előtted nem tagadom, bolond gondolatain voltak. Lazas pillanatok következtek. Kínzásnak éreztem lassúságukat, rosszmájú közönnyel gyanúsítottam őket, ingerültté váltam, és kész voltam, hogy azonnal megsértődjek. Márta csuklotta ki: — Imike meghalt Velem együtt átélted a háborút, te tudod milyen a váratlan bomba robbanása, vagy hasonlítom inkább a mennydörgéshez, amikor forró és hideg levegőtömegék találkozását kíséri a csatta- nó-brummogó hangorkán, egy új élet ünnepe, s egy új Feliksz Krivin Fantasztikus miniatűrök Kereslet, kínálat Több háztömb hosszúságú sor kígyózott az utcán: az üzletben szépségtablettákat árusítottak. A szomszédos pultok mögött ásítoztak az eladok: sehogy' sem sikerült túladni az elfekvő árun: a jóság-, a becsületesség. és a nemeslelkű- ség-tablettákon... x-Mennyire igazságtalan ez — gondolta Cherry (az igazságosság-tablettákat sem kereste senki). — És mikor tanuljanak meg végre észrevenni az igazi értékeket; nem a külsővel, hanem a lényeggel törődni?« Cherry szomorúan megcsóválta a fejét, és beállt a szép ségtablettara .. . — ’-„-óic hosszú sorába Koldus Az automata koldus nem tágított az ablaktól. — Adakozzanak, könyörüljenek egy szegény, szeren- csetlen emberen — kunyeráU fémesen csikorgó hangján, s közben panaszosan hunyorgott sárga és piros lámpács- káival. — Hordd el magad! — ri- pakodott rá Mrs. Mrouse. — Könyörüljön rajtam! — Mindjárt rád uszítom az automata kutyát! Az automata koldus eltűnt, mert megijedt az automata kutyától. Mrs. Mrouse hallotta, amint már a szomszéd ablakai előtt kunyerált. — Hogy elszaporították ezeket a koldusokat... Éppenséggel »elszaporitot- ták« őket. Az általános jólét korszakában ugyanis, amikor soha senkinek nem volt szükség segítségre, külön föl kellett találni az »automata koldusokat« — hogy az irga lom és a jóság erényét megőrizzék az emberi szivekben. A jóság szükséges az emberek számára ... Még a csupa elektronika, csupa automatizálás, kibemetizálás korszakában is olyan fontos a lóság.., Mrs. Mrouse kiment az udvarra — és megsimogatta a: automata kutyái-,, Taxi utazás A taxisofőr a visszaútra járó viteldijat is követelte, mivel arra hivatkozott, hogy a múltból a jövőbe igyekvő utasokat nem kap. — Ott temérdek az utas — — próbálta meggyőzni Claire. — Magam is minden szombaton visszautazom az ükük. .. — a beszélgetés akadozott és Claire sietve befejezte — ... szóval a nagyanyámhoz. — Oda-nissea kell fizetnie — jelentette ki kérlelhetetlenül a sofőr. — Micsoda dolog ez! — méltatlankodott az asszony. — A jövőből a múltba, oda- vissza, a múltból a jövőbe, megint csak oda-vissza... Az öreg, tapasztalt vezető a fejét csóválta: — Hiába, nincs mit tennie: fizetni kell. A múltért is fizetni kell, meg a jövőért is. Seüei*. György taeúiusa halai fájdalmas híre találkozott, robbant bennem ilyen elemi erejű döbbenettel, karjaim lehanyatlottak, mintha láthatatlan bunkó törte wxl- na össze bennük a csontot, élettelenül zuhantak két kézre, az anyáéra és apáéra: szörnyű volt az a pillanat, zavarodott, magatehetetlen, gyászos és gyalázatos, össze akartam szorítani a fogam, mégis kocogottt. Imike meghalt, nincs. Senki sem érti. Az orvosok sem. Már fel is boncolták. Holnap temetik. Hassam értek el tudatomig ezek a mondatok. Csak ajkkor éreztem kegyetlennek tartalmúkat, amikor egy gépkocsi reflektorfényében. észrevettem, hogy sírnak. Meg kellett fognom Márta vállán a feikete szovetruháit, Feri hajtókáján a szalagot, hogy elhiggyem: Imike, a kétéves szőke kis csiibészjelölt, aki nemrég még majdnem szétfocizta az előszobát, úgy tudott leesni a lépcsőn, hogy utána nevetve továbbnohant, meghalt — tényleg meghalt. — Születnek és meghalnak — ezt hajtogatta Márta, — De miért éppen ő? Hát kinek ártott? — rázta az öklét az ég felé Feri. Magad is tudod, hány értelmetlen szót présel ki az emberből a fájdalom. És mit lehet ezekre felelni? Semmit. Részvétet kívántam, mondtam a szokásos szöveget, közben legszívesebben hangosan káromkodtam volna, hogy a banális illendőségen túl nem futja többre erőmből. M ost már tudom, Zolti, a fiam fogta be a számat, és nem engedett többet mondani, mint ilyenkor szokás. Így könnyebb volt elviselni ezt a rettenetes találkozást. Ma is eszembe jut néha miért akarta így a sors. Talán, hogy őket még jobban megkinozza, talán, hogy engem emlékeztessen és figyelmeztessen? Azt hiszem, igen. ök nem érdemeltek meg, de én azóta, ha a fiaimra nézek, eszembe jut Imike, aki már csak holtában találkozott kicsi pajtáséval. S amikor óvom hidegtől, melegtől, egy alattomos huzattól, amikor szinte szűkölve féltem Zoltit, úgy érzem, mintha Imiiké vezérelné takargató kezem. Imike, akinek még adósa vagyok — egy látogatással a sírjánál. Ezt a harmadik dobos cigarettát persze megvettem. S most vigasztalódj, csak egy felet szívtam el belőle. Rágyújtottam, és elhajítottam. Úgyis elég keserű volt a szám...
