Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-09 / 288. szám

Motocross '79 MAI ••ííífáNSM Üj pályák, új remények Ebben az évben a vártnál korábban, fejeződött be a mo- tocross idény; a november 7-re tervezett kaposvári záró- verseny elmaradt. Egy évvel ezelőtt arról számoltunk, be, bogy nem lépett előbbre ez a sportág Somogybán. Vajon mit mutat az idei esztendő? Öt versenyzővel motorozta végig a7, évet a K. Közlekedé­si SE Volán szakosztálya. Né­meth Kornél leszerelése után visszatérve az idén már a ka­posváriaknak gyűjtögette a pontokat. Személyében a 250- es magyar- bajnokkal erősö­dött a szakosztály. Balaskó László edző irányításával még az alábbiak képviselték színe­ket: Rofrics Károly, Bakonyi László, Pál Zoltán és Bráz András. Eléjük az alábbi cé­lokat tűzték: Németh védje meg a bajnoki címét. Rofrics az ötszázas géposztályban pró­bálja megszerezni a 4—5. he­lyet, ugyanitt Bakonyi kerül­jön a 7—8. -hely közelébe. A két junior versenyző közül Pált az első három közéóhaj­tx.itták. (Híz a feljutást jelen­tette volna a »nagyok« mező­nyébe), Brázt képességei alap­ján ugyancsak az első tíz kö­zé várták. Hogy mi valósult meg? Németh Kornél ismét ma­gyar bajnok lett a 250-es ka­tegóriában — igaz, a vártnál nehezebben. Ebben rajta kívül álló okok játszottak közre. A nyáron betegséggel bajlódott, és nem volt a legjobb erőál­lapota. Ez főleg a második fu­tamokban jelentett neki hát­rányt. Az ötversenyes bajnok­ságból négyen indult és hár­mat megnyert (Kaposváron. Székesfehérváron, Szegeden), líisikunlacházán — legnagyobb ellenfelének, Czuni.najc az ott­honában — második lett. A nyolc bajnoki futamból öt­ször került ki elsőként győz­tesen és háromszor lett má­sodik. tJj KTM-motorral ver­senyzett, de — tegyük hozzá — elsősorban nem ez segítette újabb szép eredményéhez. Betegségét leszámítva elmond­ható, hogy fizikailag sokat fejlődött, és sokkal magabiz­tosabb lett. mint korábban volt. Kétségtelen, hogy ha za­varó körülmény nem szól közbe, akkor a magyar me­zőnyben ma már verhetetlen. Eddigi eredményei azt iga­zolják, hogy fejlődése töret­len, ezért is érthetetlen az országos szövetség álláspontja személyével kapcsolatban. El­ismerik ugyan, hazai elsősé­gét, de nemzetközi szinten nem tartják »versenyképes­nek«. A kérdés csupán az: ha nem kap megfelelő bizonyítá­si lehetőséget, akkor miként NB I -es eredmények Az NB I. osztályú labdarú­gó-bajnokság szombati, 15. fordulójában, az 1—3. helye­zettek közül mindössze a Bp. Honvéd tudta megszerezni a két pontot, így biztosan tartja vezető helyét és halad az őszi elsőség felé. A Videoton vere­ségével helyet cserélt a Va­sassal, most a piros-kékek e harmadikok. Bp. Honvéd—Videoton 2:0 (0:0) Kispest, 4000 néző, v.: Tom­pa. Góllövő: Kozma (2). JVÍTK VM—Ferencváros ,1:1 (1:0) Hungária át, 6000 néző, v. • Pádár. Góllövők: Fülöp, illet­ve Szokolai. Tatabánya—PVSK 3:1 (3:0) Pécs, PVSK-pálya, 2000 né­ző, v.: Palotai. Góilövők: Ko­vács (2), Csapó, illetve Hüber MÁV Előre—DMVSC 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 2000 néző v.: Tátrai. Góllövő: Bruder. Békéscsaba—Pécsi MSC 2:0 (1:0) Békéscsaba. 7000 néző, v Urban. Góllövők: Tisza és Bu­davári. Zalaegerszegi TE—Rába ETO 3:2 (3:1) Zalaegerszeg, 7000 néző, v.: Nagy M. Góilövők: Soós (2), Konrád (11-esből), illetve Hannieh és Szabó. Dunaújvárosi Kohász—Volán SC 3:0 (2:0) Dunaújváros, 3000 néző, v.. Kuti. Góllövő: Fajúk usz (2), Kuti. Ű. Dózsa—Diósgyőr 2:1 (2:0) Diósgyőr, 10 000 néző, v.: Lauber. Góllövők: Fazekas (11-esből), Schumann, illetve Fükő (11-esből). Vasas—Salgótarján 2:0 (0:0) Fáy utca, 6000 néző, v.: Győri. Góilövők: Zombori és Kiss. A táblázat állása: 1. Bp. Honvéd 15 9 2. Ferencváros 15 7 3. Vasas 15 7 4. Videoton 15 8 5. ZTE 15 7 íj. Debreceni VSC 15 5 7. Tatabanya 15 ti 8. Rába ETO 15 7 9. Diósgyőr 15 7 10. O. Dózsa 15 « 11. MTK VM 15 5 12. Békéscsaba 15 5 13. PMSC 15 4 14. MÁV ELŐRE 15 4 15. Dunaújváros 15 3 16. Volán SC 15 3 17. STC 15 l 18. Pécsi VSK 15 2 cáfolhatja meg ezt a feltéte­lezést? A hivatalos vélemény­nyel ellentétben mi a több ez­res szurkolósereg véleményét valljuk, azokét, akik itthon rangos külföldi ellenfelek el­len is látták Németh helytál­lását. Ovcsinyíkov, Rgeimon- tasz és a többiek legyőzése, úgy hisszük, kellő ajánlólevél lehet a további futamokra való kiküldetéshez. Rofrics jól kezdte az idei versenyévet, kevesebb műsza­ki problémája volt. és ki tud­ja hol végez, ha Fehérváron — a szakvezetők szerint té­vesen — nem zárják ki a versenyből. Így is hetedik lett, s ezrelőrelépés a tavalyi tizenkettedikhez. • Fizikailag és technikailag egyaránt fejiő- dött. Nem mondható el ugyan­ez Bakonyiról, aki épp erőn­létileg nem bírta a versenye­ket. Nem véletlen, hogy jó rajtok után többször bukott — igaz, ő a szükségesnél'töb­bet kockáztatók közé tartozik. Az »ősszel bevonult katonai szolgálatra és várhatóan be is fejezte versenyzői pályafutá­sát. Pál Zoltán okozta az egyik legnagyobb csalódást: tehetsé­ge, sajnos, nem párosult kel­lő szorgalommal. Elsősorban edzésmunkája miatt nem tu­dott az első tíz közé kerülni. Túlságosan bízott a motorjá­ban. A három évi versenyzés őt is arfól győzte meg. hogy nem érdemes tovább kísérle­teznie, így várhatóan jövőre már az ő nevével sem talál­kozhatunk. Bráz a tizedik helyet szerez­te meg. Ez a tizennyolc eves crossozó viszonylag gyenge motorral is jól helytállt. Hal­latlanul jó sF fizikuma és a verseny közben előforduló ne­hézségektől sem ijed meg. Egy éve versenyez, s ha a szor­galma töretlen marad, szép jövő áll előtte. Versenyzőink közül a ma­gyar bajnoki futamon kívül MUSOM* 4 2 27-17 22 6 2 33-19 5 3 35-24 19 3 4 32-21 lf 4 4 24-21 1B ti 4 21-17 16 4 5 24-21 lf 2 6 26-28 U 1 7 19-17 15 3 6 32-31 U 5 5 26-25 U­5 5 22-25 lf 6 6 18-18 15 5 6 17-2« 13 5 7 21-27 11 4 8 17-30 1« 7 7 15-24 6 4 0 (5-33 5 Bráz András Németh Kernéi Németh a Béke-5 és Barátság­kupán is képviselte országunk színeit. A hét verseny közül ötön indult: két harmadik, egy negyedik, továbbá egy ha­todik és egy tizenegyedik hely ! jutott neki. Míg 1978-ban a nemzetközi minősítéshez szük­séges hetven pontból csak 27-et szerzett, az idén már (házi számítás szerint) 50—55 jött össze. Volt még további két helyezése is: Jugoszláviá­ban 3. Ausztriában 4. lett egy- egy nemzetközi versenyben. Az idei évvel kapcsolatban még az újdonságok között említhetjük, hogy Kaposváron Szarkavár után jól vizsgázott a Hangár-dombi új pálya, amely ha megíelelően kiépül­ne. látványosabb »versenyeket tenne lehetővé. A balatonszár- szói nemzetközi verseny pedig minden várakozást felül múlt. A nem éppen ideálisnak nevezhető idő ellenére sok ez­ren adták tanújelét érdeklődé­süknek. Ha a rendezők leszű­rik a tapasztalatokat és kellő támogatásra találnak az orszá­gos szövetségnél, akikor ez a verseny rövidesen egyike le­het a kontinens legrangosabb- jainak. Visszatérve az elején föl­tett kérdésre: elmondhatjuk, hogy fejlődött a cross Kapos­váron. Nem biztos azonban, hogy az említett versenyzők kiválásával nem következik-e ismét megtorpanás. A maradó motorosok mellett két-három fiatal ugyan ismerkedik már a crossozás fortélyaival, de kérdéses, hogy ez mire lesz elég. Mint megtudtuk: javult a géppark, jobb az alkatrész- utánpótlás, és ez biztató. A sportkörnél egy hároméves terv alapján dolgoznak és eb­ben szép elképzelések vannak írásba rögzítve. De, a kimon­dott szó mellett az írott is csak annyit ér, amennyit be­lőle megvalósítanak. Jutási Róbert Férfi műbőr- és kordbársony télikabátok, divatos bakfs mű irha- és szövet télikabátok, női műszőrme bundák érkeztek a Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 9. szám alatti konfekció szaküzlelbe. (42410) Győrben „semleges" pályán Ismét változik a Rákóczi összeállítása Mia Győrben a MÁV DAC ellen lép pályára a Rákóczi. Ellenfele a táblázat hetedik helyén áll. Kilenc ponttal gyűjtött kevesebbet eddig a kaposváriaknál. Az évek óta gyengélkedő győri vasutasok azt sejtették — legalább is a bajnokság elején —. hogy is­mét számolni kell velük. Több héten át ott voltak az élbolyban, aztán megtorpan­tak; a múlt vasárnap a sereg­hajtó Körmend otthonában szenvedtek vereségei. Elsősor­ban támadójátékuk latszik gyengének, hiszen a tizen­egyedik és tizenkettedik he­lyen tanyázó Bauxitbányász, illetve a Bábolna is több gólt lőtt, mint: ők. A MÁV DAC ellen mindig nehéz mérkőzést vívott a Rá­kóczi, és bizonnyal most pem lesz másképp. Kérdés, hogy a zom bat helyi vereseg és a múlt vasárnapi gyengébb já­ték után a hajrára tud-e újí­tani a somogyi gárda. Dr. Puskás Lajos véleménye ab­ban összegezhető, hogy kije­lentette: »pontosan« szeretné­nek hazatérni. Az edző tehát akár a döntetlennel is elége­dett lenne. Mi újság a csapatnál? Ismét változik az összeállí­tás: Petrák vasárnap a máso­dik sárga lapot kapta, s így kizárta magát a mai játékból. Mészáros lesz a söprögető. es Duschák kap helyet a véde­lem bal oldalán. Éger megbe­tegedett, s így nem jöhet szá­mításba. -Czabula ismét tagja az utazó keretnek. A Rákóczi tizenöt labdarúgóval kel útra, és csapatot csak a mérkőzés helyszínén hirdet az edző. Ezen a héten igyekeztek fel­oldani a feszültséget a sport­kör vezetői. Ennek kapcsán családi összejövetelt tartottak, és a télapó is meglátogatta a leendő »utánpótlást«: a lab­darúgók gyermekeit. A jó hangulatú összejövetelen sok szó esett a mai mérkőzésről, és általában bizakodó volt a hangulat. Döntetlennel rosz- szabbra senki sem számít, A mérkőzésre »semleges« pályán kerül sor. A MÁV DAC sporttelepe megszűnik, az új pedig még nem készült el. ezert ezt a mérkőzést a Raba ETO salakos edzöpalya- ján rendezik meg. Talán ez is a kaposváriak mellett szól. Az alábbi tizenöt játékos leélt i útra Győrbe: Béliéi, Horváth I Hl., Deákvári, Zentai, Mészá- I ros, Duschák, Gulyás, Czabu­la, Kanyar, Havasi, Fábián, Házi, Rétsági, Varga l. és Pintér J. Cslky Gergely Színház 13.30 0 rakor: CSARDAüKlRALYNO. Berzsenyi beriet. Kaposvár Vörös. Csillag de. fél 11 órakor: A SZÁLLÁSI’ KERO RÓKA, du. 3 és 6 órakor: A JO, A ROSSZ ES A CSUt’ 1—fl. (1«) Szabad Ifjúság du. 4 órakor: CSILLAGOS PERC. du. 6 és este 8 óraitor; A SKARLÁT BETŰ (14). Latinra filmszínház du. fél 6 órakor: ÚTKÖZBEN (14). Rá­kóczi mozi du. 4 órakor: A DEL­FIN NAPJA. Siótok de. 10 óra­kor: A COWBOY, NYARA, du. 5 és este 7 órakor: SEVERLNO. Barcs dléelőtt: A BÁTYÁMNAK KLASSZ ÖCCSE VAN, du. 5 és este 7 órakor; FOGAT FOGÉRT. Marcali deielótt: ZSUZSI ÉS A VARAZSGYÜRÜ, este: AZ EL­VESZETT MÜLT (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: KA­LÓZOK JAMAICÁBAN. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.04; Műsorismertetés. 8.05: Tévé­torna. 8.10—9.10: Mindenki iskolá­ja. 9.10: Óvodások fílmmüsora. 9.30: Reklám. 9.35: Tüskevár. 10.05: Ké/i- labdasuli. 10.25: Hírek. 10.30: Va­sárnap délelőtt. 12.30—13.05: Kovács Apollónia énekel. 14.28: Műsoris­mertetés. 14.30: A menedzser. 14.55: A szegedi Móra Ferenc Múzeum. 15.35: Rózsa Sándor. 10.40: Reklám. 10.50: Műsorainkat ajánljuk. 17.151 Költőnk és kora. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétoma. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Cyrano de Bergerac. Amerikai film. 21.55: Telesport. 22.55: Hírek. Jugoszláv tv 9.00: Barázda. 10.00: A fiatalság gyermekkora. 10.30: A’ hős királynő. Filmsorozat. 11.00: Földművelőknek. 12.30: A tudás — vagyon. 13.40: A nézők és a tv. 14.10: A jó osztály gyerekei. 15.40: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 19,20: Egymillió té­vékészülék, minden otthonban rá­dió. 20.00: Éveink. 21.10: Karavan: Bijöle Polje. 22.00: Szórakoztató ze­ne. 22.15: Sportszemle. Osztrák tv 11,15: Az ORF koncertje. 14.50: Az ifjú gengszterek. 18.30: Pingvinek szigete. 17.15: Maja, a méhecske:. 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! 17.45: Idősek kluoja. 18.30: Mi. 19.00; Va­sárnapi osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Sán­dor Mátyás- 21.45: Hírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek, lapszemle. 8.05—17.20: Kellemes vasárnapot! 7.20: Múzeu­mi híradó. 7,23: Kopogtató. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Útköz­ben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.28: A' Nyitnikék postája. 8.57: Zenés reklámturmix.' 9.02: OLvastam egy novellái, 9.27: Robert Merrill opera­áriákat énekel. 9.51: „Vagyunk szá­ján a garatnak...” 10.00: Hírek, időjárás. 10,03: Útközben. ÍÓ.08: Ne hagyd magad, Télapó! 10.55: Műsor- ajánlat. 11.00; Reklám. 11.05: A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekarának és énekkarának hangversenye. Kb. 12.50: Hangszer­szólók. 13.05: Tiszta szívvel. 13.15: Világhírű énekesek könnyűzenei felvételeiből. 14,05: Gondolatjel. 15.00: Hírek, időjárás. 15.0«: Útköz­ben. 15.10: Reklámkalauz. 15.14: Bonni levél. 15.24: Népdalkörök or­szágszerte. 15.44: Sebestyén And­rás: Négy vidám darab. 16,00: Üd­vözlet az olvasónak- 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Útközben.: 17.10: Csoport, osztály, főosztály. 17.20: Évszázadok mesterművei. 18.14: Hol volt, hol nem volt . . . 18.26: Műsor- ajánlat. 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: Útközben. 18.4-5: Közvetítés a Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrver­senyről, 18,56: Diákkönyvtár hang­szalagon. 20.00: A zene nem ismer határokat . . . 20.50: Világirodalmi Dekameron. 21.32: A KIS-Z Központi Művészegyüttes rajkózenekara ját­szik. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek, totó. 22.20 :• Rudolf Ser­kin, Aubrey Brain és a Busch vo­nósnégyes Brahms-fel vételeiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: A sárga Rolls-Royce. 0.25: Himnusz. 9.