Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

\ Gyermekek éve játékok éve UtCEMBlsK A Nap ;,J1 órakor kél és 15.55 órakor nyugszik; A Hold 15.34 órakor kél és 5.1» órakor nyugszik. A várható időjárás: VASÄRNAP Aurélja Velhoatvonuläsok, több helyen eső, záporeső. Sok­felé élénk, időnként erős, helyenként viharos löké­sekkel kísért, északnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet va­sárnap e—11 fok között alakul. A játék öröm — hirdeti egy plakát, s a rajta látható mo­solygó indián arca is azt fe­jezi ki. A valóság azonban ez esetben is sokkal bonyolul­tabb, mint a látszat, ahogy azt egy szakember megfogal­mazta: a játékgyártás szín­vonala, a választék lassanként olyan téma lesz, mint a lab­darúgás, mindenki ért hoz­zá, mindenkinek van róla vé­leménye és ezt el is mondja. A múlt evben például 900 új­ságcikk jelent meg ebben a té­mában. Ez a szám magasabb, mint amennyi az azt megelő­ző négy évben, összesen volt. Nagy kereslet 1970-bén az egy gyermekre jutó játékvásárlásaink össze­ge 237 forint volt, két évvel ezelőtt pedig ennek a kétsze­rese. Ma már évente hazánk­ban 1,3 milliárd forint érté­kű játékot adnak el, s ez — még akkor is, ha leszámítjuk belőle az áremelkedések hatá­sát — szép eredménynek mondható. Igaz az NSZK-ban hat-hétszerese, az Egyesült Államokban nyolc-tízszerese, Japánban háromszorosa az'egy lakosra jutó játékvásárlás ér­téke a mienkének. S ha az .okokat keressük, sok minden es/.ünkbe juthat, csak az nem, hogy nálunk fukarul bánnak a gyerekekkel: sokéves ta­pasztalat bizonyítja, hogy a boltokból először a drága — de jó — játékok tűnnek el, s ugyancsak ezt látszanak iga­zolni a játékboltok előtt álló hosszú sorok is. A valódi okok elsősorban a játékgyártás és -forgalmazás hiányosságaiban kereshetők. Magyarországon jelenleg mintegy hetven vállalat, szö­vetkezet állít elő játékot évente nyolcszázmillió forint értékben — a termelés 4 év alatt több mint 50 százalék­kal növekedett. A forgalomba kerülő játékoknak ennek elle­nére is csak 55 százaléka ha­zai gyártmány, a többi — döntően szocialista országok­ból vásárolt — importtermék. Az itthon gyártott játékok mintegy fele exportra kerül: legtöbbet a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, az NDK- ban, a tőkésországok közül Angliában, Hollandiában, az NSZK-ban értékesítünk. A hazai játékgyártást eddig elsősorban nem a minőségi követelmények, hanem a nagy kereslet kielégítésére tett erő­feszítések szabályozták. Régi és új játékok Mindez érthető, ha nem is megnyugtató. Az Országos Műszaki-fejlesztési Bizottság két évvel ezelőtt tanulmányt készített a magyar játékok hely zetéről. Megá 1 lapí totlák, hogy a választék szegényes s feltűnő a játékok egymásra építettségének, variálhatósá­gának hiánya, esetlegessége. A magas ára ellenére is igen népszerű és csak pult alól kapható dániai Lego titka — többek között — ebben rejlik. A cég majdnem az ezredik tí­pusú játéknál tart, s a legelső építőelemek nehézség nélkül kombinálhatok a mostani, leg­modernebb játékok darabjai­val. A választék korcsoporton­ként is eltérő. A leggazdagabb az óvodás korúaljé. míg a leg" Somogyi Néplap rosszabb a serdülő korúak helyzete: azok a játékok hiá­nyoznak