Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-18 / 14. szám
Vladâr, Varga, Bogyó és Vdrös utazik Kezdődik a szakmai csb Mint hírül adtuk, vasárnap megkezdődik az új rendszerű szakmai ökölvívó- csapatba jnokság. A somogyiakat is érdeklő Bányász— Dózsa válogatott összecsapásra Tatabányán a sport- csarnokban kerül sor. A MÖSZ-t dicséri, hogy ha utólag is, de figyelembe vette a vidékiek érdekeit Mint megtudtuk, Kaposvár sem marad ki! Február 3- án a La tánca művelődési központ színháztermében találkozik a Dózsa és a Vasutas-válogatott ' A mostani tatabányai mérkőzésen négy dózsás öklöző került a keretbe: Vhadár, Varga, Bogyó és Vörös. Ök szombaton Gimesi Mihály szakosztályvezetővel \és H er- gertJenö edzővel kelnek útra. Az ellenféltei kapcsolatos újság: a Bányász-válogatottba újabb bokszotokat hívtak meg. Ezek: BánkuH, Zsíros (Borsodi Bányász), Borok, Kiss L., Szabó I. (Petőfibanyai Bányász). Egyúttal az országos szövetségben kijelölték a csb-válo- gatottak vezetőit és edzőit. A Dózsa-válogatottnál a technikai vezető ötvös Lajos, a vezető edző Kettner Ferenc. Segítője: Hergert Jenő. Egyébként valameny- nyí ökölvívó mérkőzésnél a saját edző ül majd a szorító sarkában. v sportsfPQRTSPor A bronzérem csalódás Űjra megpróbálják a SÂÉV kosarasai W* * * kissé euated tak a SÁÉV kosariabda-csapatának szurkolói. A múlt évi szerepléssel úgy arms sok\ hívőt szerzett a férfi csapat. Csak a végén akadt egy »kis« szépséghiba. Persze ez a jelző eléggé enyhe. A SÁÉV, amel évről évre fejlődött, az idéti várományosa volt a bajnoki címnek. A feljutást befolyásoló legkritikusabb mérkőzések az. idény vége felé következtek, és ezek közül csak egy volt idegenben. Igaz, ez a feljutott székesfehérváriak otthonában. Végül is nem tudta átlépni saját árnyékát a SÁÉV, az idény végéee szinte teljesen »leeresztett«. A fehérvári vereség után itthon kikapott a Dombóvártól, a Fűzfőtől (ezeket tavasszal . idegemben is legyőzte) és a PEAC-tól. Nemhogy a bajnokság, de a második hely is elúszott Igaz, a sportkörnél ebből már nem csináltak »ügyet«, mert egyedüli eredménynek csak a feljutást fogadták volna el. lényegében mégis elérte a csapat a kitűzött célt, hisiaen a bajnokság előtt a dobogóra lépésit jelölték meg. Hogy menet közben az. erőviszonyok láttán megnőtt aa étvágy, az is természetes. Házuk táján még ma is arról beszélnek, . hogy talá* minden másként alakúit volna, ha Nagy és Tóth ne*» távozik el év közben. Igaz jött a GazdásztóA Háncs. Veszprémből pedig Somos- kövi, de a két távozott így is hiányzott. Ez az év azonban egyre jó volt. Az építősök csapata felmérhette mostani erejét és így reálisabban tekinthet majd a következő bajnokság elé. Stettner János edzővel boncolgattuk a szereplést Vasárnap Üldözéses autóverseny Hó és hideg nem akadály Nem mindennapi sportosé- megére van kilátás Kaposváron: a városi sportfelügye- loség és a Kaposvári Közlekedési SE vasárnap a Cseri úti sporttelepen üldözései autóversenyt rendez. A labdarúgópályát körülvevő futópályán egyszerre két autó • indul majd a kör egy-egy ellentétes pontjáról, s öt fordulót tesz meg. A végső sorrendet az időeredmény don- b el. À rendezők két kategóriában indítják a jelentkezőket: 1000 kcm alattiban es felettiben. Amennyiben nők is jelentkeznek, nekik külön futamokat rendeznek. A verseny helyezettjei — az indulók számaiéi függően — díjazásban részesülnek. Reggel 9—9.45 óráig bárki nevezhet, akinek van érvényes vezetői engedélye. A futamok 10 órától indulnak. Külön érdekesség és újszerű látványosság lesz, hogy a KKSE motocross-szakoszta - lyának versenyzői a nézők szórakoztatására bemutató köröket tesznek meg. A rendezvényen tehát a hó és a hideg nem akadály, sőt meg jól is jóm: nehezíti a versenyzők dolgát, s