Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-29 / 228. szám

Országhatárokon át is összeköt Poznantól Siófokig «•Riecli zyjá nam!« — zen­gett a dal. Nők és férfiak egymásba kapaszkodva ringa­tóztak, rrtint a szél hajlította búza. Köszöntötték a vendég­látókat,* az immár személye­sen is megismert siófoki ba­rátokat. Előző nap érkeztek Poznanból — tagjaikban még ott volt a hosszú utazás okoz­ta fáradtság —, de a hang­juk friss volt, és tisztán szállt a dal. Talán nem is egészen illen­dő leírnom e sorokat, hiszen egy kitűnő vegyeskarról van szó és így természetes, hogy éneke friss, tiszta, iskolázott. A Moniuszko vegyeskar Len­gyelországból érkezett — im­már harmadik alkalommal — hazánkba, viszontlátogatásra. Vendéglátóik egy hónapja mint vendégek járták a bará­ti országot: Poznanban, Pucá­ban énekeltek a Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet Kodály Zoltán női kórusának tagjai. Két énekkar, két, a muzsi­ka szeretetében egy,. zer.ei nyelvében hasonló társaság. Milyen hidat ácsolt közöttük ez az ízig-vérig közösségi mű­vészet? Külföldre látogatni egyébként is nagy élmény, s ezt csak fokozza a pódiumra lépés izgalma. A lengyel ven­déglátók hagyományos és szép baráti gesztusai igazán feledhetetlenné tették a sió­fokiak augusztusi vendégsze­replését. Az emlékek fölídé zéséből nem maradhat ki a poznani koncertteremben, való szerep­lés, a Moniuszko kar Mozaika klubjában tartott fogadás és az oda vezető úton rögtönzött szabadtéri koncert, a környe­ző tér házainak ablakaiba tó- 1 dúló hallgatósággal. Tengeri út Gdanskban, föllépés az ipari szövetkezetek balti üdü­lőjében: egyórás műsor és 25 perces ráadás! És az oiiwai gyönyörű, faragott, barokk or­gona ... Szemelgetjük, válo­gatjuk az élményeket Simon Mihályné karvezetővel. de nem akar vége szakadni. Olyan emlékek ezek, amelyek csak megosztva, közreadva vá'nak igazán maradandóvá. Ült a Moniuszko vegyeskar a kivilágított, fényes terem­ben. Vasárnap óta laknak Ma­gyarországon. Azóta már be­mutatkoztak Tabon, mintegy | 500 hallgató előtt — tomboló I sikert aratva. Ma Siófolton a Dél-balatoni Művelődési Köz­pontban lépnek föl. Műsoru­kon Palestrina, Lasso, Moáart, Bruckner, Kodály és termé­szetesen a lengyel zeneszerzők — Nowowiejski, Moniuszko, Chopin és Szimanowski mű­vei. Antoni Crochowalski az epyüttes vezetője. Csendes ember, cigarettája füstjébe burkolózva figyeli tanítvá­nyainak fölszabadult jóked­vét. — öt házaspár énekel a kó­rusban — mondja. — Len­gyelországban az énekkarok 99 százaléka vegyeskar; az együtt éneklés, muzsikálás a közösségi cselekvésnek együk hagyományos lengyel módja. Hazai kultúránk ízednek meg­őrzése, továbbfejlesztése, ál­landó gyarapítása csak így sikerülhet. Számunkra a ze­ne tehát nemcsak művészi élmény, hanem társadalmi­emberi kapcsolataink eszköze is. Az énekkart gazdag prog­ram várta. Kedden Kaposvár­ra látogattak, csütörtökön ha­jó vitte őket a Balatonon — Tihanyba, Füredre. Pénteken a fővárosba látogattak. Vasárnap ők is búcsút in­tenek a Balaton fővárosának, és Magyarországnak. Az em­lékek, a baráti szálak, a kö­zös élmény azonban erősebb a nyelvi gátaknál, az ország- hatá raknál: azokon felülemel­kedve is összeköt. Cs. T. A kaposvári Krénusz János iskola napközis tanítónőjével, Szendrei Andrásnéval beszél­getünk. — Megszeppenés ? Megtor­panás? Nem! Ilyesmi ezeknél a gyerekeknél nem tapasztal­ható. Bár különböző óvodák­ból jöttek, más-más felké­szültséggel, egy. valamiben hasonlítanak: nincs bennük gátlásosság. És tetszik nekik az iskola! Űj, érdekes játék­nak tekintik. Mi, pedagógusok szintén arra törekszünk, hogy a hatéves gyerek életében ne jelentsen törést az iskolakez­dés, hanem átmenetet egy új életformába. A tanító önként vállalt feladata, hogy a köte­lező tananyagon kívül mást, többet nyújtson a gyereknek. Én a bábozást választottam. Meggyőződésem, hogy a szak­köri tevékenység fölkelti a kicsikben az irodalmi és a képzőművészeti érdeklődést — hiszen a bábokat is együtt készítjük —, fejleszti a be­szédkészséget, a paraván mö­gött megszűnik a lámpaláz, a gyerek nem bátortalanodik el a közönség várakozásteljes te­kintetétől. Én is most döbben­tem rá, mekkora a technikai érzékük ezeknek az aprósá­goknak. Őket tündérmesékkel nem lehet hitegetni. Már most céljaik vannak, ezt tükrözik az eredményeik is. Alig telt el néhány hét, s már-már ol­vasgatni kezdenek. A jó mun­kához azonban a pihenést is biztosítani kéül. A játszóteret, ahova a napközis foglalkozá­sok előtt kijárunk, együtt vá­lasztottuk ki. Mi lesz a gyermekkel? Ragaszkodás és önzés £ A' gyermeknek egyetlen napra is nehéz elszakadni at­tól, aki élete során nevelte, óvta. Ezért kegyetlen dolog, ha válnak a szülők és a gyer­mek csak az egyiké lesz. De kié legyen? Mindkét szülő ragaszkodik hozzá, mindkettő szeretné, ha vele élne. És ez a ragaszko­dás nem mindig egyértelmű. Néha a gyerek csak eszköz valamilyen cél eléréséhez, máskor azonban valóban nem •tud egyik sem lemondani ró­la. Nehéz igazságot tenni, szinte lehetetlen megnyugta­tóan rendezni a dolgokat. Nézzük például a következő esetet! A házaspár elvált. Az asszonynak nem volt állása, rendezetlen körülmények kó- között élt, s a bíróság a kis­gyermeket a férfinek ítélte. Az asszony nem tiltakozott el­lene, hiszen tudta: a gyerek jó helyen van az apánál, ő nem tudna gondoskodni róla. Aztán az asszony «megállapo­dott« ; kertes házba költözött az ország másik végében az élettársával, a körülmények rendeződtek. Egyik nap meg­jelent az óvodában, s magá­val vitte a gyermeket. Az apa kétségbeesve kereste a ki­csit; végül kiderült, hogy mi történt. Az asszony nem volt hajlandó visszaadni a gyer­meket, mondván: »engem il­let«. Keresetet indított, s kér­te, hogy a bíróság ítélje ne­ki. Közben múlt az idő. Az asszony nem kapta meg a gyermeket, mivel élettársi vi­szonyban élt egy férfival, ez pedig nem tekinthétő végle­ges életközösségi, formának. A gyereket újra az apának ítél­ték, s felszólították az anyát: adja vissza a kicsit. Erre ő . „nem volt hajlandó, összehá­zasodott élettársával, így már ez sem lehetett kifogás. Űj per következett... Környezet­tanulmányt végeztek mindkét félnél, s kiderült, hogy mind­két helyen jó dolga lenne a gyermeknek. Pszichológus mondta: a gyermeket vissza vizsgálta a kislányt, és azt lehet vinni az apához, nem szenved semmilyen érzelmi károsodást. Csakhogy a gyer­mek közben iskolás lett, az édesanyja fölnevelte. A bíró­ság viszont úgy látta, hegyi az anya az apa ellen hangol­ja a gyermeket, szembeszegül a törvényes előírásokkal — egyáltalán nem törődik azzal, mint mond a bíróság, a gyámhatóság —, ezért újra az apának ítélte a gyermeket. Az édesanya nem adta oda... A pereskedés tart. A gye­rek közben egyre nagyobb lesz, jól beilleszkedik a kör­nyezetébe. Vigyék karhata­lommal az édesapához? Vajon milyen »élmény« lenne ez egy gyereknek? Vajon hogy dől el majd a szülők közötti harc, és ki veszít valójában? Min­denképpen a kislány, aki az egészből nem sokat ért csak annyit, hogy ő okozta a tor­zsalkodást. A másik esetben az asszony elhagyja a családját, elköltö­zött — új szerelmével — a szépen berendezett lakásból egy viskóba. A férj gondosan neveli a gyermekeket még gyermektartásra sem tart igényt A feleségét hajlandó lenne bármikor visszfogadni, az asszony azonban nem megy, és most kéri a gyerme­keket is — mert akkor szol­gálati lakáét kap élettársával. A férj nem egyezik bele. Azt mondja: hogyan bízhatná gyermekeit az anyjukra és egy olyan mostahaapára, aki egy nőért a saját gyermekét hagyta el... Újra kezdődik hát a harc a gyemekekért, ám ha belegondolunk, akkor inkább ellenük. Azzal kezdtem, hogy a gyer­mek ragaszkodik a szüleihez. És- íme, így ragaszkodik az apák meg az anyák egy része a gyermekhez. Vajon ragaszkodás ez, a szó valódi értelmében? A szere­tet az odaadás megnyilvánu­lása? Dehogy! Önzés. Az az emberi tulajdonság, amely­ért megszólunk másokat De nem tartunk önvizsgálatot, és nem hisszük el, hogy mi is önzők vagyunk. Dán Tibor Katonáink életébői Díjnyertes fotók Juhos Nándor díjnyertes fotói között több is akad, amely a haza védőinek a helytállását ábrázolja. A nép­hadsereg napja alkalmából ezek közül válogattunk. A kék iskolaköpenykék gaz­dái egy újonnan tanult dalba kezdenek: »Egyszer egy hétpettye« katicabogárka Elindult megnézni, mi van a világba’.. .« A Táncsics Mihály gimná­ziumban megkérdeztem né­hány elsős lányt: hogyan érzi magát az iskolában. — Hát... Az osztály elég vegyes, de már sikerült ösz- szebarátkoznunk. Mi általá­nos tagozatra járunk, Tudni akarunk, mégpedig minél tömhet. A tömegsportmozgal- mat is igyekszünk kihasznál­ni, amennyire az időnkből te­lik. Mert rengeteg dolgunk van ám! — Nem félünk a magasabb követelményektől, az új taná­roktól. ök is segítenek ne­künk beleilleszkedni a még kicsit idegen közösségbe. A »nagyokkal« pedig jól meg- - vagyunk, nem érezzük ma- • gunkati hátrányos helyzetben, amiért elsősökként járunk közit ük. — Sokat várunk a gimná­ziumtól más téren is. Szín­vonalas klubrendezvényeket, előadásokat, kulturálódási és szórakozási lehetőségeket. Ahogy tudunk, igyekszünk mi is segíteni. — Kicsit még furcsa. Vagy­is inkább ... izgalmas. Levélrészlet a Budapesti Műszaki Egyetem kaposvári »gólyájától«. »Ezen a gyönyörű egyete­münkön egyelőre kitűnő a hangulat, ha elfelejtem, hogy matekból és mechanikából ki akarnak »nyírni«, no meg »tornából« vízbe szeretnének folytam. Politikai gazdaság­tanból csupán az állandó ad­minisztráció nincs ínyemre. Mindezeken tűi nagyon jól ér­zem magam. Október közepén a Nyír­ségbe megyünk almát szedni. A múltkor fölmentünk a Várba a tankörünkben fiúk­kal. ök gitároztak, mi éne­keltünk. Érdekes emberkék, jó velük együtt lenni. Mégis: ha előre tudom, na­hen fájdalmas, míg kinő a szárnyam, tálán sosem leszek gólya —m t. e. Egyes harcos. Hideg éjszaka. Pontosítás. Fekete Gábor Anno 1919. Újságírók Somogybán Mind a Voluntaiból, mind pedig az Ifjúmunkásból három szám példányai maradtak fenn. Dátum szerint az utol­só az Ifjúmunkás május 1-i száma. Valószínű azonban, hogy az Ifjúmunkás továbbra is megjelent, hiszen 1919. má­jus 11-én a Somogyi Vörös Űjság hírül adta: »A szocia­lista párt vezetősége elhatá­rozta, hogy a kaposvári' ifjú­munkások lapját bevonja a párt kötelékébe.« Ugyancsak a Somogyi Vörös Üjság írt az Ifjúmunkás június 7-én meg­jelent számáról, amely — a hír szerint — a földimíves if­júmunkások részére készült és aktuális mezőgazdasági cik­keket tartalmaz. Július végén pedig már a Szellemi Termé­kek Országos Tanácsa kapos­vári irodája vette át az Ifjú­munkás kiadását; a szerkesz­tőséget újjászervezték, tagjai szerkesztőségi igazolványt kaptak, és saját helyiségük is volt. (SZTOT áprilisban ala­kult a Közoktatásügyi Nép- biztosság rendeletére, s tevé­kenysége magában foglalta a saptótenmékek megjelenésének minden mozzanatát.) A Tanácsköztársaság idején tehát a kis kaposvári diákúj­ság a sajtó országos vérkerin­gésébe bekapcsolt szocialista­kommunista ifjúsági lappá fejlődhetett. S hogy így ala­kult, abbém főszerepet ját­szottak a lap megálmodód és cikkeinek írói, az Ifjú szerkeszt5k Sebök József 1918—1919-ben a Kaposvári Állami Fögmrna­vaksm hetedik osztályos tanu­lója. A magyartanára Hud- ra László volt. 1919. február 8. A Voluntas első számában cikket írt »A forradalom« címmel: »... ha az alkot­mány a változott viszonyok közepette a nemzet létkérdé­sének nem felél meg és a változtatás törvényes refor­mokkal ki nem vihető: úgy nem csak, hogy jogos, hanem egyenesen szükséges is a for­radalom.« Február IS-a, Somogyi Hír­lap: »A lapból különösen kir emelkedik Sebők József cikke a forradalomról, okos és az új időket diák szemen át néző tartalmával.« Február 26. Megjelenik a Voluntas második száma, melyben »Társadalmi ellenté­tek és szocializmus« címmel ezt írja: »Néhány hónapja, hogy megadatott nekünk is a gyülekezési és lapindítási jog. E tény új világot jelent szá­munkra. Lássunk hozzá, hogy kipótoljuk, amit elmulasztot­tak velünk azok, kiknek ér­dekéiben állott, hogy csak „általános” műveltségűek le­gyünk!« Május 11. Somogyi Vörös Űjsag; »Az Ifjúmunkás szer­kesztésével Sébdk József Per­társat bízzuk meg.« (A Vo- limtasban, illetve az Ifjúmun­kásban megjelenésre szánt írásokat már ezt megelőzően is Sebők József Zárda utca 14. — a mai Április 4. utca — alatti lakására küldték a fiatalok.) Október 22. A gimnázium­ban szeptember elején meg­tartott értekezlet alapján mi­niszteri rendelettel az ország összes iskolájából kitiltják. 1920. július 28. Apja, Se­bők Jenő, az Uj-Somogyi Nyomda és Lapkiadó rt. igaz­gatója kérelmező levelet ír a miniszterhez, hogy fia, aki az iskolából való kizáratása óta »reggel 7 órától délután 5-ig lakatosműhelytben szerez gya­korlati ismereteket«, legalább az ország egy másik iskolájá­ban befejezhesse gimnáziumi tanulmányait. Október 27. A minisztérium véglegesíti a kitiltó határoza­tot Haller István m. kir. val­lás- és közoktatásügyi minisz­ter szemében többet nyomtak a latban Sebők József »bűnei« annál, hogy egy ifjú lélek eltévelyedésének, vélhesse az Ifjúmunkás 17 éves szerkesz­tőjének tevékenységet Rajta kívül még négy gim­nazista diákot tiltanak ki az ország összes iskolájából: va­lamennyien írtak a Voluntas- ba, és valószínűleg az Ifjú­munkásba is (ennek a cikkel alá a szerzők már nem írták oda a nevüket jogos védekezés volt ez a vegyes összetételű tanári kar reakciós tagjaival szemben, akik között — mint erre a Voluntas egyik cikke utalt — akadt »ébredőma- gyar« is.) 1919. őszén kitiltották a hazai iskolákból Schór Ernő hetedikest is, akinek »Evolú­ció« című írását — a Volun­tas második számában jelent meg — »vailásgúnyoló- és szülői érzést sértőnek bélye­gezték. A cikkből: » .., a val­lás a gyengéket, a társadalmi igazságtalanságok áldozatait a túlvilág! boldogság ígéreté­vel fizeti ki és némítja el, az elnyomott és kizsákmányolt tömegeket ceremóniákkal él tömjénfüsttel hódítja eL« (Folytatjuk) Elsősök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom