Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-28 / 253. szám

t Gyermekszínházi találkozó Moszkvai Zenés Gyermekszínház Játékkutyahűség Ä tárgyaknak lelkűk van. XI játékszereknek is. És nemcsak’ az idealista filozófusok, de a gyermekek szerint is. Az épí­tőkockának fáj, ha földhöz vágják, a gumi baba sír, ha rá­taposnák, a hintaló szomorko- dik, ha a szoba sarkában kell porosodnia. A hatéves Rosz- tyik játékai pedig — Nedda baba, a nyuszi, a katona, a csibe, a kismadár és minde­nekelőtt Lopusek, a virgonc kiskutya — búnak ereszti a fejét, amikor kitudódik: kis gazdájuk iskolába megy, s a szobába beköltözik a »kon- kurrencia«: a füzetek, a köny­vek, a ceruzák. Furfanghoz folyamodnak hát, hogy meg­akadályozzák Rosztyikot a növekedésben. Vándorútra in­dulnak: így talán sikerül meg­szerezniük a csodaszert. A Lu- komorje, a mesebirodalom he­lyett azonban a vasorrú baba honába jutnak. A balszerencse-sorozatnak se vége. se hossza: van itt elfor­dított útjelző tábla, csapda, vannak gonosz szarkáik, elő­kerül a halál vize, melynek — néhány órára — ä hűséges kiskutya esik áldozatául. Van itt minden, ami a gyermeki fantáziának ingere, minden, ami szivet szorít, kacagásra ingerel, tenyérizzadást okoz, megkönnyebbülést hoz. A vi­lághírű moszkvai Állami Ze­nés gyermekszínházának — a pénteki produkciója maga volt a megtestesült »-mesetota­litás«. Borisz Zahoder és Mihail Ziv kétfelvonásos meseoperá­ja — V. Rjabov, Natalja Szac és Mariivá Szokolova rendezé­sében — a legszebb hagyomá­nyok összefogásával, megújí­tásával, a látvány, a muzsika, a tánc »-fegyvereinek« beveté­sével, afféle gyermekösszimű- vészet létrehozásával igyek­szik megmozgatni a kicsinyek érzelmi világát, s egyidejűleg igyekszik az intellektusra is hatni. Az új hatásmechaniz­musok kikísérletezése — itt — bizonyára fölösleges lett volna, hiszen e társulat a tradicionális eszközökkel is holtbiztosra mehet. Színészei hallatlanul sokrétűen képzet­tek: szép vagy ha kell elrú­tított hangon is elsőrangúan, énekelnek, lendületesen tán­colnak, sőt csodálatos mozgás- kultúrájukból még hajmeresz­tő akrobatám utatvá nvokra is futja. Jókedvük sohasem tor­kollik hatásvadász bohócko­dásba, olcsó és öncélú «kulisz- szahasogatásba.« Mint egyen­lők közt a legkiválóbbak-ait említsük meg külön is Sz. Kuzmicin füleskutya-alakitá- sát, N. Makarova hátborzon­gatóan jó vasorr óba ny a - i n tér - pretálasát és V. Ívint, aki a tudós kandúr szerepét játszot- ta-élte kirobbanó intenzitás­sal. A magasrendúen képzett kórust egyik-másik operatár­sulatunk is bízvást eltrigyel- hetné a Komszomol-díjas moszkvai színházitól. Szép, ötletes a mű zenei anyaga, Mihail Ziv műve, melyet — a színészek és a kó­rus mellett — kiváló szólis­tákból álló zenekar interpre­tált Lina Fradkina érdemes művész irányításával. Kár, hogy a komor esefekmétnymoa­zanaitoknál elmaradtak a mu­zsika «sokkhatásai«, a dalla­mok könnyedsége olykor mint­ha tompította volna a mese által felkorbácsolt érzelmeket, bár valószínűnek tartjuk, hogy az apróságok robusztusabb megoldások hatására sem lát­tak volna rémálmokat az elő­adást követő éjszakán. Borisz Ljapajev mókás ba­lettkoreográfiákkal, a vendég díszlettervező, Piros Sándor színpompás színpadképpel, jó értelemben hagyományos fo­gásokkal járult hozzá az em­lékezetes élményt adó produk­cióhoz. Lengyel András Zárókonferencia Befejeződött a fesztivál Tegnap délelőtt a Dorottya szálló nagytermében záró konferenciát tartottak a szín­házi találkozón részt vevő al­kotók, művészek, kritikusok. Egy rendkívül gazdag és ered­ményes hetet fejeztek be a szomlbati események. Nyilassy Judit, a budapesti Gyermekszínház igazgatója ve­zette a vitát, amelynek témá­ja ez volt: -A színház szerepe a gyermek komplex nevelés­ben.« Elsőnek Nobel Iván, az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezetője szólalt föl. A színművészet és a pedagógiai céltevékenység kapcsolatáról I beszélt, s ilyen szempontból is nagyra értékelte a kaposvári nemzetközi rendezvénysoroza­tot. Idézzük egy érdekes, fel­tétlenül megfogadandó fölis­merését : »Amikor tanórára megyünk, színpadra lépünk. Akik színpadra lépnek: taníta­ni kezdenek.« Mindkét helyen — a tanteremben és a szín­házban — ugyanazt a varázs~ latot kell megteremteni. No­bel Iván ismertette az OPI kísérletét a drámajátékok tantárgy kialakítására. Ezután Natalja Szac, a moszkvai Központi Zenés Gyermekszínház vezetője — akit nyugodtan nevezhetünk a fesztivál díszvendégének — kért szót. Hitet tett amellett, hogy a színház célja a hu­manizmusra nevelés. A látott produkciók közül legmegka- póbbnak a kaposvári társulat Pinokkióiát, Asher Tamás rendezését ítélte. Babarczy László, a Csiiky Gergely Színház igazgatója is a felkért hozzászólók kö­zött volt. Rendhagyó, vallo­másos és szellemes hozzászó­lásában a kaposvári gyermek- színházi tevékenység eredet- vidékéig vezette vissza. Négy rendezőben, közös volt az, hogy mindnyájan őriztek ma­gukkal valami gyermekit: azonosították azt a döntőnek bizonyult pillanatot, amikor gyermekként kapcsolatba ke­rültek a színházzal. Babarczy László első élményeként a Nemzeti Színház Gellert—Ma­jor-féle előadásait említette mint meghatározó tényezőt, s egy filmélményre is utalt: Lawrence Olivier Hamletiére mint annak bizonyságára, hogy a gyermek elől nem zár­hatjuk el a művekben, film­ben, színpadon a valóságot, az élet jelenségeit. Felszólalását további hozzá­szólások követték. Délután Orosz László, a Kulturális Minisztérium főosztályvezető­je értékelte az egyhetes ren­dezvényt, a Latinca műve­lődési központban, ahol a Csiky Gergely Színház társu­lata Spiró György Hajrá Sa­mu! című játékát adta elő Gazdag Gyula rendezésében. Véget ért tehát egy, a ma­gyar színháztörténet szemszö­géből is fontos fesztivál ta­lálkozó, amellyel minden résztvevő nyert: azok is, akik előadásaikat bemutatták a ka­posvári gyermekközönség­nek, és azok is, akik végig­nézték. Képet kaptunk — kis túlzással — Európa gyermek- szinjátszásairól, a stílusokról és a társul fiókról. Rendezési­ben — azt mondhatnánk — egy egész város vizsgázott je­lesre. Leshó László A Szalontay Mihály z utolsó nap 5. Nézte a tenyerét, ujját, nem undorodott, csak valami vég­telen nagy fárad,tság vett rajta erőt, valami olyasmit érzett, mintha valaki vagy valami tiszta erővel gyomor­szájon ütötte volna, de úgy, hogy egy pillanatra bele is kábult-ájult volna az ütésibe, aztán gyorsan magához térne, és csak az utóérzés szörnyű­séges nagy üressége maradna meg... Nézte a tényétét. »Ez hát a véred! Ez maradt? Eny- nyi ?« Aztán elővette a zsebkendő­jét. gondosan letörölte, de úgy, hogy a zsebkendőben benne maradjanak az alvadt vérrögöcskék, összehajtogatta a zsebkendőt, s eltette. Aztán egy kicsit kijjebb feszítette a ''öcsi ajtaját, szinte lemállt a aros.széria-roncsról, s a kesz­tyűtartót vette szemügyre. Va­lakik már kiüríthették, mert csak néhány csavart, egy tö­rött csavarhúzót, egy dossziét s néhány gombóccá gyűrt pa­pírdarabot talált. Ezeket szed­te ki, simította tenyerére, s próbálta, mik is azok, külde­nek-e valami üzletet a túl­világról. Az egyik egy régi szerviz- számla volt, olajcseréről, olaj­szűrőről. eldobta. A másik egy szállodaszámla volt, meg­nézte a dátumot, három héttel ezelőtt volt, s . az egyik köze­li város híres,régi, öreg szál­lodája nyugtázta vele az éj­szakai szállásiért az összeget. Nagy volt az összeg, az öreg jöbban szemiügyre vette, lát­ta, két szoba számlája. Egy második emeleti meg egy har­madik emeleti szobát tünte­tett fel a számla. Zsebre tet­te a számlát, és tovább ke­resett. A harmadik papír egy le­vélborítók volt, a borítékon Miiki címe, szekesztőségi di­me, neve, és a feladó. »Fa­zekas Julianna, tanítónő«, s utána egy kis dél-dunántúli falu neve következett. Eltöp­rengett, valahol, valakitől — Mikitől tán — hallotta már ezt a nevet. Véletlenül tudta, hogy van ez a község, s azt is véletlenül, hogy éppen er­re. Mert hogy egyszer fotó­zott itt, valamiféle régi üveg­huta volt ott, s hogy újra működésbe hozzák fiatal ipar­művészek, hat egy helyi ki­állításra meghívták, s ő hagy­ta magát rábeszélni. De ez ugyancsak régen volt már, kocsival nemigen találna oda, pedig tudta, meg kell a cím­zettet keresnie. A következő papír egy le­vél volt, kicsit olajos, rég­óta hányódhatott a kocsiban, egysaer-kétszer már beletö­rölték az olajteknő nívópálcá­ját. s először azt hitte, ez a levél tartozik a borítékhoz, de aztán, hogy olvasta, rá­jött, nemi, ez valami más. Mi­ki levele volt, vagy talán le­vélfogalmazványa. Bélának írta, de mert nem volt rajta dátum, nem tudta, hogy ez egy igazi levél, amit Miki ténylegesen elküldött Bélá­nak, vagy csak valami fiktív amit talán a halála után kül­dött. .. Több összehajtogatott koszos, olajos, törődött levél­lap: »Kedves Béla. ülök és írok, és zenét hallgatok. A Máté passiót. Jézus, Júdás és Piti- tus hármasát, tiszta édes ze­ne. Édes, írom, de nem a dolce stii nuovo édessége ez, hanem a végső letisztázottsá- gé, az örömé, a hangok szép­ségéé. ..« Itt valami olvashatatlan rész következett, az olaj tel­jesen átitatta a papírt, el­mosódtak a sorok. Majd a vége: ».. j száll, szárnyal? A bé­kességet, a magányt hirdeti ez a hang, a magány dicsőségét. Ö, el lehet bújni egy ilyen hang'ban. egy ilyen ae-neben! El lehet bújni egy tiszta gon­dolatban, mely mégis millió szállal kötődik a világhoz.. s S kell — érted, kell—, hogy végre életem értelme megle­gyen. ’ A munka teremtő ma­gány. A magam végtelen tér­sége az a belső táj„ amely szabadon foroghat a neki megfelelő külsőn, és amely nyomot hagy. ha olyan ki­csit és méltatlant is. mint én vagyok. De hűen ifjúságunk­hoz. hűen eszméinkhez... Mitől féltem néha? Ó. nem a haláltól. Sokkal inkább a megalkuvástól. Hideg vagy meleg légy — tiszta képlet. A langyost kiköpi az Isten? Féltem hogy hazugsággá vá­lók, nem a félelemtől, és nem elsősorban a félelemtől. Sok­kal inkább a tudatlanságtól, hogy nem leszek képes tudni, hogy alulmaradok a valóság­gal szembeni csatában, agyam kopása vagy a szervezet el­kényelmesedése miatt. Mert tudd meg, sok ember nem azért hazug, mert az, hanem butaságiból, nem érti, ismeri a valóság erejét. Nem féltem a hiúságitól, a gőgtől, mert mindig tudtam »A super hi a initium sumpsit ommis per- ditáo«. Vagyis: »Minden rom­lás a gőgből származik« No- ( ha most, e minapi életünkben imkálbb igazak*» lesz a másik mondás: »Radix omnium raa- lorum est oupiditas. Mindé" baj gyökere a kapzsiság.« 'Növényvédő szerek és a Balaton vize Interjú Szili Mátéval, a növényvédelmi állomás igazgatójával Sokan sokfélét írtak-mond- tak már a Balaton vizének fokozódó szennyeződéséről. Több vád is érte a növényvé­dő szereket, a különböző kár­tevők ellen fölhasznált mér­geket, Nemrég a Somogy me­gyei Növényvédelmi és Agro­kémiai Állomáson e szerek hatásáról rendezett nemzetkö­zi tanácskozáson részletes kí­sérletek, laboratóriumi vizs­gálatok eredményeit ismertet­ték. Szili Máté igazgatót kér­deztük: — Mennyi növényvédő szert használnak föl Somogybán? — E szerek alkalmazása az utóbbi években ugrásszerűen fejlődött. Évenként 5—8 szá­zalékkal használtak fel töb­bet a gazdaságok. A megyé­ben 1965-ben még 31 milliót költöttek 1115 tonna növény­védő szerre, tavaly már 193 millióért vettek 3119 tonná­nyit. Az úgynevezett egyszeri kezelésre átszámított terület 1965-ben 124 ezer hektár volt, tavaly már csaknem négy és félszer több. S közben 1965- től 23 ezer hektárral csökkent a megművelt földterületek nagysága. — Mi ösztönözte ezt a gyors növekedést? — Több oka van. Az egyik legfontosabb: az utóbbi más­fél évtizedben 77 százalékkal csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkaerő szá­ma. A növények ápolását, a kártevőktől való védelmét e társadalmi kényszerűség miatt vette át egyre jobban az ag­rokémia. Nálunk mintegy 2000 rovarkártevő, pusztít, ebből 600 rendszeresein. A növényi be­tegségek száma mintegy 1500, rendszeresen 200—300 jelent­kezik. S e kártevők a termés 20—90 százalékát is elvihetik. Ezért a növényvédő szerek használata nélkülözhetetlen. — Ma a világon a biológiai védekezéssel is kísérleteznek. Befolyásolják a rovarkárte­vők szaporodását, vagy kite­nyésztik a kártevő — a növé­nyekre veszélytelen — ellen­ségét. Hol tart nálunk a bio­lógiai védekezés? — Nemcsak nálunk, az egész világon eléggé gyermek­cipőben jár. Szabályozott, kli­matikus viszonyok között — például üvegházi atkáknál — elérhetik a várt eredményt. De a természetben a méretek és az élővilág bonyolult kap­csolatrendszerének nem ala­pos ismerete miatt eddig sze­rény eredmények születtek Csak az amerikai húslegyet sikerült nagyobb területen el­pusztítani így. Sterilizált hí­meket tenyésztettek ki hatal­mas mennyiségben; s miután nem termékenyültek meg a légy petéi, nem jött a világ­ra az új generáció. A kémiá­ra még jó ideig szükség lesz a mezőgazdaságban. — Á számadatok lenyűgö- zőek. Ugyanez jellemzi a nö­vényvédő szerek felhasználá­sát a Balaton-parton is? — Ugyanez, de bizonyos megszorításokkal. A Balaton déli vízgyűjtői a megye me­zőgazdaságilag hasznosított területének egyharmadát érin­tik. 24 nagyüzem ((22 téesz és 2 állami gazdaság) dolgozik itt, a legnagyobb bevételt adó legnemesebb kultúrákat ter­mesztik. Világos, hogy szük­ség van a növényvédő szerek­re. A megyében forgalmazott szerek harmadát, összesen 860 Villanyszerelő szakmunkást timk-munkakörbe azonnali belépéssel fölveszünk Szolgáltatóipari Szövetkezet, laposvár, ntinea Sand.. tormát ftt használták föl ta­valy. 65 féle hatóanyagot, 159 féle készítményből. — E szerek alkalmazásának gazdasági haszna egyértelmű. A Balatonnál azonban más — e környezetben fontosabb — szempontok i6 varinak. Eh­hez azt kell pontosan tudni! tisztázták-e, hogy az ilyen tö­megben fölhasznált vegysze­rek hogyan viselkednek a környezetben? — A legfontosabb kérdések már tisztázódtak. A szerek közül csak négy hatóanyag van, mely a vizek élővilágá­ra nagyobb veszélyt jelent: a metilparathion, a diazinon, a DNBP-acetát és a klórtoluron, E szereli a vízben 12—24 na­pig is jelentős mennyiségben megmaradnak, míg a többi 2— 4 nap alatt alig kimutatható szintre bomlik. Hogy e las­sabban bomló szerek esetleg káros hatását elkerüljük, egész sor óvó-megelőző intézkedés van ma is érvényben. — Melyek ezek? — A legfőbb biztosíték a* az ellenőrzési rendszer, amely Magyarországon kialakult. Egy szer csák többszörös biz­tosítás után kaphat végleges gyártási engedélyt. A gyártás és fölhasználás széles körű szabályozását a FAO modell­nek nyilvánította és javasol-1 ta nemzetközi elterjesztését.' E szerekkel csak szakképzett emberek foglalkozhatnak (a megyében 120 szakember van), és kiépült egy korsze­rű keverő-kijuttató bázis. Szervezett, gördülékeny elő­jelző szolgálat van, hogy csak ott és akkor védekezzenek a gazdaságok, ahol és amikor kell. A különböző részkérdé­sekkel speciális laborok fog­lalkoznak. Vannak korlátozá­sok is a be nem tiltható, de veszélyesebb készítményeknél. A tét ugyanis nagy. Az 1965- ig használt klórozott szénhid­rogének (DDT, HCH) a ter­mészetben 50 ezerszeres föl- dúsulásra is képesek, s még a legutóbbi években is kimu­tatták minimális adagban bomlástermékeiket a labora­tóriumok. — Milyen rendszabályok ép* vényesek a Balatonnál? — 1966 óta évről évre szi­gorúbb előírások óvják élővi­zeinket. Először az élővizek menti 200 méteres parti sáv­ban tiltották meg a vizek élővilágára veszélyes szerek használatát, majd ezt a Bala­tonnál egy kilométerre ter­jesztették ki. Később a befo­lyó, a Balatont tápláló csa­tornák egy kilométeres sáv- ján is érvényben lépett a ti­lalom. E területeken még tá­rolni sem szabad a növényvé­dő készítményeket, sőt 5 kilo­méteres sávban a műtrágyá­kat tilos fedetlenül hagyni. Rendeletek szabályozzák az edények mosását és a göngyö­leg megsemmisítését. Még a selejt szerek megsemmisítését is megszervezték: célfuvar vi­szi a nitrokémiai üzemekbe, ahol elégetik. — Az esőzések mégis vízbe juttatják a különböző készít­ményeket. Vizsgálták-e ezek hatását élővizeinkben? — Vizsgáltuk az állomáson modellkísérletekben, és sok más, helyszíni adatunk is van. Megállapítottul!, hogy ható­anyagok káros mennyiségben nem jutottak a Balatonba, il­letve a besodort szerek ott különösebb következmények nélkül bomlottak le. Még a veszélyesebb négy hatóanyag­nak sem találtuk nyomát, s különösen nem a halaknál és más, az élő, állati szerveze­tekben iPohgUttjuk.) Csupor Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom