Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-01 / 281. szám

Uszonyosok, búvárúszók A bentmaradás csak terv maradt Á siófoki városi könnyűbú­várklub vezetősége értékelte a-tagság 1979. évi sporttevé­kenységét. Többek között megállapította, hogy az uszo- nyosszakosztáíy a terv sze­rint végezte munkáját, meg­szervezte a rendszeres edzé­seket és megkezdte a ver­senyzést. Csíki Sándor klub­titkár elmondta, hogy 1980- ban 15 versenyen fognak részt venni, növelik a szak­osztály létszámát, megalakít­ják a tájolós szakosztályt és megkezdik a női versenyzők toborzását, felkészítését. A jövő évben legalább 10 klub­tag ezüst, illetve bronzjel­vényes szintet szeretne elér­ni, uszonyosként, illetve bú­várúszóként. — Nemrégiben még a nem­zeti másodosztályban játszott a tabi női és férfi röplabda- csapat. Ám míg a férfiak öt éve szinte töretlenül fejlőd­nek, addig a nőknek a leg­nagyobb gondjuk volt, hogy megkapaszkodjanak, az idén ez nem sikerült. Patakfalvi János, a nagy­község röplabdasportjának egyik vezetője: — A máért nagyon egysze­rű, bár nem szeretnék csak a külső körülményekre hivatkoz­ni. Amióta Tabon megszűnt a gimnázium, s ezzel a helybe­li és környékbeli lányok nem tudnak itt tovább tanulni, na­gyon keveset tehetünk. Ma­napság az már nem elég, ha i egy csapatnak van két vezér- egyénisége, mint nekünk Nagyné és Hajbáné. ők irá­nyítanak, szerveznek, de »-meg­váltani« nem tudták a világot. Szeretem és szinte a saját gyerekeimnek érzem azokat a hetediekes, nyolcadikos kislá­nyokat, akik szívvel-lélekkel küzdenek minden mérkőzésen, de ez, sajnos már kevés. Megítélésem szerint egy má­sodosztályú csapatnál alapkö­vetelmény, hogy legalább a kezdő hatos hasonlóan jó ké­pességű emberekből álljon. — Ki nyújtott a csapatból kiemelkedő teljesítményt? — Nagyné és Hajbáné lel­Lőczi a tekézők tízekbajnoka A K. Közlekedési SE négyes automata pályáján bonyolítot­ták le a tekézők megyei tizek- bajnokságát. A kétszázas ve­gyes gurítású versenyen az NB II-bőL hat, az NB III-ból négy olyan tekéző vett részt, aki idegenben a legjobb átlagokat hozta a bajnokság folyamán. Kiugró eredmény és meglepe­tés nem születetett, s mint a lista mutatja, nem volt nagy különbség a teljesítmények kö­zött. A bajnoki címet I) fa előnnyel Löczi, a Spartacus te- kézője szerezte meg a Kúpos­mérőben versenyző Húsz Mi­hály előtt. A sorrend: 1. Löczi László (K. Spartacus) 873, 2. Hisz Mihály (Kaposmérő) 885, 3. Szemes István (K. Sparta­cus) 858, 4. Illyés András (K. Közlekedési SE) 849, 5. Somodi József (K. Közlekedési SE) 843, 8. Ládonyi Csaba (K. Sparta­cus) 838, 7. Peltzer Károly (Vasas) 833, 8. Végh János (K. Spartacus) 827, 9. Horváth László (Kaposmérő) 812, 10. Hideg Lajos (K. Közlekedési SE) 802. kesedése és tehetsége most is a többiek fölé emelkedett. Nagyné Garas Gizella a baj­nokság második felétől igazolt át hozzánk, előtte a PEAC já­tékosa volt. ű levelezőn foly­tatja tanulmányait, így tud a csapat rendelkezésére állni. — Mit mondhat a többiekr ről? — Pirkhoffer az első leütő, feladatát általában jól oldotta meg, egyik legaktívabb, leg­jobb játékosnak bizonyult a bajnoki évadban. Guzmics saj­nos ismét hullámzó teljesít­ményt nyújtott. Ebben közre­játszottak munkahelyi prob­lémái, de ez alkati kérdés is nála. Czabuláné teljesítménye elfogadható. Mind a támadó-, mind a védőmunkából egy­aránt kivette részét. Pesti, a gárda befutó feladója, a