Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
F Gűzdog munkaprogram Tanulók a Csepelnél Kátezázaegyvennyolc fiatal tanul kfflőnbőíő fémtpatri szakmait Kaposváron a Csepel Müvek Egyedi Gép gyár abaM. Évente mintegy százan végeznek itt esztergályos, marós, hegesztő vagy köszörűs szakmában. A gyár e fiatalok képzésével a szakmunkás-utánpótlást old,ja meg. Néhány év múlva már a megye naás üzemei számára is képeznek itt szakmunkásokat. (Gyertyás László felvételei.) Vonzás és taszítás — CyeÉsa» á&mndnnt a bri- ga«inr*2oi — mesélte az eletet- roncsőgyár gyes-en levő egyik kismamája. Hol az egyik, hol a mask arca jelenik meg előttem. Hallom a hangjukat, lá- tora a mozdulatukat, ahogyan a szünetben, cigarettára gyújtanak vagy a kenyerükbe harapnak. Néha együtt öltözöm velük munka előtt, máskor meg a buszon zötykölődöm a társaságukban. Igen, hiányoznak. Pedig igazi baráti viszonyban nem vagyok egyikke] sem. Nem járunk össze, legföljebb néhanapján benyitunk egymáshoz. Vita? Persze, az is van. Meg néha hangos veszekedés. De elmúlik, harag nélkül. Egy másik, Ugyancsak fiatal asszony a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárából keresett meg. Gyomrát kikezdi- te a feszültség, amelynek nyomása alatt dolgoznia kell. Elviselhetetlen a légkör a csoportjában, elfojtott indulatok munkálnák az asszonyokban, s néha csúnya veszekedés tor ki. Intrikák, pletykák mérgezik a kis közösség mindennapjait. — Orvoshoz készülök, biztosan táppénzre vesz — mondta sírással küszködve. Két ellentétes példa arra, hogyan érezzük magunkat munkahelyünkön. És a két szélsőséges eset között egymást erősítő vagy tagadó vélemények, élmények arról, kinek mit jelentenek a közvetlen munkatársak, a főnökök, az üzemcsarnok, az iroda levegője, megszokott — vagy soha meg nem szokható — környezete. Baráti hangot vagy gyakori felcsattamást, szíves vélemény- cserét vagy feszült hizalmat- lanságot, nyílt közeledést vagy taszító zárkózottságot, egymás segítését vagy az alig titkolt kárörv endést, a közös munka saépségét ragy a sokfele húzá köteiékszaggatásat Az egyéniség utat keres kibontakozásához. A forma sokféle. Egymáshoz közeledés, kapcsolatokat igényelve, kutatva, értekként magába építve — vagy masokat lépcsőnek, eszköznek használva, jobb esetben figyelemre sem méltatva. Sajnos, több felmérés és tapasztalati összegezés a zt bizonyítja: az emberek tekintélyes része nemigen érzi jól magái munkahelyén. Gyakori a meg nem értés, a viszálykodás, a békétlenség. — Mi az oka annak, hogy a fejlett szocializmus építésének időszakában nem sikerült magasabb szintre emelni az emberi, elsősorban a munkahelyi kapcsolatokat ? — kérdezte nemrég egy nagyközségi pedagógus, akit amatőr szociológusként is foglalkoztatnak e társadalomlélektani kérdések. Együtt töprengünk: ezzel foglalkozni hivatott szervezeteink működésében keressük a jelen állapot forrását? Vagy a közvetlen vezetők felkészültsége, figyelmetlensége lenne az ok? Az, hogy sokadrangúnak tartják a rájuk bízott kis csoport „közösségi lelkének” gondozását? És az egyének? Menynyiben felelősek azért, hogy a kapcsolatok és érintkezések gazdagító, megújító hatásában végzik-e teendőiket vagy gyomorszorító feszültségben morzsolják le munkaóráikat? Hadd szóljak most e hármas tényezőcsoport közül az utolsóként említettről, amelyet a legfontosabbnak tartok. Mindenkinek megvan a maga keresztje — tartja a szólás. Azaz: a legtöbben cipelünk valamilyen egyéni, családi gondot, mely idegeinkbe ivódva elkerülhetetlenül Irat azokra, akikkel naponta érintkezünk. iA-mint kKterüft, * példában említett, nekikeseredett fiatal- asszonynak is alapos indoka volt ahhoz, hogy az őt ért kedvezőtlen hatásokat fölnagyítsa: egyedül élt, azokban a hetekben volt a válóperi tárgyalása. De az is felszínre került, hogy a brigád