Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
Nyolc játékos levelét megírta Ä somogyi labdarúgás Iránt érdeklődők bizonyára meglepetéssel olvasták tegnap a megyei bajnokságról szóló tudósításunkban a Bogilárlellé összeállítását Az egy héttel korábbá csapátból heten hiányoztak. És még valami: »új« edző — Papp Gyula — ült a kispadon, Haragh Tibor helyett Vajon, mit takarnak e tények? Már a múlt héten érkeztek kósza hírek Boglárlelléröl. A szeptember 23-i — hazad, Mer- nye elleni — mérkőzéskor sok olyan történt amely válaszra várt. Aztáh néhány nappal később kiderült hogy nem mendemondáról van szó. A megyei labdarúgó-szövetség egyszerre nyolc levelet kapott, mindegyiket azonos szöveggel: -Alulírott X. Y., a Boglárkáié játékosa hivatalosan bejelentem, hogy a jövőben a labdarúgó-szakosztályban nem kívánok aktív játékot folytatni« ... És a nevek: Kenéz István. Brunner Zoltán, Nagy Jenő, Riba Zoltán, Takács Béla, Takács György, Vass Zoltán, Vázsonyi László. Vajon mi késztette e labdarúgókat levelük megírására? Ezért utaztunk a Balaton- parti nagyközségbe, egy kis oknyomozásra. Németh Béla, a júliusban fuzionált sportkör új elnöke nem éppen derűs hangulatban fogadott Szavain érződött, hogy a közeli napokban több álmatlan éjszakát szerzett neki ez az ügy. Röviden így mondta él az esetet: — Korábbi edzőnknek. Haragh Tibornak nincs edzői képesítése. Egy állásfoglalás szerint a megyei bajnokságban csak szakképesítéssel ler hét valaki vezető edző. Ezt Háraglh Tibor is tudta, be is iratkozott a szaktanfolyamra; de nem fejezte be. Közben nálunk a fúzió után megnőtt a játékosállomány és megnövekedtek a feladatok. Ügy éreztük, ha céljainkat el akarjuk érni, függetlenített, szakemberre lenne szükségünk. Haragh —• aki egy kicsit lágy szívű is volt — nem jöhetett szóba, az elmondottak miatt. Több elnökségi tag egyetértésével így egyeztünk meg a korábbi leilei edzővel, Papp Gyulával, aki vállalta főállásban ezt a tevékenységet őszintén örültünk, hiszen azt hittük, jót teszünk. Nem így a játékosok! Ahogy tudomást szereztek terveinkről, tíz aláírással levelet intéztek hozzánk, és tudatták: ha Papp lesz az edző, ők leállnak. Néhány nap rriűlva tudtuk meg, hogy nem üres fenyegetésről van szó. A múl! héten ők már az edzéseket sem látogatták. A magam részéről mélységesen elítélem ezeket a játékosokat az ilyen elintézési mód számomra teljesen idegen. Helyszín: a Híradástechnikai Vállalat, ahol a labdarúgók többsége dolgozik. Ecsődi 'László szakosztályvezetővel is szót váltottunk. Először nem akart ebben az ügyben nyilatkozni. játszott rajta, hogy elege van az egészből. Ott volt viszont az egyik levélíró. Kenéz István, ö szívesen beszélt: — Mi kizárólag Papp Gyű1 a személyé miatt ragadtunk tollat Volt már'korábban az edzőnk. és ő cserben hagyott bennünket; Haragh Tiborra! viszont 67-ívesen dolgoztunk együtt. Valakit így egyik napról a másikra elküldeni? Nem ezt érdemelte! Nekünk az fáj, hogy velünk senki sem beszélte meg, hogv kit akarnak hozni edzőnek. Ha nem Pappról. hanem bárki másról lenne szó, talán belenyugodtunk volna. — Milyen edzőnek tartja Papp Gyulát? — Nagyon jó edzőnek. Itt a megyében a legtöbb kollégáját »veri«. Mi nem is a szakmai tudásában kételkedünk: egyébként nem tudtunk vele összemelegedni. Egy másik levélíró, Vázsonyi László lépett a szobába. Nem hallotta, hogy Kenéiz miként nyilatkozott, de szavai csaknem azonosak voltak csapattársáéval, ö is jő' edzőnek tartja Papp Gyulát de nehezményezte, hogy ez a csere az ő megkérdezésük nélkül történt. Ecsődi László közben feladta elvét s nem állta meg szó nélkül. Lassa n- lassan kisebb vita alakult ki, közte és a két játékos kö~ iött. Sok régi dolog került terítékre — olyanok, amelyeket már belepett a por, de most •az ügy érdekében« előástak. Ecsődi: — Kenéz öthónapos eltiltása a múlt szombaton járt le. de már három nappal korábban egyik szervezője volt ennek a leállásnak. Más ilyenkor meghúzta volna magát Kenéz: — Ezt közösen határoztuk el. Közbevetem: — Akkor mivel magyarázható, hogy a beadványban szereplő tíz aláíró közül 'kettő (Both és Pusztai) már nem küldött levelet a megyei szövetséghez, sőt azóta az utóbbi nyolc közül is meggondolták ketten (Nagy és Riba)? Kenéz: — Mert megfenyegették őket Vázsonyi: — Én már amúgy is abba akartam hagyni. — Tehát maguk hatan kitartanak- elhatározásuk mellett? — Igen! Vagy Papp, vagy mi. j, — De hát Papp már itt van, és főállásban vezeti az edzéseket. K»néz: — Akkor mi dolgozni fogunk. Majd vigyázunk, hogy senki se kérhessen bele a munkánkba, és akkor nem tehetnek ellenünk, elvégre amatőrök vagyunk. Vázsonyi — Ha hat-hét játékosnak nem jó egy edző. akkor meg kellett volna fontolni ezt a cserét — Ügy tudjuk, hogy most harminc játékosa van a sportkörnek, és ez, ugye még a negyede sem. Kehéz: — De csak kilenc van olyan, aki egyenesei tud rúgni a labdába. Németh Béla: — Hétfőn este elnökségünk foglalkozott, ezzel az üggyel. Hosszas megfontolás után úgy döntöttünk, hogy erre a hat játékosra nem tartunk igényt. Ügyüket átadjuk a fegyelmi bizottságun írnak. Hogy ezzel a leendő feevel- mi határozattal pont kerül-e az ügy végére, ma nehéz lenne megjósolni. Már csak azért is, mert mint értesültünk róla. a sportköri vezetésben som ítéli el egységesen mindenki a játékosokat. Néhánv megjegyzést azért mi is fűzünk - az ügyhöz. Boglárlellén — korábban különösen Lellén — nagyon sokat áldoztak erre a labdarúgócsapatra. A játékosok — köztük az említett hat is — igazán meeyei színvonal fölött kapott anyagi—erkölcsi elismerést, a sporttevékenységéért. Valahogy azt még meg lehet érteni, hogy egy-egv edző személye nem mindig rokonszenves. Különösen, ha az .illető kemény kezű és sokat követel. Köztudottan ilyen Papp Gyula is. akinek szaktudását még »ellenségei« is elismerték. De hát a »lebonyolítási mód« mégsem ez kellett volna legyen. Mert a vélt vagy való sérelmek között is van járható, illetve kivezető út Hogy ki követett el előbb hibát? A vezető, aki figyelmen kívül hagyta a játékosok (állítólag ismert) nézetét. a labdarúgók, akik egyszerűen nem hajlandók a kampramisz- szumra? Azt hisszük: is, is. Kétségtelenül igaza van annak a sportvezetőnek, aki azt hangoztatja: mi lenne, ha mindenhol a labdarúgók döntenének edzői szerződtetés ügyében. Nekik nem ez a dolguk. De azért csv kis diplomáciára mégis szükség lett volna. Ezzel nem alkarjuk védeni a játékosokat. Magunk is elítéljük eljárásukat. Az Ilyen megoldás -r- nyolc levél azonos génen, azonos szöveggel írva. azonos kézzel címezve (kiderült: a munkáltató. a hfrariá«t<»chnikai titkárságán gépelték?!) — mindig kétkedésre ad okot. Mi mással magyarázható, hogy a tíz ellenzéki« közül ma már csak hatan vannak. . Hogy megfenyegettek egyeseket? Mivel? És miért csak őket? A »maga dék hatokról« megfeledkeztek volna?' Sok ma is még a kérdőiéi ebben az ügyben. Egy délelőtt kevés volt ahhoz, hogy tisztán lássunk. Mindenesetre van tanulság bőven, sportvezetőnek. játékosnak egyaránt. Talán a további vizsgálat majd kideríti az igazságot és felszínre hozza az "gész mozgatórugóját A válaszadás a bogló rí ellőlek belső ,iigye. De a tanulság már nem. Jutási Róbert RÖPLABDA NB II A tabi férfiak kettős sikere Tahi Videoton—ü. PEAC 3:0 (4. 3. 5) Tabi Videoton: Nagy. Bajba. Horváth. Sudár, Kertész Gáspár. Csere: Szabó, Máté Angyal, Tyukos. Edző: Nagy Károly, A vártnál könnyebben érte el szombati győzelmét a Videoton. Jobb csapa tiátékkal. szellemes kombinációkkal lepte meg ellenfelét. Mindenki az átlag fölött szerepelt. Tabi Videoton—Szombathelyi Építők 3:0 (5. 4, 6) Vasárnap ugyanaz a csapat lépett pályára, mint* szombaton. A nem túl nagy játék- erőt képviselő szombathelyiek ellen — mint a játszmák is mutatják — nem kellett megizzadni a győzelemért a tabi- aknak. K. Dózsa—Pécsi VM 3:1 (6, 11, -10. 2) K. Dózsa: Krecskó. Domonkos, Károly. Török. Tukacs, Witz. Csere: Vidák. Papp, Pallér, Torma. Edző: Witz István. | Ezen a mérkőzésen a cserék is szóhoz jutottak. A kezdő ' csapat viszonylag gyengébb I játéka is elég Volt a biztos győzelemhez. Az utolsó játszmát- kilenc perc alatt nyerte meg a Dózsa. Női mérkőzések: * Szombathelyi Styl Spartacus—Tabi Videoton 3:0 (6, 5, 7) Tabi Videoton: Haibáné, Nagyné, Czabuláné, Pirkhof- fer, Guzmics. Babies. Csere: Angyal. Mohos. Edző: Hajba Dezsőné, Csak egy játszmában tudott kellő ellenállást tanúsítani'' a tabi csapát. A magassági fölénnyel rendelkező hazaiak ütőerőben is ellenfelük fölé kerekedtek. K. V. Izzó—Pécsi VM 3.-0 (5, 10. 1) Vasas Izzó: Vermesné, Csonka, Monostori. Máthéné. Marék. Oláh. Csere: Mo,nár. Hollósi, Novák. Jók: Oláh. Marék, Cstmka. Hollósi. Edző: Vermes Károlyné, Nem ütközött jelentős ellenállásba a ' kaposvári gárda Küzdelmet csak a második játszmában láthatott a közönség. A harmadik játszmát majdnem nullra nyerte az Izzói OKTOBER A nap 5.45-kor kél, és 17.21 órakor nyugszik; a hold 16.18-kor kél. és 2.21 órakor nyugszik. A várható időjárás: SZERDA. Helga túlnyomóan felhős Idd. Nyugaton elszórta*' kisebb eső. Időnként megélénkülő, helyenként mégerősődő északi, északkeleti széL A legmagasabb nappali hőmérséklet wo» szerdán 12-K fok között less. Kosárlabda NB 21 Táncsics — Báíaszék 114:67 (44:28) Táncsics: Kocsi (13). Czim- balek (3). Nikolédi (í), Gálost (26). Hamarics (3). Csere: Kéger (26). Halász (3), Tódi- ka (6), Reisinger (15). Solti (2). Edző: Györke István. Mmt az eredmény is mutatja, nagy különbeég volt a két csapat között A Táncsics fölénye különösen a szünet után domborodott ki. Minú támadásban, mind védekezésiben^ kaposváriakat á ven cl gek megközelíteni sem tud»1, iák. A képen: együtt a két csapat S Somogyi Néplap — Lottósorsolást tartanak október 12-én délelőtt a csurgói Csokonai Művelődési Központban. A sorsolás előtt fővárosi művészek adnak műsort. — Könyv és ifjúság címmel területi vetélkedőt rendeznek ma délután Kaposváron 18 csapat részvételével a Petőfi Emlékkönyvtárban, a Cseri Könyvtárban, és az ÉDOSZ Művelődési Ház könyvtárában. Mindegyik helyről a két legjobb csapat jut a városi döntőbe. — »Megkérdeztük a...» címmel fórumot rendez ma délután a Pamutfonó-lnari Vállalat Kaposvári Gyárának KTSZ-bizottsága A fiatalok kérdéseire a gyár gazdasági vezetői válaszolnak. — Kfllöndíjat kapott Vlncze Jenő. a Népsport nemrégiben elhunyt rovatvezetője. lapunk egykori munkatársa, a Hazádnak rendületlenül című sajtópályázatoh. Halálra ítélték a gyermekgyilkost Aljas indokból, visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Bíróság büntetőtánácsa kedden halálra ítélte a 32 éves Molnár Henriket. A Budapesten lakó, bünteteti előéletű férfi ez év áprilisában az úttörővasút hárshegyi megállójának közelében tőrkésével halálba szurkált egv 13 éves diáklányt és súlyosan megsebesített egy 15 éves fiút. A» bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a korábban már hasonló cselekmények elkövetése miatt 12 és fél évi szabadságvesztésre ítélt férfi nem sokkal szabadulása után követte el a brutális bűncselekményt. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett., az ügvész a kiszabott büntetés fenntartását indítványozta. Gépkocsfátvételi sorszámok Trabant Byk Mm. (Bp.) fi m Trabant Mm. (Bp.) 19 839 Trabant Mm. (Győr) 8 543 Trabant Um, Roec. (Bp.) 32 477 Trabant Mm. Spec. (Győr) 18 649 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Trabant Combi (Győr) l 838 Wartburg Mm. (Bp > ]8 324 Wartburg de Mix«» (Bp.) 19 00a Wartburg de Luxe tol. (Bp.) 8 257 Wartburg Mm. tol. fBp.) 3 1R1 Wartburg Tourist (Bp.) 6 28? Skoda 105 (Győr) 3 617 Skoda 105 (Bp.) 6 «9R Skoda 105 (T)ebr.) 3 273 Skoda 120 (Bp.) i 379 Skoda 120 (Győr) 3 803 Skoda 120 (T)ebr.| 2 78« Lada 1200 (Bn.) 991 t»da 1200 fDebr.) 55 458 Lada Combi <Bp.J) 13 717 Lada irrer» (Bp.> 15 38« Lada i3on mehr.) • 9 399 Lada 1500 (Bp.) - 24 7«fi Lada 1800 (Bp.) 4 378 Lada 1800 (T>ebr.) j 818 Moszkvics (Bn.) 5 983 Zaporozaee (Bp.) 29.340 Báela (Bn.) 13 954 Polski Fiat. 128 (Bn.) 20 948 Polski Fiat 1500 (Bp.) 15 163 f A mai ügyeletes: Hernesz Ferenc Telefon: 11-610, este »-lg. 90 évvel ezelőtt, 1889. október 3-án született — és 1938-ban halt meg — Carl von Ossietzky, Nobel-űíjas német antafasiszta újságíró. Lengve! nemesi származású közalkalmazott fiaként egy Ideig szülővárosában, Ham- burgban volt köztisztviselő, majd publicista lett. Már húszéves korában politikai költeményeket írt liberális lapokban. Az első világháború után (amelyben frontkatonnként maga is részt vett) pacifista és más — haladó — lapok munkatársaként dolgozott, 1926-tól pedig a Weltbühne című folyóiratot szerkesztette. Publicisztikai tevékenysége során rendkívül élesen tiltakozott Németország militarista hatalommá való újjászervezése és általában a német katonai szellem ellen. Emiatt, 1931-ben hazaárulás! pert indítottak ellenei másfél évi börtönbüntetésre ítélték, de két hónap titán amnesztiával szabadult. A Reichstag fölgvújtásának éj- saakáján, 1933. február 2«-án koncentrációs táborba hurcolták Amikor 1935-ben Nobel- hékedfijal tüntették ki. Hitler megtiltotta, hogy a díjat átvegye. A koncentrációs táborban a kíméletlen bánásmód miatt súlyosan megbetegedett. A nemzetközi közvélemény nyomáséra, ekkor szabadon bocsátották t a koncentrációs téborból szanatóriumba ke-? rttlt. de — nem sokkal ezután bekövetkezett haláláig — ott Is házi Őrizetben tartották. , , — Mesterfokú szerelőtan- folyamot szervez már több éves tapasztalattal rendelkező szerelők számára a bábolnai termelési rendszer. Az idén a partne-tazdasá- goknak csaknem 1500 szakembere • vesz részt az IKR különféle tanfolyamain. — 84 Ifter vért adtak Tasz ár és Kaposhomok önkéntes véradói. A hétfőn megtartott véradóáapon 252-en vettek részt. — A Béke—Füredl-Iakóte- tenen tegnap délelőtt átadták a távfűtő egység II. ütemét. A próbafűtést már megtartották, így a korábban meglévő kettő után újabb két kazán fog működni! — ŰJ galvánüzcmet épít a' SAÉV a csurgói Napsugár Szövetkezetnek- Az. 1300 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot jövő évben adják át rendeltetésének. — Parkerdőt alakítanak ki Dombóvár környékén. A kaposváriak számára is vonzerőt jelent majd az év vége előtt elkészülő horgász- és csónakázótó. Már megkezdték a parkerdőhöz vezető új út építését is. — Felújítják a Síorno-hézat az ország egyik legszebb középkori városnegyedében, Sopron belvárosában, A római kori alapokra épült soproni középkori belvárosban több mint száz — javarészt már helyreállított műemlék található. — Az Autóközlekedési Tanin- tízet gépjármű ügyintézői tanfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezés: október 9-ig, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. alatt. '■>27«, — »árpát—5. pb-gázos olcsó gáztűzh-’y 2900 Ft-ért most érkezett í Kaposvár, Ady E. u. 7. szám alatt« vasáru boltba. MŰM)