má­sodik ütő. Sajnos térdsérülése nagyban hozzájárult gyengébb teljesítményéhez. Babies el­sősorban kisegítő játékosként jött számításba, a nyitásfoga­dásban nem sokat javult. Szakáig né szülési szabadság­ról jött vissza, másfél évig ki­esett a játékból. Ez nagyban meglátszott teljesítményén. Györkitié nem régóta röplab. dázik, ehhez képest, viszony­lag jól oldotta meg feladatát. Angyal és Mohos az ifjú nemzedéket képviseli. Mind­ketten általános iskolások. A rutin, a tapasztalat hiánya meglátszott játékukon. Első­sorban cserejátékosként jöt­tek számításba, de a jövőben már rájuk is szeretnénk szá­mítani. — Az ez éri bajnokság megkezdése előtt hasonlóak voltak a gondjaik, mint jó pár éve. Abban látták a megoldást, hogy a csapat az őt patronáló Videoton gyártól kapjon után­pótlást, ezzel egyszersmind hozzájárulva a gyáregység sportjának továbbfejlesztésé­hez. — Ez sajnos hi hás elképze­lés volt, 18—20 éves asszo­nyokkal, lányokkal alapdolgó­kat gyakoroltatni heti két edzésen ma már a verseny- sportban nem sok eredmény­re vezet. Azonkívül itt is, mint a férfiaknál, jelentkeznek a te­remgondok, azonban nem ez a fő problémánk. — Tavaly négy győzelem­mel sikerült a bentmaradás, az idén öttel sem. — Az utolsó öt csapatnak majdnem teljesen egyenlőek voltak a képességei, így az esélyei is — kapcsolódik a be­szélgetésbe Trunk Tamás, a férficsapat technikai vezetője. — Elég sok szoros meccset játszottak a lányok, s ilyenkor nem a játéktudás, hanem el­sősorban a rutin, a tapaszta­lat billentette az ellenfél ol­dalára . a mérleg nyelvét. Saj­nos nem minden ellenlábasun­kat sikerült megvernünk. Vol­taik balszerencsés mérkőzése­ink, és arra sem számítottunk, hogy a Győri Dózsa kétszer Is megver bennünket. — Miben látják a kivize tő utat? Patak falvi János: — Az adott körülmények között je­lenleg ezekre az eredmények­re vagyunk képesek. Termé­szetesen az eddigieknél még nagyobb gondot kell fordíta­ni fiataljainkra, s még gon­dosabban kell alapoznunk, felkészülnünk a jövőre. Szük­séges több tétre menő mérkő­zést játszanunk. Meg kell ér­tenie mindenkinek, aki Tabon női röplabdát is akar, hogy csak sziszifuszi munkával le­het előbbre lépni, mert ez a mai csapat nem üti meg az NB II. színvonalát. Nagyon szeretnénk, ha az itt befekte­tett majd nyolcévnyi energia nem menne veszendőbe. Trunk Tamás: — Én is azt mondom: nem szabad feladni! Sok tehetség van nálunk. Ezek hát g női csapat gond­jai Tabon. Reméljük egy-két éven belül már nemcsak azok­ról, hanem újabb fejlődésről is számot adhatunk. Körtési Zsolt Diáksport A középfokú iskolák verse­nyein lassan befejeződik az őszi versenyidőszak. Az eddig lezárult szabadtéri eseménye­ken sportáganként az alábbi eredmények születtek. Atlétika. Futó csapatbajnok­ság. Fiúk: 1. Siófoki gimn., 2. Barcsi szakközépisk., 3. Mező- gazdasági szakközépisk., 4. Csurgói gimn., 5. 522. sz. szak­munkásképző, Marcali. Leá­nyok: 1. Csurgói gimn., 2. Sió­foki gimn., 3. 525. szakmun­kásképző, Barcs, 4. Közgazda­Tizek és „hetvenötök” sági szakközépisk., 5. Marcali gimn. Kézilabda kupa. Fiúk: 1. 503. sz. szakmunkásképző, Kapos­vár, 2. Adóndi szakmunkás­képző, 3. 528. sz. szakmunkás­képző, Csurgó. Leányok: 1. Csurgói gimn., 2. Táncsics gimn., 3. Marcali gimn., 4. Nagyatádi gimn. Labdarúgó kupa: 1. Gépé­szeti szakközépisk.. Kapuvár, 2. Táncsics gimn., 3. Mezőgaz­dasági szakközépisk., 4. 503. sz. szakmunkásképző, Kaposvár. A múlt hét végén rendezték meg Kaposváron, a Kisfaludy általános iskolában a megyei asztalitenisz tízekbajnokságot férfi és női sportolók számára. A. férfiaknál a győzelmet Szeri (Rákóczi) szerezte meg Ivusza (Marcali), Háhn, Lomniczi, Ba­lázs A. (valamennyi a Rákóczi versenyzője) előtt. A nőknél Főző H. (VBKM Vasas) nyert, 2. Fóris (Kapos-Plast), 3. Au- guszt (VBKM Vasas), 4. Ko­Á világ sportja Lord Killanin a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság 'felnöke Varsóba .érkezett a lengyel olimpiai bizottság megalaku­lásának 60 éves jubileumi ünnepségeire. Killanin televíziós nyilat­kozatban kijelentette, ' hogy nem jelölteti magát a NOB elnöki tisztségére. Egyébként azt a reményét fejezte ki, hogy a jövő évi olimpián semmi olyan nehézség nem merül fel, mint amilyen leg­utóbb Montrealban volt. * * * A Lake Placid-i téli olim­piai játékok szervező bizott­sága táviratot kapott Lord Killanintól azzal a szöveggel, hogy hivatalosan hívják meg a Kínai Népköztársaságot az 1980. február 12—24 között Lake Piacidban sorra kerülő téli olimpiai játékokra — kö­zölték jól informált Lake Pla- cid-i forrásból. * • • A Kínai NK már előzőleg kifejezte részvételi szándékát, mégpedig az alpesi és az észa­ki síszámokban, biatlonban, mű- és gyorskorcsojában. Részvételüket azonban eéve­lő re kérdésessé teszi, hogy nem tagjai sem a nemzetközi sí-, sem a nemzetközi biat­lon-szövetség nek. v * • Á svéd Borg nyerte a »Master" Brooklyn« nemzetkö­zi teniszversenyt, miután a döntőben 1:8, 8:1, 8:4 arány­ban győzött az amerikai McEnroe ellen. A harmadik helyért folyó mérkőzésen: Vi­las (argentin)—Panattu (olasz) 8:4, 6:4. * * • Az amerikai John McEnroe nem indul a teniszezők páros világbajnokságán, amelyen eddig honfitársa, Fleming volt a partnere. Fleming a csehszlovák Smid-et választot­ta társul, így a nyolc részt­vevő »csapat«: McMillan, Nastase (dél-afrikai, román), Sandy és Gene Mayer (ame­rikai), Riessen, Stewart (ame­rikai), Gottfried, Ramirez (amerikai, mexikói), Fibak, Okker (lengyel- holland), Cox, Lloyd (angol), Tim és Tom Gullikson (amerikai), Fle­ming, Smid (amerikai, cseh­szlovák). • * * Liam Brady, az Arsenal fr játékosa a következő idényt Európában szeretné játszani. A kitűnő labdarúgó, akinek szerződése az 1979/80-as sze­zon végén jár le. Keegan es Woodcock példáját szeretné követni, akik, mint ismeretes, a Hamburghoz, illetve a Kölnhöz tették át szereplésük színterét. A 23 éves Brady ma a szigetország egyik leg­többre értékelt labdarúgója, a hírek szerint klubja 2 millió fontot kér átadásáért. ♦ * * A svéd motorsport szövet­ség pénzügyi {gehézségekxe hrvatkozva lemondta az 1900. június 14-re tervezett svéd Grand Prix megrendezését, amely Forma—1 világbajnoki futamnak számított volna. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB II: Férfiak: Táncsics SE— Keszthelyi Haladás, Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Alt. Isk., 14.30 ó. SÁÉV SC—Péti MTE, Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Alt. Isk., 16 ó. N ők: Tanítóképző—Péti MTE, Kaposvár, Tanítóképző Főiskola, 17.30 ó. Kézilabda Nők: Teremkupa, taszári tornacsarnok, 14.30 p. Röplabda Felszabadulási Kupa, Ka­posvár, 503. sz. Szakmunkás­képző Intézet, 14 ó­Teke Felszabadulási Kupa, Ka­posvár, K. Közlekedési SE pálya, 13 ó. Labdarúgás • Teremkupa Boglárlellén, a tornacsarnokban. Részt vevő csapatok: Marcali VSE. Tab. Fonyód, Boglarlelle. Kezdé­si iüö: 10 ó. Asztalitenisz Úttörő-olimpia kaposvári já­rási döntő. Berzsenyi isk., 9 Tömegsport Sport-diszkó (Siófok és Fo. nyód középiskolásai közti ve télkedés), Siófok, gimnázium, 14 ó. VASÁRNAP Kézilabda Teremkupa női csapatok részvételével. Taszári torna csarnok. 