Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-14 / 266. szám

Téli tüzelő gyorsabban, olcsón Népgazdasági érdek is Pár éve még. az okozott gondot a tüzépeknek, hogyan értékesítsék a tűzifát. Az idén a fa újra népszerűvé vált; ma már országos gond, hogy vastag tűzifára a keres­let messze meghaladja a kí­nálatot. A kereslet növeke­dését jelzi, hogy a tavalyihoz képest több mint harminc százalékkal nőtt a megyei tü- zéptelepek forgalma, s az igé­nyek kielégítésére hozott rendeletet a közelmúltban a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. Ennek ér­teimében a vásárlók csak a tüzéptelepeken vásárolhat­nak tűzifát, a helyi erdésze­teknél nem. Korábban ugyanis — a bevált gyakor­lat szerint — az erdészetet keresték föl a falvak és a vidéki városok lakói, s így nem kellett esetleg távoli te­lepekre utazná A Somogyi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság évente 86 ezer tonna tűzifát — az or­szágban legtöbbet — állít elő. Egy részét a megyehatá­ron túl, a fővárosban és a fával kevésbé ellátott Alföl­dön értékesíti. Emellett leg­alább ugyanennyit szállít a farostlemezt és forgácslemezt előállító gyáraknak. A két igény kielégítése mellett már ném jut a helyi erdé­szeteknek vastag tűzifa ezért is született a rendelet: elsősorban ott kell kielégíte­ni a főbb igényeket, ahol a tüzelő t beszerzésére nincs más mód. A falvak és vidéki telepü­lések lakóinak szükségletét is ki kell azonban elégíteni. Ezért a határozattal együtt megszületett a döntés arról is, hogy a fagazdaságok helyi erdészetei kedvezményes tü­zelőgyűjtési akciót hirdethet­nek. A nagyüzemi fölhasználás­ra alkalmatlan hulladék ko­rábban az erdőn maradt, je­lenleg viszont ez is pótolhat­ja azt, ami hiányzik. Ezért aki fölkeresi a helyi erdé­szeteket — a megyében 16 van belőlük — ott megtud­hatja, hogy hol, melyik erdő­ben gyűjthet fahulladékot, amit az erdészet munkadij- jal térit, majd — a téli tü­zelőanyag-szükségletet figye­lembe véve — kedvezménye­sen elad a gyűjtőnek. Ez azt jelenti, hogy aki például vé­kony tűzifát gyűjt, annak szinte »ingyen« jut téli tüze­lő: amennyit fizetnie kell erdei űrméteréért, körülbelül ennyit kap a gyűjtésért. Aki vastagot — mivel ilyen is akad az erdőn — az is ked­vezményesen, a tüzépi árnak mintegy a feléért jut hozzá Az akció a téli tüzelő gyorsabb és olcsóbb beszer­zését teszi lehetővé — ott is, ahol. a közelben nincs tü- zep-telep. S ha valaki a munkalehetőséget akarja ki­használni, arra is van mód: a téli szükségleten felül gyűjtött mennyiséget az er­dészet az akcióban említett árnál drágábban megvásárol­ja. Ebből az erdészetek az olyan idős vagy elfoglalt emberek igényeit akarják ki­elégíteni, akiknek már nincs erejük vagy nincs módjuk az erdőben tüzelőt gyűjteni. A kedvezményes akció a hiány pótlásán túl népgazda­sági érdekeket is szolgál. Ezt a fahulladékot korábban ál­talában elégették, de az ösz- szeszedés költsége nagyobb volt, mint az ára. Így viszont a vásárló is jól jár, meg a- népgazdaság is. Kis üzem régi gépekkel lövőre újat építenek Süvít a szalagfűrész, ami­kor a kemény acélfoga bele­kap a farönk derekába. A fé­szerszerű, féltetős »műhely« épp csak az esőtől meg a hó­tól védi a dolgozókat. Nem j leányálom hát a fűrészgép mellett a munka, mikor a ha­vat is hordja a szél. — 1971-ben indult a mos­tani üzem. Korábban egy fa­vázas szalagfűrésszel végez­tünk