Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-30 / 280. szám
Értesítjük az utazóközönségünket, hogy 1979. december 1-el a kaposvári és siófoki helyi autóbuszokon a bal oldali jegykiadógépet a második utasajtóhoz helyezzük át. Volán 13. sz. Vállalat Kaposvár (032166) Ul>ee Seher Ztóguü 1980-ig érvényes mű- szakivfrl e$adó. Marcali, Ségwátrl n, Su Dákéi. (606L7) Üzemképes, kilenc éves, Moszkvics Combi lejért műszaki vizsgával, eladó, vÉrdeklődm öt óra után, vasárnap egész nap. Kaposvár, József út JM. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, drága férjem, édesapám, SZABÖ ZOLTÁN agrármérnök súlyos betegség után november 27-én, 55 éves korában örökre eltávozott. Temetése december 4-én, kedden, háromnegyed 1 órakor let* a Keleti temetőben. Felesége és leánya í (930198) A kaposmérői La tinea Sándor Mg. Termelőszövetkezet vezetősége es tagsága mély megrendüléssel tudatja, hogy SZABÓ ZOLTÁN agrármérnök m termelőszövetkezet faertésreté- nék főágaaaitvezetője 1979. november £7-én, életének 55. évében elhunyt. Temetése december 4-én, kedden háromnegyed 1 órakor lese a kaposvári Keleti temetőben. (00199) r KOSZÖNETWmvANfTAS Há&ás azírved mondok köszönetét a see rétéiért és együttérzésért ntttxiaw kr» k, akik szeretett férG«AY LÁSZLÓ temetésén rész vétel ükkel. virágaikkal és ..soraikkal fájdalmamat enyhítették, valamint akik segítségemre vakfcak. Gtay Láezióné Fonyódligeten, Rezeda utca 212. alatti 2 és félszobás villa eladó. Érdeklődni: december 2-án, 10—17 óráig. (032138) Vaszari vagy Rip.pl Rónai, esetleg kortárs festő képét és ezüst dísztárgyat keresek. Siófok, Latinca S. u. 92. _______________(176736) E ladó ceatódi ház beköltözhetően. Érdeklődni: Mezőosoko*iy«a, Pebőü u. 27. (849) Eladó ház Somogy- j-ádon., Lenin u. 30. sz. alatt. Érdeklődni: vasárnap lehet. (860) Tanya két hold földdel, legelővel eladó. Villany beszerelve aggregátorral. Csiszt.a- fürdő öt kilométerre van- Laskaj János, Buzsák, Kekap úszta. (993) Kaposfött. a Kossuth u. 92. sz. alatti ház 800 n-öl telekkel, gazdasági melléképületekkel eladó. Érdeklődni : Kapóst ö, Kossuth L*. ti. 82. (947) 1 Budapesti kertes családi házamat siófoki lakásra, házra cse- j rélem vagy eladom. I Leveleket: »Azonnal | beköltözhető*« jeligé- | ne a siófoki hirdetőbe. (176737) Topon áron a Desedai tónál hétvégi telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Vöröstelek: utca 26. sz. Síp06. (002146) Siófokon eladó 220 nöl építési telek vízköreiben . Levele két: »Gazv ezebékes utca« jeligéié a siófoki hirdetőbe. (176705) Kisbajomban a Rákóczi út 83. sz. alatti családi ház 900 n-öl területtel elköltözés miatt eladó. Megtekinthető mindenna p. (956) Fenyves és Földvár között, vízközeiben nyaralót keresek megvételre, vagy kaposvári családi házat adok cserébe. Ajánlatokat: 032135. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. ___________(030135) K étszobás családi ház eladó. Érdeklődni : 5 óra után, Kaposvár, Hunyadi J. u. 40.________________(032107) K ertes családi ház eladó. Kaposvár. Gárdonyi Géza u. 18. ________________(038061) Nagyatádon, a gyümölcsösben telek eladó. Érdeklődni: dr. Szendrey, Kossuth u. 9B. II. em/6, Kaposfüreden szép fekvésű, gazdálkodásra is alkalmas 8G6 n-1 öles telek régi házzal eladó. Érdeklődni Lip- kovitséknál, Ka-pos- j vár, Kossuth L. u. 57. Telefon-: 14-6«. «»*»> i IM-e« Trabant 1980 decemberig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 35. fez. 3. ___________(032152)) J ó állapotban lévő , UH-s 127-es Fiat eladó. Zsár János, Ba- latonföldvár. Arany J. U. 20.___________(176706) T rabant Combi üO-s eladó. Kadarkút, Ady E. u. 15.________(032130) S koda alkatrészek eladók. Kaposvár, Hegyi u. li/d. Dévai. 17 óra után. _ (008134) iE-s Trabant megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető vasárnaptól. Siófok, FŐ u. 56._______(176740) Z siguli 1006-as személygépkocsi eladó. Érdeklődni: dr. Szendrey, Nagyatád, Kossuth u. 9,B. II. era. 6. (48354) UG-s Wartburg L. eladó. .Érdeklődni: Marcali, Széohen yi u. 36. (536)22!) 1500-as Polski Fiat most műszakizott, jó állapotban eladó. Nemeseded, Fő u. 126. (■53683') Fenyőfa eladó. Most kiválasztja, karácsonykor e&szállítja. Lehocaky, Kaposvár, Pá zmány P. a. 108. ___________________(9*3) M agas áron veszek régi asztali-, fali- zseb- és állóőrákat — hibásat is —, régi bútort, festményt, szőnyeget, üveg-, porcelán- és bronztárgyakat, p arcéi ánfejű babát ®fcb. Hívásra házhoz megyek. Fehér Vilmos, 8800 Nagykanizsa, Béke u. 21., vagy 30. sz. (48385*) Ezüstfenyőket, oeetoptujákat árultunk: megeredési garanciával. esetleg kiüLtetés- sel ie. valamint rózsa- t övékét és sövény cserjéket. Szánóódon, Móricz Zs. n. 75-ben, B a llá éknél (Bóvtöi 3Q0 méterre^. (176609) Hím nyomó műbe*7 nyílt 72Ö0 Dombóvár, Keknefelejcs u. 16. sz. alatt Vállalok: trikók, pulóverek, reklámszatyor feliratok, re klám -propaganda anyagok, meghívók, plakátok, névjegyek stb. készítését. Fodor János filmnyomó. (4204®) Kozmetikus tanulót felveszek. Csak vidékről kérek jelentkezőt. Sárközi And r á s- mé, Kaposvár, Május L u. 76. (002153) 80-a* Weltmeister harmonika 4500-ért, egy 10 wattos Regent erősítő 2500-ért eladó. Fenyvesi, Igái. Mátyás király u. 40. (692158) KI adó éreti istálló- trágya, kövesút mellett. Érdeklődni bármikor, Gerézd, Rákóczi Út lu / (030140) Hízott »értés eladó. Kaposvár, Füredi u. 75. (956) 4 éves jói teje« és fcaAdna po® vemhes, kijáró tetté». Vétet esetén bestcámftofe 2S0—300 kg súlyú StízJalásra al kalmas egy bikát és egy üszőt. Vajda 1stvén. W83 Socnogytur, Árpád VL ÜL 640369) Szferats gáztoüyhát »ennék. Ajánlatokat: 002139. számra a hirdetőbe kérek. (»32109) V« olanr leketefehér macska bunda eladó. Kaposvár. Sállat u. 8. «mi») Anyakoca eladó. Érdeklődni egész nap lehet. Kiskorpád, Vörosmairfcy u. 48. (002143) Szakszerű húsfiist ölest vállalok. Kap os vár, Méju® 1. u. 60. »Ö2131) Tapoofsy, R- 3«. (4X3m t hónaipos németjuhász kutyám november 20-án. Fekete, lábán és fején sárga szőrzet, barna szíj nyakörv. Kérem a megtalálóját. jutalom ellenében adja át. Kaposvár, Temesr/ár u. fafcftrftftiha - kölcsönző nyílt a Délinél, nívós árukészlettel vidékre is. Budapest XH., Gnegnss «. 6. Etádé bontott tégla, nagy méretű cserép. BH eiem betongerenda. 7.100 Kadarkút. Téglagyár. (031707) Kiadó: bontott tégla. jó minőségű cserép hódfarkú gépi, fel- fűrószelt szarufa, léc, ajtó, - ablak. Barcs. 7*570., Templom tér, volt plébánia lakás. " (031760) Menyasszonyi, koszorúslány ruhák, fehér rövid bundák, pe- lerinek, kölosöh özh-etők, előjegyezhetek. Cím: Haramia Jámos- né, 7900 Szigetvár, Vörösmarty a. 16. »««ÓI) 1080-r» napos előnevelt vőröss és fehér csirke megaendelhe- tő. 30 km-es körzetbe házhoz szállítjuk. Lengyel Tibor, Marcali, Széchenyi u. 78. (9»1#) adó. ÉrdekHMn* 11-5(6-0« kaposvári telefonon. (40) Elajándékoznám 3 éves németjuhász kan kutyámat. Som, öröm- hegy, Halvax. • (176741) 10 db három hónapos 1 süldő 30—35 kg-os el- ! adó. Kaposvár, Kapos- ] rét sor 14. (933) Esküvőiruha-kölcsönzés nagy választékban 500 Ft-tó*l. Rózsaszín, kék, zöld koszorúslány ruhák kaphatók 200 Ft-tói. Fej- díszek, fátylak, kalapok, kesztyűk, nyakkendők, bokréták eladása. Fonyód, Ady Endre u. 31. Üzlet. (5364)1) Olaj kályha, olajoshordó, tartály, tüzelőolaj eladó. Siófok, Árpád n. 33. í 176720) Kiadó 1 pár kétéves nehéz kanca csákó és 1 hároméves vérbe* feanea. Düssfl, Jókai «. 39. (903) Akropolis televízió eladó. Kaposvár, Lotv- toa-hégy 36. ae. (693126) Eladó bécsi pianínó é® Oriom nádió alkatrész. Kaposvár, Bajcsy-25». wfeoa 6». Dékán.^ (932M9) 3 darabból áhó, világos poliészter szekrénysor, 2 db Lehel hűtőszekrény eladó. Balabontföldvár, Budapesti Bt T*. *176740) ALBÉRLET Fiatal gyermektelen házaspár* bútorozott albérleti szobát keres a belváros környékén. Ajánlatokat: 032127. számra a hirdetőbe kérünk. (002127) Dolgozókat alkalmaznak A Kaposvári Nagy malom felvételre keres egy villanyszerelőt, egy gépkocsivezetőt — E vizsgával —, két rakodó munkást, két nő lisztes omagolót és egy éjjeliőrt. Jelentkezés a nagy malom vezetőjéA Tejipari SzáMítáei Váll«lat ba- tatonszárszói telepére 2 gyakorlattal rendelkező gépko esi vez e tőt föl vesz. Jelentkezés: tejipari áru- elosztónál, Balatonszárszón, Tóth nél. (43367) j József csoportvezetőnél. 042361) Felhívjuk szives figyelmüket szövetkezetünk néhány termékére, emit raktározási feladatok megoldásához ajánlunk: Konténer jellegű raktárépület Alapterülete: 600x225 cm. Tehergépkocsival szállítható, telepítése egyszerű. Elemekből összeállítható „ VARIA raktár, garázs 3x3 m, vagy 6x3 m alapterületű raktál, vagy garázs szerelhető össze. Információval rendelkezésükre állunk, áruismertetőt küldünk, Univerzál Vas és Faipari Szövetkezet Kaposvár, Achina A u. 2—6. Teiefon: 13-690. ff Felvételre keresünk: gépjármű és szállítási előadót, érettségi, képesítés szükséges, £9 üzletvezetői munkakörbe j érettségizett női munkaerőt, gyors és gépírni tudó adminisztrátort, érettségi, képesítés szükséges, munkairányítót, érettségi, vezetői gyakorlat szükséges. Jelentkezéseket: 032132 számra írásban kérjük a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába küldeni. 1032132) Felhívjuk kedves vevőink figyelmét, hogy nyomtatvány- boltunk november 29-én ismét megnyílt Ideiglenesen a Vár u. 8 b. szám alatt üzemel. Várjuk személyes, valamint írásbeli megrendeléseiket. Egyúttal közöljük közületi megrendelőinkkel, hogy ezen idő alatt papír-írószer árukat a Kaposvár, Ady E. u. 13. szám és a Május 1. u. 20. szám alatti írószer szaküzleteinkben szerezhetnek be. (4Ä3-7.3) MAI műsor Csrky Gergely Színház: is órakor: HALMI. Gsiky bérleti Kaposvár, Vörös Csillag délután 5 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. Szabad Ifjúság: de. 10, du. 4 órakor: ÖU- D APES TI TAVASZ, du. 6 órakor: DON QUIJOTE ÚJRA LOVAGOL I—II. Siófok: este 7 órakor: FEKETE FÜLŰ FEHÉR BIM I—El. 1 Marcali: A MARVÄNYEMBER I— II. (144 • Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: BUFFALO BfJUb ÉS AZ INDIÁNOK (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1« i.40c Műéorismertetjás. ».45: "P-p- toma. 8.50—12.4)0: feko-kafévé. 14.35 | —16.25 : Iekoiafcévé. 16.2«: Műsor-1 ismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Händel: g-moll org onaversen y. 16.45: Teipmószetbarát. 17.05: Reklám. 17.10: Játék a betűkkel. 17.35: Kertünk — udvarunk. 17.95: Pan-' non krónika. 16.25: Reklám- 18.30: öt perc meteorológia. 18.35: »-Miért) pont én.?-«. 19.05: Reklám. 19.115: j Esti mese. 19.20: Tv-torna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Terei ere. Szórakoztató műsor. 21.10: Watergate és a valódiak... 21.40: Delta. 22.20: Sztravinszkij: Mavra. Vigo p era. 22.90: Balassa Sándor: írás. 23.05: Tv-híradó, &. Budapest S. 16.26: Műsorismertetés. 10.30: Vi- zilabda KEK-döntő. 19.30: Tv- hiradó. 20.00: A mi házunk. 20.50: Öt perc meteorológia. 20.55: Természetbarát. 21.20: Tv-híradó, 2. 21.40: Házasság női módra. NDK tv-film. 23.00—23.10: Reklám. Jugoszláv tv Í7.45: Kicsiny vitóg- 16.46: Minden hajnaltól növekszik a nap. | 19.15: Rajzfilm. 20.00: Hét pkitiz j hét. 21.00: Szerelmi történetek. I 2E.05: Türekwettenek: ideje. 33.05 Hét tv-nap. Osztrák tv 9.30: Orosz nyeÉvtecke kezdetnek. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Tv-konyha. 10.55: Idősek klubja. 11.36: A kétbalkezes. 17.25: Jó barátok. 17.99: Jó éjszakát, gyerekek! 16.Ö0: Mnppets show. 16.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15-: Az öreg. Filmsorozat. 21.20: Panoráma. 22.10: Sporthírek. KOSSUTH RÄWÖ 4.38—7.50: JÓ reggelt! 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális program jábóL 3.37: »-Kevesebb fényt?-» 8.3B: örökzöld daRamok. 9.39: Énekelnek az óvodások. 9.50: LoUósorec^ás. ».00: Hírek, időjárás. 10.057 Hívogató. íü^5r: Alom a vándorlásról. 10.40: Előadja a szerző. 10.58: Lottóeredmények. lft.00: Gondolat. II. 45: Giuhetta Simionato operaáxiákat énekel. űHk DéH krónaka. lß.20: Ki nyer ma — Győrött- *2.39: Reklám. 12L3& Hétvégi panoráma, B3.37; Az I Musáci di R-oma Kamarazenekar játszik. 14.27: Behár György fú- vósmüveihol. 14.44: Magyarán szólva... 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Puccini: Pillangókisasszony. 15.28: Tudod-e? i§.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Magyarország -r- kicsiben. 17.00; Hírek, útközben. 17.07: Reklámka- lauz. 17.10: Lehr Edit és Lukácsi Huba népdalokat énekel, Balogh írén gitározik. 17.35: Láttuk, hallottuk . . . 18.09: Kodiály-kóruismii- vek. 16.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóiink figyelmébe! 16*30: Esti magazin. 19.15: >-Ui matekot-« tanúi a gyerek. 19.35: A zeneirodalom remekműveiből. 20.32: Két óceán között. 20.52: Operettfinálék. 21.30: Ami a számok mögött van. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15': Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Huszonöt éve halt meg Wilhelm Furtwängler. 24.00: Hírek, időjárás. 0.JW): Markó András táncdalaiból. 0.2S: Himnusz. 0.36; Vízjétz-öszo*- gátat. PETŐFI KAlMrt 426—7.59: A Petőcfi rádió reggeM zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Népdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 9.00: Vígoperákból. 9.30: Mai dalok. 9.48: Reklám. 9.50: Lottósorsolás. 16.00: Zene délelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.36: Hírek. 12.36: Édes anyanyelvűnk. 16.15: Süssünk, süssünk valamit ... 13.30: A zene titka. 13.45: Időjárás- és víiaállásjelentés, 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Mindenki iskolája- 17.30: ötödik sebesség. 10.30: Hírek. 18.36: Le- hoczky Éva operettfelv ételeib ől. 18.45: Volt egyszer egy dal... 19.25: Falusi esték. 19.95: Reklám. 20.00: Félóra népzene. 20.30r Hírek. 30.33: Rádixíszínhbáz. 21.18: Válogatott fek/ételek. 22.10: Nóták. 23.00: Hírek, időjárás. 23.16: Az elvált asszony. 24.00: Hírek. 0.10; Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. *. MŰSOR 8,6fr: Herék, idő járás. 9.8fr: Mü- sorismerbetés. ».(»: Versenymű- veit. 9.00; Iskolarádió. 9.30: Beethoven-lemezeinkből. 10.40: Dzsessz- telvételekből. 11.00: Hírek. llLOS: Händel: L’allegro ed il penseroso. 12.45: Ewa Lipska versei. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsorismertetés. 16.07: Meyerbeer operáiból. 14.10: A brit szigetek népi hangszerei. 14.36: Kamarazene. 15.45: Gyurkó László: Faustus doktor boldogságé«? pokoljárása. 10.56: Jugoszláv zeneszerzők műveiből. 16.30: Tip-top parádé. 17.02: Az orvos egyedül is elég? 17.32'.Győri zenei hét. 18.3E: Hangszerszólók. 19.00: Hírek, időjárás. 19.05; Iskolarádió. 19.35: Győri zened hét. Kb. 21.20: Közkívánatra. Kb. 22.90: Dzisesszf elvételeinkből. 28.11: Hajdú Mihály műveiből. 20.30—26.40: Hírek, időjárás. Somogyi Néplap s