Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-16 / 242. szám
> Tisztelt Szerkesztőség! Benes Jánosné — Siófok, Tanácsház u. 26. 1. 20. szám alatti lakos — október 1-én megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom. A bejelentés tartalmát már korábbról ismertük, és azzal egyetértettünk. Tekintettel arra, hogy a Dózsa György utca a KPM kezelésében van, a városi tanács elnöke és osztályunk is többször kérte az út kezelőjét a kritikus forgalmi rend megoldására, sajnos eredménytelenül. Ügy: érzem, a városi tanácsot az ügyben mulasztás nem terheli, a probléma megoldása a KPM-töl függ. Tisztelettel: Müller István csoportvezető. Siófoki Városi Tanács V. B. műszaki osztálya Tisztelt Szerkesztőség! Családommal elhatároztuk, hogy kicseréljük bútorunkat. Tudomásom volt arról, hogy a Bizományi Áruházat tatarozzák, mégis megkereste m a boltvezetőt, hogy érdeklődjem a nyitás időpontjáról. Megdöbbenéssel hallottam, hogy a bútor és a műszaki cikkek árusítása ideiglenesen megszűnik. Azt ajánlották, hogy bútorunkat a pécsi. a szekszárdi vagy a nag ykanizsai bizományi áruházba vigyük értékesítésre. Kérdezem az illetékesektől, hogy egy megyeszékhelyen miért nem. lehet használt bútort értékesíteni. Érdemes a panaszra figyelni, mert a Domys Áruház megnyitásával valószínűleg tömeges lesz az igény a használt bútor értékesítésére. Tisztelettel: Feles Sándorné Kaposvár, Zalka Máté u. 19. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 242. szám. Kedd, 1979. október 16. Veterántalálkozó Kaposváron Fotókiállítás a FEK-ben Munkásmozgalmi veteránok, a hajdani illegális mozgalom kommunistái, az egykori harcostársak találkoztak e hét végén Kaposváron. Az 1930-as években valamenny;- en a baloldali ifjúsági mozgalom tagjai voltak, s tcbb- gük később illegalitásba vonulva igyekezett tenni valamit Ismerkedés a népi emlékekkel Forró pogácsa, citeraszó mellett Kl ne hallott voln-a Szennáról ? Egy éve nyílt meg a falumúzeum, s azóta ezrek zarándokolnak oda, hogy láthassák Somogy népi emlékeinek egy töredékét. Az. ország legtávolabbi vidékeiről is útra kelnek ezért, külföldi turisták bejegyzései olvashatók a vendégkönyvben — megyénkben azonban inég mindig kevesen ismerik. Ezért hívta találkozóra vasárnap a Kaposvár környéki fiatalokat a járási KISZ-bizot.t&ág. A felhívás eredményes volt: több mint ezren látogattak a falumúzeumba. A csalogató programok közül azonban az egyik legfontosabb elmaradt: búcsú napja volt, ám a búcsúsok. sátorosok, árusok nem érkeztek meg. Akiket csupán ez vonzott, azok sem maradtak azonban szórakozás nélkül — a KlSZ-esek, a járási hivatal művelődési osztálya és a falumúzeum gondnoka jóvoltából. Az újonnan érkezők a falumúzeum épületeit, a műemlék templomot és a népiesen berendezett házasságkötő termet tekintették meg. Akik ott voltak, sokan megnézték 'Burucz András — Szennában é.o iparművész — szép cserépedényeit és a Fazekas Háziipari Szövetkezet habánke- rámiáit. A néptáncot kedvelőknek amatőr művészeti csoportok adtak műsort: gyönyörködhettünk a nagybajomi lányok táncában, s igazi él- [ meny volt a csokonvavisontai általános iskolások citerajáté- I ka, tánca és népi játéka. A közönség is táncra perdült délután — a Kerékkötő együttes húzta a talpaláva- lót a táncházban. Sokan ettek ezután kemencében sült valódi pogácsát. Csepinszki Mária, a múzeum gondnoka ugyanis ezzel kedveskedett a vendégeknek. A lábak megmozgatása után az agytornára is gondoltaik a szervezők: foLklórvetélkedőre hívták a résztvevőket. A népi hagyományok ismeretében a szennai fiatalok bizony ültek a legjobbnak! Ha a búcsú el is maradt, a búcsúi bált megtartották í. 'ész este — késő éjszakáig — ropták a táncot a fiatalok. Befejezódtek Budapestem azi országos szakmunkastanuló- napok, amelyeken ez ország 200 intézetének képviselői vettek részt. Tegnap reggel érkezett haza a somogyi küldöttség is, amelynek tagságát hét iskola KlSZ-bizott- ságl titkárai és szakszervezeti alapszervezeti titkárai alkották. valamint egy tanácsadó tanár és a megyei KTSZ-bi- zottság munkatársa. Szombat Tv-jegyze t Firsz Mint valami őskövület Emlék a jobbágy korból! Élő anakronizmus ez a Firsz névre hallgató öreg inas: nem ért semmit a körülötte zajló eseményekből, • csak arra ügyel, hogy gazdája vékonyan ne öltözzön. Kacsázó, már rosszul kimért lépteivel ilyenkor ura után indul, reszkető kezében felöltővel. A hangja szinte már nem is evilági: nyikorgó, fény nélküli hang. Olykor nem is érteni, mit mond. Igaz: ki figyel rá? öreg bútordarab, bármiről lehet beszélni előtte, hiszen úgysem éri föl észszel. Ha illene ide ez a szó: beprogramozott lény. Tesz- vesz, takaritgalja gazdái után a szobákat, tisztítja lábbelijüket ... Az arca elkeskenyülő. hegyesszögű háromszög. Évtizedek hagyták rajta nyomukat — a hűség kifejezését vésve rá. Nemzedékeket szolgált 3d. Keskeny, de beszédes szemében egy kutya alázata. A jobbágyfelszabadítást »nagy szeren esetlenség--ként emlegeti, ha szóba kerül. Firsz az egyik legkölitőibb csethovi figura. Nélküle szegényebb lenne ez a nagyszerű mű, a Cseresznyéskert. Aztán ottfelejtik a világba szétszaladó gazdái. íme, a pater íamilias-elvű úr — szolga viszony igazi -arca-! Firsz, az öreg cseléd végső magányában leül a kifosztott lakás közepén egy ottfelejtett ágyra, es nincs egy rossz szava sem. Balázs Samu alakítását abba a képzeletbeli aranykönyvbe nagybetűkkel kellene be* leinti. Csehov művét Esztergályos Károly vitte képernyőre. Találkozásuk törvényszerű, s kikerülhetetlen volt ahhoz, hogy a rendező e Csehovhoz hű munkával önmagát újítsa meg. L. L. a városért, az Itt élő munkásokéit. Immár hagyomány hogy rendszeresen fölkeresik a megyeszékhelyet. Először 1962-ben rendeztek itt találkozót, s a mostani volt a sorban a negyedik. Halvanan jöttek a városba az ország különböző vidékeiről. hogy megcsodálják mennyit változott, fejlődött Kaposvár es hogy fölelevenítsék a régi emlékeket. A veteránokat fogadta Kovács Béla. a megyei pártbizottság titkára, s tájékoztatta őket a megye és a város fejlődéséről. A kétnapos programban városnézés is szerepelt, s bizony szükség volt az »idegenvezetőre-. mert a találkozó résztvevőinek többségé nem mostanában járt a város utcáin. A -cicerone- tisztét dr. Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke vállalta. A veterántalálkozó alkalmából fotodokumentum-kiállí- tás is nyílt a kaposvári helyőrségi művelődési otthonban: képei a munkásmüvelődés és a mozgalom hajdani eseményeit idézik föl. A veteránok fölkerestek a Kaposvári Munkásotthont, és koszorút helyeztek eí az otthon falán levő emléktáblán. Ugyancsak megkoszorúzták a nyomda előcsarnokában levő márvanytáblát: a három somogyi nyomdász-mártír — Tóth Lajos. Szalma István és Spitz Rezső — emlékművét Spitz Rezső sok. a mostani találkozón részt vevő veteránnak ifjúsági vezetője volt a baloldali mozgalomban A hétvége legsúlyosabb ka rambolja szombaton este tör tént Hetes és Mezőcsokony; I között. A 43 éves Tóth Oá ót* | hetesi gépkocsivezető a hely beli termelőszövetkezet teher I autójával nem a látási viszoÉs ha rájuk omlik? Földrengés okozta romnak látszik Kaposváron a Május 1. utca 23. számú ház — az udvarról. Azaz: a szanálás megszokott képe fogad. Ám ez esetben van a dolognak egy -apró- hibája: a düledező falak, a leszórt cseréphegyek tövében tegnap is dolgoztak az emberek, a Gétka antenna- üzeme ugyanis innen még nem költözött eJ. Az ottaniak — heten — bevallják, hogy félnek is egy kicsit. Hát nem csoda... Az SZMT munkavédelmi felügyelője tegnap kint járt, s rögzítette a tényeket. A bontás veszélyes, az antennaüzemhez tartozó szociális lélesi (menyeket már szétverték, tehat a legalapvetőbb tisztasági követelményeknek sem felel meg a munkahely. Es a felügyelő elrendelte az antennaüzem bezárását. Vajon miért következett be ez? Miért kellett ezt a kényszerintézkedést hozni? Azaz: így kiköltöznek az épületből, s akkor lebonthatják az üres hazakat, és a rendezett telepen kezdődhet az építés. A Gelka eddig nem talált helyet az. elköltözéshez. Miért? Mert nem biztosítottak neki. Miért? Mert az nem olyan könnyű. Mégis elkezdték a bontást; miért? Mert volt bontási engedély. Miért? — Mart nem is volt — mondják a városi tanács építési osztályán, de forduljak a megyeihez. A megyei: talán a városiak jobban tudják ... Egyébként sehol sincs bent az. ügyintéző: talán máskor többet tudnánk mondani. És ha ráomlik a ház arra a Ott emberne? k r. nyoknak megfelelő sebességgel közlekedett s összeütközött egy szembejövő kivilagí- tatlan lovaskocsival. A kocsit a 41 éves Sánta György hetesi tsz-dolgozó hajtotta. A teherautó a bal oldali lónak vágódott — az állat a helyszínen kimúlt —, majd fölborult. A gépkocsi utasai közül a 47 éves id. Horváth István hetesi technikus, valamint a gépkocsivezető életveszélyesen megsérült. Vj. Horváth István hetesi gépkocrivezető — aki ugyancsak utasként ült az autóban —, köny- nvű sérüléseket szenvedett. A kár 60 ezer forint. A lovasfogat hajtója és a teherautó vezetője ellen eljárást indítottak. Vasárnap délben Boglárlelle mellett, a szőlőskislaki úton. az 53 éves Csóka László budapesti gépkocsivezető Opeljével szabálytalanul előzött egy szabálytalanul kanyarodó kerékpárost, és így összeütköztek. A kerékpáros, a 71 éves Karádi András bogién- lelled nyugdíjas súlyosan megsérült. A gépkocsivezető ellen eljárás indul. Ezen a napon este hat órakor Siófokon a Fő utcán gyermekbaleset történt A 12 éves Gáspár Rudolf helybeli tanuló Idvilágítaüan kerékpárral közlekedett, s nem adta meg az elsőbbséget egy fék távolságon belül érkeze ládának. A kisfiú — szerencsére — könnyebb sérülésekkel megúszta a szabálytalan- kodámL 1 TAB M Pótolják Valaki beállít a szervizbe, és így szól: — Mikor három héttel ezelőtt egy autót vettem önöknél, megígérték, hogy minden törött részt pótolnak. — Igen, uram. És mivel szolgálhatok? — Adjon nekem egy új lábszárat, egy kulcscsontot, három körmöt, egy felsőajkat, négy fogat és a feleségem részére egy új nyelvet. Portré Egyik fiatal piktor portrét festett egy hölgyről. A hölgy nézi a képet, és méltatlankodik: — De kérem. nagyon öregnek festett. — Ez az. asszonyom! — szólt a festő. — Ez a kép még tíz év múlva is hasonlítani fog .. Álom — Rosszat álmodtam: ökör voltam, s megettem egy halom szénát.. — Ugyan ... Mi ebben a rossz? — Hogy* 1 mi? Amikor fölébredtem, láttam, hogy a matracomból eltűnt az afrik! Szeplő A leányoknak az égitesteket magyarázza a tanár. — KJ tudná nekem megmondani — kérdi — milyen következményekkel járna az, ha a nap hirtelen kialudna? Egy lány jelentkezik. — Nos? — Elmúlnának a saeplök. , Gólya Apuka kimegy khsilá- nyával az Állatkertbe. Mancika egyszer csak fölkiállt: — Nini, fekete gólya! Nem is tudtam. hogy van fekete gólya is. — Hát persze, hogy van — mondja az apja. — Különben ki hozná a néger gyerekeket? Jó kérdés Kovács korholja a kisfiát: — Tudod, fiam, én a te korodban nem mertem volna hazudni. — És hány éves korodban kezdté! merni? Somogyi Néplap As MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkcsztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 3L 7401 Telefon: 11-510. U-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor * u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor* Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetés! díj február 1-tŐl egy hónapra 30 Ft, negyedéve« 90 Ft. egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemé* ben Kaposvár. Május l. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg é0 nem küldünk vissza* J Fesztivál szakmunkástanulóknak I délután a Munkásmozgalmi Múzeumban tartottak a rendezvény megnyitóját, a szakmai tanácskozásokon pedig az érdekvédelemről, érdekképviseletről és az 1978-as határozat megvalósulásáról tárgyallak a tanulók. A tanácsadó tanárok ugyanakkor a szakmunkástanuló-képzés távlatait vitatták meg. Vasárnap délelőtt a margit- i szigeti uszodában sportversenyeken vettek részt a fiatalok, délután a Semmelweiss Orvostudományi Egyelem székházában fesztiválon. It* a szakmák legügyesebbjei tartottak gyakorlati bemutatót. A változatos programban szerepeit pályaválasztási kiállítás, külpolitikai fórum, valamint élsportolókkal való beszélgetés. Este a Ganz-MÁ- VAG művelődési otthonában a Dinamit együttes koncertjével ért véget a szakmánk ás- tanulónapok rendezvényso- i rozata. A hétvége baleseti krónikája Lovas kocsinak hajtott a teherautó