Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-14 / 266. szám
Téli tüzelő gyorsabban, olcsón Népgazdasági érdek is Pár éve még. az okozott gondot a tüzépeknek, hogyan értékesítsék a tűzifát. Az idén a fa újra népszerűvé vált; ma már országos gond, hogy vastag tűzifára a kereslet messze meghaladja a kínálatot. A kereslet növekedését jelzi, hogy a tavalyihoz képest több mint harminc százalékkal nőtt a megyei tü- zéptelepek forgalma, s az igények kielégítésére hozott rendeletet a közelmúltban a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. Ennek érteimében a vásárlók csak a tüzéptelepeken vásárolhatnak tűzifát, a helyi erdészeteknél nem. Korábban ugyanis — a bevált gyakorlat szerint — az erdészetet keresték föl a falvak és a vidéki városok lakói, s így nem kellett esetleg távoli telepekre utazná A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság évente 86 ezer tonna tűzifát — az országban legtöbbet — állít elő. Egy részét a megyehatáron túl, a fővárosban és a fával kevésbé ellátott Alföldön értékesíti. Emellett legalább ugyanennyit szállít a farostlemezt és forgácslemezt előállító gyáraknak. A két igény kielégítése mellett már ném jut a helyi erdészeteknek vastag tűzifa ezért is született a rendelet: elsősorban ott kell kielégíteni a főbb igényeket, ahol a tüzelő t beszerzésére nincs más mód. A falvak és vidéki települések lakóinak szükségletét is ki kell azonban elégíteni. Ezért a határozattal együtt megszületett a döntés arról is, hogy a fagazdaságok helyi erdészetei kedvezményes tüzelőgyűjtési akciót hirdethetnek. A nagyüzemi fölhasználásra alkalmatlan hulladék korábban az erdőn maradt, jelenleg viszont ez is pótolhatja azt, ami hiányzik. Ezért aki fölkeresi a helyi erdészeteket — a megyében 16 van belőlük — ott megtudhatja, hogy hol, melyik erdőben gyűjthet fahulladékot, amit az erdészet munkadij- jal térit, majd — a téli tüzelőanyag-szükségletet figyelembe véve — kedvezményesen elad a gyűjtőnek. Ez azt jelenti, hogy aki például vékony tűzifát gyűjt, annak szinte »ingyen« jut téli tüzelő: amennyit fizetnie kell erdei űrméteréért, körülbelül ennyit kap a gyűjtésért. Aki vastagot — mivel ilyen is akad az erdőn — az is kedvezményesen, a tüzépi árnak mintegy a feléért jut hozzá Az akció a téli tüzelő gyorsabb és olcsóbb beszerzését teszi lehetővé — ott is, ahol. a közelben nincs tü- zep-telep. S ha valaki a munkalehetőséget akarja kihasználni, arra is van mód: a téli szükségleten felül gyűjtött mennyiséget az erdészet az akcióban említett árnál drágábban megvásárolja. Ebből az erdészetek az olyan idős vagy elfoglalt emberek igényeit akarják kielégíteni, akiknek már nincs erejük vagy nincs módjuk az erdőben tüzelőt gyűjteni. A kedvezményes akció a hiány pótlásán túl népgazdasági érdekeket is szolgál. Ezt a fahulladékot korábban általában elégették, de az ösz- szeszedés költsége nagyobb volt, mint az ára. Így viszont a vásárló is jól jár, meg a- népgazdaság is. Kis üzem régi gépekkel lövőre újat építenek Süvít a szalagfűrész, amikor a kemény acélfoga belekap a farönk derekába. A fészerszerű, féltetős »műhely« épp csak az esőtől meg a hótól védi a dolgozókat. Nem j leányálom hát a fűrészgép mellett a munka, mikor a havat is hordja a szél. — 1971-ben indult a mostani üzem. Korábban egy favázas szalagfűrésszel végeztünk bérmunkát, akkor