Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-27 / 252. szám
GYÁSZJELENTÉS Mflf megreindüléesél tmtotjvtk mindazokkal,, akik ismerték éa tisztelteik, hogy ÖZV. KULA GYÖRGYNÉ Biczó Mária Kaposvár, Vörös Had.sereg út MW. szám, majd toponári lakos, október 22-én súlyos betegség irtán, csendesen elhunyt. Temetése október 29-én, hétfő, 3/4 3 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. Gyászoló Illés család. (031490) * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és akiket szeretett, »hogy fe lejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk GÁTI JÁNOS ny. pénzügyi csoportvezető boldog házasságának 36. évében, 70 éves korában 1079. .szeptember 16-ám türelemmel viselt hosz- ezú szenvedés után Budapesten elhunyt. Temetése 1979. szeptember 29-én volt 2 órakor a rákoskeresztúri Üj Köztemetőben. Gyászoló család. (176587)V * * * Szomorú szívvel közlöm barátaimmal és ismerőseimmel, hogy szeretett unokatestvérem. GOSZTHONY SAROLTA október 23-án. csendesen örök nyugovóra tért. Nyugvóhélyére október 30-án. kedden, délután három órakor helyezzük a bárdibükki olajhegyi .sírkertben. Goszthany Mária * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TURUNKÖ FERENC Kaposvár, Géza u. 49. sz. alatti (volt hetesi) lakos, 07 éves korában. hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése október 29-én, hétfőn délután háromnegyed 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Háláte szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága és felejthetetlen halottunkat BORSÁNYI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Bánatos felesége, leánya. (798) Balatoni közvetlen vízparti nyaralót vagy telket vennék. Leveleket : -Déli parton 173350.- jeligére, a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (7850) Kaposváron eladó, az új gyártelepek közelében háromszobás összkomfortos, garázsos új ház 1000 n-ölön. Padlása la- ká^itók kialafcíth a tórá n készült. Érdeklődni: Tóth L. vl 10. fszt. 1# (031417) Kétszobás, konyháé, kertes családi ház beköltözhetően olcsón eladó. 7530 Kadarkút, Körmend u. 45. (031364) Balaton déö partján fekvő telekiért készpénzt adok + albérletet Pécsen tanuló diáknak. Vagy életjáradékos szerződést kötök épületre, vagy présházra. Minden megoldás érdekel. Cím: Városi Rendelőintézet, 7633 Pécs, Nemethné. (031344) Egyszáznyolcvam- kettő n-öt zártkert D00 tőke szőlő és gyümölcsfa, osztatlan közösségben eladó. 18 óra után. Kaposvár, 43-as Ifjúság u. 66. IV/». 1830450) Kapósra érőben 9001 n-öl föld akácossal, szántóval, és gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: Kapósmérő, Rákóczi u. 8. (031419) Siófok • közelében 200 n-öl’ ftatai lugasszőlő eladó. Érdeklődni : Siój űrt., Árpád u. 3., délutáni órák--' ban. _________ (5aff70) N agyberki, Vörös Hadsereg út 2ft., számú ház eladó. Érdeklődni : Varga Ká- rolyrié, 7300 Komiló, Kazinczy u. 8. (030437) Magyaregresen a Kossuth u. 37. sz. alatti egyszoba, kony- hás ház eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Búzavirág u. 3. feszt. 4. Szombat, vasárnap egész nap, hétközben délután 3 órátóL (717) Marcaliban 4 szobás családi ház kerttel eladó. Kossuth u. 5. _________ C534G4) M arcaliban 5 szobás kertes, emeletes lakóház OTP átvállalással eladó. Érdeklődni egész nap, Berzsenyi u. 112., a helyszínen. (53496) Három évesnél idősebb piros 860-es Fiat sport Coupe, fekete bőr üléssel eladó. Érdeklődni : somogybád, Béke vl. 4. (031391) Pataki WaH eladó. Dr. TLmaífy^; Leogyefttott. Kórház. (68473) ' 1300-m Voöcs wagen és MI A Diesel eladó. Kaposvár, Nyár u 7. | (031424) I 2 darab TR 900-as Combi karosszéria. 