bérmunkát, akkor még csak idényszerűen — mondja Tóth József, az igali termelő- szövetkezet fafeldolgozó üze­mének vezetője. — Mostanra azonban »nagyüzem« lett: az idei tervünk hárommillió 80Ö ezer forint. A kétmilliót már elértük, s 600 ezer forint érté­kű árunk szállításra vár. Saj­nos. az idén későn indult be a piac... — Mit készítenek itt? — Az üzem az induláskor csak palettadeszkát készített, havonta három vagonnal: ez­zel ma már nem foglalko­zunk. Most két gépsorral évente hatezer négyzetméter­nyi parkettát és hat-nyolc ezer raklapot gyártunk. Termékeik minőségét jel­zi, hogy majdnem nyolc éve nem érkezett már reklamáció. Az ország legtávolabbi pont­járól is jönnek ide áruért. — Hányán dolgoznak az üzemben ? — A létszám t8—22; még 6—8 ember foglalkozik cse­meteápolással, négyen pedig a fakitermelésnél dolgoznak. Az ő munkájuk révéit folya­matos az alapanyag-ellátás. Ezenkívül több tehergépkocsi és traktor is rendelkezésünk­re áll. — Elég-e a saját erdőből származó famennyiség? — Nagyjából Igen, de vá­sárolunk is. A raklapokat például szabvány szerint ké­szítjük. és pontosan megszab­ták azt is, hogy milyen fát le­het hozzá fölhasználni. Akác sincs elég, így a szomszédos szövetkezetektől vagy erdé­szettől vásárolunk. — Mi a legnagyobb gond­juk? — Kinőttük az üzemet, a munkaeszközeink elavultak. Igen nagy szükség van a kor­szerűsítésre, egy új üzemcsar­nok építésére. Ott tartunk, hogy bármennyire is szeret­nénk növelni évi termelésün­ket, a korszerűtlen eszközök­kel nem lehet. Elképzeléseink szerint az új üzemben — új gépekkel — a jelenlegi 3—1 millió helyett tízmilliós vagy annál is nagyobb értéket ter­melünk. 1500 köbméter fa he­lyett 6—8 ezernek a felhasz­nálásával számolhatnánk. A régi épületekben pedig szo­ciális helyiségeket alakíthat­nánk ki: öltözőket, zuhanyo­zókat ... — A szövetkezet saját erő­ből építi föl majd az üzemet? — Igen. Van saját építőbrt- gádunk: ők dolgoznak majd itt. Remélem, tavasszal már látni Is lehet valamit a mos­taninál négyszer nagyobb üzemből. H. J. Komiósdi no Komlósdra nem vezet főút, a Béke Tsz irodája nem esik útba jövet-menet: ide pusztán a jó eredmények — telex nél­kül is gyorsan terjedő — hi­re vonzza a tudósítót. Ennek ellenére akadnak, akik sze­rint a gazdaság méreteihez — ők úgy mondják: súlyához — képest túl gyakori a Komlósd- ról szóló híradás. De hát le­het-e szó nélkül hagyni, hogy a megye tsz-ei közül itt ta­karították be a nyáron a leg­jobb — néhány kiló híján 49 mázsás gabonatermést? Vagy hogy a Béke Tsz-nek két fia­tal kombájnosa is az »aratási verseny« győztesei között volt? Horváth József szerelő kom- bájnos az E 512-és NDK-gé- pek megyei mezőnyében 93 vagonos összteljesítménnyel szerzett elsőséget. — Egy nyár eleji vihar az egyik táblán teljesen elfektet­te a gabonát. Mikor belevág­tunk, mindenki azt mondta, lehetetlen, hogy ott akár csak a termés felét is betakarítjuk. Végül is, igaz. lépésben halad­va, 61 mázsás átlagtermést hoztunk le. — Győzelme nyilvánvalóan összefügg az itteni igen jó terméssel. Aligha kelhetett versenyre a komlósdiakkal az a még oly ügyes kombajnos is, akinek — az aszály nyo­mán — csak »huszonmázsás« termést, adó táblákon kellett dolgoznia .., — Ez így van, de hát én nem is mondtam, hogy nincs nálam jobb kombájnos. Egy­szerűen így sikerült. Igaz ez a mi 49 mázsánkra is. A tsz minden dolgozója ^tudása leg­javát adta, s tény az is. hogy talán voltak más gazdaságok, ahol ugyanennyi volt az igye­kezet, viszont valamivel keve­sebb a csapadék. — Benevez-e a jövő évi versenybe i6? — Természetesen. A vetés utolsó napjának ké­ső délutánján — még no­vember 5-én — találkoztunk a komiósdi határban Ember- sics József traktorossal, aki valódi »régi motoros« és — ezt tartják róla — vetőspe­cialista. — Ezek már az utolsó hek­tárok. Ha Iszazegynéhány hek­táron került földbe a mag, a zömét — mint a tsz megala­kulása óta mindannyiszor — most is én vetettem. — Lesz-e jövőre is 49 má­zsás termés? — Nem tüdőm. De azt igen, hogy nem a vetés milyensé­gén fog múlni, ha néhány mázsával kevesebb lesz. Az ideihez hasonló eredmények, no meg az MTZ fülkéjében töltött annyi év után az em­ber a legkisebb hanyagságot sem engedheti meg magának. Muszáj úgy dolgozni, ahogy megszokták és elvárják tőle. — Vetők számára ez ideig még nem szerveztek versenyt. Ha egyszer lesz majd, in­dul-e? — Szívesen részt vennék egy ilyenen. Nem is volna rossz lemérni a tapasztalatom, tudásom értékét. A két rövid beszélgetés ugyanazt, a gondolatot sugall­ta. Néhány gazdaságban talán csupán ez a lendületet adó önbizalom hiányzik a még iobb eredmény eléréséhez. A komiósdi emberek bíznak hol­napi sikereikben, és mindent megtesznek, hogy reményük megalapozott legyen. A gazdaság »puritánságát« — azaz: hogy új létesítmény, bárminemű fejlesztés nélkül és jórészt »nullára íródott« berendezésekkel dolgoznak — néhány éve sokan megmosó­1 lyogták. A kis tsz azonban bebizonyította, hogy ha a ta­gok győzik szorgalommal e nem-fejlesztés mellett Is lehet fejlődni, lehet a termelést bő­víteni. Legalábbis egy dara­big... A komló.sdi vezetők az idén úgy döntöttek, hogy most már é téren is lepni kell. — Termelési hagyománya­ink. eredményeink alapján és a piaci helyzet elemzése után a sertéstenyésztés fejlesztését határoztuk el — tájékoztatott Békefi Bajos tsz-elnök. — Eszerint egy-két év múl­tán végre a Béke Tsz-nek is lesz »látványos« létesítmé­nye? — Nem. hinném, hogy ez lesz a fő jellemző. Mi beérjük azzal is, ha hasznos lesz. E hónapban adtuk át & több­éves rekonstrukciós program első létesítményét, egy bábol­nai battériás malacutónevelőt. (Érdemes lejegyezni: június végén érkeztek meg a tervek, október végén pedig már megkezdődhetett a betelepíté­se a 2.5 milliós beruházással 1200 férőhelyessé duzzadt, lé­tesítménynek. Most készülnek a tervei egy 84 férőhelyes Ka-hyb-rendszerű higiénikus elletőnek. Elkészülte után fo­gunk majd a hízóférőhelyek bővítésébe. Az idén 2860 hízó kibocsátásával számolunk, jö­vőre 3200-nt, tervezünk, azt követően 3500-n) ... Az össze- ' sen mintegy 8—10 millióba kerülő meg’úinUls eredménye-j ként végül ötezer hízóig ki- ] vániuk növelni a telep terme- : lését. Minderről szólni kellett 1079 végéhez közeledve. Ha néhány hónap múltán — például a következő aratáskor :— Kom- lósd ismét hallat magáról. S ezért nem a tudósító, csupán az ott dolgozó emberek »okol­hatók«. *. F. Ingek és emberek C sengett a telefon. »Halló! Ön az?« — kérdezte egy ro­konszenves férfihang. »Jó reggelt kívánok! Ne hara­gudjon, hogy zavarom, csak gratulálni szeretnék a mai cikkhez.« Egy szerény »köszönömre« se futotta az idő­ből, mert úgy folytatta mondanivalóját, mint a vízfolyás: »De hát nem is a gratuláció az érdekes. Igaza van, mintha a saját gondolataimat írta volna le. De van ennek értelme? Mondja csak: honnan lehet megtudni, hogy kik a szereplők? És egyáltalán: változik-e valami? Hogyan lehetne »realizálni« azt az álláspontot, amelyet az őszinteségről mondott? Félek, hogy nem lesz hatása. Akit illet, az úgyis röhög a markába. Csak nem gondolja, hogy bárki is magára veszi... ?« Szó nélkül hallgattam. Már csak azért is, mert nem ju­tottam szóhoz, meg azért is, mert tulajdonképpen tapasztala­taim és szivem szerint beszélt. Egy lélekzetvélelnyi szünetben mégis megkérdezhettem a szenvedélyes, ismeretlen olvasófői: — ön kire vagy kikre gondolt? »Hót... nézze, kérem .. . Nem hiszem, hogy ez telefontéma.« Igaza van — mondtam meg­győződéssel, majd némi iróniával hozzátettem: — Még lehall­gathatják. De bármikor szívesen látom önt a szerkesztőség­ben. Azt hiszem, kellemesen elbeszélgethetnénk az »Ingek és emberek« témakörében. S a válasz: »Tudja mit? A nevek fel­sorolását az újságíróra bízom.« És letette a kagylót. Azóta egyhuzamban gyötör a kétség: vajon jót tennénk-e, ha időnként — egy-egv bírált jellembeli tulajdonság vagy magatartásforma kapcsán — mondjuk két hasábnyi névsort közölnénk az olvasóval. Vagy netán egyetlen emberre húz­nánk rá azt az inget, amely sajnos még nem divatjamúlt, el­lenkezőleg: közkedvelt »áruféleség«, amely a kirakatokban is látható, s mert senki sem veszi be onnan, időnként tömege­sen keresik az emberek. Gyanítom, unalmas olvasmány len­ne. Életünk viszont az eddiginél is mozgalmasabb a tanúki­hallgatások, bizonyítási eljárások, bírósági perek pergőtüzé­ben. Hiszen az erkölcsi elmarasztalás könnyedén rágalomnak minősíthető. Különben sem lenne célszerű, hiszen komolyan vesszük az elvet, miszerint nem emberek, hanem hibák ellen küzdünk. »De hogyan lehet föllépni a hibák ellen, hű nem tudjuk, kik képviselik?« — kérdezték már sokan. (Ha csak ez az egy telefon élne emlékezetemben, aligha foglalkoztatna a téma.) Lehet, hogy gyerekes naivitásnak tekinti az olvasó, mégis hiszek a közvélemény rendet teremtő erejében. S ha igaz, hogy az efajta — néha talán túlságosan is általános — bírálat nem egyszerűen az újságíró hangja, hanem a tömegek hangjának közvetítése, akkor ki-ki önmaga álláspontjának »visszaolvasásától« megerősödhet, és saját környezetében lép­het föl az érdekeltek hibái ellen. (Tudom, hogy a gyakorlat­ban ez nem is ilyen egyszerű.) Egyszer régebben azt írta egy újságíró — kérem, ne ke­ressék, nem jelent meg egyetlen újságban sem, mert a gon­dolat még a nyomdába küldés előtt elhalt —, hogy »akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek inge, az rágja meg jól«. Akkoriban önfeledten derültünk a szólásmondás efajta kifa­csarásán. De bármilyen szerencsétlenül hangzott is, ma már tudom: szellemi atyja sem arra gondolt, hogy inget rágjon a szerencsétlen tévelygő. A befelétekíntés kényszerét próbálta sugallni; a »magamra ismerés« képességének kialakítására ösztönzött. Hiszem, hogv nem kilátástalan az efajta küzde­lem. Ped;s százával mondhatnám a történeteket, amelyek egy-P'íy írásunk kapcsán az ellenkezőjéről tanúskodnak. E ’yik kollégám jó szándékú, humoros krokit írt egv prominens személyiségről. Munkatársai már kora reggel olvasták, derültek, és kíváncsian várták: mit szól az öreg. Nem szólt. Nem is olvasta. Nem sokáig bírták »cérnával«; bevitték hozzá az újságot, elolvastatták vele, és — befelé kuncogva — megkérdezték: mi a véleménye. A vá­lasz megdöbbentette őket. »Hát igen, elvtársak, van ilyen je­lenség. De ránk ez nem jellemző...« Vagy mondjam el azt, hogy amikor két évvel ezelőtt -A slepv« címmel írtam egy jegyzetet, különböző helyeken öt személyiségre kérdezlek rá, miközben egv hatodikról írtam? Ieaz. az általánosító:; ne­vekhez nem fűződő bírálat kapcsán — bár tudják, hogy alap­ja van — találgatnak az emberek. De rendszerint nem téved­nek. A jellembeli tulajdonságokra, a nem éppen rokonszen­ves magatartásra másokban is ráismernek. De hiszen ez a cél! Persze nem volna megvetendő, ha a hibák hordozói is önmagukra ismernének. Hátha még változtatni is akarnának, tudnának magatartásukon. Nem vagyunk hibátlanok. K'nek-kinek — az. újságírónak is — megvan a maga inge. Figyelmeztetik is gyakran, ha nem erezné a szükségét, hogy öltse már magára s azután beszél­jen. Erkölcsi alapon. Mert jogosan beszél mindarról, amiben hisz. s amiben tiszta. De ha mosatnia kellene az. inget, aligha lesz hitele a szónak. Hiszen ismerik. Ha »jól tévedek«, így van ez mindenkivel. A«ra gondoltam: izgalmas »játék« lenne közvélemény- kutatást tartani. Megkérni az olvasót arra, hogy valahány­szor ilyen elmarasztaló megjegyzés jut el hozzá az újság ha­sábjain, írja meg, kit tart érdekeltnek, ha a saját környezeté­ben is tapasztalt hasonlót. írjon »névsort« a szerkesztőségbe; megígérem, sohasem lát napvilágot. De eljuttatom a felso­roltakhoz. hogy megtudják: milyennek tartják őket legköz­vetlenebb munka- vagy lakótársaik, s mit javasolnak. S mennyire szeretnék, hogy ezernyi érdemük, jó ^tulajdonságuk mellett változtassanak azon. ami rendre szeget (it az embe­rek fejében. Lehet., hogv ez hatásosabb lenne, mint az álta­lánosan »elpufogtatott« kritika? Az érdekeltektől természetesen senki sem várja, hogy amint önmagukra ismertek, jelentkezzenek a tanácsnál, a pértszerveknél. netán a rendőrkapitányságon. A »fülbe gyó­nás« — úgy tudom — meglehetősen kiment a divatból, nincs is rá szükség. A kirakatba, a főtérre sem kellene kiállni, amikor valaki — álmatlan éjszakák, hosszú gyötrődés után — végre magára ölti önmaga ingét. De ne átallja magára öl­teni! Rejtve és fedve: elzárkózva a tömeg élői, amely majd csak azt veszi észre, hogy valami történt, hogy egv-egy em­berben valami megváltozott. A közvélemény messzemenően el ismerni ezt a változást. H 'S hát. előfordul még. hogy egyesek a testre szabott — vagy hogy divatos szóval éljek: a szűkített — in­get sem veszik magukra. Mégsem az a megoldás, hogv unalmas olvasmányt, névsorokat tegyünk közzé hosszú hasábokon. Az olvasók általában jól tudják, hogy kik az iga­zodók. az őszdntétlenek vagy pazarlók, a fegyelmezetlenek és áskálódok, a harácsolók és a közös sikereinket lebecsülök; kik a gerinctöröltek s a porhintők, a minduntalan másokra hivatkozók, az önértékelők és a szavak áradásával fölényes- kedők, hogy ne is említsek többet azok közül, akik csak eb­ben az évben jutottak hozzá önmaguk ingéhez. Tudom, ide­genkednek még attól, hogy magukra öltsék. De láttam né­hány igazán összeforrott közösségben, együttesben, hogy a táncosok egymást öltöztették a föllépés előtt. Hogy gyorsab­ban jussanak a pódiumra, hogy össze ne keverjék az ingeket hogy senkin se lógjon a másokra szabott fehérnemű. Fölnéz­tem rájuk, mert igyekvésükácel a közösségi ember benyomá­sát keltették. Aavori BéU

Next

/
Oldalképek
Tartalom