Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
E gy átszállás alkalmával történt Nyáron. S történt azért is, mert plüssdíványokra. ruganyos bársonyokra sohasem váltok az ülés nyugalmáért jegyet. Az ülés nyugalmát a süppedő párnásban nem szenvedhetem, a párnásban, mint a pézsmakacsa, néma az első osztályú utastársadalom. Csak a véletlen hökkenti sínre a kisiklott beszélgetést, amely nem megy tovább két udvarias bakkantásnál. ha az egyáltalán útjára indul. Tehát (ha már utaznom kell) a fapados, dohányfüstös kupé az én igazi megváltott és megváltó helyem. Nos, ahogy az lenni szokott.' mellém is letelepedett valaki. Egy cickányszemű emberke, aki szíjjal átkötött bőröndjét feje fölé szusza- kolta. s céltalanul nézegetett kifelé. Gyors, motozó tekintetével engem is figyelmébe vett, de egyelőre hagytam, hadd ölje az unalom. Ez a jó összeösmerkedés bevált receptje — vonaton. Űjságba temetkeztem. A papírlepedőn mohó tekintettel húztam a rángatódzó sorokat egyenesre. »Mene tekel ...« — ragadt meg a szemem a kövér címen. Olvasmánya falnivalónak ígérkezett, s az sem idegesített — ami mi tagadás, máskor faldühít —, hogy tolvaj csip- pentgeíéssel az emberke is szemezgeti az írást. No ugyan — sandítottam rá —, mit szálazol ki a nagy tekintélyű szerző szellemi abrakjából? De ő csiak a címet bámulta. Rá is bökött: — Aztán tudja-e, mi van a három pont mögött, hogy mi maradt le a címből? A »Megmérettél s híjával találtattál« örökveretű Ka.ro- li-íordítást, mint leckét mondtam föl. Még Dániel prófétára, az oroszlánokra s a falon felvillant jövendölésre is emlékeztem, de az emberke túltett rajtam. Erős kis tenyerét maga elé téve, mint valami könyvből felolvasta: — »Mene tekel ufarszin« — majd az ő saját fordításának eredeti tökélyét vitte vásárra — esetleges csipkelődéseim elé. Szerényen kioktatott a zsidó pénznemek értékéről, melyek a bibliai mondást megaranyozták. Elképedtem: az a kék overall itt-ott megöl tve, megfoltoz- va. s ez a bibliamagyarázó tenyeres-talpas apró ember zavarba ejtett. Nyilvánvaló tudásával. Már csak azért drukkoltam: folytassa. Közben találgattam, ki lehet? Kőműves? A malterosládát meg tudja fogni, »malacoktól« duzzad a kabátujj. — Azt nézi, ki vagyok? Ki lehetnék? — kapta föl a fejét, mert arcomon, cirkálhatott a gondolat, hogy ki akarom találni: kiféle-miíele. kivel hozott össze az átszállás Füzesabonyban. — . A maguk újságja úgy írja: ingázó. Hetente ingázom Kőbányáról a Nyírségbe, egv nagyvállalatnál keresem a kenyerem Budapesten. Festő és mázoló vagyok, A meglepetés, hogy ő i tudja: kivel is beszél, letaglózott, hiszen erre a fordulatra nem számítottam; de egy arcvonás nem sok, annyi sem árulta el. hogy parazsat fogott érdeklődésem. — De elmondok - magának egy hasznavehető történetet s föladnék egy kérdést. Már végére, jártunk a festésnek. Ismeri a tízkilós dobozt? Nyolc vagy tíz úgy maradt belőle, ahogy a gyárjából kijött, bontatlan. Megtakarította a brigád. Miért? Hogy meglovasítsák. El is osztották szépen, mint csomagot a katonák. Az én két dobozom is egymásra volt állítva, s mire vége lett a hétnek, csak az a kettő árválkodott a fürdőszobában. A lomok közt. A »magukét« (húsz kiló szép súly. majd leszakadt a kezűik) rég fülön csípték. Még nevettem is: hogy bírják! Aztán csak néznek rám. írókor kapom fel én is a magamét. Nézhették. Lehordták ilyen meg olyan csavargónak, aki a közösből nem veszi ki a részét, s hiába no. megpofoztak. Meg ám, hogy tud jam, mi a becsület. — És hagyta? — nyeltem egyet kiszáradt torokkal. — Mit? — Á pofonokat.' — Mi erőszakkal nem válaszolunk. — Mi? — Jól hallotta a többes számot. De ne feledkezzünk meg arról sem. amit kérdezni akarok —- cickányszemével végigfutkározott az arcomon. — Mit tart maga arról az emberről, akinek a kamrája teli, és mégis zsíros kenyérrel kínálja a vendégét? — Hat — erősködtem — arról a vendégről is tudnom kéne valamit. — Egy éhes idegen. Nos? — pattant föl hangján a csapdát állítok öröme. Szalai Csaba Megtérés * * — Bizony az rongyember — hajtottam meg a fejem a legyőzöttek méltóságával, hogy még vitatkozhatnánk másról is. E #s a vita nem is váratott magára, s hogy a végsőkig tartson (kiszállásig), csupán arra törekedtem, hadállásaimat, a dialektikus materializmus fedezékében viva, lépésről • lépésre hátrálva adjam föL És mintha Voltaire Can- dide-jának doktora költözött volna be a kupéba fordított filozófiával; a csetepatékból az a tanulság derült ki, hogy minden úgy rossz, ahogy van. Egyetlen szóért is kár lett volna beszüntetni ezt a furcsa társalgást, amely — meg kell mondjam — felüdített., s minden gyarló (tettető) színészi képességem próbára tette. S azt is meg kell hagynom, ittam a festő nyírségi archaizmusát. »Elkülönböztek egymástól« — mondta egy ízben, hogy szinte a toll után kaptam. Gyönyörű beszéd dőlt ebből az emberből, de olykor megriasztott vaskos népiségével. »A kutya is visszatér saját okádékához« — példálózott, amikor * állhatatosságáról faggattam. — Ebben a bőrben, amiben mo6t van az ember, még tökéletlen — kezdte el fejtegetéseit a világról, s egyre szárnyalt, mivel egyre inkább hallgatósággá alakultam át, itt-ott igenlő vagy tagadó fejbólintással. — Tökéletesnek kell. lennünk, nincs ennél cél nagyobb! De senki bűnös emberfiára nem szabad gorombán ráolvasni vétkeit, mert akkor nem hajol meg az írás szavának sem. Csökönyös lesz, mint az ökör a pocsolya előtt. Nagy bűn büntetlen úgysem marad — figyelmeztetett a szobafestő és mázoló, olyan eréllyel, hogy kénytelen voltam ellenkezni: — A papok ugyanezt prédikálják — legyintettem. — A pap ma már csak prédikál. Temetéskor nemcsak azt mondja, hogy az ember mennybe jut. A mennybe egyébként is csak száznegyvennégyezren jutnak be. De hogy mikor lesz az utolsó nap, azt nem tudja senki, csak ez a nap közel van! Ezt a jelenetekből tudjuk. A földrengéseket, a nagy éhségeket követi az igazság hirdetése, és akkor nagy nyomorúság lesz. Ha Isten meg nem rövidíti a napokat. De ő már 1914-ben odafönn a mennyek országában megmérkőzött j áz ördöggel, s lehajintotta/ onnan. És ezzel még nincs vége. Lejön utána ide a földre is. és megbirkóznak, talán 1980-ban. Az már nincs messze! — hajolt közelébb az emberke súgva és reménykedően, s ismét földerült az arcára vont sötétség. Ügy éreztem, megkedvelt az én oktatóm, s, bőven ontott még szót a szeretet programjáról, amely fényes mennyegzőhöz hasonlatos, ahol hangszerek és énekek világosítják meg igazán az írás azon sorát, amiben is az áll: »hívtalak s te nem hallgattál meg, süket volt a te füled ... « M egtörtem s bevallom (még a leszállás előtt), hogy rám is sugároz, a gonosz egy sötét bokorból, amely akkora, mint hét stráfszekér szénaboglya, csak hát nincs ilyen tudásom, s főleg nincsenek könyveim, amelyekből ezt a szörnyűszép tehetséget meríthetném. — Attól ne félj — tegezett. — Megkeresünk, testvérem — búcsúzott még a lépcsőn is. — Ez a mi kötelességünk — dobta utánam az utolsó mondatot. A vakmelegben az ingemet gombolgattam. Eltelt egy év. — Te, egy fura alak keres — ugrasztott ki a szobából a feleségem —. négy- szemközt óhajt veled beszélni. — Biztosan az, aki a hernyókét permetezi — ásítottam, amikor kopogva beset- tent, s hipp-hopp leült az án emberem. Semmit sem változott, bár megint sikerült meglepnie. • Mivel a könyveket nem hozta, megsértődtem, nekem állt feljebb. Nagyon kíméletlen voltam. És a végsőkig udvarias. Heves és mágává! ragadó X'arítus Gyula portréja Szőnyi István volt a mestere a Képzőművészeti Főiskolán, ahol most — tizenhetedik esztendeje — a módszertan professzoraként tevékenykedik. Mit jelent ez a meghatározás? A Képzőművészeti Főiskola növendékeit, választott hivatásuk — a festészet, szobrászat, grafika — mellett felkészítik a raiztanári képesítés megszerzésére is. Xantus Gyula a leendő rajzpedagö- gusokat kéDező pedagógusként adja át tudását, hogy tanítványai is továbbad has-, sák mindazt, amit megtanultak. A folyamatosság; ez a leglényegesebb meghatározója Xantus Gyula lényének. Kötődés a múlt eredményeihez, a jövő lehetőségeihez, az örökös útkeresés: a soha meg nem elégedettség, ez fűti művészi munkájában, a fiatal generációval való foglalkozásban. s művészetelméleti kérdésekkel foglalkozó munkáiban is. Számos kézikönyvet írt. Első tárlatát 1957-ben rendezték meg a budapesti Fényes Adolf Teremben. Számos kiállítása volt, a Csók Galériában, az Emst Múzeumban. vidéki tárlatainak se szeri, se száma. Festészetének első időszakát expresszivitás, misztika, szimbolika hatja át. Az ötvenes években mindinlíább előtérbe került művészetpedagógiai munkásságának jelentősége is. Gyakran dolgozott- korrepetált Tokaj és Sárospatak művésztelepén; a tokaji művésztelep egyik megalapítója. Egyre nyilvánvalóbbá vált. hogy munkássága egészét mennyire áthatja az örökös megújulni akarás, az új tartalmak, s az azokat megjelenítő új formák keresése. Mindinkább törekszik a konstruktív képépítésre, s amint úgy érzi, hogy az addigi esz- közök-tartalmak nem mondanak újat a számára, sohasem fél a kínlódással járó éles fordulatoktól. Az olyan témák állnak közel hozzá, melyek a kifejezésmód változatos, gyakran ellentétes lehetőségeit kínálják, s csak felszíni ellentmondás, hogy ez a dinamikus, örökváltozó alkat rokonságot tart a Kelet művészetével, az asszír—egyiptomi domborművek, az ikonok nyugodt-titokzatos világával. A szó jó értelmében intellektuális művész lévén, nem terheli meg a vizuális művészetet lényegétől idegen, gondolati-fogalmi elemekkel; ismeri a látvány meggyőző erejét, a jelképeket hordozó tárgyak-alakoík szerepét. Csodálja a klasszikus művészetet, de az ezekben megismert részleteket újjáteremti és új egységgé ötvözötten jeleníti meg. Klasszikus és kelei drapériákba bújt nőalakjai, az állatok, madarak, a buja növényzet — emóciók, tudatos reminiszcenciák, indulatok- gondolatok látványos hordozói. Mostanában műanyag festékekkel is dolgozik. Képeit szerkezetes tömbbe rendezi, s ezek az egyetlen, egyöntetű háttérbe helyezett rajzolatok figurákká varázsolt tárgyak, tárgyakká absztrahált élőlények — sajátos, filozofikus és szigorú erkölcsi üzenetek hordozói. Ez a festészet: egy jelenség tükre, tükre egy egyéniségnek, egy forrongóharmonikus látásmódnak. Aki ismeri tanáriként, ugyanazt a kirobbanó vitalitást, nyíltságot érzékeli az előadásmódjában, amely festészetéből sugárzik. Ecsettel, tollal, fennhangon: heves és magával ragadó, olykor nyers, de mindig érdekfeszítő és lényegre törő. A továbbadás igyekezete haiia át minden megnyilvánulását. Mindennek személyesen utánajár, s ha a maga optikáján át is meggyőződött valaminek értékéről, nem tartja magában élményeit, észleletéit; mert ami csak az övé, azt nem érzi igazán a magáénak. Sokat utazik. S mert. mindig és mindenütt áthatja az újrafelfedezés vágya, képes arra is, hogy a tananyaggá laposodott ismereteket átváltoztassa élménnyé, csodává. Erdély. Párizs, Leningrad — Spanyolország. Olaszország, Görögország: eg.y-egy utazás mindig a nagy műalkotásokkal való személyés találkozást jelenti számára, festészetének új lendületet kölcsönző élményeket. Valamennyi útjáról hoz valamit — s mindezt pezsgő, közvetlen stílusban teszi közki nccsé. Nincs az az érdektelen, fölényeskedő, koraérett főiskolás. aki el ne vinné életútjára mindazt, amit Xantus Gyula tanítása, személyének szug- gesztivitása nyújtott számára, P. G. iBencze József Tűz-szarvas Vér ne égjen rá a kalászra, pipacsarcú hályog üszke ne átkozza! Pelyvahólyag, te fáradság-rózsa, virággá változtass! Kazalba túrt tűz-szarvast, szelídítsen a csáklyavas. Károlyi Amy r Agyrajárok esővízzel telik a tányér pléhtűzhely téglazsámoly aki itt ült evett ivott madár iszik a poharából És az a másik kinek sisakja ott gurul egyik helyről a másik helyre kicsi kövér asszony kereste Úristen, micsoda szeszes álmok gőzölögnek az alagsorból áthatnak téglát, vakolatot valaki horkol s ti többiek ti rücskösök és feketék dobion rátok takarót az ég Kiss György Mihály KI TUD RÓLA Frank Magda szobra. (A miivész budapesti kiállításáról.) Keresek egy középvezetőt. Személy leírása: magas, 45— 50 év körüli, barna, diplomás férfi, szabad, idejében gyárat igazgat. Különös ismertető jele: kék Zsiguli állami rendszámmal, a volán mellett Tarhonya becenévre hallgató sofőr. Aktatáskája tele van ki- mutatásoklcal, termelési mutatókkal, amortizációs költségszámításokkal, kiviteli tervekkel, miniszteri rendeletekkel. Feltételezett tartózkodási helyei: minisztériumok, főhatóságok, a tömegszervezetek székházai, a patronált iskola épülete, de látták már a gyár által segített bölcsődék, óvodák környékén is kóborolni. Eltűnésének körülményei: az ötödik ötéves terv harmadik éve első negyedének kezdeti időszakában, egy januári reggelen a lakásáról betelefonált a titkárnőnek, hogy Giziké kedves, a szokásos tervegyeztető értekezletre megyek be a minisztériumba. Azóta egyfolytában értekezik. Feltételezések szerint az értekezleteket, szimpóziumokat, konferenciákat és egyéb társadalmi fórumokat, ünnepségeket szervező titokzatos erők hatalmába került, és jelenleg is ' valamelyik értekezleten, tárgyaláson a napirendek közt fuldoklik. Utoljára néhányan állítólag a május elsejei felvonuláson látták a gyári transzparensek és zászlók alatt gyalogosan menetelni. Ezt az adatotazon- ban még elenőrizni kell, mert a szemtanúk előzőleg alkoholt fogyasztottak. Módszerei közé tartozik, hogy munkahelyén is megjelenik néhány percre, ilyenkor utasításokat osztogat, majd. ismét elvonul értekezni. Föl vem derített körülmények között eddig 48 bizottságba elnökségbe, operatív titkárságba, intéző bizottságba, végrehajtó szervbe választották be, ahol is elnökként, alelnökként, szekciótitkárként, kooptált vezetőségi tagként, szervezőként, intézőként tevékenykedik, előadást, tart, hozzászól, javasol, határozattervezetet fogalmaz, eperfát ültet, patakhidat avat, járdát épít, mesedélutánt tart, zászlót cserél, együttműködési szerződést, megállapodást ír alá, az elnökségben foglal helyet, tiltakozó táviratot szö- vegez, ratifikál, a népek közötti barátságot erősíti. Az íróasztalán talált határidőnapló tanúsága szerint mai programja így alakult: 8 óra — művezetők fóruma, felszólalással; 9 óra — ütemtervegyeztető tárgyalás a kooperáló partnercéggel az osztrák határon; 11 óra — ünnepélyes helyiség- cs pelenkaszárító-' átadás a patronált bölcsődében; 13 — kitüntetések kiosztása parképítő úttörőknek és nyugdijasoknhk; 14 óra — politikai előadás a KlSZ-klub- ban »A matyóka indiánok szerepe a neokolonializmus elleni harcban« címmel; 16 óra — véradás; 17 óra —; korreferátum a lelki sérülteket rehabilitáló akcióbizottság ülésén; 19 órától 19 óra 15 percig: törődés a családdal (telefonbeszélgetés); 19 óra 15 perc: indulás a magányosok kerületi klubjának avatóünnepségére (a hozzászólásban kiemelkedő: magányos nők patronálá- sának vállalása). Utóirat: Ma délelőtt háromnegyed tizenegykor lesben álltam a bölcsödé előtt. Sikerült a kék Zsigulit feltartóztatnom, de nem ő ült benne, hanem az egyik népszerű táncdalénkes a barátnőjével. Az eseményről lekéstem, a bölcsődei pelenkaszárítót már tíz órakor átadták. Különben azért szeretnék beszélni vele, mert cikket írok a vállalatról, és az általa kiadott és érvényben lévő igazgatói utasítás értelmében a sajtónak csak ö nyilatkozhat, senki más! Ha a jövő héten sem kerül elő, kénytelen leszek egy másik igazgatót keresni. Ha tudok!
