Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-17 / 243. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1979 szeptemberében ismerősömhöz külföldi barátok érkeztek, s mivel nem tudta elhelyezni őket, megkért, hogy ezer forint ellenében biztosítsak részükre szállást. Tudomásomra futott, hogy lakóinkat be kell jelenteni a tanácsnál — kötelezettségemnek eleget is tettem. Később értesítést kaptam, hogy a vendégek után fizessek be 330 forintot üdülőhelyi díjként. Be is fizettem, gondolván, hogy ezzel el lesz intézve a dolog. Ám újabb értesítést kaptam, hogy fizessek be 300 forintot jövedelemadóként. valamint 300 forintot községfejlesztés címén. Lényegében tehát az 1000 forint után 930 forintot kell adóként befizetnem, vagyis az összeg 93 százalékát. Ahogy utánaszámoltam, végeredményben még szerencsés is vagyok, mert így legalább van 10 forint »hasznom«. Ha ugyanis nyolc napnál kevesebb időt töltenek nálunk, az adó meghaladta volna a »jövedelmemet■*. Tisztelettel: Pintér Lajos Siófok, Biáthy Ottó u. 6., II. 7 Tisztelt Szerkesztőségi A Somogyi Képlap 1979. szeptember 21-i számában megjelent Dénes János. Kaposvár. Kecel-hegyi u. 07. szám alatti lakos kézbesítéssel kapcsolatos panasza. Megvizsgáltam, és megállapítottam, hogy a kézbesítő 1979. szeptember 15-től 19-ig a Kecel-hegyi utcában nem kézbesített. A mulasztást elkövető dolgozó ellen a posta- hivatal saját hatáskörében fegyelmi úton eljárt. 1979. szeptember 21. óta a kézbesítési rend helyreállt. A történtekért szíves elnézést kérek. Tisztelettel: Csermely László osztályvezető Postaigazgatóság, Pécs Gyerekek tizennégy szakkörben Az 1979—80-as tanévben 18 meghirdetett szakkör közül 14 kezdte meg működését Kaposváron az ifjúsági és úttörő- művelődési központban. A csillagász és a természetbarátszakkörökre nem volt elég jelentkező. Népitáncot a Kisfaludy utcai gyerekeknek szerveztek — a nagy érdeklődés miatt más iskolákból nem tudnak fogadni gyerekeket. A gyerekszínpadosokat. a túljelentkezés miatt két csoportra osztották. (A felvételin nem utasítottak el gyereket.) A kicsik Weöres verses összeállítást Zim-zi-zim címen, a nagyobbak az Aranyszöríí bárány mesefeldolgozást viszik színpadra. A tehetségeseknek a matematikán kívül képzőművészeti és a kicsinyeknek óvodás zenei loglalkozást szerveztek. A fúvószenekar minden évben 5—6 gyereket indít zenei szakközépiskolába, ahonnan országos hírű zenekarokba juthatnak. Az új intézményben 11 szakkör indítását tervezik. Ezek között fotó-, fafaragó-, szövő-, jármű barát-szak kör, dudaiskoia sporttani'olyam. modern gimnasztika és óvodástorna lesz. A gyerekek az úttörőparla- me n ten természetjáró-sza likőrt kértek. Ezt ebben az évben már nem tudják megszervezni, viszont tavasszal sok kirándulást hirdet az ifjúsági ház, a városi sportíelügyelőséggel együtt. jövőre 2,2 millió autó Keresik a fejlesztés új lehetőségeit Óriási utat tett metg a szov-. jet autóipar. A Rigai Vagon- és Gépgyárban — ahol mellesleg autógyártással is foglalkoztak — 1908 és 1915 között összesen 451 személygépkocsit gyártottak; az első tíz szovjet gyártmányú teherautót pedig 1924-ben készítették a moszkvai autógyárban. Napjainkban az autógyártás a szovjet népgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatává vált. A tervek szerint 1980-ban már közel 2.2 millió gépkocsi hagyja el a gyárak szerelőcsarnokait A mostani tervidőszak végéig 800—825 ezer tehergépkocsit gyártanak. A szovjet autógyárak egy sor új személy- és tehergépkocsitípus gyártását kezdték meg: több mint 400 féle modellt állítanak elő. Az elmúlt évek során a szovjet autóipar nagy jelentőségű létesítményekkel gyarapodott. A Togliatti személy - gépkocsi-gyárban a Ladákat gyártják, évente 660 ezret szerelnek össze. A közelmúltban bocsátották ki az egymillio- modik — KGST-rendelésre készült — Lada személygépkocsit. A Naberezsnyije Csel- niben fölépült Kamazgyárban naponta 240, 210 lóerős tehergépkocsi hagyja el a gyártósorokat. A tervek szerint az év végéig 70 ezer autót bocsátanak ki. De a fejlődés nem állt meg: befejezés előtt van a gyár második részlege, s üzembe helyezése után évente 75 ezer tehergépkocsival nő a gyár termelése. Napjainkban mintegy 80 ezer Kamaz típusú tehergépkocsi fut a szovjet utakon, s nincs mesz- sze az a nap, amikor a gyár szerelőcsarnokaiból kigördül a százezredik. A szovjet tervezők szüntelenül keresik a fejlesztés új lehetőségeit. A növekvő olaj- s on dók időszerűvé tették az XXXV. évfolyam, 243. szám. Szerda, 1979. október 17. VillántiHicrjú elektromobilok elterjesztését. Világszerte — így a Szovjetunióban is — intenzív kísérletek folynak e téren. Az ukrajnai Zaporozsjében például a közelmúltban olyan elekt- ramobilt terveztek, amely 300 kilogra.mmnyi súlyt képes 100 kilométer távolságra eljuttatni — az akkumulátorok újratöltése nélkül —, sebessége pedig eléri az óránkénti 60 kilométert. A szovjet gépkocsi ipar termékeinek jelentős hányada kivitelre kerül. A világ mintegy 80 országában használnak szovjet gyártmányú teher- és személygépkocsikat. A világpiaci követelmények állandó | növekedésével összhangban a szovjet autóipar jelentős rekonstrukció előtt álL A következő ötéves tervidőszak alatt korszerűsítik valamennyi szovjet gépkocsigyár termék- szerkezetét. Merész ember a/., aki a kapós vári Béke—füred.-lakótelepen a munkából hazaérve kinyitja az ablakot. Ha úgy fordul a szél — és többnyire úgy fordul — orrfacsaró, köhögtető, fullasztó szag tölti be a lakást. Még csukott ablaknál is beszivárog a réseken. Több mint egy hete folyik a találgatás, miért kell az ott élőknek lassan már-már gázálarcot venni. A legtöbben a Tü- zépre tippellek, és joggal. Rez- neki István, a Szokola-berek- ben levő telep vezetője elmondta : — Több ezer tonna szenet táholünk. megázott, sütött rá a nap, és ez egyenlő az öngyulladással. Bár tűz még nem keletkezett de füstölög, gőzölög a barnaszén, és valóban nagy bűzt áraszt... At kell rakatnunk, akkor megszűnik... — Elkerülhetetlen, hogy az ilyen esetek bekövetkezzenek ? — Sajnos igen. A barnaszenek igen érzékenyek, és hamar füstölögni kezdenek. Egy lehetőség lenne: ha keveset tartanánk. Csakhogy makkor akadozna az ellátás. 25 nap a forgási időnk. Azaz: annyi volna, ha a megrendelt és kifizetett tételeket et is szállítanák tőlünk. De néha hosszú ideig tárolnunk kell azt a szenet is, ami nem a miénk, mert már eladtuk. így hát szerzünk gépet 'a Volántól, forgatjuk a szenet. Forgatjuk, és ráfizetünk __ — Csak önök ilyen „illatosak"? — MeTlettünk van a Tanép aszlaltüzeme. és hasonló szagokat ereget. A berek kigőzölése sem utolsó ... Mikor szűnik meg a bűz? Bízzunk az alacsony nyomású légtömegekben! S miben bízzanak a később építendő lakótelepek leendő boldog lakás- tulajdonosai? Mondjuk abban, hogy akkor már a tervezés előtt megvizsgálják az uralkodó szelj árást, meg .hasonlókat, és a légmozgás irányából eltüntetik a „szagosítókat”. L. P. Nyolcmilliós költséggel Csaknem nyolcmillió forint költséggel 112 férőhelyes te- henistállót építenek a kisbárapáti tsz-ben. E létesítmény része egy majdani 318 férőhelyes szak telepnek. A tervek szerint jövőre készülnek el a járulékos beruházások: a víztorony, az út, s utána megkezdik a szaktelepi állomány kialakítását. Újdonság az agrotechnikában | szemtermés minden ara tás- ! kor. Ezt a módszert a jövőben valamennyi rizsföidön alkalmazzák. Kíméletes műtét Bulgáriában két zenei tagozatú középiskolában is tanítják a népzenét, mivel nagy gondot fordítanak a folklór megőrzésére, népszerűsítésére A vietnami ri»'földeken az évszázadok, évezredek folyamán óriási öntözőberendezések hálózatát hozták létre. Az itteni termékeny föld évente háromszor is bő termest ad. Az idén több min.t 450 ezer hektárt, a tavalyinál 100 ezer hektárral nagyobb területet új módszerrel öntöztek. Az új módszer lényege: az elárasz- . __ . . , , tott területen a víz szintié a A vomör eßy részének elbtórétónek tatait« füg« UvoliWaa nélküi gyógyítják a « Solton ^ortekélyt azzal az új egy-egy hektáron a réginél SfTr^kÄlk kt A 15—20 százalékkal, majdnem ot%osok aol®°7, k A I öt tonnával nagyobb volt a gJ?mor kulso oIda‘ lan el km néhány — a gyomorsav kiválasztását végző mirigyeket szabályozó — ideg- végződést, így küszöböli ki a betegség okát. Az észtországi sebészek eddig közel 600 műtétet hajtottak végre. Az új eljárással nagyobb lett a sebészeti beavatkozás hatékonysága és szükségtelenné vált a műtétek utáni szigorú diéta. Népzenei iskolák Eső után, Kaposváron Új rézbánya Az új rézbánya, a Bucim, már termel a macedóniai Ra- dovis térségében. E bányaüzemet a legkorszerűbb berendezésekkel (szerelték föl, s modem technológia alapján dolgozik. A jugoszláv rézbányák termékének hasznosítására több új üzem is munkához lát. A szerbiai Bor vidékén például a színesfémkohászat, az autóipar és a villamosgépgyártás számára a kibányászott ércből rézport készítenek. Eddig ebből 150—200 tonnáit importálni kellett a hazai gyárak szükségleteinek kielégítésére. Az új üzem kezdeti teljesítménye 100 tonna, a későbbiekben azonban már körülbelül 500 tonna rézpor termelésére lesz iképes. i — Itt valahol egy levezető csatornának kell lenni... (Kiss fcrnő raizdj és ápolására. A Szliven megyei Kötél város és a délbulgáriai Si.roka-Lika falu középiskolájában a folklórban járatos pedagógusok képezik a jövendő népi hangszeres zenészeket. a néptáncosokat és -énekeseket. Ebben az évben a Siroka Lika-i iskola új épületbe költözött. amely valósággal a népművészet háza lett. Fából és kőből épült a régi rodopei építészet stílusában. Belseje pedig teljesen modern: pompás tantermek, gazdag kottatár, könyvtár, 200 személyes hangversenyterem. Az egész országból egybegyüll 200 tehetséges fiatal tanul itt népi hangszereken játszani, népdalokat énekelni, tanulmányozni hazájának folklórját. Minit Ivan Dimitrov, a Siroka Li'ka-i intézet igazgatója közölte; már hálom évfolyam került ki az intézet falai közül. Egyes volt növendékek a 1 Plovdivi Zenei Főiskolán folytatják tanulmányaikat mások kórusokban és zenekarokban, állami néptánc- és énekegyüttesekben dolgoznak, megint mások pedig tanítanak. SOEOli Postás — Andris hosszú idő után újra találkozik barátjával, Bélával, aki közben jevélkihordó lett. Csak úgy roskad a válla a sok levéltől. Részvéttel kérdi: — Aztán mindéin házba bemégy? — Igen. — És fölmászol minden emeletre? — Igen. — És minden lakásba beadod a leveleket? — Igen. — Andris gondolkodik egy kicsit, aztán megszólal: — Azt egyszerűbben is lehetne csinál ni. — Hogyan ? — Add fel őket postán! Túlvilág! telefon Amikor lord Bessbo- rough meghalt. a The Times saját archívumában keresett anyagot a nekrológ összeállításához. Közben valaki telefonon félre értette a lord nevét, s ennek következményeként a lapban egy hasonló nevű más személyről jelent meg nekrológ ... Másnap reggel csengett a telefon a The Times szerkesztőségében. John Lawrence, aki fölvette a telefonit,H egy haragos hangot hallott: — Itt lord Desborough... Szeretném tudni, hogy fordulhatott elő az, hogy megjelentettek egy közleményt a temetésemről? — A legnagyobb tisztelettel kérem —, válaszolt Lawrence. — De megmondaná; honnan beszél ?... Pontos leírás — Ki lehet ez az utálatos nő ebben a lehetetlen ruhában? — Az anyósom. — Honnan tudod, amikor nem is néztél rá? — Elég volt annyi is, amennyit mondták Most már késő — Adhatna valami jó tanácsot? Két hete nősültem ... — Adhatnék, adhatnék, fiam, de most már késő. Kritika A híres színésznő így szól a rendezőhöz: — Én ugyan nem fogok a színpadon elhervadni, mint mások. Amikor érzem, hogy túlságosan öreg vagyok a színházhoz, azonnal golyót röpítek a fejembe. — Asszonyom — feleli a rendező — azonnal adja ide a pisztolyát! Somogyi Néplap OLx MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOJRI BÉLA Föszerkesztő-h.; Paá! László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2, Postacím: Kaposvár PL 31. 7401 Telefon: 11-510, U-5U, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár. Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 00 Ft. egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készölt a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Május 1. u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissz»J „Szagos" a szén