Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-11 / 238. szám
/ llüs diplomával a katedrán Segítette a munkahely, a család Néhány héttel ezelőtt tanúja voltam a fölemelő pillanatoknak. amikor a megyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságán dr. Nagy Lajos, az intézmény vezetője átadta a szakosító tanfolyam végzett hallgatódnak a diplomáit. Húszán — négyévi példás tanulmányi munka méltó elismeréseként — vörös diplomát vehettek át. Köztük volt Kiss Gyuláné, a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola nevelője, pár talapszervezeti titkára is. Az iskola egyik tantermében beszélgetünk. Megemlítem, amit az Oktatási Igazgatóság vezetőitől hallottam: a vizsgabizottság külön megdicsérte a szakosítón elért eredményeiért, és szerették volna, ha tanítást vállai az intézményben. — Meglepődtem, amikor a kérést meghallottam, és bármennyire jólesett is, a hívás- | nák nem tehettem eleget. Hi- j szén a nevelői munkám mel- | lett bőven ad elfoglaltságot a párttitkári tisztség, és tagja j vagyok az oktatási intézmé- í nvek párt-végrehaj tóbizottsá- j gának. A szakosító tanfolyam ét- | végzése saját szükségletből fakadt _ — így összegezte Kiss j Gyuláné elhatározásának indítékát Hetvenegyben, amikor j az iskola megnyílt, megvá- ‘ lassítottak a pár talapszervezet titkárává, s a fontos politikai tisztség betöltéséhez, úgy érezte, nélkülözhetetlen a politikai, ideológiai továbbtanulás. Három évig volt az alsó tagozatos munkaközösség vezetője, sok feladatot rótt rá az alsós nevelők továbbképzése. Tizenöt tagja van a pártszervezetnek. öft évig rendszeres továbbképző tanfolyamokon vettek részt; az tdén a nevelők a marxista etikát tanulják. elméleti konferencia keretében. A párttagoknak ezenkívül politikai vitakörük is működik. A pártiskolát végzettek vagy végzők is rendszeresen járnak politikai oktatásra. A tanfolyamok befejezése nem jelentheti a marxista—leninista ismeretgyara- pítés befejezését^ állandó tájékozódásra van szükség a politikai, a gazdasági, társadalmi kérdésekben való eligazodáshoz. Kiss Gyuláné megható él- • ményt említ. A szakosító sikeres befejezését követően jólesett, hogy az iskola vezetői, a kollégák gratuláltak; pénteken volt a diplomaosztás, s hétfőn a kis tanítványok virággal köszöntötték vörös diplomás nevelőjüket. — Az iskola segítségét végig éreztem a négy év alatt. Hogy több időm maradjon a tanulásra, mellettem volt a családom is; megértő munka- megosatással oldottuk meg az otthoni tennivalókat, főként akkor, amikor a gyerekek még kisebbek voltak. A fiam ma már 16 éves, gimnazista, a kislányom ebben az iskolában negyedikes, A férjem sokat foglalkozott velük, segítette a tanulásukat, amíg és a saját tanulmányaimmal voltam elfoglalva. A Zrínyi Hona iskola nevelői közül Kissné volt az első, aki elvégezte a négyéves szakosító tanfolyamok — Jövőre még egy társam befejezi a szakosítót — újságolja. — Terveink szerint ugyanakkor két fiatal nevelő kezdi el a tanulást a tanfolyamon. Kiss Gyűl árié példája tehát követőkre talált. A szakosító tanfolyam kiemelkedően eredményes elvégzése — s ebben az egyéni érdem mellett jelentős szerephez jutott a család, a munkahely megértő segítsége — hasznára válik a nevelőnek is, a párttiíikárnak is a mindennapi munkában, i Hernesz Ferenc Gyermekklub a múzeumban A Néprajzi Múzeumban gyermekklub alakult azzal a céllal, hogy a szokottól eltérő módon játék kiizben ismerkedhessenek meg a kiállítás anyagával az ifjú látogatók. A tanév végéig tart nyitva a »Gyermekélet. a régi magyar faluban« című kiállítás. Csütörtökönként délután régi játékokat, énekeket tanulhatnak a gyerekek, szakmailag felkészült vezetők és a Boróka együttes segítségével. PORTRÉVÁZLAT Reggeli gond Kérdő tekintet, számon kiérő hang; — Mi ez itt? Kora reggel, még kissé álmosan, épphogy kilépve a háziból, megdöbbent ez a szigorúsági Nézem a környéken szétszórt szemetet, a két kóbor kutyát, a rendetlen föld- hányásokat, keresem a felháborodás okát és épp visszakérdeznék, hogy pontosabban ,mire is gondol, amikor még páttogóbban tudakolja: — Miért nem lehet látni? Vagy úgy? Ebből hosszas magyarázkodás lesz, föl kell készülni rá, így hát halogatom az egyenes választ: — Ősz van, elromlott az idő. — Majd megjavítják ugye? — Hogyhogy megjavítják? — Hát a szerelő bácsik. És akkor lehet látni. Halmozódnak a feladatok. Bandukolunk, valószínűleg ő is erősen gondolkodik, azért hallgat pár pillanatig. Eszébe jut a mindennapi kötelesség: — Integessünk anyának! Visszafordul, döbbenten áll, húz magához: — Ki vitte el a házunkat? — Köd van. Tudod... — Elkezdődik a társalgás, sok kérdéssel és egyre reménytelenebb - válaszokkal. Végül' csak sikerül valami elfogadható magyarázatot siik-erítem. Újra mély hallgatásba burkolózik. Háromháznyit megyünk, amikor megállapítja: — Szóval ez köd. Érdekes. Két és fél éves, először látott ilyet. L. P, Trifonov, a töprengő Kit tart pályatársai közül a legértékesebbnek, kivel mozog megközelítően azonos gondolati hullámhosszon — kérdeztem jó két és fél esztendeje Bulat Okudzsavától, a kortáns szovjet irodalom zseniális »fenegyerekétől«, amikor az a megtiszteltetés érte, hogy interjút készíthettem vele a Somogyi Néplap számára. A Szegény Avroszimov és a Sipov szerzője habozás nélkül válaszolt: a legmaradandóbb értékeket valameninylük közt Jurij Trifonov alkotta. Bár látszatra fanatikus hősöket teremt, a valóságban éppen olyan töprengő kételkedő, önemésztő alkat, mint jómagam — mondotta Okudzsa- va. BevaBom, akkor még nem értettem teljesen Okudzsava érvelését, nem tudtam felderíteni Trifonov-rajongásának valódi okait. Kedveltem, élveztem ugyan a Csere, vagy a Hosszú búcsúzás mini konfliktusokból építkező hétköznapi realizmusát, elgondolkodtam azon, miért zúzhat szét eltép- i hetetiennek látszó emberi kapcsolatokat egy közönséges la- káscereügy, megértéssel vegyes megvetéssel analizáltam önmagámban és e lap hasábjain a karrierjéért mindent feláldozni kész színésznő apró aljasságait, s igyekeztem elsajátítani a történelmi leckét, melyet a Türelmetlenség című anarchista regényből toptam, de — nyilván az érzékenység, a távi átlátás hiánya miatt — nem voltam képes fölfedezni Trifonov.ban a korszaka lfcotó- an nagy író ismérveit. Csak a jó, a kitűnő, a nagyszerű Íróét. Semmi többet Mert fejJót akarnak — rosszat tesznek Szülők. Játsszunk egy kicsit a fogalommal: szülők azok, akik gyermeküket ápolják és gondozzák, olyan testi- lelki nevelésben részesítik, hogy a gyermek hasznos és életrevaló állampolgárrá váljék. A fogalommal rendjén is van minden. Sajnos, a felsorolt tartalmi jegyeket nagyon sok szülőnél csak részben találjuk meg a gyermekkel való foglalatoskodásban. Nem arról van szó, hogy a szülök többsége nem gondoskodik kellően gyermekéről, de a neveléssel baj van. Furcsa ellentmondás, de a baj gyökere legtöbbször onnan ered, hogy túlságosan is gondoskodunk gyermekünkről. Nagyon sok mai szülőnél ennek alapja és szinte egyetlen lehetősége a pénz. Többet költünk gyermekeinkre, mint kellene. A kevesebb több lenne. A pénz helyett adjunk több szülői melegséget, tanúsítsunk érdeklődést a gyermek dolgai iráni, legyünk vele gyakrabban együtt, beszéljük meg apró-cseprő dolgait, melyek az ő életében legalább olyan fontosak, mint a felnőtt esetében a munkahely, az állás, a jövedelem mértéke. De lássuk a konkrét tényeket. Az úttörőparlamenten az egyik gyermek elmondta, mi az igénye. »A szüleim vegyenek nekem és a testvéremnek kevesebb játékot, és játsszanak velünk többet.« Ez világos beszéd. Tehát az anyuka délután, ha hazamegy, töltsön egy fél órával kevesebbet az üzletekben, elvégre a gyerek is tud szabad idejében vásárolni a családnak, takarítson meg tíz-tizenöt percet a portörlésnél, szűkítse le a barátnőivel való tercierét, s az így nyert időt fordítsa a gyermekeivel való foglalkozásra. Ha igaz az a szülőd szólam, hogy »mindent megadok neki«, akkor ezt is biztosítania kell. És persze nemcsak az anyának, hanem az apának is. Egy kissé kevesebb időt a sörözésre, néhány partit elhagyni a kártyázásnál, rövidíteni a fusizásra szánt időt; igaz, így csökken a mellékkereset, de több idő marad a gyermekre. A Hazafias Népfront megyei pedagógiai bizottságának tagjaival és más pedagógus kollégákkal beszélgetve rendkívül tanulságos eseteket hallhatunk a mai szülők nevelési eljárásairól. Tegyük hozzá mindjárt: ezek a szülők a legjobbat akarják, s mégis sokat ártanak gyermekeiknek. Az ártalom alapja a túlságos kímélet a gyermekkel szemben. Sportnyelven szólva: a szülők egy része nem engedi gyermekét az életre való felkészítésben edzeni, csak pihentetni, s nagyon csodálkozik, ha gyámoltalan, visszahúzódó, vagy éppen a sorozatos kudarcok miatt szemtelen, követelőző és elkeseredett lesz a gyermeke. Nézzünk néhány példát rá. Visszeres lábú anyák létrán állva szedik a meggyet a fákról a kertben. Késő délután van, a nap izzasztóan süt, az anyák kidagadt erekkel, órák hosszat ágaskodnak a létrán, hogy elérjék a magas ágakon levő gyümölcsöt. Egy 12—13 éves lány fut ki a kertbe, nézi az anyjat, és könyörögni kezd nem: — Anyu, hadd szedjem én a meggyet! Dehogy szeded. Te csak tanulj! — De már mindennel kész vagyok. — Akkor meg menj, játsz- száL Vagy pihenj! Az nem jut az anya eszébe, hogy a hosszú szellemi torna, a tanulás után a kislánynak éppen az lenne az igazi pihenés, hogy szedi a meggyet, nagyokat ágaskodik a létrán, s a testi erőfeszítéstől egészségesen elfárad. Az úttöröraj elhatározta, hogy tagjainak kerékpártúrát szervez egy közeli faluba amely 20—25 kilométerre fekszik községüktől. Egyik délután el is indultak a kirándulásra. Villogtak a kerekek a napsütésben, a gyerekek izzadtak, de jókedvűen taposták a pedált. A rajvezetőt csak az nyugtalanította, hogy hol rnaräd