ugyanakkor emlékezetesebbé teszi az eseményt a nézők számára. Belépődíj: felnőtteknek 10, gyerekeknek 5 forint. Hírek a marcali járásból Előadás, kiállítás, tanfolyam Ä moszkvai offlmpi* tSsateletére a marcali sporttól - ugyelőség a TIT-tel. közösen a járás területen »Olimpiai eszme, olimpiák története« címmel előadásokat tart Eddig Boh on yen. Bala- tonszenxgyörgyon, Buzsa- kon, Nemesviden, Öreglakon, Sávolyban, Somogy&zentpá- Ion, GyOtán, Szöcsényben, Sosnogyfajszon es Meszteg- nyces volt előadás. Valamennyi községben nagy sikert aratott a rendezvény, de a legemlékezetesebbet Sávolyban; ott az előadás után olimpiai rjamáfti ää*HSfc is vetttettek. Marcaliba*! m ifjúsági házban januar 18-től 30-ig látható a Testnevelés' és Sporimiúzeumtól igényelt »Olimpiák képekben« című kiállítás, A jövő hónapban az anyagot Fonyódra szállítják, s ott rendeznek belőle kiállítást. A városi sporttóügyetóseg mellett működő szakszövetségek közül az asztalitenisz, atlétika-, labdarúgó- es ké- 2üabda»saövetségefc versenybírói, illetve játékvezetői szerveznek tamtóyamöt, Felhívásukat eljuttatták már a sportegyesúletekhez., az üzemekhez es, az intézményekhez. Mivel a szervezést még nem fejezték be, je- ter.tk&aást meg ÁtengjarteatKét kulcsjátékos. Kio(érben Magyas-fi, hátul Sticket P. (csíkosban). Harminc mérkőzésből huszonhármat megnyertek és hetet elvesztettek. A bajnok náluk öt ponttal gyűjtött többe“. Mivel magyarázható ez az idény végi visszaesés? Elsősorban a fehérvári vereségnek. A játékosok mindent arra a találkozóra tettek föl. s mivel balul végződött. föladták. Az edző is azon a véleményen van, hogy lia akkor ott másként alakul az eredmény, akkor a következő három vereség sem következik be. Mindezen túl van még olyan tényező, amely befolyásolta a — nevezzük így — sikertelenséget. A játékosok között többen esti iskolában tanulnak: ők bizony eléggé rend- szertelen,ül látogathatták az edzéseket. Stettner János mondotta, ha a tanulók: Szabó, Déri, Monok és Stickel Lajos több edzésén, vehettek volna részt, akkor talán elérhették volna vágyaikat. A szakmai vezetés, feladata lesz megtalálni a lehetőséget az ő felkészítésükre és formába« tartásukra. A sportkör nemrégiben tárgyalta a szakosztály múlt évi szereplését, ahol szóba kerülitek az egyerui teljesítmények is. Az edző értékelése alapján három csoportba kerültek a játékosok. Az elsőbe azok vannak, akik vé- gig egyenletes teljesítményt nyújtottak. Ide tartozók közül: Stick el Péter lelkesedése, megbízhatósága és irányítókészsége meghatározója volt a csapatjátéknak, s Magyarfi ponterőssége, rutinja is sokat jelenített . A nehéz mérkőzéseken nekik általában »helyén volt a szirtik«, Háncs essek egy tóényt jáé- stótú "He 'nagyon hamar beilleszkedett ' Ruganyossága jól érvényesült mind a támadó-, mind a védőmunkában. A következő csoportba soroltak közül Stickel L. és Déri teljesítménye rányomta bélyegét a felkészülés fogyatékossága. Somos- kövi jó képességei ekenére még nem tudott ilyen rövid idő alatt teljesen beilleszkedni, ő a jövőben minden bizonnyal" többre lesz képes, Go&z- tonyi a fiatalokat képviseli ebben a csoportban: sokat fejlődött, de a játéka még rajpsizodd- kúsj A Hacmá- dik csoportba soroltak közül Szabó a már említett ok miatt nyújtott kevesebbet, ráadásul sérülés is zavarta. Gulyás is adós maradt a jobb játékkal; az ugyancsak fiatal és fejlődőképes Monoktól is többet várnak. A célt már kitűzték a következő bajnokságra, amelyet új formában bonyolítanak te. Há’-om fordulóra kerül sor, mert a kosarasok is áttérnek az őszi—tavaszi rendszeri'«. Tehát 1981 nyarán fejeződik be a küzdelem. Utána húszra emelik az NB I létszámát, s így a második helyezetteknek is lehetősége lesz — osztályo- zóval — a feljutásra. A SÁÉV egyetlen vágya: az első két hely valamelyikének a megszerzése. Ennek rendelnek alá mindent. Már január 8-tól folyik a munka, hiszen elég korán (február 3-án) megkezdődik a bajnokság. És ett már az elején sem szabad félvállról venni. - _ .....