Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-05 / 3. szám

C \ ;\ r » » \ ,rh X! fi. ■ . \ ■ fv Vs ! ; 1 f ' Vît AG PtOLETÁtJAI, EGYESÜLJETEK Ara: 1,20 Ft SOMOG/I NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam 3. szám 1980. január 5., szombat PÉLDÁJUK ELEVENEN HAT 35 éve alakult meg az MKP szervezete Régi, forradalmi napokat idézett a kaposvári fúvósze­nekar. A város lakói — idő­sebbek, fiatalabbak — es azok, akik még élnek az alapítók közül az indulók hangjai mellett gyülekeztek tegnap délelőtt Kaposváron, az Ady Endre utcában. Az előtt a ház előtt, amelynek álán tábla hirdeti a mának, :iz utókornak: »Ebben a házban alakult meg 1945. január 5-én a Mdgyar Kom­munista Párt somogyi szer­vezete.« Az Internaéionálé után Komjáth Aladár verse hang­zott el, majd Bojtor Piros­ka, a városi párt vb tagja :nondott beszédet — A mai napon emlékez­ni jöttünk össze: megemlé­kezni a Magyar Kommunis­ta Párt helyi szervezetének megalakulásáról. Ez az idő­pont, mint fontos történelmi esemény íródott be váro­sunk történetébe. . A szőnek ezt követően emlékeztetett a Magyar Ta­nácsköztársaság leverése után Somogybán kialakult helyzetre, s az azt követő évek osztályharcaira, a munkások nehéz életére, a bebörtönzött kommunisták­ra. Méltatta 1944. december 2-anak, Kaposvár felszaba­dulásának történelmi je­lentőségét. — Néhány kommunista akiknek sikerült a német fasiszta terror elől elmene­külnie, első feladatának tar­totta a párt szervezését. Már decemberben megkezdték az előkészítő munkát, s 1945. január 5-én valósult meg tö­rekvésük. Akkor érkezett Kaposvárra Vass Zoltán, a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének kül­dötte, s a mai Ady Endre utca 7. szám alatt megala­kították a Magyar Kommu­nista Párt somogyi és ka­posvári szervezetét. A tizen­négy alapító tag közül Györ- jy Antalt bízták meg a tit­kári teendők ellátásával. Meghatottam emlékezett a szónok azokra a kommunis­tákra, akik már nem lehet­tek jelen ezen a nevezetes eseményen. — Még hallani lehetett a fasiszta ágyúk dörgését; kommunistának lenni is koc­kázatos volt. Tizennégy bá­tor ember mégis harcba in­dult az új élet elindításá­éit ... Nagy feladat megol­dására vállalkoztak! Céljuk elérésében segítette őket, hogy hittek abban, amit meg akartak valósítani. Ezután fölcsendült a Fél vörösök, proletárok kezdetű munkásinduló — ennek a hangjai mellett helyezte el a ház falán levő emléktáb­lán a város és a megye kommunistái, lakói nevében a tisztelet és a hála koszo­rúját Papp János, a városi pártbizottság titkára <V- Horváth László tanácselnök­helyettes. A megemlékezés az Internacionáléval feje­ződött be. Pótolják a lemaradást Augusztusra elkészül a Foki-hegyi iskola Üj városnegyed alakúit lei Siófokom a Foki-he­gyen. A utóbbi évek­ben főként többszintes épületeket emeltek itt A Tanép Steinbacher Márton vezette — huszonnégy tagú — szocialista brigádjára há­rul az oktatási központ föl­építése. A brigád elhatároz­ta, hogy a karácsony és új­év közötti vállalati termelé­si szünetet is munkával tölti. Ügy is történt A le­maradás egy részét sikerült pótolniuk, a többit meg az év első negyedében kommu­nista szombatokon és sza­bad napokon végzett mun­kával kívánják behozni. Az iskolát augusztusra elkészí­tik, hogy szeptemberben megkezdődhessen a tanitás. Ez a nyolctantermes isko­la az oktatási központ része. Az ötvenmillió forintos be­ruházás megvalósulása ré­vén kollégiumot konyhát és étkezdét tornatermet, sport­pályát s egy újabb nyolc­tantermes iskolát is fölépí­tenek majd. Fölkészült a népszámlálásra » Központi Statisztikai Hivatal is: a Számítástechnikai Igazgatóság IBM-számítógépein dolgozzák föl a beérkező adatokat. Ké­pünkön: a gépeken még a programpróbákat végzik. (MTI-fotó — El Várkonyi Péter felv. — KS) Dráva menti eredmények Egy társulás első lépései „Emlékezik" az adózta OTP-hilelek mágnesszalagon Tovább nő a gépi adatfel­dolgozás szerepe az Orszá­gos Takarékpénztár