két gyerek a csoportból. Mindegyiknek van kerékpárja, biztosra ígérték a részvételt. Csak nem betegedtek meg? Amikor odaértek a kirándulóhelyre, a vezető csodálkozva látta, hogy két autó van már a helyszínen. Az autókból, apjuk kíséretében, kiszállt a két eltűnt gyermek. — Hát" ti miért nem jöttetek velünk? . — A gyerekek helyett az egyik apa válaszölt. — Arra gondoltam, miért tapossa ez a gyerek a kerékpárt a hosszú úton, elviszem én kocsival. Éppen erre van dolgom, majd esteiele visszajövök ért*. — De akkor ez neki nem kerékpártúra! — Azért van a családi autó, hogy megkönnyítsük a dolgát. Én gyermekkoromban még autóban sem ültem! Nos, az ilyen kímélet előbb- utóbb oda vezet, hogy a gyermek elszokik mindenféle testi erőfeszítéstől, s nemcsak gyenge, izmű, erőtlen fiatal lesz, hanem az akaratereje sem fejlődik. A tanév első heteiben,, gyakori kérdés az alsó tagozatos gyermekeknél az iskolában, hogy mi volt a legemlékezetesebb nyári élményük. Az egyik osztályban éppen ezt kérdezi a tanítónő a gyerekektől. A fiúk és a lányok egymást felülmúlva számolnak be nyári kalandjaikról. Szó van it mindenről: a gyerekek egy része külföldön járt a szülők kíséretében, sokan nyaraltak a Balaton partján, ki a saját villájában, ki szakszervezeti üdülés keretében; mások élvezték a nyári szünidőt, s boldog semmittevéssel teltek a napjaik. A tanítónő minden élménybeszámolót meghallgatott, s megdicsérte az elbeszélőket Közben feltűnt neki, hogy az egyik kisfiú szinte kiszállva a pádból jelentkezik szólásra. Azt tudta róla, hogy egyetlen gyermek, s az apja nemrég jött haza egy hath ónapos szovjetunióbeli szakmai kiküldetésből. — Na, Ferike, hát neked mi volt a legszebb élményed mostanában? A gyerek kihúzta magát s örömmel felkiáltott.: — Birkóztam az apuval! Tari János tegetései túlságosan egyedieknek, túlságosan egy kicsiny értelmiségi rétegre érvényeseknek látszottak, mert úgy éreztem, ezek a mini válságok, mini aljasságok, mini meghunyászkodások, mini leijei ismeret-furdalásók, és mini tudathasadások nem illeszkednek eléggé a társadalmi teljesség szövetébe. Önálló, el- rákqsodott sejteknek tűntek egy makkegészségesnek tetsző szövetben. Ca,k az utóbbi két esztendőben derült' ki: Okud- zsava hallatlanul finom, érzékkel vette észre pályatársa írásaiban a további fejlődés lehetőségét. Triíonov műveit már negyven nyelvre fordítottál?: le, hazai könyvkiadásunknak is egyik »kedvence« ő. A Ház a rakparton és A másik élet rekordpél dányszám- ban kelt el, s e .nyáron egykét nap alatt szétkapkodíák a Szovjet irodalom című folyóiratnak azt a számát, amelyben Az öreg című kisregénye jelent meg. De mitől oly népszerű Trifonov? Nyilván azért, mert a művészi tökély színvonalán valósít meg egy jogot, amelyet huszonhárom esztende je a szovjet testvérpárt huszadik kongresszusa deklarált, s amely azóta — ha nem is mindig trifoinovi színvonalon — mindennapi gyakorlattá, sőt gyakran követelménnyé is vált a szovjet irodalmi életben: a kételkedésnek, a töprengésnek,' a múlt újraértékelésének, a hibák mozgatórugói feltárásának jogát. Hősei — a sztálini korszak intézményesített gyanakvásának lelki spanyolcsizmájában sínylődő egyetemista, a meghurcolt professzor, a tehetséges, de az érvényesülésért meghunyászkodni, taktikázni képtelen történész, a polgárháborús időkre emlékező öregember — sohasem törődnek bele pillanatnyi helyzetükbe, sohasem képzelik környezetüket a »létező világok legjobbikának«, minduntalan változtatni, jobbítani szeretnének. De meddig bírják erővel, meddig kemény a gerinc? Glebovnál, a Ház a rakparton diákhősénél meglehetősen hamar megpuhul. Mert, mint mindenütt, a hírhedt Moszkva-parti épület körül is igencsak sűrű volt a levegő a harmincas évek második felében, a ház körül, melyben Lenin barátja, Szergo Ordzso- i nikidze követett el öngyilkosságot, s amelyből a Lenin által a párt kedvencének titulált Nyikoláj Buharint hurcolta el — Sztálin utasítására — a félelmetes NKVD. Ebben a környezetben, a rakparti ház ragyogóan berendezett lakosztályainak és a kiábrándító társibérleteknek a mezsgyéjén nő fel Gie'oov, sajat bőrén érezve a deklarált és a Valóságos világ közt feszülő ellentétet. S végül jön a végzetes dilemma: »párt- és államérdekből« — ez volt mindenfajta koncepciós per mottója — részt kell vennie kedves professzorának és pártfogójának, leendő apósának, a talpig becsületes kommunista Gáncsuknak a »kinyírásában«. A kör bezárult, kibújni lehetetlen. Csak felejteni lehet né- Bany évtizeddel később, felejteni, felejteni... Igaz, a rakparti ház még áll, de már mások, s másként lakják.., Látványa mégis emlékeztet Trifonovot és valamennyi gondolkodó, lelkiismeretes olvasóját arra figyelmezteti: nem szabad felejteni! Kevésbé hajlékony alkat A másik élet történészhőse. Neki »csak« olyan apróságokat kellene megtennie az érvényesülésért, a kandidátusi fokozatért, a hatalmas jutalomnak számító nyugati tanulmányútért, mint átadnia dácsájának kulcsát néhány napra hivatali folöttesének, vagy az áltála húsz év alatt összegyűjtött tudományos dokumentumokat az osztályvezető rendelkezésére bocsátania. De ő — az abszolút erkölcs és a hirdetett elvek nevében — »merev« marad — és negyvenkét évesen áldozatul esik egy szívrohamnak. A társadalmi megsemmisülés itt — talán némi roman- tizáló »beütéssel« — együtt jár a fizikai megsammisülés- seí, bár a kettő kapcsolása így is hihető. Hitelesebb, távlatokat mutatóbb és megrá- zőbb — éppen »kamarahang- szerelése« miatt — Az öreg konfliktusa, egy, a saját családja körében is »persona non grátának« tekintett nyugdíjas — egykori vöröskatona — visszaemlékezései a polgárháborúra. Triíonov nem tartozik a briliáns technikájú írásművé- szek, közé, ahogyan .Dosztojevszkij és Iszak Babel sem tartozott. Kelléktárában jószerével nem találunk mást, mint egy elegánsan berendezett nyaralót, társasági eletet élő, gyakran kesergő értelmiségieket, keretes cselekmény- szövést, emlékezéseket, belső mond ogökat. E kevés eszközzel azonban hallatlan feszültséget teremt, intenzív töprengésre, újraértékelésre késztet. Nem ismer ‘ — mert nyilván nem kell ismernie —. tabukat. »Csak néhány magánszemély szeretne a tenoristával időnként ba-s.szu,szólamot énekeltetni« — nyilatkozta két éve aiz Inoszfcrannaja Lityera- tura munkatársának —, »de azok az idők már elmúltak, hogy ez sikerülhessen, is«. E távlatlátása, örökös mérlegelése, konfliktusérzékenysége teszi őt a kortárs szovjet irodalom legizgalmasabb, legnagyobb egyéniségévé. Lengyel András