______ J etem Róbert A bajtmierny végeredménye: 1. Sitfft. Cflr Z. Dombóvár 3. SAEV 4. U. PEAC 5. Táncsics 6. Pét M » ? 2**8-2t27 3* 3# 24 6 2531-2082 54 30 23 7 2924-2504 53 30 22 S 2479-2220 52 30 20 10 2812-2349 50 30 lg 12 2448-212« 48 7. Bakony V. 30 17 13 2439-2268 47 8. Fűzfő 9. Sabarift 10. Keszthely 11. Győri KF 12. Bátaszék 13. P. Postás 30 16 14 2241-2362 46 30 12 18 2311-2484 42 30 12 18 2360-2490 42 30 12 18 2388-2707 42 30 11 1? 2204-2468 41 Si 8 22 2344-2665 38 14. Zalatej 30 7 2S 2219-274S 37 15. SMAFC 30 « 24 2144-2646 56 1«. S/.ombath. 3i 4 26 2145-2ÖW 34 Jegyzet: a vonal alatti csapatok kiestek» Az NDK ellen A szerdai — római — sorsoláson az egyetlen erdekelt magyar együttes, a 21 éven aluli válogatott megkapta ellenfelét az EB negyeddöntőjébe! i . A legjobb négy közé jutásért oda—vissza (először itthon) az NDK ellen mérkőzik a fiatal gárda. — Erős csapatok alkotják a mezőnyt, hiszen tagja még a »nyolcnak« Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Szovjetunió, Olaszország, Anglia es Skócia — mondotta Kovács Ferenc szakfelügyelő, aki Monostori Tivadar edzővel irányítja a 21 éven aluli válogatottat. — Ellenfelünk, az NDK is kitűnő erőt jelent. A szabályok értelmében két korosabb játékos is a csapat tagja lehet, s játszhatnak azok a 21 éven felüliek is, akik a selejtezők kezdetén még a szabály szerinti korban voltak. A csapat gerince adott, elsősorban azok jönnek számításba, akik a selejtezőkön is megállták a helyüket. Sport bált rtndai a Rákóczi Sportegyesület február 2-án este 19 órakor a kaposvári Park étteremben Asrtaífoglalás és jegyek a Rákóczi sporttelepen. Telefon- 13-449. Minden érdeklődőt sseretette! várunk' (4257«’ 18 A B*P Í.ai órakor két, es 1«, TS-kor nyugszik; a hold 7.3,1-kor kél, es 11.20 orakor nyugszik, A várható időjárás: PÉNTEK Piroski Helyenként kisebb hószállin gőzás. Hajnalban erős párásság, köd; többfelé élénk keleti — délkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet ma n és mínusz 5 íok között alakul. — iCj Edvin mu tatkozik be vasa!'nap este a Csiky Gergely Színház Csárdáski- rálynő-előadásán. Kozma Pál, & Pécsi Nemzeti Színház bonvivánja játssza a szerepet. A Halmi következő előadásán , Levente szerepében Ács János főiskolai rendezőha,Igatót látja majd a közönség.------ 23 újítással segítették a v állalat munkáját a DRW dolgozói a múlt év második télében. — Megtízszereződött öt év alatt megyénkben a lomb- trágyázásban részesített terület nagysága. 1975-ben 10 ezer, tavaly már 103 ezer hektár- különböző kultúrát lombtrágyáztak a mezőgazdasági nagyüzemet. Fafaragó vásár A fafaragók első országos kirakodó vásárát 1980. február 10-én rendezik meg Budapesten, a MOM művelődési házában. A fafaragók jelentkezését az egész ország területéről várja az Üj Tükör szabad idő központ műsorszerkesztősége. A cím: Budapest, XII. kerület, Ollós út 5. A rendezők a legszebb alkotásokat Vásárdíjjal jutalmazzák, a részvételt pedig emlékplakettel ismerik el. — Móricz Zsigmond Űri muri című színművét adták elő tegnap este a kecskeméti Katona József Színház művészei Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. , — Gyermekei eknezési központ épül Marcaliban. A múlt évről áthúzódó beruházásra az idén 2.7 millió, forintot fordít a városa tanács vb költségvetési üzeme, s a tervek szerint tavasszal elkészülnek a létesítménnyel. — Laboráns voltam Mongóliában címmel Egyed Emőke tartott nagy sikerű dia- estet tegnap este a Somogy megyei Építőipari Vállalat ifjúsági klubjában. Orosz