majdnem minden tagja több nyomasztó terhet cipel az átlagosnál, körülményeik kedvezőtlen alakulása miatt. Körtük az embertelenséggel I vádolt csoportvezető is. így aztán elég volt egyetlen rosszul hangsúlyozott kérés, tréfának szánt, megjegyzés, kissé indulatosabb ellentmondás: a súlyosan terhelt idegrendszer fölmondta a szolgálatot... Egymásra utáltán, egymást kiegészítve dolgozunk. Ezt figyelembe véve jobban kellene ügyelnünk munkatársainkra. Nagyfokú önuralommal, illő tapintattal, az érintkezés hangnemének gondosabb megválasztásával, a velünk dolgozók alapos megismerésének őszintébb igényével. Amit egymásnak figyelemben, becsülésben adhatunk, több minden fizikai, tárgyi segítségnél. Olyan fontos közösségépitö elem, amely mérhetetlen ugyan, de értékben mindenek fölött áll. És soha nem szabadna szem elől téveszteni: ki-ki annyit, várhat vissza az így összegyűlt erkölcsi, közérzeti tökéből, ameny- nyít maga hozzáadott. A munkahelyek emberi kapcsolatainak mind magasabb szintje a közösségi társadalmak lehetősége, egyszersmind követelménye. Azt jelenti ez, hogy hivatalosan, a különböző szervezetek révén is sokat kell tenni megvalósításáért. De a csoportközösségeket alkotó egyének szerepét, kötelezettségét semmiféle intézkedés, szabályozás nem csökkenti. Paál László Fórum, tapasztalat^ cserék Rendkívül gazdag munka- programot állított össze az új évre a megyei tsz-szövetség. A továbbképzési terv és a különféle fórumokon, tapasztalatcseréken megvitatandó témák jól alkalmazkodnak a gazdálkodás mai követelményeihez, s valószínűleg jól -segítik majd a szakemberei« munkáját. A mindannyiszor élénk vitát, hozó elnökségi ülések legizgalmasabbnak' ígérkező tárgya: az ellenőrzés helyzete a megye tsz-:eiben . .. Tucatnyi nyitott kérdésre kell választ adnia a kritikus helyzetben levő tsz-ek jövőjéről tervezett nyárvégi Urna cs. kozáknak is. Tizennegjy szakterület képviselőinek — köztük üzemgazdászoknak és termelésirányítóknak: — szerveznek továbbképzést, főként az év második felében. Különösen sokrétű — és ez a szakmai információ áramlásának még mindig meglevő fogyatékosságaira is utal — a fórumok és tapasztalatcserék programja. 1980-haa mintegy 30 —•' új és jó módszereket ismertető — szakmai bemutatót, ankétot rendeznek. Egyebek közt a folyékony műtrágyákkal végzett legújabb kísérletek eredményeiről, az intenzív zöldségtermelésről és az energiatakarékos talajművelési technológiákról tartanak tapasztalatcserét. A vezető szakemberek mellett módjuk lesz véleményük kicserélésére a szocialista brigádok, a munkahelyi közösségek és a tsz nőbizottságok képviselőinek is. Egyszerű történet (Idősb Korb György 1911- ben született a Baranya megyei Jágónákon — Margit- puszta mellett —, fia, ifjabb Korb György 1933-ban Ker- cseligeten. Apa és fia egy napon, egyszerre vette át harminc év hűséges és becsületes munkája elismerésének jelképét, az aranygyűrűt a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tangazdaságában, A hajdani Kacskovics-kúria épületében, Tátompusztán, a kerületvezető, Vodonka József irodájában tabló, rajta húsz fénykép: az első aranygyűrűsök portréja. Közülük hét itt kezdett TAtomban.) Idősb Korb György: Cselédember volt az apám. A nagyságos úmál szolgált. így mondom, mert így kellett szólítani. Csírás volt. Ma úgy mondják: tehéngomdozó. Nyaranta, még iskolás koromban, mindig mellette dolgoztam. Bojtárként. Nekem nem volt szabad pajtáskodni a szünidőben. Mikor kiálltam az iskolából. ott maradtam az apám mellett bojtárnak. Ifjabb Korb György: — Nem sokban különbözött az én gyerekkorom sem. Mikorra eszmélő gyerek lettem, addigra apám többet volt távol, mint velünk. Katonaság, háború, hadifogság. Kisgyerek voltám, nyaranta kötelet teregettem anyámnak aratáskor, meg az öcsémre kellett vigyázni, aki mindig beteges volt. (Egyikük haja hófehér, a másiké barna, hullámos. Az egyik törékeny, vékony alkat, j szinte nehéz elképzelni róla a gépes szakmát; a másikból sugárzik az erő, és talán az volna a meglepő, ha nem azt mondanák róla: >»kerületünkben ő az egyetlen kovács«. A hasonlatosság a szemükben van. Tengerkék, mindig derűs. Azt hiszem, aki két órát eltölt ebben a tétompusztai lukasban, úgy megy el tanén; vasas szakma nem tűri a gyűrűt. Nézegeti, forgatja, mini aki barátkozik, ismerkedik valami kedves idegennel. Azt tartják, boldog ember, aki azt csinálja, amit szeret.) — Én elmondhatom, hogy boldog vagyok. Nagyon szeretem a családom: ők a legfontosabbak. A szakmámat pedig nem cserélném semmiért. Négyen élünk itt a feleségemmel, apámmal meg az öcsémmel, a három gyerekem — már felnőttek — Kaposváron laknak. De ahogy minden hétvégén, karácsonykor is heten ülünk az asztalhoz. — ... és akkor csak az öröm meg a boldogság, a boldogság meg az öröm van — fejezi be a mondatot idősb Korb György. (A vitrinben két aranygyűrű. A tablón a húsz portré között apa és fia egymás mellett. A szolgálati lakás körül szépen gondozott szőlőlugas. A lépcsőn zsemleszínű magyar vizsla fogadja a vendéget, az előszobában trófeák. A két Korb élete egészen egyszerű' történet.) ebben az otthonban nem ritka a békés mosoly, a huncut- kodó jókedv. Pedig itt sem volt kevesebb felhő az égen, mint másutt.) Idősb Korb György; — Hogy mi fordította az utamat a jószágtól a gép felé? Ez még a háború előtt történi Egy parasztnak, ahol éltünk, volt három traktora, meg cséplőgépé. Rájött, hogy felfogásom van a gépekhez. Bán Józsefnek hívtak; azt mondta, elküld engem Pécsre tanfolyamra, nem kell fizetnem semmit, és megtanulhatom a gép kezeléséi Gondolom, ekkor történt a váltás. Ifjabb Korb György. — Tizenöt éves voltam, mikor Tátomba kerültünk, és itt. a Kacskovics-birtokon állami gazdaság lett. Pontosabban Szentgáloskéren volt a központ, ez itt egy kerület volt. Beck Józsi bácsi, a vezető azt mondta: te gyerek, elmehétnél inasnak a Horváth bácsi mellé. Ö volt a kovács. Ügy is lett. öt-hat mesternél dolgoztam, míg felszabadultam Elég sok változás ment végbe az ötvenes években. De a szakmát, azt igen! Azt nemcsak megtanultam. (Egy kovács nem a szavakat, hanem a vasat pallérozza, azzal fejezi ki a szakma szeretetét. A tőlük hallott félmondatok teljesek voltak. Talán anélkül is teljesek lettek volna, amit á kerületvezető, meg a csaknem harmincéves munkatárs, az ugyancsak hófehérhajú Túli Lajos párttitkár mondott: »>Nem az alkalom miatt kívánkozik Jet az emberből, de róluk valóban azt lehet mondani, hogy lelkiismeretesek, olyanok, akikre bármikor számítani lehet. Higgadtak, jó széndékúak. Munkásemberek.«) Idősb Korb György: — Mikor megalakult a gazdaság, tizenegy hónapig én irányítottam, Akkor meg csak »a Kacskovics-örökség-« jelentette a birtokol Éjszakákon át számoltam el kinek-kinek a napi munkája! tíznaponként mentem a bérért Szentgálos- kérre, és este a lákásomon fizettem ki a dolgozóikat. Ifjabb Korb György: — Szentgáloskér többször szóba került; inasként is voltam ott. (Meg tedd hozzá: onnan nősültél! — szúrja közbe a vidám, barna szemű felesége.) No. igen, onnan nősültem, utána jó pár évig ott is dolgoztam. (A gazdaság, a kerület terebélyesedett. Idősb Korb György brigádvezető lett, majd traktoros, egészen a nyugdíjazásáig.) — Nem is tudom mi lett volna velem, ha nem lenne az a nyolcszáznegyven óra, amire módot ad a nyugdíj. Igaz, az idén már nemigen ment. Nehezen vagyok a lábammal. Az ízületek, reuma, (De épp múltkor azt mondta a papa — a barag szemű asszony ismét nem állja meg szó nélkül —, hogy talán elmenne portásnakv Mondtam: hogyisne! Kincset ér itthon.) (A kovács ujján csillog az aranygyűrű. Ne-m titok: a találkozás kedvéért húzta föl, A Vörös Marta
