Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
VILÁG PROLETÁRJA!; EGYESÜLJETEK! !Ara; 1,49 Fi AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 235. szám 1579. október 7., vasárnap Díszünnepség az NDK megalakulásának 30. évfordulóján Három évtizedes küzdelem a békéért és a szocializmusért Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker mondott beszédet A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa, Miniszter- tanácsa és a nemzeti front nemzeti tanácsa tegnap délután díszünnepséget rendezett a berlini Köztársasági Palotában a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának isi), évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtanácsa elnökével, Willi SUyph-fal, a minisztertanács elnökével és Horst Sindermannal, a népi kamara elnökével az élen részt vettek az NDK pártós állami vezetői. Hosszan tartó nagy tapssal üdvözölték a jelenlévők Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét, a jubileumon részt vevő szovjet párt- és kormányküldöttség vezetőjét. Szeretettel köszöntötték az elnökségben helyet foglaló Edward dereket, a lengyel, Gustav Husákot, a csehszlovák, Kádár Jánost, a magyar, Todor Zsivkovot, a bolgár és Jumzsagijn Cedenbalt, a mongol párt- és kormányküldöitség vezetőjét. Az elnökségben kapott helyet Sekou Touré guineai államfő és Ilié Verdet román miniszterelnök, valamint Afganisztán, Algéria, Benin, Bissau-Guinea, Etiópia, Irak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Jugoszlávia, Kambodzsa, a Kongói Népi . Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Laosz, Líbia, Mozambik, Szíria, Vietnam és a Zöldfoki-szigetek küldöttségének vezetője. A diszünnepség vendégei között volt Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítást Szervezet vezetője, a zimbabwei és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak küldöttsége, Romesh Chandra, a Béke-világta.nács elnöke. Részt vett a díszünnepségen a Német Kommunista Párt küldöttsége Herbert Mies elnök és a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt delegációja Horst Schmitt elnök vezetésével. Konrad Naumannak, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, a berlini pártbizottság első titkárának megnyitója után Erich Honec- ker mondott beszédet. Erich Honecker beszéde Erich Jfonecker ünnepi beszédének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy »az első szocialista munkás-paraszt állam megteremtése német földön azoknak, a háborút követő időszakban végbement változásoknak a sorába tartozik, amelyeknek az NDK 30 év előtti megalapítása egyik csúcspontja volt. A Német Demokratikus Köztársaság 30 éve három, évtizedes küzdelem a békéért és a szocializmusért, s meggyőző bizonysága a marxizmus—leninizmus győzelmes erejének.« — A Német Demokratikus Köztársaság 30 éve a munkásosztály torténeimi küldetésének megvalósulása német földön. Népünk a munkásosztály és annak pártja, az NSZEP vezetésével ezekben az évtizedekben mélyreható forradalmi változásokat valósított meg az élet minden területén. Államunk a szó legszorosabb értelmében a romokból állt talpra. -Ez a kemény munka, nem kevés áldozat és az imperializmussal vívott állandó, elkeseredett osztályharc útja volt. A német monopoltőke megbízásából a Hitler-banda által kirobbantott II. világháború romjain épült fel az az állam, amely levonta a történelem tanulságát, és mindörökre a szabad népek családjához, a szocializmus világához tartor zik. — A Német Demokratikus Köztársaság három évtizede meggyőzően bizonyítja azt a tényt, hogy államunk megalapítása történelmi fordulópont volt népünk és Európa történetében — szögezte le az NDK-államfő, majd nagy örömét fejezte ki afelett, hogy a jubileumi ünnepségeken részt vesz Leonyid Brezs-j nyev, a szocialista közösség országainak számos más vezetője, és az NDK sok más külföldi barátja. Leszögezte: az NDK népe sohasem felejti és mindenkor tisztelni fogja annak a 20 millió szovjet embernek az emlékét, akik a Hitler-ellenes koalíció döntő frontján győzelmet aratva, a fasizmus felett, lehetőséget nyújtott a német földön bekövetkezett fejlődés szamara, faayfa Honecker emlékezte- i tett rá: hiábavalóak voltak az imperializmus próbálkozásai, hogy visszaforgassák a történelem kerekét és az NDK-t lesöpörjék Európa térképéről. »A Szovjetunió és a többi testvérország megbonthatatlan szövetségére támaszkodva az NDK évtizedről évtizedre magabiztosan haladt előre, az NDK politikailag szilárd, gazdaságilag egészséges és nemzetközileg elismert, tiszteletben álló állam.« Az NDK fejlődését és mai helyzetét elemezve az NSZEP KB főtitkára hangoztatta, hogy az ország ma a világ 10 legfejlettebb ipari nemzete közé számít, a mezőgazdáság nagymértékben biztosítja a lakosság hazai termékekkel való ellátását, a lakásépítési program megvalósításával pedig 1990-ig el kívánják érni, hogy a lakás ne legyen többé szociális probléma. Az NSZEP KB főtitkára hangoztatta, hogy »a Német Demokratikus Köztársaság a szocialista népek családjának szilárd részeként cselekvő résztvevője a nemzetközi politikának és a világméretű gazdasági kapcsolatoknak«, s hogy az ország az ENSZ tagjaként immár 128 állammal tart fenn diplomáciai viszonyt. «-Minél tovább fejlődik a szocialista forradalom az NDK-ban, annál szorosabb az együttműködésünk a Szovjetunióval.« »Jövőnk minden tervét szorosan, a Szovjetunióval való barátságunkhoz kötjük.« Az NDK — mondotta — kulcsfontosságot tulajdonít a szocialista gazdasági integrációnak. a szocialista országokkal való mind szorosabb együttműködésnek a KGST kereteiben. »Varsói Szerződés-beli szövetségeseink oldalán nem kis erőfeszítéseket teszünk, hogy Európa a feszültségek és a háború földrészéből a tartós béke, a jó- szomszédság és az együttműködés térsége legyen.« Az NDK államfő ; élesen elítélte a legagresszívebb imperialista körök terveit a NÁTO példátlan méretű felfegyverzésére, s első számú külpolitikai feladatnak minősítette az enyhülés megszilárdítását, a reális leszerelési intézkedéseket, s ily módon a világháború veszélyének felszámolását. — Figyelemmel kísérjük a Német Szövetségi Köztársaság minden, a két német állami közötti kapcsolatok további normalizálásával, a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel összefüggő lépését. A jelen és a jövő sok kérdése függ ettől a további normalizálástól. Schmidt szövetségi kancellár nemrég emlékeztetett arra, hogy készséget kell tanúsítani a realitások iránt, ha — amint mondotta — a békét akarjuk szolgálni. A Német Demokratikus Köztársaság készségében nincs hiány, lehetőséget látunk egy sor kérdés tisztázására, amelyek előrevisznek a béke biztosítása s a leszerelés felé. Sem az NDK, sem pedig — megítélésünk szerint — az NSZK polgárai nem kívánják azt, hogy közép-hatósugarú rakéták állomásozzanak a nyugat-európai NATO-álla- mokban. Ehelyett a két német állam együttműködésére van szükség a leszerelés kérdéseiben, a békés egymás mellett élés szellemében. Erich Honecker méltatta az SZKP, a Szovjetunió és személy szerint Leonyid Brezsnyev kezdeményezéseit, fáradhatatlan tevékenységét az egész emberiség számára oly fontos beke megőrzése érdekében. — Az NDK szoros szövetségben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, szolidáris összefogásban a világ minden haladó erejével, következetesen tovább halad a jó és sikeresnek bizonyult úton. Erich Honecker beszéde után Leonyid Brezsnyev emelkedett szólásra. Leonyid Brezsnyev beszéde Kedves Honecker elvtárs! Kedves barátaink! Nagy öröm számunkra itt lenni, önökkel együtt, ezekben az ünnepi napokban. Elhoztuk önöknek hű barátaik és. szövetségeseik: a tizenhét millió szovjet kommunista, Lenin pártjának tagjai, s az egész szovjet nép baráti üdvözletét a Német Demokratikus Köztársaság 30. évfordulója alkalmából. Köszönöm kedves barátunknak, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjának. Erich Honecker elv társnak a Szovjetunióról, s a Szovjetunió politikájáról mondott méltató szavait. A magam részéről szeretném hangsúlyozni, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kommunistáit, az NDK népét közös ügyünkben megbízható harcostársnak tekintettük és tekintjük, olyannak, amely hű közöe, magasztos eszméinkhez, ügyes es kitartó a munkában, állhatatos hát milyen megpróbáltatások idején. Az elmúlt három évtized minden évében az önök köztársasága mellett állt a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa. Együtt haladtunk előre, hitet és bátorságot merítve a kölcsönös támogatásból és a testvéri szolidaritásból. Közös biztonságunk, és együttes béke harcunk megbízható eszközévé vált a Varsói Szerződés, amelynek 25. évfordulójáról hamarosan megemlékezünk. A széles körű és egyenjogú gazdasági együttműködés jó fórumává vált a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. A minden területen folytatott együttműködési} nkben szerzett tapasztalatok a szocialista szolidaritás legyőzhetetlen. erejének meggyőző példái. Közös akaratunk, hogy ez így legyen a jövőben is. Tegnap írták alá együttműködésünk új. fontos dokumentumát: a Szovjetunió és az NDK termelési szakosításának es kooperációjának ISSO-if á> A keietS-tersgeri partvidéken Greifswald közelében épül az NDK egyik atomerőműve, amelynek kivitelezésében magyar szakemberek is közreműködnek. A képen: az atomerőmű bejárata. iüÉpgsüel ismerkedett a görög kormányfő A hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó Konsz- tantin Karamanlisz görög miniszterelnök tegnap délelőtt megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően a kormányfő és kísérete rövid budapesti autóúton vett részt; útjuk az újlipótvárosi lakónegyedet érintve a Margitszigeten, a Margithidon, majd a Lánchídon át a várbeli Nemzeti Galériába vezetett. A vendégek nagy, érdeklődéssel szemlél ték a XIX. századi magyar festészet és szobrászat’ remekeit, közöttük Munkácsy Mihályi Paál László és Pátzay Pál alkotásait. A program a vári negyedben' folytatódott: Konsztanün Karamanlisz és kísérete a Halászbástyát és a Mátyás templomot nézte meg, majd a budapesti ismerkedés a Geilér- hegyen fejeződött be. A vendégek este — Lázár György miniszterelnök, s politikai életünk több vezető személyiségének társaságában — a KISZ Központi Művész- együttes műsorát, tekintették meg az együttes székhazában. (MTI Kommunista szombat Angyalföldön A XII. pártkongresszus és a felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére tett szocialista kötelezettség vállalásaik egyik fontos pontjának teljesítéseként tegnap Angyalföld 62 vállalatának, üzemének, szövetkezetének és különböző intézményének mintegy 20 ezer dolgozója tartott koqi- munista műszakot. A borsodi iparvidéken, az padi Kohászatit Üzemeknek csaknem 7 ezer, a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknek pedig mintegy ezer dolgozója vejt részt a szombati kommunista műszakon. A Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat mintegy 3800 dolgozója segítette a szombati kommunista műszakon a vállalat nagy építkezéseit Békésen, Csong- rádon. Szolnokon, Békéscsabán, Szegeden és Martfűn, vénves programját. Ennek lényege, rövidesen szólva, a következő: mindenütt, ahol az iehétséges és hasznos, egyesítjük erőforrásainkat, termelési kapacitásainkat, hogy sikeresebben oldjuk meg a gazdasági fejlődés legbonyolultabb problémáit. Pártjaink, állami és társadalmi szervezeteink, vállalataink és tudományos kutató központjaink számára megszokott normává, sőt, mondhatnám, létszükségletté vált az állandó, alkotó jellegű kapcsolattartás. A Szovjetunió és az önök köztársasága dolgozóinak ezrei és ezrei közvetlenül ismerik egymást, s milliók tartanak fenn szoros kapcsolatokat a különféle szervezetek keretein belül. És ez nagyon jó, elvtársak. A népek barátsága a legnagyobb kincs, amelyet értékelni, őrizni és gyarapítani kell. A jubileumi napokban nem árt visszaemlékezni a megtett útra. 1949 őszén, amikor a Német Demokratikus Köztársaság Emlékezés országszerte a szabadságharc hőseire (Folyt, a 2, diaion) Az aradi vértanúk kivégzésének 130. évfordulója alkalmából országszerte kegyele Les ünnepségeket tartottak. Októ- boc 6-ró.l, történelmünk e szomorú napjáról az általános és középiskolákban, valamint a szakmunkásképző intézetekben az irodalom, a történelem és az osztályfőnöki órákon, úttörő és KlSZ-összejöveléle- ken, klubprogramokon emlékeztek meg a fiatalok. Az egyetemi, főiskolai kollégiumokban sok helyütt műsoros klubrendezvényeken idézték fel a hallgatók az 1848—49- es polgári demokratikus forradalom és szabadságharc mártírjainak alakját. 1849, október ö-a reggelén az aradi vár sáncaiban kivégezték a szabadságharc 13 fö vezérét és ugyanezen a napon Pesten hajtották végre a halálos ítéletet Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnökén, A fővárosi fiatalok közül sokan kerestek fel síremlékét Buda-' pesten, a Mező Imre úü «?I metöben és elhelyezték a ! megemlékezés virágait az V. ! kerületben lévő Batthyány- ; örökmécsesnél is. Az aradi vértanúk, a szabadságharc hőseinek emlékhelyeit országszerte felkeresték a fiatalok. A 13 aradi vértanú kivégzésének 130. évfordulóján, tegnap Aradon koszorúzási ünnepséget, tartottak. A délelőtti borús időben több száz helybeli és környékbeli gyűlt össze az egykori vesztőhelyen emelt emlefcmű- í nél. A Magyar Népköztársaság nemzeti szalagos, vörös szekv fű koszorúját Rajnai Sándor, I hazánk bukaresti nagykövete, j Lukács József ezredes, katonai és légügyi attasé éa dr. Szepes István, kolozsvári főkonzul helyezte el. Ezt követően 'a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának küldöttsége koszorúzott Nagy Jánosnak, a megyei taisáes elnökhelyettesének v !8fe