Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

t A hét három kérdése Miről tanácskozott * • Moszkvában a párt Köz­ponti Bizottsága és a szovjet parlament? A hagyományos övi mérleg­készítés hete zajlott Moszk­vában: tanácskozott az SZKP Központi Bizottsága — Leo- nyin. Brezsnyev adott alapos helyzetértékelést a plénumnak —, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa pedig a jövő évi ter­vet és költségvetést vitatta meg, nem kevés figyelmet szentelve az idei tapasztala­toknak. Mindvégig a népgaz­daság problémái álltak előtér­ben s az eredmények számba vétele mellett sok ezó esett a hiányosságok és fogyatékossá­gok kiküszöböléséről. Nehéz esztendőként beszél­ték az 1979-es évről, az öt­éves terv negyedik esztendejé­ről. Különösen, így volt ez a mezőgazdaságban, ahol a ter­mésátlagok ugyan jelentősen megnövekedtek a korábbi öt­éves terv számaihoz viszonyít­va, de a rendkívül kedvezőt­len időjárás következtében az előirányzottnál mégis jő negy­venmillió tonna gabonával ke­vesebbet tudtak csak betaka­rítani. Az energiafronton is bonyolult a kép. A földgáz előirányzatot minden bizony­nyal túlteljesítik, viszont né­mi lemaradás mutatkozik a szén- és olajbányászatban. (A Szovjetunió közismerten a vi­lág legnagyobb olajtermelője, s idei teljesítménye megköze­líti a 600 millió tonnás meny- nyiséget. ennek ellenére 7—8 milliós kiesés mutatkozik az eredeti elképzelésekkel szem­ben. Ezért hangsúlyozták mindkét tanácskozáson a ta­karékosságot s az olaj pótlá­sát más energia hordozókkal.) Kritikus és önkritikus hangon említették a szállítás és köz­lekedés nem kellő szervezett­ségét, ami különősképpen Szi­béria hatalmas területein al­kot »szűk keresztmetszetet-“. Nemzetközi kérdésekről ez­úttal kevesebb sző esett, Igaz a szovjet sajtó folytatja elíté­lő kommentárjainak közlését a NATO új rakéta-telepítési terveivel kapcsolatban, s nyil­ván e kérdésekről is szó lesz a varsói szerződés közelgő ér­tekezletein. (A külügyminisz­teri bizottság Berlinben ülése­zik majd, a honvédelmi mi­niszterek Varsóban tanács­koznak) Mégis elhangzott egy rendkívül fontos jelzés Moszk­vából: a költségvetésben mint­egy másfél százalékkal csők-! kennnek majd a katonai ki­adások. A tett mindig ékeseb­ben beszél a .szónál: ha a nyu­gati oldalon is ezt a gyakor­latot folytatnák, lehetővé vál­na, a fegyverkezési verseny korlátozása, sőt visszafordítá­sa. Természetesen csak a köl­csönösség alapián: az egyolda­lú kezdeményezések jó indí­tást jelenthetnek. hosszabb távon azonban pozitív választ kívánnak a folytatáshoz. 2 Kik álltak a mekkai me- • csetfoglaiás hátterében? Meglehetősen elmosődottak még mindig a mekkai esetné- j nyék, mintha egy politikai fá­tyol borítaná az iszlám szent városában lezajlott drámát. Legalább ötször jelentették már be a harcok befejeződé- j sét, de azután ismét »hadi je- | lentések« érkeztek, ha nem j máshonnan, hát a stadion ki­terjedésű nagymecset kata­kombáiból. Nem lehet egyelő­re pontos képet alkotni a tá­madók illetve az áldozatok számáról sem — zavarosaknak tűnhetnek a letartóztatottak vallomásai. Az igazi ellentmondás azon­ban a támadók személye és céljai körül mutatkozik. A szaud-arab hivatalos jelenté­sek gondosan ismétlik, hogy hitehagyott muzulmánok, eret­nekek akciója ment végbe s különböző mahdista (messiás- váró) szektákat emlegetnek. Mindezt kapcsolatba hozzák azzal, hogy a támadás éppen az iszlám újév napján játszó­Az lr fővárosban tanácskoztak a Közős Piac tagországainak vezetői. Képünkön: a dublini csúcskonferencia ülésterme. (Fotó — AP — MTI — KS) RZ ESEMÉNYEK címszavakban Hétfő: Tárgyalások Moszkvában a KGST és a Közös Piac kül­döttségei között. — Palesz­tin vita az ENSZ-ben. — A spanyol kormányfő Fran­ciaországban. Kedd: Ülést tart az SZKP Közpon­ti Bizottsága, Brezsnyev a gazdasági feladatokat elemzi beszédében. — Az Olasz KP elítéli az euroraketák telepí­tését. — Ellentmondásos hí­rek a mekkai meesetfogla- lásróL Szerda: Változatlanul holtponton van a Washington és Teherán között kirobbant válság, Carter sajtóértekezlete. —II. János Pál pápa törökországi útja. — Dánia a NATO ra­kéta-terveinek megvalósítá­sában féléves halasztást kí­ván. — Salvadorban elrabol­ják a dél-afrikai nagyköve­tet. Csütörtök: A terv és költségvetés vitá­ja a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa előtt. — A nézetel­térések, jegyében tanácsko­zik a kilencek csúcsértekez­lete az ír fővárosban. — Haderőcsökkentési megbe­szélések Bécsben. Péntek: Mexikói bejelentés: nem kí­vánatosnak tartják a bukott iráni uralkodó visszatérését. — Fokozódó feszültség Dél­ül banonban. Szombat: A Biztonsági Tanácsnak a Washington és Teherán vi­szályát tárgyaló ülésén nem vesz rész az új iráni kül­ügyminiszter. — Előkészüle­tek a vasárnapi, rendkívüli választásokra Purtugáliá- ban. dott le, mégpedig egyes irány­zatok a most kezdődött moha­medán XV. századra jöven­dölték a megváltó feltűnését. Más hírek viszont politikai töltést tulajdonítanak az ese­ményeknek — több olyan szervezet jelentkezett, amely megváltás helyett forradalmi fellépést sürgetett legalábbis nyilatkozataikban. Általában a nyugtalanság jelei tapasz- tal hatók Szaúd-Arábiában, ne­hezen ellenőrizhető hírek ér­keztek törzsi elégedetlenség­ről, sőt katonai csoportok mozgolódásáról. A szaud-arab belpolitika itt kap erőteljes világpolitikai összefüggést. Az iráni fordu­lat — Washington és Teherán viszálya — nyomán ugyanis páratlan mértékben értékelő­dött fel Szaúd-Arábia, mint a Közel-Kelet egyik nyugatbarát bástyája, az olajpiac 6tabili- zátora. Az országban kirobba­nó minden nyugtalanság ezért még nagyobb nyugtalanságot kelt az Egyesült Államokban. Jól mutatja a washingtoni ag­gályokat, hogy a mexikói be­jelentés után, miszerint az ex- sahot nem kívánják »visszafo­gadni«, Kairó kínálkozna Re- za Pahiavi szinte utolsó me­nedékhelyeként de az Egye­sült Államok még ezt a vál­tozatot sem szívesen látná. Washingtoni vélemények sze­rint ugyanis ezzel új bonyo­dalmak keletkezhetnek a kö­zel-keleti térségben ahol már­ts van belőlük elég A szaud- arab fejlemények még a ma­guk tisztázatlanságában is, csupán megerősíthetik az ame­rikaiak bizonytalan érzése­it... 3 Mi történt az ír fővá- • rosban? A dublini vár híres György terme a kilencek állam- és kormányfőinek, a Közös Piac csúcsértekezletének adott ott­hont a héten. A vita és az alkudozás középpontjában az a brit bejelentés állott, hogy nem akarják folytatni aí ed­digi befizetéseket a Közös Pi­ac mezőgazdasági kasszájába. (Ebbe az alapba főként Lon­don és kisebb mértékben Bonn a befizető, míg Párizs, Róma, Koppenhága és a benelux ál­lamok részére történnek a ki­fizetések. Az angolok azt ne­hezményezik, hogy a régi di­csőség hanyatlásával ma már csak hetedik helyen állnak az egy főre eső nemzeti jövedel­met illetően a kilenc tagállam közül, mégis ők játsszák a -bálanya« szerepét. A partne­rek viszont úgy vélekednek: az angolok pontosan tudták, mit vállalnak, amikor a kö­zös piaci belépésért folyamod­tak. Más panasz! istát is elő­terjesztettek. Nehezményezték például, hogy London többet kér az északi tengeri olajért, mint az OPEC; a francia el­nök a két ország birka-há­borúját említette: a dánok a halászati gondokat.) Du blinban végülis egyetlen megállapodás született: meg­egyeztek abban, hogy neon történt megállapodás és jövő­re folytatják a megbeszélése­ket. Nem ígérkezik könnyű futam, az álláspontok mere­vek és a vitatott pénzössze­gek (hiszen nemcsak elvekről van szó!) 1980-ra még maga­sabbak lesznek... Réti Ervin Az ex-sah távozni kíván... A Biztonsági Tanács megvitatja az amerikai-iráni viszonyt Az ENSZ Biztonsági Taná­csa helyi idő szerint szomba­ton este (közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban) ült össze New Yorkban, hogy megvitassa a teheráni ameri­kai követség megszállása miatt mindinkább elfajuló amerikai—iráni viszonyt és ennek esetleges következmé­nyeit. Mint ismeretes, Irán szerdán kinevezett új külügyminisz­tere, Szadegh Ghotbzadeh, pénteken közölte: Irán nem tartja illetékesnek a világ- szervezetet arra, hogy az ame­rikai—iráni viszonyt megvi­tassa, és' ezért Teherán nem küldi el képviselőjét a szom­bati BT-tanácskozásra. Hason­ló szellemben nyilatkozott Khomeini aj&tollah, Irán val­lási vezetője is. A Biztonsá­gi Tanács tagjai egyébként pénteken nem hivatalos meg­beszéléseket tartottak az irá­ni vita előkészítésére és a szombati hivatalos ülés előtt is még egy ízben magánjelle­gű találkozót tartanak. Hír- ügynökségi jelentések szerint a szombati BT-ülésen az ame­rikai küldöttséget Donald McHenry amerikai állandó ENSZ-nagykövet vezeti. Washingtonban kedvezően fogadták az iráni külügymi­niszternek azt a bejelentését, hogy Bruce Laingen, a tehe­ráni amerikai nagykövetség Magyar vezetők távirata a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kaysone Phomvihane elvtársnak, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága fótitkáránaik, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének Szufanuvong elvtársinak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Tanács elnökének Vientiane • Kedves elvtársaik! • A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása ne­gyedik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, a Minisztertanács és az országgyűlés, valamint a dolgozó magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük önöknek, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságá­nak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormányának, a Legfelsőbb Népi Tanácsnak és a laoszi népnek. Pártunk és népünk nagy figyelemmel kíséri és üdvözli azokat az eredményeket, amelyeket a népi hatalom megszi­lárdításában, a társadalom forradalmi átalakításában a laoszi nép, marxista—leninista élcsapata, a Laoszi Forradalmi Nép­párt vezetése alatt elért. Nagy megelégedéssel látjuk, hogy az országaink és népeink együttműködése tovább erősödött. Ennek a folyamatnak szi­lárd alapját képezik megkötött egyezményeink és megállapo­dásaink, amelyek végrehajtása eredményesen folyik. Nagyra értékeljük és támogatjuk a Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság erőfeszítéseit, amelyeket az indokínai tér­ség békéjének, az ott élő népek imperialista-ellenes összefo­gásának, szoros együttműködésének elmélyítése érdekében ki­fejt. A magyar kommunisták és az egész magyar dolgozó nép változatlan szolidaritásáról biztosítja a laoszi népet abban a harcban, amelyet országa függetlensége, területi integritása és szuverenitása, belső vívmányai megőrzése érdekében foly­tat. Nemzeti ünnepük alkalmából ismételten forró üdvözletün­ket tolmácsoljuk önöknek és a testvéri laoszi népinek, újabb kiemelkedő sikereket kívánunk hazájuk békéjéért és bizton­ságáért, a társadalom szocialista átalakításáért folytatott küz­delmükben. Kádár János, Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkás- a Magyar Népköztársaság párt Központi Bizottságának Elnöki Tanácsának elnöke első titkára Lázár György. Apró Antal, a Magyar Népköztársaság a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke országgyűlésének elnöke • « • A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béke-’ tanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és a Magyar Nők Országos Tanácsa az évforduló alkalmából táviratban köszöntötte laoszi testvérszervezetét. (MTI) Á laoszi nép ünnepén Négy évvel ezelőtt Laosz- ban kikiáltották a népi de­mokratikus köztársaságot. Üj korszak nyílt ezzel a kis in­dokínai nép életében — a gyarmati múlt, a polgárhábo­Az Iráni haditengerészet egyik Irányflóközpontjában egy tá­madástól tartva rendkívüli készültség van. ideiglenes ügyvivője és két kollégája, akik az iráni kül­ügyminisztériumban tartóz­kodnak, szabadok, és elhagy­hatják az országot. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője pénteken be­jelentette: a mexikói kor­mány hivatalosan is értesítet­te Washingtont arról, hogy Mexikó nem ad megismételt beutazási engdélyt az ország­ba a volt iráni sahnak. Utalt arra, hogy ez bonyolítja a helyzetet, de ennek ellenére »amint ezit a Reza Pahiavi többször is, kijelentette« a volt iráni uralkodó távozni kíván az Egyesült Államok­ból. Pahiavi szóvivője a mexikói döntés után úgy nyilatkozott, hogy a volt sah távozni kíván az Egyesült Államokból, hogy ezzel »segítse Carter elnököt a teheráni tragikus helyzet rendezésében«. Az Egyesült Államok nagy­követségét november 4-e óta megszálló diákok szombaton bejelentették: három diploma­ta szabadon bocsátásáról szó sem lehet. Sorsuk felett ők rendelkeznek, és bíróság elé kívánják állítani őket, mivel a birtokukban lévő dokumen­tumok tanúsága szerint ők voltak az Iránban működő amerikai kémközpont vezetői. A diákok a nyugati hírügy­nökségek teheráni irodáival közölték: felelőtlennek és el­fogadhatatlannak tartják a külügyminiszter kijelenté­seit, amelyeket anélkül tett, hogy előzetesen konzultált volna a diákok képviselőivel. Ghotbzadeh külügyminisz­ter ezek után úgy nyilatko­zott. hogy soha nem állította: a külügyminisztériumban tar­tott diplomaták elhagyhatják Iránt. Mindössze annyit mon­dott, hogy ha elhagyják a minisztérium épületét, az irá­ni hatóságok nem tudják ga­rantálni biztonságukat. Párizsi lapjelentések szerint aktivizálódnak, s a napokban létrehozott szervezetbe tömö­rülnek a volt sah közeli mun­katársai. rendszerének a fran­cia fővárosban élő hívei. •Irán felszabadításának tana- ! csa« elnevezéssel egykor befo­lyásos iráni politikusokból és magas rangú katonatisztekből álló csoportosulás (21 személy) alakult Párizsban, amely már felvette a kapcsolatot az Irán­ban tartózkodó »elvbarátok­kal« — írja egy arab nyelven megjelenő párizsi újság. rú évei után megkezdődhetett az ígéretes jövő építése. A laoszi forradalmi erők vezető ereje, a Népi Forra­dalmi Párt hosszú évek har­caira tekinthet vissza. Szö­vetségben a vietnami és kam­bodzsai kommunistákkal, a laoszi nép legjobb fiai küz­döttek a francia és japán hódítók, az amerikaiak hazai kiszolgálói ellen.. A laoszi hazafias erők a polgárháború éveiben a felszabadított te­rületeken már megkezdték az új típusú élet alakítását, amelyet a forradalom győ­zelme után az egész ország területén folytathattak. Az elmúlt négy év kemény munkával, harccal telt el, de még nem hozhatta meg mind­azt az eredményt, amire a laosziak méltán számítottak. Elsősorban az okoz ma is gondot, hogy Kína hegemo- nista politikát folytat Indo­kínában. Korábban a Pol Pot-féle kambodzsai rezsimet használta fel céljaira. Ma már közvetlenül is fenyegeti a testvéri szövetségre lépett három testvérországot{ Viet­namot, Laoszt és a népi Kambodzsát. A maoisták kí­nai zsoldba állították a he-, gyilakók bandáit, s a Thai- földön élő reakciós elemek­ből is csapatokat szerveznek a laoszi népi hatalom ellen. Ebben a nehéz és bonyolult helyzetben a vientianel népi kormány fokozott mértékben törekszik az egység megerő­sítésére, a szocialista orszá­gokkal való internacionalista viszony fejlesztésére. Ebben a szellemben alakulnak a magyar—laoszi kapcsolatok is. Az elmúlt években egész sor magas szintű tárgyalásra került sor pártjaink és kor­mányaink között. Magyaror­szág igyekszik hozzájárulni a laoszi népgazdaság fejleszté­séhez, az oktatás színvonalá­nak emeléséhez, az új népi káderek képzéséhez ii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom