Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-22 / 299. szám

MSZMP SOMOGY XXXV. évfolyam 299. szám MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1979. december 22., szombat Befejezte tanácskozását az országgyűlés téli ülésszaka VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,20 Ft A képviselők elfogadlak a jövő évi költségvetést Tegnap a jövő esztendei állami költségvetés tervezeté­nek vitájával folytatta munkáját az országgyűlés téli ülés­szaka. Részt vettek a tanácskozáson Kárl;fi- János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke is. Az elnöki megnyitót követően a hozzászólások következtek. Veress Péter beszéde Veress Péter külkereskedel­mi miniszter elöljáróban hang­súlyozta: az 1979. évi gazdag­sági folyamatok egyik legje­lentősebb eredménye, hogy a doll ar-elszáimolastú behozatali többlete^ sikerült jelentősen mérsékelnünk.. Jogos az a re­ményünk, hogy tőkés külke­reskedelmi mérlegünk hiánya 1979-ben a tervezett körül alakül Dollár-elszámolású ex­portunk értéke dinamikusain nőtt, behozatalunk az előzd évi szintet közelíti meg. A számok mögé tekintve azonban már nem lehetünk egyértelműen, elégedettek az összességében kedvező folya­mattal. Ugyanis az export leg­nagyobb hányadát — körüi- béfcai 44 százalékát — kitevő anyag és a félkész jellegű ter­mékek kivitele növekedett a leggyorsabb ütemben, 36 szá- zaláíkkal. Emellett több mint' 24 százalékkal emelkedett a gépipari termékek exportja is, de ez továbbra is szerény há­nyadot, csupán mintegy 10 százalékot képvisel az összes doüár-estezámolású kivitieiiüinfc- bem A kfflkereskedeíem jövő évi feladatait bonyolult, ellent­mondásos nemzetközi politikai és gazdasági körülmények kö­zepette kell megoldanunk — mondotta Veress Péter. A fej­lett tőkés és a fejlődő orszá­gok többségét lassú termelés­növekedés jellemzi. Az Egye­sült Államokban új gazdasági visszaesés bontakozott ki 1979 folyamán. Hatása 1980-ban más országok gazdaságában is érződni fog. A lassú fejlődés ellenére az infláció állandó­sult, s jelentős zavarok forrá­sává vált a világgazdasági — különösen a nemzetközi pénz­ügyi-kapcsolatokban és az egyes államok belső gazdasá­gi életében. Ebben vitathatat­lanul szerepet játszott az ener­giaellátás feltételeinek rosszab­bodása, az energiahordozók, mindenekelőtt az olaj érának az előrejelzéseket is megha­ladó és tovább folytatódó emelkedése. A világgazdaság kedvezőt­len változásai a mieinkhez hasonló gondokat okoznak más szocialista országoknak is. Ez érezteti hatását az egy­más közti kapcsolatokban is. Mérséklődik a fejlett ipari or­szágok gazdasági növekedésé­nek üteme, importjuk csök­kentésére, kivitelük fokozásá­ra töreszenek. Ennélfogva éle­ződik a verseny a piacon, szi­gorúbbá válnak a minőségi, műszaki és szállítási jövetel- menyek. Erősödnek a szocia­lista partnerek minőségi igé­nyei is. Egyre jobban elő+érbe kerül mindenütt a magas szín­vonalú, korszerű termékek iránti igény. Ezek ára köny- nyebben tud lépést tartani a ny ersanyagokéval. Hazánk nemzetközi megíté­lése — problémáink ellenére — továbbra is kedvező, gaz­daságunkat megbízhatónak ítélik külföldön» A magyar vállalatok évente mintegy 50 —70 ráíac&i saagőöest, külkereskedelmi mérlegün­ket. A miniszter aláhúzta: minden viszonylatban erősödő követelmény a jó minőség, bő­vebben értelmezve a szállítá­si feltételek pontos betartása, a termeLő- és k ü Lke rés k edelmi vállalatok együttműködésének, a külkereskedelem vállalati szervezetének továbbfejlesz­tése. Törekvéseink azt célozzák és ezt várjuk termelő partnere­inktől is, hogy a külkeres­kedelem és a termelés egysé­gei között hatékony vállalati, kulturált emberi kapcsolatok alakuljanak kf és széles körű összefogás jöjjön létre közös céljaink eléréséért — fejezte be hozzászólását Veress Pé­ter. Ezután dr. Bognár József akadémikus, az MTA Világ­gazdasági Kutató Intézetének igazgatója, budapesti képvise­lő; Veisz An.ta.lne Veszprém megyei; S. Hegedűs László, a HNF OT titkára, Pest megyei; Krasznai Károlyné r Szolnok megyei; Dr. Szabó Kátmán, a Marx Károly Közgazdaságtu­domány Egyetem tanszékve­zető egyetem tanára, budapes­ti képviselő szólalt fel, majd Púja Frigyes külügyminiszter emelkedett szólásra. Púja Frigyes felszólalása kötnek, a fejlett tőkés orszá­gok cégeivel, elsősorban a gép­ipar területén, de jelentősek a konfekcióipar és az utóbbi időben a gyógyszer- és mű­anyagipar szerződései is. Lé­nyeges. hogy a megkötött szerződések több mint egyhar- mada tartalmaz közös fej Lesztést, szellemi termékek át­vételét vagy átadását, ezáltal biztosítva a piaci versenyké­pességhez szükséges műszaki és minőségi elemieket. Legszilárdabb kereskedel­mi partnereink továbbra is a szocialista országok, első he­lyen a Szovjetunióval. Leg­jelentősebb energia, nyers­anyag, gép, berendezés, és nem utolsó sorban fogyasztási cikk szállítóink és egyben leg­nagyobb vevőink is. Erőfeszí­téseinkben a szocialista integ­rációra támaszkodunk, s en­nek érdekében mindent meg­teszünk. Az 1980. évre szóló árucsere-forgalmi megállapo­dások létrehozására irányuló tárgyalások miég folynak. Jö­vőre a szocialista országokkal körülbelül 5 százalékkal nő az árucsere. A nehezedő körül­ményekhez e piacokon Ls job­ban. — az exportképesség ja­vításával és több, jobb vá­sárlással — kell alkalmazkod­nia a magyar gazdaságnak. Tervünk szerint jelentősen kell növelnünk kivitelünket a tőkés országokba, feldolgozott gazdaságos termékeink ará­nyának növelésére, az ármun­ka javítására, a kooperációs kapcsolatok további szélesíté­sére törekedve. A terv export- előirányzatainak teljesítése igen jelentős erőfeszítéseket kíván a termelő es a kereske­delmi munka minden terüle­tén. A lehetőségek szerint to­vább fejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat a fejlődő or­szágokkal is. Egyik legfontosabb felada­tunk az — többségében import­ból származó — enegia- és a nyersanyag-felhasználás faj­lagos csökkentése. Az energia­felhasználás 5 százalékos csök­kentése a mai árakon mintegy 200 suliid dollárral javítana Púja Frigyes külügyminisz­ter hangsúlyozta: a szocialista és a fejlett tőkés országok kétoldalú kapcsolatainak ala­kulása igen fontos szerepet játszik a nemzetközi életben. E kapcsolatok ma már széles körűek; gyakoriak a politikai eszmecserék a legmagasabb szinten, s fejlődtek a gazda­sági és a kulturális kapcsola­tok is. A.szocialista és a fej­lett tőkés országok kétoldalú kapcsolatainak további bővü­lését azonban zavarja, hogy egyes nyugati körök beavat­koznak a szocialista országok belső ügyeibe, propaganda­kampányokat bcmtatkoEtatnak ki, gazdasági diszkriminációt, egyes esetekben embargót al- kaimpányokat bontakoztatnak kell e jelenségek ellen; ezzel az enyhülés, a nemzetközi együttműködés ügyét védel­mezzük. A Magyar Népköztársaság határozottan támogatja a Vi­etnami Szocialista Köztársa­ság, a Laoszi Népi Demokrati­kus Köztársaság, a Kambod­zsai Népköztársaság kormá­nyát és népét abban a hősies küzdelemben, amelyet a kínai expanzionisták ellen folytat­nak. Sajnáljuk, hogy számos kormány akad még — így az ASEAN-országok kormányai is —, amely a senkit sem kép­viselő Pol Pot-csoportot te kiinti Kambodzsa képviselőjé­nek. Csak idő kérdése, hogy minden délkelet-ázsiai ország felismerje ennek a csoportnak az igazi szerepét, és azt. hogy honnan fenyegeti őket az igazi veszély. A közel-keleti válság to­vábbra is komoly veszélynek forrása. Egyiptom pálfordulá- sa kedvezett az amerikai— izraeli céloknak, de egyben új ellentétek sorát szülte. Az el­múlt két esztendő eseményei teljes mértékben igazolták a szocialista országok álláspont­ját; az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről történő teljes kivonása, a Pa­lesztinái arab nép önrendel­kezési. -államalapitási jogának biztosítása nélkül a közel- keleti válságot megoldani nem lehet. Amint azt az események tanúsítják, a Camp David-i megállapodás végrehajtása zsákutcába került; a tartós, igazságos béke helyett Izrael törekvései válnak valóra. Bízunk abban, hogy az igaz­ságos ügyért küzdő arab or­szágok felismerik, kik az igazi barátaik és nem nyújtanak támogatást azoknak, akik lát­szatra (alán nem, de a való­ságban az amerikai—izraeii— Kutatófúrást végez az, OKOT Kőolaj- és F8H|4í­bányászati Vállalat Magyarsze ítmiklós határában. A fúrást végző Fekete Arany szocialista brigád tagjai vállalták » kongresszus tiszteletére: az év végéig elérik a négyezer-=öt- s-záz métert. (MTI-fotó — Rózsás Sándor felv. — KS) 35 éve alakult meg az ideiglenes nemzetgyűlés Ünnepi ülés Debrecenben Együttes ülést tartott teg­nap Debrecenben a Hajdú-Bi- har megyei Tanács és a Ha­zafias Népfront megyei Bi­zottsága abból az alkalomból, hogy 35 évvet ezelőtt, 194-4. december 21-én Debrecenben, az ősi református kollégium oratóriumában összeült az ideiglenes nemzetgyűlés,’ s megválasztotta az ideiglenes kormányt. Az ülésen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke. A Himnusz hangjai utón Fazekas Károly, a népfront egyiptomi terveik szálláscsiná- lói. A magyar nép melegen üdvözölte az iráni nép kemény küzdelemben kivívott győzel­mét. Az iráni fordulat jellege még nem mindenben tisztá­zott. de fő tartalma a jelek szerint anfiimperialista. Magyarország Európa szivé­ben fekszik, népünk itt él, dolgozik, alkot. Közelről érin­ti mindaz, ami az európai kon­tinensen történik. Érthető hát, ha különleges figyelmet szentel az európai események­nek. E térség országai most az 1980 novemberében esedé­kes madridi találkozó előké­szítésével foglalkoznak. A belgrádi találkozó döntése alapján megtartották a tudo­mányos együttműködést. « vi­ták békés rendezését, a föld­közi-tengeri biztonságot tár­gyaló szakértői értekezletet, és most szervezik az 1980 elejére tervezett hamburgi tudomá­nyos fórumot. Az Európai Gaz­dasági Bizottság megkezdte a környezetvédelmi, az energeti­kai, és a közlekedési együtt­működést előirányzó szovjet javaslat megvalósítását. Az említett szakértői érte­kezletek, valamint az Európai Gazdasági Bizottság munkájá­nak eredményei kedvező fel­tételeket teremtenek a madri­di tanácskozás számára. De ezen túlmenően arra is szük­ség van. hogy a helsinki záró­okmányt aláíró országok mind- .egyike vonja le a belgrádi la- ' álkozó nem mindenben pozi­tív tanulságait. A madridi ta­lálkozót inéin szabad propa­ganda-fórummá változtatni, s (Folytatás a 2. oldalon) Kjeid Ölesen elutazott Budapestről Tegnap elutazott Budapest­ről Kjeid Ölesen, a Dán Ki­rályság külügyminisztere, aki hivatalos látogatáson tartóz­kodott hazánkban. A dán "dip­lomácia vezetőjét Púja Frigyes külügyminiszter búcsúztatta. A búcsúztatásnál jelen volt Henrik Holger Haxthausen, a Dán Királyság budapesti nagykövete. megyei bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Kolozsvári Lajos, a me­gyei tanács vb-titkára, a nép­front megyei bizottságának el­nöke mondott ünnepi beszé­det. Hangsúlyozta: 1944. decem­ber 21-e forradalmi változás kiindulópontja, az új demok­ratikus, - riépí jellegű államha­talom létrejöttének első állo­mása volt. A magyar törté­nelem legöntudatosabb " erői ekkor már munkálták a min­den eddiginél magasabb Szin­tű programot. Az ideiglenes nertizetgyüléssel olyan erő jött létre, amely a második világ­háborúban útját vesztett ma­gyarság igazi képviselete volt, s vele megteremtődött a ma­gyarság további szabad, de­mokratikus fejlődésének köz­jogi alapja. Az ünnepi ülésen felszólalt Tóth Mihály veterán, aki 35 évvel ezelőtt tagja volt az ideiglenes nemzetgyűlésnek, s idézte a korabeli események legfontosabb állomásait. Az ünnepi megemlékezés a Szózat hangjaival, ért véget. Maróthy László Csepelen Maróthy László,* az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára teg­nap a főváros XXL kerületé­be látogatott. A kerületi párt­bizottság székházában Véghe­lyi Andor, a pártbizottság első titkára, Csóré Károly, a kerü­leti tanács elnöke és Eleki Miklós, a KISZ kerületi bi­zottságának titkára tájékoz­tatta a vendégel a kerület fej­lődéséről. Maróthy László megtekin­tette a királymajor! új iskolát, amelyet rekord idd: nyolc hó­nap alatt építettek fel, s rö­videsen átadnak rendeltetésé­nek. Délután a Csepeli Papír­gyárban tájékozódott a gyár termeléséről. Maróthy László találkozott a kerületi üzemek szocialista brigádjainak vezetőivel, akik­kel a gazdasági építőmunka, a szocialista munkaverseny idő­szerű kérdéseiről beszélgetett,* Havasi Ferenc a Ganz-MÄVßG-ban Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra tegnap a Ganz-MAVAG mozdony-, vagon- és gépgyár­ba látogatott. A vendéget Gél János, az MSZMP VIII. kerü­leti bizottságának első titká­ra, valamint a gyár politikai, gazdasági és társadalmi veze- tői fogadták. A Központi Bi­zottság titkárát dr. Dunajszkt) András vezérigazgató és Kiri- esi István a pártbizottság tit­kára tájékoztatta a vállalat idei eredményeiről, jövő évi terveiről. Elmondták, hogy a * Ganz-MÁVAG teljesíti év«« tervét. Havasi Ferenc megtekintet­te a vasúti járműgyár új sze­rel déjét, valamint a felvonó­gyárat. Ezt követően gazda­ságpolitikai aktíván szólt a Központi Bizottság decembe­ri határozatáról ps az abból adódó feladatokról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom