Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

/ Egy év és más semmi Retúrjegyet váltott a K. Közlekedési SE Szinte emberemlékezet óta nem volt országos bajnokság­ban szereplő sakkcsapata 1979- ig Somogynak. Az idén meg­tört a jég, mivel a K. H. Vasu­tas együttese beverekedte ma­gát az országos második vo­nalba. Nagy reményeket fűz­tünk akkor a gárda szereplé­Rangjához méltatlanul »-Ez van« tárta szét karját egyik sportvezetőnk, amikor az idei felszabadulási asztali­tenisz-verseny nevezési listá­ja felöl érdeklődtünk. »Ez volt« — mutatott rá egy má sík arra a fotóra, amely jó néhány évvel ezelőtt készült ugyancsak a felszabadulási emlékversenyen. A kettő kö zött azonban történt egy és más, amely világosan mutat­ta, hogy az út végül is csak ide vezethetett Megyénk legrangosabb asztaiitenisz-eseményének számított a december 2-a tiszteletére kiírt találkozó. Szerepelt az országos szövet­ség naptárában is mint I. osztályú kiemelt és pontszer­ző verseny. Egy nap és egy tornaterem kevés volt a le­bonyolításához, és egy oldal kevés a méltatásához. Azután néhány éve egyes sportve­zetők “-unni kezdték* az ál­landó kilincselést és azt a közelharcot, amelyet minden évben a közönnyel kellett vívniuk. Azzal a közönnyel, amely nem a sportkedvelők részéről nyilvánult meg, ha­nem azokról, akiknek támo­gatására feltétlen számítottak a rendezők. Már az országos szövetséghez is eljutott a hí­re a kaposvári gáncsoskodás- nak, mire ott úgy döntöttek: ha a somogyiaknak teher ez az esemény, hát törlik az éves versenynaptárból. Ta­valy már rangját feledve bo­nyolították le a versenyt mintegy jelezve, hogy mi vár­ható az idén. Egyetlen ismert asztalite­niszező sem küldte el neve­zését, és szinte tüntetőleg tá­vol maradtak a megyén kí­vüli ismert sportegyesületek is. Egyedül a pécsiek vállal­tak »szolidaritást« a kaposvá­riakkal — ők voltak azok. akik »megmentették« az ese­ményt attól, hogy ne csupán megyeivé zsugorodjon. Az­tán kiderült, hogy nemcsak a »külföldieknek« volt ter­hűkre az ide utazás, hanem a somogyiak közül is többek­nek. Ha a siófokiak nem küldenek két versenyzőt, ak­kor városivá lehetett volna nyilvánítani az esemény- A női mezőny azonos volt a Va­sassal' (természetesen a leg­jobbak nélkül). A városi baj­nokságot nyert és NB Il-es osztályozóra * készülő Kapos- plast leányai pedig még fel­készülési állomásnak sem tar­tották alkalmasnak ezt a na­pot, így távolmaradtak. A marcaliak erre a hét végére inkább beiktattak egy járási versenyt, mintsem Kaposvár­ra utazzanak. Végül is 6 lány és 33 férfi jött össze. Erre szokták azt mondani, hogy a semmi több lett volna. Űj, nagy befogadóképességű tornatermek épültek és épül­nek Kaposváron. Jobbak te­hát a feltételek, mint ami­kor még rangja volt a fel- szabadulási versenynek. Jó lenne, ha végre ébresztőt fúj­nának abban a sportágban. Ezek után még világosabb, hogy miért kellett két csapa­tunknak az NB I-től elkö­szönnie. J. R. A felszabadulási emlékver­seny eredményei: Férfiak: t Egyéni (33 induló): 1. Ba lázs Á. (Rákóczi), 2. Szita (U. PEAO, 3. Haiser és Sze­ri (mindkettő Rákóczi). Páros (16 ind.): 1. Baláz8 Á., Háhn, 2. Szeri, Haiser (valamennyi Rákóczi), 3. Ra- goncsa, Boncz (Vasasi Bá­nyász) és Szita, Diófási (Ü. PEAC). Nők: Egyéni (6 ind.): 1. Főző H. 2. Auguszt, 3. Gombai és Né­meth K. (valamennyi Vasas). Páros (3 ind.): 1. Augus’t, Németh, 2. Főző H., Limbek. 