nyomda A novgorodi épltészettór- te/ieti múzeum munkatársai az iverí kolostorban rábukkantak a legelső orosz vidéki nyomda maradványaira. A felfedezett írásos anyagok azt bizonyítják, hogy a kolostorban élő szerzetesek 1655-ben hozták létre könyvnyom,taté műhelyüket és egy évtized alatt csaknem 1400 kötetet nyomtattak ki, — Merenc! József tant előadást Spanyolországi útiképek címmel szombaton délután négy órakor a mozgás- sérültek klubjában, Kaposváron a Latinca Sándor művelődési központban. — Megszépülnek a tabi utcák az idén. A költségvetési üzem hatszázezer forintot költhet az idén a nagyközség parkosítására, fák, virágok ültetésére Sserfcesstőségí ügyelet este 8-ig. Telefon: 11=010 155 évvel ezelőtt, 1825. január 18-án született — és 74 éves korában, 1899 augusztusában half meg —■ Edward Frankland angol kémikus. Főként a szerves- kémiai kutatásai jelentősek. Ma már az általános iskolások is tudják, hogy betűk és vonalak kombinálásával föl lehet rajzolni a vegyilletek szerkezeti képletét, de egy évszázaddal ezelőtt ez még rendkívül jelentős és egyben sokat, vitatott felfedezés volt, amely pedig a szerves kémia páratlan fejlődését indította el. I-Fiszen a, szerkezeti képletek segítségével szinte íróasztalnál lehetett megtervezni a vegyü- leteket, továbbá szintézisük legcélszerűbb útját-módját, A vegyérték fogalma viszonylag fiatal. Csupán 1852-ben fejtette ki — bár még más néven, nevezte — Frankland, mondván: »Egy elem vegyülő atomjának affinitásait egy másik elem atomjainak mindig ugyanazon száma elégíti ki, tekintet nélkül az illető elem jellegére. Frankland tehát itt álról beszélt, hogy az elem hány » atomos-«; egy Wielielhaus nevű kémikus 1868-ban kezdte használni azt a kifejezést, a mii ma is mondunk: hány értékű az elem . . . Frankland tanulmányozta a szennyvíz tisztításának lehetőségeit, s részt vett a Nap atmoszférájával kapcsolatosan folytatott kutatásokban is. — Százszorszép színház címmel tartottak foglalkozást tegnap délelőtt a Petőfi emlékkönyvtár ifjúsági klubjában. A rendezvényen . az eddigi adásokról mondhatták el véleményüket a gyei ekek. ReiiiiSöióri rabiás Rét szerelőnek álcázott rablő több millió dollár értékű olasz lírát, zsákmányolt szerdán Róma fiumicinói légikikötőjében & svájci légitársaság egyik repülőgépéről. A repülőteret jól ismerő rablók lopott szervizkocsiban üdahajtoftuk a zürichi járathoz és UR.H-készülékük- ke! — azzal az ürüggyel, hogy szivárog az üzemanyag — meg- állítottak a felszállni készülő DC—9-es gépet. Néhány perc alatt átkutatták a csomagteret, majd jelezték a mit sem sejtő pilótának, hogy nincs szivárgás, a gép folytathatja útját. A személyzet csak a felszállás után értesítette az irányító tornyot a váratlan műszaki ellenőrzésről, ezalatt a rablók kereket oldottak. — Cigaretta — nikotin nélkül. »Free« elnevezesae! megjelent az első nikotm- mentes cigaretta az amerikai dohányboltokban. A kakaó-, citromhéj, valamint mêlas zőrletből készülő új termék gyártására az orvos- szaikértők is igent mondtak, ugyanis a dohánymentes cigaretta nagy valószínűség szerint csökkenti az érrendszeri megbetegedéseket Azonban hátránya is van, hiszen a többi cigarettához hasonlóan a »Free« is okozhat rákot, mert füstjének beszivásakor továbbra is mintegy 3—4 milligramm kátrány kénül a szervezetbe —• Megrúgta a ló tegnap a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola lovardájában Kövy András lovas edzőt. A báleset következtében súlyosan megsérült; a mentők medencetöréssel szállították a kaposvári kórházba. — Február S-én 18 érakor Bulgakov : Bíborsziget című darabját ismét műsorára tűzi a Kaposvári Csiky Gergely Színház. Jegyek kaphatók a Rendezvényirodában. ' Kapos- . vár. Május L í-L é. Telefon; ü-itt. .gáSsS)