Somogy megyei fiókjaiban. A múlt év végétől már számítógép dolgozza föl a rövid lejára­tú kölcsönök (árufelvásárlá­si hitelek, személyi kölcsö- ’ >k) adatait a megye OTP- iókjai részére. A pénzinté­zet budapesti központjában működő két Siemens-rend­iem számítógép a könyve- és és az adatnyilvántartás ) ellett “emlékezik« a hitel­elvételre, s levélben szólít­ja föl az adóst a törlesztés­re, ha nem fizeti be időben a részletet. (A hiteltörlesz­tőket gyakran bosszantja, hogy olykor a rendszeres törlesztés ellenére is kapnak fölszólítást, ennek oka azon­ban a hosszabb postai “átfu­tás«.) Somogy bekapcsolódása az OTP gépi adatfeldolgozásá­nak országos liálózatába 1975-ben kezdődött, a hosz- sz lejáratú építési kölcsö­nök adatainak kartonról mágnesszalagra vitelével. Ezt követték a postabetetek és az átutalási betétek, ame­lyeknek adatait 1978 óta a SZÜV kaposvári számítóköz­pontja dolgozza föl az.OTP- fiók számára. A kar köve­telményeinek megfelelő adatfeldolgozás könnyíti és gyorsítja az ügyintézést: rö­vid lejáratú kölcsönügyletek adatainak számítógépre vi­telével mostantól például csak Kaposváron táaennyolc lat) “kézi« feldolgozásától mentesültek a dolgozók. Ez­által hatékonyabban működ­hetnek más, nem automati­zálható területeken. A két Siemens komputer kapacitása a szakemberek véleménye szerint még nincs teljesen kihasználva, ezért a gépi adatfeldolgozás további bővítését tervezik. A Dráva menti Fagazda­sági Társaság a jogelőd bar­csi és homokszentgyörgyi társulások egyesülése révén jött létre 1979. március el­sején. A társaság működési területe Barcs és a város- környék nyolc mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetére, il­letve a görgeteg! Búzakalász Tsz-re terjed. A társult gaz­daságok tulajdonában lévő erdők területe tizenkétezer hektár, az élőfa vagyont csaknem egymillió három­százötvenezer ’ köbméterre becsülik, s évenként továb­bi hatvanezer köbméterrel gyarapodik. A fagazdasági ágazatokban majdnem kétszáz fizikai dol­gozót foglalkoztatnak a szö­vetkezetek, s e létszám hu­szonöt százaléka betanított vagy szakmunkás. A társu­lás tevékenységi köre felöle­li a fagazdálkodásnak szinte egész termékskáláját: foglal­kozik maggazdálkodassaL csemeteneveléssel, erdősí­téssel, állomány nevelés­sel és fakitermeléssel. Szol­gáltató tevékenységet is végez: ilyen például a szak- tanácsadás, s rá vár az ok­tatások, továbbképzések megszervezése is. Az eddigi továbbképzéseken több mint százan vettek részt ; a prog­ramok során a résztvevők az országnak azokat a vidékeit kerestek föl, ahol a fejlett fagazdálkodást tanulmá­nyozhatták. A tanácsadói te­vékenység sarán több szö­vetkezetnél elkészítették az erdőművelési és felhasználá­si terveket. A társulás egyik legfonto­sabb munkája — ennék eredményeit már e viszony­lag rövid idő alatt is sike­rült kamatoztatni — a ke­reskedelem és piackutatás. Tavaly eladásra ajánlott áru mennyiséget — főként a kedvező árak miatt — év közben jelentősen növelték a szövetkezetek, s így a társa­ság értékesítési forgalma há- romnegyer év elteltével meghaladta a 8,7 millió fo­rintot És ami még ennél is jelentősebb: több mint a fe­le dollárelszámolású export volt A szövetkezetek két­millió forint értékben állí­tottak elő korábban nem gyártott késztermékeket, » ezeknek több rrúnt 65 sz. zaléka kei'ül exportra. Az idei év egyik legfon­tosabb célja az, hogy javul­jon a szerződéses és a bi­zonylati fegyelem. A társa­ság szakmai irányítását eg.v- egy vállalatgazdálkodási szakmérnök, erdőmérriök, il­lőivé közgazdasági technikus végzi. A jövőben — a kö­zös feladatok bővülésével párhuzamosan — a szakem­berek számát is tovább nö­velik. Farúddal „hömérőznek” Osztagban érik a havanna Valahogy mindig Pál ut­ca, Nemecsek Ernő hőstet­tének színhelye jut az eszembe, akárhányszor belé­pek a nagy lengőajtón. Ügy sorakoznak a glédába állí­tott egyenes oldalú asztagok, olyan takarosán a tiszta és jó illatú helyiségben, ahogy azon a mesebeli grundon so­rakozhattak a hősi küzde­lem tanúi, a farakások. A dohánybeváltó százados fa- épületébe kivehetetlenül be­jr Uj városrészek épülnek A Szovjetunióban mintegy 66 millió hokt&rt foglal el az építőiparban felhasználható si­vatagi homok. Tiirkméniai szakemberek As- habadban e homoknak lakóházak, ipari és kereskedelmi létesítmények építésénél való íiflÉiimáiíiÉ ibvesoJtó. Asteafcsd eg>& le«- t< ivódott a teleken át érlelő­dő dohánylevelek édeskés­fanyar illata. Nincs barátsá­gosabb illat a frissen érő, melegedő dohá"vénál, s nincs kellemetlenebb, szú- ró6-szalmiákos bűzű a hir­telen túlmelegedettnél. A nagyatádi beváltó dolgozói tudják ezt, hiszen hosszú évek óta végzik a fermentá­lást, vagyis az érlelést; ra­kosgatják ’asztagba a leve­leket, s bontják ki onnan, ha a hőmérséklet több, mint a megengedett. Rövid szellőztetés után újra asz­tagba kerül a dohány, s melegszik lassan tovább, egy idő múlva ismét szét­bontsák és ismét összerak­ják — egy télen olykor hét­szer is egymás után —. míg olyan színű, illatú, állagú lesz a havanna, amilyen megkívántatik egy »megfele­lő szivarborítéktól«. A cigarettának való do­hányt még a felvásárlás ide­jén Szolnokra. onnan a gvárakhoz. illetve az első és másodosztályút külföldre továbbította a beváltó. A havannából Egerben szivar készül, s itt. Nagyatádon er- lelik hozza a legegeszsege- sebb leveleket. November középén kezdő­dött a dohánvkötegek átvé­tele. a beváltás Az üoneoek idején szünetelt, de január­ban tovább folyik. Az át­vett havanna felét Szolno­kon gépi érlelőben érlelik, a többit itt. Az idén ez 1800 mazsa dohányt jelent — ennyit raknak (illetve rak­tak) asztagba az asszonyok. B. A, Kevesebb halálos baleset Differenciált szigor 1979-ben — a folyamato­san duzzadó közúti forga­lom ellenére is — sikerült valamelyest gátat állítani a személyi sérüléssel járó bal­esetek szaporodásának; bár a végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, a már körvonalazható tendenciák kedvezőek. 1979 első tíz hó­napjában például csak 3,3 százalékkal több személyi sérüléssel járó baleset tör­tént, mint 1978-ban. Az elmúlt évek átlagát fi­gyelemmel kísérve kitűnik: akadtak ugyan esztendők, amikor összességében keve­sebb balesetet regisztrálhat­tak. mint korábban, de ezen belül minden évben ijesztő mértékben emelkedett à ha­lálos tragédiák száma. Ezért értékelik nagyra a szakem­berek — mint Várhegyi Sán­dor rendórőrnagy, az orszá­gos közlekedésbiztonsági ta­nács titkárságának munka­társa az 1979. évi közleke­désbiztonsági tapasztalatok­ról az MTI munkatársának adott nyilatkozatában el­mondotta —, hogy 1979. el­ső tíz hónapjában jelentő­sen, 12 százalékkal kevesebb volt a halálos balesetek, s 12.3 siázalékkal mérséklő­dött azoknak a tragédiáknak a száma is, amelyek a bal­eset bekövetkezte után jár­tak halállal. Bár az utolsó két hónap adatai még nem állnak ren­delkezésre, elmondhatjuk, hogy kevesebb súlyos bal­esethez vezetett az utakon a figyelmetlen, a felelőtlen magatartás. Feltételezhető, hogy a balesetek súlyosságá­nak csökkenéséhez nagy mértékben hozzáiárult az augusztusban hatályba lé­pett sebességkorlátozás. — Az OKBT már jóelőre kidolgozta elkénzeléseit az 1980-as esztendőre. Ha egy szobán lehet összefoglalni az év közlekedésbiztonsági irányelvét, ez. a »lassítás«. Az OKBT a propaganda- eszközök összehangoltabb, hatékonyabb felhasználásá­val kívánja tuvább tudatosí­tani a gyalogosokkal, a gép- járművezetőkkel. a közleke­dés m nlen résztvevőjével a biztonságos közlekedés mód­szereit, lehetőségeit. Elsősor­ban a sebességhatárok be­tartására, a sebesség helyes megválasztására, s a defen­zív vezetési magatartási tor­mákra szeretnénk a figyel­met felhívni. szebb építménye — egy kereskedelmi köz- -, pont — építés-nél mar alkalmaznak belső- építészeti es térelválasztó anyagként a ho- inokbol készült sejtbetonelemeket A Marx ter Ashabadbaa, Turkmenia fóvs.- roeahess

Next

/
Oldalképek
Tartalom