3. Gombai, Póth (valamennyi Vasas). A Magyar Ökölvívó Szövetség közleménye Á Magyar Ökölvívó Szövet­ség fegyelmi bizottsága meg­tárgyalta Bakos János, Becsei Károly, Pém László es Totka Pál ökölvívóknak a magyar csapat angliai túráján elköve­tett fegyelmi ügyét. Bakos János. Becsei Károly és Totka Pál november 20-án és 21-én, Pém László pedig november 21-én egy londoni áruházból úgy távoztak, hogy a vásárolt áruknak összesen •42,78 angol fontot kitevő el­lenértékét nem fizették ki. Ne­vezetteket tetten érték és bí­róság elé állították, ahol be­ismerő vallomást tettek. A bí­róság a lopásokért 550 angol font büntetést szabott ki. Mivei három versenyző a Magyar ökölvívó Szövetség fegyelmi bizottsága előtt tettét tagadta, szükségessé vált a csapatvezető és a vezető edző meghallgatása, akik a csapat finnországi túraja miatt csalt, december 2-án érkeztek haza. Ennek során megerősítést nyert az áruházi lopások el­követése. Bebizonyosodott, hogy a vezetők többszöri fi­gyelmeztetése ellenére neve­zettek sportemberhez méltat­lan magatartást tanúsítottak, és szégyent hoztak a nemzeti színekre. • A fegyelmi bizottság min­dennemű (versenyzői, edzői, sportvezetői) sporttevékeny­ségtől 10 évi időtartamra szóló eltiltással büntette Becsei Ká­rolyt és Totka Pált, hét évre Bakos Jánost, öt évre Pém Lászlót. A fegyelmi bizottság enyhítő körülményként érté­kelte Bakos János őszinte be­ismerését, amellyel az ügy tisztázását elősegítette. Külön intézkedés történik, hogy az érintettek a büntetés­ként kifizetett összeg forintel­lenértékét megtérítsék. séhez — már ami a bentma- radást illeti. Főleg. miután megalakult a K. Közlekedési SE, s ezzel látszólag még szi­lárdabb bázissal a háta mö­gött vághatott neki a bajnoki idénynek. Sajnos az év közepére ki­derült, hogy csak átszallöje- gyet váltottak. Az idény végi elszámoláskor a csapat az utolsó helyen végzett. A ti­zenhárom találkozóból mind­össze egyetlen sövany győzel­met sikerült szereznie, a 8. fordulóban Nyergesújfalun a Viseosa ellen. Ekkor állt vá­lasztás előtt a csapat: to­vább játszik, vagy abbahagyja a kilátástalan küzdelmet. Végül győzött a sportszerűség, és — ha kínlódva is — leját­szották a hátralévő találkozó­kat. — A gondok már az egye­süléssel kezdődtek — mondta a szakosztályvezető, dr. Tál­tos Emil. — Az új vezetőség­gel igen nehéz volt elismer­tetni a szakosztály szükséges­ségét. Ráadásul a rossz kezdés megsokszorozta a létjogosult­ságunk körül álló kérdőjele­ket. Jelentősebb erősítés a felkerülés után nem sikerült, így jórészt ugyanazzal a csa­pattal vágtunk neki a «►Hima­lájának-“, amellyel az előző évben a «Badacsonyt-“ mász- tuk meg. Május végén — ép­pen az egyetlen győztes mér­kőzés előtt — Závoda Ferenc, a szakosztályvezető is lemon­dott, mivel szélmalom harcnak érezte a további küzdelmet. Hetenként egyszer találko­zott a csapat edzésen — elv­ben. A gyakorlatban viszont csak a tavasszal jártak rend­szeresen a sportolók. A nyár­tól alábbhagyott a lendület, elmaradoztak a játékosok, s a végén szinte már senki nem jött az OB II-es csapat tag­jai közül. Az edző. Sípos Fe­renc idős korára és egészség- ügyi állapotára hivatkozva le­mondott- Átcsaptak tehát fe­jünk felett a hullámok. Az őszi csapatbajnokságon sorra úsztak el olyan mérkőzések is, amelyeket egy kis odafigye­léssel képesek lettünk volna megnyerni­Egyénileg dr. Máthé Albert azt nyújtotta, amit vártunk tőle. Nagyon erős ellenfelek­kel kellett felvennie a harcot — például Barcza Gedeon nemzetközi nagymesterrel. Dr. Illés Attila teljesítménye meg­lehetősen hullámzó volt. néha egészen váratlan eredménye­ket produkált. Horváth Mik­lós többé-kevésbé beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Zd- voda Ferenc nem tudta kel­lőképpen kibontakoztatni ké­pességét. Schmideg Péter, bár nem szerepelt mindig, el-el- csípett egy-egy fél pontot. Er­délyi, Jenei és Csíki mérsé­kelt teljesítménnyel járult hozzá az eredményekhez. Né­hányszor kisegítette a csapatot dr. Franki József is. Zanaty Zsolt fiatalsága ellenére az egyik legbiztosabb pontszerző­nek bizonyult. Tizenhárom mérkőzésből 9,5 pontot szer­zett. Sípos Ferenc 4,5 pontot gyűjtött. Hahn Miklósnak nemigen ment a játék. Kiss Zoltán erejéből tíz találkozón 6 pontra futotta. Néhány alka­lommal szerepelt még Parragi, Heinrich es dr. Tal los Emil is. A csapat legeredményesebb sakkozója az utolsó táblás, fia­tal Szulimán Gyula volt. ö a tizenhárom mérkőzésen tizen­egy pontot szerzett, s ezzel eséllyel pályázik a tábladíjra is, melyet az a sportoló kap, aki az egész OB II-ben a leg­több pontot szerezte a saját tábláján. A sakkozók az év folyamán jó pár egyéni versenyen is részt vettek. A tatai országos vidékbajnokságon például dr Máthé és Szulimán képviselte a kaposvári színeket. Az előb­bi 3,5 pontot gyűjtve a közép­mezőnyben végzett és gyarapí­totta »értékszámát«. Zanaty Makón szerzett egyéni ezüst­érmet. A fonyódi Nagy Geza- emlékversenyen — a megye egyetlen valamirevaló verse­nyén — Zanaty a mesterjelölt normától csak 1,5 ponttal ma­radt el. Az ő teljesítményén túl azonban senki másét nem lehet kiemelni. A várost és a megyei egyéni bajnokságon a közlekedésiek* döntő szerepet játszottak. Ez azonban csak a megyében elég! — A kiesés után természe­tesen dolgozunk tovább. Sze­retnénk a csapatot újra össze­fogni, összekovácsolni. Nagy súlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, ezért minél több fiatalt igyekszünk bevon.ru . .a szakosztályi munkába. Hama­rosan a mi versenyzőnk lesz a BEAC-ból Veres Robert. Ve­le nagyot erősödünk. Sajnos a jó hír mellett van két rossz is: Szulimán és Zanaty meg­válik tőlünk. Mindketten az OB I-es Mereszjev SE-hez igazolnak. Somogybán sokáig vártak erre az OB II-re. Jó lenne, ha e gyors kiesés után nem évti­zedekben kellene számolni. Gyarmati László Kosárlabda NB II A SÁÉV bebiztosította 2. helyét Szombaton mindhárom má­sodik vonalbeli kosárlabda - csapatunk hazai környezetben találkozott ellenfelével. A két férfi együttes eredménnyel sze­repelt, rtüg a nők ezúttal is vesztesként vonultak Le a já­téktérről. Táncsics SE—Keszthelyi Haladás 95:71 (49:31) Táncsics: Kocsi (10), Czim- balek (11), Kéger (2S), Halász, i Reisinget (10). Csere: Solti, Kuni ári, Gall, Polai (18), Gá- losi (20). Edző: Györke Ist­ván. Nem késztette