Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-11 / 264. szám
A homlokforma készítését gyakorolják a jövö szakmunkásai. (Gyertyás László felvételei) A hétfői ügyeletes: Horányi Barna Telefon: 11-510, este 8-ig. — Befejezte a kukorica betakarítását 952 hektáron a karádi termelőszövetkezet. A kukoricakombájnok most a környező gazdaságokban segítenek. Nyugdíj — naptár szerint — Egy NSZK cégnek vállalt bérmunkát a barcsi Dráva ISZ. Az évi több mint tíz millió forint értékű munka keretében havonta két-három- ezer nadrágot és ezer fiúdzsekit készítenek a megbízónak. — Csikós Nagy Márton szobrász alkotásaiból kiállítást rendeznek Kaposváron, a középiskolai diákotthonban. A kiállítás szerdától tekinthető meg, s egy hétig tart nyitva. Szovjet est a tv-ben — Egy szerelem története címmel Arbuzov drámáját mutatja be kedden este a Népszínház társulata Boglárlenén a Vikár Béla Művelődési Házban. — Politikai könyvkiállítás r -ílik holnap a Délviép kaposvári központjában a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő művekből. Az érdekes kiállítás egy hétig lesz nyitva. A politikai könyv- napok megyei megnyitó já1 hétfőn délután három órakor r 'ntén a Délviép kaposvári köpontjában tartják. VasönfSfc Évente küencszáz tonna öntvényt állítanak elő az Építőgépgyártó Vállalat barcsi üzemében. Egyik legkeresettebb termékük a gömbgrafitos öntvény — ebből készítik a konvektorok hőhasznosító berendezését. A gyár fiatal szakmunkások képzésével is foglalkozik: az idén végeznek itt előzör öntök és formázok. Ötös a lottón Ä Sportfogadási és Bottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten a lottónyeremények: a nyeremén yilleték levonása irtán a következők: öt találatot egy fogadó ért et, nyereménye egymillió 313.041 forint. Négy talál atos szelvénye 62 fogadónak volt: nyereményük egyenként 84 712 forint. A három találatért 596, kettőért 25 forintot fizetnek. A gömbgrafitos öntvényhez formát készítenek. A novemberi járandósággal együtt kell kézbesíteni a jövő évi nyugdíjkifizetési naptárakat — írta elő a postavezérigazgató nemrégen kiadott utasítása. A rendelkezés szerint a postahivatalok az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan sorolják be a kézbesítő körzeteknek megfelelően a nyugdíjasokat, akiknek értesítési lapján januártól—decemberig aláhúzzák azokat a napokat, amelyeken a járandóságot viszi a postás. Némi módosításra számíthatnak a nyugdíjasok. Eddig ugyanis a havi járandóságot az országban egységesen 8 nap alatt kézbesítették. Jövőre a vidéki postahivatalok többségében marad a 8 napos, a kishivatalokban pedig — részben a szabadnapok kiadása miatt — 6 napra csökken a kifizetési időszak. Nagy figyelmet és pontosságot kíván a vasöntés. — Eredményes évet zárt idén is a háztáji Somogyszil községben. Mintegy 300 hizlalt bikát, 2000 sertést, és 400 ezer liter tejet értékesítenek a falu lakói. Az utolsó munkafázis: tisztítják az öntvényeket. A szovjet televízió estjének lesznek vendégei november 13-án, csütörtökön a magyar tv-nézők. Az ötórás program r. Itófilmje Moszkváról készült. Az este játékfilmje a Lépés egymás felé kerettörténet, novellákat fog össze. A továbbiakban két rövidfilmet sugároz a tv. A Szibériai dalok című összeállítás otthoni környezetben, kis faluban, jurtában filmszalagra vett népi hangszereket, különleges, máig élő szertartásokat, játékokat, táncokat mutat be. A mozi hőskorát a régi és új — ma című rövid- film idézi, melyben Marfa Lapkina, aki Eizenstein nagysikerű, a filmmúzeumban évekkel ezelőtt vetített, Régi és új című némafilmjében a parasztasszony hősnőt alakította, emlékezik a forgatásra és a neves filmrendezőre. NOVEMBER 11 VASÁRNAP Márton A Nap 6.42 órakor kél, és 16.14-kor nyugszik; a Hold 22.57-kor kél, és 12.42 órakor nyugszik. A várható időjárás: Északnyugaton időnként fölszakadozó felhőzet.