Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-26 / 21. szám

Hogyan újul meg a tuéés? Hátszél és ellenszél Sarkadi Imre SZEPTEMBER Az orvos munkáját kevés­bé befolyásolják a gazdasági kényszerhelyzetek, társa­dalmi körülmények, mint a gazdasági,, műszaki szakem­berét vagy a pedagógusét. A rutin azonban itt is »-bénít«, vagy legalább elkényelme- sít. Száz beteg közül kilenc­venöt ugyanazzal a néhány ismert »-típushibával« kerül a rendelőbe vagy a műtő­asztalra, gyógyításuk sokkal inkább ügyesség, józanság talpraesettség mint kiemel­kedő elméleti ismeret dől-' ga. Csakhogy a maradék né­hány százalék kezelése óriá­si kockázatot jelent. Az or­vosok továbbképzése ezéi t nem függhet csupán az egyé­ni érdeklődéstől, ambíciótól. Más értelmiségi rétegek tu­datában úgy él ez a rend­szer, mint a szervezettség non plus ultrája (amely persze jó néhány szomorú «set ismeretében mégis vi­szonylagos értékűnek lát­szik.) A „háziülésektől” a kongresszusig Híppokratész szellemi örö­köseinek folytonos épülését — eltérően a legtöbb foglal­kozástól — szigorúan szabá­lyozzák a rendetetek, Vala­mennyi körzeti orvosnak evenként részt kell vennie egy-két hetes továbbképzé­sen; ezt Somogybán a me­gyei kórház szervezi. Az elő­adások, konzultációk soha­sem ismétlő jellegűek. Ugyanez vonatkozik a szak­orvosok ötévenként sorra kérülő, az Orvostovábbképző Intézet által szervezett, kel három hetes kurzusaira. Igaz, az utóbbi tíz esztendő­ben jórészt elavult e tanfo­lyamok rendszere: az előadá­sok, beszélgetések többnyire egy-egy szűk téma körül csoportosultak. Az Egészség- ügyi Minisztérium ezért ja­nuár 1-től változtatásokat írt elő, melyek lényege: a tematikus elemzésmöd he­lyett a jövőben egy diszcip­lináris továbbképzési módot vezetnek be, a továbbképzé­sek így jóval szélesebb ke­resztmetszetei adnak majd a gyógyászat tudományának előrehaladásáról. Az egyes szakorvos-egye­sületek évenként sorra kerü­lő tanácskozásain a kapos­vári kórház képviselői is részt vesznek. (Két eszten­deje ez az intézmény ren­Spanyolcsizmában dezett nregyeszékhelyűn ­kon egy országos pszichote­rápiái konferenciát.) Ami pe­dig a helyi lehetőségeket il­leti, nem feledkezhetünk meg a már hagyományossá — és az orvosok szerint 'gén hasznossá — vált somogyi orvosnapokröl, az ismétlődő folyóirat-referátumokról melyek megtartása és meg­vitatása minden osztály szá­mára kötelező havonta két- szer-háromszor. A számtalan szaiklap egyszersmind publi­kálásra is serkent. Több ■ o- mogyi orvos szorgoskodik az MTA pécsi bizottságának szakcsoportjaiban is. A áfcá- mos továbbképzési forma közül ' ki-ki megtalálhatja a hajlamainak, érdeklődésé­nek megfelelőt. Az előadá­sok, tanfolyamok, konzultá­ciók címlistáin olykor-olyxor etikai témák isz szerepelnek, A jóval erősebb társadal­mi tényezőkhöz — demográ­fiai, köztisztasági, környezet­védelmi, esztétikai, egészség- ügyi követelményekhez — kötődő építészek továbbkép­zésében, bár ennek fontossá­gát tálán nem keli részlete­sebben ecsetelni, népiesen szólva »korántsem minden papsajt«. Laikus fejtegetés helyett álljon itt az elete deléhez közeledő, a »szak­mában« nagyrabecsült, ener­gikus • tervezőmérnöknek alig-alíg stilizált »monológ­ja«. — Az egyetemről rend­szerint bőséges szakmai út- ravalóval távoznak építésze­ink, az emberi, erkölcsi fel­készítéssel azonban hadilá­bon állunk. Egyéni tevé­kenységre készülünk, de x legújabb agronómia! ered­ményekkel es azok belső-so­mogyi adaptációival foglal­kozik. Megrendezzük — más 'szervekkel együtt — a nagy­atádi műszaki napokat. Ku­tason egészségnevelési hóna­pot szervezünk. A járás min­den településén sor kerül a magyar nyelv hete alkalmá­ból anyanyelvi témájú elő­adásra. Talán érdeklődéssel fogadják az egyetemi,* főisko­lai felvételi vizsgákra felké­szítő tanfolyamokat is. A nagyatádi TIT-szervezet programjában Nyelvápolás, mezőgazdasági kurzus (Tudósítónktól^ 1 A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat nagyatádi varosi-járasi szervezete a múlt évben gazdag progra­mot valósított meg. 673 elő­adást tartottak, ebből 372-t a községekben. A legtöbbet Csurgón, Babodon, Berzen- cén és Segesden. A tavasszal Nagyatádon megnyílt TIT- klubban az előadásokon kí­vül nyelvtanfolyamokat, vi­taesteket, élménybeszámoló­kat, művész-közönség talál­kozót és kiállításokat rendez­tek. A TÎT járása elnöksége összeállította idei program­ját. Erről kérdeztük Kovács Gésa titkárt. — Az idén szeretnénk tovább szélesíteni az isme­retterjesztő előadások körét, felszámolni a TIT »-fehér foltjait«. Nagyobb gondot fordítunk az előadások pro­pagandájára, az előadók még jobb ideológiai, szakmai és módszertani felkészítésére. Több szemléltető eszközt használunk. Ami a tartalmi munkát illeti: nagyobb fi­gyelmet fordítunk a szocia­lista életmód értékrendjének megismertetésére, a politikai, ideológiait ismeretterjesztésre. A nagy történelmi évfordu­lókról, nemzetközi politikai és művelődéstörténeti ese­ményekről külön programok­kal emlékezünk meg. Irodal­mi esteket tartunk József Attila születése 75. évforduló­jának alkalmából. Témáink közt szerepel az olimpiai já­tékok története is.­A TlT-klubban elsősorban az értelmiségnek szóló prog­ramokat szervezünk a külön­böző szakosztályok sajátos­ságainak, a tagok érdeklődé­si körének megfelelően. Az agrárértelmiségiek között bi­zonyára nagy érdeklődésre tart majd .számot az a tudo­mányos tanácskozás, mely a később közösségekben kell dolgoznunk, ráadásul millió dologhoz — az állami veze­tés elvárásaihoz, a beruhá­zók, kivitelezők feltételeihez — keli alkalmazkodnunk. Az egyetemen senki sem tanítja azt, hogyan kell emberekkel bánni, szervezni, egyeztetni, tárgyalni, azonos hullám­hosszra jutni a munkákban részt vevő más szakembe­rekkel. E nagy-nagy tudo­mányról a szakmérnöki kép­zéseken sem hallunk, sem a müenjlékvédelmin, sem a városrendezőin, de a vasbe­ton- és acélszerkezet-építő tagozaton sem. A hiány pót­lása tehát a Mérnöktovább­képző Intézet által szervezett előadásokra, tanfolyamok­ra hárulna, ezeken azonban ritkán esik szó komoly szak­mai kérdésekről; a beszélge­tések jobbára a központi döntések gyakorlatias ismertetésére szolgálnak.' A szakmai továbblépés ezért elsősorban, az egyéni törek­véstől, az »állóképességtől« függ nálunk. Ehhez olykor valóságos hero izmus szüksé­ges. Az építészek továbbkép­zése — ellentétben az orvo­sokéval — a fővárosban összpontosul, holott vidéken már több mint négyszáz ter­vező dolgozik. Szakmai ta­pasztalatcserére, közös tevé­kenységre hivatott területi csoportjaik alakulóban van­nak. A Dél-dunántúli Épí­tészeti Stúdió elsőként jött letre, öt megye kibontako­zásra vágyó tervezőinek közreműködésével. Lengyel András (Folytatjuk) »A Magyar Televízió új sorozatában tizenkét színhá­zi estére hívja a nézőt: az elmúlt harminc év legjobb drámáit idézi fel, tévéátdol­gozásban, új rendezésben« — olvashattuk Almási Mik­lós esztéta behamngozóját a Rádió- és Televízióújságban. Nyugodtan elmondhatjuk, ennek a drámafesztiválnak sem lesz kisebb sikere, mint a csaknem másfél évtizede bemutatott legjobb 12 film­nek. Azt most még nem tüdői, hogy a sorozat szerkesztője, Almási Miklós milyen meg­gondolás alapján indította a Sarkadi Imre Szeptember című drámájából készített tévéjátékkal az adást, de azt hiszem, ezen kár is törnünk a fejünket. Örüljünk a a nagyszerű nyitánynak. A szerzők biztos zálogai az el­maradhatatlan sikernek. Lassan húsz éve — líKSl —, hogy Sarkadi Imre éle­te — a mai napig scan tisz­tázott körülmények között — tragikusan és fiatalon megszakadt. A veszteséget nem is lehetett reálisan föl­mérni. Azt hiszem, ez az új­bóli találkozás és józan szembesítés is meggyőzött bennünket arról: Sarkadiban a Móricz utáni ' nemzedék egyik legavatottabb, legérzé­kenyebb ismerőjét veszítet­tük el, a megváltozott pa­raszti világot nala jobban senki sem ismerte. A sok sematikus paraszthős ,ulán Sarkadi figurái az elet való­ságos tisztítótüzén váltak hús-vér alakká. Megértette, hogy a parasztság a felsza­badulás utáni történelem ■ kohójában, kegyetlen, önkin- zó csatáiban alakul át. Ezt a csatát ábrázolja a Szeptem­berben. Szivfacsaróan tragi­kus az a hang, mely a kis­paraszti sorsból kilábalt, a minisztériumot is megjárt, a közeli állami gazdaság élére kinevezett igazgató és az apa között kirobban. Tudjuk, hogy ezzel a jelenettel még inkább . a jövőt rajzolná a Készülnek az üj év első szobrai A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat városligeti műtermei­ben készülnek az év első szobrai. Az üj szobrok műemlék épületeket díszítenek majd. A született peckes Ivem Ivanovics Makus- kinnak egyszer vá­ratlanul a nyakába zúdult a szerencse. — Ö! — suttogott boldo­gan Ivan Ivanovics, ahogy röptében elkapva óvatosan magához szorította. — Most már sosem válók meg tőle. Semmi pénzért! Amint álmodozva fölemel­te tekintetét, a plafonon egy jókora lyukat vett észre. Nyilván a szerencse törte át a falat. »Hm ... hm ... tataroztad ni kell — gondolta Makuskin. — Jaj de kellemetlen...« Ebben a pillanatban csen­gett a telefon. A barátja két színházjegyet kínált. Alig­hogy letette a kagylót, jött a postás és száz rubelt ho­zott: egy távoli rokona küld­te meg régi adósságát. A reggeli lapot kinyitva fölfe­dezte, hogy a lottó tárgynye- remény-sorsolásán egy szál szelvényével pehelykendöt nyert. A hivatalban megtud­ta. hogy előléptették. Nonna Viktorovna, a gépírónő, aki ezelőtt fütyült rá, kedvesen mosolygott és kacérom érté­sére adta, hogy már időtlen idők óta nem volt moziban. Az ámuldozó Ivan Ivano-' vies az egész napol szinte alomban lolloue, es csak Ny. Jelin — V, Kasajev A szerencse odahaza jutott eszébe ismét a lyuk. Kikereste a lakáskarban­tartó vállalat számát. — Egy kis javításra vol­na szükségem — szólt a kagylóba Makuskin. — Parancsoljon — mond­ta szívélyesen a rendelcsfel- vevö. — Hány szobáról van szó? — Egyről..: — Csak egyről?.'.'. Na persze nyilván a konyhát meg az előszobát is ... — Nem, kérem, csak a szo­bában van javítanivaló ... — Hm, kevés ... No jó, azért feljegyzem. Parkettá­zás? Falfestés? Tapétázás? Leválasztás? — Egyik sem — mondta elhaló hangon Makuskin. — A plafonon kellene egy lyu­kat betapasztani. — Aíit képzel — fortyant fel a nő —, egy nyavalyás lyuk miatt egy egész brigá­dot küldjünk oda?! — Egy embert nem lehet­ne? — Nem! Mi már reges­rég rátértünk » komplex módszerre. Teljes tatarozást végzünk. A maga vacak lyu­kával egy egész napot elva­cakolnának, a tervet meg nem teljesítjük. Ha legalább tíz lyuk volna ... — Mit csináljak, ha csak egy szerencse zúdult rám? — Egy szerencse nem elég. A munka volumene nem ki­fizetődő számunkra. Próbál­jon maszekhoz fordulni. — Es letette a kagylót. Ivan Ivanovics felsóhaj- tdlt, kissé bizalmatlan pil­lantást vetett a szerencséjé­re, és elindult maszek kő­művest keresni. A lépcsőn lefelé egy overallos férfiba ütközött. — Nem kell valamit meg- rrparalni, apusliám? Fes­tünk, mázolunk, vakolunk, hegesztünk... Makuskin bevonszolta a szobába: — Ezt a lyukat ké­ne becsinálni... — Lehet róla szó — szólt tárgyilagosan a mester, az­tán rövid kalkuláció után megmondta az árat, ami Ma­kuskin véleménye szerint meg a Nagy Hemtuu leije** tatarozására is elég lett voir na. Eltelt egy hét. Ezalatt Ma­kuskin kétszer kapott jutal­mat, háromszor volt Nonná- val színházban, az unoka­bátyjától bőrzakót kapott ajándékba, a nagynénje ve­dig kaukázusi üdülöjegyet szerzett neki hetvenszázalé­kos kedvezménnyel. Közben egész héten át törte magát a plafon ügyében. Végig­járt hét hivatalt (a titkárnők mindenütt soron kívül be­engedték), további