Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

KI CSINÁLJA?

K

l tudná megmondani,

hányszor, hány helyen hangzott mar el ebben az országban, hogy boldogulásunk alapja a munka? Mindenkinek kell (kellene) dolgoznia. Rögzíti ezt az alaptörvény, figyelmeztet rá az élet, párthatározatok születnek róla, örök témája a sajtónak és az irodalomnak, támogatják a munkás tömegek, egyetért vele a társadalom. Nyilvánvaló tehát, hogy közös érdekünkről, a szocialista erkölcs oltalmáról van szó. Azt sem tudjuk pontosan, hogy a megszámlálhatatlan okos érvelés hatására milyen mértékben javult a munkaerkölcs és a munkaiegyelem, mondjuk az utóbbi tíz esztendőben, vagyis a »belépő« fiatalok jobban érzik-értik-e. miről van szó, mint a »kilépő-« idősebbek. Mondják, biztosan mendegélünk előre, hiszen mind többet termelnek a gyárak, építünk, beruházunk, fejlesztünk állandóan, terveinket évről évre magasabb fokon túlteljesítjük — mindezt csakis a munka fokozásával lehet elérni. Ez így igaz. Ha nehezen is, de kétségtelenül gazdagodunk, az élet- színvonal valamelyest állandóan emelkedik, korántsem bizonyos azonban, hogy az emberi munka nagyobb intenzitása következtében. Valószínűleg az nyom többet a latban, hogy korszerűbb, termelékenyebb gépekkel állítjuk elő a javakat, napirenden tartjuk a műszaki fejlesztést, újításokra ösztönzünk. Igaz, mindez szántén emberi gondolkodás és fizikai munka eredménye, ha nem is mindig ml, magyarok produkáljuk. Mindenesetre a munka- fegyelem ma sem lehet megnyugtatóan szilárd, különben nem kellene örökké keresgélnünk az akadályozó tényezőket.

Érdékes, ha magunkban zsörtölődünk Is a tekergő, a csak maguknak élő emberek miatt, legtöhször legyintünk rájuk, vagyis békésen eléldegélünk velük egymás mellett. Talán éppen ezért, mintha csakugyan szaporodnának. Már a rendőrség is sokallja, főleg a fiatalok körében észlelhető munkaertkölcsi lazaságot Ez nyilván összefügg azzal a helytelen szülői szemlélettel is, miszerint »gürcöltek« ők maguk eleget a gyereknek legyen könnyebb az élete. De alighanem a társadalom megbocsátó magatartása is közrejátszik: elnézi, hogy költekező csavargók, nagy igényű naplopók, éretlen gondolkodású semmi t- ■ tevők él ősköd jenek rajta. Egy fiatal lányról nemrég kiderült, hogy másfél év óta alkalmi ismeretségekből él, s azóta nem is járt otthon. Azt sem tudja, hol laknak a hozzátartozói, mivel a házukat szanálás miatt lebontották. S ami szintén megdöbbentő, a lányt a szülők 6em keresték azóta, nem jelentették a rendőrségen, hogy eltűnt, meg kellene keresni. Vajon az ilyen emberektől elvárható-e hogy érdekeljék őket a »miből, hogyan éljünk" problémái, s hogy a társadalom gondjaiból legalább a rájuk eső részt vállalják?