különösen nagy erőbedobásra a keszthe­lyi gárda a hazaiakat, akik a lepattanó labdák 68 százalé­kát megszerezték és támadá­saikat 56 százalékos eredmé­nyességgel fejezték be. SAEV—Pét 114:90 (59:42) SAÉV: Déry (12), Somoskövi (27), Háncs (18), Stickel P. (11), Magyarfi (42). Csere; Gosztonyi, Monok, Szabó, Stickel L. (4), Gulyás. Edző: Stettner János. A kéményén es helyenként durván játszó petiek ellen biz­tosan nyert a SAÉV, amely mind védekezésben, mind' tá­madásban felülmúlta ellenfe­lét. Jellemző volt a vendégek durvaságára, hogy a játékve­zetőik 38 alkalommal ítéltek eltettük büntetőt. Ezzel a győ­zelmével a SÁÉV biztosította r-agának a második helyet, mivel, a PEAC két ponttal le­győzte a DombóvárL Pét—K. Tanítóképző 85:76 (40:33) Tanítóképző: Mike (10), Kozma (9), Asbolt (12), Jäger (11), Fazekas (23). Csere: Si­pos (2), Készéi (4). Hajdú (5), Gyertyánagi, Csollán. Edző: Csati da Isivan.. A kaposvári lányok megszo­rították ugyan az ötödik he­lyen álló vendegeket, de ere­jükből többre nem futotta. Főleg Kozma és Asbolt ját-j szőtt jók J DECEMBER A Nap 7.15 órakor kél és 15.54 órakor nyugszik. A Hold 17.50 órakor kél és 8.25 órakor nyugszik. 5 A várható időjárás: SZERDA Vilma Erősen párás, ködös idő, elszórtan ködszitá- lás, gyenge légmozgás. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz" 3, a leg­magasabb nappali hőmérséklet általában plusz 5 fok körül, néhány ködmentes helyen 10 fok kö­zelében. — Politikai fórumot tar­tott tegnap délután a Tán­csics Mihály Gimnáziumban dr. Lovassy Tamás, a Ma­gyar Külügyi Intézet tudo­mányos munkatársa. Az elő­adás témája az Európai Par­lament helye és szerepe a nyugat-európai politikában. — Véradókat köszöntöttek Mesztegnyőn. A bensőséges ünnepségen jutalmakat, ki­tüntetéseket adtak át azok­nak, akik már tíz éve önkén­tes véradók. Megemlékeztek a mozgalom 20. évfordulójá­ról is. — író—olvasó találkozón ismerkedtek a gyermek- és felnőtt olvasók Tüskés Tibor József Attila-dijas íróval a megyei könyvtárban és Ku­tason. Az érdeklődők főként somogyi vonatkozású köny­veivel kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Föállattenyésztök továbbképzése A megye vezető állatte­nyésztési szakemberei vet­tek részt a Keszthelyen ma véget érő háromnapos -to­vábbképzésen. Előadás hang­zott el többek között a juh­tenyésztés fejlesztésének megyei lehetőségeiről, a ta­karmánygazdálkodás idősze­rű kérdéseiről és a nagyüze­mi sertéstenyésztés somogyi gondjairól. A tartalmas programot fó­rum zárja. Ezen a megyei irányító ‘szervek, valamint a mező-gazdasággal kapcsolat­ban álló ipari vállalatok ve­zetői válaszolnak a szakem­berek kérdéseire. — Hangversenyt adnak megyénk legjobb felnőtt és diákkórusai szombaton este 6 órakor a kaposvári Munká­csy gimnázium aulájában. Bárdos Lajos születésének 80. évfordulója alkalmából. A nagyszabású koncerten a vi­lághírű zenepedagógus és ze­neszerző is megjelenik. Gépkocsiálvételi sorszámok Trabant Hyk. lám. (Bp.) 8 898 Trabant Lim. (Bp.) 22 049 Trabant Lim. (Győr) 9 762 Trabant Lim. spec. (Bp.) 34 217 Trabant Lim. Spec. (Győr) 19 907 Trabant Combi (Bp.) 4 817 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Lim. (Bp.) 16 bf é Wartburg de L. (Bp.) ?! *H"J Wartburg de L. tol. (Bp.) 6 277 Wartburg Lim. tol. (Bp.) 3 151 Hartburg Tourist (Bp.) 6 282 Skoda 105 (Győr) 4 431 Skoda 105 (Bp.) 7 062 Skoda 105 (Debr.) 3 405 Skoda 120 (Bp.) 6 011 Skoda 120 (Győr) 3 863 Skoda 120 (Debr.) 2 938 Lada 1200 (Bp.) 105 099 Lada 1200 (Debr.) 57 05* Lada Combi (Bp.) 15 ?.i2 Lada 1300 (Bp.) .11 703 I *da 1300 (Debr.) »0 157 I ada 1500 (Bp.) 28 2c9 Lada 1600 (Bp.) 5 ;í.5 Lada 1600 (Debr.) 2 1c 8 Moszkvics (Bp.) 8 620 Zaporozsec (Bp.) 30 507 Dácia (Bp.) 13 854 Polski Fiat 126 (Bp.) 22 090 Polski Fiat 1500 (Bp.) 15 771 A mai ügyeletes: Hernesz Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. ff 1,11 ■" 95 évvel ezelőtt. 1884. december 3-én szüle­tett Cegléden és 79 éves ko­rában, 1963 februárjában balt meg Budapesten Kárpáti Aurél Kossutli-dijas kritikus. Az esztergomi tanítóképző elvégzése után a fővárosba került, s újságíró lett. A Ma­gyar Szemlében, a Hazánk című napilapban, az Üj Idők­ben irt verseket és kritiká­kat. Hamarosan a Hét állan­dó munkatársa lett, majd Halasi Andorral együtt meg­indította és szerkesztette a Kritika című folyóiratot. Az első világháború ideién előbb a Deli Hírlap, majd A Nap szerkesztőségében dolgozott; 1922-től a Pesti Napló mun­katársa volt, egészen a lap megszűnéséig. Számos cikket írt a Nyugatba is. A felszaba­dulás után több napilap, fo­lyóirat közölte rendszeresen írásait. Kritikusként jelentős szerepet játszott a korabeli irodalmi és színházi életben. — Somogyi nótaszerzők müveiből állított össze a rá­dió számára műsort a kapos­vári nótaköltő, Várhegyi Jó­zsef. Hat műsorszám hangzik el, ifj. Sánta Ferenc és ze­nekara működik közre. — Gádor Emil festőművész alkotásaiból rendeznek kiál­lítást Nagyatádon, a Gábor Andor Művelődési Központ­ban. A kiállítást szombaton 17 órakor nyitják meg s a hónap végéig tartják nyitva, — ötven szakmai előadást és több bemutatót szervez kistermelők számára a téli hónapokban a kaposvári áfész. A tapasztalatcserék zö­me a nyúl- és húsgalamb­tenyésztés, valamint a sza­móca és máfti atermelés kér­déseivel foglalkozik. — Díszkiadásban jelentette meg Füst Milán drámáit a Magvető Kiadó. A kötet az író öt színművét és egy for­dítását, a Lepr királyt . tar­talmazza. — Harmadik lett Horváth Erika, a kaposvári zeneisko­la klarinétos növendéke va­sárnap, a leninvárosi orszá­gos fafúvós döntőn. — Megkezdődött az előfi­zetés a Kaposvári Műsorfü­zetre. Több száz szocialista brigád, sok üzem megrendel­te már 1980-ra a színház, a filmszínházak, a művelődési intézmények havi műsorát rendszeresen közlő kiad­ványt. — Olasz műszaki napok kezdődlek kedden délelőtt Budapesten, a Magyar Keres­kedelmi Kamara és a MTESZ székhazában. A háromnapos rendezvényen — melynek megnyitóján részt vett dr. Giulio Bilancioni, az Olasz Köztársaság nagykövete — hét, öntödei berendezéseket gyártó olasz vállalat szak­emberei tartanak előadáso­kat hazánkban még nem al­kalmazott, új öntödei eljárá­sokról, berendezésekről. Szá­mos üzemlátogatás, tapaszta­latcsere is szerepel a prog­ramban. — A nagyatádi Várod, Járá­si Könyvtár értesíti a/, olvasó­it, hogy a központi épületének tatarozása befejeződött. A köl­csönzés november lo-től folya­matos. («322U) Szül imán és Zanaty.

Next

/
Oldalképek
Tartalom