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: "Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Hans Heintze Pachelbel-műve- ket orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hí­rek, időjárás. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 10.00: Szi­várvány. 12.00: Hírek, időjárás. 12.04: Jó ebédhez szól a nóta, 13.01: Százszorszép színház. 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00: Rek- lámparádé. 14.05: Híres előadók al­1 buma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskará­dió. 15.30: Ahol a papok táncolnak. 16.00: Színészek sanzoníelvételeiből. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Rek­lám. 16.40: Slágerek mindenkinek. 17.40: A vasárnap sportja. 18.00: Ha még nem tudná. 18.30: Hírek. 18.33: Magnósok, figyelem! 19.18: Felnőtt- nevelés Európában. 19.48: Mazsaroff Mária, Csapó Károly és Veszprém város vegyeskara népdalokat éne­kel, Radanovics Géza klarinéton, Szakaly Agnes cimbalmon játszik, 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi J szerkesztő. 20.30: Hírek. 20.33: Sport- I hírek. 20.38: Társalgó. 22.35: Enek- : együttesek parádéja. 23.00: Hírek, 'időjárás. 23.10: Zenés játékokból. I 24.00: Hírek, időjárás. O.lü; Idegen nyelvű vizjelzőszolgalau ­3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stú­dió német nyelvű műsora. 8.00: Hí­rek. időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: A becsi Concentus Musicus Kamarazenekar tagjainak felvéte­leiből. 8.52: «Balettzené. 10.00: Mű- , sorajánlat. 10.10: Új zenei újság. ( 11.00: Hírek, időjárás. n.03: Sztereo beállítóhang. 11.06: Kis magyar nép- I rajz. 11.11: Hi-fi varieté. 12.ll: Ég­tájak. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Müvészleme- zek. 14.14: Hangfelvételek — felső : fokon.. 15.19: Zenekari muzsika. 16.58: így láttam Kodályt... 17.27: Világszínház. 19.00: Hírek. 19.03: Kiss Gyula zongoraestje. 20.43: Ma­gyar zeneszerzők. 21.13: Wagner operáiból. 22.01: A XX. század ze­nedéből. 23.30—*3.46: Hiték. idojaua*. PÉCSI RADfO 17.00: Hírek. 17.05r Sporthírek- 17.10: Suomiban járták... I8.t0: Vasárnapi kívánságok. 11.30: Szarb- horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor- 20.00—21.00: ,,Gru3 und Ku3” Radio Budapest. Zené* riport. H O'L NAPI műsor Csiky Gergely Színház 19 kor: HALMI. Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor; A JÓ, A ROSSZ ES A CSÚF I—H. (16), este 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: ŐSZI SZONÁTA (U). Szabad Ifjúság du. 4 és este 7 órakor: CSILLA­GOK HÁBORÚJA I—II. Ida mozi du. 6 órakor: HUSZA­DIK SZÁZAD III—IV. (18) Sió­fok este 7 órakor: A SKARLÁT BETŰ (14). Barcs este 7 órakor: NÁLUNK CSEND VOLT. Marca­li: SEVERIN O. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17 45- Gyermekműsor. 18.00: Az idény kis slágere. 18.15: Művelődé­si adás. 18.45: Fiatalok fiataloknak. 19.15: Rajzfilm. 19.20: Programak­ciók. 20.00: Tv-dráma. 21.10: Kivá­lasztott pillanat. Osztrák tv 9 30: Orvosi tanácsok. 10.00: Iskh- Latélevízíó. 10.30: Scott utolsó utazá­sa. 17.00: Kicsinyek műsora. 17 5o: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Álla­tok a forró égöv alatt. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hír- adó. 20.15: Hétfői telesport. 21.05: Három angyal Charleynak. Filmso­rozat. 21.50: Esti sportműsor. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.0«: Híre*:.* időjárás. 8.05: Műsorismertetés, 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.28: Nótacsokor. 8.59: Nicola Vap- carov versei. 9.09: A hét zenemű­ve 9.39: Ki kopog? 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Brahms: C-dúr trió. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: A BKV Szabó Pál Művelődési Ház Koncertfúvószene- kara játszik. 11,19: A sziget. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érde­kességek az elmúlt hét műsorából. 14.41 : Egyszer egy leány. Novella. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hí­rek, időjárás. 15.10: Franck Pourcel zenekara játszik. 15.26: Lamb. 16,05: Kórusainknak ajánljuk. 16.28: Szo­cialista brigádok akadémiája. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Külföldről érkezett. 17.32: Egy riport nyomában Ózdon. 17.57: Ma­gyar előadóművészek. 18.17: Hol volt. hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Miért? Szilágyi János műsora. 20.20: Népzenei hangos újság. 21JNI; Fehéren-feketén. 22 00: Hírek, id<W járás- 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz pere külpolitika. 22.30: Évszázadod mesterm ü vei bői, 23.25: Boitn, v-étii K­Bonchielli operáiból. ,24.00: Hírek, időjárás. 0,10: Táncdalok, n.25: Him­nusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.50: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8,00: Hírek, időjárás. 8.05: Operettrész]etek. 8.30: Hírek, időjárás. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Fogadók és hotelok. 10.00: Zenedél- e!ött. 11,55: Pillanatkép. 12.00: Népi zene. 12,30: Hírek, időjárás. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Táncze­nei koktél. 13.25; A' könyvtár jövője — a jövő könyvtára. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . , 17.Ó0: Kicsi a bors . . . 17,30: ötödik sebesség... 18.3-0: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.25: A tegnap slágereiből. 20.00: Eszmék faggatá­sa. 20,30: Hírek, időjárás. 20.33: ön­arckép, befejezetlen. 21,10: Hétfő este mindenkinek. 22.17: Népdalok, néptáncok. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Zenés játékokból. 24.00: Hí­rek, időjárás, 0,10; Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek, időjárás. 8.08: Opera- eeyüttesek. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Vladimir Horowitz zongorázik. 10.06: Gondolatjel. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Mozart és Mendelssohn mű­veiből. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsort,«mertetés. 13,07: Operarészle­tek. 14.05: Könnyűzene — szinteti­zátorra. 14.30: Tanya kilencezerért. 15.00: Zenekari muzsika. 16.00; Kö­zösség. társadalom, történelem. 16.30: Huszonöt perc beat. 16,55: Ba­rokk kamarazene. 17.53: Király László: Zalai bokréta. 18.03: Hely­színi közvetítés. 18.30: A hét zene­műve. 19.00: Hírek, időjárás. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: Filharmo­nikus zene 20.25: Tcvasz. 20.30 kül­földi tudósoké a szó. 21.40: Opera- áriák. 22.15: Bemutatjuk új felvé- teteinket. 22.30: Láttuk, hallottuk. 22.55: Dzsesszfelvét.eleinkből. 23.30— 23.45: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek, 17.05: A pécs—gyár­városi úttörő fúvószenekar játszik. 17.10: Üttörőri porter kerestetik. 17 30: Nők nec^e^órája. 17.45: Szán­kózás .. . 18.00- Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Nyers színű bolgár cserge faliszőnveg érkezett Kaposvárra a Május 1. u. 1. szám alatti Camea illatszerboltba. (424S4)

Next

/
Oldalképek
Tartalom