Vitathatatlan, az lenne célravezető, ha a lakosság elvesztené végre a türelmét, s nem hagyná megélni a haszontalan népségét. Méltatlan- kodásban, háborgásban persze 'nincs is hiány, inkább a »kivitelezéssel« vannak nehézségek. Mintha az egyéni tehetetlenség érzése fékezné a cselekvést, mintha bénítóíag hatna az a tudat, hogy »egymagám hiába szólok, csak kinevetnek«. Kétségtelen, sokakban »fölszalad a pumpa«, amikor látják, mekkora nimbusza van még manapság is az úgynevezett nagyvonalú életmódnak. Különösen amikor ' szemérmetlen életművészek vádolnak nehéz tesli munkásokat azzal, hogy sokat keresnek. Az »irigykedőte« valószínűleg magukról akarják elterelni a figyelmet. Buzgón prédikálnak a szocialista erkölcsről, s csóválják a fejüket, szerintük nem vezet jóra ez a példátlan lazaság. És mit tesznek egész nap? Többnyire saját ügyükben szaladgálnak, üzletelnek, halásznak a zavarosban, s kritizálják az országgá erőfeszítést, amelyhez gyakran semmi közük sincsen.

A minap szemtanúi voltunk egy sajátságos jelenetnek. Nagy testű, kopasz férfi mászott elő Renault-jából — utóbb tudtuk meg, hogy »üzletkötő« a foglalkozása —, és bekacsázott a csemegeboltba. Totyakosan és verejtékezve csak néhány percig várt a pultnál, máris kezdte a szövegelést: »Itt örökké sorba kell állni; kriminális ez a szocialista keresztoedelem; disznóság, hogy nem szolgálják ki a dolgozót.« Az emberek ügyet sem vetettek rá, de nem is sértődtek meg. A kiszolgálók sem. Kissé befelnő- ződött ugyan a homlokuk, azután azt mondta a szemük, hogy »bolond vagy te, apus- kám.«

Lám, az emberek gyakran fölényesen intik le a szóra sem érdemes alakokat, s ;ez imponáló is bizónyos fokig. Kérdés azonban, hogy a szá- jaskodók, a könnyen élők nem éppen e legyintés miatt kapinak-e mindig -újabb és nagyobb bátorságot? Tele van világfájdalammal az a csi- novnyik is, aki negyven éve várja, hogy nyugdíjba küldjék. Még egy évet kell — úgymond — lenyomnia, aztán tőle összedőlhet a világ. Nem jó neki semmi. Koszos a város, csapnivaló az építkezés, s főleg szörnyen hosszúak a napok. S mivel a haverja nem érti, megmagyarázza: »Tisztára hülyeség bemenni, pláne így szombaton, úgyse melózunk, megisszuk a feketét, aztán ásítozunk, várjuk a

hazamenést«. Egy másik, nyugdíjra váró ismerősünk csendesebb. Neki nincs véleménye semmiről, csak megy a »Békébe«, és fejét öklére támasztva bűvöli a nagyfröcs- csét. Maga meséli, hogy az utóbbi tíz évben ezzel köti le magát délután négytől lefekvésig.

Nyilván szemet szúrnak az ilyen figurák ebben ‘a mai nagy éle Házban. Az egyik ember gépet vigyáz, a másik házat falaz, az ötödik bér- számfejtő, a tizedik húst szeletelt, a századik traktort püfögtet, az ezredik a hogyan tovább ?-on töri a fejét. A szövőnők, akik teljesítményük után kapjak a pénzt, nem irigységből, hanem a gyorsabb közboldogulásért izgulva teszik szóvá, hogy a koositolo- gatók, meg a karbantartók csak öt-hat órát dolgoznak műszakonként. A közügyek iránt érdeklődőktől mi sem áll távolabb, mint a naplopáson spekulálni, vagy közömbösén lesni az óramutatót. Ök nem értik és soha nem Is fogják megérteni " a magukat letagadó körömpiszkálóka t, a »mit törődöm másokkal« szemléletűeket. Sőt, határozottan elítélik az olyan bürokratát, aki meg sem próbálja rövidebb úton, észszerűbben elintézni az ügyeket, hanem — tekintet nélkül azok halaszthatatlan fontosságára — úgy okoskodik: csak mindent a maga útján, nem kell a dolgot elsietni.

G

ondoljunk bele, menynyivel többre tudnánk jutni, ha képesek lennénk száműzni életünkből a felelőtlenséget vagy a huncutságot. Igen, de ki csinálja? — kérdezik. Hát mi, valamennyien. A munkaerkölcs, a munkafegyelem megerősítése nem a kormány, nem a felsőbb szervek dolga csupán, ahogyan azt néhány vállalati igazgató szereti hangoztatni, hanem a lakosságé, a munkahelyi közösségeké. Nem vitás, a központi intézkedések valóban nékülözhetetlenek, de a fegyelmezettebb és hatékonyabb munka feltételeinek megteremtése elsősorban az üzemekre, intézményekre hárul. Pontosabban: a vezetés dolga az állásidők csökkentése, az elhasznált gépek lehetőség szerinti kicserélése, az ésszerű átcsoportosítás, a műszakszám emelése és így tovább. De azon például, hogy egyetlen műhelyben augusztusban ne legyen háromszor annyi a táppénzes napok szá-' ma, mint januárban, maguk a dolgozók, a munkatársak Is sókat segíthetnek. Egymás szigorú ellenőrzésével és baráti nevelésével például.

F. Nagy István

Kastélyosdombó őszi fényben

Két éve nincsenek gőlyaflak

a kastélyosdonabói ház öreg kéményén ülő fészekben. Egész nyáron lassan köröz a gólyapár, kényelmesen — röptűket nem siettetik éhes szájak. Az őszi napfényben bókolnak a széles diólevelek, az eső sem tudta lemosni a levelekre tapadt szürke, nyári port. Az iskola után érdeklődünk. Nincs Darányban, Barcsra járnak a gyerekek.

Széles, gazos udvar mélyén nyújtózik az öreg magtár, hűvösében ül Wach György egyedül.

Még tejkezelőként költözött ide 1939-ben. Pécsi. A harmincas években megjárta Kaposvárt, munka után talpalva, hiába. S akkor jött a dél-Soezek a falu Ismertebb családjai. Hogyan élnek ök ma?

A falu egyenes utcáján idős férfi katonás tartással ebédre indul. Ladi Varga Sándor. Hetvennek is alig látszik, pedig 85 éves. Négy gyereket nevelt föl; hét unokája, hat dédunokája van. A kezében zötyögő éthordóba 15 forintért jut egy ebéd; a darányi vendéglőből hozza mindennap. Ketten költik el a feleségével.

Ő a legidősebb kastélyos- dombói. A régi cimborák, akikkel együtt gyerekeskedett, elfogytak mellőle. Egyre kevesebben élnek a néhány évvel fiatalabb évjáratúak is. Csöndes, kimért, leegyszerűsített mozdulatokkal telnek a napok. Ladi Varga Sándor leiVaeh György.

mogyi falucskába, begyűjteni i szi, amit nyolc évtizedén kea lcastélyosdombói gazdák által fejt tejet. Több mint harmincán hordták az éltető fo- Jyadékot reggel és este, 300—

400 liter is összejött naponta. Wach György megtalálta a helyét itt, azóta sem . szakadt el a falutól. Az ötvenes években >a régi kiskereskedő vegyes raktárából a Termény- forgalmi Vállalat lerakata lett, s tejeskannák helyett zsákokkal keresik föl az idős nyugdíjast a dombóiak. Járnak ide Potonyból és Gárdonyból is. Naponta 15—20 ember fordul meg; viszik a tápot az állatoknak. Valójában csak három napot kellene üldögélnie — nyugdíjasként — a csöpp irodában, de ő itt van a hét minden napján. Felesége kórházban fekszik, hát hová menne egyedül? 1

Azt gondolhatnánk, hogy itt, a határhoz közel délszlávok lakják j— a szomszéd községekhez ' hasonlóan — Kastélyosdombót Is. De nem. A zöme református magyar. Ladi Varga, Zsuppoló Varga, Vadász Varga, Alsó és Felső Varga, meg a Kerekesek —

resztül tenni szokott a ház körül. A falu képe nem változik, csak a vakolat pereg lassacskán a házakról, és az

Ladi Varga Sándor.

udvarokból gyorsan tűnik el a gyerekzsivaj. Újak Jöttek az elárvult portákra, újak, akik még nem tanulták meg. a menedéket, finom meleget adó házat lakni, Igazán becsülni. Ahhoz nemzedékek vagy legalább is évtizedek ragaszkodása, megannyi szép em’éke kell. ,

Ha iskola nincs is, KISZ- szervezet van. A falu él —' erre mutat a terményraktár havi százezres forgalma.

A község szélén elvadult dísznövények koszorújában áll Erdődy gróf régi kastélya. Idáig iskolaként szolgált. Most széthányt- mozatkkövek. korhadt padlók veszik körül; a napsütéses udvarra feketén merengenek az, üres ab- lakszemek. Szomorúan sír a nyíló ajtó— törmelékhalmok között bukdácsolunk. Mondják: fölüjttták az épületet!, szociális otthon lasz.

Fáradtan hunyorog az Őszi nap, szeptemberben, Kasté- lyosdombón.

Cs. T.

Átalakítják a kastélyiskolát.

Összehangolt gyártás

A tavalyinál több kisbútort mutatnak be

A nemrégiben újjászervezett Bútoripari Egyesüléshez tartozó 9 termelő vállalat és a Bútoripari Fejlesztési Intézet úgy határozott, hogy ezúttal első ízben egységes felfogás alapjan mutatja bé termékeit az őszi BNV-n. Erről, váiammt az újjászervezett e ?yesülés tevékenységéről Kormos Pál igazgató hétfőn, a Magyar Kereskedelmi Kamarában tájékoztatta az újságírókat.

Elmondotta, hogy az egyesülés a könnyűipar legelső társulásaként tíz éve jött létre, 7 tanácsi felügyelet alá tartozó kisebb bútoripari vállalat önkéntes elhatározásából. Ezek éves termelésének összértéke annak idején mintegy 120 millió forint volt. A jelenlegi 9 tagvállalat csaknem 5 ezer dolgozójának idei termelési értéke várhatóan eléri a 2 milliárd forintot.

A tagvállalatok az őszi BNV-n jóval több kisbútort, többfajta, elemekből összeállítható szobaberendezést Állítanak: ki, mint korábban. Szekrényfalból 32, kárpitos garnitúrából 25, étkező garnitúrából 13, különféle kisbútorokból és egyéb kiegészítő berendezési tárgyakból pedig 59 félét mutatnak be.

Az igazgató az egyesülés elsődleges törekvései közfitt említette, hogy célja minél szorosabbra főzni a tagvállalatok együttműködését, segíteni az új technológiák alkalmazását, az esetlegei párhuzamos fejlesztések elkerülését, p'aeku- tutó tevékenységük növelését.

n

Kérem áthelyezésemet

fi

»Azt a kérését, hogy tógazdasági telepvezetői munkaköréből mentsem fel é? fizikai munkakörbe helyezzem át, nem áll módomban teljesíteni. Elek László termelési Igazgatóhelyettes.«

A május 23-án kelt levél egy haltenyésztő szakmérnök Rácz Béla nevére érkezett, a Balatoni Halgazdaság nagyatádi kerületébe. A simongáti telep fiatal vezetője végső elkeseredésében ezt a kétes értékű eszközt is latba vetette igáza bizonyítására. Ami ugyap Önmagában nem érv, de arra alkalmas, hogy felhívja magára és ügyére az illetékesek figyelmét. Mert azt ő is jól tudta: a gazdaság nem azért támogatta a szakmérnöki levelező tanulmányait, hogy friss ismereteit rakodó- munkásként »hasznosítsa«.

De hogyan jutott el a telepvezető e levél megfogalmazásáig? A végső lökést egy kártérítési határozat adta meg. Eszerint 12 848 forintot kell visszafizetnie a gazdaság pénztárába, havi ezerforintos részletekben. Nem kis összeg, különösen, ha figyel ernb- vesszük, hogy Rácz Bálának három kiskorú gyermekrő' is gondoskodnia kell,

»Zsebre« dolgozott? Rongálta a közvagyont? Nem tudott elszámolni a rá bízott anyagi eszközökkel? Súlyos gondatlanságot fedezlek föl szakmai munkájában? Egyikkel sem vádolják. Szabálytalan és szükségtelen alkalmazást róttak a számlájára,, a járási népi ellenőrzési bizottság javaslata alapján. A fenti összeget ugyanis havi részletekben egy kísérlethez beosztott fiatalembernek Utalta ki.

Méltánytalanul szigorú mondhatni embertelen, vagy igazságos volt-e az Ítélet, amelyet a helyi munkaügyi döntőbizottság is jóváhagyott? Nem taléitak-e enyhítő körülményt? Elsősorban azt, hogy a telepvezetőt a legjobb szándék vezette, a gazdaságnak kívánt új módszerekkel, olcsóbban és több ivadékot juttatni. Amiért föltehetően elismerést, esetleg újítási díjat, nem pedig zsebbe vágó büntetést remélt.

Hol követte el a hibát Rácz Béla? Egyáltalán hibázott-e? Sajnos, igen. Mindenekelőtt akkor, {Imikor nem beszélte meg ötletét a fölötteseivel, nem kérte engedélyüket, támogatásukat. A kísérlet megindítását egyedül határozta

el. Bár közvetlen főnökének, a kerület vezetőjének megemlítette, az tudomásul vette, vele együtt azt is, hogy a vizsgálatok végzéséhez — a teszteléshez, a takarmányozáshoz — szakképzetlen fiatalembert alkalmaz. Kérdés: volt-e munkásfelvételi joga a telepvezetőnek? Igen is, meg nem is. Alkalmazási hatáskörrel ugyan rendelkezik, de csak a tervezett halászati munkák végzéséhez vehet föl fizikai dolgozókat. Anyagi1 kihatással járó kísérlet folytatásához semmiképpen. (Igaz, a fiatalember nem is ilyen címen szerepelt a bérfizetési jegyzéken,,.)

Rácz Béla sértett ember. Ügy véli, a gazdaság vezetői következetesen akadályozzák abban, hogy minden erejével, tapasztalatával, szaktudásával segítse a termelés fejlesztését. Vagyis elnyomják benne a »kutató embert«, a tudományos módszerek alkalmazására törekvést, a szakmai becsvágyat. Ezzel a maga tartásukkal a gazdaság érdekei ellen cselekednek. Hiszen nincs kizárva, hogy a kísérlet kiugró sikereket hozott és tetemes haszonnal járt ~ voln*.

■ Ennek fejében vajon nem éri meg a gazdaságnak a havi 1890 forintos munkabér kockáztatása?

Horváth Károly Igazgató és Elek László termelési igazgató-helyettes szerint: nem.

Ugyanis manapság . a tudományos Igényű kísérletekhez olyan körülményekre * és apparátusra van szüicség. hogy a minisztérium külön jelöl ki gazdaságokat — és nem telepeket! — Ilyen jellegű munkákra. s megfelelő összegeket is biztosit. A simongáti telepvezető által Indított kísérletekre tehát nincs szüksége a gazdaságnak, s természetesen így vélekedtek volna a megindítás előkészítésekor Is.

A gazdaság vezetői elismerik Rácz Béla jó felkészültségét. szaktudását, de nem elégedettek a simongáti telei termelést eredményeivel, az ottani renddel, fegyelemmel. Szerintük elsősorban ezekre kellene több figyelmet fordítania, s következetesebben, a tenyésztés minden szakaszában egyforma alapossággal kell dolgoznia. Természetesen szakmérnökként — és nem rakodómunkásként.

Paál László