9 ó. Asztalitenisz Felszabadulási verseny, Ka posvár, Kisfaludy Ált. Isk 9 ó. Labdarúgás NB II: Rákóczi—Szekszárd, Kaposvár, 13 ó (Kuti). Megyei 1. o.: Barcs—Karád Barcs, 13 ó (Aumann). Megyei II. o.: Babocea- Szönyi SE, Ba bocsa, 13 (Pálfy). Országos ifjúsági bajnokság Rákóczi—Pécsi VSK, Ka posvár, Rakóczi-pálya, 11.30 ó (Szentgyörgyi). Országi* serdülő bajnokság Rákóczi—PVSK, Kaposvár, Rákóczi-pálya, 10 ó (Rubecz) Tömegsport , Felszabadulási emlékfutás Sánt06tól Nagybajomig. In dulás a sántosl emlékműtől í arakor. DECEMBER A nap 7.10 órakor kél és lS.5«-kor nyugszik; a hold 14.58-kor kél és 3.58 órakor nyugszik. 1 A várható időjárás: SZOMBAT \ Elza 8 Elemle változóan felhős idő, később felhöat- vonulasok, szórványos záporral. Fokozatosan megélénkülő. Időnként megerősödő északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 8—13 fok között lesz. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. he­ti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 8, 36, 38. 68, 73 A november havi tárgynye­remény sorsoláson a 44. já­tékhét szelvényei vesznek részt. — Hat—nyolcezer köbmé­ter fát dolgoznak fel évente az igali termelőszövetkezet parkettát és raklapot gyártó üzemeben. Űregek napja Nagyberényben Meleg ünneplésben részesí­tették a nagyberenyl öregek napközi otthonának lakóit csütörtökön. A siófoki vásár- csarnok szocialista brigádja ajándékkal, a helybeli es a siófoki úttörők színvonalas kultúrműsorral lepték meg őket. Ez alkalommal nyitották meg a három nagyberényi népművész, Szabó János, Lá­zár István fafaragók- és Gom­bai Ferencné festő asszony ki­állítását. — Kiállítás nyílik Pupp Oszkár és Veress Pál festmé­nyeiből ma 16 órakor a ka­posvári helyőrségi művelődési otthonban. A másik rendező szerv a Somogy megyei Mű­velődési Központ. A kiállítást Tüskés Tibor József Attila- díjas író nyitja meg. — Polietilénből készült, kü­lönleges eljárással kialakított szigetelőanyagot dolgoztak ki hazai szakembereink a Villa- mosszigetelő és Műanyaggyár­ban. Az új anyag kábelcsat- lakozások tökéletes szigetelé­sére alkalmas. Egyelőre még csak kisfeszültségű vezetékek­nél (például telefonkábelek­nél) kizárólag hazai vállala­toknál használják. — Termékeinek negyven százalékát cxporialja a Dél­balatoni háziipari Szövetke­zet siófoki kosárfonó részle­ge. Az idén népi bútorokkal is bővült a választékuk. — Budapesten rendezik meg december 4-e és 7-e kö­zött a szocialista országok gyógypedagógiai szakembe­reinek II. nemzetközi konfe­renciáját, A tanácskozás résztvevői a fogyatékos gye­rekek korai képzésének lehe­tősegeit és tudományos prob­lémáit vitaják meg, és számot adnak a gyógypedagógiai di­agnosztikai kutatásokban el­ért eredményekről, — Rekord nézőszám szüle­tett a Somogyi Képtár Barát­ság Hídja című nemzeközi fotókiállításán, amelyet 6400 érdeklődő tekintett meg. A mai ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510. este 6-ig. 34 évvel ezelőtt, 1945. december 1-én alakult mcjí Párizsba«* a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. A világ valamennyi földrészére kiterjedő szervezet november 2«. és december l. között tar­totta antifasiszta kongresszu­sát a francia fővárosban. A Nemzetközi Demokratikus Nő- szövetség a nők egyenjogúsá­gáért, a nők és a gyermekek helyzetének javításáért, a nemzetek szabadságáért, a né­pek barátságáért es a békéért harcoló világméretű demokra­tikus tömegszervezet, amely több mint száz országban mintegy negyedmilliárd nőt tö­mörít soraiban. A szövetség ve­zető szerv,, a nemzetközi nó- Uongrcsszus; az ülései közötti időszakokban a. nemzeti szer­vek képviselőiből alakított tanács, a tanácsülések közölt pedig a végrehajtó iroda, il­letve a Berlinben felállított es ott tevékenykedő admintsztra- Ur állandó titkárság irányítja a nemzetközi szervezet munká­ját. A Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetségnek tagja a Magyar Nők Országos Taná­csa, a magyar nömozgalom irányító szerve. — ßnekes potVzia címmel lat napvilágot Pálóczi Horváth Adam Ötödfélszáz enekeböl válogatós a Magyar Helikon Kiadónát. A múlt szazad leg­híresebb kézírásos gyűjtemé­nyének legszebb, legszelleme­sebb darabjait tartalmazza majd a kötet. — Puskin ex libriseken. 1913-ban jelent meg először a nagy orosz költő motívuma a művészi könyvjelzőkön. Ka- linyin testvérmegyében jelen­leg már nyolcszáz féle Puskin ex librist tartanak nyilván. — Kiadják Berzsenyi összes műveit. Az első teljes kriti­kai kiadás betűhíven közli a »niklai remete« írásainak hi­teles szövegét. Az első kötet Merényi Oszkár szerkesztésé­ben most jelent meg: ez a költői műveket tartalmazza. — Szavaló versenyt rende­zett a Kilián György Ifjúsági Központ és a Táncsics Mihály Gimnázium a város felszaba­dulásának 35. évfordulójára. Első helyezési Németh Csilla, másodikat Kapinya Ildikó, harmadikat Kerekes Zsuzsan­na érte el. — Ezer kötetes könyvtárral gazdag (Kiolt a soproni Liszt Ferenc Múzeum. A becses könyvgyűjteményt az egykori soproni diáik, a ma bécsben élő Hoess Eugen ajándékozta a múzeumnak diákvárosa iránti tisztelete jeléül. — Megnyitja kapuit újra Zalán a felújított Zichy Mi­hály emlékmúzeum^ Az ünne­pélyes eseményre holnap dél­előtt tíz órakor kerül sor. — Csokonai Vitéz Mihály Somogybán címmel tart elő­adást hétfőn délután hat óra­kor a kaposvári Latinca Mú­zeumban dr. Kerényi Ferenc kandidátus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa. — Jugoszláv Import bakfis düftinnadrag — világos színek­ben — 95 Ft-ért most kapható a Somogy megyei Iparcikk-kis­kereskedelmi Vállalat ruházati s/.aküzletelben. es áruházaiban, valamint MZ—125 és 239 köbcen­tis motorkerékpár luxus kivilei­ben kapható a Kaposvár. Ady Emire utcai jármű szaközlőiben. (42319) — Tapétázók figyelem! 78 Pt­ért lemosható cseh tapéta érke­zett a 112. sz. A fesz Papírbolt ba Kaposvár, Honvéd u. 13. (42375) vács (Kapos-Plast), 5. Németh (VBKM Vasas). Hetvenöt résztvevővel került sor szerdán a Kisfaludy álta­lános iskolában a Kaposvár városi úttörő-olimpia asztali­tenisz-versenyére, ahonnan a dobogós helyezettek kerültek tovább a december hatodikai megyei döntőbe. UL kcs.: 1. Balázs Miklós (Krénusz), 2. Végh Attila (Ber­zsenyi), 3. Rák István (Zrínyi). Lányoknál: 1. Németh Kriszti­na (Krénusz), 2. Limbek Anett (Kisfaludy), 3. Garbóczi Tünde (Zrínyi). IV. kcs.: 1. Szabados Péter (Bartók), 2. Hayden Zsolt (Zrí­nyi), 3. Auguszt Gábor (Zrínyi). Lányoknál: 1. Gombai Ágota (Bartók), 2. Póth Csilla (Bar- itók), 3. Kincses Katalin (Gya- I kor ló).

Next

/
Oldalképek
Tartalom