még csak idényszerűen — mondja Tóth József, az igali termelő- szövetkezet fafeldolgozó üzemének vezetője. — Mostanra azonban »nagyüzem« lett: az idei tervünk hárommillió 80Ö ezer forint. A kétmilliót már elértük, s 600 ezer forint értékű árunk szállításra vár. Sajnos. az idén későn indult be a piac... — Mit készítenek itt? — Az üzem az induláskor csak palettadeszkát készített, havonta három vagonnal: ezzel ma már nem foglalkozunk. Most két gépsorral évente hatezer négyzetméternyi parkettát és hat-nyolc ezer raklapot gyártunk. Termékeik minőségét jelzi, hogy majdnem nyolc éve nem érkezett már reklamáció. Az ország legtávolabbi pontjáról is jönnek ide áruért. — Hányán dolgoznak az üzemben ? — A létszám t8—22; még 6—8 ember foglalkozik csemeteápolással, négyen pedig a fakitermelésnél dolgoznak. Az ő munkájuk révéit folyamatos az alapanyag-ellátás. Ezenkívül több tehergépkocsi és traktor is rendelkezésünkre áll. — Elég-e a saját erdőből származó famennyiség? — Nagyjából Igen, de vásárolunk is. A raklapokat például szabvány szerint készítjük. és pontosan megszabták azt is, hogy milyen fát lehet hozzá fölhasználni. Akác sincs elég, így a szomszédos szövetkezetektől vagy erdészettől vásárolunk. — Mi a legnagyobb gondjuk? — Kinőttük az üzemet, a munkaeszközeink elavultak. Igen nagy szükség van a korszerűsítésre, egy új üzemcsarnok építésére. Ott tartunk, hogy bármennyire is szeretnénk növelni évi termelésünket, a korszerűtlen eszközökkel nem lehet. Elképzeléseink szerint az új üzemben — új gépekkel — a jelenlegi 3—1 millió helyett tízmilliós vagy annál is nagyobb értéket termelünk. 1500 köbméter fa helyett 6—8 ezernek a felhasználásával számolhatnánk. A régi épületekben pedig szociális helyiségeket alakíthatnánk ki: öltözőket, zuhanyozókat ... — A szövetkezet saját erőből építi föl majd az üzemet? — Igen. Van saját építőbrt- gádunk: ők dolgoznak majd itt. Remélem, tavasszal már látni Is lehet valamit a mostaninál négyszer nagyobb üzemből. H. J. Komiósdi no Komlósdra nem vezet főút, a Béke Tsz irodája nem esik útba jövet-menet: ide pusztán a jó eredmények — telex nélkül is gyorsan terjedő — hire vonzza a tudósítót. Ennek ellenére akadnak, akik szerint a gazdaság méreteihez — ők úgy mondják: súlyához — képest túl gyakori a Komlósd- ról szóló híradás. De hát lehet-e szó nélkül hagyni, hogy a megye tsz-ei közül itt takarították be a nyáron a legjobb — néhány kiló híján 49 mázsás gabonatermést? Vagy hogy a Béke Tsz-nek két fiatal kombájnosa is az »aratási verseny« győztesei között volt? Horváth József szerelő kom- bájnos az E 512-és NDK-gé- pek megyei mezőnyében 93 vagonos összteljesítménnyel szerzett elsőséget. — Egy nyár eleji vihar az egyik táblán teljesen elfektette a gabonát. Mikor belevágtunk, mindenki azt mondta, lehetetlen, hogy ott akár csak a termés felét is betakarítjuk. Végül is, igaz. lépésben haladva, 61 mázsás átlagtermést hoztunk le. — Győzelme nyilvánvalóan összefügg az itteni igen jó terméssel. Aligha kelhetett versenyre a komlósdiakkal az a még oly ügyes kombajnos is, akinek — az aszály nyomán — csak »huszonmázsás« termést, adó táblákon kellett dolgoznia .., — Ez így van, de hát én nem is mondtam, hogy nincs nálam jobb kombájnos. Egyszerűen így sikerült. Igaz ez a mi 49 mázsánkra is. A tsz minden dolgozója ^tudása legjavát adta, s tény az is. hogy talán voltak más gazdaságok, ahol ugyanennyi volt az igyekezet, viszont valamivel kevesebb a csapadék. — Benevez-e a jövő évi versenybe i6? — Természetesen. A vetés utolsó napjának késő délutánján — még november 5-én — találkoztunk a komiósdi határban Ember- sics József traktorossal, aki valódi »régi motoros« és — ezt tartják róla — vetőspecialista. — Ezek már az utolsó hektárok. Ha Iszazegynéhány hektáron került földbe a mag, a zömét — mint a tsz megalakulása óta mindannyiszor — most is én vetettem. — Lesz-e jövőre is 49 mázsás termés? — Nem tüdőm. De azt igen, hogy nem a vetés milyenségén fog múlni, ha néhány mázsával kevesebb lesz. Az ideihez hasonló eredmények, no meg az MTZ fülkéjében töltött annyi év után az ember a legkisebb hanyagságot sem engedheti meg magának. Muszáj úgy dolgozni, ahogy megszokták és elvárják tőle. — Vetők számára ez ideig még nem szerveztek versenyt. Ha egyszer lesz majd, indul-e? — Szívesen részt vennék egy ilyenen. Nem is volna rossz lemérni a tapasztalatom, tudásom értékét. A két rövid beszélgetés ugyanazt, a gondolatot sugallta. Néhány gazdaságban talán csupán ez a lendületet adó önbizalom hiányzik a még iobb eredmény eléréséhez. A komiósdi emberek bíznak holnapi sikereikben, és mindent megtesznek, hogy reményük megalapozott legyen. A gazdaság »puritánságát« — azaz: hogy új létesítmény, bárminemű fejlesztés nélkül és jórészt »nullára íródott« berendezésekkel dolgoznak — néhány éve sokan megmosó1 lyogták. A kis tsz azonban bebizonyította, hogy ha a tagok győzik szorgalommal e nem-fejlesztés mellett Is lehet fejlődni, lehet a termelést bővíteni. Legalábbis egy darabig... A komló.sdi vezetők az idén úgy döntöttek, hogy most már é téren is lepni kell. — Termelési hagyományaink. eredményeink alapján és a piaci helyzet elemzése után a sertéstenyésztés fejlesztését határoztuk el — tájékoztatott Békefi Bajos tsz-elnök. — Eszerint egy-két év múltán végre a Béke Tsz-nek is lesz »látványos« létesítménye? — Nem. hinném, hogy ez lesz a fő jellemző. Mi beérjük azzal is, ha hasznos lesz. E hónapban adtuk át & többéves rekonstrukciós program első létesítményét, egy bábolnai battériás malacutónevelőt. (Érdemes lejegyezni: június végén érkeztek meg a tervek, október végén pedig már megkezdődhetett a betelepítése a 2.5 milliós beruházással 1200 férőhelyessé duzzadt, létesítménynek. Most készülnek a tervei egy 84 férőhelyes Ka-hyb-rendszerű higiénikus elletőnek. Elkészülte után fogunk majd a hízóférőhelyek bővítésébe. Az idén 2860 hízó kibocsátásával számolunk, jövőre 3200-nt, tervezünk, azt követően 3500-n) ... Az össze- ' sen mintegy 8—10 millióba kerülő meg’úinUls eredménye-j ként végül ötezer hízóig ki- ] vániuk növelni a telep terme- : lését. Minderről szólni kellett 1079 végéhez közeledve. Ha néhány hónap múltán — például a következő aratáskor :— Kom- lósd ismét hallat magáról. S ezért nem a tudósító, csupán az ott dolgozó emberek »okolhatók«. *. F. Ingek és emberek C sengett a telefon. »Halló! Ön az?« — kérdezte egy rokonszenves férfihang. »Jó reggelt kívánok! Ne haragudjon, hogy zavarom, csak gratulálni szeretnék a mai cikkhez.« Egy szerény »köszönömre« se futotta az időből, mert úgy folytatta mondanivalóját, mint a vízfolyás: »De hát nem is a gratuláció az érdekes. Igaza van, mintha a saját gondolataimat írta volna le. De van ennek értelme? Mondja csak: honnan lehet megtudni, hogy kik a szereplők? És egyáltalán: változik-e valami? Hogyan lehetne »realizálni« azt az álláspontot, amelyet az őszinteségről mondott? Félek, hogy nem lesz hatása. Akit illet, az úgyis röhög a markába. Csak nem gondolja, hogy bárki is magára veszi... ?« Szó nélkül hallgattam. Már csak azért is, mert nem jutottam szóhoz, meg azért is, mert tulajdonképpen tapasztalataim és szivem szerint beszélt. Egy lélekzetvélelnyi szünetben mégis megkérdezhettem a szenvedélyes, ismeretlen olvasófői: — ön kire vagy kikre gondolt? »Hót... nézze, kérem .. . Nem hiszem, hogy ez telefontéma.« Igaza van — mondtam meggyőződéssel, majd némi iróniával hozzátettem: — Még lehallgathatják. De bármikor szívesen látom önt a szerkesztőségben. Azt hiszem, kellemesen elbeszélgethetnénk az »Ingek és emberek« témakörében. S a válasz: »Tudja mit? A nevek felsorolását az újságíróra bízom.« És letette a kagylót. Azóta egyhuzamban gyötör a kétség: vajon jót tennénk-e, ha időnként — egy-egv bírált jellembeli tulajdonság vagy magatartásforma kapcsán — mondjuk két hasábnyi névsort közölnénk az olvasóval. Vagy netán egyetlen emberre húznánk rá azt az inget, amely sajnos még nem divatjamúlt, ellenkezőleg: közkedvelt »áruféleség«, amely a kirakatokban is látható, s mert senki sem veszi be onnan, időnként tömegesen keresik az emberek. Gyanítom, unalmas olvasmány lenne. Életünk viszont az eddiginél is mozgalmasabb a tanúkihallgatások, bizonyítási eljárások, bírósági perek pergőtüzében. Hiszen az erkölcsi elmarasztalás könnyedén rágalomnak minősíthető. Különben sem lenne célszerű, hiszen komolyan vesszük az elvet, miszerint nem emberek, hanem hibák ellen küzdünk. »De hogyan lehet föllépni a hibák ellen, hű nem tudjuk, kik képviselik?« — kérdezték már sokan. (Ha csak ez az egy telefon élne emlékezetemben, aligha foglalkoztatna a téma.) Lehet, hogy gyerekes naivitásnak tekinti az olvasó, mégis hiszek a közvélemény rendet teremtő erejében. S ha igaz, hogy az efajta — néha talán túlságosan is általános — bírálat nem egyszerűen az újságíró hangja, hanem a tömegek hangjának közvetítése, akkor ki-ki önmaga álláspontjának »visszaolvasásától« megerősödhet, és saját környezetében léphet föl az érdekeltek hibái ellen. (Tudom, hogy a gyakorlatban ez nem is ilyen egyszerű.) Egyszer régebben azt írta egy újságíró — kérem, ne keressék, nem jelent meg egyetlen újságban sem, mert a gondolat még a nyomdába küldés előtt elhalt —, hogy »akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek inge, az rágja meg jól«. Akkoriban önfeledten derültünk a szólásmondás efajta kifacsarásán. De bármilyen szerencsétlenül hangzott is, ma már tudom: szellemi atyja sem arra gondolt, hogy inget rágjon a szerencsétlen tévelygő. A befelétekíntés kényszerét próbálta sugallni; a »magamra ismerés« képességének kialakítására ösztönzött. Hiszem, hogv nem kilátástalan az efajta küzdelem. Ped;s százával mondhatnám a történeteket, amelyek egy-P'íy írásunk kapcsán az ellenkezőjéről tanúskodnak. E ’yik kollégám jó szándékú, humoros krokit írt egv prominens személyiségről. Munkatársai már kora reggel olvasták, derültek, és kíváncsian várták: mit szól az öreg. Nem szólt. Nem is olvasta. Nem sokáig bírták »cérnával«; bevitték hozzá az újságot, elolvastatták vele, és — befelé kuncogva — megkérdezték: mi a véleménye. A válasz megdöbbentette őket. »Hát igen, elvtársak, van ilyen jelenség. De ránk ez nem jellemző...« Vagy mondjam el azt, hogy amikor két évvel ezelőtt -A slepv« címmel írtam egy jegyzetet, különböző helyeken öt személyiségre kérdezlek rá, miközben egv hatodikról írtam? Ieaz. az általánosító:; nevekhez nem fűződő bírálat kapcsán — bár tudják, hogy alapja van — találgatnak az emberek. De rendszerint nem tévednek. A jellembeli tulajdonságokra, a nem éppen rokonszenves magatartásra másokban is ráismernek. De hiszen ez a cél! Persze nem volna megvetendő, ha a hibák hordozói is önmagukra ismernének. Hátha még változtatni is akarnának, tudnának magatartásukon. Nem vagyunk hibátlanok. K'nek-kinek — az. újságírónak is — megvan a maga inge. Figyelmeztetik is gyakran, ha nem erezné a szükségét, hogy öltse már magára s azután beszéljen. Erkölcsi alapon. Mert jogosan beszél mindarról, amiben hisz. s amiben tiszta. De ha mosatnia kellene az. inget, aligha lesz hitele a szónak. Hiszen ismerik. Ha »jól tévedek«, így van ez mindenkivel. A«ra gondoltam: izgalmas »játék« lenne közvélemény- kutatást tartani. Megkérni az olvasót arra, hogy valahányszor ilyen elmarasztaló megjegyzés jut el hozzá az újság hasábjain, írja meg, kit tart érdekeltnek, ha a saját környezetében is tapasztalt hasonlót. írjon »névsort« a szerkesztőségbe; megígérem, sohasem lát napvilágot. De eljuttatom a felsoroltakhoz. hogy megtudják: milyennek tartják őket legközvetlenebb munka- vagy lakótársaik, s mit javasolnak. S mennyire szeretnék, hogy ezernyi érdemük, jó ^tulajdonságuk mellett változtassanak azon. ami rendre szeget (it az emberek fejében. Lehet., hogv ez hatásosabb lenne, mint az általánosan »elpufogtatott« kritika? Az érdekeltektől természetesen senki sem várja, hogy amint önmagukra ismertek, jelentkezzenek a tanácsnál, a pértszerveknél. netán a rendőrkapitányságon. A »fülbe gyónás« — úgy tudom — meglehetősen kiment a divatból, nincs is rá szükség. A kirakatba, a főtérre sem kellene kiállni, amikor valaki — álmatlan éjszakák, hosszú gyötrődés után — végre magára ölti önmaga ingét. De ne átallja magára ölteni! Rejtve és fedve: elzárkózva a tömeg élői, amely majd csak azt veszi észre, hogy valami történt, hogy egv-egy emberben valami megváltozott. A közvélemény messzemenően el ismerni ezt a változást. H 'S hát. előfordul még. hogy egyesek a testre szabott — vagy hogy divatos szóval éljek: a szűkített — inget sem veszik magukra. Mégsem az a megoldás, hogv unalmas olvasmányt, névsorokat tegyünk közzé hosszú hasábokon. Az olvasók általában jól tudják, hogy kik az igazodók. az őszdntétlenek vagy pazarlók, a fegyelmezetlenek és áskálódok, a harácsolók és a közös sikereinket lebecsülök; kik a gerinctöröltek s a porhintők, a minduntalan másokra hivatkozók, az önértékelők és a szavak áradásával fölényes- kedők, hogy ne is említsek többet azok közül, akik csak ebben az évben jutottak hozzá önmaguk ingéhez. Tudom, idegenkednek még attól, hogy magukra öltsék. De láttam néhány igazán összeforrott közösségben, együttesben, hogy a táncosok egymást öltöztették a föllépés előtt. Hogy gyorsabban jussanak a pódiumra, hogy össze ne keverjék az ingeket hogy senkin se lógjon a másokra szabott fehérnemű. Fölnéztem rájuk, mert igyekvésükácel a közösségi ember benyomását keltették. Aavori BéU