tizenöt­be meg telefonált. A nyolca­dik napon beszélgetés köz­ben rángatózni kezdett a bal arca. A tizenegyediken abbahagyta a borotválkozást. A tizennegyedik napon egy híres idegorvos — akihez Makuskin egyből bejutott, noha általában egy fél évig álltak nála sorban — teljes nyugalmat írt elő neki. A rendelésről hazatér­ve Ivan Ivanovics ruhástul végi gdölt az ágyán, és karját a feje alá teve hosszan bámulta a plafont. Aztán egyszerré csak határozott mozdulattal fellépett a székre, és mélyet sóhajtva hatalmas szögekkel a plafonon tátongó lyukra szegezte a szerencséjét. Fortfetottt; ZshejBftjski bâazlü tudatba az Író, mégis a meg­szenvedett »paraszt Leart« siratnánk, ha nem botorkál­nának vissza a józanság ös­vényére. A Szeptemberben nincs »kard kard ellen«-i harc, mégis nagyon mélyre kell le­ásnunk, ha a konfliktus gyökereit keressük. Két vi­lágérzés kel bírókra: a kis­paraszti birtoklás szorítása, görcse, és a társadalmi élet­ben, a közösségben oldódó, s s ebben helyet találó em­ber kibékíthetetlen ellentéte csap össze. Ennek a tragédiá­nak az ad még komorabb szí­neket, hogy ez a konfliktus az ősi fészket üszkösiti. A tanya­veresben segédkező fiúk egyenként elhagyták az apát, iparosok lettek. Talán jelké­pes annak a fiúnak a vá­ratlan halála, aki megka­paszkodott a tanyán. * Sarkadi elvetette a natu­ralista dráma kereteit, sza­kított korábbi dramaturgiai' elveivel, amelyeket még az Üt a tanyákról című drámá­jában is alkalmazott. Jó időérzékkel ezt úgy Iktatta be. hogy az öreg Sipos mo­nológja, »mint drámai epi­lógus, miközben lezárja a drámát, a, jövőre is utal«. Ez a dramaturgiai megoldás nem jellemezte a hagyomá­nyainkat, az ókori görögök­től vette át Shakespeare is, Csehov is. Sarkadi drámájában szét- bomlott az a patriarchális közösség, amely népünk pa­raszti társadalmát jellemez­te. Törvényszerű is ez a folyamat; megszűntek a k \- zös gondok, a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó problémák. A tanya, a falu apró nehézségei egyre ke­vésbé foglalkoztatják az új generációt. Jól kitapintható, feszitő líraiság bújkál a di­alógusokban, ezt érezzük az öregek és fiatalok megraj­zolásában. A drámában az a fájdal­masan szép, hogy nem a sar­jadó életnek az elítélése, nem az újjal történő neki- szegülés bomlik ki- a pár­beszédekből, hanem sokkal inkább a jövő óhajtása, de a Várható keserűség letaga- dasa nélkül. Az íróvá! együtt könnyezünk a süllyedő szépségek láttán, de figye­lünk a fel-feltűnő fényekre. Szánakozva nézzük a bör­tönéhez ragaszkodó Sarkadi- höst, aki felrakta »tanya­várát«, hogy néhány év alatt a »protokoll« találkozók színhelye legyen. A Szep­tember öröksége: csak ügy győzhet a régin az új, hogy jusson hely a győztes emel­vényen az öreg Síposoknak is, ne érezzék a legyőzöttek, a kiraboltak megalázottsá- gát. Sipos Pali magasröptű ter­veinek fénytelen a pátosza, nem érződik szavaiból, hogy megmártózott a hétközna­pok választóvizében. Apjá­nak minden mondatában ott feszül a »megszenvedettség« kínja. »Az író is tudja, hogy Si­pos Palinak van igaza, s mint ítéletet, maga is oszt­ja ezt az igazságot, de szí­ve szerint az öreg Sípossal érez, vele tud érzelmileg azonosulni« — olvashatjuk B. Nagy László esszéjében. — »Az a féltő szeretet, ami­vel az író színpadra viszi az öreg paraszt és a parasz­ti életforma hattyúdalát, rej­tett . figyelmeztetés is uz egész bonyolult probléma értőbb kezelésére.« Szirte Adám magával hoz­ta szülőföldjének paraszti gyötrelmeit, az élet fájdal­masan egyszerű rezdüléseit. Berek Kati anyaszerepében nem éreztük azt a kotlós- tyúk-aggodalmat, amelyet ideges futkosása közben mu­tatni akart. Madaras József pálinkaszagú Jóskája kissé naturálisabbra sikeredett * kelleténél. . Horvai István rendezése, szinészve/etése méltó az író szelleméhez. Radies Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom