Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-02 / 257. szám
Pályakezdő értelmiségiek Szembeszegülök Egységes vagy heterogén közegbe került beilleszkedni tudókról, s menekvést választókról szóltunk sorozatunk első és második részében. Számításba vettük az ifjú diplomásokra ható leglényegesebb ösztönző erőket, az ön-elfogadtatást akadályozó körülményeket, s a pályakezdők felelősségét is. Most — egy másik felosztási elv alapján — beszéljünk azokról, akik ellenálltak a rossz utakra kényszerítő széljárásnak! Kesztyűt dobni a divatnak T. B. huszonhat esztendős gimnáziumi nyelvtanár. Az egyetemein az »évfolyam eszének« tartották; betéve tudta az angol—magyar kéziszótár tartalmát; enciklopédikus tudásának, hatalmas olvasottságának a legtehetségesebb hallgatók is csodaia- ra jártak. Visszautasított egy tanársegédi állást és néhány, más »nagy lehetőséget« is: eltökélte, hogy nyelvtanár lesz, gimnáziumban. — Ismerőseim, barátaim, sőt hozzátartozóim hónapokig »győzködtek« arról, hogy egy jó bölcsész számára a tanítás egyenlő az öngyilkossággal — legalábbis a szellemi ellaposodással —, és próbáltak rávenni, hogy szegődjek el vállalati tolmácsnak, mert ott sokat kereshetek, idegen- vezetőnek, mert akikor rendszeresen utazhatok Nyugatra, és istenigazából megszedhetem magam. De nekem a tanároskodáshoz volt és van kedvem! Egy diplomás tanár miért csináljon féWétlenüT valami mást, miért ne éppen tanítson? Igaz, T. B. közben tudományos munkát is végez, sőt publikál is. igazgatója és néhány kartársa megrökönyödésére. De ő a szellemsorvasztó széljárással is szembeszegül, akár korábban a divathóborttal. Gátszakrtás - higgadtan O. E. huszonhét esztendős, a fővárosból, a közgazdaság- tudományi egyetem padjaiból került egy országos nagyvállalat somogyi íiliáléjához. Az előzetes megállapodás és a szerződés ellenére olyan munkakörben foglalkoztatták, amelyhez egy közgazda- sági szakközépiskolában szerzett érettségi és egy tanfolyam elegendő lett volna. — Közvetlen főnököm mindössze két évvel volt idősebb nálam, de taktikai érzéke — és ezáltal jövedelme — legalább kétszerese volt az enyémnek. Ö — ki • tudja, miért — vetél y társat látott bennem, és ezért ott »fúrt- faragott«, ahol csak tudott. Mégsem haragszom rá; kibontakozási vágya szükségszerűen terelődött ebbe a csatornába, hiszen a Vállalatnál nem volt más mód az érvényesülésre. Hosszú ideig szembeszegültem irányítási módszereivel, a tekinüeiy- elven alapuló hierarchiával, de mindhiába. A vállalatnál az utóbbi hónapokban felgyorsult a fluktuáció üteme, s O. E. is elpártolt sok más társával együtt egy igen komoly szak*91« Beszélgetés a holnapról, a hivatásról Or. Dénes Lajos miniszterhelyettes a mezőgazdasági főiskolán — Valamikor tavasszal ígéretet tettem arra, hogy eljövök Kaposvárra, találkozni a főiskola oktatóival, hallgatóival, beszélgetni mindarról, ami kölcsönösen érdekel bennünket — ezekkel a szavakkal kezdte mondandóját tegnap délután a Kaposvári Me- zőgazdasái Főiskola aulájában dr. Dénes Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. A főiskola KISZ bizottsága hívta meg a miniszterhelyettest. látogasson el az intézménybe, találkozhassanak, beszélgethessenek életükről, munkájukról. Délelőtt dr. Guba Sándor főigazgató és a főiskola vezető tanárai fogadták a vendéget, tájékoztatóik röviden az intézetben folyó oktató, kutatómunkáról, termelésfejlesztő tevékenységükről, a mezőgazdasági üzemekkel való kapcsolataikról. Ezután dr. Dénes Lajos megtekintette a most is épülő, fejlődő főiskola létesítményeit, nosz- szan elidőzött a központi laboratóriumban, ellátogatott a kísérleti telepekre, megtekintette a most felépült, európai színvonalú próbavágóhidat. Már gyülekeztek az aulában a hallgatók, amikor még javában folyt az iskola KISZ- vezetőivel a kerekasztal-be- szélgetés. Szabó Ferencnek, a KISZ-bizotteág titkárának tájékoztatója nyomán élénk és közvetlen eszmecsere alakult ki a főiskolai ifjúság életéről, politikai képzésükről, tevékenységükről. így már csak néhány pillanat maradt arra, hogy a miniszterhelyettes betekintsen az intézet audiovizuális termébe, néhány szavas tájékoztatót hallgasson meg az oktató és módszertani csoport munkájáról. Vártak a fiatalok. A tájékoztató témája a mezőgazdaság hatodik ötéves tervi áelacUU volt, majd a jövőnői, a hivatásról, a mai hallgatókra váró holnapi felelősségteljes termelőmunkáról beszélgetett dr. Dénes Lajos a résztvevőkkel. Elöljáróban rövid tájékoztatót adott a minisztérium alá tartozó felsőfokú oktatási intézetekről. Külön részletességgel szólt a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskoláról; a minisztériumi intézetek között is a legmagasabb arányú a túljelentkezés. Hazánkban egyre nagyobb jelentősége van az állattenyésztésnek. egyre nagyobb ebben az ágazatban a tudás iránti igény, és a kaposvári főiskola az egyedüli, ahol állattenyésztő üzemmérnököket képeznek. Ez az intézmény igen nagy eredményeket ért el eddi& most is épül, és tovább kell fejleszteni, megőrizve az itt kialakított nagyszerű módszereket, szellemi hagyományokat. A mezőgazdaság helyzetéről szólva röviden vázolta az' év rendkívüli nehézségeit, a kalászos gabonáknál bekövetkezett veszteségeket, melyeknek következménye, hogy ez évi tervét nem tudja száz százalékig teljesíteni az ágazat. Következetes, jó munkával a jövő évben kell ezeket a kieséseket pótolni úgy, hogy telljsüljenek az ötéves terv céljai is. A hatodik ötéves terv kapcsán nem számokról szólt, hanem módszerekről, követelményekről. A gondolatok sorában szerepelt az emberi munka minőségének javítása, az értelmes gazdálkodás, szervezés és takarékosság, az emberi, a vezetői magatartással kapcsolatos követelmények. A hallgatók nagy tapssal köszönték meg a miniszter- helyettes kötetlen szavait. Látogatásának befejezéseként tegnap este dr. Dénes Lajos a főiskola vezető tanáraival folytatott eszmecserét. % M. mai felkészültséget követelő munkahelyre. Ideáljaiból jottányit sem adott fel. »A gerinctörést nem vállalom, tehát törvényszerűen kitartónak, ha kell, dacosnak kell lennem« — vallja. . Ha ellenállsz, elúszik a prémium! Ä huszonnyolc esztendős S. 1. pályafutásában sűrítetten találjuk meg a pályakezdés valamennyi ismérvét. A nyitott gondolkodású, előzékeny modorú építészmérnök egy speciális munkákat végző vállalatnál helyezkedett el. — A munkába állás után két-három hónapig nem kaptam semmilyen feladatot, csak lézengtem, »kapkodtam a fejemet« a gyanakvó pillantások elől. A nagy jövésmenésben senkinek sem maradt ideje arra, hogy velem foglalkozzon. (Az igazság kedvéért hozzá kell termem: velem együtt kettő, e speciális építési ágazatban képzett mérnöke volt akkoriban a vállalatnak: ma már egy sincs!) Végül kisütötték, hogy — a legfontosabb gyakorlati követelmények megismerése céljából — menjek el művezetőnek egy Balaton-parti építkezésre. A »beletanulást« magam is kötelességemnek tartottam, szívesen vállaltam hát a munkát, bár igen felelősségteljes, sőt balesetveszélyes is volt. Ezután rövid időközönként hétszer-nyolc- szor »vezényeltek« más munkahelyre, mindig dicsérettel, s mindig közvetlenül a munka befejezése és a prémiumosztás előtt Hétszer-nyolcszor kapta meg más személy a prémiumot azért a munkáért, melyet az én irányításommal végeztek. Meguntam ... Nem voltam hajlandó maradni, bár nyolcszáz forint fizetésemelést ígértek. Gyomorforgatónak éreztem a dilettantizmust felháborítónak az elfuserált munkálatokat, a hiábavalóan elpazarolt P*e*3Bffc< es a cfatiSbraBiígl Horbarátság alaíliaaa. kiosztott prémiumokat S- £ jelenleg egy másik építőipari vállalat alkalmazottja. Itt sem teljesen a képzettségének _ megfelelő munkát végez.' de a közösségben jól érzi magát Ügy gondolja, megbecsülik. „Hiánycikk" a diplomás Somogy az országos rang- Jístán a 18. helyet foglalja el a felsőfokú képzettségű szakemberek számával. Hazánk lakosságának 5,3 százaléka diplomás, megyénk népességének mindössze 3,8 százaléka. »Nettó« számértékekre lefordítva ez azt jelenti: e pillanatban 5400 mérnökre, tanárra, orvosra, közgazdászra, népművelőre, tudományos kutatóra lenne szükség ahhoz, hogy elérjük a hazai átlagszínvonalat. Ennyi szakember gyors alkalmazása lehetetlen, marad tehát a már létező tartalékok fel- használása. Idézet Papp Tibornak, a SÁÉV volt főmérnökének nyilatkozatából. Megjelent a Somogyi Műszaki Szemle ez évi második számában: »Túl könnyen engedünk el embereket, olyanokat is. akik a fejükben milliós értékeket hordoznak, s ha eltávoznak, ezt az értékét éppen az őket elengedő vállalat veszíti eL Ha egy új gép érkezik, azt a vállalat minden rendű és rangú vezetője megnézi,, szinte körbesimogatja, de ha megérkezik egy új mérnökember, vajon hány vezető tud legalább annyi időt fordítani erre a szakemberre, mint amennyit az új gépnél eltöltött?«. Akadnak persze már vigasztaló jelek is. Egyre több vezető veszi észre, hogy a fiatalok, ha kell, a lehetetlent is elvégzik, s egyre több fiatal döbben rá, hogy a líceumi szellem sem mindig jó, de ha az »átörökítéséhez« nem elég a tudás; a szívósság, gyakran a »rámenŐ6ség« is elengedhetetlen. Lehet hogy olykor gorombán, sértően szókimondók, lehet, hogy néha oktalanul panaszkodnak — de mennyivel lenne jobb, ha beadnák a derekukat? Lengyel András HÉTVÉGI TÁJOLÓ Cinemad isco Figyelemre méltó kezdeményezést eredményezett a Délbalatoni Kulturális Központ és a KISZ Siófoki Városi Bizottságának együttműködése. Szombaton délután 17 órakor lesz az úgynevezett Cinema- disco komplex programsorozat első rendezvénye a művelődési intézményben. A programban — remek árukapcsolás! — a fiatalok táncos együttléte az általános műveltséget fejlesztő és szórakoztató filmek megtekintésével, esetenként zenei, irodalmi és szórakoztató élő műsorokkal párosul. A város aktivistáinak már ma 17 órától bemutatót tartanak elképzeléseikből, terveikből. Szombaton pedig Horváth József közreműködésével szólal meg - diszkózene, közben — tartalmas kikapcsolódásként — egy olasz filmet vetítenek. Ugyancsak Siófokról érkezett a meghívó: a könyv és ifjúság akcióhoz kapcsolódva könyvárusítást, könyvkiállítást, ajánlószolgálatot, könyvdiszkót, amatőr csoportok felléptét szervezi meg a kulturális központ és könyvtár a KISZ járási—városi bizottságával november negyedikére, vasárnapra. Kezdés 14 órakor. Megújuló kulturális életről {kaptunk híradást programfüzet formájában Tabról: e hónapban szerepel majd a művelődési házban az Állami Bábszínház és a Népszínház, Jgjlk Szalontay Mihály M"kx utolsó nap — Kérem, ha a mentőautóban halt meg ék a mentőor- vos bizonyosnak tekintette az exitust, ami valószínű, lehetetlen, hogy másképpen legyen, akikor biztos, hogy nem hozták be. Akkor minek? Akkor mindjárt vitték a fagyasztóba. — Nem — mondta az öreg konokul. — Nem. A mentőautóban még élt. A rendőrségen határozottan ezt mondták. Most jövök onnan. — Hozzátartozója? — Igen — felelte ingerülten az Öreg. — Hivatalos megbízottja vagyok a hivatalának. Több h-betűs szó hirtelen nem jutott eszébe. — Nézzünk utána kérem! — mondta a másik egykedvűen. Csöngetett. Egy fityulás leányzó lépett be. Szép, keményített kötényruha, világoskék blúz. Tán ez volt a belső tartalma is. Az orvos előadta a tényállást, a kislány mondta, hogy ő ugyan itt volt egész nap, de nem tud semmit; hívják Cilikét, a főnővért. Hívták. Jött. Üjra el lett mondta a baleset, a mentők, az óra. a körülbelüli helyzet. Ciliké gondolkozott, majd egyszer csak tanítónénisem felnyújtotta az ujját, s a fehér fityulás feh- hér kötényhez fordult és annak mondta: — Na látod, ez az. Tudtam, hogy ebből még baj lesz. Egy kórházban semmiféle pontatlanságnak nincs helye. Én nem is túrom! Mindig vitatkoztok velem, de lám ezért. — Mi? Hogy? — kapkodta fejét az Öreg. — Semmi, kérem. Az úgy volt, a doktor úr nem emlékezhet rá, mert operált, hogy egyszerre három mentő futott össze.i Ez volt az utolsó, de egymás sarkában voltak. Maceráit a mentőorvos, hogy súlyos, hogy belső sérülés, hogy legalább azonnal meg kéne nézni; mondtam, vigyék be a vizsgálóba. Letették a folyosóra, aztán kis idő múlva kinézek, s látom, ott van a mentőknek még a hordagya, de se beteg, se mentős. Aztán mentem a vizsgálóba, szóltam a Kiss doktornőnek, ő volt egyediül szabad, de a vizsgálóban nem volt senki. Nem is értettem. Mentem vissza, és hordágy sincs. Nézek ki az ablakon, s látom, akikor fordul ki a kert végén a főépület mellé, a íkapu irányában, a mentőautó. Ök hát elmentek, mint akik jól végezték a dolgukat. De hol a beteg? — Hol? — kérdezte bután az Öreg. Az egykedvű orvos szólalt meg: — Lehet, hogy nem Is volt olyan beteg? Ilyenkor egy-egy balesetnél a kosz, a horzsolás, a Ids seb, pláne ha nagyon vérzik, nagyobb riadalmat tud okozni, mint amekkora a baj. — De hát ez felelőtlenség! — hápogott az öreg. — Az — bólogatott az orvos —, hogy elment, az! tehettek súlyos belső sérülései, agyrázkódás satöbbi. Összeeshetett volna bárhol az utcán. Nagyon nagy felelőtlenség az ilyesmi; csak nagyon primitív vagy nagyon anarchikus természetű emberek, alkoholisták csinálnak ilyet. — Megáll az ész! — szörnyűik ődött az öreg. — Elengedték!? Azt mondja, elment? El tudott menni?? — Kérem, nem is láttuk. Mi nem vettük át a mentőktől. Az eset után a Kiss doktornő rögtön a mentők után telefonált. Azok már épp új balesethez mentek, s mondták, hogy ők nem tudják, mi van. Azt hitték, mi bevittük a beteget a vizsgálóba. — De hál; de hát... Nem értem! — Mi se. kérem,, de előbb pontosan utána kéne nézni, hogy ez az eset azonos-e azzal az esettel, s az a személy ugyanaz-e, akit ön keres? Ez a mai »frontos« nap, a fáradtságomon érzem; nagyon sok beteget hoztak be, kisgbb- nagyobb esetek voltak, de ez most nem fontos. Tessék talán utánanézni a mentőknél, hogy nem halt-e meg a mentőautóban. Mert akkor már talán a temetkezési vállalatnál kell keresni. És nem is biztos, hogy Ha meghalt, a mentők a mi fagyasztónkba hozták. Vihették máshova is. Például... — és mondta annak a városnak a nevét, ahol az a bizonyos szálloda is volt, ahova a kocsiban talált számla már úgyis kényszerítette az Öreget. 9. Kicsft mérgesen — udva- rlatiamul hagyta ott őket. A »nesze semmi, fogd meg jól« levegője lengte körül a kórházkertet, s az öreg nagyon csúnyán haragudott ezért erre a kórházkertre. (Folytatjuk) megrendezik Tavaszy Noémi kiállítását, Erzsébet- és Kata- lin-bált tartanak, a szakkörökben, és klubokban is pezsgővé szervezik az életet. A kaposvári Kilián György Ifjúsági és Üttörö Művelődési Központban sem csalódnak a hét végén a fiatalok. Ma 18 órakor Együd Árpád tart elő-, adást a Fiatal Utazók Klubjában. Téma: Somogy népművészete. Ugyancsak ma szervez ez az intézmény a filmtörténeti előadássorozat keretében általános iskolásoknak bérletes előadást A bátyámnak klassz öccse van című szovjet alkotásból. Az Ismerkedem a filmmel című sorozat mai programja 15 órakor kezdődik. A színhely ugyan más — a középiskolások központi kollégiuma —, de a rendező szerv ugyanaz: ma este 19 órakor a filmtörténeti és filmesztétikai szabadeigyetem keretében a Kék angyalt vetítik — ez /Marlene Dietrich parádés szerepe. (Az alapmű Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye.) Ide kívánkozik az Is, hogy az ifjúsági és úttörő művelődési‘központ, valamint a tanítóképző főiskola Cantus Pannoni cus kamarakórusa vasárnap 10 órakor a budapesti Történeti Múzeumban ad hangversenyt. Közreműködik a Barokk együttes. A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata délután 14 árakor Spiró György Hajrá, Samu! című játékát adja elő a Latinca Művelődési Központban. Este 19 órakor Moliére Don Juan című színművét játssza a színházépületben. Szombaton ugyancsak a Don Juan kerül színre, 19 órakor. Vasárnap — 15 és 19 órakor — Kálmán Imre Csár- dáskírálynő című nagyoperettjét adják elő. Ferdinand főherceg szerepét Komlós István vette át. Ezek bérletszü- netes előadások. A Vörös Csillag filmszínházban az első előadáson új magyar film kockái peregnek, a címe: Minden szerdán. A színes aikoí-ás rendezője Gyarmat ny Lívia. F,gy kallódó fiatal m agára eszmélését ábrázolja a neves rendezőnő, dokumentumfilm iei tapasztalatait összegezve játékfilmmé. Az esti műsor A Keselyű három napja című lebilincselően izgalmas amerikai kalandfilm, mely a nem éppen makulátlan CIA-tevékenységreI ad képet A Szabad Ifjúságban 16 órakor a gyerekeknek vetítik a Vadnyugati mackókaland című színes, szinkronizált lengyel-francia bábfilmet. Az esti két előadáson Az utolsó szolgálat című színes, szinkronizált amerikai alkotás látható. A Latinca mozi ajánlata szombat—vasárnapra a Mé- reggel című NSZK bűnügyi történet, míg a Rákóczi mozi ma Az erőd című színes magyar filmet ajánlja; ez Színe - tár Miklós és Hernádi Gyula alkotása, s a moszkvai fesztiválon eredménnyel szerepelt. Vasárnap ugyanitt a Kalózok Jamaicában című színes angol kalandfiimet tűzték műsorra.