Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-23 / 300. szám
Szergej Jeszenyin utolsó örök karácsonya IMI Hallod? — »szán csilingel, hallod — szán csi- ikordul./ Lánnyal nevetővel, szán röpít bolondul.« Nem szán az már, nem is volt az soha. Fekete gőzgép húzta vágtató vagon. Irdatlan távolságra robog veled Tolszta- jatol, a feleségtől, az ember- óriás író leányától föl északra a fagyos télben, föl, egyre föl, a 'fekete éjszakában a dér- medten hunyorgó csillagok alatt. Süvít a szél sivít a mozdonyból kiáramló gőz. Üjabb állomás . .. Hová vágtatsz költő, mi elől menekülsz, Szergej Jeszenyin? Gorkij most Moszkvában ünnepel. «•Kedves Aiekszej Mafeszi- tnovícs! Gyakran és sokat gondolok önre, mióta utoljára találkoztunk Berlinben. Szavakkal és különösen levélben csak nagyon keveset lehet elmondani. A levélírás nem művészet és nem alkotás. Én csak azt akarom mondani hogy egész Szovjet- Oroszország önre gondol mindig, aarra, hogy merre jár, és hogy rendben van-e az egészsége, amely nagyon drága nekünk __« É s a tiéd, költő? A te egeszseged rendben van? :*A kórházból írok... Űjra be kellett feküdnöm. Hogy miért — én nem tudom, de valószínűleg más sem. Az idegeimet kellene meggyógyítani, itt pedig csak őrmesterek vannak. Az az elméletük, hogy a falak jobban gyógyítanak minden orvosságnál ...« Orvosság. Neked a havas róna volt mindig az orvosságod .. » Zakatol-dübörög a sze- *relvény, ahogy átrobogtok a keskeny vashídon, véres csíkokat hasítanak az éjszakába a hátrazúgó mozdonyszikrák. Vágtat a vonat, odabent dülön- ^gélftek az imbolygó üléseken. Te mereven az ablakra nyo- ^ mod orrodat, és a sötétbe bámulsz, látni akarod a láthatatlant, a te kedves orosz tájadat —• azóta, hogy elhagytátok Moszkva legszélső házait A sötét oldódik, a felhők mögül előbújik egy pillanatra a hold, s amint átszáguld- tok a vashídon, odalentről visszatükröződik fénye. A folyó befagyott tükre szemedbe veri a sápadt sugarakat... Behavazott síkság, fehér arcú hold, végig a vidékre szemfödél omolt. Orrod végre elveszed a hideg üvegről es szórakozottan dörzsölgeted, mert elgémberedett Másik kezed a zsebedben kutat..» Ahá, megvan! A pipa, az elmaradhatatlan. Még Párizsban, majd később New Yorkban szoktál rá az illatos hollandi dohányra. Látod, ez megmaradt a csillám- fény-üres külföldi évekböL A görbe szárú Petterson és a finom holland dohány. Milyen illatos a füstje, milyen aromás, és milyen kék! Mit törődsz, költő, az elmúlással? Zakatolnak a kerekek. Figyeled a ritmusát? Mintha A XX. század bábeli tornya A 90 méter' magas bábeli torony nemcsak bibliai legenda: valóban létezett. Irt róla már Hérodotosz is. Egy lépcsőzetes piramis volt, s tetejére csak a papok mehettek föl.,. Az ellenség támadásai és a nagy homokviharok azonban pusztítani kezdték a gigantikus építményt, s Nagy Sándor — aki időszámításunk előtt 331-ben .elfoglalta Babilont — már csak a romjait Látta... Az iraki régészek kigondolták, hogy újjáépítik a babiloni csodát. Mintául a babiloni torony őse, az Asszíriában folytatott ásatásokon föltárt torony szolgai... A költséges vállalkozás az idegenforgalomból terül majd meg. zene szólna valahonnan meaa- sziről. Monoton, légi-régi zene, elfelejtett melódia a gyermekkorból. Kék egű estben, holdse- lyem estben egykor eréé volt s ifjú a testem... Ez az, látod, megvan a ritmus! Vissza se térhet, újra se éled, messzire száll el minden... az élet.. Nem, nem, nem! Már megint a melankólia. Nincs, ezerszer nincs igazad! Csak a sötét téli éjszaka, a bénító csillagfény és a pipafüst teszi. Te nem ilyen vagy. Erős es fiatal. Hiszen pár hónapja csak. Emlékszel ? Hugóddal Surával jártátok a várost. Mennyit bolondoztál! Húgocskád, szegény, szé- gyellte magát, hogy olyan vidéki a külseje. Most érkezett falutokból a hatalmas fővárosba. Te vigasztaltad és bolondoztál .., Emlékszel amikor a macskákat számoltátok? Meg akartátok számolni egy nap alatt, hány macska él Moszkvában. Micsoda vállalkozás! Ö, mennyi a macska e földön: ha számlálhatnánk, te meg én! Szivem álma finom szagú bükköny, S kék csillag ül eg közepén. Sura nevetett, amikor olvastad néki. Hogy örültél akkor! .. .«-Nagyon örülök, hogy verseim visszhangra találtak .. .-ban. Igyekszem Magának könyvet küldeni, mihelyt kikerülök a szanatóriumból, ahová megrendült egészségi állapotom miatt kellett befeküdnöm .».« Az a moszkvai szanatórium. A hűvös, fehér falú szobák, az olajfestékszagú, csendes folyósok, a szelíd-bágyadt lámpaburák, a nesztelenül csukódó ajtók ... Menekültél onnan, idő előtt A gyógyulás elől menekültél, a család elől, a barátok elől, az élet elől a Sarkcsillag felé, ami mindig is vezérlő csillagod volt. Tiszta fényét most nem latod a vonat ablakaban, mert éppen feléje, észak felé robogtok, s te előre nem láthatsz... Előre akkor senki sem látott. Szegény, arva költő! Árva költ®, mit bámulsz az égen? Te is. csak a holdhoz énekelsz? ... Ne bántsd magad! Amit te tudtál, ahogy te énekeltél úgy senki sem tudott. Gorkij mindnyájatok közöl a legjobban téged szeretett. Roma in Hollandnak hosszú levelet irt rólad, azután.., A jó zenész értékes hangszerei drága tokban örzi-vi- gyázza. Te, virtuóz zseni, rossz-rossz ember voltál, magadra sohasem vigyáztál. Egy nemzet énekelte a verseidéi s ma az egész világon dalol- ják-zümmögik-dúdolják őket — te pedig kocsmákban keseregtel saját tehetségtelensége- den, s menekültél... Menekülsz, hiába, a végállomás felé.., Meg úszott a levegőben a karácsonyi kalacs édes illata 1925-ben, amikor egy délelőtt a barátok hiába várták a zárt ajtó előtt. Leningrádi szállodaszobájában — az orvosszakértő szerint hajnali 3 és 5 óra között — végzett önmagával a XX. század és az élő természet egyik legszebb hangú, legvarázslatosabb költője, Szergej Jeszenyin. Búcsúversét még éjszaka írta, s a következő napon mór közöltek a leningrádi újságok. Nem tudta, pedig értenie kellett hozzá, hogy minél finomabb egy hangszer, annál érzékenyebb. A hangszer az idők viharában megsérült, hangja —■ ő úgy érezte — megkopott Silány szerszámmal bármi nem akart a javításban nem hitt eldobta hát törött hangszerét — önmagát Keveset éLt, de tökéleteset hagyott ránk. Karácsony ünnepe végén búcsúzott úgy, hogy nem búcsúzott: Ég veled, barátom, isten áldjon, elviszem szivemben képedet Kiszabatott: el kell tóled válnom, egyszer még találkozom veled. Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm. Ne horgászd a iejedel hiszen nem új dolog meghalni a földön, ■ nem újabb, persze, élni sem. A költők nem halnak meg, verseikben tovább élnek. Számomra ez a vers, az utolsó mást is, többet is mond. Az óév jut róla eszembe, amitől mindnyájan egy kicsit szomorúan búcsúzunk, és az új, amire egy kicsit aggódva gondolunk, de. ami mégis eljön, s talán még több örömet hoz. Decembert január követi, a telet a tavasz. Jeszenyin telét a költészet örök tavasza. Benes ik András Emberi kaland LOVASKLUB LÓ NÉLKÜL — Az apám nyugdíjas géplakatos, de mondhatnám, ezermester, ma is hajnalban kel, s megy a műhelybe: nem tud munka nélkül élni. Ha az életművére gondolok (szerintem neki is . van életműve), kissebbségi érzésem tárnád, mert — hiába altatnám magam — meg se tudom közelíteni. Pedig kölyökkorom óta ö a példaképem, tőle kaptam a leggazdagabb szellemi, erkölcsi útravalót, a többi között azt az igényt, hogy a munkában, de általában minden emberi vállalkozásban a minőség és a tisztesség a legfontosabb. Sovány, szemüveges, 35 év körüli férfi — Borka József — fejfedő nélkül áll a szemerkélő esőben. Néhány méterre előttünk lovak járnak körbe, egyenes derékú fiúkkal lányokkal a nyergükben. A homály egyre sűrűbb. Mögöttük a fáradhatatlan kis öszvért, Hugót nyaggatják a gyerekek, futtában pattannak a hátara, mint a filmbeli kozák vagy cowiboy lovasok. — Kérdezhetné, mi köze az apámnak ehhez a lovasklub- hoz, amelynek én ügyvezető elnöke vagyok — folytatja, s cigarettára gyújt — Én úgy vélem, sok köze van hozzá. Apám valamikor saját tervezésű gépeket csinált, egyedül, szegényes fölszereléssel. Amit úgy igazán akart, azt el tudta végezni. A családját mindig tisztességesen ellátta, de sohasem az volt a célja, hogy dúskáljunk az anyagiakban. Arról viszont gondoskodott. hogy jó könyvek legyenek a házban. Egy-egy áitala lényegesnek tartott kötetért képes volt végigkilincselni az ország antikváriumait. Zenére taníttatott, s amikor látta, hogy nem hiába fizeti a tandíjai elutazott Győrbe, ahol egy Farkas nevű híres hangszerkészítő dolgozott, s vele csináltatott nekem hegedűt. Í5 éves koromban lovagolni küldött, pedig ő sohasem lovagolt. A háború után egy szál ruhában, élelem nélkül maradt a család. Ö nem esett pánikba, nem szaladgált fűhöz j fához egy-egy darab kenyérért, szalonnáért, hanem elvállalt egy nagy jelentőségű munkát valamelyik malom újjáépítésénél amiért két hónap múlva 20 mázsa lisztet kapott. Nem volt villany. Más petróleumért szaladgált, apám áramot akart. Nemcsak magának, hanem azoknak is. akik csak arra a par deci petróleumra koncentráltak. A «-jelen« gyér világosságára. Apám ez alatt három szakival két hétig csak azért dolgozott Székesfehérvár szétroncsolt »villanygyárá- ban«, hogy ne csak egy este, hanem minden este világosság legyen a házakban. Szóval: amit kaptam tőle, az sokkal több, értékesebb az anyagi javaknál. Az utóbbi nem nagyon érdekel. Mélyépítész vagyok, tisztességes keresetem van, a családom jó lakásban, kellemes körülmények között él, ennyi nekem elég. A «még több« hajszolása helyett egy kis közösségért, nevezetesen ezért a klubért dolgozom, s Mindenkit elkapott karácsony előtt a vásárlási láz. A kisebb-nagyobb csomagok ajándékokat rejtenek. — Milyen ajándékozási szokások éltek Somogybám ? — erről kérdeztem dr. Kriézy Judit néprajzkutatót. — Somogybám a húsvéti ajándékozási volt általános: a szülők a gyenetkeifcneik, a keresztszülök a keresztgyere- keiiknek készítették meglepetést „Reggel ...vagy délután a templom előtt, esetenként a | játszón-.adták ált az almát, a diót, a narancsot, a hímes tojást. A .mátkázót vagy más néven fehérvasárnapot húsiyét után egy héttel tartották; olyankor, a lányok egymásnak vagy a legényeknek egy tál édesiséget, gyümölcsöt küldtek a szorosabb barátság jeléként. Keresztelőre értékes ajándé- dékkal kedveskedtek. A felelősséget komolyan vettek a | kereszitszülők: a gyerekkel való kapcsolatuk az évek múlásával egyre erősödött. A nyolc-tíz éves korozsmát kapott: ez egy íelnőttes szabású, hímzett szűk ing volt . — Ma, is élnek ezek a szokások? — Bizonyos vidékeken, pél- ' dóul Zalában ma is megta- j iá Ihatok — mondta a néprajz! kutató. — Karácsonykor milyen szokások éltek? — Luca-naptól. vizkeresztig adománygyűjtő szokások voltak. Ide tartozik a regölés, a betlehemezés, a kotyolás. A jó kívánságokért pénzt és ennivalót kaptak a köszöntök. A karácsony százötven évvel ezelőtt még a baj elhárítás, a termékenység ünnepe is volt A gyerekek karácsony előestéjén nagy ricsajt csapva »Diói diót!« kiáltozással járták végig a falut, s a háziak a diót a padláslyukon dobálták a lármás csoport közé. Otthon este terített asztal várta a gyerekeket. Az asztal alá szalmát, az asztal Biankára sarlót, fokhagymái kászaköVel gabonát helyeztek; azt a gabonát ünnep után az állatokkal etették meg, hogy egészségesek legyenek. — A gyerekek milyen játékot kaptak karácsonyra? — A játékokat a nagyszülőik és a szülők készítették. Ezek a felnőttszerszámok kicsinyített másai voltak: kis ló, kis etke, ikis borona, mángorló vagy lapicka. Egyébként a játék készítése és ezek átadása nem kapcsolódott alkalomhoz. Bizonyos tárgyak bizonyos kor eléréséhez kötődtek ... Az újévi verses köszöntők is csaknem minden faluban szokásban voltak a gyerekek között. Ebnek szövege jó kívánságot fejezett ki, s pénzt, diót, kalácsot kaptak a köszöntők.. Lépjünk a jelenbe! A játékbolt előtt mindig nagy a forgalom. A gyerekek orrukat az üvegre szorítják, hogy még közelebbről csodálhassák meg az autók, társasjátékok, nagy fülű maciik, babák, illetve biciklik birodalmát. — Anyu! Karácsonyra »mekszbocsot« vegyél! — kéri édesanyját Wertenbach Gabor óvodás. — Adtál-e már ajándékot valakinek? — hajolok a kisfiúhoz. — Az óvodában anyák napjára, húsvétra, télapóra az óvónéni segítségével szoktunk ajándékot készíteni. Karácsonyra anyunak — súgta a fülembe — könyvjelzőt rajzolok. Ezután felszabadul a fantáziája, és a felnőttek példáját követve így beszél; — Apu televíziót kap, a nagyapának biciklit veszek, hogy ne a nagybátyámét használja. A nagyi a különleges virágokat szereti: talán tudok szerezni egyet. Az anyu öccsé- nék magnót ajándékozok, mert szomorú, amióta eladta a régit... — Mit kaptál eddig ajándékba? : Sok mindent. Télapóra például csokit, autót, levelet, melegítői harisnyanadrágot; azl amit nagyon szeretek. — Mi jut eszébe az ajándékozásról? — kérdezem Molnár Béla villamosejiérnököt. — Az, hogy nemsokára itt a karácsony, és nem tudom, hogy a hozzátartozóimnak mit vegyek. — Régen mit ajándékoztak egymásnak az emberek? — faggattam Csofcölybea Nagy Vajda Katioa nénit. — Névnapon, születésnapon nagy sütés-főzés volt, f.e csak apró ajándékot: .nyakkendői zoknit, inget vittek az ünnepednek. Eljegyzéskor gatyát, egy pár cipőt, .ruhát,., fejkendőt kapott a menyasszony. Az én' koromban szerelmi ajándéknak nevezték, ha a fiú mángorlót, mézesbábos szivet vett kedvesének; ma már elhalmozzák egymást az ismerősök, barátok, rokonok. Az ajándék pedig ritkán ajándék, mert az árával mérik az értéket — panaszolta. Mit kínálnak az ajándékboltok, a kereskedők? Giccses rézdomborításokal különlegesen világító lámpákat. Nem is érdemes tovább sorolni. Az ilyesmik piacnapo- kon kelendőbbek. Mennyivel jobbant örülnénk és becsülnénk azokat az ajándékokal amelyekben tükröződik egyéniségünk, ajándékozónk leleményessége, ügyessége és ke- zenycMivft. felese Andrea ez a tevékenység számomra a kiegyensúlyozott közérzet alapja. A lovasok bevonulnak az istállóba, s hozzálátnak a csutakol ashoz. A lovas edző viharkabátján, arcán esőcseppek. Miközben beszélgetünk, figyeli a munkát, s egy-egy tömör, »vezényszószerű« mondatot röpít a lovasok felé. Barna Tarhás. A kaposvári Mezőgazdasági Fo- iskola lovasiskolájában végezte a sportlótenyésztő- es lovasedző-tanfolyamot. ^ _ Jolenleg a Testnevelési Főiskola lovasszakedző-tagozatán másodéves, levelező hallgató» 33 éves. __ A kaposvári tanfolyam u tán legközelebb az Alföldön kaphattam volna munkát ^ * mondja. — Pedig én arról álmodoztam, hogy Siófokon (az egykori híres versenyek színhelyén) fogok dolgozni. Gondoltam, a hagyomány felélesztése az én Igazi feladatom. No, ez nem volt épp egyszerű. Áz első reménysugár Pomaz felől csillant; 76 nyarán a po- mázi tsz nyári bérlovagoltatására ide küldött 12 hátaslovat, •s rámbízta a munkát. Én mindjárt megpróbáltam rábeszélni a pomá/.iakat, hogy rendezzünk Siófokon egy lovasversenyt. Megígérték a támogatást, a közreműködési Erre én fellármáztam a lo- vasvilágot, s biztos voltam a sikerben. Tudtam, hogy a lovasokban, főként az idősebb nemzedékben él még a siófoki versenyek emléke. 1893-ban volt itt az első, az ötvenes években az. utolsó lovasverseny. Már kitűztük a bemutató napját is, amikor a po- mázi tsz váratlanul visszalépett. Bajban voltam. Mit tér hettem?, öt nap alatt megszerveztem a siófoki egyesületet 23 taggal. Az elnöki tisztet Antonovits Dániel, a pusztaszemes! főagronómus (régi I lovasszakember.) vállalta, s a tagok egy évre befizették a i tagdíjat (fejenként 238 forin- !tot), hogy megrendelhessük a I plakátokat. Volt tehát már lo- ! vasklub — ló nélkül —, s ez versenyt akart rendezni minden áron. A Maharttól kirándulás céljára hajót béreltünk. A Deltában lovasbálra készülődtek a vendéglátók. Őszintén szólva hazardíroztunk, s mindent a bevételből akartunk fedezni. Persze az én aláírásom díszelgett a hivatalos papírokon. Kaland volt? Igen. De én bíztam a lovasvilág Siófok iránt érzett nosztalgiájában, hiszen 1936-ban még az olimpiai válogató versenyt is itt rendezték. Hallott már Sell őröl? És Plathy Józsefről? Nos, ez a Siófokon válogatott ló harmadik helyen ' végzett a berlini olimpián ne- j héz vadászugratásban, Plathy- ; val a nyergében. Az ered- I mény engem igazolt: az álom . valóra vált. ötvenezer forint bevételünk volt. pedig a hat- I ezer néző közül csak 2500-an ' érezték úgy, hogy illik megváltani a 20 forintos jegyet —• Én hármat vettem — jegyzi meg Borka József. — Pedig akkor még nem voltam ügyvezető elnök. (Folytatjuk) Szájúid i Andris SoMfjgfjVéjiíap Decemberi elégia I# <• I f I f • r | r I r I Korkérdés az ajándékról