- már csak helyenként futó záporral. Másutt túlnyomóan borult idő, ismétlődő esővel, záporral. Napközben élénk. Időnként megerősödő északlas szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma. vasárnap 7—12 fok között lesz. — Somogybán rendezik meg a Játsszunk bábszínházát területi vetélkedő döntőjét, melyen Baranya, Tolna és Veszprém megye legkiválóbb együttesei is részt vesznek. A Latinca Sándor Művelődési Központban november 23— 24-én mutatják be verseny- műsorukat az együttesek. Jogi tanfolyam indul Minden korábbinál népesebb »laikus« gárda látogatja ebben a tanévben az ELTE állam- és jogtudományi karán működő Jogi Továbképző Intézet tanfolyamait. A kétezer végzett jogász mellett több mint félezren élnek a lehetőséggel, hogy alaposan megismerkedjenek egy-egy jogterület fejlődésével és legfrissebb szabályaival. Már készül az előadógárda az állami pénzügyekről idén alkotott törvény megismertetését, helyes értelmezését szolgáló. januárban induló előadássorozatra. Elsősorban a központi és a tanácsi állam- igazgatási szervek pénzügyi osztályán, a bankokban és a pénzügyi ellenőrzésben tevékenykedők számára adnak majd eligazítást. A jó gondozás, kapálás, trágyázás eredménye a képen látható 73 centiméter hosszú petrezselyem, mely Tóth Gergely, kaposvári nyugdíjas kőműves kertjében termett. Pedig az idei szárazság nem kedvezett a növényeknek... — Parira húzlak kél uszályt a siófoki sóiyatéren. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat vízijárművei- nek javítását végzik. — Elkészült a csopaki hajóállomás. A Mahart 450 ezer forintos költséggel építette meg a forgalmi létesítményeket. Killián-telepen pedig most láttak hozzá az állomás építéséhez. 0 föld itta... Komoly anyagi kár érte a valjevói Szrbijanka mezőgazdasági kombinátot, amelynek szeszfőzdéjében összeroppant a szilvóriumtároló tartály és 30 ezer liter kiváló minőségű tömény ital elfolyt. A Szrbijanka szilvapálinkája az egyik legkeresettebb ital nemcsak Jugoszláviában, hanem kül- lolóua i*. — A Szovjetunióba utazott tegnap a kaposvári párt, tömegszervezeti vezetők és tisztségviselők huszonhat tagú csoportja. Moszkvát, Lenin- grádot és a testvérváros Ka- linyint nézik meg a nyolcnapos út során. — Hazaszállították Pablo Casals hamvait. A világhírű gordonkaművész — a Franco- rendszer elleni tiltakozásul — 1940-ben Puerto Ricóban telepedett le. Földi maradványait pénteken szülővárosában, Barcelonában helyezték örök nyugalomba. — Páratlan értékes leletre bukkantak a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei Kunszentmárton térségében. A feltárások során a leendő csongrádi vízlépcső helyén őskori ülő női szobrot hoztak a felszínre. A művészi megformálása teljesen ép szobor származási idejét az időszámítás előtti 2800-as évekre becsülik. Víz alatti szerelem Tizenhárom évig élt a víz alatt egy japán férfi a sziget- ország melletti atollzátonyon. Szerelmi csalódásában mondott búcsút a szárazföldnek és tért vissza az »ősi elembe« mert mint elmondta, »ott könnyebb élni és felejteni«. Nyers hallal és moszatokkal táplálkozott, levegőszükségletét a könnyűbúvár maszkjához erősített hosszú csövön át szerezte be. Ezen át lélegzett éjszaka is, amikor tengeralatti fekhelyén pihent. A környékbeli halászok ismerték és ők tudatták vele. hogy volt szerelme egy csónakkiránduláson a vízbe fulladt, A férfi a hírt haljva visszatért a szárazföldre. — öt kontinens haladó, demokratikus gondolkodású fiataljai ünnepük szombaton a világ ifjúságának napját: 34 év vei ezelőtt, 1945. november 10-én alakult meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. Az 'alakuló ülésen Londonban — az Ifjúsági Világ- kongresszuson — 60 ország képviselői voltak jelen. Ma a DÍVSZ több mint 100 ország mintegy 200 szervezetét tömöríti, azokat a fiatalokat, akik függetlenül hazájuk társadalmi berendezkedésétől a béke megőrzése, a haladás mellett tesznek hitet. — Halálos közlekedési baleset történt péntek este Karódon. Molnár Imre 19 éves vízvezetékszerelő, helyi lakos elütötte személygépkocsijával Posza Imre 59 éves nyugdíjas, karádi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Molnár Imre figyelmetlenül és gyorsan hajtott. Az ügyben a vizsgálat még tart. — Radioaktív egerek szaba dúltak ki egy brazíliai kutató intézetből, ahol a környezetszennyezés élettani hatásait vizsgálják. A katonaság lezárta a környéket és nagyarányú hajtóvadászatot rendeztek, mivel félő, hogy a rágcsálókat esetleg felfaló ragadozók továbbviszik a fér130 érni ezelőtt, 1849. november Il-én szüléiéit — és 1921 májasában balt meg — Martán Nyrop építőművész, a századforduló dán építészetének nemzetközi hírű, legtehetségesebb mestere. A dániai Holms- landban született, építészeti tanulmányait Koppenhágában folytatta. 1881-ben nagy tanulmányutat tett Olaszországban és Franciaországban, majd visszatérve hazájába a koppenhágai Művészeti Akadémián tanított, később igazgatója lett. Tanulmányútjai során sajátos egyéni stílussá ötvözte a tapasztalt építészeti megoldásokat, s hazatérve új utat jelölt ki a dán építészet számára; ennek a Nyrop által megszabott útnak a jellegzetessége a nemzeti hagyományok nagy arányú fölhasználása volt. Ezek alkalmazásával számos köz- és magánépületet tervezett. Fő műve az 1893 és 1905 között épült koppenhágai városháza. — Kongresszusi verseny újabb sikerét érték el a szolnoki cukorgyár dolgozói: a kampány első 57 napján ezer tonnával több cukrot állítottak elő, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az ország második legnagyobb cukorgyárában a mostani kampány előreláthatólag január 5-ig tart, s addig 530—540 ezer tonna répából több mint hatvanezer tonna kész cukrot állítanak elő. — Somlyó György nagysiJ kerű szerzői estet tartott Szabadkán és Topolyán. A költő munkásságát Vajda Gábor ismertette. Verseit a topolyai Sinkovics József magyar nvel\lű középiskola diákjai szavalták. Százéves oktatás Vízügyi emléknapok kezdődtek szombaton Szegeden a Tisza-parti gimnáziumban, amelynek falai között 15 éve kezdődött meg a száz éves hagyománnyal rendelkező és. kiváló szakembereket nevelő vízmester-oktatás mai korszerű formája, a vízügyi szak-- középiskolai oktatás. A háromnapos rendezvény- sorozat célja a centenáriumi megemlékezésen túl, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal megismertessék á r-ázó vés szakmát. Ezt szolgálja -a rendezvény színhelyén szombaton megnyitott kiállítás is. — Váratlan fordulat. Egy dijoni (Franciaország) üzleti betörés váratlan kimenetelű volt. Amikor a tolvajokat á rendőrség rajtakapta és menekülni voltak kénytelenek, egyiküknél — aki terhes nő volt — nyilvánvalóan az izgalom következtében idő előtt szülési fáidalmak léptek fel. Az üldözők tüstént á szülőszobára vitték. — Védőörizet címmel jelent meg az NSZK-ban Heinrich Böll új regénye. A cselekmény középpontjában esy baloldali érzelmű sajtócczár élete áll. A Nobe-díjas szerző művét a kritika egyöntetűen emarasztalta a történet kimó- doltsága, a konfliktusok valószínűtlensége, a szentimenta- lizmus, és a stílus hanyagsága miatt. Megfejtés Európai főváros: A főváros Párizs. Alsó két sor: Eiffeltorony. Repül a kismadár: Még tizenkét madárka ül a fán. — Töltse a szilvesztert külföldön! Pozsony—Bécs 1979. Xll 30—1980. L 2. Utazás autóbusz szál. Szilveszterest Bécsben Részvételi díj: 2900 Ft -f útlevél + költőpénz. Postdam—Berlin 1979 XII. 28—1989. I. 2. Utazás repülőgéppel- Szilveszteri, program Post- danrban. Részvételi díj: 2500 Ft. Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, Kaposvár, Ady E. u 3. (42289) " A VOLÁN Utazási Iroda kétnapos társasutat indít Bécs- be saját személygépkocsival lüa- zók részére. Időpont: 1979. december 18—19. Részvételi díj: 780 Ft/fő + útlevél 4- költőpénz Jelentkezési határidő: november 15. Kétnapos autóbuszos társasutat. indít december 14-én Zágrábba. Részvételi díj: 790 Ft 'fő + útlevél + költőpénz. Jelentkezési határidő: november 15. VOLÁN Utazási Iroda, Kaposvár, Berzsenyi u. í. Telefon,; 12-222. 1 1 <12292)