60l-es új motor és sebváltó. . alkatrészemként is eladó. 18 óra után. Kaposvár, 46-as Ifjúság u. 66. IV/2. Blame k. (031446) ZF-es Dada 1300-as jó állapotban, friss műszakival eladó. Ba- latomföldvár, Báthori u. 55/2. Fodmanicz- ky. (176562) UF-es Wartburg L. eladó. Bogdán Zoltán, Balatonföldvár, Erzsébet u. 40. Ö76560) UC-s fehér 1200-as Zsiguli friss műszaki vizsgával eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 221. (031459'» Volkswagen UM-es eladó. Kaposvár, Honvéd u. 27. III. 3. Telefon : L2-85ÉL (031474) S 100-as L Skoda személygépkocsi _ 3 éves eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap egész nap, Csombárd, Kossuth u. 70. (711) Trabant Combi Zl-s friss műszakival eladó. Fonyód, Sándor u. 42. Telefon: 243. (713) Wartburg CT-s 353- as eladó. Érdeklődni 18 óra után, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 64. L em. Valenta. (712) Garázsban tartott UN-es Trabant eladó. Kaposfüned, Vörös október u. T&. Kollá- rovics. (31496) CR-es 406-as Moszkvics, lejárt műszaki vizsgával, eladó. Érdeklődni : délután, Kaposvár, Lcxnttoa. u. 14/a. Tánczos. (081498) Trabant motor eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 23/a. (001499) UO-s sárga Wartburg de Luxé jó állapotban eladó. Érdeklődni : délután 16 óra után, Tefmer Béla, Kölese, Kossuth u. 20. (Osak személyesen). (176566) Sárga UL-es Wartburg eladó. Kovács, Balatonföldvár, Bátort út 56/1. Érdeklődni 2f7 óra után. (170566) UT-a Trabant eladó- BogLárteűe, Sza- badságtelepi élelmiszer bőit. (53466) ZF-es Wartburg de Luxe 20 000 km-rel eladó. Érdeklődm lehet mindennap iß óma után, Kovács Gölle, Árpád u. 3S5. (719) 1000-es Wartburg kiskerekű, 1981. január végéig levizsgáztatott egészségi okok miatt eladó. Kaposvár, Április 4. köz 4. n. lph. HL em. 8. Falát. (710) Közlemény Értefií-bjűk a lakosságot, hogy a Fonyód—Kaposvár regionáüs ivóvíz-táv vezetek kaposvári bevezető szakaszának építése miatt" a Jutái útnak a Túskevári csomóponttól a Ságvári Endre utcáig terjedő részét 1979. október 29-én 9 órától lezárjuk A forgaloméi 1 er el és i<ipjé ad a bt <4 járművek a Sa<g**ári Endre utcát vehetfk igénybe. DÉL VI ÉP Kaposvár HÁ« Vnabai* 4 adó. Érdektfőctaa, Mar- cft», fpdraszüKlet. öCMto) UR-es JSehér Trabant eladó. Marcali, Kaposvári ét. 34. (53491) ÜE-s 1200-as Zsiguli eladó, öreglak. Fő u. 64 Érdeklődm 17 óra után. (53492) Jó állapotban lévő LK-s 1200-as Zsiguli eladó. Nagyberki, Kossuth D. u. 21. (031482) Mély panorámás plüss, és egy összecsukható sport gyer- mekkpesi eladó. Érdeklődni Kaposvár, Marx K. u. 14. Gyer- tyásné. (24) Eladó Alba-Régia és Favorit televízió, 50 literes hűtőszekrény, új árammérő műszer, új angol fúrógép, üt- vefúróval, festékszóró. Vajda* Kaposvár, Vörösmarty u. 3. (715) Szőlőoltványok kaphatók : Szilváner, Szlanka, munkotály. Irsai Olivér, Saszla. Zalagy öngye. Ara 14 Ft. Dele vári ára 10 Ft. Rostás Elemér, Abasár, Kossuth u. 28. (7654) Amerikai ezüstfenyők, kékesezüstösök, dísznövények, egzóták. Zamárdi-felső, Zalka M. u. 56. Árusítás hétvégeken. (9356) Bokorrózsák, örökzöld és lombhullató díszcserjéik, sövény- cserjék, oezlopthu- ják, ezüsté és többféle fenyő fajtáik megrendelhetők: Demeter Károly rózsa- és dísznövény kertésznél, 8636 Baflatonszemes, Petőfi u. 7. (42129) Kitűnő állapotban lévő női bunda olcsón. éladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Hegyi u. 2«. Egész nap. (031337) Asztalosok figyelem! 20 darab állítható« zsalu készítésére vállalkozót keresek. Kovács Tibor, Zalaegerszeg Bazitai u. 82. (8190) Húsz darab vemhes birka, elköltözés miatt sürgősen eladó. 7531 Kőikút, AJsógyóos 38. (031379) Oriásgyümölcsti egres, piros és fekete ribizketövefc darabonként 20,— Ft, Meiszte werfe évelő szegfűpalánta tövenként 4,— Ft. Kaphatók : Toronyi kertészet, 5600 Békéscsaba, Szbraka cl 27, (130620) Németjuhász tenyésztőik figyelem! Hazánk egyik legeredményesebben örökítő, am erikából importált Bihart S. Ulk, valamint NSZK-bél importált Faruk Rot- ten-Riadler tenyészkan, Ganto Víneraura vonaltenyésztett, minden igényt kielégítő németjuhász kölykök eladók. Molnár István, Juta, Dózsa vl. 70. (7431). (6812) Bokorrózsák, örökzöld és lombhullató díszcserjék, sövénycserjék, oszloptjiu- ják, ezüst- és többféle fenyő fajták kaphatók : Demeter Károly rózsa- és dísznövény kertésznél, 8636 Baiatomszemes, Petőfi u. 7. Telefon: 43-024. (42129) Siófokon 1 pár fuvaros ló teljes felszereléssel, nyugdíjazás miatt eladó. Érdeklődni : Siófok, Mészáros L. u. 1. Telefon : W-779. *17*9579) Méreten fefttö útállapotban galambszürke krombi női télikabát 2 soros vatelinnal, selyem béléssel, 2000 Ft-ért eladó. Marcali, Kovács József, u, 6, L Lakás. Weber. Angol agárkölykök eladók. Kaposvár Gárdonyi Géza u. 27. (792) Bokorrózsák megrendelhetők a leggyönyörűbb színekben, őszi szállításra. Kérjen díjtalan, új árjegyzéket. Thuarillys hagymák gyönyörű piros tarka színben kaphatók. Szállít: Szűcs István rózsaiskolája, Mezőtúr Munkás u. 11. (5400). (703) Automata mosógép eladó. Cím: Kaposvár,- Bajcsy-Zs. u. 16—18. Hl. em. 1. ___________ (031477) F ehér női báránybunda, 46-os méretű, eladó. Kaposfüred, Kaposfüredi ut 181. <031470) Vágócsirke kapható. Horváth Ferencné, Nagyatád, Ács u. 14. (001502) Eladó vágócsirke nagyobb mennyiségben is. Nagyatád, Ács u. 2/c. Bárányék (03H501) Kaposmérőben 3 hónp^os bika borjú. Kossuth u. 44. alatt eladó. Ugyanott egy szeoskavágó is eladó. (031492) Faragott népi étkezőgarnitúra sürgősen eladó. Megtekinthető 15 óra után. Be- lányi, Kaposvár, Csalogány- u. 49,13. (031466) Zsiguli és egyéb motorok teljes generáljavítását rövid határidővel, nagyon pontos munkával vállalom Székesfehérvár, SaKai I. u. 14. (911363) Egyedülálló személyt lakásért elgondoznék. A jénaiatokat : «-Kölcsönös bizalom-« jeligére, 001481. számra, a hirdetőbe kérem. (031461) Karácsonyfa, lucfefő 1—2 méterig 500 darab, parkosításhoz 1 méteren a-luli 500 darab eladó. Fenyvesi József, 8852 Gyékényes, r7asútállomiás. (031497) 2500 darab 1,5 méteres karácsonyi fenyő eladó. Nagy József, Tapsomy, Kossuth u. 3. (58493) Egy 80 Kitérés fekvő hidrofor üzemképes állapotban eladó. Ho- lecz Károly, Balaton- szentgyörgy, Egri J. U. 96. (42227) j|j XAKÁS , I Kaposváron, I. emeleti 2 és félszobás, gázos tanácsi lakást cserélnék kisebbért, megegyezéssel. Ajánlatokat 031439. számra, a hirdetőbe. (031439) Elcserélném Kaposvár, Damjanich u. 40. sz. H/l. három- szobás összkomfortos tanácsi lakásomat hasonló egy, vagy másfél szobásra II. emeletig. Balogh. (031469) Tatabánya legszebb helyén lévő tanácsi kétszobás összkomfortos lakást cserélek hasonló siófokira. Leveleket: «-Sürgős« jelig éré, a siófoki szerkesztőségbe. (58467) Egyedülálló középkorú nő lakásmegoldást keres Marcaliban vagy Kaposváron 50 ÓOO Ft-ig. Leveleket Marcali, Lenin út 3. Csontos Györgyné címre. (93489) belvárosi 3 szobás gázos öröfclákás igényesnek eladó. Kétszobás, kertes belvárosi házat beszámítok. Érdeklődni : délelőtt 10— 12 óra között. Cím a kiadóban Az 1900-as évek elején készített, jó állapotban lévő antik ebédlő bútor eladó. Kaposvár, Május 1. u. 38. Csuváriék. Egész nap. (704) Szoba bútor sürgősen eladó. Kaposvár, Streith Miklós u 6. Zámbóné. (799) Jó állapotban lévő kétszemélyes gyermekszoba bútor és egy modern hármas szekrény eladó Érdeklődni: mindennap 17 órától. Magyar Károly, Kaposvár. Honvéd u. 18/a*. IV i. (931593) Haláleset miatt használt bútor eladó. Érdeklődm lehet mindennap 16 óra után, Bartha Józsefné, Kaposvár. Vörös Hadsereg a. 13. (031495) Hálószoba és konyhabútor jó állapotban eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Puskin u. L, délután. («30494) Olcsón eladó egy kétszemélyes, két egyszemélyes ágyneműtartós heverő, akasztós szekrény, ülőgarnitúra. Kárpáti, Barcs, József Attila a. 1. (53486) Eladó jó Sßs-potban lévő 3 heverő, 2 fotel és 2 gyermökszek- rény. Kaposvár, Kinizsi laikótömb 1. IV. lph., fszt. 1. Érdeklődni 17 óra után. (714) Kis Gsaftádiházat bérelnék 1—2 évre Siófok—Széplak-alsó területén. Ajánlatokat: «-Fortuna« jeligére a siófoki hirdetőbe. (170584) Szoba kiadó 2 diáklány vagy fiú részére november 1-től. Cím a kiadóban. C719) Kistoert tulajdonosok figyelem! Megnyílt a siófoki Állami Gazdaság faiskola lerak ata, 7460 Kaposvár, Szigetvári utca 26. szám alatt. Mindenféle gyümölcsfák, szőlőoltvány ok, rózsatövek és dísznövényeik álflandóan kaphatók. Nyitva tartás: . h értőtől—vasárnapig 7.00—17.00 óráig. Telefon: 14-30Ó. (031476) Értesítem kedv« vásárlóimat, hogy sütödéimet november 1-én megnyitom. Lukics L á sz Ión é, Kaposvár, Bartók Béla m. 4. (431456) Ipari szövetkezet keres bűtsrszatlaü többszobás lakás!, melyei szériái céljára rendezne be. Jelentkezés: 42224. számra, a kiadóba. <*Ä224) Olcsóbbnál is olcsóbb: Kockás zefir, 90 cm-es 18,80 Ft Zippzáras férfi kardigán 363,— Ft Női krepp hálóing 60,— Ft Bakfis ballon garbó 90,— Ft Lányka trevira kardigán 100,— Ft Keresse fel a Kaposvár, Noszlop.v Gáspár utcai Olcsó Aruk boltját, ahol mindig kedvezményes áron vásárolhat. ' / W2231) J Barkácsolók figyelem! Betonkeverőhöz, körfűrészhez. darálóhoz slh. villanymotorok nagy választékban kaphatók OZF—90 L4N 220 V, 75« W, 1*00 ford. 2 290,— 220 V, 1190 W. »00 ford. 2 700,— 220 V, 1100 W, 1400 ford. 2 010,— 380 V, 1500 W, 2860 ford. 1 880,— 380/220 V, 2200 W, 2900 ford. 2 200,— Kaposvár, Május 1. n. 26. Csifey Gergely Színház: 16 órakor: HAJRÁ SAMU! Bérletszünet. (Latinos Művelődési Házban). 19 órakor: CSÁRDÁSKIRÁLYNÖ. Bérletszünet. 19 órakor: DON JUAN Siófokon. Kaposvár, Vörös CsiHag: dti. 3 es 5 órakor: ALLEGRO BARBA- RO (14)., este 7 óra-kor: CSALÁDI ÖSSZEESKÜVÉS 014). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: FEKETE RAK OLLÓJÁBAN., du 6 és este 8 órakor: A ZSOLDOSKATONA. Siófok: du. 5 órakor: AZ ELŐKELŐ ALVILÁG (16)., este Tórakor: ULZANA. Barcs: A VASPREFEKTUS (14). MarcaU: A KÉTBALKEZES ÉS AZ ÖRÖMLÁNY (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: idősebbdk is elkezdhetik. . 8.05—9.55: Iskolafcévé. 9.55; Mindenki közlekedik... 10.10; Szeress ma éjjel! Amerikai film. 11.25—12.00: Arany és ezüst Rö- vidfilm. 13.46: Nagy amerikai bur- leszkek. 13.55: Idesüss! 14.20: Fókusz. 14.50: Hírek. I4.5ö: Pergő képek. 16.35: Latinca Sándor. 16.20: Költőnk és kora. 16.56: 9-es stúdió. 17.30: Főzőcske — de okosan. 18.00: Híres magysar könyvtárak. 16.50: Reklám. 16.36: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Esti mese. 19.29: Idősebbek is elkezdhetik . . . 19.30: T-z-híradó 20.00: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. 21 30: Eäton John. 22.20: Tv-híradó 3. 22.30—23.20: Jelenetek egy házasságból. Svéd filmsorozat. Budapest 2. . 18.10: Az utolsó n®p. Tv-játék. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Forgósain. 20.40: Fantasia Francia rövidfilm. ! 21.05: Tv-híradó 2. 21.25—23.05. í Mazepa. Tragédia kjét résztoen. Magyarán szólva ... 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 14.06: Címkék. 14.16: A népművészet mestere idei kitüntetettje: Badacsonyi Lajos. 14.30: Megtelik-e az ország éléskamrája? 15.00: Hírek. 15.05: Üj zenei újság. 15.55: Reklámparádé. 16.OO: 168 óra. 17.30: Üj Melódia-lemezeinkből. 18.01: Bein utat juk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételeit. 18.16: Holt volt, hol nem volt... 18.26: Mai könyvajánlatunk. 18.29: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Sporthírek. 18.45: Rádiószínház. 19.33: Üj népdalf elvételeinkből. 19.58: Brahms: g-moll zongoranégyes. 20.37: Verdi: Simone Boccs- negra. 23.16: Versenyművek. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.26—7.39: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Herb Alpert és zenekara világ- slágereket játszik. 8.20: Tíz pere külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Bodza. Klári, Béres Ferenc, Máthé Jolán és Tihanyi József énekel. 9.30: Hogy tetszik lenni? 10.30': Hírek. 10.33: Válaszolunk hallga- tódmknak. 10.48: Fúvósindulófe. 11.06: Herbert von Karajan Suppé- nyitányok&t vezényel. H.40: Fiataloknak! 12.30: Hírek. 12.33: Jő ebédhez szól a nóta. 13.30; Éneklő Ifjúság. 13.46: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Harminc perc rock. 14.30: Hírek. 14.35: Orvosi tanácsok. M.40: Piradello két jelenete. 16.06: Joan Sutherland könnyűzenei felvételeiből. 15.42: Barackvirág. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.30: Hírek. 16.33: Pop- hullám. i<7.30: Közkívánatra. 19.30: Operettegyüttesek. 20.00: Újdonságainkból. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20 38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.35: Dzsesezklub Békéscsabán. 22.35: Verbunkos zene mesterei. 23.00: Hírek. 23.10: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízj edzőszolgálat, \ S. MŰSOR Jugoszláv W 17,00: Hét W-ftap. 17.40: Kai- ny elv járási gyermekdalok. 18.45 : Tv-kabaré. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A makrancos hölgy. Amerikai film. 22.00: A Zagreb 79 szórakoztató zenei feszttwái. 23.10: Szombat este. Osztrák tv 15.25: Az egyszer voit »Keretem. Filmvígjáték. 17.00: Pinocchio. 17.25: Charlie papa mondta. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Közönségszolgálat. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Rudi Carell műsora. 2Á.50: Spoat- htrefe. 22.06: Közvetítéa Ltozből : Sportgálaest. KOSSUTH RÁDtO 126—7 39: Jő reggebt! 8.»: Hírek. 8.06: Műsorismertetés. 8.20' A mai nap kulturális programjából. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.'ő: 4x4. 10.00: Hírek. 10.05: Opera-nm- v észlem ezek. Ti.00: ismeretlen ismerősök. 12.00: Deli krónika. 12.20; 2enei anyanyelvűnk. 12.30: 7.38: A máskoréi stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Fiataloknak a korfárs zenéről. 8.38: Opera áriák. 9.20: Dávid Ojsztirah hegedül. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hí- I rek. 11.06: Szimfonilcus zene. 12.45: Bemutatjuk új felvételeinket. 13.00: Hírek. 13.06: Műsorismertetés. 13.07: Egy boldog élet. 1.4.10: Brankovics György. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Délutáni hangverseny U6.50: Egy tiszántúli őrült rímeiből. 16.55• Liszt szimfonikus költeményei. 17.30: Solti György Wagn er-felvételeiből. 18.20* Szimfonikus zene. 19.56: »A vers nem múlik el.-« 20.45: A kamara- , zene kedvelőinek. 22.20: Magyar, zeneszerzők. 23.08: Századunk kórusműveiből. 28.3>0—23.4K): Hírek. * Időjá't á*.