leginkább. melyek hatni tudnának a gyerek fej­lődésben levő tudat- és ízlés­világára, s azok — mint pél­dául a barkácsfelszerelés —, melyek segítségével olyan tár­gyakat készíthet, melyeket használni is tud. ' Kevés a szaküzlet Jobhára hibákat soroltunk idáig, s jelenségeket. Az okok a gyártásban és a kereskede­lemben egyaránt fellelhetők. A játékkínálat szegényes vol­tának egyik okozója az, hogy a játékok gyártása es forgal­mazása szinte mindenütt af­féle melléküzemág. mellékes tevékenység: nincsenek sem nagy játékgyáraink, sem já­tékáruházaink. A már említett mintegy hetven játékgyártó vállalat, szövetkezet közül csak három-négy foglalkozik tiszta profilban a játékgyár­tással. A választék mellett persze — ezzel összefüggésben — megemlíthetjük a játékok mi­nőségét, formatervezését is: csak kevés helyen alkalmaz­nak főiskolai végzettségű, hi­vatásos formatervezőt, s bár ez év elején — éppen e prob­lémák megoldására — meg­alakult a Játekstúdió. azon­ban érdemi előrelépés eddig még nem történt. A játékkereskedelmet jelen­tősen befolyásolják az eladá­si körülmények. A játékbol­tok előtt álló — gyakran száz- méleres — sorok nemcsak a megnövekedett igényeket mu­tatják, hanem azt. is, hogy a boltok átbocsátó képessége alacsony. Ebben közrejátszik az is. hogy az éves játékfor­galom mintegy negyven szá­zaléka két hónap alatt — no­vemberben és decemberben — zajlik le, de az is, hogy az országban összesen hetven já- tékszaküzlet van. A Trial az utóbbi időkben többféle mó­don próbálta enyhíteni a ke­reslet egyenetlenségét, többek között azzal is, hogy idény­vásárokat szervezett: a buda­pesti Városligetben a játék- pavilonokban például 10 millió forint értékű játégot értékesí­tenek, Kaposváron pedig a Dorottya-szállóban rendezked­tek be átmenetileg játékáru­sításra. Mi várható a jövőben? A játékgyártás problémáit tüzetesebben elemezve mé­lyebbre kellene néznünk: kezdve az érdekeltségtől egé­szen az irányítás, az alap­anyag- és szerszámellátás problémájáig. A szakemberek egy dologban egyetértenek, ez pedig az, hogy a kibontakozás nem könnyű. A mennyiségben és minőségben egy arát elég­telen játékgyártás fejlesztésé­re 1980-ig százmillió forintot irányoztak elő. Az ELZETT gvőri gyárának fejlesztésére például 40 millió forintot ad­tak. de jelentős támogatást kapott több szövetkezet pél­dául Debrecenben és Szarva­son, Nagykőrösön pedig új fajátékgyár épül. Gond. megoldásra váró probléma van tehát elég 1979 a gyermekek éve, s bár nem mondhatjuk, hogy a játék- gyártás mostohagyermek, ah­hoz — mint a piakai szövege is állítja —. hogy a játék va­lóban mindenkinek öröm le­gyen. sok mindennek kell történnie­NM S. Péter Nincs ötös a lottón A Sportfogadási és lottó- igazgatóság közlése szerint ezen a játékhéten öttalálatos szevénv nem volt. 4 találatos szelvénye 215 fogadónak volt, nyereményük egyenként 33 419 forint, 3 találatot 11 970 fogadó ért el. nyere­ményük egyenként 302 fo­rint. (A két taláiatos szelvé­nyek szama 214 738 darab, ezekre egyenként 21 forintot fizetnek. Kedden lottó jutalomsorsolás 1300 nyeremény A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság kedden rendezi a lottó novemberi jutalomsor-’ solását. A húzáson a 44. já­tékhét szelvényei között ösz- szesen 1300 tárgynyereményt sorsolnak ki. Ezúttal három Lada 1200-as típusú személy- gépkocsi is jut a legszeren­csésebb szelvénytulajdono­soknak.. i — Egész napos tanácsko­záson tekintették át a me- ! gyei amatőr művészeti cső- portok helyzetét, tevékenysé­gét tegnap Kaposváron az együttesek vezetői. 538 cso­port 9000 tagjának képvise­letében mondták el tapaszta­lataikat. — Somogy országosan is a legjobb eredményeket érte el a tanköteles korú gyere­kek iskolai beiratásában, A j 98,7 százalékos beiratkozási i arányhoz hasonlóval csak Győr—Sopron és Békés me­gyék dicsekedhetnek. — Megjelent a Baranyai helytörténetírás ez évi kötete a Baranya megyei Levéltár gondozásában. Az ízléses kö­tet a XVIII. századi betele­pítésekről és a dél-dunántúli nemzetiségi területek kialaku­lásáról közöl érdekes íráso­kat, számos somogyi vonatko­zású anyaggal. — Négymillió forint érték­ben készít az idén gépko­csikhoz rugólapot a Kapós- mérői Építőipari Szövetkezet1 kovács részi ege: A szövetkezet nemcsak somogyi, hanem több zalai és tolnai vállalat­nak. szövetkezeinek is dol­gozik. — Jakutszk csillaga. Azok a gyémántok, amelyeket a Szovjetunió északi részén, Ja- kutszkban termelnek ki, már világszerte híresek. A »Ja­kutszk csillaga« nevű gyé­mánt súlya 232 karát. A Szov­jetunióban ez a legnagyobb drágakő. A gyémánt a moszk­vai Kremlben látható gyé- mantkollekció egyik darabja. — Hangversenyt ad hétfőn este fél nyolckor a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központ színháztermében a Budapesti Filharmóniai tár­saság zenekara. A bérleti koncert műsorán Mozart-, Brahms-, és Mahler-művek szerepelnek. A karmester Mihály András, a szólisták Barlay Zsuzsa és Sólyom Nagy Sándor. — Fabulonkészítményeket bemutató kiállítás és vásár nyílt tegnap a Somogy Áru­házban. Újdonság az idei BNV-n bemutatott férfi- és női Fabulon dezodor, amely itt kapható először. A hétfői ügyeletes: Horányi Barna Telefon: 11-510, este 8-lg. — Emlékező esteken ta­lálkozott — fehér asztal mel­lett — a héten az idős, nyug­díjas tagokkal a kamlósdi tsz vezetősége. A Péterhidán és Drávaszentesen is megtar­tott esteken 143 régi gazda vett részt. — Az idén már 11 ezer hektáron termeltek kukoricát a szovjetunióbeli Lvov me­gyében a bábolnai termelési rendszer iparszerű technoló­giája alapján. A termésered­mények kedvezőbbek voltak a korábbinál. Az együttmű­ködés megszilárdítása és ki­szélesítése érdekében az 1KR és Lvov megye taná­csának vezetői rövidesen ver- sen yszerzödést írnak alá. — A szilvásgombóc gyors­lagyasztása már teljes kapa­citással folyik a székesfehér­vári hűtőházban. A gombó­cokat a siófoki Pannónia Vendéglátó Vállalat dolgozói készítik, s napi ötven mázsá- nvit szállítanak a mirelit- üzembe. — Zsilipka put gyárt Ni­gériának- a Budapesti Vegy­ipari Gépgyár. A , kapuhoz szükséges toronyszerkezetet a VBG labi gyara állítja elő. A kész fölszerelést hamaro­san elszállítják. — Mini helikopter. Rádió­val irányítják, magassága 56 centiméter, hosszúsága 137 centiméter és a fedélzetén te­levíziós kamera van. A Szov­jetunióban a minihelikopter a magasépítési munkák meg­figyelésére, az erdei tüzek el­lenőrzésére és általában a nagyobb területek átfogó megfigyelésére alkalmazzák. Várhatóan fel fogjak használ­ni a mezőgazdaságban is. — Együttműködik a Vö­röskereszttel és a KISZ szer­vezettel az egyedül élő, idős, beteg emberek gondozása ér­dekében a darányi közös köz­ségi tanács. Darányban és Istvánéiban tizenhat ember szociális gondozását látják el. — Megkérdezzük a minisz­tert című műsorsorozatát a karácsony előtti héten foly­tatja a Magyar Televízió. Dr. Roimány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter dolgozószobájába látogat el a forgatócsoport — Eleslövészet. A Kaposvári Vá­rosi Tanács V. B. igazgatási Osz­tálya értesíti a lakosságot, hogy a Magyar Néphadsereg alakulatai december 15—22-ig éjjel-nappal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi katonai lőtéren. Kérjük a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a lőtéren, a lőtér biztonsá­gi területén ne tartózkodja­nak. mert tilos és életveszélyes. A biztonsági örök fefszólitáoaoa-k haladéktalanul tegyenek eleget. — 1919-ről a szemtanú egyéni látásmódjával es kora­beli okmányok felkutatása, alapos elemzés után számol be Hársházi István nyugdíjas kisiparos, helytörténész, a Honismeret legújabb számá­ban. A Tanácsköztársaság niklai eseményeit összegezi. — Megyei vetélkedőt ren­deztek Ki tud többet Ma­gyarországról címmel a so­mogyi gyógyszertárak között a 6-os számú kaposvári in­tézmény Paracelsus brigádjá­nak kezdeményezésére. A tegnapi döntőt a lengyeltóti gyógyszertár csapata nyerte. — Takarítás társadalmi munkában. Tegnap — szabad szombatjukon — az épülő, átadás előtt álló irodaépület takarítását végezték el a So­mogy megyei Tanács Magas- és Mélyépítő Vállalat köz­pontjának dolgozói. — Emlékünnepséget ren­deztek a Heves megyei Kom­piolt községben, Hámán Kató szülőházánál szombaton, a magyar munkásmozgalom ki­emelkedő alakja születésének 95. évfordulója alkalmából. Méltattak Hámán Kató mun­kásságát, majd a helyi veze­tők és áz úttörők megkoszo­rúzták a szülőház tálán lévő emléktáblát. Cfgán kincsek Szenzációs felfedezéssel gazdagították a tudományt egy szovjet—afgán régészeti expedíció munkatársai. A Kusan-birodalom idejéből (i. e. IV—II. század) szárma­zó, több mint húszezer arany, ezüst kerámia és üvegtárgyat találtaik az afganisztáni Si- bargan közelében. A régé­szek figyelmét fölkeltette egy domb, amely temetkezé­si helyre emlékeztetett, s a helyi lakosok »aranydomb­nak*' nevezték. Itt bukkan­tak rá Afganisztán múltjá­nak feltárása szempontjából rendkívül értékes leletekre. Eddig összesen hat uralkodói sírboltot tártak fel, de a kör­nyező dombok valószínűleg még több sírt rejtenek. — MZ 1?» ét ts» köbcentis mo­torkerékpár luxus kivitelben kapható a Kaposvár. Ady Endre utciki jármű s&afctizlétben. maw 95 évvel ezelőtt, 1«N. december 2-án nvüiricií Kompokon és 1936. augusztusá­ban halt meg Hámán Kató vas­úti tisztviselő, a magyar kom­munista mozgalom kiemelkedő személyisége, mártírja. Segédmunkásként kezdett dol­gozni, majd M A V-alkalmazott lett. Amikor 1918-ban Budapest­re helyezték, bekapcsolódott a munkásmozgalomba, és részt vett az 1918. június 20-i vasutas­sztrájk szervezésében. Az elsők között lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjának sorai- tia, s a Tanácsköztársaság ide­jén a IX. kerületi Munkás- és Katonatanács tagjaként dolgo­zott. A Tanácsköztársaság vér- befojtása után több hónapra in­ternálták. Kiszabadulását köve­tően a Ruggyantagyárban vezet­te a munkások harcál a jobb munkakörülmények kivívásá­ért. 1923. nyarán a párt vezető­ség megbízásából öry Károlv- lyal és Gőgös Ignáccal együtt megkezdte az illegális kommu­nista párt szervezését. Tagja lett az MSZMP vezetőségének, majd Bécsben részt vett a KMP első kongresszusán, s ott a KB tagjává választották. A kitűnő szervezőkészségű^ fáradhatatlan pártmunkást többször letartóztatták, de ő a bíróság előtt is mindig bátran hirdette kommunista meggyőző­dését. Utoljára 1934-ben börtö- nözték be; legyengült szervezet« nem bírta a kínzásokat, és rö­viddel utolsó börtönbüntetésé­nek letöltése után meghalt. — Az 50. jubileumi kép­aukció-kiállítás megnyílt szombaton Budapesten. Az ár­verést december 11-én és El­én tartják. A mostani, kará­csonyi aukción 277 festményt kívánnak értékesíteni. — Szovjet hegymászók a Mount Everesten. Az 1980 évi olimpiai játékok tiszteletére egy szovjet expedíció indul a világ legnagyobb hegyére, a Mount Everestre. A hegy csúcsát eddig 58 hegymászó érte el, akik 15 expedíció tag­jai voltak. A szovjet expedí­ciónak a sportteljesítmény el­érésén kívül tudományos cél­jai is vannak. — Hatszázezer köbméter iszapot és 35 hektárról ipái célra föl nem használt nádat távolítottak el az idén a Ve­lencei-tóból. Ezzel igyekeznek visszafordítani a tó elörege­désének folyamatát. — Hatvan család költözött be szombaton Szigetszert Imik - lóson az új munkás-lakóiglep lakásaiba. Az 1976-ban mun­kástelepüléssé nyilvánított nagyközségben 1981-ig 8-HJ lakás épül. — Környezetvédelmi szol­gáltatótelepet építenek Szek- szárdon. Feladata elsősorban az ipari hulladékok megsem­misítése lesz. A telep mintegy 40 millió forintba kerül. — A szemétosztályozás ki­fizetődik. Egy svéd cég sze­métosztályozó berendezést helyezett üzembe. A berende­zés pneumatikus úton válo­gatja ki a szemétből az egyes felhasználható hulladékfajtá­kat, a fémhulladékokat pe­dig elektromágneses megol­dással választja ki. Ezzel a megoldással a hulladékvas 90—95 százalékát, a papír- hulladék 75 százalékát az üveg- és a műanyaghulladék kétharmad részét lehet kivá­logatni a szemétből. A Nagyatádi Városi, Járási Könyvtár értesíti az olvasóit, hogy a központi épületének ta­tarozása befejeződött. A kölcsön, zés november i0-löl folyamatos. (ßiUlif Magyar filmek Párizsban A párizsi Georges Pompidou kulturális központban rendezik meg a magyar filmek legkö&zlebbi nagyszabású külföldi seregszemléjét. December 5 és január 7 között 80 játékfilmet és 6 rövid film-összeállítást vetítenek, két szek­cióban. Az egyik sorozatban »Három történelmi pillanat« címmel a Tanácsköztársaság korával, a felszabadulást meg­előző és azt közvetlenül követő évek eseményeivel, valamint a napjaink Magyarországával foglalkozó alkotásokat tűzik műsorra. A másik sorozat keretében naponta egy-egy elő­adásban, időrendi sorrendben mutatják be a magyar film­művészet fejlődését reprezentáló filmeket. Mai gyérek — Mi ez? A nagyi szekrényében találtam? (Kiss Ernő rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom